Vegyes poszt

Ugyan nem szoktam az Öcsémről írni, de attól függetlenül gyakran eszembejut. Ma is, mivel névnapja lenne. Hiába volt viszonylag kevés alkalmunk találkozni, azok a találkozások jók voltak, mert attól függetlenül, hogy nem együtt nőttünk fel, jól megértettük egymást. Amennyire megismerhettem, az alapján jó ember volt. Persze csinált baromságokat, koránál fogva is, de alapvetően egy jószívű és intelligens srác volt, aki mindenkivel barátságosan viselkedett. Ugye a húgom kilépett a családból, meg engem is leírt a borderline miatt, ezért is esett jól, hogy mégis lehetett egy testvérem, a Gábor személyében. Persze itt a fogadott Tesóm, de most a vérszerinti testvérekről beszélek. A Gábor mindig jó volt hozzám és ez nyilván kölcsönös volt. Mikor ideengedte 2019-ben az öreg, nagyon örültem és látszólag az Öcsém is boldog volt. Ami közös emlékem van vele, az mind pozitív. Nagyon könnyen eldurran az agyam, ő mégis ritkán érte el, hogy berágjak rá. Mikor idejött lakni, akkor sem sokszor húzott fel, igaz nem is lakott itt sokáig (5 hónapig), hála az öregnek. Azalatt sokat röhögtünk, dumáltunk, végre tartoztam valakihez a családból és ő is ugyanezt mondta, hogy neki is jó. Amikor a fater genyózott, mindig megvédtem és ő is megtette értem, mégha idősebb lévén nem is szorultam rá, de jólesett a gesztus. Nagyon pipa voltam, amikor sírásig kiakasztotta az öreg. Jól emlékszem arra, ahogy mondta a Gábor, hogy csalódott benne. Ugyan vele sem volt állítólag kezesbárány, de nyilván azt remélte, hogy megváltozott. Hiányzik a köl'ök. Könnyezésig tudtunk röhögni, meg válogatott baromságokat összehordani. Kár, hogy nem együtt nőttünk fel. Mindig megosztotta velem mindenét és ez is nyilván kölcsönös volt. Imádta az almalevet és azóta is ő jut róla eszembe. Jóindulatú srác volt. Sosem fogom elfelejteni, hogy mindig ideült az ágyam mellé egy székre, amikor görcsrohamom volt és mivel tudta, hogy eszméletemnél maradok olyankor, beszélt hozzám, pedig azt is tudta, hogy csak foszlányokat fogok fel belőle. Nem én kértem, magától ült ide. Egyszer hallottam, ahogy kérdezte a fatert, hogy ilyenkor szenvedek-e? Tenni nyilván Ő sem tudott semmit, mégis sokat tett azzal, hogy ott volt mellettem. Csak erre volna szükségem az apámtól is. Sokszor az agyamra ment a gitározással, mert jól tudott ugyan játszani, de amikor már vagy egy órája nyomta, vagy épp' új dalt gyakorolt és folyton ugyanazokat a hangokat játszotta, zizegett az agyam. Most bezzeg örülnék, ha kb. az idegszálaimat pengetné megint, de legalább itt lenne! Nem tudom, hogy ha ittmaradhatott volna, akkor most minden másképp' lenne-e? Talán akkor megfogadta volna az intelmeket, talán nem süllyed vissza a mélységbe sem. Dühös vagyok! Talán-talán-talán... már hiába találgatok. Egy dolog vigasztal; testvérekként élhettünk együtt egy kis ideig és jól érezte magát Ő is (ha leszámítom az öreg dolgait). Azért a fater sem mindig genya, volt hogy jól kijöttek, röhögtek. Próbálok töltekezni ezekből az élményekből. Idén lesz 2 éve, hogy elment és azóta sem zuhant rám a dolog, de ettől még hiányzik. Helyette is legurítottam ma egy pohár almalevet a névnapja alkalmából. 😉

Fater nem ment horgászni, mert későn hozták a székét. Hogy miért az utolsó pillanatban rendelte, az jó kérdés. Végre hozott új gyújtót, sőt, én is kaptam egyet. 😁 Persze azért, mert ma is morogtam, hogy kéne, de nincs egyetlen működő sem. Fasza idő van, most már határozottan meleg van kint és végre a Raynaud is kezd szelídülni. A macskabanda is elkezdte levenni a télikabátot, most nem lehet megpuszilni a fejük búbját, mert szőrös lesz az ember szája. Bejött nekik az apró szárított hal, követelik belőle a repetát. 😁 Már aki, mert a csapat fele nem kér belőle.

