Végre elindultam

az úton, amire már nagyon régen rá kellett volna lépnem, csak sok akadály volt előttem. A legnagyobb én magam voltam és a környezetem, amiért nem fogadtak el, valamint a tudatlanságom a témában és az anyagi helyzetem. Éreztem, hogy most már lépnem kell, mert tényleg az életminőségem és maga az életem volt veszélyben az állapot miatti depresszióm mértéke miatt. A legalját megjárva elkezdtem erőt gyűjteni, ezzel párhuzamosan pedig informálódni, merre is induljak segítségért, mert tudtam, hogy tennem kell valamit. Évekig tartott a felkészülés, magamban, aztán eljött a nap, ami egyszerre ígért megkönnyebbülést és esélyt arra, hogy a környezetem (főleg apám) visszalök oda, a mélybe. Mikor eléálltam már felkészült voltam az esetleges pofonra. Meg is kaptam és hiába készültem fel rá, fájt. Nem mutattam ki neki, de ekkor megint depresszió következett, viszont elhatároztam, hogy nem fogom feladni és gyenge sem leszek. Sikerült kapcsolatbalépnem egy pszichiáterrel, igaz ahogy sejtettem és ahogy olvastam, a pénztárcámba valóban rendesen belenyúl, viszont vagy ez, vagy tovább süllyedek a 20 éve hurcolt teher alatt és belefulladok ebbe a fullasztó és a megfelelési kényszer miatti erőfeszítés verejtékével, az elnyomottság miatti feszültség és depresszió könnyeivel átitatott jelmezbe. Ideje, hogy ezt leszaggassam magamról. Már az is jót fog tenni, ha megerősítést kapok a szakembertől, lesz papírom arról, hogy valós ez az állapot, nem vagyok kattant, mert a faterom elmebetegnek gondol és nem is fogad el. Meg akarom próbálni leginkább magam miatt, mert magam miatt kell jobban lennem, nem azért, hogy kicsikarjak belőle olyat, amit másképp' meg sem tenne, az elfogadást. Örülök, hogy annyi év után meg tudtam tenni az első lépéseket és elindulhat idebent a rendrakás, legalább részben.

Más téma:

A házfelújítás most megállt, a Krisz most máshol is dolgozik. A múltkor, mikor itt volt, elcseszte a villanyt a fürdőszobában is, meg a hátsó kertnél is, meg a teraszvilágítás is pislákol. Mondtam az apámnak, hogy nem lesz jó vége, inkább hívjon szakembert, akkor hallgatott is rám, de úgy tűnik valójában ment a maga feje után és mégiscsak rábízta a Mekk Elekre.

A futóműveimmel nem vagyok jóban mostanság. Nem tudok felállni, csak ha karból feltolom/valamibe kapaszkodva felhúzom magam. Néha sikerül felállni rendesen is, de akkor egyből kimegy az erő a lábaimból és összecsuklanak. Ha az előbbiek szerint állok fel, akkor marad bennük annyi erő, hogy egy ideig tudok állni és járni is tudok több métert.

Megrendeltük a macskakennelt. Ha legyártották, akkor a Krisz elhozza nekünk és itt majd 3-an összeállítjuk.

A napokban megint sírva röhögtem. :-D Nagyon kellett már egy igazi nevetés.

Telnek a napjaim, semmi extra

Durva ez a tél a tavaszban! Tegnap reggel kómás fejjel csoszogtam ki a konyhába, mellékesen kipillantottam az ablakon, majd visszanéztem, mert nem hittem a szememnek. Azt hittem káprázik az álmosságtól, megdörzsöltem, de ugyanazt láttam. Szakadt a hó, de vagy 200 forintos méretűek voltak a pelyhek. Mondom ez komoly, így április közepén. Asszem' még várat magára a nyár.

A Húsvét unalmas volt, de teleettem magam tojással minden formában, meg sonkával. Gyümölcstorta volt a desszert, még maradt. Az utolsót eszem épp'. Régen eljártunk az apámmal meglocsolni a rokon/ismerős lányokat/nőket, persze csak azokat, akik engedték. Egyszer annyi csokitojást kaptunk, hogy megtelt velük egy hátizsák. :-D

