Jobban vagyok

Most pont nem, mert még nem dőlt el, hogy a szemem ugrik-e ki, az orrom robban-e le, vagy az agyam (helye) robban-e ki hamarabb a fejemből a nyomástól, gondolom a melegfront buzerál, délután óta boldogít a masszív fejfájás, bár még nem érte el a 10-es szintet. Ezt leszámítva jobb napjaim vannak, mégha délutánra, vagy estére mindig rosszullét is talál meg, de néhány napja tart a jobb közérzet és a jobb erőnlét, roham sem jött 2-3 napja. Eddig nemcsak délután voltam rosszul, hanem egész nap és erőm sem volt, most viszont egy pesti utat is bírnék (persze csak délutánig, amíg kitart a szuflám), csak most nincs lehetőségem interjúra menni. 

Fater valamelyik nap már okoskodott és szabályosan lecseszett, hogy minek megyek a terápiára, minek foglalkozom a múlttal? Ha beszélgetne néha velem és ismerne, tudná, hogy nem tudatosan teszem, a tudatalattim dobálja vissza a feldolgozatlan dolgokat. Erre az volt a reakciója, hogy engem hibáztatott, amiért mertek rám hatni az adott események (amik amúgy meg sem történtek volna, ha ő nem lép le) és közölte, hogy ne idegesítsem, meg hogy ő (!) jól van, feldolgozta a szarokat (dehogy dolgozta fel, akkor nem menekülne előlük). Az egoizmus megint befigyel, meg az sem normális, hogy érvényteleníteni akarja a reakcióimat és bűnként kezeli őket. Valamelyik nap aktiválta az egyik olyan sémát is, amire be szoktam kattanni, persze most is egyből eldurrant az agyam és a kezelhetetlen düh, meg keserűség következtében szokás szerint kitörtem, mint Zrínyi, de mivel arra csak további alázás, meg elmebetegezés volt a válasz, fokozta a dühömet és keserűségemet, aminek következtében a fal után önmagam ellen is fordultam. Gondolom erre is jó lesz a terápia, meg amennyire tudom, kontrollálom magam nyilván, előbbi esetnél is visszafogtam magam, amint észhez tértem, hiába voltam még mindig rohadt dühös, mert józan ésszel fel tudom mérni, hogy hol kell gátat szabni neki, de amikor elönt az a nagyon erős düh és keserűség, olyankor az irányít és vagy magamban teszek kárt, vagy a fal kap. Több okból kifolyólag is hasznos lesz az a terápia, nem izgat, hogy a fater mit gondol róla. 

Kíváncsi lennék mennyi lehet most az EF-értékem, mert gondolom onnan fúj a szél, valamelyest jobban dolgozhat a szívem. Végre nem vagyok szimbiózisban az ággyal és a beszéd sem Darth Vaderes fújtatások közepette zajlik, bár az állás+beszéd duó továbbra sem megy, választhatok, hogy vagy az egyik, vagy a másik. Ájulás sem mindig kerülget, ha felállok, vagy bármit csinálok, pedig eddig ülni sem tudtam. Nem tudom mi történt, talán már hat a kezelés és javult a szívem teljesítménye. Nem tudom meddig fog ez kitartani, de nem is érdekel, most kiélvezem, hogy jobban működöm. 

