Irka-firka

Lehet, hogy nem jutok fel Pestre, mert felújítás van a Népligetnél és a fater szerint nagy kerülővel és többszöri átszállással jutnánk csak át Palotára, ő meg nem fog kerülni, megmondta. Erre az utazásra vártam már jóideje. 😡 Most várunk, hogy a Gabi megnézze, hogy hogyan lehet ott közlekedni, mert ha mégsem kell nagyot kerülni, akkor megyünk. Kéne, mert különben a kontroll is mégtovább csúszik (bár el ne kiabáljam új probléma nincs egy ideje, szóval nem égető a helyzet), meg a sématerápiát sem szeretném lemondani és az 8.-án már kezdődik. Mondom apámnak, hogy nem is biztos, hogy nagyot kell kerülni tömegközlekedéssel, de ha igen, akkor hívunk egy taxit és elmegyünk vele a Hungária körútig, mivel onnan már amúgy is buszoznánk, meg ott már zavartalan a közlekedés. Erre jött, hogy "drága a taxi, a f@szom költ rá". Aha, mert egy tizenvalahány ezres nadrág pár hónapja nem volt drága, mi? 🙄 Oké, nekem vette, de meg is mondtam, hogy pazarlás volt. A Népligettől amúgy sem nagy táv a Hungária körút, pár villamosmegálló, úgyhogy még ha terelik is a forgalmat, olyan nagyot biztos nem kellene kerülni kocsival, de ugye ami neki nem fontos, azzal nem foglalkozik. Most tehát megint bizonytalanság van és azt marhára utálom. Szó volt a Szegedi Vadasparkról is, de azzal kapcsolatban is megy a "még nem tudom, mikor megyünk, megyünk-e egyáltalán" szöveg. 🙄 Azért remélem, hogy még ebben az évszázadban visszajelez a Gabi, hogy mi újság a közlekedéssel arrafelé.

Érzem a frontokat, tegnapelőtt este jött egy görcsroham is, de nem volt durva, most el sem aludtam utána, csak ködös volt az agyam egy darabig. Továbbra is "üzenem" a szervezetemnek, hogy nincs gond, nem fog visszaesni, csak pár kellemetlen napban van része(m). Most sem vagyok a legjobban, de még aktív vagyok (már amennyire az ízületi gyuszi engedi, de mindig a maximumot hozom ki magamból, így nyilván most is), nem vagyok legyengülve, jó az étvágyam (csak egyelőre nem látszik meg rajtam), a szívem olyan, amilyen, de enged felkelni és ezt-azt csinálni, szóval működöm és azon vagyok, hogy ezt minél tovább fenntartsam. Világos, hogy nemcsak rajtam múlik, de sokat számít a hozzáállás és a gondolatok, szóval rajtam is múlik, ezért ami tőlem telik, azt megteszem.

