Vegyes poszt

Az imák, a gondolatok és az akarat ereje megint megmutatkozik. Köszönöm az imákat, a pozitív gondolatokat, az ösztönzést Tesóm neked is, mert jobban vagyok! Nem az számít, hogy ez meddig fog tartani, hanem hogy így lehet és ez a fő! Minden olyan nap, amikor működőképes, vagy netán kifejezetten jól vagyok sokat számít, mert egyrészt addig nincs nagy gond, másrészt erőt ad és nyugalmat is persze. Egy ilyen örökmozgó figurának büntetés is az ágyban tobzódás, szóval már csak azért is örülök a jobb erőnlétnek, mert tudok tenni-venni. Ma pl. semmi bajom nem volt, leszámítva a fájdalmakat, de azok annyira nem izgatnak, a lényeg, hogy nagyon rosszul ne legyek és az teljesült. A fájdalmak sem vészesek, a ~ 3 hónapja gázos bal bokám is lappadt kicsit. 👍 Ma le tudtam vágni a füvet, igaz pihenőkkel, de legalább meglett. Nem vagyok gyenge, nem kerülget ájulás sem, elmúlt a hányinger, nincsenek rohamok azóta sem, nemsokat, de tudok enni is, nem remeg a kezem, szóval folytathatom a rajzolást is. A kórság nem húzódott ugyan vissza, mert minden gond nem szűnt meg, de visszavett a lendületből és továbbra is azon vagyok, hogy ne fektessen ki, ami nyilván nem ilyen egyszerű, de azzal, hogy aktív maradok, meg fejben nem vagyok beteg tehetek valamennyit, plusz az imák és a jókívánságok is sokat számítanak, szóval nem az én érdemem ez a szint, ezért is köszöntem meg a hátszelet. A Tesóm múltkori üzenete is nagy löketett adott! Mikor úgy tűnt, hogy lerobbanok, határozottan éreztem, hogy tele vagyok fizikai és mentális erővel ahhoz, hogy kijöjjek a rossz szériából, bár azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar jobban leszek, szóval örülök, mint majom a farkának! Ez a kirobbanó (ok nélküli) testi-lelki energia jellemez mostanság, de azért befigyelnek kattanások, amikor bedühödöm (akár ok nélkül, vagy utólag látva jelentéktelen dolgokon), vagy pl. ma fent voltam az űrben kb., majd egy pillanat alatt olyan gyászos hangulatom lett (ok nélkül), hogy majdnem szétestem. Nyilván kellene a hangulatstabilizáló, meg a többi, de nem merek visszatérni a bogyókhoz, mert nem akarok megint függő lenni. Önerőből kell tudnom kezelni az életet, meg azt, ami bennem zajlik. Na, de visszatérve a fentiekre; jól vagyok és ez a fő! Nem tökéletesen, de kicsire nem adok. Máshogy értékelek már, mint korábban és ha nem vergődöm nagyon, azt már jóllétként értékelem. Remélhetőleg a szervezetem vette az adást és továbbra is együtt fog működni!

Mint mondtam, ma levágtam a füvet, meg kitakarítottam a szobát és kéne csinálni a kennelt, de még mindig nincs meg hozzá a faanyag, mert a Tüzép kifogyott belőle és várni kell, amíg kapnak.

A bundás csapatból 4-en (a "kölykök") holnapután 3 évesek lesznek. Mostanság hagytak pihenni, de kb. 2-3 napja újra elkezdték a hajnali bulit. Mogyi jófej volt ma. 😁 Ő a legnyugodtabb és legszófogadóbb (ő volt az Öcsémé), de azért a kaja nyilván izgatja őt is. Én voltam a marha, mert elölfelejtettem a kalácsot, amit apám hozott és már csak azt hallottam a szobában állva, hogy zörgés van. Kapcsoltam és sprinteltem vissza, de vicces látványt nyújtott a kb. 3 kg-s macska egy nagy szatyrot cibálva a földön. 😄 A kalácsnak semmi baja nem lett, mert csomagban volt, meg a szatyor is megóvta. Nem csesztem le, mert én voltam a farok, de azért egy "mit csinálsz?!"-t mondtam neki, mert érti ám, szóval hogy tudja; nem nyerő a kleptománia. 😁 Okos volt és elengedte.

Mogyi 🙂

Ma jobban voltam

Erőre kaptam annyira és a közérzetem is viselhető volt annyira, hogy el tudtam menni a szokásos pénteki terápiás beszélgetésre is. Jól is jött, mert írt a fogadott Tesóm és padlót fogtam. Olvasás közben az egyik szemem sírt, a másik nevetett, mert nagyon kedves üzenetet hagyott és biztatott a kórsággal kapcsolatban is, viszont úgy tűnik, hogy nem fogunk tudni beszélni sokáig, sőt, meglehet, hogy már sosem. Az egyik felem kiakadt, a másik azonban megy tovább, Miatta. Azt mondta ha bajom esik, megemlegetem. 😁 Vettem az adást Ecsém, de te is vigyázz magadra nagyon! Sajnos csak itt tudok reagálni, mert ott nem látod a választ, úgyhogy akkor pár publikus sor Neked: Köszönöm az üzenetedet! Sajnálom, hogy elkerültük egymást ismét! 😡😞 Nagyon köszönöm a soraidat, sok erőt adtál és szeretném viszonozni, csak ide nem tudok úgy írni, ahogy akarok, mert lennének benne olyasmik is, amik nem tartoznak másokra, szóval sajnos csak annyit mondhatok, hogy tarts ki Te is és hogy nagyon szeretlek én is, mint egy már-már testvért ugyebár! Köszönöm az imát is és hogy ösztönzöl! Ahogy mondani szoktuk; odab@szok a kórságnak! Írtad, hogy talán gonosznak tartalak. Nem tartalak annak, mert tudom, hogy miért nem megoldható a kommunikációnk, úgyhogy nincs harag semmiért, sőt, köszönettel tartozom! Én is gondolok Rád a távolból, ez adjon erőt neked is! Remélem, hogy valamikor mégis összefutunk, mert minden nap figyelem a chatet későig, éjjelig, kivéve, amikor valami miatt kidőlök (ahogy tegnap 😡). Sokmindent tudnék még mondani és érzékeltetni, de csak ennyi az, ami ide a nyilvánosba kitehető, ezért tűnhet vérszegénynek a reakcióm. Bízzunk abban, hogy lesz még módunk beszélni (és odaadhatom azt is, amit a születésnapodra készítettem)! Vigyázz Magadra nagyon, én is azt teszem! 🙏😘