Mivel már tudok ülni és a közérzetem is csak délutánonként kezd romlani, valamint mára 25 fokos csúcshőmérsékletet ígértek (volt is annyi), kivitt a fater. Elmentünk vásárolni, ettünk fagyit is, olyan jó volt az idő. Kezdtem begolyózni a házban, 3 hónapja nem voltam kint (leszámítva a kórházat) és ezért el tudtam volna tölteni órákat házon kívül, de apám azt mondta fárasztó toligálni. Az Ildihez már át sem vitt. Tombolni tudtam volna a tehetetlen dühtől, hogy mástól függ, hogy hová jutok el és mennyit tartózkodhatom házon kívül. Mondtam neki, hogy az nem lehet kifogás, hogy fárasztó tolni, intézze el végre a közgyógyot és akkor fel tudja írni a Doki az elektromos széket. Elvileg jogosult vagyok rá, mivel az önhajtóst nem tudom hajtani. Mondtam apámnak, hogy nem veheti el ezt a kevés lehetőséget is, ezek után alig fog kivinni, mert fárasztó? Rámförmedt, hogy mi bajom van, most is kivitt, meg ha lefárasztom a sétával, az itthoni teendőket nem tudja csinálni, pedig most is sok teendője lesz, (mert megint elvállalt szereléseket), szóval amúgy sem fog tudni kivinni, de elégedjek meg, mert ma kivitt. Aha, a boltig, amit megjárunk fél óra alatt, ráadásul így, hogy hónapok telnek el két séta közt, ne csodálkozzon, hogy mehetnékem van! Ki-kiülök a teraszra, mióta van erőm, de ingerek ott sem érnek, ezért kell(ene) kimenni. Pulóver és hosszúgatya volt rajtunk, de melegünk volt a napon, a lábunk is bemelegedett a cipőbe. Nálam ez ritka, mert sokszor olyan fagyos a futóművem, hogy hideg a cipő belseje, miután lehúzom, de ma alig vártam, hogy itthon levegyem. Legközelebb előkerül a szellősebb abból is.

Az étvágyam egész' jó, bár a kajálás utáni rosszullétek továbbra is boldogítanak, de ne legyek telhetetlen, nem javulhat meg minden egyszerre. Továbbra is alkalmas lennék szélcsengőnek, meg röntgenezni sem kell, elég egy elemlámpával átvilágítani. Ma mérlegre álltam és 59 kg vagyok.
Az ismerős pénztáros megjegyezte, hogy milyen fehér vagyok, de amíg csak kívül gáz a helyzet, addig jó, ugyanis ennek ellenére egész' jól voltam/vagyok. Egyből az az eset ugrott be, amikor pár évvel ezelőtt be kellett mennem a kórházba, de abban az épületben még nem jártunk, így meg kellett kérdezni egy ott dolgozó dokit, hogy merre menjünk a betegfelvételre. Végigfutott rajtam a tekintete, majd megszólalt; "az Onkológiára jöttek?" Gondoltam magamban ilyen faszán nézek ki? Jót röhögtem utána, persze nem a valódi rákbetegeken, hanem a saját 'nyomoromon'.
Na igen, nem minden az, aminek látszik. Hogy vidámabb példát is hozzak: az esetkor még gyalog közlekedtem (rövidtávon - max. 50 méter - még ma is) és fater bement a Bankba, kezembenyomva addig a műanyagpoharas, automatás kávéját, mivel be nem vihette. Én szinte mindig merengek, így akkor is máshol jártam és a révedezésből egy placcsanás rántott vissza. Gondolom kéregetőnek tűntem, amint állok leszegett fejjel, poharat tartva. 😆 A fószer zavarba jött, én csak röhögtem és mondtam neki, hogy a szándék becsülendő! 😁
Most viszont lefekszem, mert kezd 10-es szintre fejlődni a migrén.

