Lazuljunk 😃

Voltak nálunk a nagynénémék, mindenféléről volt szó, aztán valahogy átment a beszélgetés vicces/égő sztorik felelevenítésébe. Már rég' röhögtem ennyit, szóval úgy gondoltam ide is leírok párat, ami velem esett meg - én állandóan bakizom valamit, szóval született balfék vagyok 😜 -, hogy ide is hozzak egy kis lazaságot, megtörve az utóbbi negatívabb jegyzetek hangulatát, meg hátha az idetévedők is nevetnek egy jót.

Egyszer a faterommal mentünk valahová és rájött a szükség, szóval bement a nyilvános retyóra, rámbízva addig az automatás, fehér műanyagpoharas kávéját. Szokásom szerint elmerengtem ácsorgás közben és arra eszméltem, hogy pénzérmék placcsannak a kávéba.
Kéregetőnek nézett egy pali, ahogy műanyag poharat szorongatva, leszegett fejjel méláztam. 😃 Természetesen rendezett volt a külsőm és az öltözékem, így nem tudom honnan gondolta, hogy kéregetek, de nem számít, a szándékát díjazom. Lehetett volna, hogy egy valódi szerencsétlenbe fut bele és neki az a kis apró is jól jött volna (jó esetben nem piára költve), szóval csak jót akart. Zavarba jött, pedig röhögtem és mondtam, hogy semmi gond. Fater is jót röhögött, mikor elmeséltem, meg mutattam az adományt.

Erre az esetre én nem emlékszem, az Anyámék mesélték el:
Első osztály évzárójára voltunk úton villamossal - ami tömve volt -, én meg állítólag jól hallhatóan megszólaltam: "remélem nem buktam meg!" (az teszi ezt mégviccesebbé, hogy kitűnővel végeztem, csak önbizalmam már akkor sem sok volt)

Szintén nem emlékszem erre, Anyám mesélte:
Óvodásként előjött nálam a halál témája és Ő igyekezett is elmagyarázni a dolgokat, többek közt azt is, hogy ha megöregszünk, meghalunk. Aztán egyszer állítólag beszélgetett egy idős szomszéddal, én meg beszóltam: "ez a hölgy olyan öreg, mikor hal már meg?"
Csóró Anyám égett, mint a rongy. 😀

Szintén óvodásként szóltam be, szintén elmesélésből tudom:
Akkor még a fater velünk élt és szerelte a karóráját, de csak nem akart működni és mérgében a f@ssz0pó jelzővel illette, persze a fülem hallatára. Egyszer megkérdezték társaságban, hogy milyen órája van (nyilván a karóra választ várták), én meg állítólag büszkén és magabiztosan benyögtem a fenti jelzőt. 😂

Szintén óvodáskori beszólás és erre emlékszem is:
Egy ismerősünk vitt minket kocsival valahová és mivel gyorsan ment, gondoltam én is rászólok, ahogy egyszer a fateromra a haverja. Megszólaltam: "Pisti! Lassítsál már, a kurv@ életbe!"
A sofőrbe beleszorult minden szó, Anyám meg rámszólt, hogy megbeszéltük, hogy nem szabad csúnyán beszélni! (mert a fater és a haverjai folyton tanították nekem a káromkodást és röhögtek, mikor kimondtam)

A történelem tanárunk egy hirtelenharagú és mogorva csaj volt. Ha kellett, ha nem, morgott velünk, meg szokása volt az ajtóból a tanári asztalra hajítani a naplót. Ez ihletett meg, amikor betelt a poharam a szívatása miatt. Összehívtam a bátrabb cimbiket és megdumáltam velük, hogy szívassuk meg mi is, van egy ötletem a következő töri órára. Benne voltak. Eljött a következő óra, előtte nagyszünet volt, ami nekünk kapóra is jött, ugyanis volt idő kilazítani a tanári asztal csavarjait. Egy cimboránk fedezett, másik hárommal csavaroztunk. Mikor már csak a lehelet tartotta az asztalt, visszavonultunk és vártunk. Becsengettek, jött a tanár. Belépett, a napló ismét repült, az asztal pedig ekkor intett be, kártyavárként dőlt össze, nagy robajjal. Mi sírtunk a röhögéstől, a tanár meg téglavörös fejjel üvöltött és mondta, hogy ha nem kerül elő az ötletgazda, akkor mindenki intőt fog kapni. Ezt nyilván nem akartam és vallottam, ő pedig felküldött az igazgatóhoz. 😄