Visszatérve a közérzetemre; mint fentebb írtam, ma volt erőm és egész' elfogadhatóan éreztem magam, sikerült enni is valamennyit, nem erőltetve. Most kezd csak elromlani a közérzetem, de ha mákom van, ma sem lesz nagyon gázos. Megkíséreltem lekaszálni az udvarban a füvet, de nemsokáig bírta a ketyegőm. Ilyenkor rohadtul dühös vagyok, mert haszontalannak érzem magam. Kellene pedig a szufla, mert majdnem minden megérkezett a kutyakennelhez, lassan el lehet kezdeni megépíteni. Nagyon fasza idő van ma errefelé, a pszichológustól hazafelé jövet be is nyomtunk egy-egy fagyit és maradtam levegőzni a teraszon, amíg ágyba nem parancsolt a közérzetem. Jót röhögtem a kacsákon, mert az egyik talált egy csigát és elindult vele, mire a többiek hangosan hápogva követték és el akarták venni tőle, ő pedig próbálta gyorsan megenni. A terasz tetejét is rendbe kell tenni. Rengeteg a tennivaló és ugye minden drága, e két dolog viszont nem szerencsés kombináció.

Mára

lejjebb gyengültem, így nagy a gravitációs ereje az ágyamnak, de még fel tudok kelni és meg is teszem, már csak azért is, mert a macskákat is el kell látnom. Jó, hogy vannak, egyrészt nagyon szeretetreméltóak (és viszonozzák is a nagy szeretetet), másrészt az, hogy rám vannak utalva, szintén egy hajtóerő, mert ha akarnám sem hagyhatnám el magamat és ez valószínűleg meg is ment. Jól éreztem tegnap a roham közeledtét. 5 óra volt, amikor rámjött és csak 7-kor tudtam felkelni, persze ebben benne voltak a szokásos buli utáni alvások is. Elég erősek voltak (bár szerencsére csak 2 jött és nem felejtettek el abbamaradni, mégha nehezen is akartak leszállni rólam) és egyszer már felébredtem az első után, de egyből jött mégegy és amikor abból ébredtem, akkor volt 7 óra. Szarul voltam utána is, csak éjfél körülre lett normális a közérzetem. Megérkezett az ocsmány szájíz is még rögtön a rohamok után. Előttük is van egy jellegzetes, de az fémes és nem marad meg. Ez a "betegség íz" folyamatos, keserű. Nem nagyon mertem inni a hányinger miatt, de egy kortyot megkíséreltem, hogy a szájszárazságot, meg a keserű ízt felülírja, de tartósan nem tűnik el. Addig érzem, amíg tombol a kórság, az pedig sokszor eltart akár 2-3 hónapig is. A roham egy pontján majdnem pánikba estem, de küzdöttem ellene, mert egyrészt az tovább gyorsítja a roham miatt amúgy is gyors pulzust, másrészt a szervezet okos és ha azt üzenem neki, hogy elengedtem a gyeplőt, ki tudja hová fejlődnek a dolgok? Rohadt nehéz olyankor koncentrálni és nyugtatni magam, egyrészt mert félig vagyok csak észnél és csak tisztább pillanatokban tudom előbbieket csinálni, másrészt pokolian szar a közérzetem, de az ösztön segít. Már ébredeztem, de még nem tudtam mozogni, beszélni, meg nagyon szarul voltam, amikor apám átkiabált, hogy zavar-e a tv (azért tud normális is lenni), de nem tudtam kiszólni. Benyitott és újra megkérdezte, de csak hümmögni tudtam, szóval levágta, hogy nagyon fosul vagyok és kicsit lejjebb vette a hangerőt. Fél 8 körül már fel tudtam kelni az ágyból, de elég necces volt, viszont a macskákat rendezni kellett, meg slagolni is ki kellett mennem. Nyitva volt a felső ablak a szobámban, de azt a faterommal csukattam be, mivel ahhoz fel kell állni a párkányra, hogy elérje az ember és szar lett volna törött kézzel törölgetni a vérző akármimet, ha lezúgok és összetöröm magam. 😁 Na, de viccet félretéve; tegnapelőtt majdnem lezuhantam, mert megszédültem, tegnap meg erőm sem volt felmászni a szarullét miatt és nem kockáztattam. Igaz, a doki azt mondta anno, hogy csak rövid távra enged repülni, ami így stimmelt volna. 😉 Már el is felejtettem a nagy jóllét közepette, hogy milyen durva tud lenni a rosszullét, szóval kissé levont a nagy arcomból, amivel könnyedén magyaráztam, hogy bírni fogom. Nyilván úgy lesz, mert muszáj, csak rávágtam, mintha olyan egyszerű lenne. Remélem Isten átsegít ezen az időszakon is! Az is motivál, hogy megígértem a fogadott Tesómnak, hogy továbbra is mindent beleadok majd ilyenkor. Nem írt azóta, amióta keresett és elkerültük egymást (válaszoltam, de nem látta még) de gondolom nem tud, viszont tudom, hogy szurkolna Ő is, ha tudná, hogy beindult a buli, meg hogy szeret, szóval ezek is erőt adnak. Most megint nem keserűség van bennem, hanem elszántság és akarat. Ilyenkor dacossá válok, de talán ez jól is jön. Azt nem mondom, hogy nem aggódom (sőt, félek erős roham alatt), de próbálok nem nagyon belepörögni dolgokba, már csak azért sem, mert hiszem (mivel tapasztaltam), hogy a gondolatoknak tényleg teremtő erejük van. Persze most megint azért van ekkora képem, mert perpillanat elfogadható a közérzetem és "jó borderline" módjára az örökérvényűnek ható valóságom mindig az, ami épp' van, viszont ennek az a jó oldala, hogy ilyenkor totál elhiszem, hogy nem lesz olyan nehéz kibírni a rosszulléteket. Ma nem jött görcsroham és értékelném, ha később sem boldogítana, de egyelőre nem érzem a jeleit. A kajálást erőltetni kellett, de legalább van valami a bélésemben. Elég beszédes, hogy itt volt mellettem 3 tortaszelet és nem izgatták a fantáziámat. Már betermeltem őket nemrég, de csak hogy ne romoljanak meg, mert faterom nem szereti azokat, amiket én. A lényeg, hogy ma egy fokkal jobb napom volt és bízom abban, hogy több lesz az ilyen nap!

Holnap megint lépünk előre kutyakennel ügyben, mert érkezik néhány cucc hozzá. Elég drága buli lesz a ~ 150.000-es végösszegével, viszont egyrészt muszáj, hogy meglegyen, másrészt ~ 300.000 körül mozognak az előregyártottak, ráadásul azok kisebbek is, mint amekkora az általunk épített lesz, szóval mindenképp' jobban járunk így. Remélem, hogy jobban leszek és fogok tudni segíteni az építésében.