Murphy

nagyon nem akarja, hogy terápiára menjek. Januárban mehettem volna ún. első interjúra, de már nem rémlik miért kellett lemondanom. Múlthónapban is mehettem volna, de indulás előtti este vitt el a mentő a szűnni nem akaró rohamok miatt. (Jellemző a jó időzítés. 😆👏) Pár nappal később újra jelentkeztem és ma kerestek, hogy csütörtökön kéne mennem, de megint le kellett mondanom, mert szinte csak fekve bírok létezni, legalábbis rövid időt tudok ágyon kívül tölteni, viszont ~ 5 órát kéne utazni. Oké, a távolsági buszon el tudnék feküdni a leghátsó üléssoron (de értelemszerűen azt is csak akkor, ha nem ülnek ott, amit senki nem garantál), viszont a zötyögést, fékezést-gyorsítást, kanyarokat nem bírom, amikor ilyen fos a keringésem, mert mindig ájulás kerülget tőlük, meg rosszul vagyok, így ilyen időszakokban sosem utazom sehová. Az interjú után állítólag beletelik pár hétbe, mire be lehet feküdni, így van arra esély, hogy addigra jobb állapotban lennék (mert szerencsére hullámzó a helyzet), lehet, hogy megint javul egy kicsit a szívem teljesítménye, sőt, nem volna rossz, hogyha a masina is bekerülne addigra, de ahhoz fel kéne utaznom, hogy egyáltalán eldöntsék; alkalmas vagyok-e a terápiára, a józan ész azonban azt mondta, hogy ne utazzak csütörtökön, mert be fogok krepálni és a fizikai állapotom is azt mondja, hogy képtelen lennék megtenni az utat, mivel attól is rosszul vagyok, ha ki kell szállnom az ágyból. Ezt a dolgot félre kell tennem és akkor jelentkezni újra, amikor már bennem lesz a 'segédhajtómű' és megbízhatóbban funkcionálok, vagy ha javul egy kicsit az állapotom és bírom az utazást. 

Elkiabáltam a 2,5 nap rohammentességet, tegnap este megérkezett a nyavalyás, de legalább csak egy és utána 3 órát aludtam, éjfélkor tértem észhez. Ma koraeste ismét volt és megint nem akartak szűnni, a 3. után azt hittem megint mentőt kell majd hívni, de a 4. után ébredve nem jött több.

