Szarfos

Megjött a véreredmény tegnapelőtt, nem vészes. Vérszegény vagyok, de nem annyira, hogy vér kelljen. Majd vissza kell mennem, hogy újra megnézzék hol tart a dolog, mert egy ponton már vért kell adni. A közérzetem rossz kicsit, de ennyi.

'Apám' az idegeimen táncol és napi szinten veszek össze vele. Nem veszem fel a dolgait, de amikor egy nap már 3×-ra húz fel, eldurran az agyam. Semmi kedvem nincs semmihez, ide is ezért nem írtam semmit mostanában. Sőt, jóideje érlelgetem magamban, hogy abbahagyok mindent, mert kilátásban sem látok semmit, ami azt mutatná, hogy egyszer majd jobb lesz. A nagynéném is önző. Ebben a hülye 'családban' mindenki csak magával foglalkozik, vagyis nem; az Ildi palizik, apám csajozik, a gyerekeiket meg leszarják jó magasról. Az unokahúgom depressziós 15 évesen, mert az anyja leszarja, csesztetni bezzeg tudja, az öccse miatt is ő kap mindig. Én megvédem, de csak akkor tudom, amikor itt vannak és ez egy évben kb. 2 nap, ezzel semmire nem megy. Apám is tojik ránk, a húgom sem érdekli, meg én sem, csak mivel selejtesre sikerültem és jól is jár a pénzemmel kénytelen együttélni velem és segíteni dolgokban, de ha nem származna belőle(m) haszna, nem csinálná. (Most sem igazán teszi, a világnak eljátssza a mintaszülőt, de a négy fal között had ne mondjam mi van.) Tegnapelőtt elszállt az agyam, megmondtam a magamét, mert már a tököm tele van, hogy nem figyel oda semmire, amit mondok és ha visszakérdezek, hogy mit mondtam (amikor gyanítom, hogy nem figyelt) közli, hogy nem figyelt. Kösz' szépen. Gáztűzhely 2 éve nincs, a főzést a Gabinál oldja meg, már amikor tudja. Nemrég mondta, hogy ami pénzeket kapunk, az szinte mind belőlem származik és lestem, hogy még mindig azt hajtja, hogy mit vehet fel rám hivatkozva. Tudom, hogy kihasznál, meg hogy nem érdeklem, annyira hülye nem vagyok ám, mint amennyire ő szeretné hinni. Lehet, hogy nem mennek dolgok, de nem vagyok teljesen zokni agyilag, nagyon is látom hogyan áll hozzám és ezért el is mennék innen, ha tudnék, mert nem vagyok mazochista. Ahhoz, hogy valaki önállóan tudjon élni kell érteni az ügyintézéshez, nem árt az se', ha nem szorong úgy, hogy egyedül nem tud kilépni az utcára, kell érteni dolgoknak a menetét is, stb. Anyám mondta, hogy ez abból fakad, hogy oxigénhiányosan születtem és kihatott az agyamra, emiatt egy kicsit nehezebb felfogású vagyok, de nem vagyok hülye, csak van amihez segítség kell. A kedvencem, amikor jön a "pedig értelmesnek tűnsz" megjegyzés. Öcsém... nem azt mondtam, hogy értelmileg sérült vagyok, attól hogy valaki nehezebben, vagy sehogy nem ért meg bizonyos dolgokat még tudhatja magát kifejezni, meg tudhat értelmesen beszélgetni, viszont akadályozhatja az életben a lassabb felfogás.

Mi történik, ha megszületik valaki: Lesz egy gyerekkora, elvégzi a sulit, lesz valami munkája, mindezek alatt persze tapasztal és megérti a világot születésétől végig egész életében, letesz valamit az asztalra, tudást és tapasztalatokat szerez, amit majd átad a családjának is, éli az életét önállóan, tesz valamit a családjáért és öreg korában elmondhatja, hogy milyen volt az élete.

Nálam mi van: Megszülettem - selejtesen. Anyámék szívtak egy csomót, először azért, mert rágták a körmüket, hogy el ne patkoljak a kórházban, aztán otthon is szívtak, mert le voltam maradva. Utána jöttek a családi gondok, onnantól már csak az Anyám szívott velem, jött az a f@sz Laci is, tönkretéve az életünket és itt jött az, hogy a visszahúzódó és csendes gyerek méginkább az lett, az óvodában nem játszott senkivel, nem beszélt, stb. Az iskolában is gond volt a társas kapcsolatokkal, meg a beilleszkedéssel és itt is az Anyám szívott, mert neki kellett türelmesnek lenni. Utána ugye apám megint képbe került, de elcseszte már, mert azt az időt nem tudta pótolni, amit kihagyott, sem pedig semmissé tenni amiket a Laci csinált, amíg ő máshol volt. Utána megint szívtak velem a sok betegállomány, meg kórház miatt. Vizsgálatok jöttek, ezúttal a fejemben turkáltak, hogy mi a gond? Ez volt 18 évesen. Először azt mondták skizofrénia, majd azt hogy bipoláris zavar, ami súlyos és azért hitték az előző dg.-t., aztán végül borderline szindróma lett a dg. két másik doki szerint is, szóval itt tartok most, 23 éves vagyok és semmit nem tettem még le az asztalra a Frontinos üvegen kívül. Egészséges, dolgozó és az életét irányítani, építeni tudó embernek kéne lennem. Tudni kéne kapcsolatokat is építeni, de nem megy, ha mégis, akkor hamar ellaposodik, mert nem tudom fenntartani és nem tudom hol rontom el. Látom, hogy mi a normális sok dolognál, de valamiért nekem nem sikerülnek úgy. Nem nagyon izgat a külvilág és soha nem is izgatott. Vannak dolgok, amik érdekelnek, de ezek csak kis morzsái az életnek. Látom, hogy mások nem ilyenek és olyan, mintha nem erre a világra terveztek volna, mert itt minden idegen és zavaros. Van egy nagy szakadék a világ és köztem, eddig még nem sikerült olyasmit találni, amivel át lehetne hidalni. Biztos van valami célja velem a Jóistennek, mert nem véletlenül mentett meg már nem egyszer, ok nélkül biztos nem lett volna így, mivel már az első alkalommal is vihetett volna. Ez mind véletlenül sem siránkozás, csak a tények, amiket látok, tudok és nem tudok megváltoztatni. Apám talán miattam ilyen, úgy érzi, hogy egy csődtömegnek adtak életet.

Hazudott, le is bukott, de nem kért bocsánatot. Elvett a spórolt pénzemből és tagadja. Nem elég az a százvalahányezer forint, amit utánam kap?! Viszi az albérlet, meg a kaja, de sokszor hülyeségeket is vesz, mert ő kezeli a pénzt is, nekem néha ad párszáz forintot és ennyi. Azt szoktam magamnak eltenni vésztartalékba, hogy ha kellene valami, akkor legyen nálam zseton. El volt téve 800 forintom, vagyis pont ez az, hogy nem volt eltéve, mert a polcon felejtettem és mikor szerettem volna vásárolni, akkor csak háromszázvalamennyi volt ott. Én nem járok vásárolni, a zsebpénzemet is ő viszi, ha valamire szükségem van, szóval esélytelen, hogy én elköltöttem. Szokása bejönni hozzám és elvenni dolgokat, majd amikor rájövök és rákérdezek, hogy hová tűnt, a válasza "ja, elfelejtettem szólni, hogy kölcsönvettem". Adok, de KÉRJEN! Gyűlölöm, mikor ezt csinálja. Valószínűleg megint "elfelejtett" szólni és én rá is kérdeztem, de állította, hogy nem vette el. Aha, lesétáltak a pénzérmék a polcról, vagy mi? Még mielőtt elővettem érte, megnéztem, hogy nem vertem-e le őket, nehogy alaptalanul meggyanúsítsam, de nem volt elgurulva sehová, meg 500 forint szétgurulva feltűnő lenne, már észrevettem volna. Az is gyanús, hogy mindig 500-at kér dohányra és most is annyi hiányzik. Már letettem arról, hogy bevallja. Lent vagyok a legmélyén, amit ő nem tud, mert jól megtanultam már hogyan kell eljátszani a "jól vagyok" figurát. Neki nem mutatok ki semmit, mert ígyis ott rúg belém, ahol csak tud. Önkontrollom megint nincs mostanában, megint dührohamok kapnak el és megint kacsintgattam mostanában a célszerszámra napi szinten, azért is, mert mégjobban megláttam mennyire nem érek semmit, ő is folyamatosan ezt üzeni. Tegnap eljárt a kezem, de észbekaptam hogy nem szabad visszaesni és lefoglaltam a kezeimet, míg a késztetés el nem múlt, de nem mindig tudok így megállni. Gusztustalan, amit művel, elkezdi "jaj de utálom, hogy ilyen csóró vagyok." Dolgozni kéne... Nincs kaja most sem, tegnap elkezdte, hogy éhes, felmegy a Kriszékhez kajáért. Tiszta szégyen, én nem akarok ilyen 'családnak' a tagja lenni, mindegyikük kihasznál valakit. Tiszta szégyen, amikor ilyeneket csinál. Pénzt, meg kaját kuncsorog, de erőfeszítést nem tesz azért, hogy legyen munkája. Megkérdeztem tőle nyíltan, hogy teher vagyok? Először kitért a válaszadás elől, aztán burkoltan mondta ki, az volt a reakciója, hogy "ez van, megszoktam már." Most a Kriszékkel szövetkezik megint, mert valami nagy pénz lesz nekik és állítólag venni akarnak nekünk egy házat, amiért apám annyit segít nekik. Nem veszem be. Nagyon nyomul és ez is undorító, szívesen elfogadná a házat, mert megint a segge alá tennének valamit. Nem tudom hogyan tovább, mert ami most előttem lebeg, azt nem szabad választani.

Érsebészeti kontroll

Másik dokihoz és másik helyre is kerültem, de normális, meg alapos ez a doki, megérte átjönni. Kikérdezett és megnézte a balkezemet, mert épp' érgörcs volt benne, aztán beküldött egy fülkébe, hogy vetkőzzek gatyára. Nézte a combomat és kiszúrta az eret, ami fájni szokott, meg ki van tágulva. Utána meghallgatta a nyakamban az ereket, majd fel kellett feküdnöm a vizsgálóágyra. Vérnyomást mért, 140/98-as eredménnyel. A lábamban is megmérte, de annak az eredményét nem mondta. Dopplergéppel is megnézett és alig talált pulzust a lábaimban, de számítottam erre, mert mindig ez van. Fogdosta a lábszáramat, majd ment lejjebb és elérte a lábfejemet. Az ujjaimat, meg a talpamat tapogatta-nyomkodta és mondta, hogy nagyon hidegek. Mondom tudom, majd' lefagynak. Legalább 3× megnézett a dopplerrel, meg vérnyomást is kb. ugyanennyiszer mért a végtagjaimban, külön-külön nézte a karokat-lábakat. Jól végignézett, aztán öltözhettem. A helyzet változatlan, a gyógyszerem marad (mondtam, hogy Naftilongot szedek és mondta, hogy az jó), meg adni fog valami kálciumcsatorna blokkolót, vagy mi a fene az és mondta, hogy ha az sem használ, akkor már csak a műtét van, mint opció, de az is csak egy időre fékezi le a dolgokat. Most nem ugrik be a neve (a papíromon rajta van, de lusta vagyok megnézni), a lényeg, hogy valami idegeket leblokkolnak; kiszedik, vagy csak átvágják, már nem tudom. Mondta, hogy még nem tartok ott, erre csak akkor kerül sor, ha nem fog segíteni a Naftilong, vagy a kálciumcsatorna blokkoló sem. Mesélte, hogy régen még úgy csinálták, hogy felnyitották a mellkast és valamit a hónaljnál is buzeráltak, az idegeket vették célba, meg az erekről is beszélt (nem tudom visszaidézni, hogy hogy' magyarázta, pedig figyeltem, de szita agyam van), na mindegy, már nem vágják fel az embert, hanem csak kilyuggatják a mellkast és laparoszkópot bevezetve végzik el a beavatkozást. Ha sor is kerül rá, megúszom pár kis heggel.

Jó orvoshoz kerültem, a helyzet nem romlott sokat, ez is jó. A röntgenleletem is megvan és bár még nem néztem meg, szerintem semmi új nincs rajta. Már csak a neurológia vár rám májusban. Ja, dehogyis, még most 18.-án az immunológia.

Buktam, de azért szerencsém is volt

Mindössze 3 és fél órát aludtam, aztán keltett az ébresztőm. Felkeltettem az apámat és mentem zuhanyozni. (Megint majdnem kinyomtam a szememet azzal a szar törölközőtartóval, le fogom szerelni a frászba. Igaz, körül kéne néznem, de kómás voltam. :-D) Mondanom sem kell, hogy mire végeztem (kb. 5 perc) semmi mozgás nem volt nála még akkor sem. Beszóltam neki megint a szobába, hogy keljen és mentem öltözni, aztán kajáltam, meg fogat mostam, de 7-kor még mindig feküdt és aludt. (Jó, hogy akkor akartunk indulni...) Mérges voltam, mert mindig ezt csinálja. Szóltam, hogy keljen már fel, mert nem érünk oda, de csak motyogott, meg fetrengett, pedig neki is kellett jönni a vérvétel miatt. Végül addig húzta az időt, míg 8 körül indultunk el, pedig akkorra akartunk odaérni a labor miatt. Ő mindig azt képzeli, hogy ráér mindenre és majd a világ igazodik hozzá. Kb. fél 9-re oda is értünk a rendelőbe. Odamentünk a felvételi ablakhoz, mondta a nő, hogy van még labor, mehet a vérvételre apám, de elkezdte, hogy ő nem megy, mert biztos várni kell még az én vizsgálataimra is. Mondom nem baj, majd én várok, te intézd, amit neked kell. Nem, ő ma mégsem megy, majd valamelyik nap. Nem szóltam semmit, nem akartam balhézni. Jött az én részem; érsebészet + röntgen + neurológia. Mondta a nő, hogy csak a röntgenre tudok most elmenni, mert az előbbi 2-höz időpont kell. Mikor kezdtem volna agybajt kapni, hogy vajon hány hónapot kell várni, kattintgatott a gépén és mondta, hogy az érsebészetre már csütörtökön mehetek is, szóval mákom van. 11-re megyek, 12.-én. Ehhez az érsebészhez most megyek először, remélem közlékenyebb, mint az előző volt. A neurológia időpontja sem gáz, május 8., 12:40 (csak hogy ne felejtsem el.) Felrongyoltunk a 2.-ra, hogy a röntgent letudjam, csak 4-en vártak előttem és be is hívtak elég hamar, még 10 percet sem vártam. Vittem a korábbi leletet a nyakam miatt, meg azzal együtt a röntgenfelvételt is és persze a beutalót. Nézi a doki és kérdezi a születési időmet. Elmondom, erre mondja, hogy ott nem az a dátum van. Elírták a rendelőben, ahová járok, de nem hibáztatom a dokim asszisztensét, mert amikor ott voltam nagyon sok beteg volt, meg folyton dugig vannak melóval. Tisztáztuk a dátumot, aztán levettem mindent felülről és mentem a helyiségbe, ahol a röntgent csinálták. Mondja a doki, hogy álljak háttal a gépnek és ne mozogjak. Na igen, ő nem ismeri a 'keljfeljancsi' Arnoldot. :-D Próbáltam nem mozogni, de nem sikerült megállni mozdulatlanul, mondtam neki, hogy baj van az egyensúlyommal. Mondta, hogy dőljek neki a gépnek, hátha úgy könnyebb. Így sikerült nem mozogni. Mondta, hogy tartsam bent a levegőt, oldalról is 'lefényképezett', aztán mehettem öltözni. Tekintve a legutolsó röntgenezést mondtam az öregemnek, hogy mindjárt mehetünk, mert a múltkor is gyorsan megvolt a lelet. Vártunk. Vártunk. Még mindig vártunk, már eltelt egy óra is, de vártunk még egy kicsit és mondta az öregem, hogy nem várunk többet, visszajövünk az eredményért. Beszélt ott az ablaknál egy nővel és mivel csütörtökön jövünk úgyis az érsebészetre, akkor odaadják az eredményt, szóval beugrunk érte. Ennyit sikerült ma intézni, de ez is valami, mert legalább már időpont is van a másik 2 vizsgálatra. Az öregem meg majd megy vérvételre, valamikor. (Sejtem, hogy jó soká'.) Szerdán beadja a közgyógy meghosszabbításához a papírt. Azért kellett a röntgen, hogy nem mozdult-e el valami a csigolyáimnál, de szerintem nem, mert már csak akkor fáj a nyakam, ha jobbra elfordítom a fejemet, vagy ha felfelé nézek, mondjuk ez mindig is így volt. Nem mentünk túl sokat, mégis nagyon fájnak a lábaim, de csütörtökig helyreállnak a futóművek, aztán irány újra egy ilyen kanyar. A kocsi még mindig rossz, mert nincs pénz rá, de enni kell, meg ilyesmi, az fontosabb.

Lassan

meglesz talán a közgyógy, szerencsére nem kell annyit vacakolni vele, mert most csak meghosszabbítani kell, nem létrehozni, az macerásabb, időigényesebb. Az öregem beviszi a Kormányhivatalba a papírokat és sínen lesz a dolog.

A lábam nagyon fájt tegnap este, 11 körül kezdte a szorítást. Sétálgattam, de nem lett jobb, mégjobban fájt. Utána megdagadt és levettem a zoknit, hogy ne szorítsa még az is, aztán láttam, hogy a körmeim kékek, a bőr meg lilás. Kimentem a fürdőbe kiolvasztani a futóműveket, de amint kiszálltam a melegvízből, megint lilult. Órákig tartott az érgörcs, pedig melegítettem a radiátornál is, de semmi, azt hittem lekaparom a tapétát, vagy levágom a lábaimat. Először az egyik lábszáram volt gáz, aztán már a másik is, tűrtem, majd hajnali 4-re már az őrület szélén voltam, jött a Cataflam, hogy aludjak is majd valamennyit és lepihentem. Akkor elkezdtek a térdeim is fájni, mintha kalapáccsal szétverték volna őket, de nem tartott sokáig, fél 5 körül már jobb volt és utána az érgörcs is enyhült. Remélem, hogy hamarosan adják az alvadásgátlót, mert kicsit befosatott a doki a vérröggel.

Orvosnál

Voltunk ma a dokinál, végre az 'apám' is jött, nem kellett veszekednem vele. Adott neki beutalót vérvételre és megnézik majd, hogy mi újság a májával, meg az epevezetékével, mert mondta a doki, hogy nem csak az epehólyagban, hanem az epevezetékben is lehet kő, úgyhogy hiába vették ki a hólyagot, attól még lehet, hogy most újra kövei vannak. Kapott egy papírt, amin diéta van, remélem, hogy betartja! Mikor a kórházból kijött, akkor is kapott, egy ideig tartotta is, aztán leszarta.

Szóltam a dokinak arról az éjszakai buliról, amit a szívem nyomatott, meg hogy sokszor rakoncátlan. Kérdezte, hogy mit éreztem, én elmondtam, aztán mondta, hogy az a ritmuszavar volt, nehogy szívrohamot kapjak. Nem tudom mi lelte, mert most nem is stresszeltem, meg semmi. Arra keltem, hogy nehezen kapok levegőt, meg mintha ültek volna a mellkasomon. Gondoltam biztos rosszul feküdtem, szóval fekvőhelyzetet váltottam, de nem múlt el, aztán elkezdett rohanni a szívem, olyanokat rúgott minden ritmusnál, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. Csak pár ütés volt ilyen erős, de elfáradtam benne, mint aki futott, olyan érzésem volt. Ezután a pár heves ütés után zavarodottan ficánkolt egy pillanatig, majd a következő ritmust kihagyta és az azt követő már jó volt. Sokkoló érzés volt és alig mertem megmozdulni, mert vártam, hogy mi lesz. Az adrenalinszintem felment rendesen és nem tudom, hogy az ijedtség vitte-e fel, vagy az, ami történt a mellkasomban. Legutóbb a kórházban ellenőrizték, akkor csak a szokásos félreütés volt meg, ilyen beremegés csak 1× volt korábban, az is itthon, szóval nem tudták elkapni az EKG-val. Nem tudom, hogy ez mitől jött elő. Még azt sem lehet mondani, hogy stresszeltem, hiszen álmomból keltett a dolog. Figyeltem egy darabig, hogy megismétlődik-e, de utána nem volt semmi. 'Apám' szerint felelőtlen vagyok, amiért nem szóltam. Egyrészt nem pattanok az első kellemetlenségre (amúgy készültem, mert figyeltem, hogy ha ismétlődik, akkor felkeltem és hívunk orvost), másrészt nekem olyan ne prédikáljon, akit hónapokig kellett győzködni (4-en mondtuk!), hogy vizsgáltassa ki magát és nem ment, amíg végül majdnem itt halt meg. Jól vagyok, nem vagyok fáradt, nem fáj semmi, nyoma sincs az éjszakai bulinak. Megmérte a doki a vérnyomásomat, persze akkor tökéletes volt. A pulzusom viszont 100 volt, nem örült. Elmondtam azt is, ami a nyakammal történt, emiatt majd röntgen lesz, de csak hogy megnézzék nem mozdult-e el valami? Már csak akkor fáj, ha elfordítom a fejemet. Kérdezte, hogy mi újság a szindrómával, mondtam neki, hogy dolgozik. Szóbakerült a jelenlegi érsebész, hogy alig várja mindig, hogy lekopjak és nem tájékoztat, aztán mondta, hogy menjek el a kerületihez, szóval mostantól másikhoz fogok járni. Kérdezte az érgörcsöket, meséltem, aztán mondta, hogy ez nagyon durva így (meséltem a 8 órányit a lábamban) és mondta, hogy véralvadásgátló fog ide kelleni, mert ha így beáll, akkor összetapadnak a vérlemezkék és vérrög keletkezhet, ami nem játék, mert eljuthat a szervekbe, meg a szívgyógyszer miatt is kell. Szerencsém van, hogy az orrom leszokott a vérontásról. Elvette a vérnyomáscsökkentőt, mert a szívgyógyszer az ereket is tágítja és ez állítólag lejjebb viszi majd a vérnyomást is. Azt mondta, hogy talán van megint Naftilong forgalomban, de ha nincs, akkor az érsebész majd biztos tudja, hogy mit adjon helyette. Apám fog gyógyszerezni, mert olyan szita agyam van, hogy nem egyszer derült ki, hogy 2× vettem be valamit és a szívgyógyszerből, vagy a véralvadásgátlóból, meg semmiből nem lenne szerencsés mégegy adagot beszedni. 'Apám' elmondta az orvosnak, hogy pillanatok alatt felejtek el mindent, a doki azt mondta, hogy a vérkeringési zavar az agyra is kihat. Remélem, hogy a gyógyszerek segítenek és ha jobb lesz a keringésem, akkor nem leszek ilyen szenilis, mert nagyon zavaró.