Ma voltam a szokásos péntekenkénti beszélgetésen a pszichodokinál. Eddig simán vettem az üléseket, a mai viszont egy kicsit nehéz volt. Majd ülepszenek a dolgok. Megint felhozta a négyhetes terápiát, hogy rámférne, de mondtam neki, hogy 2 nekifutás sem hozott sok eredményt. Na ja, a magamfajta könnyen kiábrándul, ha csalódik. Azt mondta, hogy ne adjam fel, mert valószínűleg csak jobban meg kell dolgozni engem. Lehetséges, mert kb. a Kínai Nagy Fal van körém épülve. 😁 Abban maradtunk, hogy a májusiba jelentkezem, mert az áprilisiba már nem férek be.

Áramszünet és egyebek

Szinte minden hónapban megtörténik errefelé, vagy ha nem is megy el teljesen, de ingadozik. Tegnap késő este is teljes sötétség borult a környékre. Fater felhívta az Ildit, hogy mi újság feléjük (kb. 600 méterre laknak tőlünk) és állítólag ott is ez volt, szóval nagy területet érintett a kimaradás. Apám elemlámpát fogott és bringára ült, hogy megnézze, távolabb mi a helyzet? Utána is ki-be mászkált, hogy nézelődjön, bár nem tudom minek. Kb. negyed óra után elkezdett haldokolni, hogy nem lehet tv-t nézni és a mobilja is lemerült, unatkozik. Ha nincs tv, meg mobil, már szenved, mint valami kütyün felnőtt kölyök. Mondtam neki, hogy esetleg beszélgethetnénk is, nem gondolja? Választ nem kaptam. Azt üzente a viselkedése, hogy a társaságom nem ér semmit. Mondom neki, hogy sosem beszélgetünk, most itt lenne az alkalom (persze máskor is lenne, ha akarná), de továbbra sem reagált, szóval nem is próbálkoztam tovább. Innen látszik, hogy abszolút nincs arra igénye, hogy kapcsolat legyen köztünk, de azért a pénzemre igényt tart. 🤮 Legyen vele boldog, mert minden egyéb területen baromira szegény és az is marad. Addig élvezheti még, amíg nem találok olyan megoldást a lekoccolásra, hogy ne kerüljünk túl nagy 💩-ba. Ma is megkaptam, hogy az agyára megyek, csak mert dühöngeni mertem, amiért szükségem lett volna öngyújtóra, de hetek óta nem vesz másikat, hiába mondom. Csak az ezer darab szar közül lehet válogatni és azokkal bénázni, ahelyett, hogy kidobná őket és venne egy újat. Én fogom már kivágni őket, akkor kénytelen lesz venni egy működőt. Elkezdett oltogatni, hogy ő is meg tudja gyújtani, ne legyek már szerencsétlen. Ja, egyrészt kb. az ezredik kattintásra gyullad meg valamelyik, ha egyáltalán meggyullad, másrészt elfelejti, hogy szar a kezem és nemsokáig lehet vele erőt kifejteni, de a kezem erejéhez képest erősen kell nyomogatni a gombot. Nem ez dühített fel, hanem az elv, hogy még egy tök egyszerű dolog sem mehet simán, mert neki jó a szar ezen a téren is és ezért én is vergődhetek a használhatatlan holmikkal, meg hogy el sem tudok menni venni legalább én. Kérdeztem tőle, hogy közel 300 ezerből nem telik egy új gyújtóra? Erre csak annyit tudott reagálni, hogy mindjárt szájbacsapkod. Nevetséges. Az előbb hozott a macskáknak apró, szárított halakat, de azért hozzátette, hogy nagyon drága volt... Ismét megkérdeztem, ahogy ilyenkor szoktam; akkor minek vetted meg?! Választ nem kaptam. Na, de visszatérve az estére: a másfél óra alatt, amíg nem volt áram, ő kóválygott a környéken, nézegette hol van és hol nincs áram (nem tudom ennek mi volt az értelme), vagy itthon volt ugyan, de nem volt partner a beszélgetésben. Nekem nem volt bajom az áramszünettel, neki is mondtam, hogy nem kéne rögtön belehalni, ha nem lehet tévézni, vagy nyomkodni a telefont. Durva ez a kütyüfüggőség, ami uralkodik az embereken (tisztelet a kivételeknek). Én is szeretek netezni, néha tévézni, de ha választhatok és fizikailag is bírom, akkor aktív elfoglaltságot választok.