Szívügyek

Múltkor megvolt a kontroll szívultrahang, ami szerint stagnál a szívem teljesítménye. Ezt két irányból lehet nézni, én onnan nézem, hogy nem romlott tovább, sőt, állítólag egy kicsit javulhat a kezelés hatására és ezzel elfogytak a jó hírek. Nem hétfőre, hanem mára szólt az időpontom szakorvosi vizsgálatra, mákom van, hogy vasárnap este megnéztem a papírt. A vérnyomásom most alacsony volt, a pulzus szokás szerint magas. Az EKG megint rossz lett, de ez nem meglepő. Elkapott egy nyugalmi helyzeti 140-es tempót, aztán felállított a doki és pillanatok alatt felszaladt 175-ig, viszont a pitvarfibrilláció megint nem mutatta meg magát. Majdnem elájultam, úgyhogy visszafektetett a doki és felemelte a lábaimat. Ezúttal több tájékoztatást kaptam. Elmondta, hogy ICD pacemaker beültetésre lesz szükség (ami ugye nem új hír, csak megerősítette), mert több olyan rizikófaktor is fennáll, amik miatt megmakkanhatok. Egyrészt fokozatosan merül ki a szívem, másrészt fennáll a szívroham veszélye a tachycard rohamok és szabálytalan pulzus miatt, valamint a keringésösszeomlás (ami ugye néhány éve meglátogatott már, csak mákomra nem teljes volt, múlthónapban meg épp'hogy elkerültem) és a vérrögképződés veszélye is fennáll a pitvarfibrilláció miatt (azt mostanság ritkán érzem, de a doki szerint attól még lehet, mert nem mindig érzi az ember), illetve ezek a ritmuszavarok átfordulhatnak kamrafibrillációba, ami életveszélyes (de állítólag a szerkezet azt is megpróbálja megoldani egy erősebb sokk leadásával). Sok nehéz gondolat cikázik reggel óta az agyamban, de nem adom, nem is adhatom át magam nekik. Bevetettem hangos zenét, filmeket, repülős YouTube-videókat, mindent és bármit, hogy le legyen kötve az agyam. Ígyis be-beszivárog a fos a figyelmem középpontjába, de legalább nem tud leuralni, mert azonnal elkezdek valami másra figyelni. Igyekszem úgy hozzáállni, hogy ez még nem a világ vége, mivel korrigálható a dolog a készülékkel és ha nagyon szar lesz a helyzet, még a transzplantáció is ott van, mint végső mentőöv (persze addig ki is kell húzni, meg fizikailag is bírni kell a 'motorcserét'). Még nem tartok ott és egy darabig nem is fogok, ha minden jól megy, mert a doki szerint az csak az utolsó stádiumnál szükséges (a szívelégtelenségnek állítólag 4 stádiuma van, én a 3.-ban vagyok), csupán szóbajött, mint legutolsó esély, mivel fárad a szívem és ugyan a PM állítólag levesz majd némi terhet róla, de nyilván nem fogja meggyógyítani, az alapproblémák fenn fognak állni és romlani fognak, a cucc 'csak' arra lesz, hogy a hirtelen szívhaláltól megvédjen. Állítólag ez sem 100%-os védelem, de sokkal több esélyem lesz vele, mint jelenleg, mert most nem véd semmi. (De, Isten!) Anno elmondta a Dokim, hogy mik várhatóak az alapbetegség miatt, plusz ugye az érrendszerem gyári hibás, ezért mondhatnám, hogy volt időm felkészülni, ami félig-meddig meg is történt, de nyilván egészen más a valóság, mint a képzelet. Nem tagadom, hogy ettől a helyzettől befostam egy kicsit és lehúzta a hangulatomat. (Nem magamat féltem.) Megígértem, hogy nem keseredem el, meg hogy továbbra is apait-anyait beleadok és ehhez tartom magam. Ma is sok erőt kaptam, de többet nem írhatok erről. Itt van a fentebb említett 2 esélyem is és hiszem, meg tapasztalom folyamatosan, hogy az akarat is sokat számít, szóval valójában 3 esélyem van, mert én is tehetek azért, hogy minél tovább kihúzzam. Keseregni csak akkor 'érdemes', ha nincs esély, de mivel nekem itt ez a 3, nem fogom magam sajnálni. Valaki mást sajnálok, akiről tudom, hogy padlóra fogja tenni a helyzet. Próbálok majd erőt adni Neki. Most megint löketet kaptam. Mindig ez van, amikor gáz van, gondolom 'reflex', de hiszem, hogy ilyenkor Isten adja a hitet és az erőt! Felemás vagyok; az egyik felemet letaglózták a dolgok és berezelt, a másik viszont daccal és higgadtsággal reagál. Egy katyvasz van bennem, de gondolom nemsokára a helyükre