Mint aki csodálkozik 😁

😁

Mozgalmas hétvége

Lefáradtam fizikailag is, mentálisan is. Pénteken jöttek a nagynénémék. Az Ildi volt kint Németországban, hozott nekem egy karórát, meg édességet. Kajáltunk, aztán szóbahozták az Aréna Plázát és kitalálták, hogy menjünk el oda ebéd után, szombaton meg a Margit-szigetre. Nem rajongtam a plázába menésért, mert szerintem unalmas. ~ 2 órát járkáltunk, már tök unalmas volt, meg leszakadtak a lábaim és mondtam apámnak, hogy le kell ülnöm, szóval leültünk, míg az Ildiék nézelődtek. A gyerekek összevesztek - állandóan ölik egymást - eléggé idegtépő volt a balhézásuk. Utána indultunk haza. Apám hozta a formáját, meg égett a fejem az igénytelensége miatt, pedig nem az én szégyenem. Az Ildiék nem szóltak semmit, de tuti, hogy érezték az ájert. Szombaton 1 óra körül indultunk el a Margit-szigetre. Elég szeles idő volt, a fejemről majdnem lefújta a basketball sapkát. 😁 Elvergődtünk a buszmegállóig, jött a busz nemsokára és az unokahúgom mellém ült, beszélgettünk. Az unokaöcsém mogorva, duzzogós, az anyja is alig bír vele. Az unokahúgom beszédes, jófej. Mindig szív az öccse miatt, folyton ő kap szidást akkor is, amikor nem ő a hunyó. Míg itt voltak, mindig megvédtem. Nem fair, hogy az unokaöcsémnek mindent lehet, mert mimóza és ezt ki is használja. Nagyon szemtelen is és apám párszor letolta, ami nem tetszett neki, elkezdett bőgni, hogy többet nem jön hozzánk. Ne gyere, cseszd meg... 14 éves és félórán át KÖNYÖRGÖTT neki az anyja, hogy induljon fogat mosni. Ezért ilyen, mert csak kérleli, meg könyörög neki az Ildi, az unokahúgommal bezzeg mindenért kiabál. Leszálláskor a sofőr odacsukta az unokahúgomat. Megfogtam az ajtót, hogy ne csukja rá mégjobban és mondtam neki, hogy próbáljon kiszabadulni, addig apám kiosztotta a sofőrt, mert neki muszáj mindig balhézni. Úgy felspannolta magát, hogy mikor állt a pirosnál a busz, megint ment oda, hogy a sofőrnek magyarázzon, mi meg mondtuk, hogy hagyja már. Szar idő lett nagyon, úgyhogy nem mentünk el a Margit-szigetre, beültünk egy McDonalds'-ba, aztán hazaindultunk. Az egyik széllökés levitte a Zoli basketball sapkáját, ami majdnem az úttesten landolt, mire lecseszte az Ildi és elvette a sapkát, persze akkor is elkezdett duzzogni, egész úton nem lehetett hozzászólni. Elértünk a megállóhoz, pár perc múlva jött a busz. Mikor leszálltunk, jól összevesztünk apámmal. Megint le akart nyomni, én persze nem hagytam magam és ezen szokása szerint bepöccent. Amikor a Margit-szigetre tartottunk, akkor is. Szeret a kényelmes dolgokban úszkálni, a lehető legkevesebb erőfeszítést tenni. Nem melózik, nem is keres melót és elnézi, hogy a nő, akivel lassan 3 éve 'együtt van' - se veled, se nélküled - pénzeli, meg ad kaját, ha nincs. Mondtam neki sokszor, hogy nem fair, hogy a Gabi halálra gürizi magát és nekünk osztogatja a pénzt, melót kéne inkább keresnie. Ilyenkor is f@$zkalap vagyok és ne dumáljak, mert manapság nincs munkalehetőség. Aki képes és akar dolgozni, az talál valamit! Ilyenkor mindig azzal jön, hogy takarodjak dolgozni, ha ilyen nagy a pofám. Mondtam neki, hogy mennék is. (Mivel 80%-os az egészségkárosodásom az ORSZI szerint és nem vagyok rehabilitálható, így nem vesznek fel sehová, de ezt tudja is.) Folyton azzal takarózik, hogy "szegény beteg fia nem tud dolgozni és azért kapja az ápolásit, mert velem van itthon." Mit akar? Felvenni utánam a pénzt, amit azért kap, hogy 'ápoljon', meg engem is el akar küldeni dolgozni?
Amin összevesztünk: megint az ütközött ki a mondandójából, hogy egy fűszálat sem akar keresztbetenni értem. Rohadtul fájtak már a lábaim, mert ~ 100-150 méter, amit meg tudok tenni panasz nélkül, de kilométereket mentünk (előző nap is) és már nagyon sántikáltam. Az Ildi mondta, hogy nagyon nem jó, hogy ennyire nem bírok menni, meg ilyen kis távokat tudok csak megtenni és nem lenne-e jobb, ha hosszabb távokra lenne egy kerekesszékem? (A doki már javasolta, de a közgyógyommal szarakodnak és csak arra tudná felírni.) Megszólaltam volna, erre apám benyögte, hogy ő nem toligálna, nem volna kényelmes neki. Mondom b@szd meg, nekem baromi kényelmes kilométereket menni úgy, hogy majd' betojok a fájdalomtól. Megdöbbentett, hogy nem segítene ebben sem, mert "neki kényelmetlen toligálni". Az Ildi folytatta, hogy akkor elektromos moped kellene. Apám azzal jött, hogy nehéz és nem fogjuk felcipelgetni a lépcsőház előtti lépcsőn. Itt kiszakadt belőlem, hogy soha, semmilyen kellemetlenséget nem hajlandó vállalni, megmondtam azt is, hogy lusta, folyton csak alszik itthon, meg szomszédol, mindent elodáz. Az Ildi ezekről nem tudott addig. Közben hazaértünk, ment vacsorát csinálni a gyerekeknek és mikor ketten voltunk a konyhában, mondtam neki, hogy ezért akarok elmenni innen! Amikor az utcán mondtam, hogy el akarok menni, mondta az Ildi, hogy biztos függetlenségre vágyom, érthető. Mondtam neki, hogy nem ez az egyetlen ok, erre apám rámförmedt, hogy "hát mi?!" Mondom elég gáz, hogy nem veszed észre, hogy hogy' viselkedsz. Mondtam az Ildinek a konyhában, hogy nem a függetlenség az egyetlen ok, hanem az, hogy apám ilyen. Mondta, hogy látja. Jólesett az az egyetlen szó is, mert végre valaki látja a valóságot, nem csak a mázat, amit apám ráfest mindenre. Mindenki előtt eljátssza a jót, a felszín alatt meg ott van a szenny. Az Ildi legalább látta milyen, meg nyilván érezték, hogy nem törődik a higiéniájával. Reggel is majdnem elokádtam magam. Kezd nagyon elegem lenni az egészből és megint olyan dolgokon jár az eszem, amiken nem kéne. Tegnap délután mentek haza. Jó volt, hogy itt voltak, jobb volt a légkör, végre nevettem, a könnyem is folyt néha tőle, meg beszélgettünk. Tegnap délután iszonyatos migrén tört rám, mert érzékeny voltam a fényre, hangokra, mozdulatokra. Estig tartott. Elkezdtem chatelni, de hamar ki kellett kapcsolnom a gépet, pedig napszemüvegben írtam, hogy ne csesztesse a fény mégjobban a szememet. Amint kikapcsoltam a gépet, rohantam csandrázni, aztán még 2×. Utána már a gyomrom is fájt, szóval nem tudom, hogy tényleg migrén volt-e, vagy valami vírus ment a gyomromra. Lefeküdtem és reggelig aludtam.

