Mindenféle

Komoly, hogy így október végén még mindig nem kell fűteni. Nem mondom, hogy melegünk van, meg be-bekapcsolom a kis hősugárzót, de a kályhát még nem kellett beüzemelni. Lassan viszont esedékes lesz. A hősugárzóm nem tudja tartósan felmelegíteni a szobát, mert rossz az ablak (és fater azóta sem hozott szigetelőanyagot, hiába szóltam többször is 👏), de kitaláltam egy megoldást; csinálok egy hálófülkét, mert oda be tudom szorítani a hősugárzó melegét. Mire annyira lehűl az idő, hogy szükségem lesz rá, addigra készen is lesz. A keret adott hozzá, úgyhogy alig lesz vele dolgom, arra kell csak várnom, hogy meglegyen az új ágyam, ami bele fog férni. A mostani egy bazi nagy franciaágy, amit amúgy is cserélni kell több okból kifolyólag, szóval mindenképp' vettünk volna új ágyat. Nem tudom mit fog szólni a klausztrofóbiám a fülkéhez, de majd kiderül. Egy fóbiámat már leküzdöttem, úgyhogy talán ezzel is le tudok majd számolni. Kénytelen leszek. 😁

A macskakennel még mindig nincs kész'. 🙄 Bedühödtem és a tilalom ellenére folytatni akartam, hogy haladjon végre, de nem bírja a ketyegőm a terhelést. 😠 Rohadtul dühít! Olyan dolgok, mint pár tégla A-ból B-be vitele, kézi fűrész használata, 5 kg-s zsák emelése, stb. nem mennek anélkül, hogy ne borulna fel a ritmus, meg ne szállna el a pulzus és ne kerülnék ájulásközelbe a leeső vérnyomás miatt. Ásni így végképp' nem tudnék, bár azon a szakaszon már túl van a meló. Fater jól lecseszett, amiért olyasmiket csináltam, amiket nem szabad, de egyrészt mindig is határfeszegető voltam, másrészt gyűlölöm, hogy haszontalan vagyok ilyen fiatalon, harmadrészt annyit szüttyög ő is, meg a Géza is, hogy még 2025-ben sem lesz kész' a cucc. A Géza el is cseszte egy szakaszon a téglák lerakását és hullámos volt az a rész, lehetett felszedni és újra lerakni, normálisan. Apám csinálta egyedül. Utána beállt a Géza dereka, akkor azért nem tudott apámnak segíteni. Mondtam majd én, de fater nem akarta engedni. Ő sem haladt, mert horgászgatott, meg mindig mást csinált, szomszédolt, stb., ekkor durrant el az agyam, hogy nem halad a meló és álltam neki újra, amire jött a balhé. Most nem csinálom, mert az elmúlt napokban nyugalmi helyzetben is sok volt a buli a mellkasomban, de legalább rosszul nem igazán vagyok közben. Néha igen, pl. tegnap is, de gondolom a frontok miatt. Aludtam valamennyit, de nem lettem jobban, csak estére és a ritmuszavar, meg a vérnyomásingadozás is akkorra maradt el. Ma is érzem az extra dobbanásokat, meg befigyel a nyugalmi helyzeti tachycardia is és esetenként mintha megcsavarnák az agyamat, majd' elájulok, úgy megszédülök. Ilyenkor állítólag nem kap rendesen vért az agyam, azért sötétül el a kép, meg érzek ájulásközeli állapotot. Továbbra sem hagyom a tudatomba férkőzni, hogy gondok vannak, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy leessek a lábamról. Működnöm kell legalább az eddigi szinten. Tegnap futottam bele egy cikkbe, amelyben egy csupán 21 éves lány története áll, aki annak ellenére is kitart és optimista, meg másokba önt erőt, hogy meg vannak számlálva a napjai, mert a második donorszívet is elkezdte kilökni a szervezete, harmadik transzplantációra pedig már nincs lehetőség. Ha Ő egy ilyen helyzetben is képes mosolyogni, másokba erőt önteni, kiélvezni a napokat és a sok élményt, amit lehetővé tesznek a számára, akkor én pláne nem csüggedhetek (nem mintha késztetést éreznék rá) és nem adhatom át magam negatív gondolatoknak (ezt sem teszem amúgy sem), meg nem hagyhatom, hogy fizikailag is elhatalmasodjon rajtam bármi (szintén nem hagyom), szóval az ő egyfelől negatív, másfelől mégis pozitív példája pozitívan hat rám (és biztosan sokakra még). Nincs mese, akarni kell továbbra is, de nagyon! Más téren nincs gond, továbbra is tart a remisszió és a Raynaud is enyhe még. 👍 Az étvágyam is jó már jóideje, bár ennek ellenére sem igazán híztam. Elvétve van csak étvágytalanabb napom. Visszatérve a kennelre; elvileg a most következő héten beleállnak a melóba a Gézával és csak azt fogják csinálni. Na, erre befizetek, mert az ígéretekkel már tele a padlás. Biztosan azért szakadt le a mennyezet az előszobában. 😁 Az is mikor lesz már megjavítva...? A Tomi ígérte, hogy megcsinálja, de még mindig nem ér rá, mert tele van melóval. Már nincs olyan sok meló a kennellel, szóval remélem elkészül nemsokára.