Visszaestem

Gyanús volt, de optimista lévén a frontokra fogtam. Mostanra kiderült, hogy a kórság ügyködött, mert mindennapossá váltak a jellegzetes tünetek. Nincs okom panaszra, mert hosszú hónapokig, talán egy évig is remisszióban volt a mocsok és ez ajándék volt, mivel 2-3 hónapnál tovább nem nagyon szokott békénhagyni. Mondjuk megérdemeltem a kegyelmét, miután előtte kishíján kinyírt. Nem tudom, hogy ebből a körből mikor mászom ki, de ha nem fog nagyon megkínozni, hogy durvábbakat ne is említsek, akkor már boldog leszek.

Dokumentációs rizsa az állapotkövetéshez:
- Kb. 2-3 hónapja tart az ízületi gyulladás, ehhez mérten reggelente be kell mozgatni a rosszalkodó részeket, hogy egyáltalán az ágyból ki tudjak mászni.
- Egyelőre még tudok enni, de kb. 1-1,5 hete már visszaesett az étvágyam és a hányinger, meg a hasfájás sem könnyíti meg a dolgomat kajálás terén. Ilyenkor nem megy az evés, de amikor elmúlnak, még tudok enni. Az íz- és szagérzékelésem még normális. Megint itt van az is, hogy kajálás után esetenként egyből mennem kell a porcelánra.
- Néhány napja erős verejtékezés talál meg zömmel este, de random is lever a víz időnként és nagyon melegem is van közben (a szobámban 15 °C van, szóval nem a hőmérséklet okozza).
- Kb. egy hete szédelgek és néha ájulás kerülget.
- Egy ideje befigyel a szívtájéki diszkomfortérzet, esetenként karszorongatással és jönnek időnként az adrenalinfröccsök is, de nem vészes a helyzet. Egyelőre nincsenek hajmeresztő ritmuszavarok és ugyan a pulzusom egyből elszalad a legkisebb terhelésre is, de egyelőre vissza tud lassulni magától.
- Még nem váltottam mormota üzemmódba, de már el-elkap az ólmos fáradtság nappal is.
- Délutánonként jön a rosszullét és le kell feküdnöm, bár még nem vészes a mértéke.
- Megint itt van időnként az az érzet, mintha megcsavarnák az agyamat és mintha a szemeimet valami húzná be az agyamba.
- Jönnek a görcsrohamok is, bár még azok sem durvák.
- Még nem vagyok teljesen legyengülve, de már el-elkap a gyengeség. Reggelente még nem esik nehezemre kiszállni az ágyból (mármint erő terén) és nappal sem fekszem egyfolytában, de már le kell pihennem időnként, délután mindig, mert jön a rossz közérzet.
- Még nem vagyok Darth Vader, de néha már fújtatok egy kicsit
- A keringésem is játszadozik; egyszer forró lesz a kezem, aztán jéghidegre hűl és ezzel arányosan én magam is hol megsülök, hol megfagyok a takaró alatt is.
- Megint remeg a kezem, úgyhogy a rajzolást egy időre újra félre kell tennem. Nemcsak ezért, hanem mert beleszédülök, ahogy néznem kell (de ez kb. mindenre igaz mostanság).
- A vérnyomásom gyakrabban felmászik mostanság.

Ennyit sikerült kapásból összeszedni. Most is az ágyban fekszem egy rosszullét alatt, várom, hogy elmúljon. Bár, meglehet, hogy roham készülődik, mert kezdem érezni a jeleit. Az imént ettem egy kevés zöldborsólevest, majd eszem még, ha jobban leszek. Nagy kedvencem. 😋
A sors akarta, hogy le kelljen mondanom a terápiát, bár szeptemberben is úgy voltam ott, hogy voltak rosszullétek, de sikerült végigvinni, mert pont úgy jött ki mindig a lépés, hogy a durvábbak már a foglalkozások után, vagy hétvégén jöttek rám. Ha foglalkozás közben jött, azokat valahogy át tudtam vészelni lefekvés nélkül. Mindegy, majd megyek, amikor újra jól leszek és addigra talán apám is lekattan a forgalomeltereléses elméletéről, aztán felvisz. Most az a dolgom, hogy kitartsak és ne csak azt tegyem, hanem a javulásra is koncentráljak. Nem mondom, hogy nem aggódom, tekintve a legutóbbi ostromot, de szokott módon optimista vagyok és hiszem, hogy nem lesz túl durva ez a kör.