A Gergő barátommal elmentünk a Mc' Donalds'-ba még gyerekként és persze végigbaromkodtuk az utat odafelé is, meg ott is röhögtettük egymást. Kihozták a menüt, elkezdtünk enni, erre benyögött valamit, miközben ittam a colát és kitört belőlem a röhögés, de nyilván nem köphettem ki. Ahogy próbáltam bent tartani, az orromon folyt ki, amin persze méginkább röhögnünk kellett. Elég szar volt, ahogy marta a szénsav. 😄

Egyszer az utcán ráléptem egy aknafedélre - gyanútlanul, mivel máskor is megtettem és semmi sem történt -, de az a szarság bedobta a kulcsot és beszakadt, én meg mikor felocsúdtam, hónaljig voltam csúszva a lyukba. Szerencsére a pólóm is beakadt a fedél egyik fennmaradó darabjába. Mákomra két fószer odajött és kisegítettek. Ezután a bizalmam megcsappant az olyan fedelek irányába. 😛

Még kamaszként történt, hogy a Balatonra mentünk lazulni a Barátnőmmel, a Gergővel, meg az ő barátnőjével. A lányok napoztak kint, mi a Gergővel úsztunk, aztán egyszer kiabál a Szabina, hogy Anyám keres mobilon. Rongyolnék ki a vízből, mikor a nagy hév közepette beakadt a gatyám zsinórja a korlátba, vagy a lépcsőbe, gőzöm sincs mibe, de azon kaptam magam, hogy félig lerántódott a gatyám. Azonnal visszarántottam magamra, azóta sem tudom hányan és mit láthattak, mert időm sem volt felnézni, de a két lány, meg a Gergő szakadtak a röhögéstől. Én nemkülönben.

Még a húgom velünk élt és nála a fürdés együtt járt a fürdőszobai Balaton gyártásával. Fürdött és miután végzett nem törölte fel alaposan a járólapot, én meg persze hová lépek mezítláb? Naná, hogy a kád mellett sunyin megbúvó kis tócsába. Lábam kicsúszott, megbillentem előre, de persze eközben nyilván működött a reflexem és a karjaimat kinyújtottam, így nem estem bele a kádba, csak tenyerekkel, viszont a falra szerelt króm kapaszkodóba beleért a fejem és olyat kongott, hogy egyből elkezdtem röhögni, meg a család kérdezte, hogy szétverem a fürdőszobát? 😂

A Gergővel gyerekként lent voltunk a játszótéren és hintáztunk, aztán én azzal szórakoztam, hogy átszaladgáltam előtte. Az egyik ilyen futásnál elvétettem a pillanatot és rosszkor értem elé, ugyanis a kinyújtózó lába telibekapta az arcomat, ami önmagában is röhejes volt, hát még az, hogy elgörbült a szemüvegem szára, ami ezáltal idétlenül ferdén állt az arcomon. 😂 Sikerült annyira visszahajlítani, hogy ne álljon rajtam csálén és a szára is alig deformálódott. Otthon nem vették észre, így megúsztam a lenyakazást.

2 éve a távolsági buszon kapott el az első roham, a sofőr hívta a mentőket, akik pikk-pakk odaértek. Átraktak a mentőbe és megindultunk a kórházba, gyorsan. Én addigra már tisztább voltam agyilag, de még csak félig voltam észnél és mikor meghallottam egy szirénát, motyogtam, hogy "na... egy másik mentő!", erre az ápoló felröhögött és felvilágosított, hogy "ezek mi vagyunk!" 😃

Ez a kedvencem, pedig szar volt az esés, de rohadtul röhejes is:
Nem szerettem torna órán szekrényt átugrani (nem is tettem, inkább vállaltam az egyest). Egyszer megint az általam annyira kedvelt szekrényugrás volt a feladat. Nekifut, dobbant, bukfencezik a szekrény felett és mögötte leérkezik a szivacsra. Ja. Így egyszerűnek hangzik. Én következtem és mondtam a tanárnak, hogy írja be az egyest, mert tudtam, hogy ehhez béna vagyok, nem akartam összetörni a képemet, de leordított, hogy csináljam. Nekifutottam, dobbantottam, próbáltam bukfencezni, de elcsesztem. A fejem beleért a legfelső zsámolyba és levitte azt, én meg zuhanórepülésbe váltva fejjel lefelé belevágódtam abba a toronyba, amin a zsámoly volt, amíg a fejem el nem trafálta. Fájt a fejem, meg a vállam, de az osztályom sírva röhögött, meg én is magamon, amit fokozott a tanár a maga röhejes stílusában elordított "Arnoldkááám, há' mi' csinááálsz, az Isten áldjon meg!?" mondatával.
Még most is nevetnem kell ezen. 😂😂😂

