Újra itthon

Jó volt Pesten lenni, nekem az mindig olyan lesz, mintha hazaérnék. Amikor megérkezünk a lakótelepre, ahol laktunk, méginkább otthonérzem magam. Mivel gyakorlatilag ott nőttem fel (mert ugyan költözködtünk sokat, de valahogy mindig visszavitt minket a sors ugyanoda), így én azt szoktam meg, oda köt rengeteg szép, jó emlék is. Jó lenne újra ott élni, de ez esélytelen, mivel megfizethetetlenek a panellakások.
Tegnap jöttünk haza, de nem volt energiám firkálni, mert az út is kifárasztott, meg amint hazaértünk, el kellett takarítanom a csatateret a szobámban, amit a macskák csináltak, aztán este a Tesómmal dumáltam.
Csütörtökön elvileg 5-kor keltem volna, de valamiért már fél 4-kor kipattantak a szemeim és nem tudtam visszaaludni, szóval jó korán indult a napom. Rendeztem a macskákat (alomtisztítás, 2 napi kaja-víz), aztán már csak öltöznöm kellett, szenyát gyártani az útra, fogmosás és kész voltam, de a fater szokása szerint elhúzta az időt, meg tiszta ideg volt, végül mégis elértük a buszt. Jól bírtam az utat, csak hányingerem volt már hajnal óta és ki is tart a mai napig, változó intenzitással.
Mivel fél 4-kor keltem, 5 órát utaztunk, aztán Pesten még járkáltunk, így délután 5 körül már hulla voltam, szarul is lettem, szóval kidőltem és 7-ig aludtam. Azt hittem ébredéskor jobban leszek, ehelyett rosszabb közérzettel keltem, mint amilyennel lefeküdtem, szóval egy kis Tesómmal való beszélgetés után folytattam az alvást, na meg az a 2 óra kikapcs nem is volt elég. Panel lévén fűtés nélkül is 25 fok volt a lakásban, ami nappal jólesett, de éjjel arra keltem többször, hogy megsülök, így nem aludtam valami jól.
Pénteken reggel a dokimnál kezdtünk. Vázoltam neki az új szerzeményt és az az "ajjaj" nem volt túl biztató, aztán mondta, hogy szintet lépett a szindróma. Nem lepett meg, mert a hidegre előjövő tünetekből sejtettem, hogy az ügyködik, meg anno vázolta is, hogy milyen nyalánkságok várhatóak. Célbavette a szívemet és ezzel kb. 8:7 lett a meccs állása a kórság javára (de csak saccolom az eddigi jelentősebb találatait), ám most is van a kezünkben fegyver, ha nem is végleges, de tehetetlenek sem vagyunk, szóval egyenlítünk 8:8-ra. 😉 A doki szerint a koszorúerem görcsöl be, ez pedig nagy gázt is tud csinálni, úgyhogy megszívtam, de továbbra sem fogok félni. Állítólag Raynaud-soknál gyakoribb. Na, ez viszont meglepett, mert 8 év alatt, mióta megvan a dg., senki sem mondta. Azt igen, hogy azok a szervek előbb-utóbb bekrepálnak, amiknek az ereit buzerálja, de azt nem tudtam, hogy ez a koszorúér-gond kifejezetten jellemző Raynaudban. Mindenhol csak a végtagokat említik, de csak az elsődleges Raynaud esetében áll meg azon a szinten. Az enyém viszont a másodlagos forma. Mondta, hogy kéne egy EKG, erre én mondtam, hogy épp' nincs panaszom, mire ő mondta, hogy nem baj, azért nézzük meg mizu, bár azt mondta tényleg jobb volna a buli alatt skubizni az eseményeket. Mire levettem a pólót, meg feldíszített, mint egy karácsonyfát, jött is a cucc (kicsit hűvös volt a helyiségben, az meg nekem elég volt póló nélkül), úgyhogy szóltam hogy érzem megint és gyorsan beüzemelte a masinát, de lejött rólam az egyik érintkező és mire újra felrögzítette, meg elindította a műszert, már csak a rosszalkodás végét kapta el, viszont legalább látott azért valamit. Továbbküldött a kardiológiára, hogy nézzenek rá az eredményre, meg persze rám is. Rá van írva, hogy "low voltage a mellkasi elvezetésekben", meg "bal posterior fascicularis blokk" és hogy rendellenes EKG, amik nekem utóbbi kivételével totál kínaiak, de majd a kardiológus felvilágosít. 