Továbbra is idegbeteg vagyok és szorongok dolgoktól. Alkalmazom a tanult technikákat, ideig-óráig használ is egy-kettő. Random váltogatja egymást a stresszes, dühös, reménytelenséget érző, megszólalni sem akaró figura egy felspannolt, beszédes, tervekkel, meg reményekkel telivel. Ilyenkor nagyon kreatívvá is válok, sorra születnek a jó, kivitelezhető ötleteim (meg az utólag már irreálisnak látszóak is 😁). Mostanság 3× is hasznát vettem a kreativitásomnak, míg máskor alap dolgokat sem sikerül megérteni, vagy kivitelezni. 😁 Eléggé szétszórt is vagyok, mert jóideje nem tudom magam kipihenni. Állandóan baromságokat csinálok, mint pl. az üdítős flakonom helyett majdnem az öblítőst húztam meg, vagy hogy kidobtam a csokit és a papírjába haraptam bele, jóideje kerestem a mobilomat, mire feltűnt, hogy a kezemben van, macskának üresen adtam a kajásedényt és nem értettem miért nyávog még mindig, aztán kellett pár mp, mire leesett, stb.-stb.-stb., ezer ilyen eset volt mostanság. 😆👏 Legalább van min röhögni. Fater sem különb; megtölti a cigijét, majd nekem nyújtja (nem dohányzom), vagy épp' meg sem tölti, csak az üres hüvelyt gyújtja meg rendszeresen 😆, kávét csinál magának kávé nélkül, stb.-stb. 😆👏 A két szerencsecsomag. 🙄 Most épp' megint az optimista, reményekkel és tervekkel teli oldalam van terítéken. Ez szerencsés, mert a fizikumra is pozitívan hat a pozitív gondolkodás. Ha már a tervek; megint a rajzolásra kacsintgatok, de közben az írásra is viszketnek az ujjaim, emellett zenélni is szeretnék megint (csak ahhoz vennem kell egy szintetizátort, mert az eddiginek meghalt az elektronikája, amikor beázott). Ha már sem remény, sem - akár ilyen apró - célok nem maradnak, akkor van gáz. Mint látszik, nálam nincs erről szó, szóval addig jó. Hiányzik a Tesóm. Fogalmam sincs meddig tart ki ez az állapot, mert meglehet, hogy öt perc múlva újra nem lesz kedvem megszólalni sem. 😁 Egyelőre nyugi van és ez a fő.