Bringástól zúgtam bele a csalánbokorba. 😄

Megint nem alszom

így hajnali fél 5-kor, mert nem tudok, szóval inkább írkálok. Ez persze hülye ötlet ilyenkor, mert csak mégéberebbé teszi az embert, de volt már, hogy segített lefárasztani az agyamat és utána sikerült elaludnom. Este 10-kor éreztem, hogy mindjárt elalszom, szóval tv kikapcs és már aludtam is, de már éjjel 2-kor ébredtem is fel. Igaz, most nem spontán, hanem szólított a természet, viszont azóta sem tudok visszaaludni. Próbálkoztam, de csak forgolódtam, szóval feladtam és inkább jöttem írkálni, hátha most is segít lefáradni és kidőlni. Nem tudom miért van megint felborulva a napirendem, de egy ideje tart már ez a nemalvás, vagy kevés és felszínes alvás, ami sokszor meg van spékelve rémálmokkal. Nappal hiába fárasztom le magam, akkor sem bírok aludni. Hiába érzem sokszor, hogy mindjárt kidőlök (olyankor ha lefekszem, el is alszom, de csak fél-egyórákra), pihentető és maximum 4-5 óránál több alvás akkor sem sikerül.

A házfelújítás jóideje stagnált, de néhány napja megint halad a konyha, az ajtó is le lett onnan szedve, mert a háromból két zsanér már el volt rohadva és a maradék is félig, szóval csak a lehelet tartotta a dög nehéz (régi ház, nagy és nehéz ajtókkal) ajtót, így biztonsági okokból is, meg a betervezett és időszerű csere miatt is lekerült. Nemsokára meglesz az új. A konyha is kezd alakulni.

Én megint nem vagyok a legjobb formában és félő, hogy a szeptember végére tervezett repülőútnak egyelőre lőttek, hacsak addig jobban nem leszek, de mivel már ismerem a szervezetemet, hogy ilyenkor hónapokig is szarakodik és ugye az út előtt kikötött egy tartós remissziót a doki, aligha sikerülhet 2 hónapon belül helyrebillenni. Mindegy, sosem tudhatom, mi van, ha mégis? Ha mégsem, az sem gond, majd máskor összejön az út.
(Na, közben már kel fel a nap és én még mindig nem érzem, hogy tudnék aludni.)
Hogy később lássam, hogyan is voltam mostanság, feljegyzem miket tapasztalok. Ez a jegyzetelés fontos ahhoz, hogy kapjak egy képet az állapotomról és a dokinak könnyebben tudjak beszámolni, meg számomra is érdekes megfigyelni, hogy mikor hogyan működtem és sokszor segít is, mert mondjuk már van tapasztalatom ezzel-azzal kapcsolatban, vagy mert erőt ad egy újabb krízisben az, ha látom, hogy korábban rosszabb, vagy ugyanolyan állapotból kijöttem, esetleg rájövök összefüggésekre a korábbi posztokat olvasva és felkészülhetek, mert már tudom mi mit jelez. Ezért is kezdtem el részletesen leírni, hogy mikor hogyan érzem/éreztem magam.
Na, elég a rizsázásból, jöjjenek a mostanság tapasztalt dolgok:
Az étvágyam egy ideje takarékra tette magát, sikerült is ennek köszönhetően ledobni a nagynehezen elért 63,5 kg-ból és újra csak 61-et mértem a napokban. Kéne az edzést is folytatni, de az most parkolópályán van, egyrészt mert előbb hízni kell, különben mi a francból lenne izom? Másrészt fizikai akadályai is vannak; nyugalmi helyzeti légszomj (ami terhelésre, de beszédkor is fokozódik), sokszor kell nagylevegőt vennem beszédkor, vagy csak spontán, mert úgy érzem, hogy elfogy a levegőm, aztán itt vannak a szívtájéki finomságok (de mióta a kórházból kidobtak, nyugtom volt, úgyhogy panaszra semmi okom), továbbá az erős szédelgés-fejfájás-fejzúgás trió is boldogít. Ezek mellett sokszor ég-bizsereg itt-ott, mostanság gyakran vizuálisan hallucinálok is, gondolom csak a front b@szkurálja az idegrendszeremet. Sokat járok a porcelánra is, először nem értettem hogyan tudok olyan gyakran és annyit produkálni, aztán leesett a tantusz, hogy talán a lábamban lévő víz sürget.
Hamar fáradok és sokszor környékez a rosszullét, viszont roham egy ideje nem jött és ez maradjon is így lehetőleg!
A keringésem néha játszik, lilul a szám-körmöm, meg ha 30 fok alá megy a hőmérséklet, egyből kijön a Raynaud kezemen-lábamon és én magam is fázom. Néha melegben is kell a zokni, meg olyankor időnként abban is érzem, ahogy kimegy a vér a lábamból, olyan mintha jeges víz cirkulálna a lábfejemben. Aztán van, hogy gondol egyet és tűzforró lesz, viszket és le kell vennem a zoknit, olyankor megdagad és elvörösödik. A nyár nagyrészén azonban eddig nem fáztak a végtagjaim és én sem.
Kb. ez a helyzet egy ideje. Nem vészes, de nyilván jobban élveztem a remissziót.

