Csak hogy ne unatkozzak

Nem aludtam megint. Hajnali 4-ig lestem ki a fejemből, aztán elaludtam, de vagy 20× felriadtam, már megőrültem a fáradtságtól. Arra ébredtem 9 körül, hogy apám dörömböl a szobám ajtaján, hogy rosszul van. Dühös vagyok, mert nem hagyja, hogy kivizsgálják. Hívtam a mentőket, meg szóltam a Krisztiánnak. Megjöttek a mentők is, aztán a vizsgálat után mondták, hogy menjen be a kórházba. Ő nem megy. Az agyam elszállt. Ő nem akar, mert akkor rám ki figyel? (A fizikai, meg a mentális rosszullétek miatt kell a felügyelet.) A Krisz mondta, hogy majd rámnéznek, nehogy ezen múljon, hogy bemegy-e. Ő nem megy. Rászóltam, hogy menjen, ne játsszon ezzel az egésszel, erre azzal jött, hogy ne idegesítsem. A tököm kivan már, hogy állandóan makacskodik. Miért nem érti meg, hogy nem játék?! Bemehetne a kórházba, de mártírkodik. Biztosította a Krisztián, hogy rámnéznek, de csak mondogatta, hogy nem megy be. Mondták a dokik is, hogy be kellene menni. Visszaél a helyzetével, hogy "őt most nem szabad idegesíteni." Nem ő idegesít engem?! Rám pakolja ezt a terhet is, holott nem lenne muszáj, mert bemehetne. Mondta a doki, hogy ha nem megy be a kórházba, akkor legalább pihenjen, feküdjön. Elmentek az orvosok, erre felkelt. Erélyesen rászóltam, hogy feküdjön le, mert azt mondta az orvos, hogy pihennie kell, de megint jött a "ne idegesítsem most" szöveg. Ilyenkor olyan beteg tud lenni, de ha kórházba kell menni, akkor nem. Olyan beteg, hogy nem "idegesíthetem", de amint elmentek a dokik, ment fel a Krisztiánékhoz kávézni, mert szerinte attól jobban lesz. Most figyelhetem, hogy mikor lesz baj. Nyugodtabb lehetnék, ha kórházban volna, orvosok között. Itthon mi a farkamat csinálok vele, ha infarktust kap? Lehet, hogy mire kiérnek, már késő lesz. Nem igaz, hogy ennyire nincs esze! Ha annyira felelősségteljesnek érzi magát, hogy rám hivatkozva nem megy be, mert "mi lesz velem?", akkor arra nem gondol, hogy ha meghal a gondatlansága miatt, akkor mi lesz velem?! Pihent, aztán benéztem hozzá, hogy hogy' van, de mondta, hogy rosszul. Mondtam, hogy hívom a mentőt és bemegy, nincs apelláta, erre mondta, hogy ne hívjam, vár még. MIRE?! Közölte, hogy ne idegesítsem, mert attól lesz rosszul. Bezsongtam, odaadtam neki a telefont, hogy hívja most azonnal a mentőket! Ő nem. Én meg nem könyöröghetek, nem is kényszeríthetem. A mentőknek mondtam, hogy ne hallgassanak rá, vigyék be, de mondták, hogy nem lehet, ha ő nem akarja. Most egész nap őrizhetem, hogy nem lesz-e rosszul. Tudja, hogy lassan egyhete alig alszom valamit, most éjjel sem aludtam, csak nagyon rosszul, erre nappal sem tudok pihenni, mert őrizgethetem. Már egyszer elaludtam ülve, aztán felriadtam, hogy nem aludhatok. Álmos vagyok rohadtul. Egyszer már felkelt és evett egy mandarint, de nincs jól, vissza is feküdt és alszik. Azt mondta 6-ra lemegy a dokihoz, de cseszett menni. Mérges vagyok, hogy ilyen felelőtlen a saját életére nézve is, meg az enyémre is. Megmondtam neki, hogy nagyon felelőtlen, hogy a kórházba sem ment be és a háziorvoshoz sem. Azt mondja nem felelőtlen, mert nem lett baja. Bakker, nagyon okos, ez nem tőle függött! Gondolom depressziós, de akkor kérjen segítséget! Én sem akarok élni, mégsem szarok bele az egészségembe, mert vannak, akikkel még számítunk egymásnak. Neki nem számítanak a gyerekei? Mondtam neki, hogy lehet nagy baj is, erre azt mondta, hogy ha baj lesz, akkor majd én elmegyek az orvosért. Igen, kimegyek a mínuszokba, mikor a 26 fokos szobában is színesre vagyok fagyva, csak mert neki nem volt kedve orvoshoz menni, aztán megvárta a bajt. A hajamat ki tudnám tépni ilyenkor! Én már nem erőlködöm, felnőtt ember, csak nem fér a fejembe a felelőtlensége. Magával szemben is az, meg a gyerekeivel szemben is.