kerülnek a dolgok. Válaszolt a doki pár kérdésemre és az infók közül leírok párat, hátha segítség lesz más idetévedő érintettek számára is (nyilván nem tudok teljeskörű tájékoztatást adni, csak nagyvonalakban próbálom leírni a dolgokat). Van ugye a hagyományos pacemaker, ami a túl lassú szívműködést korrigálja. Az ICD pacemaker is tudja állítólag ugyanezt, de az valójában egy mini defibrillátor. Ha azt érzékeli, hogy a szív túlpörög, akkor átveszi felette az irányítást és visszalassítja, ha pedig pitvarfibrillációt (ami állítólag veszélyes lehet, mert amíg remeg a szív, addig nem tudja fenntartani a keringést, plusz vérrög képződhet a pangó vérben), vagy a már fentebb említett kamrafibrillációt - az halálos lehet - érzékel, akkor sokkot ad le. A szarban az a jó, hogy ezek szerint mindegyik fennálló, vagy esélyesen kialakuló problémámba be tud majd avatkozni, így több legyet ütünk egycsapásra és valamelyest biztonságban leszek. Már csak az kell, hogy ne figyeljen be olyan gond, amit a szerkezet nem tud orvosolni, pl. kamrafibrilláció esetén leadja ugyan a sokkot, de állítólag nem biztos, hogy sikerrel jár. Ezt el kell fogadnom. Ez az egyik nehéz gondolat azok közül, amik azóta ordítanak a fejemben, amióta a dokitól eljöttem, de próbálom mindenfélével felülírni őket, mert nem kerülhetek a hatásuk alá. Isten vigyáz rám! Kérdeztem, hogy érezhető-e a szerkezet működése? Azt mondta a doki, hogy amikor 'figyel', olyankor semmit nem érezni (ez mondjuk logikus), de ha elszalad a pulzus, akkor a cucc mégjobban fel fogja pörgetni, hogy átvegye a gyeplőt és azt érezni fogom, aztán lelassítja a szívemet normál ritmusra. Ha ez valami miatt sikertelen, vagy a fent említett életveszélyes dolgokat észleli, akkor sokkot ad le és az állítólag olyan lesz, mintha mellkason rúgnának, mivel áramot juttat a szívembe, meg elveszíthetem az eszméletemet közben, de fogok kapni egy kártyát a masináról és az mindig legyen nálam, meg mentőt kell hívni, ha sokkot adott le a készülék. Nem túl biztató dolgok. Kérdeztem, hogy kell-e majd cserélni? Azt mondta, hogy az elem akár 10 évig is bírja, de 5-6-ig tuti, attól függően persze, hogy mennyire van igénybevéve a cucc, addig nem kell hozzá(m)nyúlni, hacsak nem hibásodik meg a szerkezet. Ha lemerült, akkor kell cserélni, de csak a kütyüt fogják állítólag, az eredetileg berakott vezetékek maradnak bennem. Élő szövet leszek a fémvázon. 😉 Pozitív hír, hogy állítólag jelentősen javul az ember életminősége a beültetés után. 👍 Mondta a doki, hogy akik addig kb. semmit nem tudtak már csinálni (én is ott tartok), a szerkezettel azok is futnak, dolgoznak, teljes életet élnek - persze betartva a PM-re vonatkozó szabályokat. Ez biztató! Már hiányzik az aktivitás, én utálok tétlenkedni. A beavatkozás állítólag nem tart sokáig (hacsak nem adódik valami gikszer közben) és nem altatnak, csak érzéstelenítenek (kivéve ha gáz van, mert a legtöbb altató állítólag ront a ritmuszavarokon, illetve növeli a rizikókat azoknál, akiknek súlyos a szívelégtelenségük). A doki szerint előbb erősíteni kell a szervezetemet, mert jelenleg az is nagy megterhelés volna neki, ha így nyúlnának hozzám, de ha netán valami miatt el kellene altatni, akkor sanszos, hogy nem ébrednék fel, így addig nem nyúlhatnak hozzám, amíg nem érem el a biztonságos paramétereket. A beavatkozás után 1-1,5 hónapig nem emelhető magasra a bal kar, nehogy kicsússzanak az elektródák és a terhelést is csak fokozatosan lehet elkezdeni. Ezt én már tudtam, de azok miatt leírom, akik érintettek az ügyben és infókat gyűjtenek. Mivel még van egy esélyem kétfedelű géppel történő repülésre, megkérdeztem, hogy mi a helyzet ezügyben? Állítólag a repülésnek nem akadálya a szerkezet. Zsír! 👍 Ezt azért is írom le, hogy aki szintén a cucc beültetésére vár és olvassa a posztot, az tudja, hogy lehet repülni, csak a kártyát meg kell mutatni és értelemszerűen nem sétálhat át az ember a fémdetektoros kapun.