Tervezem, hogy amint jobban leszek, megyek úszni. Régen edzésekre is jártam a suliban, aztán abbamaradt, pedig az jót tesz és azzal is edzek. A doki is támogatta anno, gondolom most sem volna ellene kifogása. Van itt a közelünkben egy uszoda, fogok venni bérletet és eljárok majd oda.

Az igen, több, mint egy órája írok. Le is fekszem, hátha sikerül kidőlni legalább pár órára.

Sikerélmény és örömhír

Nekem, mint maximalistának és mint magammal szemben nagyon kritikusnak jót tesz, ha sikerélmény ér. Persze kinek nem tesz jót? Az örökös, teljesítményemmel és magammal szembeni elégedetlenség enyhül arra a kis időre, amíg átélem a kisebb, vagy nagyobb sikereket, mert olyankor érzem, hogy nekem is sikerülhetnek úgy a dolgok, ahogyan elvárom magamtól.
Írtam alább arról, hogy nem vonz a főzés és számomra elég gyenge a konyha körüli gravitációs erő, de a szükség nagy úr, muszáj tudnom legalább néhányféle receptet, ha nem akarok majd szendvicsen, meg zacskós levesen élni. :-D Az első próbálkozásaim kamaszként kezdődtek, persze nem önszántamból, hanem az Anyám nyüstölt, hogy legalább egy nyamvadt tésztát, meg egy tojásrántottát tudjak már megcsinálni magamnak, aztán később mást is tanuljak meg, mert nem fog rám örökké főzni valaki. Kénytelen-kelletlen megfigyeltem e két pofonegyszerű étel elkészítését és legközelebb már egyedül kellett csinálnom. Az önbizalmam valahol a pincében volt keresendő, így azt gondoltam, hogy a tészta ehetetlenül szétfő, a rántotta meg majd úgy odakozmál, hogy serpenyőstől mehet a kukába. Meglepetésemre azonban mindkettő jól sikerült, dacára az első próbálkozásnak. Ez adott némi önbizalmat és ugyan egy darabig csak ezekkel mertem próbálkozni, de legalább már biztos volt, hogy nem szendvicsen, meg gyorslevesen fogom leélni az életemet. Azóta már megtanultam pár receptet és néha rám jön, hogy próbáljak meg mást is, mert ugyan főzni még mindig nem szeretek, de enni annál inkább és ha utóbbit akarom, kell az előbbi is.
Nyilván nem vagyok egy Gordon Ramsey, nem is leszek, de nekem az bőven elég, hogy nem a kukában landolnak a kotyvalékaim és a szakács, tehát a főzéshez és ízekhez értő faterom szerint ahhoz képest jól megy a dolog, hogy kezdő vagyok. Ez duplán esik jól, egyrészt végre valamiben van sikerélményem, másrészt nagyon ritkán dicsér/dicsért meg az öregem.
Nyilván van olyan is, hogy nem úgy sikerül valami, ahogy kellene, de majd belejövök.
Sikerült a kísérletem, amiről alább írtam, hogy ki akarom próbálni. Nem nagy kunszt egy töltött tojás, főleg ha már ennél több hozzávalós étel is megy az embernek, de az első próbálkozás mindig hibalehetőségekkel van tele, szóval ilyenkor még el lehet cseszni a legegyszerűbb kaját is.
Nyilván nem a tojások megfőzése volt a rizikós, hanem a töltelék, de összehoztam. Nem olyan íze lett ugyan, amilyet a faterom szokott, de betudom az első próbálkozásnak, viszont nem a kuka lakott jól vele és a fater szerint finom lett (tényleg ehető), csak még az arányokat kell megtanulnom, de majdnem eltaláltam és nekem már ez is elég az elégedettséghez.