Ezúttal szerdánként járok a pszichodokihoz

mivel szokás szerint kicsapongtam a terápiából is és ezért az eddigi pénteki napok helyett most szerdánként férek be. A kimaradás miatt ma az aktualitásokról beszéltünk. Mondtam neki, hogy egy ideje élhetőbb volt a helyzet, de megint kezdek besokallni és érik az őrület az utóbbi 1-2 hétben (néhány órával ezelőtt meg is talált, de erről később), meg hogy megint be vagyok fordulva. Az előző posztban említett szorongást okozó gondolatok csillapodtak valamelyest, igaz tettem azért, hogy így legyen, alkalmazva a figyelemelterelést, meg a tanult technikákat. Ugyan fel-felütik a fejüket, de egyelőre enyhébben. Az ingerlékenység fennáll továbbra is, ha néha sikerül is visszafogni magamat, utána akkor is hevesen reagálok az előzőleg elfojtott dolgoktól. Erre is megvannak a módszerek, szóval igyekszem javulni. A közelgő évforduló kapcsán arról is szó volt, hogy hol tartok ennyi év után. Egyfelől fejlődtem, másfelől viszont megrekedtek dolgok, pl. képtelen vagyok mást a helyére engedni. Megpróbáltam nem egyszer, de nem megy és ugye amit erőltetni kéne, azt nem kell erőltetni. Amennyire telt tőlem, összeraktam magam, de többre nem vagyok képes az ügyben. Úgy érzem, hogy azóta is itt van velem és a mai napig szerepel az álmaimban is, ami jó érzés. 1-2 évvel ezelőtt kb. 11 év után belehallgattam a felvételekbe, amiken beszél és mosolyogtam, ma viszont ahogy a doki kérdezgetett és belementünk a dolgokba, kishíján megríkatott. Valami belémnyilallt és onnantól kezdve alig tudtam figyelni a dokira, nem tudnám megmondani, hogy miről volt azután szó. Úgy éreztem magam, mint egy felrázott hógömb, amiben kavarog a cucc. Ebben az időszakban (évforduló közelsége) amúgy is mindig ez van. Mondta a doki, hogy ez normális és megerősített abban, hogy valóban sokat fejlődtem a kiindulóállapothoz képest (amiről csak az elmesélésemből tud, mivel akkoriban még nem hozzá jártam). A hétköznapokban már nincs gond, de a baleset napja, meg a kapcsolatunk kezdetének a napja mindig felszínre hoznak dolgokat és olyankor vergődöm. Gondoltam írok egy pozitív hangvételű jegyzetet, de nem megy. Ezzel a dokival még nemsokszor beszélgettünk ebben a témában, mert mindig más volt aktuális, vagy égetőbb, szóval ezt a területet annyira nem térképezte még fel. Ma megkérdezte, hogy próbáltam-e már levelet írni a Szabinához. Még soha, mert nem is gondoltam erre, meg kicsit bizarrnak találom, hiszen el sem tudja olvasni, de azt mondta a doki, hogy tegyem félre a racionalitást és koncentráljak arra, hogy a levél egy eszköz a feldolgozáshoz. Javasolta, hogy