Írt fel a dokim Nitromint tapaszt, Cordaflex sprayt (ez állítólag veszélyes angina, meg instabil keringés esetén, de azt mondta már csak ezt tudja bevetni), meg Magnéziumot és szigorúan kerülnöm kell a hideget és a stresszt. Őőő.... 😃 "Felháborodtam", hogy nem ehetek fagyit, erre vigyorgott, hogy most közölte velem az állapotromlást és a veszélyeket, erre én csak a fagyit sajnálom. 😂
Így működöm. 😆 Na meg mitől volna jobb keseregni olyan miatt, amin úgysem tudok változtatni, meg amire fel voltam készülve? Ez van, ezt kell (nem)szeretni. Doki után elmentünk a 'Mekibe', aztán 'haza'. Tegnap 5-kor keltünk, persze a fater megint nem volt képes időre összekapni magát. Mikor kiléptünk a lépcsőházból olyan rosszul lettem, hogy fogadni mertem volna abban, hogy beüt valami. Fateromnak nem szóltam, de feltűnt neki, hogy szótlan vagyok és levágta, hogy gáz van, azt' morgott, hogy fasza lesz, ha rosszul leszek. Mondom nyugi már, várd ki a végét! Mire elértünk a buszmegállóig (kb. 10 perc) és jött egyből a busz, jobban lettem. Ebből gondolom, hogy a hideg volt az ok, mivel amint a fűtött buszra felkerültem, szűnni kezdett minden - a hányingert kivéve. Az orrunk előtt ment el a vili, úgyhogy a fater morgott, hogy lekéssük a távolsági buszt (így jár, aki tököl indulás előtt), én meg újra kezdtem szarul lenni. Kb. 5 perc múlva jött a villamos, az öreg puffogott, mondom lazulj már, úgyse tudsz mit csinálni, ha lekéssük. Mire a Népligetnél leszálltunk már igencsak szorított az idő és míg máskor nem gond nagy kitérőt tenni, hogy kikerüljük az aluljárót (mivel ott nincs zebra és csomót vissza kell sétálni, hogy át lehessen kelni), addig most ez nem fért bele. Ott pattogott, amire felfigyelt két srác és kérdezte, hogy segítsenek-e? Így végül lecipeltek ők, meg a fater vagy 20-25 lépcsőfokon. 👏🏆 Fater úgy futott velem végig az aluljáróban, hogy spricceltek szét előlünk az emberek. 😃 Mentünk jegyet venni, mire közölte a pénztáros, hogy csak a sofőr adhat, szóval futás tovább a lifthez. Beszállunk, nem indul. Kérdezem jó gombot nyomtál? Azt mondja igen. Nyomkodta és akkor láttam, hogy a -1-et nyomkodja. Mondom a 0-át nyomd már, a -1-en most vagyunk, mivel aluljáró! 😃 Kiszálltunk végre a földszinten, erre ott tétovázott, hogy merre kell menni? Kicsit szétcsúszott az idegtől. 😆 Épp'hogy elértük a buszt. A Józsi volt a sofőrünk, akivel jóban van a fater, mivel ő is almási és szoktak beszélgetni, szóval megvárt minket. 👍
Ez most egy jó kör volt, mert szelídebb viták voltak a faterék közt, a Gabi igyekezett normálisan viselkedni (mert érdeke volna, hogy odaköltözzünk, szóval ja...), Pesten lehettem, végre doki is látott. Hajlamos vagyok legyinteni mindenre, komolyabb dolgokra is, de most éreztem, hogy talán az életemmel játszom, ha nem lát orvos és mint kiderült, igazam volt. Azt mondta ígyis lehet baj, viszont a gyógyszerek adnak némi védelmet, csökkentik a rizikót, bár a Cordaflex pont nem, mivel anginásoknál állítólag az növeli súlyosabb szívbetegségek rizikóját, viszont szerinte ha nem ad semmit, az mégveszélyesebb. Mindegy, ez van, nem állt meg az élet. Ja, azt mondja "Arnold, magának az a nagy szerencséje, hogy jól kezeli az állapotát és mivel én hiszem, hogy a pozitív gondolatok csodát tesznek, azt is hiszem, hogy azok is tartják életben és kívánom, hogy ez legyen így minél tovább!" Ez annyi erőt adott és olyan jólesett, hogy belém égett, azért is tudtam így felidézni. Bírom ezt a dokit, mert nem merev, humánus, alapos és lehet Vele beszélgetni.

