Jöhetne már a fent!

Egyszer fent, egyszer lent, ugye. Sok lesz már a lent, szóval remélem jön a fent!

Bővült a ház népe, kemény 1 napra. 26.-án éjjel kezdett a kutyám ellésre utaló viselkedést mutatni. Negyed 3-kor kezdett zavart lenni és rohangálni, meg szuszogni-lihegni és bebújni helyekre. Kibérelte az utazótáskámat, benne volt az egyik felsőm, befeküdt és befúrta magát a felsőmbe.

Fél négyig figyeltem, addig párszor elbóbiskolt, aztán ismétlődtek a fentiek. Fél 4-kor végül elaludt rendesen és akkor én is. Dél körül keltem arra, hogy rámmászott és nyüszögve reszketett, meg ezerrel nyalta az arcomat, a mancsával fogdosta a kezemet. Egyből kapcsoltam, kiugrottam az ágyból és befektettem a táskába. Kimászott és össze-vissza rohangált, de aztán visszafeküdt. Egész nap váltakozott a nyugi és a lihegés, meg a nyugtalanság, nyögés, sehogy sem volt jó neki. Nyalogatta a nemiszervét. Áttettem egy ládába, hogy ne nyomja majd agyon a kicsiket, meg jobban elférjenek. Végül 27.-én, este 7-fél 8 körül világra hozott egyetlen kölyköt.

Nem lepett meg, hogy több nem született, olyan kicsi volt a hasa. Úgy tudom még másnap és később is születhetnek, de nem lett több egyelőre, remélem nem is lesz, az ő érdekében is, meg a kicsiében is, majd írom lentebb, miért. Ez a kölyök erős volt, már gyakorolt enni. Rátekeredett a köldökzsinór és ettől nehezen született meg, de közbeléptünk. Úgy tűnt, jól vannak. A kutyám a korához és a betegségéhez képest, a kölyök is a nehéz születéshez képest. 27.-én este született meg, de hamar látszott, hogy nem állnak jól a dolgok. A kutyám nem jól bánt a kiskutyával, pedig az eddigi almokkal szépen boldogult, meg most csak egy kutya volt. Nyilván már nem érezte azt az ösztönt, amit régen, már nem gondozta annyira. Nyalogatta, de melegíteni sem igazán akarta, nem engedte enni (de a kiskutya nem is tudott, ezért legyengült és fecskendővel adtuk neki a tejet, amit lefejtünk az anyjától, de az meg kevés volt, szóval rátettem a mellére, de elaludt rajta, vagy csak volt és nem csinált semmit), ráfeküdt az anyja, rugdosta, stb. Ezt nem lehetett hagyni, elvettük, de persze akkor nyüszített érte a kutyám, meg a kicsi is az anyjáért. Megkapta felügyelet mellett, meg kellett hogy megmaradjon a kapocs, kellett, hogy tisztogassa, a fenekét ingerelje, hogy tudjon üríteni, stb. Apám egy hülye. Gusztustalan módon beszélt a kutyával, kiabált vele, de leállítottam mindig. Elkezdte neki "pofánverlek". Mondom meg ne próbáld! Nem szokta bántani, de akkor se mondjon ilyet. Nem normális! Elvárta a szerencsétlentől, hogy tudja és értse: nem szabad ráfeküdni, melegíteni kell, stb. és ordibált, hogy "te idióta", "barom", stb. Mondom te normális vagy?! Higgadjál már le! Ő egy kutya! Honnan a francból tudná?! Már öreg, nem is emlékszik a feladataira, csak részben. Még mindig reszket, liheg, zihál, már teljesen ki van merülve. Ez kell neki betegen, öregen. Apám felelőtlensége miatt van és ő pattogott, hogy milyen hülye a kutya. Hihetetlen! Mondom nem a kutya a hülye! Azt mondja "én vagyok?!" Mondom nem normális dolog elvárni egy állattól ugyanazt, amit egy embertől. Ő csak ne szólja meg az állatot amiatt, ahogy a kölykével bánik, mikor ő emberként, elvileg több intelligenciával (de sokszor az állatok intelligensebbek pár embernél) sem tud rendesen bánni a gyerekeivel! Ez a kutya nem gonoszságból viselkedett úgy, ahogy, de egyszerűen nem fogja fel és agyvérzést kapok, ahogy hajtja, hogy hülye a kutya, meg barom, idióta. Tegnap rángatta idegbajában, leordítottam. Azt mondta majd tápszerrel etetjük a kiskölyköt. Aha... Még nekem sem váltja ki több, mint egy éve. Egy hónapja mondta a doki, mikor ott voltunk, hogy majd valami kód miatt keresse, amivel azt az új tápszert megkaphatom. Azóta sem intézte el azt sem. Majd megint jó mérges lesz a doki, hogy hanyag. Ezek után sejtettem mennyire fog a kiskutyának is tápszert venni. Ma akartam neki kecsketejet hozatni, mert állítólag azt lehet adni az anyja teje helyett, de már késő. Aggódom a Szutyokért is, már ki van merülve, de még mindig ellés jeleit mutatja. Tegnap éjjel 1-kor elment a kiskutya, de már haldoklott. Amennyit szenvedett megváltás volt neki, ez nyugtat, de közben szomorú is vagyok. Mikor született, rá volt tekeredve a köldökzsinór és nem tudta kitolni a kutyám. Addig nem kapott levegőt és ez volt az első oxigénhiány. Aztán párszor az anyja alól szedtem ki, na mondom ez így nem jó. Itt tehát megint fuldoklott. Utána nem is kapta vissza, csak felügyelet mellett. Hol apám, hol én melegítettem, időnként odatettük az anyjához, hogy hátha tud enni, meg hogy melegítse, stb., de nem tudta mit kezdjen vele. (Szerintem érezte, hogy baja van, ezért lökte el.) Aztán tegnap elkékült (újabb oxigénhiány). Apám felélesztette, de utána már rángógörcsei voltak. Mondtam apámnak, hogy sérült az agya a sokadik oxigénhiánytól, attól lettek görcsei. Rá kb. fél-3/4 órára pihent épp', amikor elkezdett nyüszíteni, már amennyi hangja volt és egyszercsak megmerevedett, a szája is tátva maradt. Apám elkezdte a mellkasát dörzsölgetni, mire elernyedt, aztán picit megmozdult, de utána elájult. Mondom neki ne kínozza tovább, nagyon beteg az a kiskutya! Görcsök, meg ki tudja mik kínozták még, amiket mi nem tudhattunk, engedje el, de ő persze megint erőszakos volt, játszotta a megmentőt. A józan ész azt mondta nem fog tudni rendesen létezni, görcsölt, nem tudott enni, rendesen lélegezni, stb. Apám felélesztette, de utána is hol eszméleténél volt, hol nem és nyüszített, meg kezdett hűlni, hiába melegítettük mi is, meg az anyja is. Apámat megint lecsesztem, hogy gratulálok, hogy meghosszabbította a szenvedését. Rámförmedt, hogy nem kell hagyni meghalni. Mondom igen, ha egészséges, de ez a kiskutya nagyon beteg, fogd már fel! Azt mondja de olyan szép, meg aranyos. Mondom te jó ég! Igen, szép és aranyos volt, de szenvedett! Undorító, hogy egy kiszolgáltatott állaton is gyakorolta a hatalmát. Tegnap este behoztam magammal a szobába és lefeküdtem úgy, hogy a mellkasomra fektettem a rongyában, hátha fel tudom melegíteni. Láttam, hogy tátog, meg kalimpál és egyre hűvösebb volt, aztán lilult. Dörzsölgettem, de nem javult és nem akartam szenvedtetni. Kértem Istent, hogy segítsen neki, vegye el a szenvedéseit. Éjjel 1-kor megszűnt mocorogni. A kutyám hangosan nyüszített, rohangált, hányt, teljesen meg volt zavarodva, apámnak tépte a nadrágját. 3x hányt éjjel, meg teli torokból vonyított, meg engem is nyüszítve szagolt. Lecseréltem a göncömet, hogy ne érezze rajta a kölykét.
Hányszor járattam a számat, hogy ivartalaníttassa a kutyáját, mert ez lesz?! Nem tette, így mindig odafigyeltem, különcsuktam őket. Nem igaz, hogy ennyit nem tudott megtenni ő is. Mindez megelőzhető lett volna! Semmit sem aludtam az éjjel, a kutyát nyugtatgattam, meg álmatlan is voltam. Nincs jól. Elesett, lázas, reszket. Apám elment gyógyszerért. Nagyon pipa vagyok! A fater nem fogja fel mit okozott a gondatlansága, mennyi területen okoz kárt. Megmondtam neki, hogy alkalmatlan a felelősségvállalásra.

