Voltunk tegnap Pesten

Elmentünk sétálni, jött a Gabi is. A Fügét bevittük a kutyafuttatóba, kicsit rohangált, aztán elmentünk az Aldiba és apám talált egy tök jó ülőpárnát a székbe. Itthon nem volt semmi értelmes erre a célra, viszont anélkül kb. egy óra ücsörgést már megérzek, a döccenők külön élvezetet nyújtanak ilyenkor. Lett tehát párnám és hazafelé nem volt már fájdalmas zötyögni. Voltam kicsit sétálni is, hogy a lábaim "edzésben" maradjanak. Ez most kb. 20 métert jelentett, többre nem futotta, de majd máskor lesz jobb is. Már hiányzott, hogy rendesen sétálgassak. Nem volt jó a légkör, megint veszekedtek apámék, de igyekeztem nem odafigyelni. Hiányzik Pest, meg a lakótelep, ahol laktunk. Mióta elköltöztünk, nem érzem otthon magam, mindig azt várom, hogy hazamenjünk, aztán leesik, hogy elvileg itt vagyok otthon. Remélem egyszer úgy alakul, hogy újra Pesten élhessek. A közlekedés megint móresre tanított minket, hogy még sok mindent kell megtapasztalnunk, megtanulnunk, megizzadtunk párszor hazafelé. Palotán alig tudott felemelni apám a buszra, mert sem a rámpát nem nyitotta le a sofőr, sem a padlót nem engedte lejjebb (amikor ezt megteszik, mindig megoldjuk rámpa nélkül is, de így túl magas volt), szóval nagyot kellett emelni apámnak, én segíteni akartam, de kipörgött a kerék megint, de apám valahogy felemelt. Mindenki csak bámult, nem segítettek az apámnak. Beállított a szokott helyre, de a menetiránnyal ellenkezőleg, aztán egy alkalommal a sofőr olyat fékezett, hogy azt hittem kilyukad a pedálja alatt a padló, a székem le volt fékezve, így hátragurulni nem tudott, de elkezdtem hanyattdőlni. Apám elkapta a széket, meg én is elkaptam a kapaszkodót, de jót röhögtünk. Tanultunk megint, hogy máshogy kell elhelyezkedni. A távolsági buszon is volt móka; közeledtünk hazafelé, úgyhogy apám előrement, hogy a sofőrnek szóljon a rámpa miatt. Eközben persze haladtunk, jött egy éles kanyar és megindult a szék. Természetesen le volt fékezve, de az első kerekeket nem lehet, így elkanyarodott. Odakaptam a kapaszkodóhoz, de olyan hirtelen fordult el, hogy addigra nekigurultam az ajtónál álló nő lábának. Elnézést kértem, ő nem szólt semmit. Apám ott termett, segített visszakerülni a helyemre, mert közben a kutyát is az ölemben fogtam és a mozgó buszon nem ment egy kézzel visszamanőverezni a helyemre. Onnantól végig úgy kapaszkodtam, hogy kb. véraláfutásos lett a kapaszkodó. :-P Fene gondolta, hogy így is elgurulhatok. Újabb tapasztalat. :-D Kaotikus utunk volt megint, de legalább tapasztalunk mindig és felkészültek leszünk legközelebb. Elfárasztott az utazás, de ez nem állít meg, minden nap mennék mostanában.