Kérdeztem, hogy hétvégén tényleg megy horgászni? Azt mondja holnap megy, mert hétvégére zivatart ígértek. Mondtam neki, hogy engem is vigyen ki végre, mivel már jó az idő. "Jaj, még veteményezni kell" (meg ezt kell, azt kell...) Mondom nehogy már ne férjen bele az idődbe egy óra séta! (Érdekes, pecázni van idő.) Valahogy mindig minden és mindenki előbbre való. Tudok ugyan sétálni önállóan is, de csak nagyjából 50 métert és az nem túl izgalmas, mivel itt kb. 200-300 méteres körzetben nincs semmi. Nem mintha a központban nagy volna a forgatag, de ott azért van fagyizó, pizzázó, vannak boltok, stb., viszont odáig lábon nem bírok elmenni, ezért kell ő. Remélem a horgászat után megelégszik és hajlandó lesz rám is időt, meg energiát szánni.

Elvileg április végén utazunk végre Pestre, már a Gabival is megbeszélte apám. Ez persze korántsem biztosíték, de legalább már valami reménysugár van. Alig várom! Mindig olyan, mintha hazamennék Pestre is, de főleg arra a lakótelepre, abba a háztömbbe. Már a Dokinak is látnia kell, mert ugyan Istennek hála tart még a remisszió és új gond sem ütötte fel a fejét, ellenőriznie azért kell. Van Zuglóban, a Városligetben egy új játszótér, ami felnőttek számára is tartalmaz játékokat és izgatja a fantáziámat. 😁 Infantilizmus itt is befigyel. 😉 Jó volna lecsekkolni. A 8-as busszal 15-20 perc alatt át tudunk menni Palotáról, de gondolom nem lesz kedve, meg ideje, mert a Gabinak fog ugrálni és fáradt lesz. Kifogás mindig van. Jó lenne az Aeroparkba is eljutni, pláne mert mióta ott jártam, azóta már bővült a flotta egy eredeti festésű MIG-29-es vadászgéppel és egy kis Cessna Jet-tel, mindkettő a kedvenc típusaim csoportjába esik. Mondtam, hogy a névnapomra szeretnék feljutni (mivel a születésnapom októberben van, jobb a nyári, júniusi névnapra tenni, hogy tuti jó idő legyen), de erre is jött a "ki tudja, hogy mi lesz addig, ráérünk-e majd", stb. szöveg. Elvileg arra lenne időnk, amire akarjuk, mivel nem vagyunk időhöz kötve, csak ami neki nem fontos, arra nem ér rá. Mindegy, remélem azért jó lesz április végén egy kicsit Pesten lenni, csak az a kár, hogy mindig csupán 1 napig lehet maradni az állatok miatt. Lehetne tovább is, ha a családot meg lehetne kérni, hogy lássák el őket.

Apropó, állatok; a talajban felfedezett jó nagy gyökerek lelassították a munkát, de azért meglesz a kutyakennel. Amint az elkészül, következik a macskáké és kikerül a macskabanda is. Jófej a szomszéd macskája is. Átjár hozzánk és simán elvan a kacsákkal, együtt napoznak, meg volt, hogy az óljukba is beszökött és mikor mentem becsukni este a bandát, láttam, hogy ott aludt a szalmában ő is, csak a kacsákkal ellentétes oldalon. 😁