Nehezen gyógyulnak a sebek és a jobb lábfejem külső részén, ahol az egyik sérülés van, fekély alakult ki. Még nem vészes, egyelőre csak bőrrétegeket érint, de tudom milyen kényes dolog. A papucs pont dörzsöli, meg a zokni fel-levételt is finoman kell csinálni. Ha hozzáér valami, vagy oldalt fekve az ágyhoz ér, megérzem. Nincs itthon sem kötszer, sem sebtapasz, sem krém. Apámat nem nagyon érdekli. Mondta, hogy hoz sebtapaszt, de azóta is hozza. Megoldottam a lefedését, de talán holnap hoz krémet, meg kötszert. Addig egy darab fáslit tettem oda, hogy védve legyen, úgy van rajtam a zokni. A bokacsontomig sugárzik a fájdalom, de nem az zavar, hanem nehogy rosszabb legyen.

Az Attila nem tudja elhozni a kerekesszéket. Majd megy apám Pestre, a Kriszékhez is úgyis felmegy, mert megbeszélik, hogy mi kell nekik (apám ad majd nekik hurkát, zöldséget, szalonnát, stb.) és megkérdezi akkor a Kriszt, hogy ő el tudja-e hozni. Ha nem, akkor azt mondta, megoldja. Kíváncsi vagyok.

Ismét nem unatkozom...

Holnap kapom az utolsó infúziót.

A szobatársam mondta, hogy neki egyik napról a másikra béna lett a bal karja, fizioterápiával úgy-ahogy rendbeszedték már, de még nem a régi. Senki sem mondta, hogy a Raynaud ilyet is tud. A SLE-t tudom. Ez megint nem leránt, hanem ösztönöz, hogy vértezzem fel magam jobban. A szar engem makaccsá tesz, ilyenkor kell legjobban odatenni magamat, ha át akarom lépni, ami elémkerült.

Fokozatosan teljesen elszigetelődtem mindentől, mindenkitől (fél éve senkivel nem beszélgettem, mert nem megy). Az egyik felem stabil (ami kezeli a fizikai korlátokat), de a másikban káosz van.