Fárasztó napom volt 😁

Több, mint egyhete nem tudok aludni rendesen, mindössze 5-6 órákat alszom.

Ma itt volt a Krisztián. Mindig barkácsol, de mindent csak összecsap és néha életveszélyes, ahogy dolgozik. Volt, hogy olyan flexet használt, aminek instabil volt a feje és nem zavarta, hogy ha véletlen' lerepül, akkor lenyakaz valakit. Párszor megcsípte már az áram is. Volt, hogy szerelt nálunk, de elrontotta, apám meg nekem magyaráz mindig, hogy milyen gány munkát végez. Akkor minek engedi meg?! Most is beleegyezett. Jött a Krisz, hogy kifúrja a falat és átvezeti a zsinórokat. Egy darabig nem volt gond, aztán belefúrt egy vezetékbe. Fúrkált, majd közölte, hogy nem jó helyre fúrt, fúr mégegy lyukat. Az túl kicsi lett, kellett másik fúrószár. Mondtam neki, hogy már ementáli lesz a lakásból. Tartottam a vezetéket, már a karom letört a magastartástól, mert sokáig tökölt, de muszáj volt fogni, apám meg a törmeléket söpörte. Aztán rágyújtottak mind a ketten, de a szobaajtóm le volt véve, hogy könnyebb legyen a vezetékekkel bűvészkedni. Jött be a füst és szóltam nekik, hogy menjenek be apu szobájába cigizni csukott ajtóval, mert a kutya tüsszög a füsttől, meg én is fulladok és minden büdös is lesz nálam. Apám elkezdi, hogy nem a füstöt érzem, hanem a sittet, ahogy a Krisz fúrt. Csak megismerem a füstszagot, bakker. Hajtotta, hogy nem azt érzem, megint megpróbált hülyének nézni ahelyett, hogy becsukták volna az ajtót. Cigiszünet után a Krisz fúrt tovább. 2 helyen már megvolt a lyuk, ment volna tovább, de a fúrója bemondta az unalmast. Apámé még korábban ment gallyra, így nem tudott adni. Van egy szomszédunk, akivel jóban vagyunk és apámnak van kulcsa a lakásához, hogy meg tudja etetni a kutyát, szóval lement és kölcsönvette a Józsi fúróját. Velem is előszeretettel csinálja ezt. Tartottam tőle, hogy a Krisz el fogja cseszni és a Józsi érthető módon tajtékzik majd a fúróért is, meg hogy apám nem kérte el. A Krisz melózott azzal a fúróval, aztán gondolta megpróbál valamit a sajátjával. Bakker, beletörte a falba a fúrószárat! Röhögtem nagyon, főleg amikor nem tudta kiszedni. Még jó, hogy nem a Józsi fúróját szorította be. 😁 Kért apámtól egy csavarhúzót, hogy majd azzal rásegít. B@sz'ki, beletörte azt is a falba! 😂 Már sírva röhögtem, apám meg fogta a fejét, amire méginkább nevettem. Ideges volt, hogy alig haladunk, aztán nem hallotta a telefont a fúrástól, utólag látta meg, hogy hívta a Józsi és ideges volt, hogy biztos bukta van. Mondtam neki, hogy ezért nem kellett volna engedély nélkül elhozni. Nem akart kijönni a Krisz fúrója a falból, de már ott volt benne a félbetört csavarhúzó is. Hajlongtam a röhögéstől, de már ők is. Kitalálta, hogy majd a Józsi fúrójával megpróbálja körbefúrni a falat a fúró körül, hátha enged és ki tudja húzni. Bravo, ezúttal elkoptatta a Józsi fúrójának a szárát, meg a fúrónak itt-ott lekopott a színe. Mondom apámnak, hogy készüljön a lenyakazásra. Újra csörgött a mobil, de nem a fúró miatt hívta a Józsi, úgy tűnik nem vette észre, hogy nincs a helyén. Szégyellem, hogy ilyen az apám! Ha velem megcsinálja az is nagyon dühít, de hogy egy ismerőssel is, ahhoz pofa kell. Nem jött ki a Krisz fúrószára a falból, ezért rátette a gépet és beindította, hátha kiforogja magát a szár. Öcsém, rászorult a fúrószárra a gép, szóval már nem csak a szár állt ki a falból, hanem a komplett fúrógép. 😂 Hangosan és könnyezve röhögtem megint, de a Krisz is - megint. Ekkor már a 4. szál cigit szívták, jó füstös volt a lakás, hajazott egy Omega-koncertre. Nem akart megmozdulni a gép, erre elkezdi a Krisz, hogy akkor azt ő otthagyja holnapig és majd hoz szerszámot, amivel ki tudja a falat vésni. Mi van?! Szét akarja barmolni a falunkat, csak mert béna volt?! Mondta apám, hogy szó sem lehet arról, hogy ottmaradjon a falban a fúró, mert ha véletlenül enged és leesik, valamelyikünkre ráesik. Nagy'nehezen kioperálta onnan a Krisz, de már tele volt a tököm, hogy órák óta b@szkuráltuk a falat, a vezetékeket, a fúrót. Lefárasztott agyilag, hogy a Krisz folyton elcseszett valamit. 😆 Még nem végzett, de a netet visszakötötte. Ennyit és ilyen intenzíven régen röhögtem. Elneveztem Mekk Eleknek. 😜