Más:

Úgy érzem magam, mint akit bungee jumping rángat. Itt is volt egy zuhanás a mélybe, majd elkezdtem onnan felfelé tartani (muszáj akarni a felszínre kerülni) és ez a felfelé ívelő szakasz felvitt elég magasra, ugyanis jó hírt kaptam. A legjobbat, amit mostanság kaphattam, mivel a letargiám fő oka az álmom befellegzése volt, de most úgy tűnik, csak részben fellegzett be és mivel nekem a pohár mindig félig tele van, ezért azt a részt tartom szem előtt, ami megmaradt és baromira boldoggá tesz, hogy így lehet, mert fontos nekem ez a dolog.
Mégis repülhetek! ;-)) (fater félreértette a dokit és ezzel engem is tévhitben tartott) DE! Szigorú szabályokat betartva és csakis nagy gépen, mert az a doki szerint stabilabb, meg ott a személyzet ki van képezve, ha orvosi segítségre szorul valaki és van oxigén, meg defibrillátor is (azt ne kelljen használni!) Mint kiderült, az öregem nem egészen úgy adta át az infókat, ahogy kellett volna, szóval emiatt jött le nekem az, hogy teljesen el vagyok tiltva a repüléstől - és ezért írtam én is azt a segédletet mások számára, hogy milyen bajokkal tilos repülni - de ezek szerint a tilalom csak a kisgépekre vonatkozik, mivel azokon erősebbek a behatások és sokkal instabilabbak is, mint a nagy utasszállítók, csak az öregem azt nem adta át, hogy a nagy gép nem felejtős. A doki szerint az azon való utazás is kockázatos, de nem annyira rizikós, mint a kisgép esetében, amin nincs ott az orvosilag kiképzett személyzet, sem oxigén, sem defi és a szervezetre is jóval nagyobb terhet ró a hánykolódása. Azt mondta, hogy nagy gépre is csak szigorú szabályok betartása mellett enged, ilyen pl. az, hogy csakis akkor mehetek, ha az állapotom egy ideje stabil, tehát erősebb vagyok, meg előtte Ő is alaposan meg akar majd vizsgálni. A következő szabály, hogy kipihenten indulhatok csak el és csakis fekve utazhatok, 1-2 óránál nem hosszabb ideig. Ez oké is, úgysem szeretek órákig utazni. A nagygépes utazástól sincs elragadtatva, de ezt legalább engedi a fentiek mellett.
Kár, hogy kisgépet sosem próbálhatok ki, de itt jön a félig teli pohár: a nagy gép legalább ki lesz pipálva. Ez nagyot lendített felfelé a kedélyállapotomon és így azokat a dolgokat is könnyebben viselem, amik szintén szerepet játszottak a pár nappal ezelőtti zuhanásban.

Más téma:

Több mint egy hétig alig fájt a fogam (ja, ezt is rendbe kell rakatni repülés előtt - meg amúgy is - mert a doki szerint nagyon megkínozhat ezen a téren is a fenti nyomáskülönbség), gyógyszer sem kellett, erre tegnap éjjel arra ébredtem, hogy megint baromira fáj. Küldtem le Cataflamot, de most először nem hatott valami miatt. Kiengedtem az Alexet (olyan kómás voltam, hogy majdnem szívbajt kaptam a szélben lengedező magas málnabokor sziluettjétől, ugyanis hirtelen nem fogta az agyam, hogy mit látok és lestem nagyot, hogy mi a szar az a furcsán mozgó lény a kertben :-D, de utána jobban megnézve leesett, hogy a bokrot fújkálja a szél). Nem vagyok majrézós típus, de kb. félig aludtam még. Visszajöttem a házba, lefeküdtem, aztán mikor végre elaludtam volna, a Gina kezdett nyüszíteni, mert be akart jönni a szobába, csak azt nem lehet, mert nem megbízható szobatisztaság terén. Reggelig műsorozott, elég szarul aludtam.

