Helyzetjelentés

Még mielőtt magamra térek, a kutyámról írom a fejleményeket: 

Hatott a gyógyszer, ami egyfelől szuper, másfelől viszont még nem zárja ki a nagy bajt, szóval ésszel kell örülni. 20.-án lett beadva neki, de úgy tűnt nem használ, mert nem javult, majd hirtelen elkezdett és amilyen gyorsan romlott addig, olyan gyorsan javult. Napok alatt lett egyre betegebb is, de napok alatt szedte össze is magát. Élénk, fut elém és ugrál rám, hív játszani, a szemeibe is élet költözött vissza, jóval kevesebbet panaszkodik, az is inkább nyüszögés, nem az a keserves nyüszítés, végre aludni is tud éjjel is, nappal is, nappal is ritkán nyüszög és visszanyerte az elvesztett bundája nagyrészét. Persze ez még csak rövid, pelyhes szőr, de valami legalább már fedi, nem a csupasz bőre látszik az egész hátsórészén. A sebei sem olyan rondák és nem gennyesek. Nem tudom, hogy ez csak átmeneti javulás-e (mert pár napja megint hullott ki egy kevés szőre, meg van egy-két új seb), vagy még fog tovább dolgozni a gyógyszer, de egy kicsit bizakodó vagyok a látványos javulás láttán, bár a doki mondta, hogy ez még nem zárja ki az immunbetegséget, szóval várunk. Még nem jött eredmény, de ha a múlt hétvégét, meg a mostanit nem veszem bele, akkor csak 8 munkanap telt el eddig és kéthéten belül kell elkészülnie, úgyhogy még időben vagyunk. Nem mindegy az sem, hogy ezt a várakozást milyen életminőségben tölti a kutyám és nagyon örülök, hogy nem kell a kínok kínját átélnie addig. Ha ne adj' Isten mégis el kell engedni, akkor sem úgy megy majd el, hogy végig szenvedett. Azért jó lett volna azt a 2 hetet megspórolni, ami alatt kínlódott, az viszont jó, hogy a közelmúlt és a jelen jobb állapotban telik a számára. 

A bal oldaliak a gyógyszerhatás előtti állapotot mutatják, jobb oldalon már a javulás látszik:

Nálam viszont visszaesés és romlás van. Furcsa ismét az ágyat nyomni és szarul lenni hosszabb ideje, mert már rég' volt ilyen és kezdtem elfelejteni, hogy milyen. Ami a romlást illeti, először az tűnt fel, hogy ha hideget fogyasztok, akkor amint a falat/korty eléri a nyelőcsövem egy bizonyos részét, megfagyaszt valamit a mellkasomban, ezzel érgörcsöt előidézve a szívtájékomon. Olyankor nyomást-szorítást érzek ott és az megy ki vállba, karba és hátba is, rossz közérzettel, időnként hányingerrel, izzadással megspékelve és le kell feküdnöm, mert kimegy az erőm is. Ha hideget fogok meg, akkor az érgörcs a karomon végigszáguldva ugyanolyan szívtájéki, majd vállba-hátba kiterjedő szorítást, meg rossz közérzetet eredményez, mint amit az imént mondtam. Elkezdtem az eddiginél is jobban figyelni és kerülni minden hideg dolgot, meg azt is igyekeztem elkerülni, hogy én fázzak, mert az is a fentieket eredményezi és egy ideig ez megoldotta a gondot, azonban kb. egy hete megint rámjött az a tünetegyüttes, csak éppen anélkül, hogy kiprovokálta volna bármi és azóta sem múlik, sőt, ha véletlenül mégis fázom, vagy kénytelen vagyok hideg dologhoz nyúlni, romlik a szorítás és a többi. Még sosem volt olyan, hogy ne maradt volna abba és hogy provokáló tényező nélkül lépett volna fel, szóval lehet, hogy ezt már nem a szindróma csinálja. Beszéltem a dokimmal és a most következő héten utaztunk volna fel hozzá Pestre, erre a fater benyögte, hogy a pénz nagyjából csütörtök körül érkezik meg. Az csak azért gáz, mert akkor csak pénteken tudnánk utazni, de a dokit nem érnénk már el, mivel délig rendel aznap, szóval leghamarabb is két hét múlva jutok fel. Remélem addigra jobban leszek (azt mégjobban remélem, hogy addig nem romlik tovább a helyzet), mert már egy hete szimbiózisban vagyok az ággyal, mivel gyenge is vagyok, meg terhelésre fokozódik a fulladás is, a szorítás is, stb. Csak addig kelek fel, amíg megcsinálom a dolgomat, mert a fater nem igazán segít, de ennek annyi előnye azért van, hogy amíg rákényszerülök hogy magam csináljak dolgokat, addig nem esem le a lábamról teljesen. Persze amikor végképp' nincs erőm megcsinálni valamit, akkor szólok neki, bár nem értem miért kell külön kérnem? Gondolom menekül, vagy frász tudja, mert pl. ma sem nyitotta rám az ajtót, meg elkezdi az előbb, hogy csináljak magamnak teát. Mondom nem tudok most felkelni. "Miért?" Én nem tudom melyik bolygón él... Pont a napokban hozta szóba a romlást, szóval képben van, talán pont ezért szelektál. Tesóm meg halálra aggódja magát, Vele volt egy kemény beszélgetésünk. Az volt kemény, hogy láttam min megy keresztül miattam és az marhára dühít, hogy nem tudom megóvni ettől a tehertől. Annyit azért szerencsére tehetek, hogy higgadt vagyok és ezzel megpróbálok Neki erőt adni, meg amennyire ebben a helyzetben lehet, próbálom megnyugtatni. Megkérdezte, hogy én hogy' vagyok ennyire higgadt, nem aggódom magamért? De, néha. Tegnap este pl. megint elkezdett össze-vissza dobogni a szívem, jött a hányinger, meg az adrenalinfröccsök és átfutott az agyamon a 3 évvel ezelőtti keringésösszeomlás, de azonnal csatornát váltottam, mert hiszem és többször tapasztaltam is, hogy a gondolatoknak teremtő erejük van. Percekkel később elaludtam és mikor felkeltem már jobban voltam, ami megnyugtatott. Azt akartam csak kihozni ebből, hogy természetesen néha megijedek, de nem adhatom át magam a rettegésnek és nem is fogom, nem is akarom. Pláne akkor nem tehetem meg, amikor a Tesóm retteg, de Istennek hála olyankor mindig teljesen higgadt vagyok és tudok neki segíteni. Inkább az zavar, hogy korlátozva vagyok és nem tudok tenni-venni. Az a fajta vagyok, aki mindig csinál valamit, szóval ez az egyhete tartó fekvés nem boldogít. El ne kiabáljam, enni még tudok és tartom egy ideje a 63 kg-t, bár már kezd az étvágyam kihagyni, de eszem, amíg tudok. Nem egy élvezet, miután hetek óta mindennek mosogatószer íze van, meg a szaglásom is csal és minden büdös. Ma volt először olyan nap, hogy végig feküdtem és felváltva aludtam-ébren voltam, de zömmel aludtam. Reggel megetettem a macskáimat, azóta csak slagolni mentem ki, meg párszor felültem amíg bírtam, mert az sem tesz jót, ha az ember egyfolytában fekszik. Remélem holnapra több erőm lesz, de leginkább azt remélem, hogy mire Pestre megyünk, addigra jobban leszek. Egyelőre a döglődés jegyében telt az elmúlt hét szédelgéssel, fejfájással, gyengeséggel, rossz közérzettel, ízületi- és izomfájdalmakkal, meg a fent említett dolgokkal. A hangulatom ezektől függetlenül jó, mert a kutyám jobban van, a Tesómmal is nagyon jól összetartunk, egy kedves közös ismerősünktől is kaptam jó szavakat és támogatást, valamint amikor romlok, vagy csak visszaesem rám valahogy nem negatívan hatnak ezek, hanem inkább erőt adnak, egy jó nagy löketet, hogy adjak bele mindent és a hitem is mindig erősödik. Ezek azért is jók, mert így őszintén és könnyen tudok erőt adni a Tesómnak. Fogalmam sincs mi okozza ezt a legújabb gondot, viszont nem félek, mert hiszem hogy Isten most is megóv!