Találtam pszichodokit, remélem nem lesz durva a terápia ára. Ha kibírható összeget kér és tud fogadni, megyek. Még várom a válaszát. Eddig próbáltam magammal elrendezni a dolgokat, meg a Tesóm is segít, de vannak a "problémámnak" olyan részei is, aminek az orvoslásához szaksegítség szükséges + sok éve hurcolom. Mostanában folyton ezzel a "dologgal" kapcsolatban álmodom, nyilván mert foglalkoztat, kényelmetlen, vagy pedig azt álmodom, hogy görcsös sírásban török ki. Ez is azt jelzi, hogy a valóságban elfojtom, ami nyomaszt. Volt pár olyan napom is, mikor ömlött a könnyem röhögés közben, mert a Tesóm olyanokat mondott, hogy teljesen bepörgetett. :-D

Az utóbbi időben voltam csavarogni, voltunk sétálni, a boltban, a hentesnél, bementünk a cukrászdába, stb. A többhónapos házban rohadás után felüdülés volt pár naponta kimozdulni. Voltam kint az udvaron is múltkor, hoztam be tüzelőt, segítettem a melegházat építeni, vetni, stb.
Múltkor is voltunk megint a községben, elmentünk a boltba, aztán belefutottunk valami össznépi dajdajozásba, borokat zsűriztek és azzal volt egybekötve a többi elfoglaltság, kicsit olyan volt, mint a búcsú. Engem nem fogott meg. Apám összefutott pár ismerőssel, leálltak beszélgetni.

Az étvágyam mikor-milyen, pedig volt kb. 2 hét, mikor nagyon jó volt.

Jött a Krisz 2x mostanság, majd segít ő is a macskakennelt megépíteni, jövő hónapra el kell készülnie, mert a Gabi sietteti apámat, hogy hozza el a Fricit. Majd lassan a házfelújítás is elkezdődik. A fürdőszoba rendben van, ott csak a bojlert kell cserélni, meg a zuhanykabin helyett kád lesz, mert nem tudok ácsorogni + a megszédülések miatt is jobb, ha ülni tudok. Buzerálta a villanyt, aminek következtében azóta sem a fürdőszobában, sem a hátsó kertben nincs világítás. :-D Azt mondja "Mekk Elek vagyok." Majdnem feltört belőlem a röhögés, ha tudná, hogy én már rég' elneveztem annak. :-D

A kórságom egy ideje inaktív, aminek örülök. Az ízületeim fájnak csak, főleg a térdem, el-elmozdul járáskor és dagadt, így csak pár méter megtétele most a maximum. Fájdalomcsillapító krém + fásli kicsit segít. Igyekszem pihentetni. Sokat bizsereg mostanság az ujjaim vége, meg a szám, néha az orrom hegye. :-D Apám már ijedezett, hogy megint stroke, de én már ismerem a szervezetemet, meg a kórságaimat. A mini stroke zsibbaszt, meg bénít percekre/órákra. A neuropátia csak bizsergést, meg fájdalmat, égő érzést okoz és csak néhány mp-ig, vagy egy percig tart, viszont sűrűn jön. Ezen kívül egészségesnek érzem magam. Maradjon így minél tovább!