Megvoltak az újabb kontrollok

Volt időpontom, mégis 2 órát vártam az érsebészeten. A lábamban épp' nem volt pulzus, a kezemben gyengén érezte a doki. Mondtam neki, hogy ez megy szinte mindig és néhány hete a kezem is erősen fagy, színeződik, meg mondtam, hogy nem érzem a jobblábam nagyujjának egy részét. Emelte a Naftilongot, az eddigi adag nem mindig hatott. Kérdezte, hogy kaptam-e értágító infúziót, mondtam, hogy legutóbb a kórházban adták. Mondta, hogy ha nem javul a helyzet az emelt adag mellett sem, akkor kelleni fog megint. Szóltam az elviselhetetlen lábfájásról, meg hogy nem tudok menni, csak kis távokat és az is fáj. Szerinte az érszűkület miatt érzem és mert támadja az immunrendszerem az izmaimat is. Nem gondoltam, hogy az fáj úgy, mintha az izmomat tépnék.

Megírta a véleményét, meg ráírta a papírra a gyógyszeradagot és mehettem is haza.

Kardiológia: A szívem továbbra is produkálja a szabálytalan ütéseket, de nem vészes, most alig volt hiba, mikor nézték.

A vesémről még nem tudok semmit, majd kiderül, vettek vért is.

Az immunológián is lecsapoltak. Megint megszédültem, szóval gyanítom, hogy nemsok vérem lehet, mert legutóbb is szédültem a vérvétel után, aztán kiderült, hogy alig volt vérem.

Még mennem kell majd a gasztroenterológushoz, mert sokat puffadok, meg egyéb panaszok vannak és mondta a háziorvos, hogy nézessük meg mi a helyzet.

Vadállatom 😁

A hátteret kiszíneztem, mert rontott az összképen.