Örökkévalóság

Legutóbb ott tartottam, hogy a dokit nem lehetett elérni telefonon és nem volt kiírva a kapujára sem (magándoki, otthoni rendelővel), hogy szabadságon van-e és ha igen, meddig? Mivel nonszensznek tűnt, hogy az állatgazdák 0 tájékoztatása mellett menjen szabadságra, így elvetettem az ötletet és mivel nem tudtuk, hogy mikor lesz elérhető, az idő viszont sürgetett, naponta próbáltuk elérni telefonon is, meg személyesen is - sikertelenül. Közben ugye a mélykúti doki azt mondta nem jön át, vigyem be a kutyát. Oké és hogyan, a hátamon? Beszéltünk két olyan ismerőssel, akiknek kocsija is van és esélyt is láttunk arra, hogy talán segítenek, de nem vállalták a szállítást a kutya külseje (kifakadó sebek, stb.) miatt sem, meg az egyikük azt mondta fél is tőle (pedig értelemszerűen van szájkosara), szóval úgy tűnt zsákutcába kerültünk és várnunk kell a helyi dokira, aki fene tudja mikor fog előkerülni. Így telt el újabb néhány nap, a doki továbbra sem volt sehol, a kutya vergődött és már őrjítő volt a bizonytalanság is. Újabb reményvesztett próbálkozásunk alkalmával, mikor a doki háza előtt álltunk, várva hogy ezúttal valaki végre kijön a csengetésre, odajött a szomszédja, hogy a doki szabadságon van és külföldön pihen még vagy másfél hétig. Remek... Legalább kiderült miért nem veszi fel a telefont és miért nem találtuk otthon napok óta. Mondom király, még másfél hétig nem tud kijönni (várhattuk volna teljes tudatlanságban 😠), Mélykútra meg nem jutunk át. 😠 Már egy merő ideg voltam, az öreg is, láncban gyújtott a cigikre. Végül tegnap szólt az Ildi, hogy van egy ismerőse, akinek van dobozos kisteherautója, kérdezze-e meg, hogy elvinne-e minket? Naná! (Jóideje mondtuk neki, hogy nincs doki, a kutya szenved, Mélykútra meg nem jutunk át, nem értem eddig miért nem szólt erről az esélyről. 😠) Az addigi tapasztalatok alapján biztosra vettem, hogy ő is nemet mond, de vállalta a fuvart. Örültünk, mint majom a farkának! Nem vagyok követelődző típus, pláne hogy ez szívesség, de azért az Ildi hamarabb is szólhatott volna, akkor már rég' orvoshoz jutott volna a kishaver (bár, nem úgy tűnik, hogy van megoldás 😕, de erről később.) Mélykúti doki felhív, rendelési idő megtudakol, majd öröm, mert aznap fogad. Oké, van doki, van fuvar, de a kutyával is 'meg kéne tárgyalni', hogy tűrje meg a szájkosarat, a nyakörvet, a pórázt, ne rántson el senkit és ballagjon is oda a kocsihoz. Azt most nem részletezem, milyen jó móka volt mindezt kivitelezni egy olyan kutyával, aki nincs hozzászokva az előbbi kellékekhez és érthető okokból nem igazán engedi egy ideje az érintést sem, szóval a 'megfogjuk és odacipeljük' nem volt opció. Pár liter izzadsággal és néhány maroknyi hajszállal szegényebben végül összehoztuk, az öreggel bemásztunk a kutya mellé és irány Mélykút. Az utazástól meg volt szeppenve, de a rendelőbe való bejuttatása is egy élmény volt, mert ugyan boldogan elhagyta Ő a kocsit, de rohant volna világgá és ketten fogtuk vissza az öreggel. Oké, ezt is megoldottuk, helyben vagyunk végre. Mivel elvileg altatásra vittük, a kocsiban elbúcsúztunk tőle (bár már itthon is). A dokinak részletesen felvázoltuk az előzményeket, közben megvizsgálta a kutyát. Döbbenetünkre azt mondta, hogy az immunbetegség még nem tuti, ugyanis egy teszt nem teszt (de honnan veszi, hogy csak egyszer tesztelték a mintát?), mivel az eredmény lehet fals is, szóval vett vért egy újabb teszthez és a bőréből is vett mintát, mert szerinte az allergiás bőrgyulladás nagyon hasonlít bizonyos immunbetegségek tüneteihez, ugyanakkor utóbbi igazolásához is kell a minta. Koppant a talajon az állunk, már csak azért is, mert a helyi dokink is az allergiás bőrgyulladásra voksolt először, de erős gyanúja volt immunra is és mivel a teszt szerint beigazolódott, az maradt végső diagnózisnak, ám ezek szerint az mégsem sziklaszilárd? Adott egy gyógyszert, ami tablettánként (!) 