Voltunk tegnap Pesten

Elmentünk sétálni, jött a Gabi is. A Fügét bevittük a kutyafuttatóba, kicsit rohangált, aztán elmentünk az Aldiba és apám talált egy tök jó ülőpárnát a székbe. Itthon nem volt semmi értelmes erre a célra, viszont anélkül kb. egy óra ücsörgést már megérzek, a döccenők külön élvezetet nyújtanak ilyenkor. Lett tehát párnám és hazafelé nem volt már fájdalmas zötyögni. Voltam kicsit sétálni is, hogy a lábaim "edzésben" maradjanak. Ez most kb. 20 métert jelentett, többre nem futotta, de majd máskor lesz jobb is. Már hiányzott, hogy rendesen sétálgassak. Nem volt jó a légkör, megint veszekedtek apámék, de igyekeztem nem odafigyelni. Hiányzik Pest, meg a lakótelep, ahol laktunk. Mióta elköltöztünk, nem érzem otthon magam, mindig azt várom, hogy hazamenjünk, aztán leesik, hogy elvileg itt vagyok otthon. Remélem egyszer úgy alakul, hogy újra Pesten élhessek. A közlekedés megint móresre tanított minket, hogy még sok mindent kell megtapasztalnunk, megtanulnunk, megizzadtunk párszor hazafelé. Palotán alig tudott felemelni apám a buszra, mert sem a rámpát nem nyitotta le a sofőr, sem a padlót nem engedte lejjebb (amikor ezt megteszik, mindig megoldjuk rámpa nélkül is, de így túl magas volt), szóval nagyot kellett emelni apámnak, én segíteni akartam, de kipörgött a kerék megint, de apám valahogy felemelt. Mindenki csak bámult, nem segítettek az apámnak. Beállított a szokott helyre, de a menetiránnyal ellenkezőleg, aztán egy alkalommal a sofőr olyat fékezett, hogy azt hittem kilyukad a pedálja alatt a padló, a székem le volt fékezve, így hátragurulni nem tudott, de elkezdtem hanyattdőlni. Apám elkapta a széket, meg én is elkaptam a kapaszkodót, de jót röhögtünk. Tanultunk megint, hogy máshogy kell elhelyezkedni. A távolsági buszon is volt móka; közeledtünk hazafelé, úgyhogy apám előrement, hogy a sofőrnek szóljon a rámpa miatt. Eközben persze haladtunk, jött egy éles kanyar és megindult a szék. Természetesen le volt fékezve, de az első kerekeket nem lehet, így elkanyarodott. Odakaptam a kapaszkodóhoz, de olyan hirtelen fordult el, hogy addigra nekigurultam az ajtónál álló nő lábának. Elnézést kértem, ő nem szólt semmit. Apám ott termett, segített visszakerülni a helyemre, mert közben a kutyát is az ölemben fogtam és a mozgó buszon nem ment egy kézzel visszamanőverezni a helyemre. Onnantól végig úgy kapaszkodtam, hogy kb. véraláfutásos lett a kapaszkodó. :-P Fene gondolta, hogy így is elgurulhatok. Újabb tapasztalat. :-D Kaotikus utunk volt megint, de legalább tapasztalunk mindig és felkészültek leszünk legközelebb. Elfárasztott az utazás, de ez nem állít meg, minden nap mennék mostanában.

A hetem

nem volt stresszmentes. Jött 2 TIA (tavaly óta nem volt), egy a hét elején, egy pedig 2 nappal később. Az elsőről nem is tudtam, hogy az volt, mert csak a szájpadlásom és a garatom zsibbadt el néhány percre, nem is foglalkoztam a dologgal. A másodiknál már a bal karom, bal arcfelem és a szám is teljesen elzsibbadt (ez is csak néhány percig tartott és a tudatom tiszta volt). Ekkor esett le, hogy a pár nappal azelőtti zsibbadás is már bajt jelzett. Az első előtt iszonyú fejfájásom és szédülésem volt már órák óta, de akkor nem esett le, hogy mi van. A második csak jött, rosszullét és egyéb előjel nélkül. Mire kiértek a mentők, már nem lógott a karom és a többi gond sem állt fenn. Mértek vérnyomást, akkor csak kicsit volt magasabb. A kórházban is vérnyomást mértek, volt EKG (azt mondták, a szabálytalan ritmus is okozhatja a bajt, de az EKG nem mutatott most ritmuszavart, igaz, a bogyók elég jól kordában tartják), vettek vért, volt CT, meg minden ami kell és megnézett egy neurológus is. Lecsesztek, hogy miért csak a második rosszullétkor mentem? Mondtam, hogy nem tudtam, hogy az előző is roham volt, minden bizsergéssel, zsibbadással csak nem szaladgálhatok be. Ez a féloldalas lezsibbadás már tipikus volt, azé' tudtam. A fejem azóta is fáj, tegnap is megint szét akart robbanni, de nem történt semmi és hol viselhetően, hol erősen szédülök. A CT szerint az agyam most sem vérzett, szóval megint "csak" nem kapott vért egy területen (ez a TIA lényege), ez okozta a gondokat. Nem tudni, hogy mi provokálta, rögöt nem láttak, de egymást érik a frontok, meg a vérnyomásom is mikor-milyen, a szívritmus szintén. A gyógyszer sokat segít, de teljesen nem szűnt meg a rosszalkodás, x időnként, meg frontokkor be-beindul a buli. Egy évig semmi, aztán mindjárt 2 is jött. Hálát adok a Jóistennek, hogy megúsztam károsodás nélkül! Nagy mákom volt megint, hogy csak pár perces volt a gebasz. A vérhígító is sokat segít. A tavalyit rög okozta, de mióta kapom az alvadásgátlót, nem volt baj. Most nem láttak rögöt, remélem nem az van, hogy elmozdult és vándorol, bár akkor már baj lenne belőle. Most a fejem alig fáj, a szédülés sem vészes, hétfőn mennénk Pestre. Ezek szinte állandó társaim, de mostanság erősebben jelentkeztek. A fő, hogy ma sokkal jobban vagyok és nem lett bajom.