Állapotkövető rész:
Nem tartott sokáig a múltkor említett jólét, azóta már ismét semmire sem vagyok jó kb., mert amint megmozdulok már indul a buli. Fekve is befigyelnek a kitartó tachycard rohamok, de azért nyugalomban még zömmel elvagyok, bár a bal kar/váll fájdalom, meg a mellkasi forróság/szorítás gyakran befigyel. Annyi a pozitívum, hogy a fulladás és köhécselés nem vészes, mióta lehajtották a vizet, szóval úgy tűnik még nem termelődött újra olyan mennyiség, hogy újra akadályozzon a légzésben. Kaptam vízhajtót arra az esetre, ha újratermelődik. Ha bármit csinálok, vagy csak felkelek, már érzem és hallom a mellkasomban elszabaduló tempót, közben ájulás kerülget. Alapból is, mert gyenge vagyok, ami a doki szerint azért van, mert az izmaim nem kapnak rendesen vért. Kaja után megint rosszul vagyok, így többször eszem keveset. A Dokim mondta egyszer, hogy azért érzem kaja után a szívtájéki bulit, meg a keringési zavarokat és az intenzíven is azért adnak csak könnyen emészthető ételeket az embernek, mert terheli a keringést az emésztés és akié instabil, az rosszulléttel reagál. A napi teljesítményem megint annyi, hogy reggel ellátom a macskákat (alomtakarítás & etetés), időnként kimegyek a konyhába, hogy tegyek a tűzre, meg retyóra megyek ki és ennyitől is elfáradok. Ez közel sem a régi Arnold, aki egész nap aktív volt, de reményt ad a doki azon mondata, hogy a szerkezetnek köszönhetően majd újra erőre kapok. 👍 Fel kell erősödnöm, hogy hozzámnyúlhassanak, az idő viszont eléggé sürget, szóval kíváncsi vagyok, mit sikerül kihozni a szervezetemből.

