2014. március 10., hétfő

Megvoltak az újabb kontrollok

Volt időpontom, mégis 2 órát vártam az érsebészeten. A lábamban épp' nem volt pulzus, a kezemben gyengén érezte a doki. Mondtam neki, hogy ez megy szinte mindig és néhány hete a kezem is erősen fagy, színeződik, meg mondtam, hogy nem érzem a jobblábam nagyujjának egy részét. Emelte a Naftilongot, az eddigi adag nem mindig hatott. Kérdezte, hogy kaptam-e értágító infúziót, mondtam, hogy legutóbb a kórházban adták. Mondta, hogy ha nem javul a helyzet az emelt adag mellett sem, akkor kelleni fog megint. Szóltam az elviselhetetlen lábfájásról, meg hogy nem tudok menni, csak kis távokat és az is fáj. Szerinte az érszűkület miatt érzem és mert támadja az immunrendszerem az izmaimat is. Nem gondoltam, hogy az fáj úgy, mintha az izmomat tépnék.

Megírta a véleményét, meg ráírta a papírra a gyógyszeradagot és mehettem is haza.

Kardiológia: A szívem továbbra is produkálja a szabálytalan ütéseket, de nem vészes, most alig volt hiba, mikor nézték.

A vesémről még nem tudok semmit, majd kiderül, vettek vért is.

Az immunológián is lecsapoltak. Megint megszédültem, szóval gyanítom, hogy nemsok vérem lehet, mert legutóbb is szédültem a vérvétel után, aztán kiderült, hogy alig volt vérem.

Még mennem kell majd a gasztroenterológushoz, mert sokat puffadok, meg egyéb panaszok vannak és mondta a háziorvos, hogy nézessük meg mi a helyzet.

12 megjegyzés:

  1. Jobbulást!!! De tudod mi lesz!!! Bízom benned!!!! Úgyis legyőzöd ezt a szart!!! :-) :-) :-) :-) :-) :-)

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Nagyon örülök, hogy már írtál, tűkön ültem egész nap, hogy ugyan mik lesznek az eredmények.
    Úgy voltam készülve, hogy minden rosszra fel legyek készülve, ami csak jöhet, így ahhoz képest nem is olyan rossz, amiket mondtak. Valamiért nyugodtabb vagyok most, hogy már tudom az eredményeket, még úgy is, hogy romlott a helyzet.
    Annak meg nagyon örülök, hogy fel akarod venni a harcot a betegséggel! Nagyon sok mindenre képes az ember, ha tényleg nagyon elszánt! Volt már rá példa, hogy valaki így jobban lett, úgyhogy Neked is sikerülhet :) Kitartást, és ha bármiben tudok, akkor szívesen segítek! :)

    VálaszTörlés
  3. Szia Arnold!

    Csatlakozom az előttem szólókhoz. Én is nagyon örülök, hogy már írtál. Figyeltem ma délután többször is a blogod, hogy van e új bejegyzés. Az elszomorít azért, hogy romlott a helyzet, de annak nagyon örülök, hogy ennyire elszánt vagy. Szerintem nagyon sokat számít, ha nem adod fel.
    Én is csak azt tudom mondani, hogy amiben csak tudok, abban bármikor nagyon szívesen segítek!

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!

    Nagyon kedvesek vagytok! Nem is kérdés, hogy jól leszek, ha ennyien támogattok! Köszönöm! Remélem, vissza tudom adni Nektek valahogy a jóságotokat! Most úgy érzem, hogy felvérteztem magam, de most Ti is hozzáadtatok az erőmhöz, ezzel a biztatással, köszönöm!
    Fuj, de csöpögősre sikerült... :D Bocs. :D De tényleg jólesik, hogy a barátaim vagytok és segítetek! Én is segítek Nektek, ha szükség van rá! De tudjátok is, mindig mondom.

    VálaszTörlés
  5. De cuki vagy A! :P :D :)

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    Te is nagyon kedves vagy! :-) Támogatunk Téged, mindenben! :) Én biztosan, de látom, hogy a többi Barátod is :)

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    Köszönöm! Igen, Ők is. Én is segítek, ha tudok, mindegyikőtöknek, csak szóljatok.

    VálaszTörlés
  8. Jobbulj! :-) Örülnék, ha tudnék Neked valahogy máshogy is segíteni, mint azzal, hogy írogatok neked... de egyenlőre ez maradt. Nagyon kedves vagy, és nagyon értékes! És ezúton is köszi, hogy mindig meghallgatod a rinyálásomat XD tényleg sokat jelent, hogy te ilyen megértő vagy. Maradj is ilyen!

    Zs.

    VálaszTörlés
  9. Zs., Neked is nagyon köszönöm! Nincs mit, szívesen meghallgatlak! ...és azért ez nem egyoldalú, hiszen Te is meg szoktál hallgatni, köszönöm!

    VálaszTörlés
  10. Szia A! Nagyon örülök neki, hogy ilyen barátaid vannak! Te meg nagyon aranyos és kedves vagy, mint itt mindenki!
    Szerencsére azért még nem haltak ki a normális emberek. Hurrá! :P Ez erőt ad nekem is. Ha tudok segíteni bármiben szólj légyszíves!!
    E. :P :D :-))

    VálaszTörlés
  11. Kedves E! Nagyon kedves vagy! Igen, vannak még jó emberek! ;-)) Örülök, hogy Neked is erőt ad! Én is segítek, amiben tudok, szóljál nyugodtan!

    VálaszTörlés