Apám mondta, hogy hívta az Éva (a nővér ismerős, akinek a házában lakunk), hogy talált olcsó repülőjegyeket, most lenne érdemes nyárra megvenni. Na igen, csak én ugyanolyan szar kondiban vagyok és nem úgy tűnik, mintha addigra fel lehetne erősíteni. A házidokim egy hónapja mondta, hogy van a Nutridrinknek egy ütős változata, azt kellene megpróbálni, de apám még a simát sem váltja ki több, mint egy éve. Majd fog megint lecseszést kapni, hogy ezt sem váltja ki. Mostanság mondjuk jobban eszem, de ez még mindig kevés adag ahhoz képest, amennyi a normális + belekalkulálva, hogy alig szívódnak fel a tápanyagok. Kaja mellett kellene innom Nutridrinket is. Nyárig ugyan még van kicsit több, mint fél év, de az olyan gyorsan elrohan, én meg lassan szoktam javulni. Ki kell jutnom Kanadába a dokikhoz, de így aligha fog menni. A doki azt mondta még 1 repülőútra sem engedne, nemhogy 2-re, amiből az egyik hosszú + ugye hazafelé is meg kell tenni. Bízom benne, hogy sikerül. Majd motivál a cél, meg a repülés (ami mindjárt 2 járat egyből :-P) lehetősége, ezek elég húzóerők, hogy a kaját toljam, ahogy tudom, meg tartsam ezt a szintet. Van, amibe nincs befolyásom, de amibe van, azon dolgoznom kell. Ha ebben a fél évben odateszem magam, mindent betartok (hízókúra, mozgás), talán rábólintanak a dokik, hogy mehessek. Az esély miatt is, hogy odakint tudnak javasolni valamit, amit idehaza nem hallottam még, meg nagy álmom válna valóra a repüléssel. Legalább beletemetkezem abba, hogy szállítható állapotba hozzam magam, addig sem húz mélyebbre a depresszió.

Na, de amitől forr az agyvizem:

Szeptemberben tüzelt a kutyám és apámé is fel volt spannolva. Mindig különcsukom őket, amire apám azt mondja, hogy "á, nem kell, fel sem éri az övé az enyémet, nem lesz párzás." Mondom nem tudhatod, hogy egyszer sikerül-e neki célbatalálni, inkább becsukom mindig magamhoz a kutyámat. Apám morgott, hogy nyüszögnek egymásért, de inkább, mint 13 évesen még ellenie kelljen (akkor még nem vettem észre az új daganatokat). Aztán bekerültem a kórházba, mondom a két szemed rajtuk legyen! "Oké." Lement róluk a nyavalya aztán, meg akkor már otthon voltam, minden a megszokott volt. Közben észrevettem a daganatot a mellében, meg feltűnt, hogy nagyobb a korábbi daganata is. Amint lehetett, mentünk a dokihoz, kiderült hogy rákos, meg mondta a doki, hogy puffadhat a hasa, meg a tüdején lévő áttéttől fullad. A kutyának mostanra már nagyobb a hasa, eszik-iszik mint a gép és jobban fullad. Mondtam apámnak, hogy furcsa, hogy betegen szinte zabál, de örültem is, hogy addig jó. Ő egy mukkot nem szólt. Máig. Ma mikor bejött, szóbahoztam megint a kutyát, hogy jól van-e ma, stb. Akkor ismerte be, hogy mikor én kórházban voltam legutóbb, nem figyelt oda és megtörtént a légyott, érzi mozogni a kölyköket. Ettől nőtt a hasa (mondjuk nem feltűnően), meg ettől eszik annyit, ő meg elhallgatta előlem. Rohadt mérges vagyok! Ugye-ugye, okoska, "úgysem éri fel". Tessék, feléri. Nem hiányzik neki 13 évesen és rákosan még egy ellés is. Remélem csak 1-2 kiskutya van odabent és a faterom kutyájának a fajtája miatt kicsik lesznek, de egy öreg és beteg kutya szervezetének egyáltalán nem hiányzik egy ilyen megterhelés! Persze apám - szokásához híven - le akarta pattintani magáról a felelősséget, mert hogy "akkor még nem tudtuk, hogy beteg, meg nem tehetek az ösztöneikről". Ó, Istenem, de fárasztó!

1. Tudtuk, hogy van daganata, csak azt nem, hogy az rákos.

2. Arról nem tehet, de nekünk kell felelősen gondolkodni, nem egy állatnak, ők csak ösztönösen cselekednek, de ha hátránya van a párzásnak, akkor a gazdának kell megelőzni. Rojtosra téptem a számat, hogy csukja külön őket, ha nem tud odafigyelni éppen. Hihetetlen! Mondjuk nem csoda, hogy leszarta mi lesz, mikor ő maga sem tudott felelősen viselkedni a hasonló helyzetben, annak az "eredménye" vagyok én és meg is mondta, hogy nem akart. Érzem is a bánásmódján. Telibetojta, hogy párosodnak-e a kutyák, pedig beszéltük, hogy nem lenne jó. Tessék, most lehet izgulni. A kiskutyáknak lesz helye, egy ismerőssel beszélt állítólag, de egyet meg akar tartani, mert ugye beteg a kutyám és akar belőle "örökséget", szóval kölyökkérdés letudva, de még mindig aggódhatunk amiatt, hogy mi lesz a kutyámmal? Bírja-e majd az ellést? Egyáltalán addig bírja-e, mert fullad, magas a vérnyomása, stb. Asszem kb. 2 hónap a vemhesség ideje, az most fog letelni, ha szeptemberben párosodtak, szóval résen kell lenni. Örülök, hogy holnap megyek haza, mert nem tudni mikor kezd elleni, szeretnék ott lenni. Dühös vagyok! A hülye felelőtlensége miatt most nagyobb veszélyben van a kutya, mint csak a rákkal, a kicsik is így, meg ugye így sem tudjuk mennyi ideje van és ez a teher a szervezetének, meg majd az ellés és a kicsik etetése is plusz teher lesz, lehet, hogy lerövidül az ideje emiatt. A jó büdös francba! Nem igaz, hogy nem tudott figyelni. Azt mondja jól van a kutya. Ajánlom! Ha baja lesz ellés közben, vagy után, nagyon fogok veszekedni. Idős kutyáknak már eleve nem "való" vemhesség, azt olvastam, de ő beteg is. Nem igaz, hogy ennyire nem tud apám semmire figyelni, meg vállalni, ha hibázott. Ő azon akadt fenn, hogy nem ő mondta nekik, hogy párosodjanak. Csak ezt hajtotta. Ennyire nem lehet fárasztó. Mondom nem ez a lényeg, bakker! Az, hogy nem csuktad külön őket! Tudtad, mi lehet belőle és letojtad. Ez a baj! Ő hárít. Javíthatatlan.
Jaj, de felhúzott. Negyed ötre ért ide, de félkor elment, mert mondtam, hogy lepihenek. Szemét vagyok, de legalább idebent hagyjon nyugton. Mindig hoz valami hírt, amitől agybajt kapok.
Hozott inni, meg kis édességet és holnapra göncöt, amiben hazamegyek.