Hívatlan vendégek és egyebek

Végre anélkül lehet szellőztetni, hogy nagyon lehűlne a kéró (sőt, mostanság már kint jobb az idő, mint a házban 😁) és miközben szellőztettem, pihentem csukott szemmel, mert a tegnap esti fejfájás makacsul kitartott. Nem hallottam, hogy idejött bárki is az ablak elé, mert itt fut a főút előttünk és a forgalom zaja elnyomta a lépteket. Arra nyitottam ki a szemeimet, hogy megcsörrent az ablakpárkányon tartott vaslap, amivel az ablakot szoktam kitámasztani. A csóka félig be volt már hajolva (igen, fényes nappal és főút mellett 👏), meg volt vele egy nő. Kipattantam az ágyból, mint a kenyérszelet a pirítóból és jeleztem, hogy ha nem akar ingyen ruhaszabást, meg arcplasztikát, akkor azonnal tolja el a bringát, mielőtt beengedem a szobába a kutyát (aki sajnos ugye nem él már, de neki ezt nem kellett tudni), de először tőlem fog kapni. Akkor szólalt meg és kiderült, hogy nem is magyarok. Gőzöm sincs milyen nyelven magyarázott a nőnek, aki vele volt, talán szerbül, vagy tudomisén, de nem értettem. Közben persze a fater is átjött, mert hallotta, hogy magyarázok nekik, de akkorra már leszállt az ablakból a pali és elhúztak. Nagyon hülyének kell ahhoz lenni, hogy fényes nappal, forgalmas főút mellett és a lakót látva megpróbáljon valaki bemászni egy ablakon. Érdekes az a kettősség is, ami bennem lezajlott. Ott és akkor fel tudtam lépni (más kérdés, hogy nem is értették talán, amit magyarázok 😁), viszont amint elhárult az a helyzet, utaztam egyet az időben és beflasheltem, amikor betörtek hozzánk és otthon voltunk. Nagyon furcsa volt, hirtelen halálfélelmet és mindenhonnan fenyegetést éreztem, nagyon kellett koncentrálnom, hogy visszatérjek a jelenbe. Azt hajtogattam magamban, hogy az a múlt, ez a jelen és ez az aktuális, már felnőttem és nem fognak ártani nekem, nem jön be senki.

Közben kiderült, hogy miért 2 évet mondott tegnap a fater. Azt mondta ma a kérdésemre, hogy azért 2 évet kéne még maradnom, mert azután még 2 évet tudna dolgozni a nyugdíjig és azt a 2 évet beszámítanák, mégha nem is kapna sokkal több nyugdíjat, de mégis valamivel több volna. Undorító. Teljesen tárgyilagosan beszél a dolgokról, számára teljesen normális, ahogy gondolkodik, ahogy viselkedik és én vagyok szerinte a szar. 😁 Megérdemelné, hogy akár a híd alá is, de elhúzzak, már rég megtehettem volna, de a sors tud a legjobban jutalmazni, a legjobbkor és a legmegfelelőbb módon fogja megtenni. Én tiszta lelkiismerettel akarok elkerülni innen, már ha megoldható lesz. Bizonyos okok miatt nem olyan egyszerű lépni, mivel olyan a helyzet, akár egy kártyavár, aminek a legalján én vagyok. Ezért is olyan nagy rajtam a nyomás. A lelkiismeretem nagyon hangos, pedig nem kéne, mert ziher, hogy az övé meg sem szólal - már ha van neki egyáltalán. Nagyon sokmindent kell átgondolni és helyretenni. Egy biztos; nem maradhatok. Sok veszteséggel fog járni és új sérüléssel, de valamennyit nyerni is fogok. Nem látom a kiutat, de talán csak elvakítanak dolgok. Fater ma már érezte, hogy gáz van, mert puncsolt. Mindig az van, hogy földbe döngöl, aztán pitizik. 🤮 Engem nem érdekel, nem tud megvenni semmivel. Túl nagy károkat okozott, amiket nem tud felülírni. Ma mondta, hogy jövő hétvégén megy horgászni, mert már zizeg az agya. Na igen, neki jár a kimozdulás. Mindegy, majdcsak kivisz engem is. Jó lenne Pestre is feljutni a Dokihoz, meg amúgy is. Elvileg áprilisban megvalósul, de hiszem, ha elindulunk...

Tegnap este csakazértis' néztem a Vaklármát, nem fogom hagyni, hogy a letargia eluralkodjon rajtam. Nem mintha máskor hagynám, de amíg van erőm ellentartani neki, meg felállni, addig megteszem! Az is örömmel tölt el, hogy megint jelentkezett a fogadott Tesóm. Igyekszem mindenkinek adni, az engem is feltölt, meg azt is, aki kapja. Nem érdekel, hogy ki idegen és ki nem, mert nem az a lényeg, hanem az, hogy ha valakinek szüksége van segítségre, akkor tegyem meg, lehetőségeim szerint. Újra adják az egyik kedvenc műsoromat is éjjelente (Dráma a felhők felett (naná, hogy repülős 😁)), azt is nézem.