Sejtettem

hogy nem fog összejönni a pesti út és hogy a terápiára sem jutok fel. 😠 A Gabi nem jelzett vissza a Népliget környékének a járhatóságáról, de én közben próbáltam a netről informálódni és egy kedves netes ismerős is segített, mondta, hogy nemrég járt arra és simán lehet ott közlekedni. Küldött ezzel kapcsolatos térképeket, meg cikket is, de magam is láttam a keresgélés során, hogy semmiféle lezárás nincs azon a részen, ahol mi közlekedni szoktunk. Amikor elkezdte apám ezt a teóriáját, már akkor mondtam neki, hogy valószínűleg csak a hídnál van terelés, mi meg úgysem ott megyünk és pár napja az ismerős is megerősítette, hogy a villamoshoz simán át tudunk menni (mert nekünk az a lényeg, hogy arra fel tudjunk szállni). Nem tudom milyen óriási kerülőket vizionált a fater a múltkor, de valószínűleg ismét csak az van, hogy a fejébe vette, hogy TUTI szét van minden bombázva és akkor kerülni kell, holott az égvilágon senki sem mondta, hogy fel van minden túrva. Az a gond vele, hogy ha valamiről meg van győződve/van egy tévképzete, akkor aszerint ítél/cselekszik/reagál, stb. és lehetetlen meggyőzni a valós helyzetről. Ezesetben is ez történt. Mondom neki a napokban, hogy biztos forrásból tudom, hogy járható a megszokott útvonalunk, mivel járt arra egy ismerősöm, de mutattam is neki az élő térképen is, mert gondoltam úgy már elhiszi, ha a saját szemével látja (mivel mindig csak azt hiszi el, amiről ő maga győződhet meg, mert ő a Valaki), mégsem hitte el! Azt mondta, hogy ő szeretne biztosat tudni. Itt már lezsibbadt az agyam. Mondom az nem elég biztos, hogy egy hús-vér ember arra járt és visszajelzett nekem? Az agyamra megy ezzel a "csak az a tuti, amit én tudok/látok, mert én vagyok az ász" mentalitásával. 🙄 Közölte, hogy nem indulunk el Pestre azért, hogy aztán ott derüljön ki, hogy kerülni kell. Éreztem, ahogy kezd nőni a fejem a gőztől. A Gabinak bezzeg elhinné, ha elmenne és azt mondaná, hogy járható az utunk, csak épp' ő nem megy el megnézni, mert "nincs kedve". Persze apámat tudja ugráltatni, hogy segítsen ebben-abban, de mindegy, ez az ő dolguk. Mondtam fateromnak, hogy így most beletenyerelt a terápiámba is (bár mehetek júniusban is, de ezek után ki tudja, hogy feljutok-e, mivel az építkezés állítólag júliusig is eltarthat és gondolom addig nem mer majd elindulni, "nehogy nagyot kelljen kerülni" 🙄), de azt mondta, hogy amúgy sem tudnánk felmenni, mert a Gabi dolgozni fog (ugye nála szoktunk "megszállni"). Nem kell a süket duma, mert van kulcsunk a lakáshoz pont ilyen esetekre és volt is már nemegyszer olyan, hogy ő dolgozott, de mi attól még mehettünk hozzá. Amikor ezt felhoztam, azzal jött apám, hogy "de szeretne találkozni velünk a Gabi". (12/24 órában melózik és mivel mi csak egy éjszakát töltenénk ott, nem találkoznánk, bár máskor is volt már ilyen is és nem volt belőle gond.) Baromira unom, hogy mindent másokhoz igazít, leszarva a mi dolgainkat, csak mert máskülönben nem tud máskor kuncsorogni az adott személyektől. 🤮 Mindegy, megyek júniusban, legalábbis remélem, hogy addigra bele lehet majd sulykolni abba a végtelenül csökönyös fejébe, hogy lehet közlekedni ott, ahol szoktunk. A szokásos gázlángolás (elültetné az emberben, hogy a másik hülye, meg a hibás) is megy. Valamelyik este én voltam a szar a saját igénytelensége és trehánysága miatt. A földönhagyott az ágy végénél ruhákat, én meg azt hittem, hogy csak leestek, mert szokása otthagyni az ágyán dolgokat, aztán álmában lerúgni, szóval felraktam az ágyra őket. Amikor hazaért és meglátta, elkezdett b@szdmegekkel teletűzdelve, megvetően ordítani (de ő közben elvárja a tiszteletet...), hogy beraktam a szennyest az ágyába. Egyrészt azok a ruhák nem látszottak koszosnak, a szagukat meg nem éreztem, miután az egész szobájában (főleg az ágyában) csövesszag van és eltelt vele az orrom (közelről meg szagolgassa a hóhér a gönceit), másrészt amíg befekszik az ágyába fürdés nélkül és abban a ruhában, amiben egész nap izzad, stb., addig nekem ne dumáljon! Ő befeküdhet úgy az ágyába, de az, hogy én véletlenül tettem oda a szennyest, az főben járó bűn. 👏 Mondom te okos, szerinted ha tudom, hogy szennyes, akkor az ágyra teszem a szennyestartó helyett? Persze csak ordított, hogy "mi a p!csáért kellett leb@szni az ágyra?!" Mondom te meg a földre b@sztad le... Erre jött a szokásos figura, próbált elnyomni és megfélemlíteni a szokásos "mindjárt szájbabaszlak ezért a dumáért" szöveggel. Elfelejti, hogy nem 2, hanem 32 éves vagyok lassan, meg elég vicces, hogy ő káromkodhat nekem állandóan, de ha én tükröt tartok elé, az már nem tetszik. Nem is érdemel több szót, mert egy szánalmas alak. Tiszta szégyen ez az ember. Éreztem megint, ahogy a fortyogó fos kúszik fel az agyamba és a határán voltam a dühkitörésnek, de valami csoda folytán sikerült elfojtani. Teljesen nem, mert magamon vezettem le, de ő azt már nem látta és ezzel már nyertem, mert nem adtam meg neki az az örömöt, hogy lássa, milyen mértékben cseszett fel. 10-ből 8-9 esetben azonnal robbanok, szóval még sokat kell ezen (is) dolgoznom. Nemcsak miatta vagyok képes egyből dühöngeni, úgyhogy bőven rámfér az önkontroll gyakorlása. A gáz az, hogy egy pillanat alatt tud ezer lenni a vérnyomásom, viszont lehiggadni lassan és nehezen tudok, de hiszem, hogy ezen is lehet javítani. Számomra sem kényelmes egy tornádóként létezni. Ma is volt már egy dührohamom (nem apám miatt) és egy ponton annyira elviselhetetlen volt a gyilkos düh keltette feszültség, az öngyűlölet, meg a bűntudat, hogy legszívesebben ártottam volna magamnak, de ezt is sikerült valahogy megállni. Azt kell elérnem, hogy ez ne csak egy-egy alkalom legyen, mert egyelőre zömmel nincs önkontrollom. Annyit javult a helyzet, hogy a fogadott Tesómnak tett ígéret miatt jóideje nem használok semmilyen szúró, vágó eszközt, de nyilván más módokon sem kellene magamat bántani. Próbálok változni, javulni.

Hiányzik a fogadott Tesóm. Valamelyik nap keresett, de nem vettem észre, mert főztem a vacsorámat, azóta viszont még nem reagált. Ma van a születésnapja, úgyhogy köszöntöttem és remélem lesz még arra alkalom, hogy beszéljünk.

Jó sok a munka a kertben, de legalább lesz mit csinálni. Az unalom és az ingerszegénység a halálom. Nagyon jó lenne már valami program, sőt, ha csak tőlem függene, állandóan lenne valami, ami kitölti a napjaimat, ahogy régen. Nem hagytam magamnak üresjáratokat, mert az rosszul hat rám. Most is folyton csinálok valamit, fater sokszor rám is szól, hogy ne nyüzsögjek annyit, de már nincs annyi lehetőségem, mint régebben. A vetemény már le van rendezve és lett néhány gyümölcsfánk is, mert egyetlen fa sem volt az udvarban (a ház előtt van) és így árnyék sem volt. Rengeteg gyümölcsünk lesz, mert a fákon kívül vannak bokrosak is. A terasszal is lesz munka, a kutya- és macskakennelekkel is, a terményekkel is, stb. Azért remélem, hogy a fater szakít időt arra, hogy elmenjünk valamerre, mert évek óta itthon rohadunk még nyáron is.