10 ezer forint, azt mondta erős és ha az a baja a kutyának, amire gondol, akkor hatnia kell estére és a továbbiakban is javulnia kell tovább, ergo esélyt kapott a további életre és ez zene volt a füleinknek - pár pillanatig. Jött a kérdés, hogy ez hosszútávú javulást hoz-e, mivel kínozni nem akarjuk azzal, hogy ideig-óráig hat a kezelés, aztán újra és újra szenved majd. A szteroidos kezelés is pont ezért felejtős amellett, hogy tönkrevágja a vesét, májat - többek közt, szóval hiába oltottuk volna a tüzet az egyik területen, ha egy másikon újat gyújtottunk volna és akkor már szervi elégtelenségtől is szenvedhetett volna a kutya - ami nem kizárt jelenleg sem, ha tényleg immunbeteg. A szar prognózis miatt a dokink nem is javasolta a szteroidos kínzást. Ilyen előzmények mellett érdeklődtünk, hogy ha ez az allergiás bőrgyulladás a baj, akkor megéri-e kezelgetni, meggyógyulhat-e? A doki szerint ennek a gyógyszernek hatnia kell és ha javulás áll be, az őt igazolja és akkor a további kezelést is meg lehet beszélni. Ha nem javul a kutya, akkor valóban immunbeteg (de nem értem, hogy ha ehhez megerősítő teszt kell, akkor miért nem kizárólag azután kaptunk dg.-t?) és akkor viszont nincs mit tenni, vagy szenvedtetjük szteroid mellett is, vagy altattatjuk. Nyilván az utóbbi, eddig is ez volt a döntés. Persze ő a szteroid mellett van, mert ő zsozsóra megy (most is egy vagyont kért) és értelemszerűen neki az érné meg, ha akár évekig is odajárnánk kezeltetni a kutyát, de egyrészt nem szenvedtetjük, ha annak nincs vége és nem élhet boldogan, egészségesen, másrészt a mi dokink egyenes, kerek-perec megmond mindig mindent, nem szenvedtet állatot, ha nincs esély a gyógyulásra és nem lóvéra hajt (van, hogy el sem fogadja!), pedig magán. A lényeg, hogy most várni kell a bőr, meg a vérteszt eredményére és a gyógyszer hatását is figyelni kell. A doki azt mondta nem altatja el, mert ha 'csak' allergiás bőrgyulladása van, az jól reagál a kezelésre. Nagyon remélem, hogy hatni fog és nem felesleges időhúzás az egész, pláne hogy már bőven eleget szenvedett feleslegesen előbb a fater önzése, majd az elérhetetlen doki, aztán a Mélykútra való átjutás megoldhatatlansága miatt! Hazafelé megdumáltuk az öreggel, hogy ha menthető, akkor a további kezelést a mi dokinknál oldjuk meg, ha nem menthető, akkor kérjük az altatást, ahogy eredetileg is. Mire Ő visszajön a szabadságról, addigra már meglesznek az eredmények (a mélykúti doki azt mondta a bőrből vett minta eredménye egy hét múlva lesz meg, az immunpanel meg két héten belül, de ezt tudjuk), úgyhogy azokkal már a mi dokink kezébe adjuk a teendőket. Egyelőre nem biztató a helyzet, mert a gyógyszer nem hozta meg a doki által lefestett hatást, miszerint már estére enyhülnie kellett volna a tüneteknek, de ez nem történt meg. Bízom benne, hogy kicsit több idő kell, talán ma már hatni fog. Ha nem javul napokon belül sem, akkor mégis immunbeteg és akkor el kell altatni. Én már eddig sem húztam volna, bár ha tényleg 'csak' allergiás bőrgyulladás, akkor meg egy jövő hónapban 3 éves kutyát öltünk volna meg feleslegesen. Ha viszont mégis immun, akkor meg feleslegesen szenved újabb ~ 2 hetet, míg az eredmények megjönnek... Vége lehetne már ennek a rémálomnak! Őt sajnálom csak, de már én is nehezen kezelem, hogy szenved, meg a bizonytalanságot. Tegnap egy kicsit megnyugodtam, amiért végre orvoshoz került, ahol ráadásul reményt kaptunk, meg azt mondta a doki, hogy a gyógyszertől a szenvedése is abbamarad estére, ha helyes a bőrgyulladás gyanúja, de a kutya egy kicsit sem lett jobban és éjjel is ugyanúgy sírt. Nem tudom, hogy csak több idő kell-e a gyógyszernek, vagy tényleg nem allergiás bőrgyulladás, hanem immunbetegségből fakadó. Megint várhatunk, megint bizonytalanságban... Kezd fogyni a szuflám. Nem is ez a baj, hanem amit a kutyámnak kell elviselni és ennél többet nem is tudunk tenni Érte, max. visszavinni Mélykútra (már ha elvállal mégegy fuvart az Ildi ismerőse, ami eléggé pofátlan kérés lenne - bár most is kifizettük -, de nem fogom hagyni, hogy tovább szenvedjen) és kérni az altatást. Tényleg csak Istenben tudok bízni mostmár.