Padlásról a pincébe

Pörögtem mostanság, de ma vége lett, az öregnek hála. Ismét ki mertem mondani, hogy elegem van a szar körülményekből, erre kaptam a sértődött, nehezteléssel teli, bűntudatkeltő szöveget, hogy "menj ahová akarsz, én meg majd vergődöm egyedül..." szöveget. Mikor mondtam, hogy nehogy már én legyek a szar, amiért normális életkörülményekre vágyom, tovább ordított, hogy "mert nekem szerinted olyan kurv@ jó?! nekem még választásom sincs!" Ja, mert nekem volt/van, mi? Mindig is viselnem kellett, ami jutott és nem tudok elszabadulni valami miatt, de arról nem írhatok. Egy csapda az egész és nincs kiút. Mondtam neki, hogy nem az én feladatom lenne fenntartani, erre elkezdi, hogy "2 év múlva oda mész, ahová akarsz, akkor már lesz nyugdíjam és nem döglök éhen!" Egyrészt ez undorító, másrészt nem így van, mert én tartom fenn a dolgokat és minden összeomlik, hogyha elmegyek, de gondolom az le van szarva, hogy mi lesz utána, a lényeg, hogy ő biztosítva legyen, harmadrészt nem is 2 éve van a nyugdíjig, mert 2 év múlva még csak 63 éves lesz. Ettől a kijelentésétől egyszerre fordult fel a gyomrom, egyszerre tudtam volna kitálalni neki és egyszerre ölt meg bennem egy újabb részt. Elbőgtem magam (persze nem az orra előtt), mert az egyik felem ugyan tudja, hogy sosem volt köztünk normális apa-fia kapcsolat, a másik felem viszont még mindig várja és vágyja, hogy szeressen, ehelyett ő azt üzeni, hogy simán megválik tőlem, ha már nem lesz belőlem haszna, szóval gyakorlatilag nem is én kellek, hanem az, hogy fenntartsam magunkat (és még bele is tolja a képembe). A doki szerint ilyenkor a "megrekedt gyerek" személyiségrész sír, akit anno elhagyott és akit sosem engedett közel és aki emiatt azóta is azt várja, hogy egy nap megkapja, amire éhezik. Ezért akkora saller és "trigger" minden olyan mondata és húzása, ami ráébreszt a valóságra. Megvet már annak a gondolatától is, hogy "magára hagyom a szarban". Mondtam neki, hogy nem várhatja el, hogy örök életemben én tartsam fenn, meg elviseljek mellette minden körülményt, csak mert nem mozdulhatok, de erre csak azt fújta, hogy "nagyobb szarba kerülök, hogyha elmész, de menjél csak, én meg döglődjek tovább egyedül." Megrándítottam a vállamat, mert nem az én hátamon kéne élnie, erre csak annyit tudott reagálni, hogy ne rángassam a vállamat, mert ha ő megrángat, azt megemlegetem. Nem tudom mit képzel. A pofámba mondta, hogy "szarba nyomsz, hogyha elmész, de menjél csak, viszont bírd még ki ezt a két évet!" Pfejj! 🤮 Vérig sértődött és gyilkos az a neheztelés, meg ellökés, ami ilyenkor árad belőle. Az egyik felem gyűlöli, a másik viszont kötődne, csak épp' nincs kihez. Ez a terület sosem fog megnyugodni idebent, mert mégha el is mehetnék, érezném a gyűlöletét és azt már végképp' nem bírnám el. A magamfajtáknak van egy olyan tulajdonsága, hogy bizonyos hatások mintha gombnyomásra aktiválnának dührohamot és/vagy kiborulást. Nálam az egyik ilyen "gomb" a faterommal való kapcsolat minősége, meg a hozzám való viszonyulása. Ismét megnyomta a mai húzásával és ezzel elérte, hogy a pincéig zuhanjak. Zömmel az a forgatókönyv, hogy dühroham kap el, ami aztán átforul (szintén rohamszerű) kiborulásba, de most szégyenszemre annyira megbénított a bevitt ütés (az a bizonyos mondat, amivel azt üzente, hogy csak a pénzem kell), hogy a "felnőtt karaktert" leváltotta a "gyerek", mivel azt a személyiségrészt "aktiválta" a viselkedésével, csakhogy a "gyerek" nem tud kiállni magáért, a terápián a szerepjátékok feltárták, hogy teljesen eszköztelen ilyen helyzetekben, mert az ún. "lefagyás" séma van bevésődve abba a részbe és az működteti. Gáz, de ez van. Emiatt most nem üvöltöztem, nem vertem a kezemet semmibe, meg nem vágtam földhöz semmit, sőt, ún. disszociatív állapotba kerültem. Ez annyit tesz, hogy az ember ilyenkor az erős stressz hatására lefagy, kilép a valóságból, még a testét is furcsán érzékeli, valószerűtlen minden, vagy zsibbad a test. Amikor ez elkezdett lecsengeni, akkor kapott el a BPD-s "roham", annak minden velejárójával (volt aközben is egy ilyen magamtól és a külvilágtól való "elszakadás"), pedig a terápia óta nem volt ilyen "rohamban" részem. Nagyon sokmindent meg tudnék mondani az öregnek, de egyrészt lehetetlen, mert nem hagyja végigmondani, másrészt felesleges is lenne, mert semmit nem lát be, harmadrészt azzal teljesen elvágnám magam nála (azzal is, ha tegyük fel elmehetnék és megtenném, vagy ha már látná az előkészületeket), akkor ennél is jobban, immár teljesen elhanyagolna. Sehogy sem jó ez. Nem maradhatok, de lépnem sem lehet, csak ennek az okáról nem írhatok. Vele ellentétben én nem is tudnék akkora gyökér sem lenni, hogy a sorsára hagyom, bár ezt sem köszönné meg, számára nem fogok tovább létezni, ha valami csoda folytán úgy alakul, hogy elmehetek. Vérig lesz sértve, hogy "vergődhet egyedül", mint ahogy már attól gyilkosan néz rám és megvető hangsúllyal fröcsög, ha csak szóbahozom. Még ahhoz is volt bőr a képén, hogy miután jól megtaposott megint, számonkérjen, hogy miért nem szólok hozzá, meg teljesen úgy magyarázott az elrágott vezetékről, mintha mi sem történt volna. Fel sem éri ésszel, hogy milyen undorítóan tud viselkedni és hogy csontig belemászik a másikba. Elvárná, hogy az ember utána is jó képet vágjon hozzá. Nem érdemel semmit, egy részem mégis lelkiismereti kérdést csinál abból, hogy mi lesz vele, meg az a részem qrvára tud fájni, mert az a részem az, amelyik vágyik a szeretetére. Nem fogom megkapni, a racionális felem felfogja. Jó volna ezt a gyulladt sebet annyira behegeszteni, hogy ne tudjon állandóan felszakadni.