Alex 3 éves lett

Ma töltötte be a harmadik évét. Még Pesten vagyunk, de holnap utazunk haza (otthonról írok magamról is, voltam ma a dokinál), majd kap valami finomat ajándékba.
Nagyszerű kutya! Okos, szófogadó, nagyon szerethető és hűséges.
Ha a mocskos kórsága nem volna, szép közös évek várnának még ránk, de erre most nem gondolok. Örülök, hogy él még és hogy a gazdája lehetek. Még mindig szereti a gyomrát és elég jó étvágya van, csak nem tud visszahízni. Olyan könyörgést vág le minden étkezés előtt, mint akit éheztetnek. 😆 Imád a kertben is szaladgálni, főleg megkergetni a hozzánk betévedő macskákat. Nagyon szereti a közelséget, mindig vevő a simogatásra, ki is követeli és ő is hozzábújik az emberhez. Nagyon jó kis cimbi!

Tavalyi kép, itt még remisszióban volt a kórsága:

Ezmegaz

A macskám eljutott tegnap a dokihoz. Egy szelet felvágottal nem volt ügy rávenni, hogy besétáljon a macskahordozóba, de útközben már igen paprikás hangulata lett, egész végig zsörtölődött. A dokinál nem lehetett kivenni a hordozóból, összekuporodott a végében, szóval szét kellett szedni azt, hogy ki lehessen venni a kis szarost. A doki szerint már el is kezdett gyógyulni a sebe, nem kell vele semmit csinálni, majd helyrejön. Persze megnyomkodta, de már nem volt mi ürüljön (az a nagy 'zacskó' teljesen leapadt tegnapra) és ki is tisztította, meg adott a combjába egy antibiotikum injekciót. Hős volt, a sebében matatást, csípős cuccal lefújást egy mukk nélkül tűrte, csak az injekció beszúrásakor kiáltott egyet. Kicsit még itthon is panaszkodott, miközben bent gubbasztott a hordozóban még vagy 20 percet, aztán a jutalmul kapott felvágott és az amúgy is esedékes vacsora előcsalta. Bekajált egy szép adagot és ment aludni. Ma már a hangulata is jó volt, mászott hol a fater ölébe, hol az enyémbe. Jól sejtettem, hogy tályog volt az a nagy duzzanat a pofázmányán, ami aztán magától kifakadt és elkezdett gyógyulni. A doki szerint karmolásból indulhatott ki (tényleg lehetett patkány is, de saját magának is okozhatta vakaródzáskor), ami elfertőződött, de majd visszanő a bőre és a szőre, szépen elkezdett gyógyulni.

Alexet illetően viszont nincsenek jó hírek, változott az állapota, megint napok alatt. Ha rosszabb lesz, mire Pestről hazajövünk, hívjuk az orvost. Most még tud aludni, nem sír sokat, eszik-iszik, de romlott a helyzet és panaszkodik már időnként. A doki mondta, hogy csak a szteroid van a kezében, de az hazavágja többek közt a vesét, májat és akkor már ezektől a mellékhatásoktól is szenvedni fog a kutya, egy totál roncs szervezetben vergődve, méltatlanul fog távozni. Ennek nem teszem ki. Nyilván a betegség is roncsolja a szerveket, pont ezért nem akarom a gyógyszerrel ezt meggyorsítani.
Azért remélem, hogy van még időnk!

Hajnalban ébresztő, mivel indulunk Pestre. Hívtam a dokit, nehogy feleslegesen zötyögjünk 5 órát, de szerencsére még fogad. Egész' jól vagyok, a fulladás sem folyamatos egy ideje, de terhelésre (akár beszéd) előjön és hideg hatására továbbra is szorít a karom, meg a szívtájékom, stb. A délutáni rosszullétek is ritkultak és az intenzitásuk is csökkent. Még mindig gyulladtak és vizesek a térdeim, a balon lett egy kis kinövés, meg azok a nagy ízületek is gyulladtak, amiből a nagylábujjak kiindulnak, szintén a bal lábamon az is kezd deformálódni és ha úgy sikerül terhelni, be💩ok 😆, meg nyomja a cipő, szóval a két bal lábam közül a tényleges bal jelenleg kuka.
A lényeg, hogy ezek csak kis kellemetlenségek, nincs komoly gond, aztán a doki majd mond valamit arra az új szerzeményre.