Nem tudom mi van mostanság, de esténként csatakosra izzad a fejem, a nyakam, a tarkóm, van hogy máshol is. Most a kezeim úsznak a verejtékben. Rosszul nem vagyok szerencsére, úgyhogy csak ennyi a tünet. Melegem tuti nincs, mert hűvös van a házban.

Irka-firka

Lehet, hogy nem jutok fel Pestre, mert felújítás van a Népligetnél és a fater szerint nagy kerülővel és többszöri átszállással jutnánk csak át Palotára, ő meg nem fog kerülni, megmondta. Erre az utazásra vártam már jóideje. 😡 Most várunk, hogy a Gabi megnézze, hogy hogyan lehet ott közlekedni, mert ha mégsem kell nagyot kerülni, akkor megyünk. Kéne, mert különben a kontroll is mégtovább csúszik (bár el ne kiabáljam új probléma nincs egy ideje, szóval nem égető a helyzet), meg a sématerápiát sem szeretném lemondani és az 8.-án már kezdődik. Mondom apámnak, hogy nem is biztos, hogy nagyot kell kerülni tömegközlekedéssel, de ha igen, akkor hívunk egy taxit és elmegyünk vele a Hungária körútig, mivel onnan már amúgy is buszoznánk, meg ott már zavartalan a közlekedés. Erre jött, hogy "drága a taxi, a f@szom költ rá". Aha, mert egy tizenvalahány ezres nadrág pár hónapja nem volt drága, mi? 🙄 Oké, nekem vette, de meg is mondtam, hogy pazarlás volt. A Népligettől amúgy sem nagy táv a Hungária körút, pár villamosmegálló, úgyhogy még ha terelik is a forgalmat, olyan nagyot biztos nem kellene kerülni kocsival, de ugye ami neki nem fontos, azzal nem foglalkozik. Most tehát megint bizonytalanság van és azt marhára utálom. Szó volt a Szegedi Vadasparkról is, de azzal kapcsolatban is megy a "még nem tudom, mikor megyünk, megyünk-e egyáltalán" szöveg. 🙄 Azért remélem, hogy még ebben az évszázadban visszajelez a Gabi, hogy mi újság a közlekedéssel arrafelé.

Érzem a frontokat, tegnapelőtt este jött egy görcsroham is, de nem volt durva, most el sem aludtam utána, csak ködös volt az agyam egy darabig. Továbbra is "üzenem" a szervezetemnek, hogy nincs gond, nem fog visszaesni, csak pár kellemetlen napban van része(m). Most sem vagyok a legjobban, de még aktív vagyok (már amennyire az ízületi gyuszi engedi, de mindig a maximumot hozom ki magamból, így nyilván most is), nem vagyok legyengülve, jó az étvágyam (csak egyelőre nem látszik meg rajtam), a szívem olyan, amilyen, de enged felkelni és ezt-azt csinálni, szóval működöm és azon vagyok, hogy ezt minél tovább fenntartsam. Világos, hogy nemcsak rajtam múlik, de sokat számít a hozzáállás és a gondolatok, szóval rajtam is múlik, ezért ami tőlem telik, azt megteszem.

A bioritmusom kezd visszaállni és ezért nem virrasztok már reggelig, sőt már hajnalig sem, maximum éjjel 1-2-ig, aztán
rámjön az ólmos fáradtság és másodpercek alatt elalszom. Ja, majd' elfelejtettem, hogy kaptam házit a pszichodokitól. Na nem páleszt, hanem írnom kell az álmaimat, mert szerinte azok is megmutatják, hogy mivel foglalkozik sokat a tudatalattim és így meg lehet fogni egy-egy traumát. Ő nem foglalkozik traumafeltárással, de a sématerápia igen. Minden éjjel álmodom, nem is egyfélét, szóval sosem pihen az agyam. Zömmel rémálmok, de vannak baromságok, vágyálmok, félelmek, jó emlékek visszajátszódása is köztük. Mára virradóan is többfélét álmodtam, de 2 maradt meg élesen; egy nagyon jó és azt követte egy rémálom. A rémálom egy gyerekkori traumából fakadt, felismertem. Egy nő és egy férfi volt velem, de nem tudom kik voltak és az egyik régi lakhelyünkön voltunk, mentünk be az udvarba. Veszélyt éreztem és mondtam nekik, hogy húzzunk el onnan, mert meg fog ölni bennünket a Laci. Abban a pillanatban kijött a házból és már nem emlékszem mit mondtam neki, csak az van meg, hogy mindhárman az életünkért futunk. Abba az erdőbe futottunk be, amibe a valóságban is befutott velünk (húgommal és velem) anyám, amikor menekültünk előle. A következő jelenet az álomban, hogy már lent vagyunk a kertvárosban (mert ez egy dűlő volt, ahol laktunk) és mindenhonnan veszélyt érzünk, mert nem tudjuk honnan fog előbukkanni a Laci. Még mindig nem tudom ki a másik két személy, aki velem van. Meglátok egy autót, aminek kicsit nyitva van az anyósülés felőli ajtaja, de sofőr nem ül benne. Beugrunk mindhárman és mondom a másik két személynek, hogy simuljanak a padlóra. Ebben a részletben is felismerem a valóságot, mert a szomszéd udvarán állt egy használaton kívüli autó és amikor átmentünk, én mindig abban játszottam, de a kaput figyelve, mert féltem, hogy megjelenik a Laci. Amikor egyszer megjelent és bekiabált a Lajos bácsinak, hogy ott vagyunk-e, én annyira megrémültem attól, hogy észrevesz, aztán bejön és bánt minket, hogy lebújtam a kocsi padlójára. Gondolom ezt építette bele az álomba a tudatalattim. Visszatérve az álomra; néma csendben, mozdulatlanul kuporogtunk a kocsi padlóján, kb. jeges rémület keringett az ereimben vér helyett (ahogy a valóságban is), mert arra vártam, hogy rájön a Laci, hogy ott vagyunk és árt nekünk. A következő jelenet, hogy beül a kocsi gazdája és értetlenkedik, hogy mit keresünk ott, de mondom neki, hogy azonnal induljon, mert meg akarnak minket ölni, de abban a pillanatban ott terem a Laci az anyósülés felőli ajtónál, benyúl és elvágja a torkát a férfinak, akiről nem tudom ki lehet és a vére telibespricceli az arcomat. Van mégvalaki a Lacival, de nem tudom ki az és ki akarja rángatni a sofőrt a kocsiból, de az nyom egy padlógázt és megmenekülünk. Következő jelenet, hogy autópályán rohanunk, mehetünk olyan 110-120 km/h-val, szóval már messze járunk, mégis az van bennem, hogy mi van, ha kiszálláskor majd felbukkan a Laci, pedig még álmomban is mondja a logika, hogy lehetetlen utolérnie, mégis ettől rettegek. Egy körforgalomban elkezdünk körbe-körbe menni, már több kört mentünk és ekkor ébredtem fel.