Ennyit a

fene nagy erőmről, konkrétan az utolsó jegyzetem - amiben arról beszéltem, hogy bírom még a strapát - másnapján, azaz tegnap (vagyis mivel ma is már elmúlt éjfél, így tegnapelőtt) este sikerült közelről lecsekkolni a padlót. Hirtelen jött és nem volt önkontrollom sem felette. Gondolom az borult ki, amiről alább írtam és napok óta nagyon feszít, meg napok óta tuszkoltam le magamba és van egy csomó minden más is még, ami feszít, de hurcolom csendben. Már feküdtem, mert késő volt és éreztem, hogy a napok óta nyomott hangulatom egyreinkább kínzóvá válik, szóval próbáltam elterelni a figyelmemet, de önkéntelenül folyni kezdett a szemeimből a könny. Aztán hirtelen kitörtem, mint egy vulkán, nem tudtam befolyásolni. Mikor már elzsibbadt mindkét karom, az észhez térített, hogy le kell higgadni, úgyhogy erővel visszanyeltem a kínt. Ennek ellenére még 2× kitörtem, szintén önkéntelenül, de aztán már visszanyertem a kontrollt és erővel magamba fojtottam a dolgokat. Annyira égett a fejem saját magam előtt is és most is ég, mert utálom, mikor ennyire gyengévé válok (még ha ritka is).
Mindegy, gondolom ennek a tehernek kint volt a helye, a pszichém ki akarta lökni, akár egy mérgező parazitát, csak én nem engedtem, mert gondoltam elbírom, meg nem rogyhatok össze. Csak ez nem így működik, előbb-utóbb úgyis utat tör magának, ami túl nagy terhet ró az emberre.
Nézem a jó oldalt: nem hiába nyaltam fel a padlót, ugyanis ma - vagyis már tegnap - nem volt olyan nagy rajtam a nyomás, legalábbis nem annyira, hogy ne bírjam magamban tartani. Remélem ezzel a kiakadással letudtam az egészet és a helyükre kerülnek lassan a dolgok.

Más:

Nálam a főzés amolyan 'szükséges rossz', ugyanis nem szeretek főzni, viszont természetesen nem lesz mindig főzve rám és amúgy is illik tudni egy férfinek is főzni legalább alapszinten, így megtanultam már pár könnyen elkészíthető, de számomra tetszetős ételt és tervezem még bővíteni a repertoárt.
Akkor főzök én, amikor az öregem nem ér rá (ő amúgy elvileg szakács, szóval hiába tudok jól megfőzni ezt-azt az állítása szerint, számomra akkor is az ő főztje a király, meg ő nyilván változatosan is tud főzni, szemben az én 7-8 féle és 'snassz kajámmal'). Akkor is szoktam fakanalat ragadni, amikor kifejezetten megkívánok valami olyat, ami épp' nincs elkészítve, de van hozzá minden itthon és meg tudom csinálni. Most pont így jártam, viszont először fogom elkészíteni a cuccot, szóval remélem sikerülni fog.

Válaszok

Nem tudok aludni és ahelyett, hogy tétlenül agonizálok az ágyban, inkább kiírom magamból egy részét annak, ami nyomaszt, hátha kicsit csökken a nyomás.

Még volt bennem egy kis remény, így teljesen fel sem fogtam, hogy ennek az álmomnak befellegzett, de most már értek mindent és letaglóz, hogy sosem tapasztalhatom meg, amire óvodás korom óta vágyom. Hülyeségnek tűnhet az ezen való vergődésem, de ha van valakinek egy nagy vágya és nem érheti el, az pofonként tud csattanni.

Ezt a jegyzetet magamnak írom, másrészt úgy gondolom hasznosak lehetnek az idetévedők számára is a repülési tilalommal kapcsolatos infók. Hátha segíthetek abban, hogy más betegek, vagy a hozzátartozóik felkészültek lehessenek és ezáltal ne kerüljenek veszélybe.

Az öregem beszélt a dokimmal és a kérésemre rákérdezett a dolgok pontos miértjére, meg hogy mi történhet. Állítólag tilos annak repülni, akinek súlyos szív- és érrendszeri problémája van, mert odafent oxigénhiányos állapot léphet fel, ami egy szív-, vagy keringési elégtelenségben (netán mindkettő fennáltakor) szenvedő beteget, akinek alapból is rossz az oxigénfelvétele, meg is ölhet ennek a fokozódása. A ritmuszavar szintén halálos lehet, csakúgy mint a keringés összeomlása (mivel nekem már volt egy, a doki szerint könnyen kiváltódna odafent újra és szinte biztosan nem élném túl). A fater mondta neki, hogy megint itt vannak a görcsrohamok is, meg aközben az 'adrenalinfröccs' érzések és állítólag mondta, hogy azért van, mert instabil a keringésem, s csak a szerencsén múlik, hogy még nem krepált be ismét. Ennek fényében pláne nem engedne, azt mondta. A vér rögösödését is megemlítette és mondta, hogy az alvadásgátló nem véd 100%-ig, inkább csak csökkenti a rizikót, viszont odafent ez a rizikó fokozódik.

Akinek tehát ilyen problémái vannak, annak tilos repülőre ülni!