Gondolom mostanság a frontok is odatesznek a közérzetemnek, mert a görcsrohamok is megint naponta jelentkeztek egy ideig, voltak napok, mikor 2-3 volt, csak tegnap és azelőtt maradt el, ma sem volt, de még estig lehet. Korábban nem tartottam tőlük, de a legutóbbi eset óta (amikor nem akartak abbamaradni és majdnem szívrohamot kaptam), meg amióta jobban megviselik a szívemet, mindig szorongás kap el, amikor megérzem, hogy jön, mert nem tudom, hogy abbamarad-e majd, vagy kibírja-e a szívem?
Elég fosul vagyok, de úgy fogom fel, hogy a fájdalmak és a rosszullétek a barátaim, mert amíg érzem őket, addig élek.
Ha bekerül a cucc, gondolom be fog kapcsolni rohamok alatt is, mert olyankor is elszáll a pulzusom. Kíváncsi vagyok hány évig bírja majd szuflával az elem. Állítólag vannak, akiknek be van ugyan ültetve a holmi, de még nem kellett beavatkoznia, csak figyel, ergo biztonsági okokból van bent, mert hajlamosak az érintettek olyan ritmuszavarra, ami megölheti őket. Gondolom ebben az esetben sokáig bírja az elem.

Találtam egy videót, ami megmutatja, hogyan van 'beszerelve' és hogyan dolgozik a cucc. Azért osztom meg itt, hátha más érintettet, vagy nem érintettet is érdekel. Először (0:40-nél) egy tachycard rohamot mutat, aztán (0:50-nél) pitvarfibrillációt és az alábbi módon szünteti meg őket a szerkezet.

Katyvasz

Előrebocsátom, hogy

- nem értek a politikához, ezért lehet, hogy rosszul látok/gondolok dolgokat 

- nem akarok vitát generálni sem, nyilván mindenkinek megvan a maga véleménye

- nem általánosítok sehol, ezért akinek valami nem inge, ne vegye magára.

Ezek tudatában olvassa a soraimat, aki erre jár!