A bioritmusom kezd visszaállni és ezért nem virrasztok már reggelig, sőt már hajnalig sem, maximum éjjel 1-2-ig, aztán
rámjön az ólmos fáradtság és másodpercek alatt elalszom. Ja, majd' elfelejtettem, hogy kaptam házit a pszichodokitól. Na nem páleszt, hanem írnom kell az álmaimat, mert szerinte azok is megmutatják, hogy mivel foglalkozik sokat a tudatalattim és így meg lehet fogni egy-egy traumát. Ő nem foglalkozik traumafeltárással, de a sématerápia igen. Minden éjjel álmodom, nem is egyfélét, szóval sosem pihen az agyam. Zömmel rémálmok, de vannak baromságok, vágyálmok, félelmek, jó emlékek visszajátszódása is köztük. Mára virradóan is többfélét álmodtam, de 2 maradt meg élesen; egy nagyon jó és azt követte egy rémálom. A rémálom egy gyerekkori traumából fakadt, felismertem. Egy nő és egy férfi volt velem, de nem tudom kik voltak és az egyik régi lakhelyünkön voltunk, mentünk be az udvarba. Veszélyt éreztem és mondtam nekik, hogy húzzunk el onnan, mert meg fog ölni bennünket a Laci. Abban a pillanatban kijött a házból és már nem emlékszem mit mondtam neki, csak az van meg, hogy mindhárman az életünkért futunk. Abba az erdőbe futottunk be, amibe a valóságban is befutott velünk (húgommal és velem) anyám, amikor menekültünk előle. A következő jelenet az álomban, hogy már lent vagyunk a kertvárosban (mert ez egy dűlő volt, ahol laktunk) és mindenhonnan veszélyt érzünk, mert nem tudjuk honnan fog előbukkanni a Laci. Még mindig nem tudom ki a másik két személy, aki velem van. Meglátok egy autót, aminek kicsit nyitva van az anyósülés felőli ajtaja, de sofőr nem ül benne. Beugrunk mindhárman és mondom a másik két személynek, hogy simuljanak a padlóra. Ebben a részletben is felismerem a valóságot, mert a szomszéd udvarán állt egy használaton kívüli autó és amikor átmentünk, én mindig abban játszottam, de a kaput figyelve, mert féltem, hogy megjelenik a Laci. Amikor egyszer megjelent és bekiabált a Lajos bácsinak, hogy ott vagyunk-e, én annyira megrémültem attól, hogy észrevesz, aztán bejön és bánt minket, hogy lebújtam a kocsi padlójára. Gondolom ezt építette bele az álomba a tudatalattim. Visszatérve az álomra; néma csendben, mozdulatlanul kuporogtunk a kocsi padlóján, kb. jeges rémület keringett az ereimben vér helyett (ahogy a valóságban is), mert arra vártam, hogy rájön a Laci, hogy ott vagyunk és árt nekünk. A következő jelenet, hogy beül a kocsi gazdája és értetlenkedik, hogy mit keresünk ott, de mondom neki, hogy azonnal induljon, mert meg akarnak minket ölni, de abban a pillanatban ott terem a Laci az anyósülés felőli ajtónál, benyúl és elvágja a torkát a férfinak, akiről nem tudom ki lehet és a vére telibespricceli az arcomat. Van mégvalaki a Lacival, de nem tudom ki az és ki akarja rángatni a sofőrt a kocsiból, de az nyom egy padlógázt és megmenekülünk. Következő jelenet, hogy autópályán rohanunk, mehetünk olyan 110-120 km/h-val, szóval már messze járunk, mégis az van bennem, hogy mi van, ha kiszálláskor majd felbukkan a Laci, pedig még álmomban is mondja a logika, hogy lehetetlen utolérnie, mégis ettől rettegek. Egy körforgalomban elkezdünk körbe-körbe menni, már több kört mentünk és ekkor ébredtem fel.

A másik álom nagyon király volt, csak abból nemsok maradt meg, mert apám felijesztett és ezért "elillant" a tartalom nagyrésze. A Szabinával lehettem! Annyira valósnak hatott az a kölcsönös ölelés, hogy ébredéskor is borzongtam az élménytől. Évek óta nem zaklatnak fel, vagyis nem nagyon zaklatnak fel az emlékek és az álmok sem, így most sem keserűen, hanem örömtelien ébredtem fel, amiért legalább álmomban együtt lehettünk és érezhettem az ölelését, meg kezdeményezhettem is. Sosem engedtem amúgy az ölelést és érintést másoknak, Ő volt az egyetlen, akitől nem zavart (sőt...) és akinek én is akartam adni. Állítólag már olyan 2-3 éves koromban sem engedtem és nem is kezdeményeztem semmiféle testi kontaktust, ezért nagy szó, hogy az ő esetében nem volt jelen ez a gát. Az álomban valami nagy banzáj volt körülöttünk, körbevett minket az ő családja és az enyém és mindenkinek jó kedve volt. A valóságban nem összetartó a családunk, de az álomban egy jó légkör vett minket körül, mindenki örült nekünk. Nem nagyon tudnám leírni, hogy milyen volt, valami nem evilági légkört érzékeltem. Leginkább Őrá figyeltem, de úgy rémlik, hogy körbeálltak minket és táncoltunk. Nem tudom milyen zene szólt és hogy milyen alkalom volt, csak a nagyon jó érzés maradt meg és a valósnak ható ölelkezésünk.