A másik álom nagyon király volt, csak abból nemsok maradt meg, mert apám felijesztett és ezért "elillant" a tartalom nagyrésze. A Szabinával lehettem! Annyira valósnak hatott az a kölcsönös ölelés, hogy ébredéskor is borzongtam az élménytől. Évek óta nem zaklatnak fel, vagyis nem nagyon zaklatnak fel az emlékek és az álmok sem, így most sem keserűen, hanem örömtelien ébredtem fel, amiért legalább álmomban együtt lehettünk és érezhettem az ölelését, meg kezdeményezhettem is. Sosem engedtem amúgy az ölelést és érintést másoknak, Ő volt az egyetlen, akitől nem zavart (sőt...) és akinek én is akartam adni. Állítólag már olyan 2-3 éves koromban sem engedtem és nem is kezdeményeztem semmiféle testi kontaktust, ezért nagy szó, hogy az ő esetében nem volt jelen ez a gát. Az álomban valami nagy banzáj volt körülöttünk, körbevett minket az ő családja és az enyém és mindenkinek jó kedve volt. A valóságban nem összetartó a családunk, de az álomban egy jó légkör vett minket körül, mindenki örült nekünk. Nem nagyon tudnám leírni, hogy milyen volt, valami nem evilági légkört érzékeltem. Leginkább Őrá figyeltem, de úgy rémlik, hogy körbeálltak minket és táncoltunk. Nem tudom milyen zene szólt és hogy milyen alkalom volt, csak a nagyon jó érzés maradt meg és a valósnak ható ölelkezésünk.

Volt egy-két rosszabb napom

ezért azt hittem aktivizálódott a kórság, de jobban vagyok, úgyhogy Istennek hála csak az időváltozásokat éreztem. Hiszem (mert tapasztaltam is) a gondolatok teremtő erejét, szóval "be is beszéltem magamnak", hogy jól leszek és inaktív marad a kórság, csupán egy-két napom lesz rosszabb, mert úgy kell lennie! Felfogom, hogy ez nem ilyen egyszerű, de muszáj pozitívnak maradni. Egyelőre nem estem vissza és imádkozom is rendszeresen azért, hogy tartson meg az Úr a jelenlegi állapotban minél tovább! Az értágító már hat, kevesebb és kisebb mértékű a fagyás. Nyilván számít az enyhülő hőmérséklet is, bár a ház még hideg, mivel át vannak hűlve a falak, de már nincs jégverem. A bokám még mindig vizes és fáj, ahogy a többi begyulladt ízület is, de semmi sem tart örökké, ez a lényeg.

Nagyon hiányzik a fogadott Tesóm!
Nagyon nehéz visszafogni magam, hogy ne írjak neki. Csak az tart vissza, hogy nem akarom felzaklatni.

Vettem egy Adidas cipőt. Nem vagyok márkafanatikus, de a lábbeli egy olyan dolog, aminél számít a minőség, szóval remélem meg fogja érni az árát. Nem mintha sokat járkálnék, de kényelmi szempontból lényeges (nem nyomhat, nem szoríthat, rontva a lábam amúgy is szar keringésén), meg hogy az anyaga normális legyen (légáteresztő). Még nem érkezett meg, így nem tudom, hogy a fentieknek meg fog-e felelni?

Ez, meg az

Nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, hogy nemsokára kimozdulunk végre, mégpedig a Szegedi Vadasparkba. Nagyon ideje van már valami programnak. Kíváncsi vagyok, hogy mikor kerül rá sor, sor kerül-e rá egyáltalán, mert ugye mindig be van zengve egy csomó minden, aztán megvalósulás nem követi a terveket. Mindegy, optimista vagyok és hiszem, hogy ezúttal lesz valami belőle. A pesti utazás is tervben van, csak még nem tiszta, hogy ennek a hónapnak, vagy a jövőhónapnak a végén tudunk felmenni, mert a Gabitól függ, mivel ugye nála szállunk meg. A jövőhónap vége amúgy sem lenne jó nekem, mivel akkor még a terápián leszek, szóval remélhetőleg mehetünk most a hónap végén.

A Dokim fog örülni, mert jóideje tart a remisszió és remélhetőleg még akkor is így lesz, amikor a kontrollra eljutok. Csak az ízületi gyulladás aktív egy ideje, de az nem izgat, mert ugyan igencsak fáj és korlátoz bizonyos mozdulatokban, meg a járkálás sem esik jól, de legalább nem veszélyeztet és ez a fő. A kezemet most nem érinti, úgyhogy rajzolgatni tudok és ma rajzoltam. Ki kellett takarítani a szobát is, ami nehezebben ment az előbbiek miatt, de megoldottam. Már a jobb futóművem is kezd bekrepálni, de remélhetőleg továbbra is lábra fogok tudni állni.

Írt a fogadott Tesóm tegnapelőtt este. Ugyan tudom, hogy ez sajnos nem tud ígymaradni, mégis nagyon felpörgetett. Azért keresett, mert tudta, hogy nagyon megzuhantam és örömet akart okozni, meg akart is még beszélgetni velem. Ilyen ember Ő! Fogalmam sincs, hogy tudunk-e majd még beszélni, de nagyon örülök, hogy tudtunk tegnapelőtt és megint jó volt a légkör, megint röhögtünk is. Sok erőt adott és remélem, hogy én is tudtam Neki! Perpillanat abba az irányba van kattanva az agyam, hogy hiszem, hogy ez sem egy végleges elszakadás lesz! Most nem gondolok arra, hogy milyen könnyen átbillenhet bennem minden és akkor megint pokoljárás, stb.,.muszáj, hogy valami erőt adjon. Remélem Ő is erőt tud meríteni a beszélgetésből és a reményből!

Rézbőrű betörők garázdálkodnak mostanság errefelé, szóval ébernek kell lenni. Van egy-két önvédelemre alkalmas holmink (nem fegyverek) és fater tanult fogásokat is a személy és vagyonőrképző suliban, meg én is ismerek a korábban űzött küzdősport miatt, de remélhetőleg nem kell használnunk egyiket sem.

Az álmatlanság továbbra is boldogít, igaz volt egy-két éjszaka, amikor "csak" kb. 3-ig virrasztottam, de zömmel reggelig agonizálok. Tegnapra virradóan (ha jól rémlik, mert a napok is összefolynak mindig) több, mint 24 órát voltam ébren és már halluztam, meg lebegésszerű állapotban voltam, a ketyegőm sem díjazta a pihenés hiányát, de nem tudtam elaludni. Végül valamikor délelőtt 10 körül borultam fel és úgy is maradtam délután fél 3-ig, ami ha utánaszámolok kevésre jön ki, mert akkor is csupán 4 és fél óra alvás az ajánlott minimum 8 helyett. Amikor alszom, akkor persze jönnek a rémálmok is, de azokkal nem foglalkozom ébredés után, tudomásul veszem, hogy csak álmodtam. Ez az álom-dolog is olyan, hogy sokszor nem tudom megkülönböztetni az álmot a valóságtól. Sokszor kiesik az idő is, történések is, zavaros egy csomó minden, szóval nagy a kupi a búrámban. Most épp' szófosásom és gondolatrohanásom van, de mostanság üres volt az agyam, nehéz volt kommunikálnom is. A hangulatom mint az időjárás, de ez nem új. A lényeg, hogy nem ártana már tudni emberi időben elaludni.

Valami gazfickó kinyírta Bercit, a kedvenc törpe kakasunkat. Ma át lett telepítve a banda egy biztonságosabb rezidenciába, amíg meg lesz oldva, hogy ne tudja magát berágni semmi. Csóró Berci teteme ott hevert a lyuknál, mert a delikvens nyilván nem tudta, hogy ahol ő befért, nem fog kiférni a zsákmány.

Nem tudok aludni

úgyhogy írok. Ma - vagyis éjjel lévén tegnap - este 10 körül írt a fogadott Tesóm, mert ugye tegnapelőtt nem tudtunk elbúcsúzni, mivel nem tudott elérni. Mondanom sem kell, hogy kegyetlen volt a búcsú, viszont a légkör legalább békés volt, sőt, kifejezetten szeretetteljes. Mint mondtam, 10 körül kezdtünk beszélni és mondta, hogy akkor búcsúzzunk el, ami egyből szétdurrantott és vagy másfél órán keresztül nem tudtam lehiggadni, megint "rohamig" (nem a görcsroham) jutottam. Neki közben ki kellett lépni egy kis időre, akkor próbáltam észhez térni, kevés sikerrel, fater majdnem észre is vett. Végül aztán ahogy mondtam, kb. másfél óra múlva lecsitult az őrület és még mosolyogni is tudtam párszor. Békésen, szeretettel és itt-ott humorral megspékelve sikerült beszélgetni, de persze azért komolyan is, mindenki kiadta az instrukciókat a másik számára, pl. hogy egyikünk sem hagyhatja el magát, rajzoljunk (mert Ő is szokott), én nem halhatok meg (na nem mintha Ő megtehetné! ☝️), stb. Lényeg, hogy sok fontos dolog elhangzott és tényleg békés volt a légkör. Olyan jól elbeszélgettünk és olyan nyugalmas, szeretetteljes volt a légkör, hogy teljesen megnyugodtam, szinte elfelejtettem, hogy miért is kezdtünk bele. A reakciói alapján talán Ő is nyugodt volt, persze csak ő tudhatja az igazat, de nekem az jött le, hogy egy kicsit neki is jó volt. Nagyon örülök, hogy nem egy neheztelős, balhézós, egymást bántós lezárás sikerült. Így is méltatlan, hogy így lett vége ennek a köteléknek (mármint kényszerből), Ő is mondta és igaza van. Nem tudni mit hoz a jövő, talán most sem végleges az elszakadás, de mivel meglehet, ezért olyan rohadtul nehéz. Fél 1-ig beszéltünk, akkor mondta, hogy mennie kell, meg amúgy is egyre nehezebb már Neki is, szóval akkor elmúlt az a hamis nyugalom és rámjött a következő kör téboly. Most 2 óra van, egyelőre nézek ki a fejemből, mert megint megbénultam. Jobb is, mert elég durva egy "roham" és nem akarom, hogy a fater észrevegye. Az elmúlt napok sem voltak könnyűek, de valószínűleg nem igazán fogtam fel, hogy mi újság. A ma, vagyis tegnap este volt az, ami felrázott és hirtelen felengedett a bénultság is, ami eddig védett. Azt mondta a Tesóm, hogy ne sírjak majd miatta, de lehetetlent kért. Senki sincs, akiért tudnék, mert senki nem áll hozzám olyan közel (az állataimat kivéve), hogy ilyen szinten megrendítsen az elvesztése, de az övé ilyen. Tényleg csak abba tudok kapaszkodni, hogy nem végleges, különben a maradék eszem is elmegy és csakis az hajt, hogy amiket kért, azokat teljesítsem. Azt, hogy ne vegetáljak, hogy küzdjek a kórsággal is, hogy rajzoljak, hogy kössem le magam (most inkább fel szeretném), stb.-stb. Kért fotót, küldtem és mondta, hogy olyan életerősnek és mosolygósnak akar megőrizni az emlékeiben, amilyen azon a fotón vagyok és maradjak olyan. Az a mosoly csak Neki szólt, de majd próbálkozom. Mivel Ő kérte, megyek tovább. Nem ígérem, hogy mosolyogva, de megyek és igyekszem vigyázni magamra. Remélem Ő is fog magára! Istennek hála Ő nem halt meg (és legalább 90 éves koráig ne is tegye), de ettől még a veszteség az veszteség és megint érzem azt a jól ismert "csomó mindenről ő ugrik be", meg az "elmondanám/megmutatnám neki, de már nem tehetem" és társait. Sokmindent tudnék még írni. Nem tudok aludni, pedig nagyon elfárasztottak azok a rohamszerű őrületek. Valahogy tovább kell menni. Remélem Ő is kitart majd! Furcsa, lebegésszerű állapotban vagyok. Fáj a fejem, mert kb. az agyvizem is kifolyt. Megpróbálok pihenni. Remélem Ő is fog tudni!