Itt jött a nagy bumm, izomból pofánvágott a lengőajtó; felfogtam, hogy mivel nem megszüntethetőek a problémáim, így örökre le kell mondanom az álmomról és igazság szerint nem csak ez nyomaszt. Leginkább ez, de sunyiban ott mocorog mélyen beljebb az is, hogy ismét szembesítve lettem azzal, milyen vékony szálon függök. Most kell nagyon erősnek lennem és azonnal lapozni, mielőtt beleragadok ebbe a mocsárba. A tudatalattinak hihetetlen ereje van, szóval azt kell éreznem és gondolnom, hogy jobban leszek, vagy legalább stagnálok, nincs más opció! Csak erre szabad fókuszálni, mert a szervezet egyből veszi a lapot, ha megzuhan az ember és elkezdi takarékra tenni magát, ezt pedig nem szabad megvárni! Na, fasza, egyik bekezdésben letörök, következőben már igyekszem talpra ugrani, de kb. ugyanez a libikóka játszódik le bennem is. Valahogy szintbe kell hozni a dolgokat. Zsong a fejem a sok gondolattól, meg az agyalástól, hogy hogyan tartsam össze a szétesni készülő bensőmet. Kapaszkodom az eddigiekbe, hiszen már annyiszor kellett erősnek maradnom, meg annyiszor kellett felállnom, ha épp' mégsem tartott meg a lábam és több-kevesebb idő alatt sikerült is, mert nem volt és nincs más út, szóval most is csak ezt tehetem. Az, hogy már sokszor sikerült, erőt ad. Most is megvizsgálom kicsit a padlót, aztán leporolom a térdemet és megyek tovább. Isten erőt fog adni és egy erősebb vállat, hogy elbírjam ezt is. Talán már meg is kaptam, mert csak magamban estem szét, kívül még van erőm tartani magam és ez Neki köszönhető, mert nem hiszem, hogy önmagamtól ez menne a jelenlegi pofonok után.
Abban a reményben kezdtem írni, hogy megkönnyebbít, hát... semmivel sem lettem jobban. Mindegy, ha annyi haszna lesz a jegyzetnek, hogy segítettem minimum egy idetévedőnek a repülést illető tiltólistával, már megérte.

Puff neki

Az öregem volt a dokimnál felíratni a bogyóimat és megkértem, hogy kérdezze már meg, engedi-e a kisrepülős mókát és állítólag azonnal rávágta, hogy kizárt dolog. Túl sokat nem tudtam meg az okokról, mert a faterom sosem kérdez utána semminek, de állítólag még megy be a dokihoz, szóval megkértem, hogy kérdezze meg pontosan mi az akadálya, mert szeretném érteni. Csak annyit tudtam meg, hogy nem engedi, mert a kisgép nagyon ráz, ha turbulencia van, meg rezeg a géptest, ahogy a motor dolgozik (nem tudom, hogy ezekkel miért van baj az állapotomra nézve, milyen bajom származhat ezekből a látszólag jelentéktelen hatásokból, szóval ennek utánakérdeztetek a faterral), meg a doki szerint ott nincs segítség, ha baj van, nincs defibrillátor, meg szakszerű segítség. Defi? Ez biztatóan hangzik.
Ami még növeli a komorságomat az az, hogy ugye az Andris barátom ígérte, hogy ha enged az orvos, akkor szóljak és beszél a pilóta ismerősével, meg vezethetem is a kisrepülőt (nyilván csak kormányozhattam volna, de akkor is), szóval bebuktam. Repülőgéprajongóként és mint egész életemben pilótának készülőként ez nagy pofon. Azt elfogadtam, hogy pilóta nem lehettem, de hogy utasként sem tapasztalhatom meg a repülés élményét, az szívás, mert ebben azért reménykedtem. Nagy álmom volt. Ez most odatett a hangulatomnak, de a hirtelen kikívánkozó dühömet és keserűségemet gyorsan házkörüli tevékenységekbe fojtottam, aztán majd idővel megbékélek ezzel a kudarccal is.

Beechcraft Baron (kedvenc kisgépem) pilótafülkéje ;-))

Más:

Jó ideje nem volt rohamom, talán hónapokban is számolhatok, erre ma bejelentkezett a nyavalyás, de mentségére szóljon, hogy elég enyhe volt a mértéke. Kíváncsi vagyok a holnapra, mert általában ha egyszer megtalál, akkor utána egy darabig napi szinten - van, hogy napi 2-3 is - jön.