😬

Fater reggel elment Pestre és holnap jön haza szombat helyett, de ez az egy - illetve csak este jön, így 2 - nap relax is rámfér, mert ígyis feszült vagyok és nincs humorom még az ő hülyeségeihez is, meg nagyon pipa vagyok rá a kutya miatt. Ha a dg. után nem önfejűsködik, meg nem szarja le a szavamat, akkor már rég nem kínlódna. Kezdem baromira nehezen viselni a bizonytalanságot és azt a stresszt, amit az Alex szenvedése okoz (kap gyógyszert, de nem sokat segít). Azóta sem jött ki az orvos és ha nem velünk történne, talán el sem hinném, hogy ilyen van, mert ez abszurd! Arra gondoltunk, hogy szabadságra ment, de nincs feltüntetve a rendelőnél, viszont telefonon sem lehet elérni, hogy legalább azon keresztül tudakozódjon az ember. 😠 Az eléggé nonszensz, hogy minden mukk nélkül pihenőre ment, szóval ez a szabadság elmélet itt megbukik, viszont valami miatt akkor sem érhető el egy hete. Soha jobbkor... Hívogattuk, de nem vette fel, aztán elmentünk hozzá többször a rendelési időben, hátha személyesen elérjük, de egyszer sem találtuk ott. Nyilván nem malmoztam 5.-e óta (ugye akkor jött volna altatni, de valamiért azóta sem ért ide), így időközben felhívtam a mélykúti dokit, aki ugyan 10 ezret akart elkérni azért is, hogy a macskámat megnézze, szóval valószínűleg most a kijövetel + altatás ennél is többe került volna, de nem múlhat a pénzen egy élőlény szenvedésének a megszüntetése, így ez az esély is meg lett volna adva az Alexnek. Azt mondta a doki, hogy ő nem megy házhoz, főleg nem a szomszéd településre, vigyem be a kutyát. Kösz'! Nyilván ha kivitelezhető volna, már rég' nem a helyi dokira várnék... Ennyit erről a próbálkozásról is, így továbbra is várni kell, ami nem is nekem a legrosszabb, hanem a kutyámnak. Ez egy fos hely, kb. semmi nincs és állatorvos is csak ez az egy van, szóval ha ő be van táblázva (és egyedüliként mindig), vagy szabadságon van, netán bármi más okból nem rendel x ideig, akkor egész Almás állatdoki nélkül marad. Fasza! 👏 Aki meg tudja oldani és hajlandó időt, meg pénzt szánni rá, az elviszi a kedvencét Mélykútra, aki viszont valamilyen okból kifolyólag nem tudja megoldani, vagy nem telik neki anyagilag a borsos árú ellátásra, mégrosszabb esetben szimplán csak hanyag az illető és nem fontos a számára, hogy az állata el legyen látva, nos, ezek az emberek nézhetik a szenvedő állatot. Mondjuk mi még itt örülhetünk, mert vannak települések, ahol nemhogy egyetlen állatorvos, de embert kezelő sincs. Persze ez most rohadtul nem segít a kutyámon. Szétcsesz az ideg, hogy ezt a dokit nem lehet elérni és így még azt sem tudni, hogy meddig van házon kívül, a mélykúti meg nem jön át, szóval tehetetlen vagyok és a kutyám szenved. 😠 A tehetetlenség és a bizonytalanság két olyan dolog, amit nehezen viselek és most mindkettő egyszerre van jelen, úgyhogy égnek áll a séróm rendesen. Az állatok szenvedése pedig még ennél is jobban dühít és feszélyez, aztán most nézhetem, ahogy a kutyám teszi, szóval nagyszerű az élet. Volt egy-két jobb napja mostanában, amikor keveset nyüszített és az is inkább csak nyüszögés volt, de tegnap estére megint rosszabbul lett, sokat nyüszített hangosan, éjjel is többször, most megint sírdogál, szóval most már nagyon kéne az a segítség! 😠😠😠

Alex

Hajnali 3/4 4 van, nem bírok aludni és inkább kiírom magamból a dolgokat.