Üzent tegnap az Attilának (aki talán elfuvarozza a kerekesszékemet), de azt mondja még nem válaszolt. Kértem, hogy hívja fel a nőt, aki adja a széket, hiszen 3 napja váratta apám. Mindig én szégyellem magam helyette. Mondom te nem érzed, hogy bunkóság váratni valakit? Most, mikor itt volt, felhívattam vele a nőt, mert várta a hívását. Így én is nyugodtabb vagyok, hogy hallottam, ahogy beszéltek, mert nem tud kamuzni, meg a nő sincs bizonytalanságban. Többször volt, hogy kiderült: apám csak becsapott. Persze bocsánatot nem ismer. Mivel kamugép (másoknak is kamuzik), nem bízom meg benne. Sem a tetteiben, sem a szavaiban. Nekem alap dolog, hogy ha valamire megkérnek, vagy számítanak rám valamiben, akkor amint módom van rá, teljesítem. Általában azonnal, ha lehet. Neki úgy kell könyörögni, nyaggatni és ő sértődik meg.
Na, mindegy. Lényeg, hogy várjuk az Attila válaszát, meg a széket eladó nő is vár.

A kutyám pedig remélem nem lesz apám nemtörődömségének az áldozata. Az én kutyám, az én felelősségem. El is választom mindig őket, mikor akció készül, de most kórházban voltam.
Imádkozom majd!

3. nap

3. napja vagyok bent. Sajnos mindig csak 1-2 hét az értágító hatása, de valamit próbálni kell.
Az idegrendszeremmel játszik a SLE. A memóriazavartól kezdve (ami nem új, de ilyenkor fokozottabb) a zsibbadáson, érzékelési zavaron, szédelgésen, koordinálatlan mozgáson át a kézremegésig van minden. Másfél hónapja tart, bár néhány napja a kézremegés sokat enyhült, ma pl. nem is remeg. Egyre biztosabb, hogy kb. 2 hét és lesz kerekesszékem. Önhajtós (kézzel tekerős), tehát apámnak kell toligálni, ha elfáradok, de már nem mert ellenkezni. Talán hatott a doki leb@$zása. Persze nem nyugszik bele, azt mondta kell egy elektromos majd, mert ő nem toligál mindig. Végre meglesz! Minek nem tud örülni az ember, mi? :-D Jó lesz, mert nem leszek a házba zárva. Pont Mikulás táján fogom megkapni, szóval a jó öreg Miki bá' nekem egy kis szabadságot fog hozni. :-)) Megőrít a viszketés, mert kiszárad a bőröm a rossz keringéstől. Ilyenkor télen rosszabb. Eddig csak a kéz-lábfejem viszketett, idén már felkúszott a viszketés a karomig, meg a lábszáram alsó részének a feléig. A doki azt mondta krémezzem. Jó. Hoztam magammal testápolót, azzal este bekentem, de reggelre az összes krém ugyanott volt a lábamon + meg a nadrágom belsejére, lepedőre kenődve, zoknit is húztam éjjelre, hogy fentmaradjon a krém, de annak is a belseje krémes maradt reggelre. Kérdeztem reggeli vizitkor a dokit, hogy ez hogyan létezik, hiszen ha tök száraz a bőr, akkor pont, hogy be kéne innia, nem? Azt mondta, hogy a be nem szívódó krém is a vészesen gyenge keringésre utal, ez már a súlyos keringési zavar kategória. Nagyszerű. A lábszáram alsó részétől indulva jeges az egész, a lábujjaim zsibognak, szorít a végük, mintha csipesz lenne rajtuk. Nem érzi a jobb nagyujjam egy része sem a tűt. Eddig csak a bal volt olyan. Ma volt Doppler-vizsgálat (ultrahang, ereket nézik vele), meg kapillármikroszkópos vizsgálat (ezzel az ujjvégekben, körmön keresztül nézik a keringést). Ez a doki is mondta, hogy nagyon kicsik és vékonyak az ereim, alig látja őket. (Állítólag testszerte furcsák a koraszülött mivoltom miatt, nem volt idejük rendesen kifejlődni. Ezt a Koncz doktor mondta, ahová járok.) Az előző érsebészem azt mondta 3 éve, hogy a mellékereim kb. 25%-a nem működik. A mostani, akihez tavaly óta járok azt mondta, hogy már a főerekre is kiterjedt a károsodas és kb. 30% nem működik. Most ez a kórházi doki is ezt mondta ma és felnyomta a pumpámat a stílusa: "növelhetjük az adagokat, írhatunk fel újabb kezelést, de nincs sok mód és nincs értelme, teljesen felesleges kezelgetni, mert úgyis AZ lesz a vége!" Mi az, hogy felesleges a kezelés?! Ha gyógyítani nem lehet, akkor kár is javítani a helyzeten, nem éri meg? Ha az ő élete lenne, vagy az ő rokona lenne ilyen helyzetben, akkor neki is odamondaná, hogy úgyis kampó és nem kezelgetünk, mert idő és pénz, meg gyógyszerpazarlás? A jelent nézem és a remény mindig itt van, itt is lesz bennem. A vége nem "az" lesz, hanem az, hogy jobban leszek, vagy stagnálok. Fel sosem adom, nem hagyom magam legyűrni. Apám volt bent. Olyan okos... Kérdezi, mit hozzon? Elmondtam, erre nem hozott semmit. A kerekesszékkel kapcsolatban állítólag tegnapra várta a nő a választ (a fuvarral kapcsolatban), ma kérdeztem, hogy elintézte-e? Még nem. Bakker! Ha megint miatta befuccsol a dolog, mérges leszek. Ő húzza az időt mindig, de neki nem fontos, nem ő nem tud sehová elmenni. Most, hogy letoltam, írt az Attilának, hogy tudna-e segíteni. Nem igaz, hogy mindenért 'könyörögni' kell neki, vagy nyaggatni, mert különben meg sem mozdul. A Gabinak mindent azonnal. Nekem nem kell azonnal, de ne is 'évekig' halassza, ha segítséget kérek.

:-((

Megjöttek a kutyám eredményei. Rákos. Műteni nem fogják, mert állítólag szóródik tovább a daganat, ha megbolygatják, meg a kora miatt sem, mivel nem épülne fel, plusz esélyes, hogy fel sem ébred a műtét után. Még eszik-iszik, elég aktív, de ez nem marad így, hullámzó az állapota, vannak rossz napjai. Apám nem akarja altattatni. Én sem akarom elengedni elhiheti, de ez nem rólunk szól, hanem a kutyáról! Nem érdemli meg ez az okos, aranyos kutya, hogy így érjen véget az élete. Erős vagyok, de belül szétszakadok, mikor ránézek, főleg amikor néz rám szeretettel, farkat csóválva. Majd' megszólal, úgy tud nézni! Próbálom a maradék időt neki is széppé tenni (az elmúlt 13-at is igyekeztem, ez kicsit vigasztal), meg arra gondolni, hogy mennyi közös élményt kaphattunk. A Doki szerint ki sem bírná a kemót, de leginkább fel sem épülne, mert öreg, felesleges kínzás volna. Azt mondja, hogy várjunk még, de ha rosszabb lesz, elaltatja. Szerintem már most is eleget szenved. Azt mondta a Doki, hogy áttét lehet a tüdején, attól fullad. Azt mondta, hogy ha leromlik, szóljunk. Pár éve megjelent egy csomó az oldalán, ami nőtt. Azt mondta a doki, hogy jobb nem piszkálni, így nem is lett cseszegetve. Mostanra elterjedt. Most sem nyúlnak hozzá, mert már öreg a kutya, meg akkor gyorsan és nagy kínok közt menne el. Azzal, hogy nem kínoztatom kemóval, szúrkálásokkal, műtétekkel, remélem tudom enyhíteni. Mondta a doki, hogy semmi értelme, mert fel sem épülne, így legalább még élvezheti a hátralevő idejét. Alig alszom - nem mondom, hogy csak emiatt, de ez is benne van. Nem tudni mennyi az annyi. A doki szerint ameddig bírja, ezek lehetnek hónapok, vagy bármelyik hét, nap, mivel öreg, fullad alváskor, de van, hogy ébren is. Azt mondta tegyük széppé az idejét és amikor rosszabb lesz, beinjekciózza. Ha nem a rák, akkor az alvási apnoé fogja elvinni szerinte. Rajtam csüng mindig, én meg örömmel veszem a matrica-üzemmódját, egyrészt imádom, másrészt én tudom, hogy minden nap ajándék együtt, Ő szerencsére nem. Éli az életét, eszi a finomakat, rosszalkodik, játszik. Nappal elvagyok, de esténként beborít a nyomasztó érzés és nehéz nem szétesni. 12 éves korom óta velem van, együtt nőttünk fel. Néha elbújik, meg van hogy nem pattan fel, mikor jutalomfalatot osztok, pedig arra mindig felélénkült. Csak fekszik, még a farkát sem csóválja, pedig mindig jár neki ezerrel. Nagyokat pislogva fekszik. A jelenre fogok koncentrálni, de most kell pár nap, hogy elfogadjam, ami felé haladunk.

Kontroll, meg egyebek

Apám alakított. Tegnap jött haza a szomszédtól és a szar földúton kibicsaklott a bokája. Ugyanaz, ami 30 éve eltört. Még hazahozta a lába, de épp'hogy. Feldagadt és nagyon fájt neki, már ráállni sem tudott, megmozdítani sem. Mondom ez fasza, itt nincs, aki segítsen. Én amit tudok megcsinálok, de minden nem megy, meg az én lábaim is kivannak, bár nem annyira, mint neki. Azon agyaltunk, hogy hogyan jutok fel a dokihoz? Egyedül nem mehetek, de ha nem megyek, akkor ki tudja mikorra adnak másik időpontot. A Gabi nem tud jönni, dolgozik. Szomszéd szintén. Mekk Elek? Hívjuk. Na, ő tudott jönni. Lejött értem kocsival, meg hazahozott. Mákom van! Legalább a lábamat sem kellett kigyilkolni, így sem akarnak vinni megint. Apám már tud menni, azt mondja, hogy csak néha nyilall egy kicsit, szóval csak jól megrántotta. A szomszéd kutyája hazajött vele tegnap este és nem akart hazamenni. Egyszer hallom, hogy nyüszít, de akkor már jóideje esett az eső. Megyek ki, szerencsétlen szarrá volt ázva. Kinyitottam a teraszajtót, de alig mert belépni, mert engem még sosem látott. Beszéltem neki, közben felényújtottam a kezemet. Megszagolta és nyalt rajta egyet. Ekkor gondoltam jó vagyok nála, megsimogattam a fejét. Nem mert bejönni, csak lépésenként. Bejöttem a házba, mondom apámnak, hogy a Gombóc szarrá ázott, behozom megszáradni (a sparhelt fűtött), meg tettem le neki kaját-vizet. Apámat nagyon bírja, ott fetrengett vele a kanapén. Nem küldtük haza, úgysem ment volna. Telefonált a Pistinek, hogy ne keresse, elszállásoltuk. Nálam kapott helyet, leterítettem neki egy takarót az ágy mellé és lefeküdtem én is aludni. 'Beszélt' nekem egyfolytában, ekkor már nem félt tőlem. Egyszercsak a sötétben egy mancs tapogatta a karomat. :-D Megsimogattam, mondom feküdj le! Nem feküdt, az orrával bökdöste az arcomat, meg szemen nyalt. :-D Próbáltam aludni, de 'zaklatott'. Haragudni nem tudtam, csak röhögni. Felugrott mellém az ágyra, eldobta magát és piszkálta a kezemet, hogy vakargassam a hasát. Mindent megpróbált, hempergett, nyalta a karomat, furakodott a hónom alá, képen nyalt ötvenszer, rágcsálta a fülemet, beleszuszogott, szájon nyalt, aztán lement a lábamhoz, a talpamat nyalta, a lábszáramra tette a fejét, a takarót húzgálta, stb. Úgy viszonyult hozzám, mintha ezeréve ismerne. Nagynehezen elaludtam, aztán arra keltem, hogy itt öklendezik mellettem. Letettem az ágyról, de nem hányt végül. Reggel hazavitte apám.

Felküldte velünk a koszorút, hogy ha már úgyis Pesten leszek, vigyen el a Krisz az Anyuhoz, tegyük ki a sírra. Kitettük. Furcsa volt ott lenni, mert rég' voltam. Nem járok, mert Ő nem ott van!

Ügyes voltam. :-D Mondta apám, mikor kiléptünk a Krisszel az ajtón, hogy tegyem ki a szemetet a kukába. Jó. Felmarkoltam, kimentünk a kapun, beültünk a kocsiba, elindultunk, aztán pár méter után valami furcsa volt. Ott volt a szemetesszatyor a kezemben. Röhögtünk egyet, visszatolatott, kidobtam. Fél 10-re Palotán voltunk. 11-re volt időpontom az érsebészhez, szóval felmentünk addig hozzájuk, aztán fél 11-kor elindultunk. Krisz megvárt a kocsiban. Csak keveset vártam, egyvalaki volt előttem. Míg az asszisztensével beszélt a Doki, én addig a levetkőztem. Jött a szokott megjegyzés "fiatalember, magát elfújja a szél!" Lassan nem is kell röntgenezni, csak elemlámpával átvilágítani. :-D Felfeküdtem az ágyra. Mért vérnyomást, pulzust. (130/100 volt.) Karjaimban, nyakamban hallgatta az ereket. Megnézte szemmel is, dopplerrel is azt a tág eret a bal combom belső felén. A jobb combomban is tág már. Hurrá! Azt mondta a doki, hogy a magas vérnyomástól van. A lábamban sípcsonttól lefelé alig, bokától lefelé meg nem volt keringés. 3× is átnézett mindent, egyszer kis keringés volt a lábfejemben. Mondtam neki, hogy mindig ez van. Mondta, hogy épp' annyi van benne még mindig, amitől még élnek a szöveteim és mákom van, hogy ennyi ideje ezen a szinten van. Mutattam neki a fotókat (amiket ide is betettem korábban), csóválta a fejét, mondta, hogy nem lesz jó. Megnyomkodta a lábujjaimat, nézte, hogy mennyi idő alatt áramlik beléjük a vér, meg nézegette a talpamat is. Eljátszott a lábammal, közben diktált megint az asszisztensnek. Mondtam neki, hogy kb. egy hónapja lefagyott a bal nagyujjam, meg sokszor ég, zsibbad mindegyik, a végükben meg szorító érzés van. Hümmögött és mondta, hogy gyakoribb értágítás kell, még ugyan nincs fekély, de ha így megy tovább, az lesz belőle, onnan meg tudjuk mi jön, ha nem jön rendbe. Mondta, hogy hordjak egyszámmal nagyobb cipőt, hogy az ujjakat ne nyomja, tudjanak mozogni, hogy jobban keringjen a vér. Megyek tehát megint 5 napos értágító infúziókúrára. A kezemnek sem örült. Tegnapelőtt megkarmolta a karomat a Margit és nem vérzett, mert alig volt benne keringés. Mondtam neki azt is, hogy el szokott kékülni a szám. Mondta, hogy ha tovább romlik, már csak a műtét van (amiről írtam egyszer, hogy kilyuggatják a mellkast, ott nyúlnak be a rosszalkodó ideghez), de azt mondta, hogy az úgyis csak tűzoltás és ezzel a szívvel, meg ilyen rossz keringéssel nem ajánlott, mert esélyes, hogy otthagyom a fogamat a műtőasztalon. Kérdeztem nem lehet-e felerősíteni arra az időre a szervezetemet, de szerinte nem éri meg kockáztatni, mert akkor is terhelne a műtét és x idő múlva úgyis kiújulna a szindróma, tehát ez egy szélmalomharc. Maradtak az infúziós kúrák, reményeim szerint sokára tolják ki a nagyobb bajokat. Megkaptam a friss véleményt és jöttem. Doki után ejtettük meg a temetőt, aztán felmentünk hozzájuk, mert dolga volt és utána hozott haza a Krisz. Fél 4-re értünk haza.

Feszült vagyok. Vannak a kutyámnak jobb és rosszabb napjai, a tegnapi is ilyen volt. Adtam Neki gyógyszert (attól jobban lett aztán), felfeküdtem vele a kanapéra, mert azt szereti. Simogattam. Apámnak megmondtam, hogy a kutya érdekeit nézze. (Az én kutyám, de ő kezeli a pénzt, meg ő tudja elvinni az orvoshoz.) Elhiheti, hogy én is életben tartanám az utolsó percig, de meg akarom kímélni a további szenvedéstől. Egy önző embernek magyarázhatok, de nem fogom hagyni, hogy nyújtsa a szenvedését. Kíváncsi vagyok az eredményre, most már bármikor jöhet. Szereti a plüssöket, szóval azt kapott, ugyanis tegnap 13 éves lett. Aludt vele, meg hurcolja. :-D

Zajlik az élet

A SLE aktivitása egyhónapnál tart. Az izmaim és ízületeim gyengék, fájnak. Nehezen járok, mert gyengék a lábaim. 7.-én pedig mennem kell a kontrollra, akármi lesz. A közérzetem sem az igazi, de volt már rosszabb. Láz nincs, csak egy-egy hőemelkedés, étvágyam változó, a nyugalmi helyzeti fulladás elmúlt, terheléskor van csak, a kajálás sem az asztalrafekve megy, vesém nem fáj, meg kb. 1-másfél órát ágyon kívül tudok tölteni, szóval nem vészes a helyzet.

Apám holnap megy fel Pestre, ha minden igaz, meg utólag kiviszi Anyuhoz is a koszorút.
Remélem tényleg elkezdi intézni a közgyógyot a jövő héten!

Aggódom nagyon a kutyámért. Már szinte mindig alszik, de közben nagyon fullad, keltegetnem kell. Tegnapelőtt fájt neki valami, mert nyögött, szóval adtam neki gyógyszert. A vérnyomása is fent volt megint, tiszta vér volt a szemefehérje. Lehet, hogy a fejfájástól volt olyan elcsigázott, meg attól nyögött, mert a gyógyszertől felélénkült. A daganata nagyobb és a mellében is lett. Rengeteget vizel és sűrű kicsit a cucc. Fogyott is és nem olyan a viselkedése, mint lenni szokott. Már rég' vittem volna dokihoz, ha lenne pénz, most jutott csak el és csak úgy, hogy a Gabi utalt. 13 éves lesz holnap, talán az öregsége miatt is változott ennyit és ezek a daganatok csak rontanak a helyzeten. Ha a Doki szerint el kell engednem, megteszem, nem fogom szenvedtetni. Ez is elég már Neki. Ma jól van megint, élénk. Volt dokinál, aki azt mondta, hogy az állapota, meg a daganatok természete alapján rosszindulatúnak tűnik, de vett vért, mintát és várunk. A fajtája max. 14 évig él, tehát hamarosan enélkül a baj nélkül is búcsúzna, de nagyon nem mindegy, hogyan is ér véget az élete: elfárad, vagy egy mocskos kór kínozza. Szerencsés, hogy szinte az élete végén érte a baj, mert leélhette az életét, míg más kutyákat akár párévesen elvisz ez a fos. Muszáj remélni a negatív eredményt, de muszáj készülni a legrosszabbra is, hogy ne érjen váratlanul. Egyben vagyok, mert még bízom, meg a kutyának is kell a nyugodtságom.

Keresem a megoldást

Mostmár kitálalok, besokalltam. Apám teljesen elhanyagolja a feladatait, nem járna így neki ápolási díj. Nem segít, mikor nem tudok felkelni, nem főz, nem mos, pedig van mosógép, de spórol. Nyáron esővízben mosott. Mondanom sem kell, hogy a ruhák nem lettek teljesen tiszták. 2 hete fekszem, azóta sem mosott. Egyebeket le sem merek írni, pedig nem az én szégyenem. Ő egyhete ugyanazt hordja. Elegem van ebből a mocskos fertőből! A ház mint valami cigányputri. Amikor fel tudok kelni, takarítom a mocskot, elpakolom, amit tudok, de a következő megmozdulásával agyonvágja. Ha neki jó a büdösben, mocsokban, őskori körülményekben élni, tegye, de nélkülem! Bárhová elmegyek ha kell, csak itt ne kelljen maradnom. Nem fogok nem fürödni, de az sem állapot, hogy hidegvízben mosdok. Pesten is igénytelen volt, de most rosszabb, hogy nincs melegvíz, nem tud a Gabinál mosni, meg fa sincs mindig. Ha Pesten elhanyagolta magát, az ő dolga volt, de én kimaradhattam belőle annyiból, hogy tudtam a fürdőben melegvízben zuhanyozni naponta, volt gáztűzhely, meg mikrósütő, tudtam kaját csinálni, melegíteni, volt tiszta ruha mindig, mert mosott a Gabinál. Itt nincsenek meg az alapvető dolgok a normális mindennapokhoz. Nem kérek sokat, csak emberhez méltó mindennapokat. Mikor szóvátettem, hogy hanyag, meg nekem sem segít, meg amikor a Doki megjegyezte, hogy hanyag, az volt a kifogása, hogy egyedül van. Hány olyan ember van, aki egyedül gondoz valakit? Mégsincs elhanyagolva sem ő, sem az ápolt személy és a környezetük sem mocskos. Egy nő 2 súlyosan fogyatékos fiát ápolja - tisztaságban, rendezetten! Ha ő képes ellátni a srácokat tisztességesen, tök egyedül, szegénységben, mellette nem putris a ház, meg tisztálkodik, ahogy kell, akkor 'apám' csak ne sajnáltassa magát! A testi és a környezeti higiénia nem függ össze a teendőkkel. Ha mindenki erre fogná, akkor csomóan putriban, elhanyagolva élnének. Ez csak kifogás. Mondtam tegnap megint, hogy elmegyek. Én voltam a szemét, köcsög, hogy magára hagyom. (Pedig ahogy ő teszi ezt lelkiismeretfurdalás nélkül, én is úgy fogom megtenni.)

1.: 54 éves, cselekvőképes.

2.: Ő hagy magamra engem, nem először, pedig hivatalosan is segítenie kellene.

3.: Ne én tehessek arról, hogy mindenkit elmart maga mellől és nincs senkije.

Ne engem hátráltasson. Én nem akarok vegetálni mellette, főleg élhetetlen körülmények között. A Gyámügy korábban "rászállt" - ahogy fogalmazott - és nemsokon múlt, hogy beavatkoznak. Akkor meghúzta magát, előadta a gondos szülőt és ápolót, amire nagynehezen levették róla a 'nagyítót'. Aztán újrakezdődtek a gondok, de a külvilág felé megjátssza magát. Ha jön valaki, gyorsan kipofozza a házat. Mivel ritkán járnak hozzánk, azt sem látják, hogy ugyanazt a ruhát hordja. Az, hogy ápolatlan biztos feltűnt már sokaknak. A Dokinál, meg mindenhol előadja magát. Senki nem tudja, nem látja mi folyik a ház falai mögött. Nem tudom hogyan kérjek így segítséget. Ha ki is jönne a Gyámügy, gyorsan eltüntetné a putrit, meg előadná a szerető, gondos gondviselőt. Egyedül vagyok az igazsággal. Mióta ideköltöztünk tévézni sem tudok. Ötödik hónapja lesz. Nem volna ez nagy dolog, de sokat vagyok ágyhoz kötve, jó volna lekötni magam. Van net, de jó lenne néha tévézni is. Nincs joga ilyen körülményekbe kényszeríteni és ennyire lekorlátozni sem. Azt is megszabná, hogy mekkora lehet a hajam. Múltkor közölte, hogy 5-6 cm-nél nem lehet rövidebb, ő nem vágja le. Fodrászhoz nem jutok el. Mit képzel?! Ő a hivatalos ügyekben képviselhet, de ilyesmiben szabadon dönthetek. Ma délben evett és kiszóltam, hogy én is kérek (mert nem tudtam kimenni). Mondta, hogy átviszi a szomszédnak a szatyrot, aztán jön és ad kaját. Ez volt délben. Fél 5-kor jött haza.
Annyi minden van még, de nincs erőm leírni. Szétvág az ideg, rombolni tudnék a feszültségtől és megaláztatástól, de tartom magam, mert nem old meg semmit, nem roppanhatok össze. Muszáj kitartani egyben, meg ha szétesem, nem fogok tudni kiutat keresni/találni.

A kutyámért is aggódom. Lett 2 daganata és sokat alszik, meg rosszul szokott lenni. Nem akarom megvárni, amíg kínlódni fog. Dokihoz kéne vinni, de nincs pénz, mert dolgozni azóta sem tudtam elkezdeni, nem jutok le a faluba, mert nincs segédeszközöm... Ha a kutya rosszabbul lesz, elaltattatom. Nagyon haragszom, mikor egy haldokló állatot hurcolásznak dokihoz. Önzés! Ha menthetetlen, akkor akkor kell elengedni, amikor még nem kínlódik, amikor még viszonylag jól van. Ő 13 éves, emiatt sem tenném ki fájdalmas kezeléseknek. Remélem még a Karácsonyt kibírja ebben az állapotban, most még eszik-iszik, végzi a dolgát. Sokszor magas a vérnyomása (bevérzik a szeme), alváskor nagyon fullad, mindig keltegetem, hogy vegyen levegőt, meg szinte egész nap alszik, néha hány, meg van hogy nem eszik, de zömmel egy konyhamalac, kaját kuncsorog, meg fürge még. Látványosan megöregedett rövid idő alatt, de remélem még nincs itt az ideje! Amint lesz pénz, eljuttatom az állatorvoshoz.

A gyomrommal mindig vannak kis gondok, de megszoktam. A reflux miatt szinte mindig ég, morog, meg szokott fájni. Alig van olyan étel, amit befogad anélkül, hogy rossz közérzet kísérné az evést, de már nagyjából kitapasztaltam, miből ne egyek, vagy csak keveset. Egy ideje akkor is fáj, ha eszem. Eddig azt hittem az éhség, vagy a sav az oka, de kajálás után is fáj. Egyszer már volt rajta egy kis seb, legalábbis azt mondta a Doki, hogy a tüneteim enyhe fekélyre hajaznak, mondta hogy ad egy erősebb savlekötőt és azt szedjem a jelenlegivel karöltve egy hétig, meg diétázzak és ha szerencsém van, begyógyul. Kérdeztem, hogy lyukas nem lehet? Mondta, hogy akkor már kiáltoznék. Helyre is jött, mert aztán nem fájt. 2 napja mintha egy késsel vágnák fel időnként a gyomromat és megcsavarnák, néha a mellkasomba felsugárzik az a késszúrásszerű érzés, közben mintha egy heveder összeszorítaná a törzsemet. Majd' becsinálok ilyenkor, lever a víz egy-egy durvább 'rohamnál'. Ha fekszem, akkor egész' jó, de ha felkelek sűrűbben kap el, előrehajolni nem is bírok, egyből jön a kés + szoros heveder és önkéntelenül felnyögök. Most a vacsorát úgy ettem, hogy megtámaszkodtam, hogy ne görnyedjek a tányér fölé, különben minden falatnál fájt. Nem az evéssel van a baj, hanem a mozgással, szóval most ez is az ágyba kényszerít. Gyanítom, hogy megint kicseszte a sav a nyálkahártyát, szólok a Dokinak, hogy írjon receptet arra a savlekötőre, remélem megint helyrehoz.