Függetlenség napja :-D

Amerikában ma ünneplik, de poénból én is elsütöttem a mai napomra, ugyanis mától megint az enyém a ház 2 napra, élvezem is a szabadságot és a nyugalmat.
Az öregem ma felutazott Pestre elintézni ezt-azt, meg visszavitte a kitöltött papírokat a Kormányhivatalnak, akik majd továbbítják az adatokat a MÁK-nak. Kíváncsi vagyok, hogy mikorra adják vissza a pénzemet.
Az öcsém is utazott vele, mert ő ma költözött haza. Megbeszéltük, hogy fogunk találkozni időnként.
A fogfájás továbbra is boldogít, de Cataflammal belőve használható vagyok. Más problémám nincs egy ideje, aminek örülök. Jó volna, ha ez a remisszió eltartana pár hónapig.
Mivel jól is vagyok és ma a hőmérséklet is kegyesebb hozzánk, legalábbis végre nem 40 fokban kell vergődni, így kimentem a kertbe és elkezdtem a gazt eltakarítani.
Ma végetért a repülős sorozat, amit szerettem, de ez van.
Jó ez a nyugi, nem szekíroz a fater, tudok pihenni is, bömbölhet a zene, éjjel is kimehetek kajálni anélkül, hogy felébresztenék bárkit, stb. Kaja és üdítő is van bőven, fagyi, édesség szintén, szóval kánaán van. :-D Nagyon kell már az elégedettség és nyugi, remélem most megint feltölt majd ez a 2 nap. Már csak azért is jön jól a magány, mert van mit átgondolnom. Nagyon észnél kell lennem, mikor megtervezem a lekoccolást innen, hiszen nem csaphatok bele a lecsóba csak úgy. Körvonalak már vannak, viszont még itt van az is, hogy megrövidítették a zsetonomat és ki kell várnom, hogy visszakapjam, ami jó esetben is valószínűleg csak 2-3 hónap múlva fog bekövetkezni, szóval parkolópályára kerültek egyelőre a költözéssel kapcsolatos dolgok, viszont legalább vannak már terveim és az ismerőseim által ajánlott egyik-másik lehetőségben is van talán ráció, meg én is keresgélek tovább.

Végre eljutok nemsokára

fogorvoshoz. Persze csak azért, mert ma már annyira fájt az egész állkapcsom-szám-fülem-nyakamba is lesugárzott, hogy izzadtam, remegtek a kezeim és csorgott a könnyem. Talán pont ezért ébredt rá a faterom, hogy ideje végre eljuttatni a fogorvoshoz... Kíváncsi lennék, meddig húzta volna még? Egyáltalán miért várta meg, hogy eddig eljussak, mikor többször szóltam, hogy vigyen el. Mindegy, a lényeg, hogy eljutok. Az sem érdekel, ha 'megkínoz' a doki, de az csak egyszeri alkalom, szemben ezzel a folyamatos kínlódással. A dokim mondta, hogy a Cataflamot óvatosan szedjem a szívgyógyszer miatt, csak végszükség esetén. Mindig csakis akkor szedek be amúgy is, de az a gáz, hogy most már napi szinten szükségem van rá, szóval amiatt is jó volna megszüntetni a problémát, hogy lerakhassam. Persze nem eszik olyan forrón a kását, többek közt kell szólnom a véralvadásgátlóról, ahhoz meg idő kell, hogy miután felfüggesztem a szedését, kiürüljön a szervezetemből, meg a kórházban azt mondták, amikor kiderült a szívelégtelenségem, hogy ha valamilyen beavatkozás vár rám, akkor előtte antibiotikumot kell szednem, nehogy gyulladás alakuljon ki a szívemben, mert halálos lehet, ugyanis állítólag az is gyilkolja a szívizmot, szóval kell szólnom erről is a fogorvosnak.

Más:

Ugye a múltkor felment az öregem Pestre, hogy elintézze a pénzem visszakérését. Félig-meddig jó hírekkel jött haza, mert azt mondta, hogy rendesek voltak a Kormányhivatalban, segítettek, meg kapott kitöltendő nyomtatványokat, amiket nekik kell majd visszavinnie és ők átküldik online a MÁK-nak, aztán a többi rajtuk áll. Mivel már volt ilyen 1-2×, így tapasztaltuk, hogy 2-3 hónapnál hamarabb tuti nem adják vissza a pénzt és már ígyis a második havit kéne küldeniük hamarosan, mióta leállították, szóval mire visszaadják (ha visszaadják), addigra 5 havi pénzemtől esem el. Szép kilátások. Mindegy, nézem a jobbik oldalt: örülhetek annak is, ha visszaadják.