Ma kéne a szokásos hétfői terápiára mennem, de a kutyámmal töltöm a napot, ugyanis ez lesz Neki az utolsó.
Hiába volt időm rákészülni, erre nem lehet és ehhez nem lehet hozzászokni. Szó szerint fáj a szívem, szóval helyre kell tennem a dolgokat magamban, mert ez a stressz nem tesz jót a ketyegőmnek.
Megváltás lesz Neki az altatás és erre fókuszálok, mert a lényeg is ez, meg csak így bírom elviselni a tudatot (na meg nincs is más választásom).
Pontosan egy hete kellett volna kijönnie a dokinak, de nem ért ide. Aláírom, hogy ki sem lát a munkából, mivel az egész települést ő látja el, sokszor tényleg be van táblázva és tologatnia kell az eseteket, meg házhoz ritkán jut ki. Erről nyilván nem tehet, de ettől még a kishaver plusz egy hetet végigszenvedett, ami borzasztó.
Közben a faterom is hozta a formáját, kitalálta, hogy ne is altassa el a doki (még jó, hogy én vagyok a kutya gazdája...), adjon neki szteroidot.
Az én véleményem nem számított, sőt, a fülem hallatára beszélt a dokival kettőnk nevében. Mondom neki ácsi, ezerszer mondtam már, hogy csak a magad nevében beszélj! Mondtam neki, hogy egyrészt én vagyok a gazdája és ha én azt mondom, hogy ne kínozzuk, akkor legyen úgy, másrészt az én orvosomra hallgatott a szteroid ellenjavallata kapcsán, akkor a kutyának miért adatná be? Persze mindent meg tud magyarázni, úgyhogy kezdte most is. Először azzal, hogy igen, az én kutyám, de ő dönthet helyettem, mivel a gondnokom. Jó vicc, csak azt felejti el, hogy nem mindenben dönthet helyettem és ebben az ügyben pont nem dönthet. Az irányításmániája nem veszi be, amikor hoppon marad.
A másik szövege az volt, hogy azért adatna szteroidot a kutyának, hogy legyen esélye (mire? a szenvedés felfokozódására, vagy a meghosszabbodására?), de ha rosszul reagál rá, akkor még mindig el lehet altatni, velem ellentétben, nálam azért nem engedte. Mondtam neki, hogy nem veregetem vállon a vélt hőstettéért, amire készül, ugyanis valójában nem a kutyának akar esélyt adni, hanem a saját igényeit akarja kielégíteni azzal, hogy életben tartja, de felfoghatná már, hogy nem róla szól a helyzet, meg mi értelme van elnyújtani a szenvedéseit? Erre megkaptam azt, hogy esélyt sem adnék a kutyának. Mire, bakker?! Meggyógyulni nem tudna és a javulás sem volna tartós, ha volna egyáltalán és utána a dupláját szenvedné a jelenleginek, erre kellene esélyt adnom? Nekem is fáj, hogy beteg és hogy el kell engedni, de a kutya érdeke az első! A saját gyengesége, meg önzése miatt nem kínozhat egy élőlényt, de nem fogta fel, hajtotta a csökönyössége. 3 nap is megkíséreltem megértetni vele, hogy nem ő dönt, meg hogy mi a jó az Alexnek, de a falnak is mondhattam volna, a reakció ugyanaz lett volna. Ja, nem. A fal nem tépte volna az idegeimet sületlenségekkel és nem próbált volna támadással védekezni. Újabb jele a gyengeségének.
Lényeg, hogy teltek a napok, de a doki nem jött, a kutya meg persze szenved, amit ez az okos tetézett is, mert csirkét adott neki (csirkeallergiája is van), mondván had egyen finomat. A fos elöntötte az agyamat és leordítottam, hogy gratulálok, nem szenvedett még eléggé a szerencsétlen... Kerestem csütörtökön, mert a kutya már nagyon vergődött és szerettem volna végetvetni a gyötrelmeinek, de nem ért rá az orvos és azt mondta pénteken kijön. Nem jött, így ezt a hétvégét is végigszenvedte a szerencsétlen, én meg persze egy idegbeteg barommá változtam az utóbbi időben, mert rohadtul dühít és bánt, amin átmegy és a tehetetlenség is a végletekig feszített, mert azon kívül, hogy 'zaklattam' az orvost, nem tehettem mást.
Ma éjjel megint nyüszít, morog, minden baja van és vééégre felfogta a nagyon okos faterom, hogy nem javul (mitől javulna?!) és csak szenved, el kell altatni, elmegy ma a dokihoz és bármi áron eléri, hogy kijöjjön elaltatni. Jó reggelt, öcsém! 😠 Örülök, hogy leesett végre...
Tényleg Isten mentsen meg attól, hogy egyszer az ő kezébe kerüljön az életem, mert vagy elpatkolok, vagy hagy szenvedni. Ezt neki is megmondtam, persze csak annyit sikerült levonnia, hogy megsértettem. Azért a doki is érdekes, mert amikor a Füge ivartalanítása ki volt tűzve, felhívott minket, hogy csúszik az időpont, mert sürgős esete van. Ez érthető is volt. Azt viszont nem hiszem el, hogy hetek óta csakis halaszthatatlan esetei vannak, az Alex viszont sürgős esetnek számít, mivel szenved, szóval nem értem, hogy ezesetben miért nem lehetett egy halasztható esetet kicsit odébbtolni és elaltatni a cimbit? Ilyen nincs, szóval lehet, hogy a fater volt a dologban, simán kitelik tőle, hogy a hátam mögött megmondta a dokinak, hogy ne altassa és ne hallgasson rám, mert gyámság alatt vagyok. Aha, csak épp' nem teljes gyámság alatt...
Persze a fenti csak feltevés, de képes ilyenekre az öreg.
Nagyon remélem, hogy ma szakít időt az orvos az Alexre, mert rohadtul méltatlan már, amin átmegy. Most is nyüszít. 😕 Fater meg olyan jókat alszik hetek óta. Nem baj, hogy a kutya alig tud, így nyilván én is, a fő, hogy ő nyugodtan alszik. Mikor már hangosan vonyít, akkor felkel rá, motyog neki pár jó szót és alszik tovább. 👏😠 Okádnom kell.
Megmondtam, hogy nem lesz több kutyám és nem magam miatt, hanem nem teszek ki egy másik szerencsétlent ennek az alaknak, az alkalmatlanságának. Én hiába vagyok gondos, meg hiába az állat igényeit helyezem előtérbe, ha ő nem és hanyag, meg önző, aztán ilyen helyzetben meg kínozza őket. 😠
Ígyis van még itthon jópár szerencsétlen, akikre remélem nem várnak szenvedések.
Szégyellem, hogy közöm van ehhez a fazonhoz. Sokminden miatt szégyellem.