Belerágtak a dögök a router és a modem vezetékébe is, így sem tv, sem net nem volt. Össze lettek tákolva, de mielőbb cseréltetni kell őket. Persze ahhoz az is kell, hogy a fater ne mocskoljon és be lehessen ide engedni a szakikat anélkül, hogy seggel mennének kifelé.

Fater elkezdte a veteményezést, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőle, mert olyan szar a föld, hogy tavaly is alig volt termés. Nem értek a veteményezéshez, de van még sok más teendő, majd azokba beszállok. Megesz már az unalom, de végre kijutok legalább az udvarig. Az öregnek volt egy aranyos megszólalása. Azt mondja "ideje már horgászni mennem, igazán megérdemlem." Mondja ezt úgy, hogy engem sétélni sem visz ki hónapokig. Mindegy, nem akarom megint bepörgetni magam rajta, mert a vérnyomásom így sem ment még le, pedig órákkal ezelőtt történt a balhé, meg a zuhanás. Mostanság többektől is kaptam olyan visszajelzést, hogy erőt adtam nekik, aminek örülök, szóval próbálom folytatni, mert ez amellett, hogy ad a másiknak, engem is legalább emel, nem pedig lehúz. Remélem lesz is miből adni, mivel most eléggé megzuhantam. Rajzoltam egyet délután, hogy higgadjak, 9-kor meg lesz a Vaklárma, majd nézem, hátha tudok röhögni egy kicsit.

Fater alkotott 😁

Ma mindketten ön- és közveszélyesek voltunk a dekoncentráltság miatt, már nem is emlékszem a sok baromságra, amit egynapon belül elkövettünk, de még így estére az öregem megkoronázta az egészet. 😁 Már feküdtem, amikor szólított a természet és ez volt a mák, ugyanis már a konyhába kilépve hallottam, hogy folyik a víz a wc-ben. Mondom az öregnek, ő b@szdmegelt, persze mentem megnézni, meg jött ő is utánam. Azt mondja csőtörés, én meg azt, hogy lehet, hogy csak elfelejtette elzárni a csapot (ugyanis nemsokkal előtte volt ő is kint). Beléptem a budi előtti kis helyiségbe, de villany egyikben sem ég, szóval nem láttam, hogy már ott is áll a víz, így belegyalogoltam a jéghideg vízbe papucsban, mesztéláb'. Na, akkor én káromkodtam. 😁 Fater is, közben hozta az elemlámpát (amit én okos fejjel bentfelejtettem) és láttuk, hogy szerencsére valóban csak úgyfelejtette a csapot. Szidta magát, én csak röhögtem, mert tényleg egész nap bénázott ő is, én is. Úszott mindkét helyiség alja, úgyhogy amennyit tudtunk felitattunk, de így is le kellett szórni macskaalommal (az volt kéznél), hogy felszívja a többit. Holnap fel lesz szedve, aztán majd kiszárad a talaj. A budinak betonos az alja, az abból nyíló helyiségnek viszont földes, szóval az hamarabb beszívja a vizet, csak ugye nem használ a háznak.