Zajlik az életem mostanság

Először is valamelyest jobban vagyok egy ideje és az étvágyam is megint jó, tegnapelőtt 64 kg-ot mutatott a mérleg, nekem meg majd' kiugrott a szemem, mivel vagy 8 éve voltam utoljára annyi. Még a végén emberi formám lesz. 👍😆 Alex állapota - el ne kiabáljam! - stagnál, ami nagyon jó! Remélem így is marad sokáig. 20.-án tölti be a 3. életévét. Az egyik macskámat azonban holnap dokihoz kell vinni, mert valami történt a pofázmányával, feltehetően megharapta egy patkány. 😠 Hatalmas duzzanat volt ott tegnap, eltorzította az 'arcát', mára jóval lejjebb lohadt ugyan és majdnem normális lett a külleme, de azon az oldalon a füle is vöröses és egy elfertőződött seb van a pofázmánya oldalán. Csoda, hogy nem panaszkodik. Eszik-iszik rendesen, élénk is, de ez nem jelent semmit, biztos hogy marhára fáj szerencsétlennek, szóval holnap irány a doki.
Csütörtökön utazunk fel Pestre, végre dokihoz kerülök. Jobban vagyok ugyan, de az az új szerzemény továbbra is boldogít, a fulladás is megvan, meg amúgy is 3 havonta kéne kontroll, azt' már egy éve nem jutottam el rá, szóval nagyon ideje.
A Gabi segíteni akar nekünk és kitalálta, hogy adjuk el a házat amennyiért elmegy a jelenlegi állapotában, aztán költözzünk hozzá, szóval napok óta ez a téma. Zavarja, hogy még mindig csövezünk, fagyoskodunk, nincs fürdőszoba, melegvíz, szar a villany, stb. és azt mondta menjünk oda, hogy normális körülmények közt legyünk. Igaz, ebben van egy kis érdek is a részéről, szóval nem teljesen önzetlen felajánlás, de akkor is rendes, főleg hogy egy másfél szobás kis panelban élve a saját életterét osztaná meg velünk. A körülmények javulásán kívül még azzal indokolta a felajánlását, hogy tudja mennyire visszavágyom Pestre is, meg oda, a lakótelepre és ha történik velem valami, akkor úgy mennék el, hogy rossz körülmények közt éltem, meg nem jutottam vissza a vágyott környékre, neki meg lelkiismeretfurdalása volna, hogy nem segített, holott megtehette volna. Mondtam neki, hogy ez rendes tőle, de nem az ő kötelessége megoldani a gondunkat, ebből ne csináljon lelkiismereti kérdést, mégis hajthatatlan. Percek leforgása alatt jártam meg a fentet és lentet. Felvillanyozódtam, ugyanis a sors váratlanul felkínálta az emberhez méltó életkörülmények lehetőségét (bár én nem más hátán felkapaszkodva és más nyakán élve akarom elérni), meg újra ott élhetnék, ahol jólérzem magam, plusz a dokim rendelője 1 perc gyaloglásra van a lépcsőháztól, talán a Tesómmal is összejönne a találkozás, fater sem lehetne ott ilyen igénytelen, büdös, stb., de egyből lent találtam magam, amikor lefuttattam magamban az ellenérveket és sajnos azok a nyomósabbak. Fater dilemmázik, egyik percben az ellenérveket sorolja, a következőben a mellette szólóakat.

Nem akar költözni, mert

- nem vihetünk állatot

- a Gabi hisztis és kiszámíthatatlan

- nem akar vele együttaludni sem, mert nem akar tőle semmit (a Gabi odaadná nekem a kisszobát és faterommal akar lenni a nagyban)

- attól tart, hogy gondol egyet és kirak minket, aztán mehetünk a semmibe (na igen, ez volt az én első gondolatom is, főleg mert már volt ilyen)