gondolkodjak a dolgon és ha úgy érzem, akkor próbáljam meg, hátha könnyebben jönnek gondolatok, meg ki tudok mondani ezt-azt "Neki" és ezáltal talán megkönnyebbülök, meg lezárhatok ezt-azt. Meglep, hogy ezt a módszert még egyik doki sem vetette fel és nekem sem jutott eszembe. Lehet, hogy valamikor megpróbálkozom vele, csak erőt gyűjtök hozzá. Mint mondtam, egy ideje készülődött az őrület, de egy ideig csak bennem zajlott a vihar, még ma napközben is. Koraestére már nagyon feszült voltam - gondolom rásegített a délutáni terápiás beszélgetés - de szokott módon mindenbe beletemetkeztem, ami terel, vagy amiről azt gondoltam, hogy oldja az erős feszültségemet. Valameddig bevált, de aztán elérte a tetőpontot és ott már sosem én irányítok, befigyelt a BPD-s 'roham'. Szerencsére apám nem volt itthon, így nem látott-hallott semmit. Váltogatta egymást a kontroll nélkül zokogós, katatón állapotban ringatódzós, kínomban magamat ütős, lezsibbadós, hiperventillálós, majd' megőrülős, reszketős, meg az üresen, mozdulatlanul, magam elé meredős, végtagokat ólmosnak érzékelős, majd jelenből kiesős őrület. Egy ponton jött a szokásos késztetés, hogy ártsak magamnak, annyira elviselhetetlen volt minden, de sajnos, vagy szerencsére ilyenkor szinte lebénulok fizikailag, úgyhogy nem tudtam semmi célszerszámért nyúlni, ami abból a szempontból is szerencsés, hogy köt a Tesómnak tett ígéretem. Amikor engedett a bénultság, akkorra már a fejem is tisztább volt legalább annyira, hogy tudatosan kerüljem a károkozásra alkalmas tárgyakat, viszont muszáj volt fizikai fájdalommal felülírni a jóval erősebb lelkit, meg valamibe bele kellett engednem a kezelhetetlen mértékűre erősödött feszültséget, szóval párszor megint találkozott a kezem a fallal. Mint egy kattant, félhangosan dumáltam a Tesómhoz és a Szabinához, hogy szükségem volna az ölelésükre, ami nálam nagy szó, mert már óvodásként sem engedtem a testi kontaktust senkinek. Aki igazán közel áll hozzám, csak annak és az egyik ilyen személy a Barátnőm volt, a másik a Tesóm. Valamikor hazaért apám, de akkor épp' egy nyugodtabb fázisban voltam, szóval karaktert tudtam váltani és eljátszani, hogy egyben vagyok. Nemsokáig sikerült, mert visszatért az előbbi karakter takarásában rejtőzködő oldalam, de akkor már nem durvult el a helyzet, szóval nem vett észre semmit apám, hiába van mellettem a szobája. Utána elaludtam, mert mindig kimerít a téboly. Nem mondom, hogy sokkal jobb most, de legalább az az iszonyatos mértékű feszültség megszűnt. A fejem szétmegy, de lassan amúgy is alszom. Remélem egy darabig megint egyben leszek.