Mókus

Megjártam ma a pszichomókust. Egyhete felkeresett egy gyerekkori barátom, de nem tudnám tartani vele a kapcsolatot, sok olyan emlék tört rám a felbukkanásával, amikre nem akarok emlékezni. Mindig is nyomasztott, ha eszembejutottak a múltbéli dolgok, ezért inkább másra gondoltam olyankor. Időnként eszembejutnak, ha valami előhívja őket, ezt nyilván nem lehet kivédeni. A Miki semmiről sem tehet, de ahogy azokat az időket idézi, jön más is, amiket nyomtalanul el akarok felejteni, amiknek senkivel sem volna szabad megtörténniük. Eddig még a pszichiáternek sem említettem konkrét dolgokat, nehogy belemenjünk a témába, nem véletlen' nem beszéltem senkinek 18 évig. Annyit tud, hogy volt egy sötét időszak, de semmi részletet. Az a gazember egy életre eltorzította az énképemet, nem tudom ki vagyok, csak hogy valami egyre jobban a hatalmába kerít, de nem tudom mi az. Undorodom az emlékfoszlányoktól, undorodom saját magamtól is. Örülök a Mikinek és hogy nem felejtett el, de nem tudok elvonatkoztatni, hozta magával azokat az emlékeket. A mai nap mérföldkő, mert először részleteztem - nagyjából - azokat a dolgokat, amikre kényszerített az a f@$zkalap és hogy milyen vonzatai lettek. Szerencséje, hogy már nem él, különben már elbántam volna vele, kapott volna Anyu és a húgom bántásáért, meg amiket velem csinált. Tömény gyűlöletet és undort érzek, ha eszembejut. Kicsomagoltuk valamelyest a témát a pszichodokival, de így sem végeztünk, az sok lett volna, szóval majd máskor folytatjuk. Az ideg rángatott, a tenyeremről-talpamról folyt a víz és hányingerig felfordult a gyomrom, jött a fulladás is. 18 évig el volt temetve bennem minden, most pedig pár nap alatt felfordult a szunnyadó mocsok, de majd kiderül, hogy az idő nekem dolgozik-e.