Egyelőre egyben vagyok, remélem így is marad, amíg kell. Az együtt töltött órákat, az altatást és az eltemetést bírjam ki higgadtan, az a lényeg. Az első nyilván a kutya miatt a legfontosabb, na meg nem akarom, hogy a fater lásson megtörni (főleg hogy ő nem szokott), utóbbi kettő meg csak azért fontos, hogy ő ne lásson gyengének. Csütörtökön utazik Pestre, addig jó lenne kibírni egyben, aztán csak szombaton jön haza, addig túllehetnék a nehezén egyedül.

Pár napja begyulladt az állkapcsom (néhány másik ízülettel karöltve), de a fater nagy bánatára beszélni még tudok. 😆 Nagyjából 2 cm a rés az alsó és a felső fogsorom közt, ennyi a maximum, amekkorára nyitni tudom a képemet. A rágás sem egy élmény, de ha szarabb lesz a helyzet majd leturmixolom a pörköltet. 😃
Fogytam egy kilót, pedig régóta jól eszem, de lehet, hogy ez most a stressz számlájára írható.
A fagyás durva, folyamatosan fagy a lábam, pedig nappal téli zokniban és valami béna, de bélelt házicipőben feszítek, ám nem hatja meg a futóműveimet, kékek a lábkörmeim és ég, fáj, aztán zsibbad a lábfejem-talpam, meg persze az is fehérben, vörösben és lilában játszik. A takaró alatt tud csak bemelegedni, pedig éjjelre sosincs rajta zokni. Érdekesen vagyok összerakva.
A Raynaud talán valamelyik szíveremet is célba vette egy ideje, legalábbis elég gyanús, hogy amint hideget fogok meg és az érgörcs végigszáguld a karomon, vagy hideget eszem és a nyelőcsövem egy szakaszához érve megfagyaszt valamit a mellkasomban, netán szimplán csak fázom, a szívemnél egyből szorítást érzek (pont olyat, amilyet eddig csak a végtagjaimban éreztem érgörcs alatt) és a szorítás kiterjed a teljes bal karomra, meg megy a hátamba, a mellkasom közben nyom és olyankor le kell feküdnöm, mert mintha le akarna szakadni az egész mellkasom-karom-hátam, erős hányinger kíséretében. Meg is szédülök erősen. Amint a kiváltó ok megszűnik, szűnnek ezek is.
Fater úgyis megy Pestre, majd beküldöm az orvoshoz, hogy kérdezzen már rá mi lehet ez (mert a fenti csak az én gyanúm, közel sem biztos, hogy az a helyzet) és mit lehet tenni azon kívül, hogy mégjobban figyelek és már nem fogdosok, nem fogyasztok hideget, meg lehetőség szerint igyekszem nem fázni, de azért az akkor sem kóser, hogy ilyen szintre lépett a szindróma.
Na, ennyit rólam.

Kishaverhez visszatérve még:
Ma Vele leszek inkább, a terápia megvár. Igyekszem nem éreztetni vele a vívódásomat és persze fog kapni finom falatokat. Jó lenne sokat simogatni és megölelni, de nem lehet, mert fáj neki az érintés is. Ez rohadtul igazságtalan! Ő imádott az emberhez odabújni és a simogatást is imádta, de már jóideje nem tapasztalhatja és még az utolsó óráiban sem. Na meg 3 éves lenne november 20.-án, semmit sem élt kb.! 😠
Nem is megyek bele a dolgokba, mert ma nagyon erősnek kell lennem és ehhez ki kell iktatnom minden gondolatot és minden érzelmet. Persze így nehéz, hogy a kutya éppen az ajtómra támaszkodik és néz be az üvegen, holott sosem csinált ilyet hajnalban, szóval lehet, hogy érez valamit...
Két órája írok, szóval most abbahagyom és próbálok aludni.
Isten óvja majd a pajtást, nekem meg adjon mára erőt!

Cimbi

Egyelőre az "itt és most" szerint élem a napokat, mert stabilnak és nyugodtnak kell lennem a kutyám miatt is, meg ahhoz is kell a szufla, hogy higgadtan, erősen tudjam végigcsinálni a holnapi napot. Ehhez bevetek mindenféle figyelemelterelő dolgot. 