A macskakennel még mindig nincs kész'. 🙄 Fater csomó időt el tud cseszni. Én csináltam, amit tudtam, de van, amihez ketten kellünk, meg amit én nem is csinálhatok a ketyegőm miatt, pl. nem áshatok, meg nem cipelhetek téglákat. Kitalálta, hogy áthívja a Gézát és majd vele csinálja, ami olyan. Ma panaszkodott nekem, hogy vele nem tud haladni, mert szüttyög. Mondtam neki, hogy ő is azt csinálta, azért csúszott el ennyire ez az egész 'projekt'. Azért halad, szóval remélem nemsokára elkészül.
Na, elteszem magam holnapra, mert szétszakad a búrám, meg álmos is vagyok.

Történések

Nem tudok aludni, mert felébresztett a bundás csapat és kiment az álom a szememből, szóval firkálok, hátha elálmosodom. Hónapok óta alig alszom, bár némileg javult a helyzet azzal, hogy kb. 1-2 hete hajnalban már nem buliznak, szóval kicsivel többet tudok aludni, de így sem eleget.

Nem leszek megdicsérve a pszichodoki által, mert megint nem jártam beszélgetni, mivel úgy éreztem elbírok az élettel, meg azzal, ami bennem zajlik. Mostanra kezd alakulni az őrület, szóval elejét kell vennem, vagy legalább mérsékelni. Már saját magam számára is elviselhetetlen vagyok a dühkitörések miatt, meg ismét előjött pár szorongást okozó téma, amiket át kéne beszélnünk, sokszor jön elő a disszociáció is, stb. Tegnap a sors nyújtott egy kis gyógyírt, ugyanis tudott jelentkezni a Tesóm! 🥳 Ő mindig úgy hat rám, mintha bebikáznának egy lemerült autóakksit. Olyan fos kedvem volt már, hogy gombóc volt a torkomban, meg tombolni és önkárosítani tudtam volna, de jött Ő és mintha morfiumot kaptam volna egy kínzó fájdalomra. Minden elbírható lett, a sötétségbe fény szűrődött be, a rogyadozó térdeim kiegyenesedtek és visznek tovább, mert muszáj, megígértem! Automatikusan szórakoztató üzemmódba váltottam és röhögtünk. Ő minden téren a legtöbbet és legjobbat hozza ki belőlem!

Szombaton és vasárnap is jött egy-egy görcsroham, meg nem az igazi a közérzetem sem mostanság, a ketyegőm is eléggé bulizik és néhány neuropátiás finomság is boldogít, de optimista lévén csak a frontokra fogom mindezt. Jól leszek, mert úgy kell lennie!

Halad a macskakennel, meglehet, hogy a hétvégére már el is készül. Ha mégsem, jövőhétre akkor is meglesz. 

Dani már nem fél a hősugárzótól. 😁 Nem rossz cucc, de a kályha hatékonyabb lesz, ha még ebben az évszázadban lesz nálam is. 😁 Fázom továbbra is, csak valamelyest kevésbé, mintha nem volna a masina. Ma hoz apám ablakra és ajtóra tapasztható szigetelő csíkot, hogy ne legyenek huzatosak a nyílászárók, remélhetőleg ez javít majd a hőmérsékleten és a Raynaud sem tud bedurvulni. Egyelőre még nem kell az értágító.

Laci 'barátunk' továbbra sem bír magával, zajong állandóan és idehordja utánfutószámra a szemetet, meg egy csomó földet, amiknek következtében elszaporodtak a rágcsálók és a szomszédok is panaszkodnak, meg mi is tapasztaljuk az inváziót, hozzánk is bejöttek az egerek és a patkányok, nem győzzük csapdázni őket. Szóltunk neki többen, hogy ez nem szemétlerakó, meg ne temesse be az árkot, de szokás szerint elengedett mindent a füle mellett. Lesznek még itt problémák. Rohadtul dühítőek az ilyen másokhoz és szabályokhoz alkalmazkodni képtelen egyének. Ez egy csendes, élhető környék volt, amíg ide nem telepedett ez a fickó.

Újra megy a bájolgás a famíliában, de már nem papolok az öregnek, csinál amit akar. Ha megint panaszkodni kezd, hogy milyen genyák, nem fog érdekelni. Én nem puncsolok és nem erőltetem, ami nincs.

Na, megpróbálok visszaaludni, mert fél 3 van már.

Megint idősebb lettem egy évvel

de nem érzékelem, továbbra is egy infantilis fazon vagyok. 😁 Van, aki keserű amiatt, hogy ismét nőtt egyel az évei száma, de én úgy vagyok ezzel, hogy örülhetek neki, ha azt veszem alapul, hogy születésemkor leírtak (állítólag egyedül anyám hitt abban, hogy élni fogok) és ha azt is alapul veszem, hogy hányszor húztak ki a dokik a 'csuklyás alak' karmai közül, szóval ajándék minden újabb év és ezért hálásnak kell lennem, mégha olyan is az életem, amilyen. Rajtam nem fog múlni az évek száma, továbbra is bele fogok adni anyait-apait, mert van kiért és ezért van miért. Hiányzik a Tesóm, mert egy ideje nem tudtunk beszélni, de remélem megvan és hogy nemsokára fog tudni jelentkezni. Amellett, hogy Ő motivál, a hitem sem egy elhanyagolható tényező, sőt. Ha Isten volt/van olyan kegyes, hogy életben tartott és tart, akkor az a minimum, hogy én is odateszem magam. 