Legkirályabb álmom

Fogalmam sincs, volt-e előző életünk. Nem tudom, hogy az jön-e vissza az álmokban, vagy csak a vágyaink, félelmeink, esetleg a fantáziánk tárgyai öltenek formát, mindenesetre már megint repültem. Volt benne pár abszurd dolog, de a nagyrésze annyira igazi volt, hogy ébredéskor is borzongtam az élménytől. Azzal kezdődött, hogy ültünk az ülésünkben (szárny mögött voltunk egy sorral), Anyu az ablaknál, én a középső ülésen, mellettem senki sem ült. Álltunk, aztán felpörögtek a hajtóművek, sivítottak, éreztem, ahogy rezonál a géptest. Borzongató olyasmiket átélni álmomban, amiket valójában sosem éltem át. A hajtóműteszt után kilőttünk. Olyan gyorsan megindultunk, hogy az ülésbe szorultam, de nagyon élveztem a tehetetlenségi erőt. Olyan volt, mint egy sportkocsival fullgázon elindulni. (Állítólag tényleg ilyen a repülő startolása.) Itt jön a csavar a dolgokban. Újra a kifutópályán voltunk - kicsit Végső állomás-szerű a dolog, ott is előre látta a srác a dolgokat, aztán újraélte - éppen taxiztunk az állóhelyünkre, aztán lassan elkezdtünk fordulni, hogy a célegyenesbe álljunk. Mondtam az Anyunak, hogy had üljek az ablak mellé, amíg felveszem a felszállást. Anyu lassan állt fel, én meg mondtam, hogy siessen már, mert mindjárt indulunk. Ahogy kimondtam, a gép irtózatos sebességgel megindult, megint éreztem az ülésbe tapadást és az Anyu esett egy nagyot. 😁 A mobilommal vettem, ahogy pillanatról-pillanatra jobban rohanunk, majd a legérdekesebb érzés az volt, ahogy elhagytuk a talajt. Éreztem, ahogy a gép ráfekszik a levegőre és láttam, ahogy ferde vonalban emelkedünk, minden kisebb lett alattunk. Láttam a kocsikat, az úthálózatokat, a fákat, majd mentünk egyre feljebb. Addigra az Anyu már mellettem ült és valamit mondott. Egyszercsak elkapott minket a turbulencia, láttam, ahogy a szárny integet. Sosem tapasztaltam, mégis szinte éreztem, ahogy a levegő dobálja a gépet és hogy alattunk mélység tátong, lifteztünk pár métert, majd újra felemelkedtünk, aztán újra pár méter szabadesés. A gyomrom ugrált. Annyi jött ki a számon a gyönyörűségtől, hogy hú, bakker! Utána kanapék voltak a gépben, ez a zagyvaság bezavar az élménybe, ám ha csak álmomban is, de repülhettem. Ha valóban ilyen a repülés, nagyon fogom szeretni, amikor lesz rá alkalmam.

Apám

eljött a melóhelyéről, mert a főnöke - aki egyben a barátja is elvileg - mindig megszívatta és most besokallt. Régóta dolgozott a Robinak, aki sokszor kicseszett a bandával, meg alig fizetett, most legutóbb is jól kibabrált apámmal és ekkor mondta azt, hogy viszlát. Sokszor a hócipőm tele volt azzal, hogy vergődnek és apám nekem panaszkodott, hogy milyen hülye a Robi. Nem tudom hol fog dolgozni. Azt mondta, hogy már nincs munkalehetőség a mai világban és szerinte sehová nem fogják felvenni, pedig meg kéne mozdulnia, mert különben éhenhalunk. Kiszámoltuk, hogy hogyan jönnénk ki a kajával, meg a rezsivel + bérleti díjjal, ha csak az én pénzeimre, meg az ő nyugdíjára támaszkodnánk. Éppenhogy' léteznénk.