Jelentkezett a fogadott Tesóm

Tudtam, hogy fog valamikor, ezért naponta többször ránéztem az alkalmazásra, amin keresztül beszélünk. Nagyon dühös vagyok, mert egy rohadt görcsroham miatt használhatatlan voltam és Ő pont abban az időpontban írt, szóval elkerültük egymást, pedig búcsúzni jött. Szó sincs arról, hogy nem akart (ezt mondjuk nem is feltételeztem, csak nem tudtam mi az ok), csupán Neki is qrvára nehéz (sejtettem aztán, hogy ez lehet az) és ez teljesen érthető. A magánügyeit nyilván nem írom ki, de ezúttal is megvan a jó oka, hogy miért kell mennie és ezért harag egyáltalán nincs bennem. Aggodalom és elviselhetetlen keserűség annál inkább. Az egyedüli megnyugtató dolog ebben az enyhén szólva is nyugtalanító helyzetben, hogy ha csak üzenetben is, de legalább békésen sikerült lezárni a köteléket, ami amúgy sosem lesz lezárva, mert ő is mondta és én is, hogy nem fogjuk egymást elfelejteni soha és szeretni fogjuk a másikat a távolból is. Talán egy nap még újra összehoz minket a sors, én is hiszem, ugyanúgy, ahogy '21-ben tettem, aztán a hit elhozta a vágyott viszontlátást! Adja a Jóisten, hogy egy nap újra így legyen! Pontosan ezért ezután sem adhatom fel és ha a kórság fog tombolni, akkor is küzdenem kell majd, hogy ha egy nap keres, megtaláljon! Csakis ez hajt tovább. Ő ebben a lassan 10 évben milliószor többet adott és fogadott el, mint amennyit a család, vagy bárki más. Nem lehet, de nem is akarnám mindezt eldobni! Többször bebizonyosodott ebben a majd' 10 évben, hogy sem a távolság, sem a nemi, sem a korkülönbség nem számít, ha a kötelék valódi! Ilyen nem mindennap adatik meg az embernek, szóval ezen a téren nagyon szerencsések vagyunk! Ő egy nagyon jó ember, nemhiába ilyen fontos a számomra. Nem tehet a körülményeiről, sem arról, hogy a nehéznél is nehezebb időszakot él meg ismét és ezért nincs most ereje jönni. Egyéb akadályok is vannak, amikről szintén nem tehet. Neki is ugyanolyan pokoli, hogy meg kell szakítania a kommunikációt, szóval nem érdemel ítéletet! Megint BPD "roham" kapott el, amint elolvastam a levelét és nyilván ő is padlón van. Mondta, hogy talán még fel tud majd nézni 1-2×, de nem ígéri. Nekem már ez a remény is nagy öröm és remélem nem fogjuk megint elkerülni egymást. Eddig is figyeltem a chatet, mert tudtam, hogy fog még jelentkezni, csak a rohadt front bekavart és mikor hozzon rám görcsöt, ha nem akkor, amikor lehetőségünk lett volna elköszönni. 😡 Próbálom lekötni a figyelmemet mindennel és bármivel, úgy, mint 2 éve és úgy, ahogyan anno a gyászok idején. Most is az van, hogy vagy le van fagyva az agyam kb. és ki van ürülve, ahogy én magam is, vagy nem is tudok arra figyelni, amit csinálok/olvasok/hallgatok, mert a figyelmemet teljesen elvonja a pokol. Nyilván Neki is ilyen nehéz és Isten adjon erőt neki is! Nappal is nehezen kötöm le magamat, de este mégkönnyebben rámzuhan a valóság, mert olyankor már nincsenek feladatok. Váltakozik a bénultság és az őrület. Váratlanul tud a fásultságomba bevillanni, hogy mi újság és olyankor kiborít a valóság. "Kicsit" már ismer, írta, hogy ne ártsak magamnak. 😁 Nem fogok, ha Ő kéri. Csak Ő tud visszafogni ebben is. Teljes a káosz bennem. Olyan, mintha az a figura, akit Ő kiváltott belőlem, megszűnt volna létezni. Ugyanez volt akkor is, amikor meghalt a Szabina, meg az anyu, stb. Bárki olyat veszítek el bármilyen módon, aki fontos volt, vele veszik oda az a "karakter", akit az adott személy "hozott létre". Ezt még sosem mondtam a dokinak, de a következő ülésen felhozom, kíváncsi vagyok, hogy mivel magyarázza majd. A holnapi ugye elmarad, de majd a jövő péntekin megdumáljuk. Amikor tavalyelőtt ment el a fogadott Tesóm, akkor is megszűnt az a részem, amit ő vált ki, de amikor tavaly visszatért, "feléledt" vele az a karakter is, viszont most megint megszűnt, mármint amíg még néha tudunk esetleg beszélni, addig még "él". Elég bonyolult, de a doki biztos tudni fogja mi ez. Nem találom a helyemet. Máskor sem, de most még annyira sem. Borzasztóan hiányzik!

Tesóm, gondolom olvasod ezt a posztot is, szóval Neked szól ez a pár sor (bár amennyi mondandóm volna, az messze kimerítené a karakterlimitet 😁).
Mindent köszönök! Ez a lassan 10 év nagyon értékes volt, ezért lehetetlen volna kitörölni, de nem is akarom! Remélem Neked is sok jót adott és kívánom, hogy te is tudjál majd belőle erőt meríteni! Nyilván nem most, mert most még a jó is fáj mind a kettőnknek. Nem tudhatjuk mit hoz a jövő, talán egy nap tényleg újra kapcsolatba kerülhetünk majd, szóval tudd, hogy ha csak rajtam múlik, meg fogsz találni, nem foglak elzavarni, ahogy tavaly sem tettem, sőt! Nagyon boldoggá tettél! Halál komolyan megmentett a visszatérésed és ezért sem lehetek elég hálás! Próbálj Te is kitartani, én is igyekszem. Muszáj lesz, különben ha nem vigyázunk magunkra, nem tudunk majd újra beszélni, ha esetleg a sors újra kegyes lesz hozzánk! Nagyon szeretlek és ez sosem fog változni! Köszönöm, hogy erről Te is biztosítottál! Nem akartalak megbántani a búcsúzásról szóló sorral, azt nem vádnak szántam, csak idiótán tudom kifejezni magamat és állandóan félreérthető vagyok. Köszönöm, hogy megadtad a lehetőséget és megértem, hogy qrva nehéz Neked is befogadni a valóságot, ezért azt is megértem, hogy nem akartad érzékelni! Köszönöm, hogy tegnap olyan sokáig vártál és sajnálom, hogy hiába! Remélem tényleg lesz még lehetőségünk beszélni és akadályozó tényező sem lesz, mint pl. a tegnapi roham és el tudunk búcsúzni normálisan, nemcsak üzenetekben.
Leginkább azt remélem, hogy ez a búcsú sem lesz végleges! (Ámen! 🙏)
Sokmindent tudnék még mondani. Majd mondom, ha esetleg tudunk beszélni, ide nem írom ki, mert csak Rád tartozik. Ide csak azért írtam, mert nem tudom, hogy fogod-e látni az üzenetet, amit írtam válaszként és tudatni akartam pár lényegesebb dolgot. Nagyon sok erőt kívánok Neked és jobbulást, meg jobb sorsot! 🙏 Gondolni fogok rád, ahogy eddig is tettem!