Nem igazán szoktam kapni semmit (nem is várom el), de most kaptam egy hűtő-fűtő szerkezetet. Nyilván azért, mert már időszerű, mivel a házban kb. 5 °C-kal kevesebb van mindig, mint kint (télen nem, de nyilván akkor sincs meleg, mivel a fűtés csak a konyhában megoldott) és mivel kint is hűvös van, ezért idebent is. Nyáron majd jól jön a klíma funkciója, ősztől-tavaszig meg a fűtő, mert természetesen idén sem lesz kémény a szobám felett, mint ahogy arra mertem volna fogadni egy nagyobb összegben. Mindegy, megfagyni nem fogok már és ha eddig kihúztam a teleket, most már főleg ki fogom, mert némi meleget ad majd a szerkezet. Egész kellemes hőmérsékletet lehet vele elérni, bár még ugye nem a téli hideget kell leküzdenie, szóval majd kiderül milyen lesz akkor, de jelenleg hatásos. Persze nem fog egész nap menni, csak amikor nagyon kezdek fázni. Az ablaknál majd szigetelni kell, mert jelenleg szélmalomharcot vív a szerkezet, mivel ami meleget létrehoz, azt gyorsan lehűti a huzat, ami az ablaktól (is) jön be. Mire hidegebb lesz, már rég' meg lesz oldva ez a kérdés. Jól jön ez a cucc, mert a Raynaud már aktiválódott a lehűlés miatt, de még elég enyhe és hála a szerkezetnek, talán nem is fog úgy bedurvulni, mint eddig. A Dani 'fiam' megtréfált. Elkezdett a sarokban gubbasztani, meredt maga elé, hiába szólongattam, na mondom fasza, valami baja van. Gondoltam megfigyelem, aztán ha nem változik, este dokihoz vitetem. Egy idő után újra élénk volt, gondoltam király, mégsincs baja, majd egyszercsak megint ugyanazt láttam, hogy katatón állapotban gubbaszt a sarokban. Sem a nevére, sem a kajára nem reagált és elhúzódott, amikor meg akartam simogatni. Na mondom, valami mégsem kóser, szóval este irány a doki. Egyszercsak újra élénk lett, a kaját is elkezdte enni és szokott módon dorombolva jött a simogatásért. A barom fejem csak ekkorra vette észre a viselkedése és az új masina használata közti összefüggést. Nem hangos, de a ventillátornak nyilván van némi hangja és kiderült, hogy a macska fél tőle. 😁 Csak ő, a többieket nem érdekli. Amint lekapcsoltam a holmit, mindig akkor változott vissza a viselkedése a megszokottra és amint bekapcsoltam, jött a 'beteg macska' viselkedés, de mint mondtam, csak utólag ismertem fel. Megnyugtató, hogy nem beteg, viszont nyilván az sem jó, hogy fél a cucctól. Elvileg nemsokára kikerülnek a kennelbe (hideg- és szélvédett lesz, nyilván nem fagyasztom meg őket), aztán akkor használhatom a holmit, addig meg ha nagyon kell némi meleg, akkor arra az időre, amíg bekapcsolom, átmegy apámhoz a macska, hogy ne féljen. 

Ma is haladtunk az udvar rendezésével, kidobáltunk egy rakás lomot, meg szét kellett verni 2-3 rossz bútort, ami jól jött volna feszültséglevezetőnek, csak ugye a ketyegőm nem díjazza az erőkifejtést. Mindegy, amig tudtam, csináltam, aztán a többit apám befejezte. Szégyenletesen keveset tudtam segíteni. 😠 