Költözni akar viszont amiatt, mert

- ott a dokim

- a Gabi közelében akar lenni

- Pestre köt minket egy csomó minden, hivatalos dolgok is

- normális körülmények közt élhetnénk

Én ugyanezek miatt költöznék, viszont a balhék és annak a lehetősége, hogy a Gabi gondol egyet és kitesz minket a semmibe, nos ezek visszatartanak, meg más dolgok is. Persze a Gabi azt mondja, hogy ne foglalkozzunk a vitákkal, majd lehiggad és attól még maradhatunk, de laktunk már együtt és volt, hogy elküldött minket, mert nem fértek össze, szóval szedhettük a motyót.
Most meccseznek, próbálják egymást meggyőzni. Szar helyzet, mert itt az esély a normális körülményekre, de ha rosszul sülnek el a dolgok, akkor kicseszettül megszívjuk és a csövezésnél akkor már jobb ez a komfort nélküli ház. A fatert sem értem; minek hangosította ki a telefont, hogy halljam miket mond a Gabi, ha úgysem járható ez az út? Tudja, hogy mennyire szeretnék visszakerülni Pestre, főleg oda a telepre, de leginkább normális körülményeket szeretnék. Azt mondja majd megoldjuk a gondokat. Aha, ahogy eddig... Ezt mondja évek óta és nemhogy jobb lenne a helyzet, szarabb. Neki jó a mocsok, a putri, a csóróság, gondolom fásult, depressziós, de ezerszer elpofáztam, hogy engem ne rántson magával! Na mindegy, majd lesz valahogy, én hiába mondok bármit. Majd ők lejátsszák egymás közt, hogy mi legyen, bár én amellett vagyok, hogy akármilyen kecsegtetőek a normális körülmények, tényleg nem a Gabinak kell biztosítania, meg nagyon hamar megbánnánk, hogy odaköltöztünk, mivel ígyis mindig balhéznak, meg nagyon meg kéne magunkat húzni, mert a Gabi is iszonyatosan rigolyás, valamint azt sem viseli el, ha nem az van, amit ő akar. Konkrétan azon is képes balhézni, hogy a másiknak nem tetszik valami, ami neki igen, vagy nem iszom tejet a szendvicshez, csak mert szerinte az úgy jó. Valahogy nincs kedvem hülyeségek miatt hallgatni a feszkót, meg belemenni a játékaiba csak azért, mert szívességet tesz nekünk. Úgyis csak 5 percig élvezhetnénk a 'civilizált' életkörülményeket és olyan áron meg sem éri, hogy közben minden nap vágni lehet a feszültséget a levegőben. Akkor inkább elviselem az őskori állapotokat, a hideget, meg hogy itt tök unalmas az élet, de legalább senki nem mondja meg, hogy mikor mit csináljak, mit fogyasszak, mit szeressek, mit nézzek a tv-ben, meg nem abból állnak a napok, hogy üvöltöznek egymással. Csak annyi változást érnénk el, hogy nem a lakhatási körülményektől szenvednénk, hanem a folyamatos feszültségtől és erős, indokolatlan beszabályozástól, mert kb. az sem mindegy hogy' áll a sérónk. Jónak tűnik az ajánlat, de jól átgondolva látszik, hogy többet buknánk, mint amennyit nyernénk és az idegeink is cafatokban lógnának az első 3 nap után. Mi is tudunk balhézni a faterommal, de amit ők nyomnak le, pláne napi több alkalommal, az bőven túltesz a Mónika show gyöngyszemein is. Kb. mint egy olasz család. Ez senkinek nem tenne jót, főleg hosszabb távon, már ha nem vágna ki minket 5 perc után, mert addig marnák egymást.
Az egyik felem nagyon szeretne élni a lehetőséggel, mivel alapvető igénye az embernek, hogy normális életkörülmények közt éljen, de a racionális felem nem akarja és a becsületes sem. Előbbiek miatt sem, meg tényleg nagyon gáz volna a nyakára költözni - akkor is, ha ő akarja mindenáron. Ebben az is benne van, hogy unatkozik, meg segítség kellene neki és úgy tűnik a fateromtól is újra akar valamit (ez meglep, miután a Gabi igényes, fater meg egy hajléktalan szintjén van, de egészségére), viszont a fater nem akar semmit tőle és ha erre is berágna, szintén kitehetne minket, szóval saját magunk alatt vágnánk a fát, ha beleugranánk ebbe az egészbe. Sokminden szól a költözés mellett, de legalább ugyanannyi, vagy több szól ellene, ráadásul csupa olyan fajsúlyú dolog, amiknek a figyelmen kívül hagyása hatalmas fekáliába sodorna minket. Lehet, hogy most méltatlan körülmények közt élünk, de legalább van fedél a fejünk felett, ellenben ha belevágunk a jobb körülmények reményétől elvakulva a költözésbe és nem működik a közös élet (ami garantált, mivel eddig sem működött sokáig), akkor nincs hová visszalépni, mehetünk az utcára. Én ezért vagyok amellett, hogy ésszerűbb ittmaradni. A hontalanságnál ez is jobb. Voltunk hajléktalanok, mikor gyerek voltam, kösz', elég volt. Kíváncsi vagyok, mi fog kisülni ebből az egészből.