Zakó és más dolgok

Esedékes volt a kályhacsövek kitakarítása, mert már Omega koncert volt begyújtáskor és mivel nem szeleltek rendesen, fűteni sem tudott jól a sparhelt. Kétemberes meló a szétszedés-összerakás, mert nem passzosak a csövek, ezért kicsit erőszakoskodni kell velük az összeillesztéshez-szétszedéshez, meg tartani kell egyikünknek, míg a másik tol/húz. Fater szokás szerint a sparhelt tetejére állt, én meg egy székre. Olyan tériszonyom van, hogy azon is szédülök. 😁 (Főleg felfelé nézve, mert ugye a cső jórésze magasan fut, vízszintesen, mert ugye ez most egy tákolmány a használhatatlan kémény miatt.) Fater elkezdte összeilleszteni őket az egyik végén, én meg a felém eső részt fogtam, hogy legyen ellenerő, aztán mondta, hogy elengedhetem. Úgy tettem, de ottmaradtam, hátha korrigálni kell, mert mint mondtam, az összeillesztéssel játszadozni kell. Észrevette, hogy az ő részén még nem jó és elkezdte egymásba ütögetni a csöveket, amire kifordult a cső felém eső vége a könyökből, mert nem volt benne rendesen és fejbecseszett. Fater b@szdmegelt, meg ő is majdnem lezúgott a kályháról, ahogy a cső - amibe kapaszkodott - kimozdult, a szerencséje csak az volt, hogy volt hová lépjen korrekcióként, mivel nagy a sparhelt felülete. Az alap szédüléstől, meg a lökéstől - mivel nekem sem volt mibe kapaszkodni - leestem a székről, de szerencsére nem állásból, mert ahogy éreztem, hogy billenek, reflexből guggolásba kezdtem, ami ellenére nyilván lezúgtam, csak némileg kisebb puffanással. A 3 kutya 3 felé szaladt ijedtében, de legalább egyikre sem estem rá. Tiszta dzsuva lettem, mert a landolás a csőből kiszedett salakanyagkupacra sikerült. 👏 Most meglátszott rajtam a korom. 😉 Röhögve anyáztam. Odavertem magam itt-ott, meg ugye a cső is fejbevert, de semmim sem tört, fater meg csak majdnem zuhant, szóval senki nem vonódott ki a forgalomból valami komolyabb sérülés miatt, az a lényeg. A p#cs tele van ezzel a Legózással, jó lesz ha egyszer lesz használható kémény és szabványos csövek.

A folyosó mennyezetével is sürgősen kezdeni kéne valamit, mert bazi nagy darab akar leszakadni és a léc, ami tartja, már meghajlott a súlytól. A fater hoz egy erősebbet és ugye elvileg nem túl soká' úgyis rendbe lesz rakva a mennyezet, de hiszem, ha látom...

Tegnapelőtt este felpörögtem, mint egy repülőgéphajtómű - hogy stílszerű legyek. Jelentkezett a fogadott Tesóm és tudtunk beszélgetni, részem lehetett szeretetben és volt egy kis poénkodás is, bár még mindig nincs jól. Próbáltam erőt adni Neki. A jelenléte, meg a jó légkör jól hatott rám. Fater ma már rámszólt, hogy sok vagyok, mert sokat dumálok, meg nem lehet lelőni. Felröhögött, amikor megszólaltam, hogy jó lenne mostmár valami feladat, mert állítólag egész nap meg sem álltam. Én nem érzékeltem, mivel ilyenkor kifogyhatatlan az energiám, meg ugye a magamfajta nem is bírja a tétlenséget, az unalmat. Jön a tavasz, lehet majd tenni-venni kint is. 👍
A rajzoláshoz is újra van kedvem. Mondjuk mostanra lerántott valami, de igyekszem helyretenni magamban a dolgokat.