Az Alex véreredménye egy súlyos immunbetegséget igazolt. Számítottam rá a doki erős gyanúja miatt, de természetesen inkább bíztam valami gyógyítható kórság kiderülésében, szóval nagyon dühös vagyok a helyzetre és persze nagyon el is szomorít, de egyelőre nem adom át magam a negatív gondolatoknak és a keserűségnek - ami rohadt nehéz, látva és hallva a kutya szenvedését -, mert nem annak van itt az ideje és tényleg szeretném a kutyámnak megadni a számára megszokott, nyugis gazdát. Magammal ráérek foglalkozni, amikor már megtehetem. 

Mikor rólam kiderült az immun, a dokim a szteroid ellen beszélt nekünk, mert szerinte többet árthat mint amennyit használ és mondta a fateromnak, hogy a helyében ő sem szedetné a gyerekével, mert felgyorsíthatja a romlást, szóval azt tanácsolta, hogy ne avatkozzunk be, hagyjuk ebben a viszonylag lassú ütemben haladni a dolgokat és csak akkor nyúljunk hozzá, ha nagyon muszáj. Azóta tapasztaltam pár sorstársam által, hogy tényleg ronthat a helyzeten; egyiküknek a szívét rakta taccsra és pacemakert kapott, másikuk az életével fizetett a javulás reményéért. Nyilván van az az állapot, amikor nincs apelláta, meg van akinek használ, de hosszútávon senkinek sem tesz jót. Az állatorvos sem mondott biztató tapasztalatokat a szerről; ő is azt mondta, hogy nem száz százalékos megoldás, főleg az Alex állapotában és prognózisával, szerinte csak ideig-óráig lehetne jobban, de olyan is van, hogy mellette is szenved az állat + már a gyógyszer mellékhatásaitól is és látott olyanokat is, hogy mégjobban lerobbant tőle, szóval ugyanazokat hallottam, amit a saját dokimtól is, ami nem meglepő, mert lényegében ugyanaz a folyamat, így nyilván a gyógyszerekre adott reakciók is egyeznek. A doki azt mondta, hogy ő elengedné, mert tapasztalatai szerint ez az állapot, ez a fajta kórság zömmel terápiarezisztens és ha hatna is a szteroid, csak ideig-óráig, aztán mégjobban fog szenvedni a továbbiakban. Na ez az, amit nem akarok. Már ígyis ott tart, hogy éjjel is alig alszik (így nyilván én sem, de ez mellékes) a kíntól, sokat nyüszít, dühösen morog miatta, mégtöbb szőre hullott ki, ami maradt az meg csapzott, egészségtelen, mint egy kóbor kutyáé, stb.-stb. Fater persze megint Istent játszana, csak hogy ő tovább élvezhesse a kutya társaságát. Elhiheti, hogy én is tiltakozom az egész ellen, de ez megint nem rólunk szól. Ő elnézné, hogy vergődik, csak ne kelljen elengednie, egy igazi önző alak. Durván hangzik, de várom, hogy vége legyen, mert akkor nem szenved tovább, meg ennél is jobban. A kínlódás teszi ki minden percét, ez így méltatlan. Csupán 3 éves lenne novemberben, bosszantó, hogy Neki csak ennyi adatott és ezt a kevés idejét sem élhette boldogan emiatt a rohadék kórság miatt. Nem lehet simogatni, megölelni pláne nem, mert sebes és fáj a bőre, érthető módon elhúzódik. Az orrnyerge az egyetlen olyan terület, amit enged megérinteni, így oda kapja a simogatásokat. Elvileg holnap jön az orvos elaltatni - fasza születésnapi ajándék lesz a sorstól 👍💩 -, aztán majd kiderül, hogy gyakorlatilag is kijön-e, mert állandóan nyakig van a melóban és csomószor nem tud házhoz menni.

Egyelőre egyben vagyok, remélem ez kitart, amíg kell. Tegnap rámjött a röhögés, kínomban. Van, amikor így átkattan az agyam, ha szarul vagyok és ilyenkor dől belőlem a hülyeség, meg kontrollálhatatlan röhögések kapnak el, de szerintem ez csak valami védelmi reakció. Jobb is, legalább nem hasalok el, meg tegnap a Tesómat is elszórakoztattam és felvidítottam a hülyeségekkel, szóval már ezért is megérte. Nyilván nem volt jó kedvem, röhögés közben sem találtam az okot, csak jött és nem tudtam abbahagyni, aztán hirtelen abbamaradt. Hullámzó a kedélyállapotom, de a keserűségnek nem engedek teret.

A felsőkön még jól volt...