4.-én

megérkeztek az Alex laboreredményei, amik megerősítették az immunbetegséget. Most már nincs az a reménysugár, ami eddig volt, hogy hátha fals volt az előző eredmény, meg az sem jelent semmi érdemi javulást, hogy visszanőtt a bundája, szóval ugyanott tartunk, ahol eddig, ez pedig lehangoló - enyhén szólva. Amíg nem kezd el jelentősen visszaesni, addig nem altattatjuk el, hadd éljen, amíg az nem kín a számára. Szenvedtetni nem fogom, de egyelőre még élénk, jókedvű, játékos, boldogan rohangál a kertben, jó az étvágya is (de hiába eszik, ugyanolyan sovány). Kezd visszaesni - egyelőre lassan -, de még tud aludni és nappal is elég nyugodt, nem panaszkodik sokat és hevesen. Egyelőre tehát a mának élünk, élvezzük egymás társaságát, Ő élvezi a szaladgálást is és bízom abban, hogy nem fog megint olyan hirtelen (napok alatt) leromlani az állapota. Még nem gondolok semmi rosszra, csak élvezem, hogy itt van köztünk és viszonylag jól van, egyelőre ennek van itt az ideje. 

Ami engem illet, mikor-milyen a közérzetem, de van némi javulás; a kar- és mellkasi szorítás átváltott folyamatosból gyakorira. Nyilván ez sem jó, de jobb, mint az eddigi állapot. Persze hideg hatására azonnal fokozódik, van hogy fizikai terhelésre is, szóval odafigyelek. A légszomj kitartóan itt van, fekvéskor és terheléskor a legerősebb, de esetenként egy mondat elmondása közben is Darth Vader módjára fújtatok. Az erőnlétem is mikor-milyen, de néhány napja nem kell folyamatosan feküdnöm, eleinte rövidebb-hosszabb időtartamok voltak, amik alatt fel tudtam ülni, vagy mondjuk megcsinálni magamnak egy gyorslevest - bár ott már kellettek szünetek 😃, viszont 1-2 napja már nem csak ülni tudok sokáig, hanem járkálni is tudok és tenni-venni, persze a favágás még nem megy, de lightos tevékenységeket már el tudok végezni. Délután 4-5 óra körülre ígyis beint a szervezetem és eltart akár 1-2 óráig is, mire jobban leszek, szóval messze vagyok a jó formámtól, de előbb-utóbb megint elérem. Túl sokat amúgy sem tudnék nyüzsögni, mivel fáj és csupa víz a szarabbik térdem, szóval módjával csinálom a dolgokat. Itt-ott van némi gyulladás, azokra iszom a mézes kamillateát, majd meglátom segít-e? Gőzöm sincs mikor jutok fel a dokihoz, mert a fater most kitalálta, hogy a Gabitól függ (mivel ugye nála szoktunk 'megszállni') és "ha nincs otthon, nem mehetünk". Ez csak azért vicces, mert évekkel ezelőtt adott kulcsot a lakáshoz ilyen esetekre és többször voltunk már úgy az orvosnál, hogy ő estig melózott, de attól még bemehettünk a lakásba. Itt pattogott nekem az öreg, hogy neki még dolgai vannak és én ezt leszarom, eldöntöttem a felmenetelt ész nélkül. Aha... nem az az agyatlan, aki szerint fontosabb bármi más - amúgy halasztható - dolog, mint a szívpanaszokat említő köl'két dokihoz juttatni minél előbb. Mondom neki én nem szarok le semmit, csupán a prioritást nézem.
Remélem a doki is jól szétrúgja a seggét, mert én mondhatok bármit, bárhogyan, rajtam csak röhög, vagy aláz(ni próbál, csak nem jár sikerrel). Persze ezekkel nem foglalkozom.
Ha minden jól megy, akkor a most következő héten feljutok.