Eddig faszán viseltem a frontokat, ma volt az első kellemetlenebb dolog, mégpedig egy görcsroham, de mentségére szóljon, hogy idén még nem volt (vagy csak szita az agyam) és ez a mai nem volt sem erős, sem pedig hosszantartó. Ismét korai ébresztőm volt a bundás bandának köszönhetően, negyed hatkor már ment a futkosás, bunyózás, zörgés. Egy idő után igencsak pipa voltam és beígértem a fülüknél fogva történő, ruhaszárítókötélre való felcsipeszelést, ha nem nyugszanak, de erre is csak dorombolós dörgölődzést kaptam. Ennyit a tekintélyemről. 😜 Lényeg, hogy a mosott 💩 hozzám képest üde volt és talán a kialvatlanság is provokálta a rohamot, mivel szokta. Délutánra le is merült az akkum és aludtam majd' 4 órát. Fél 8-kor ébredtem és a sötét miatt azt hittem hajnal van, de ment a tv és levágtam, hogy azt csak esténként nézi a fater. Akkor éreztem meg a roham jeleit, de tuti a front a ludas, mert a fater meg migrénezett, szóval gondolom holnap már nem lesz gond.

Megtört a jég

a fateromnál. Pénteken voltam a szokásos heti beszélgetésen a pszichodokinál és valami kattant az öregemnél, mert végre felfogta, hogy miért kell járnom. Eddig tagadta a borderline-t, mert nem olyan vagyok, mint az egyik ismerősünk volt és ezért nem hitte el, hogy attól még ugyanaz az állapot boldogít. Végre felfogta, hogy nem futószalagon készültünk. Nem tudom, hogy ez a belátása kihat-e majd arra is, amikor legközelebb találkozik pl. egy dühkitöréssel, de remélem tényleg megértette, hogy mi az ok és azt is, hogy esetenként nem szándékosan viselkedem úgy, ahogy épp' viselkedem. Nyilván megteszem a magamét, igyekszem javulni, sosem takarózom a diagnózissal, nem keresek mentségeket, mert nem az a megoldás és nem is volna fair. Dolgozom magamon, de nyilván nem tudok kibújni a bőrömből, ezért nincs mindenre befolyásom, szóval némi megértésre így is szükségem van. Az a gond, hogy nála minden csoda 3 napig tart, de remélem ez most nem addig fog. Sok sérelmem van vele kapcsolatban, ezért ez az irányából érkező pozitív tapasztalás úgy kellett, mint egy falat kenyér! A viszonyunk ettől nyilván nem javult meg, de a vele kapcsolatos nagyon kevés pozitív élményt tartalmazó "dobozba" betett ezzel egy újat és egyből átbillentem a mélypontból a felpörgésbe. Nem zavartalan a jó hangulatom, mert a fogadott Tesóm nincs jól, ezért miatta is aggódom és amiatt is, hogy megint megszakad a kapcsolat.

A frontokat egész' jól viselem még mindig.
Lesántultam, mert begyulladt a két bal lábam közül a hivatalos balban a boka és a térd, valamint mindkét lábamban a vádliban valamelyik izom, valamint saroktájékon is valami. A gyalogos hatótávom így pár méter egy ideje, de majd elmúlik, ez sem új dolog.
11 hónapja lesz, hogy tart a remisszió, szóval kemény vagyok, mint a teszkós' kifli. 👍 Persze valójában nem tőlem függ, vagyis nem kizárólag tőlem, de nyilván számít a hozzáállás is. Nagyon erősen arra koncentrálok, hogy jól legyek és eddig bevált, persze erre nem most jöttem rá először. Sokszor segített már a pozitív gondolkodás és az akarat, na meg Isten, legfőképp'!

A tavaszra tervezett pesti utazás várat magára, legalábbis a számomra, mert "nem férek be" a kocsiba... Az Ildi már elhívta az unokahúgomat és vele lesz a 2 gyerek + a fater, bár elvileg tudta, hogy mennék. Múltkor is nélkülem mentek át Bajára kikapcsolódni, így nem lep meg, hogy most sem számolt velem. Nem gond, mivel a tervük szerint egy nagy rohanás lesz az egész, így nem igazán töltenénk értelmes időt Pesten, meg a Dokihoz sem jutnék be. Majd felmegyünk a faterommal ketten, távolsági busszal, de akkor nem lesz rohanás, így a Dokihoz is bejutok és élvezhetem egy kicsit Pestet. Persze ez még odébb lesz és jó lenne valami program addig.