Van egy barom szomszéd, már apám cimborája is panaszkodik rá, meg még egy másik szomszéd, mert ez a csóka nem foglalkozik a szabályokkal. Tavaly még este 9-kor fűkaszát zúgatott és szólt neki apám, hogy pihennénk, de neki állt feljebb és üvöltözött. Fater mondta neki, hogy ha nem fejezi be, rendőrt hív. Persze pattogott és folytatta tovább a zajongást, mire apám beváltotta az ígéretét. Kijött a rendőr és vele szemben is agresszív volt a pali, meg közölte, hogy "aki kitalálta ezeket a szabályokat, az dugja fel magának őket!" Megbüntette a rendőr, amire mégpipább lett, de legalább elhúzott haza. Mindig zajong és hétvégén is, olyan időpontokban is, amikor már nem lehetne. Azt hittem már nem tudja felülmúlni magát, de tegnap totál kiakadt a parasztságmérő, amikor is este ½ 9-kor elkezdte a kocsija motorját bőgetni az ablakunk alatt (mert pechünkre velünk szemben vett meg egy területet). Faterom cimborája meg pont annak a szomszédjában lakik, így ő is mindig élvezheti a zajongást. Mondom apámnak, hogy a Laci fogadjunk megint beragadt az utánfutóval (egyszer becsúszott az árokba, akkor is este bőgette a kocsit, persze kihúzni nem tudta a megpakolt utánfutót). Kinéztem és lezsibbadtam a látványtól. Ez a balfék homokot hozott az utánfutón, hogy betemesse az árkot (!), hogy tudjon ott a kocsival közlekedni. Nyilván azt a szabályt is feldughatják az illetékesek szerinte, hogy az árok is már közterület, szóval nincs joga önkényesen betemetni, mert neki úgy tetszik. Tőlünk egy 80×80-as területet is megtagadtak (amire a külső kémény került volna), mondván közterület, hiába van a házunk előtt, szóval biztosan meg fogják dicsérni, hogy betemeti az árkot. 😆🙄 Először még nem szóltunk, csak megjegyeztük egymás közt a faterommal, hogy ekkora suttyót ritkán látni. Volt itt vele egy másik fazon is, akinek szintén jár a keksz, amiért asszisztált az esti zajongáshoz. Elhúztak, aztán röhögve mondtam, hogy remélem nem jönnek vissza, mert ugyan bunkó a főkolompos, de nem gondoltam, hogy übereli a dolgot. Nemsokkal később visszajöttek, a forgatókönyv ugyanaz volt; motorbőgetés, majd valami fémes csapkodás, újabb adag homok leszórása. Már fateromnak is lilult a feje, de még mindig visszafogta magát. Én persze nem voltam erre képes, miután pillanatok alatt tud eldurranni az agyam és olyankor csak a düh irányít. Szóltam nekik, hogy mekkora bunkók, épeszű ember nem este áll neki zajongani, amikor mindenki pihen, netán alszik is már, úgyhogy tolják el a bringát, amíg én szólok és nem a rendőr. Ahogy az várható volt, elengedték a fülük mellett, mégcsak rám sem néztek és folytatták, de 1-2 perc múlva elhúztak. Öcsém, harmadszor is visszajöttek! Újra autómotor bőgetés, fémes csapkodás. Na, mondom ehhez tényleg pofa kell! Faterom is feltépte az ablakot, aztán pillanatokkal később a cimborája is a sajátját és ők is elhajtották a duót, bár apám sem volt alpári, csak határozott és persze marhára dühös. Amikor kiszóltak nekik, mégcsak oda sem fordultak sem a Géza felé, sem apám felé, teljesen leszarták azt is, hogy ők is szóltak. Fater emlékeztette a Lacit a tavalyi esetre és hogy most is ki fogja hívni a rendőrséget, ha nem fejezi be a zajongást. Ezután elhúztak és negyedszer már nem jöttek vissza, de ekkor már 10 óra volt. Az ilyennek valami tanyán volna a helye, ahol jópár méteres körzetben nincs szomszéd és nem megy mások agyára, ha már képtelen a szabályokhoz alkalmazkodni. Ezt a fazont leszámítva amúgy normális a szomszédság, mákunk van.

A szerkezet: