Ma este tudtam meg

hogy egy sorstárs lett öngyilkos a tegnap koraesti vonatgázolásnál Nagykőrösön. Hátborzongató, mert olvastam a bejegyzését tegnap, amiben arról írt, hogy mostanság naponta gondol arra, hogy vonat elé fekszik és fél magától, mert a napokban többször is elindult az állomásra. A posztját azzal zárta, hogy nem igaz az, hogy aki beszél róla, az nem teszi meg. Írtunk neki páran, de nem reagált. Ez tegnap délutáni poszt volt, koraeste pedig ezúttal tényleg kiment a vonat elé! Ugyan szembejött velem tegnap este a baleset híre, de nem tudtam, hogy róla van szó, mivel a cikk nem említett sem nemet, sem kort, nevet meg nyilván pláne, csak egy ismerősétől tudtam meg, hogy őt ütötte el a vonat. Volt ő is a terápián és ismételt volna, de így már sajnos nem tud. Én újra nekifutok, már csak azért is, hogy ne jussak ugyanerre a sorsra. Talán harmadszor már fog majd rajtam a terápia, addig meg péntekenként dumálgatok az itteni dokival.

Más téma, mert kell a figyelemelterelés:

Lehet, hogy a macskabanda is ki tud költözni tavasszal mégis, mert találtam olcsóbb megoldást, szóval így talán belefér majd a keretbe úgy is, hogy apám meg a kutyáknak csinál kennelt. Muszáj kiköltözniük, mert az alom is megdrágult és 6 macskának nem kevés kell, pedig nem pazarlok, mert értelemszerűen csak a használt részt szedem ki, de mivel illatosítottra már nem futja, gyakrabban kell venni a simát, hogy ne legyen büdös. Az illatosított bírta egy hétig is, a simának viszont már 3 nap után kezd bukéja lenni, ami még nem kifejezetten büdös, de utána már az volna, ha nem cserélném ki, viszont luxus 3 naponta almot venni. Ezért kell őket kinti kennelbe tenni, oda nem kell majd alom, mert úgy lesz megoldva, hogy ki lehessen szedni a rakományt és a vizelet sem fog ottmaradni. Egyik ismerősöm azt mondja miért nem engedem ki őket a kertbe, hiszen van kerítés. 😄🙄 Kérdezem tőle; szerinted a macska nem tud ugrani, meg mászni? Attól nem tartok, hogy nem jönnének haza, mert nagyon kötődnek hozzám, de nagy itt a forgalom, meg nem kockáztatom meg a mérgezést, befogást, bántalmazást, más módon megsérülést sem. Így a szabadban lehetnek majd, mozoghatnak is, de legalább biztonságban lesznek.

Apám akar egy másik kutyát. Most ugye 3 kistestű kutyánk van, az Alexem volt az őrző-védő és tényleg jól őrizte a házat, meg minket. Van egy potenciális 'jelöltje', méghozzá a szomszédban. Egy 4, vagyis már ötödik éves angol bulldog. Örülök is a fater szándékának, meg nem is. Örülök, mert ott nem foglalkoznak a kutyával (az is mutatja, hogy állítólag a szomszéd maga ajánlotta az elhozatalát), szökik is és csak Istennek hála nem csapták még el, itt viszont mi törődnénk vele, szökni sem tudna, ám nem örülök, mert ugyan ne adja Isten, de ha lesz bármi olyan baja, ami orvosi ellátást igényel, akkor majd vele is azt játssza, amit az Alexszel, meg a többiekkel? Kecskét is akar, de közben a napokban azon agyalt, hogy honnan szerezzen szalmát a kacsák alá, ugyanis beázott az óljuk és elázott a szalma, meg nekik is alig tudott most kaját venni. Hogyan akar kecskét tartani így? Kérdeztem, de azzal jött, hogy muszáj, mert nem fog drága tejet, túrót, sajtot, joghurtot venni (a három utóbbit jóideje nem is fogyasztottuk, a tejet még morogva ugyan, de megveszi időnként), megcsinálja itthon. Értem, hogy spórolni akar, de a kecskének is kellene majd szalma (télen állítólag széna is), meg ugye kell neki is kaja. Hogyan akarja mindezt biztosítani, amikor már a szárnyasokat is épphogy tudja tartani?

Nagyon jó az étvágyam egy ideje, de még nem látszik meg rajtam. Amíg nem érem el a biztonságos súlyt, nem nyúl hozzám a kardioĺógus, bár el ne kiabáljam annyira most nem vészes a helyzet, mint év elején volt, szóval talán nem vagyok közvetlen veszélyben, ez pedig időt ad az esetleges hízásra. A közérzetem is elviselhető. A frontokat érzem ugyan, de nem durván.

Megvolt ma

az 'első' beszélgetés a pszichodokival. Jóideje nem jártam nála, de úgy vagyok ezzel a (ki)beszélgetősdivel, mint a fájdalomcsillapítóval; csak akkor folyamodom hozzá, ha már nagyon muszáj. Eléggé hullámzó a helyzet az utóbbi időben, nagy a kilengés a fent és a lent között és a váltások közti idő is meredek, mert egyik pillanatról a másikra kattan át valami a toronyban. A Lángoló agy című filmben produkált ilyeneket a főszereplő, persze nála más volt az ok, de aki látta a filmet, annak megvannak fejben azok a jelenetek. Na, kb. úgy néz ki a dolog nálam is. 😁 Ellentmondásosak is dolgok, pl. semmi kedvem semmihez, mégis valami hajt, hogy alkossak, tegyek-vegyek, beszéljek (szóban, vagy írásban), baromkodjak (ez egyfajta kompenzációnak tűnik, mert mindig sokat poénkodom és röhögök szar időszakban, de legalább valami pozitív megnyilvánulás). Nincs életkedvem, sem célok, mégis vannak, akár nagyratörőek és akkor el is hiszem, hogy bejönnek, aztán amikor a realitás kap szerepet, akkor látom meg, hogy mennyire nem a földön jártam, vagy milyen veszélyes dolgot csináltam, holott én azt akkor éppen nem is érzékeltem. Múltkor teljesen elhittem egy - most épp' reálisan látva - amúgy totál elérhetetlen helyzetet és marhára csalódott voltam, amikor koppantam. Mindig az az örökérvényű valóságom, ami éppen van és ez tud gáz is lenni, de jó is, mert amikor jó (ténylegesen, vagy csak túlpörgött az agyam), akkor elhiszem, hogy minden úgymarad, meg minden klappolni fog és ez persze továbbpörget, de legalább erőt ad - amíg a valóság fel nem ébreszt, meg amíg kitart, mert ha épp' durva a libikókázás, akkor akár percek alatt elérem a világűr magasságából a föld magjának szintjén lévő mélységet. Ez megy mostanság. Teszek azért, hogy ne rántson le a fos, ideig-óráig működik is, viszont a 'betriggerelődést' a magamfajta nem tudja lekezelni, így a dokival folytatott beszélgetés egy pillanat alatt küldött vissza a pokolba. Erről nem a doki tehet, mert ha nem egy beszélgetés, akkor a be-bevillanó valóság taszít bele, úgyhogy kivédhetetlen. Itt nem csupán az életkörülményeimről van szó, szóval mégha léphetnék is, az sem hozna helyre bizonyos dolgokat, így ebből a szempontból mindegy hol vagyok. Ez a dokihoz járás is ellentmondásos; nehezen beszélek arról, mi van bennem (mégha itt a blogon az ellenkezője látszik is, de még ide sem írok le egy csomó mindent, mert nem megy, meg sok dolog nem is publikus), néha mégis késztetést érzek arra, hogy ezt-azt kimondjak, viszont ez már akkor van, amikor színig telik a szartartály. Elég kuszának érzékelem ezt a posztot, zsong az agyam. Valamelyik nap megyek budira, erre nincs ott a wc a helyén. Nagyot néztem, hogy hová tűnt, de a következő pillanatban ott volt. Nem tudom miért halluztam, de azóta nem ismétlődött semmilyen más módon. Gyakori megint a 'talán nem is létezem és a környezetem is valószerűtlen' érzet is. Inkább rátérek a mai napra. Mint mondtam, ami épp' van, azt érzékelem tartósnak (tartós... milyen vicces kijelentés ez egy magamfajtától 😁), így mivel viszonylag stabilan érkeztem, gondoltam nem lesz gázos a beszélgetés. Valóban nem volt az, amíg bele nem trafált a doki a problémás területbe. Mint mondtam, lekerültem a pokolba, viszont nem hagyott ott a doki, rávilágított egy-két dologra, amit magamtól nem láttam. Van min gondolkodnom. Aggódom a fogadott Tesómért, viszont az is tartást ad, hogy szüksége van rám. Na, ez is ellentmondásos, hogy magammal nem tudok mit kezdeni, de arra mindig van energiám, hogy segítsek és ha Róla van szó, akkor meg pláne. Beletemetkezem olyan dolgokba, amik örömet okoznak, pl. a fogadott Tesómmal való beszélgetésbe, bár nem tudunk naponta és sokat, de nem ez számít, hanem a minősége. Emellett itt van az állataink társasága, a rajzolás, zenehallgatás, repülős videók nézése, aztán majd tavasztól azok a házkörüli teendők, amiket enged a fizikumom. Üvölt a zene a fülembe, jól elnyomja a nemkívánatos gondolatokat. Mostanság ezt is alkalmazom és lassan nem árt újakra vadászni, mert kéne a változatosság, bár így is elég sok zeném van. Álmatlan voltam mostanság, rendszeresen hajnal, vagy reggel 8-9 körül sikerült kidőlni, de így is csak 4-5 órákat aludtam és nem vált be az a technika, hogy elképzelek számomra kellemes helyzeteket, felidézek jó élményeket, vagy filmforgatókönyvet írok fejben. Máskor ezekbe viszonylag hamar belealszom. A bundás csapatnak nincs ilyen problémája, valaki most is hangosan horkol. 😁 Tegnap valami kattant ezen a területen is, mert nemhogy megszűnt az álmatlanság, de olyan ólmos fáradtság kapott el, hogy narkolepsziás módjára pillanatok alatt filmszakadásom volt és kivételesen végigaludtam az éjszakát. Remélem ma is így lesz.

Pénteken

fogad a pszichológus és innentől kezdve minden pénteken jelenésem lesz nála. A négyhetes, befekvős, intenzív csoportterápiát egyelőre jegelem, mert két nekifutás sem fogott rajtam, szóval vagy alkalmatlan vagyok rá, vagy csak túl vastagra sikerült építeni a védőfalakat. Ez a heti 50 perc nyilván nem lesz olyan, mint a kórházban a napi többórás foglalkozások, beszélgetések, de mégis szakavatott személytől érkeznek majd visszajelzések, iránymutatások. Nem szokásom megnyílni (a fogadott Tesómnak igen, de nem fogom traktálni, mert van elég baja és amúgy is az én dolgom vállat tartani), viszont már 'megtelt a tárhely' és mivel a fatert nem érdekli, hogy mi van bennem, meg sok dolgot nem is lehet vele megbeszélni, mert egyből ordítva hárít, támad, érvényteleníti a mondandómat, vagy az adott reakciómat (ezek miatt ugrottam össze vele a napokban), másokat meg szintén nem fogok traktálni, ezért marad a szaki, akinél 'legálisan' lehet kimondani, ami nem fér már el bent. Olyan vagyok, mint egy kukta, aminek eldugították a szelepét, ezért robbanásveszélyes. Muszáj kiengednem a gőzt azzal, hogy kimondok ezt-azt.

Megjött a tíz rongy reggel a Gabitól, de a rohadt bank máris lenyúlt belőle kettőt, szóval nyolcezerből kellett gazdálkodni, vagyis ötből, mert 3 még maradt és így is alig vett valamit a fater, szóval még mindig hiányoznak dolgok, de mivel azt mondta erre a Gabi, hogy amikor a Géza visszaadja holnapután, vagy azután a tartozást, tartsuk meg, ne adja oda neki a fater (mert ugye egy tizest adott, de a Géza is annyival lóg és ha odaadja az öreg, megint nem lesz egy vasunk sem 2.-ig), így majd abból pótoljuk, ami elfogyott. Rendes volt tőle, de irtó gáz ez így. Jó lenne valami itthonról végezhető meló, de fater azt mondja, hogy nem lehet, mert 4 órában sem dolgozhatok. Ő ugye dolgozhatna 4 órában, viszont a vagyonőröknek, 12, meg 24 órás műszakokat kell lenyomni, így abban nem tud elhelyezkedni. Állítólag azt csak azért végezte el, hogy ha én feldobom a pacskert, akkor legyen majd valami bevétele. Visszatérve a jelenbe; máskor ennyire nem gáz a helyzet, mert hó' végén még szokott lenni egy kis pénz, most csak azért cumizunk, mert ugye ebben a hónapban csak egyetlen ellátást küldtek. Februárban jól fogunk állni, de kell is, mert többek közt kell a kéményre is a pénz. Vérlázító ez a drágaság is, de ebbe nem megyek bele, mert csak jobban felhúzom magam.

Arra jutottam, hogy az agyagozást is újrakezdem. Ki kell használnom, hogy a kezem szót fogad, a rajzolás is azért megy újra. A terápián is voltak kézműves foglalkozások, ott is volt többek közt rajz és agyagozás.

Isten mindig megmutatja magát!

A tegnapi napom lehetett volna nagyon gáz, mert a fater megint megvillantotta a nárcisztikus vonásait, jól össze is balhéztunk, meg ismét a képembe tolódott a valóság bizonyos dolgokkal kapcsolatban és volt is emiatt pár nehéz órám, de aztán jöttek az áldások és mindez erőt adott, egyelőre még hat az a jó érzés.

- Csupán 1.500 forintunk maradt, mert egyrészt ebben a hónapban ugye jóval kevesebb pénzt küldtek, 1/3-át a szokásos összegnek, másrészt apám kölcsön is adott a szomszédnak és 2.-án jönnek csak a pénzek, úgyhogy ment a sakkozás, hogy hogyan is legyen addig. A kajával nem lett volna gond, azzal sikerült úgy zsonglőrködni, hogy elég legyen, viszont az állatoknak is kell étel, elfogyott a budipapír is, mosogatószer is pont most fogyott el, stb., erre talált apám pénzt az egyik felsőjében és 4.500 forintunk lett. Már ennek is örültünk, vett is, ami fontos volt és belefért a keretbe (szinte semmi, ilyen árak mellett 🤬), de aztán hívta a Gabi, hogy van-e pénzünk (ez aztán a telepátia) és mondta neki a fater, hogy most fogyott el, de 2.-án már jönnek a pénzeink. Hallottam, ahogy mérgesen kérdezte a Gabi, hogy 4.500 forintból akar ilyen árak mellett kihúzni még egy hetet? Mondta, hogy küld holnap reggel egy tizest. Nem örülök, hogy megint más húz ki minket a szarból, de látom ebben is Isten áldását. Pár órával később a szomszéd hívta apámat, hogy 26.-a körül meg is adja a tartozást (holott úgy volt, hogy ő is csak 2.-án tudja visszaadni), szóval vissza is tudjuk adni a Gabinak a tizest. Holnap (vagyis már ma) tudunk venni, ami kell Istennek és a Gabinak hála. Utálom, hogy állandóan ez a kölcsönadogatás-kéregetés megy...

- Már nem volt semmi édességem és függő lévén eléggé 'elvonási tüneteim' kezdtek lenni, erre tegnap este apám egy doboz teasüteménnyel jött haza, állítólag a szomszédnak nem ízlett és átküldte nekem. Isten itt is megmutatkozott, a 'semmiből' teremtett.

- Sokminden elfogyott ugyan, de holnap (vagyis ma, mert éjjel van) már lesz pénz, szóval Isten megsegített minket, hogy elég volt minden szinte az utolsó pillanatig. Nem ez az első eset. Mindig megáld bennünket!

- Mint mondtam, visszazuhantam a poklomba tegnap, de aztán este erre is jött az enyhülés. Nem tudunk sokat beszélni a fogadott Tesómmal a körülményei miatt, viszont tegnap úgy alakult, hogy sokáig volt rá lehetőségünk és ez már önmagában is örömmel töltött el, de nagyon jó volt a légkör is, ami szintén jót tett. Átkattant az agyam és elkezdtem szórakoztatni, amire persze visszadobálta a labdát és röhögtünk egy csomót, így végül jó hangulatban aludtam el, pedig nagyon nem úgy tűnt aznap, hogy este még nevetni fogok. Hiszem, hogy ezt is Isten 'intézte' így, mert látta, hogy rámférne a jókedv, meg a szeretet (fater megint kimutatta, hogy nem kötődik hozzám, de a Tesóm éreztette, hogy ő igen és ez erőt adott). Egyelőre tart az elégedettségérzet és nemcsak a fogadott Tesóm társasága, meg a vele történő baromkodás miatt, hanem mert nem kell szűkölködnünk 2.-ig. Mikor már szinte fejtetőig ér a fostenger és még hullámzik is, Isten mindig megjelenik és megsegít bennünket! Ez is sok erőt ad.

Firka mindenféléről, ami aktuális

Tegnap kaptam az utolsó infúziót és délután már jöhettem is haza. Nem hat egyből, mindig idő kell neki. Az Ildivel jött a fater, már megvan az 'új' kocsija, azzal jöttek értem. Egy Toyota Yaris, szóval nemsokkal nagyobb, mint a Seicento volt. Ebbe sem rakhatjuk majd be a székemet, mert kicsi a csomagtér és sok lesz a cucc, amit Pestről hozunk. Mindegy, fel kell majd jutnom dokihoz, úgyhogy felmegyek velük tavasszal, csak maximum azokból a programokból kimaradok, amik ~ 50 méternél hosszabb távú járást kívánnak. Már annak is örülni fogok, hogy Pesten lehetek és hogy érni fognak ingerek. A macskák megint síri csendben voltak, amikor beléptünk az előszobába, de amint meghallották a hangomat, fejhangon kezdtek ordítozni. 😁 Ezért az őszinte ragaszkodásért megérte hazajönni, akármilyenek is a körülmények és a fater is hiába cseszeget. Ma össze is ugrottunk. Frontok jönnek-mennek mostanság, ugye hó is esett, de még így sincs okom panaszra, el ne kiabáljam. Kisebb kellemetlenségek vannak csak, de azok kit érdekelnek, majd elmúlnak. Várom a jobb időt, hogy ki tudjak ülni a teraszra és tevékenykedjek is olyasmiket, amiket bírok fizikailag. Sok terv van erre az évre is, de hogy mennyi fog megvalósulni közülük, az még a jövő zenéje. Meg kell építeni a kutyáknak a kennelt és a macskáknak is kéne, de anyagilag kettő nem fog beleférni, úgyhogy ők később kapják meg. Meg kell csináltatni nálam a kéményt, hogy ősszel már fűteni tudjak, de nem ide fog kerülni, hanem abba a szobába, ami eredetileg az enyém és akkor végre visszamehetek oda. Nemsokáig lakhattam benne, mert penészesedik, meg egyéb gondok is vannak vele, de elvileg idén rendbe lesz rakva. Hiszem, ha látom, de nem volna rossz, mert akkor mind a kettőnknek lenne magánszférája, meg jobban tudnék pihenni, amikor rosszul vagyok. Budit is kéne cserélni. Az előszoba mennyezetét is rendbe kell rakni. Azóta újabb darabok szakadtak le, bazi nagy már a lyuk, de állítólag már lezsírozta a fater a javítást, ha minden igaz tavasszal jön a srác rendberakni. Nem tudom ki volt az az okostojás, aki ahelyett, hogy az eltört tetőgerendát rakta volna rendbe, hagyta belógni a mennyezeten a végét és inkább rávakolt vagy ~ 20 cm vastagon. Artériás vérzésre sebtapasz kb. 👏 Eleve marha nehéz egy ~ 20 cm vastag vakolat, de ha hozzávesszük, hogy a tető sokáig ázott is, mert úgy tűnik az sem izgatott senkit az előző lakók közül és az a jóadag vakolat mindig megszívta magát vízzel, nem csoda, hogy évek múltán beintett és potyog lefelé. Elvileg tavasszal meg lesz oldva ez a gond, addig meg imádkozunk, hogy továbbra se essen ránk egyik darab sem. Nagyon sok munka lenne, de ugye az anyagiak miatt nem fog minden megoldódni idén, viszont haladni fogunk és ez a fő. Visszaestem a sötét verembe, de próbálok mihamarabb kimászni. Folytatom a rajzolgatást, az bejött, mint stresszoldási lehetőség. A legjobb a sport lenne, régen is jótékonyan hatott rám testileg-lelkileg, mert testileg fejlesztett és a mozgás eleve jót is tesz, mentálisan pedig feltöltött, de a dühöt, vagy a keserűséget is ki tudtam adni a mozgás által. Amint bírni fogja a szívem, folytatni fogom a mozgást, ha nem is focival, meg Judoval és hasonlókkal, mint régen. Mindig is szerettem mozogni.

Holnapután

megyek be a kórházba, 5 napra az infúzióra. Annyira amúgy nem durva a helyzet, mert most nem fájnak az ereim és a szívemet sem buzerálja a szindróma, az agyamban sem vészes a keringés, viszont a futóművemnek és a kezemnek nem használ a gyakori vértelenség. Nem gáz, nem túl sokára megérkezik a tavasz, kicsit az is enyhíteni szokta a tüneteket.

Valami kattant az agyamban. Nem mondom, hogy minden oké, de elmúlt az önkéntelen sírhatnék, újra van étvágyam és az inaktivitás is megszűnt. Olyannyira, hogy most meg állandóan csinálok valamit, mindenbe beletemetkezem. Lehet, hogy csak menekülés, de legalább hasznos. Tény, hogy időnként szánalmas módon pofáraesem, meg akarok murdelni, de az is tény, hogy valami nem enged sem magam ellen cselekedni, sem pedig hosszantartóan feküdni a padlón. Úgy tűnik, hogy ha akarnám sem tudnám feladni, de nem is tehetem és józan fejjel nem is akarom. Egyrészt akkor megfutamodnék, ami gáz, másrészt nem azért jutottam el idáig a Jóisten jóvoltából, hogy aztán kiszálljak. Egyfelől reménytelennek látok mindent, másfelől azonban mindig itt van bennem, hogy egyszer jobbra kell fordulnia a dolgoknak, mert nagyon genya lenne a sorstól, ha nem osztana végre jobb lapokat is. A napokban tényleg nem láttam mást, csak egy mély, sötét krátert, ami egyre közelebb vonzott, hogy aztán lezuhanjak az aljára, de most felkapcsolódott a villany. Nem mondom, hogy jól vagyok, mert ki-kialszik a fény, de javult a helyzet és remélem, hogy javul majd tovább. Egyelőre elvagyok, tevékenykedem és ez a lényeg.

Egyfelől rohadtul pechesek vagyunk, másfelől viszont baromira szerencsések is tudunk lenni. Fater még decemberben szólt a faszállító fazonnak, hogy majd kellene fa (mindig dugig van melóval, ezért időben kell neki szólni, hogy beférjünk). Nem tudott minket beütemezni, de nem volt annyira gáz, mert volt elég fa (ebből a szempontból a hasznunkra vált, hogy jóval később tudtunk elkezdeni fűteni, mint mások), azonban tegnapra elfogyott a fa. Előtte beszélt apám a palival, hogy kelleni fog, a fazon mondta, hogy csütörtökön hozza, de nem hozta, mert a feleségét be kellett vinnie a kórházba. Azt mondta, hogy vasárnap hozza, de mondta neki tegnap a fater, hogy nem tudunk addig várni, mert elfogyott a fa és főzni is kéne, meg fűteni, így az ember valahogy begyömöszölt minket a tengernyi teendője közé és tegnap koraeste kihozta a fát. Mákunk volt, mert tegnap már egész nap nem tudtunk begyújtani és vasárnapig úgy is maradtunk volna. Most van egy csomó fa és már nem is kell több kanyar, mert mire elfogy, vége lesz a fűtési szezonnak. Nálam végül nem lett fűtés, de ha eddig kibírtam, féllábon is kivárom a tavaszt, aztán elkezdődik a kémény megépítése, hogy idén ősztől már tudjak majd fűteni. A lényeg, hogy Isten ismét megsegített bennünket és az utolsó pillanatban megoldódott a fakérdés.

Az Ildi nemsokára autót cserél, nem tudom milyen típust vesz a kis Seicento helyett, de nagyobbat akar és elvileg azzal megyünk Pestre tavasszal. Nem akartam felmenni, mert minek menjek, ha a fél programból kimaradok, csak mert nem tudok sokat gyalogolni és a székemet nem vittük volna a kicsi csomagtartó miatt, mivel ugye sok holmit fogunk hazahozni, azonban az új autóba be fog férni a szék is, csomagok is, plusz nagyon kéne már látnia a Dokimnak, ezért mindenképp' fel kell mennem. Istennek hála kilencedik hónapja tart a remisszió, de ellenőrzésre akkor is járnom kéne és egy éve nem látott. Elvileg sokfelé fogunk menni, de mondtam az öregnek, hogy pihennem is kell majd, különben rosszul leszek (de magától is tudhatná már). A Gabinál pihenhetek majd, azt mondta. Nem fog ártani a környezetváltozás és az ingerek, ráadásul Pesten vagyok otthon, mindig felvillanyoz, amikor ott lehetek, különösen a lakótelep, ahol éltünk. Oda köt sok jó emlék, meg odaszoktam, mert ott éltük a legtöbb évet. Egylépcsőházban laktunk a Gabival, csak ő a földszinten lakik, mi meg a 6.-on laktunk. Mindig jó érzés ott lenni az ismerős közeg miatt is, meg a Gabinál értelemszerűen rendezett a környezet. A napokban keresett egy régi barátom is és tervezi, hogy felvisz magához dumálni, meg hogy kiszakadjak egy kicsit innen, szóval ez is ad egy kis örömet. Nem tudom mikor kerül rá sor, mert nagyon sokat melózik. Kérdezte, hogy engedte-e a Doki a repülést, mert ha igen, akkor továbbra is áll az ajánlata, hogy megbeszéli a pilóta haverjával, hogy vigyen fel. Mondtam neki, hogy a Doki nem engedte a mókát. Persze kockáztathatnék, de még nem lehetek önző.

Értágító kúra

Beszéltem a Dokival, hogy rosszul vagyok a Pentoxyltól, viszont erőteljes a színeződés, az ujjak felpuffadása, meg a többi tünet. Másikat fogok kapni, 5 napos kör következik hétfőtől a kórházban, csak a szokásos. Más téren nincs gáz, kimásztam (már fater is) abból a vírusból és úgy tűnik, hogy egyelőre a remisszió is tart még. 

Mindenfélével próbálom lekötni a figyelmemet napközben. A rajzoláshoz nem igazán van türelmem, de majd lehet, hogy nekilátok valaminek, aztán meglehet, hogy megjön a kedvem az alkotáshoz. Tegnap éjjel zenét ordíttattam max. hangerőn, fejhallgatón. Egyéb technikákat is alkalmazok, amiket a terápián javasoltak.

Ezé' kell a kúra:

Csak az írás maradt

Egy nagy katyvasz van bennem, ennek megfelelően ez a poszt is zagyva lesz, de muszáj legalább ide letennem pár kg-t, mert bekettyózom. Talán így is, de ha nem okádhatok ki valamennyi fost, tényleg megőrülök. Ilyen szarul már régen voltam. Ijesztően mélyre zuhantam és tartok attól, hogy egy mégelborultabb állapotban olyat teszek, amit nem lehet visszacsinálni. Nem érdekelne, mert legalább megszűnne a kín, de a fogadott Tesómmal nem tehetem meg. Nem tudom meddig bírom. Elviselhetetlen minden pillanat, amit a valóságban töltök. Talán kezdek megőrülni és ez kiránt belőle, gyakran máshol járok és addig jó. Abban a világban nincs ez a pokol, de aztán kegyetlen a visszaérkezés! Nincs jelenem és jövőm sem. Persze van jelenem, de milyen? Nem élek, csak létezem és a jövő ennél is rosszabb lesz. Ez nem sirám, tény. Nincs kiút. Ezért mondom, hogy sakk-matt. Nincs igazán jó lépés, sehogyan sem tudok megszabadulni a mázsás súlyoktól és megőrít ez a tudat, meg a lét. Nagyon elfáradtam mostanra, pedig még csak 32 éves leszek idén. Minden rámborult és összezúzott. Egyszer már volt ilyen, szeptemberben a terápián. Akkor a doki borította rám a valóságot és majd' belepusztultam, aztán a pszichém fogta magát és nyomott egy satuféket, mindent lezárt, adva a hamis, de életmentő nyugalmat. Védett, hogy ne őrüljek meg, de ez a védelem most kioldott és szabadesésben zuhantam vissza ugyanoda. Azt gondolná az ember, hogy csak egyszer lehet valamibe beledögleni, de nem így van. Legszívesebben betépnék, mint régen, de nincsenek nyugtatók. Megfutamodás lenne, de már ez sem érdekel. Nem bírok így létezni! Szándékosan nem azt mondom, hogy élni, mert azt már régóta nem tudok. Szánalmas ez a poszt, jól fejbe kéne csapkodni, hogy észhez térjek, de lehet, hogy jelenleg az sem érdekelne. Faterom nem tud semmiről, nincs értelme beszélni neki, mert érvényteleníti a mondandómat és a gondjaimat. Próbálom elrejteni a vergődésemet, de ez is sok energiát emészt fel. Fogalmam sincs merre tovább? Csak egyetlen utat látok, de azt nem szabad választani. Nem tudom meddig állít meg ez a maradék 2 józan agysejtem. Megy el az étvágyam, inaktív vagyok és vagy sokat alszom, vagy épp' éjjel is lesek ki a fejemből, mert nem hagy aludni a poklom. Annyira elviselhetetlen a súly, hogy önkéntelenül és random sírni kezdek mostmár 3-4 napja. Ma mondjuk megúsztam, de akkor is szánalmas, csak már ez sem érdekel. Arra figyelek, hogy a fater ne vegye észre, a többi nem izgat már. Nem látok magam körül mást, csak minden oldalról szakadékot, ami próbál magába szédíteni. Próbálok nem lenézni, de egyre nehezebb másra figyelni. Amennyire és ameddig tudom, terelem a figyelmemet, de ez csak ideig-óráig hat. Nem tudok gondolkodni, zsong az agyam. Jó lenne felébredni, de ez nem egy szar álom. Azt is mindig várom, hogy hazamenjek, aztán leesik, hogy nem lehet, mert oda nem költözünk vissza. Könnyebb lenne a bezártságot elviselni olyan közegben, ahol jól érzem magamat. Ez csak az egyik gond. Most nem tudok gondolkodni, túl sok minden. Gondoltam, hogy újra eljárkálok a pszichodokihoz, de az sem oldana meg semmit, csak maximum kicsit enyhülne az a nyomás, amit az itthon ki nem mond(hat)ott dolgok okoznak. Még meggondolom, mert lehet, hogy szükségem lesz legalább ennyi könnyebbségre. Utálok reggel felébredni és mindig várom az estét, mert amíg alszom, addig sem tudok semmiről, meg álmomban sokszor visszaköltözöm oda, ahová visszavágyom. Persze rémálmok is vannak jócskán, de az nem érdekel. Állandóan a múltban kötök ki a jó emlékeknél, azok segítenek kiszakadni a jelen elviselhetetlenségéből, meg a jövő bizonyos elviselhetetlen dolgaitól. Amíg a jelen nem volt elviselhetetlen, addig nem kergetett vissza a múltba. Egyelőre a fogadott Tesóm léte segít átvészelni a napokat. Tisztulnia kell az agyamnak, addig nem tudom hogyan tovább?