Elkeserítőek, dühítőek és aggasztóak a körülöttünk zajló események.
Putyin atommal fenyeget, ami önmagában is riasztó, főleg ha hozzávesszük, hogy tegnapelőtt felszállt a "Végítélet" nevű repülőgép, ami állítólag ellenáll egy nukleáris háború hatásainak és légi parancsnoki központként szolgál, ha beüt a krach. Vajon miért töltött tegnapelőtt 4,5 órát a levegőben, "gyakorlaton"? (Költői kérdés volt.) Persze "valószínűleg csak fenyegetés", "figyelemelterelés", ami lehet igaz is, de azt kell alapul venni, hogy tényleg be akarja váltani a fenyegetését a csóka. Ha mégis blöff, még mindig jobban járunk és Isten adja, hogy az legyen!
Ezért megy fel a fos az agyamba, amikor azt látom, hogy egyesek röhögnek, meg poénokat gyártanak a háborús helyzetből. Egy réteg nem látja mi folyik körülötte (szeretném hinni, hogy ők sem mind ennyire vakok, csak egy részük éretlen, a másik meg védekezésből hárít), egy olyan háborús helyzetből csinálnak poént (ők legalábbis elhiszik, hogy viccesek), ami világháborúvá fejlődéssel fenyeget, sőt, pusztulással, ha az a tébolyult elme kiadja a parancsot az élesített nukleáris fegyverek bevetésére - bár abban bízom, hogy csak blöfföl, vagy ha mégsem, akkor megtagadják az illetékesek a parancsot, mivel nyilván nem akarnak meghalni ők sem, főleg egy stikkes fazon miatt. Nem tudom mi vicces egyeseknek ebben az egészben, ezen csak olyan tud röhögni, aki nem érti mi zajlik, aki nem százas agyilag, meg akinek nem halt meg szerette a háborúban. Egy másik réteg támogatja a kialakult helyzetet, mondván "ez a faj már úgyis megérett a pusztulásra". Aha, mondják ezt most, de fogadjunk ők is lefossák majd a bokájukat, ha tényleg beüt a baj. Tény, hogy vannak, akik kb. csak elrettentő példának jók, de akik nem ártanak senkinek-semminek, azoknak miért is kéne megsemmisülni? Egy harmadik csoportot szimplán hidegen hagyja, ami folyik körülötte. Az a gyűlölet, közöny, meg sötétség, ami egyesekből árad, félelmetes, főleg ha mindez egyszerre van jelen valakiben. Én sem rajongok a fajunkért, az okokat szerintem nem kell kifejtenem, de azért nem kívánom, hogy pusztuljon el az utolsó emberig! Akik helyeselnek a fenyegetésre, meg fényesre polírozzák a nyelvükkel Putyin ülőgarnitúráját, ők is egyből vonalkóddal látnák el a gatyájukat, ha ránkcseszné az atomot. Persze erre is azt mondják sokan, hogy "nem fogja, mert nem akar meghalni", vagy hogy "máskor is fenyegetett már atommal, mégsem vetette be", stb., de az, hogy korábban nem használta nem garancia arra, hogy most sem fogja, nem szabad erre hagyatkozni. Többször kiderült, hogy nem úgy cselekszik, ahogy beszél. Pont mint Orbán. Nem is csoda, hogy cimborák, bár szerintem Putyinnak nála is több kereke hiányzik. Nem olyan típusnak tűnik, mint aki elfogadná a kudarcot, mint látszik, ráadásul 70 éves már, nincs olyan sok vesztenivalója, szóval ha ennél is jobban bekattan és azt mondja, hogy ha ő vesztett, akkor legyen mindenki vesztes, abból nagy gáz lesz. Azt mondta nem támadja meg Ukrajnát, de megtámadta. Arról is volt szó, hogy civileknek nem esik bajuk, de esett, többezer civil áldozatról szólnak a hírek. Miért kellett pl. lakótelepeket bombázni? Ennyit a szavahihetőségéről és a kiszámíthatóságáról. Azzal is jönnek egyesek, hogy minket nem fenyeget veszély, mert mi nem húztuk ki a gyufát, meg különben is puszipajtások Orbánnal (látszik, még ebben a helyzetben is nyal neki, amihez gyomor kell) és mert NATO tagok vagyunk. Egyrészt ha mi nem vagyunk fenyegetve, akkor miért vásárolt Orbán egy rakás fegyvert korábban, meg miért kellett a légvédelmi szirénákat kipróbálni pár hónappal ezelőtt (érdekes az időzítés, nem? 🤔) és miért kellett nemrég vészforgatókönyvvel előállni? Lennének még kérdések. Másrészt itt már nemcsak a két ország közötti harcról van szó, hanem globálisan vagyunk fenyegetve, az ENSZ is ezt mondja és ha mégjobban elborul az agya, akkor már nem fogja érdekelni a NATO sem. Azt mondják erre sokan, hogy nem olyan hülye, hogy kinyírja magát is, de 70 éves, simán dönthet úgy, hogy neki már mindegy és mivel hatalommániás, valószínűleg végképp' be fog kattanni, ha érzi a vesztét. Abszurd, hogy egyetlen ember sakkban tart egy nagy tömeget. Értem, hogy mellette áll Kína, Fehéroroszország, stb., szóval összefonódások vannak, de nehogy már emiatt azt tegyen, amit akar! Ki ez, hogy nem lehet megfékezni? Nehogy már egyetlen kettyós fazon dirigáljon mindenkinek és tartson félelemben tömegeket, gyilkoljon és pusztítson mindent/mindenkit, ami/aki az útjába kerül! 🤬 Meg kell várni, amíg olyat tesz, amivel elsikál mindent és mindenkit? Akkor már cseszhetjük a "ja bocs, azt hittük most is csak fenyegetőzik" szöveget. Azonnal le kellett volna kapcsolni, amint az atommal jött.
Szürreális ez a helyzet, meg hogy az ember nem tudja mikor, mire számíthat, hogy az eddig hétköznapinak számító repülőgépzajra, vagy minden olyan zajra, amit hirtelen nem tud beazonosítani, feszülten figyel. Mi a frász történt a világunkkal?! Senkinek nem volna joga felborítani a békét és fenyegetni, meg félelemben tartani másokat! Megkaptam Facebookon egy bizonyára nagyon érett és tapasztalt kamasztól, hogy milyen rémálomról beszélek, amikor mi benne sem vagyunk az egészben? Nem ő az első, akiről kiderült, hogy a cseh 2-t nézi (bár neki még lehetne az a mentsége, hogy éretlen és nem fogja fel mi zajlik körülötte, de ennyire azért nem kéne vaknak lenni), meg az a felfogás is gáz, hogy "ami nem hat közvetlenül rám, az le van szarva". Ettől az énközpontúságtól és közönytől okádnom kell, pedig szépszámmal mutatkoznak meg az ilyen hozzáállású emberek, bár úgy tűnik a többség azért érti és érzi a helyzet súlyát. Lehet, hogy nálunk (még) béke van, de egyrészt ránk is hatni fog a balhé (gazdaságilag mindenképp', aminek már most is érezni a hatásait és mostmár egyáltalán nem biztos, hogy 'csak' azon a szinten, el is kezdtek csomóan útleveleket csináltatni arra az esetre, ha nekünk is menekülni kéne (ne kelljen!), meg felvásárlási láz kezdődött), másrészt a megszokott, békés élet és biztonságérzet megingott, harmadrészt a szomszédban ártatlanok haltak/halnak meg, ártatlanok menekültek el az otthonaikból hátrahagyva gyakorlatilag mindent, az otthonmaradottak örülhetnek, ha van még fedél a fejük felett, vagy hogy egyáltalán élnek (még csak most, többezer halott után kezdenek civileket evakuálni 👏), szóval nem hiszem, hogy mi vagyunk hibásan bekötve, akiket mindez nem hagy hidegen. Sokan jönnek azzal a szöveggel, hogy "az ukránok maguknak keresték a bajt, nem kell sajnálni őket", de ez ebben a formában baromság, mert a civileknek semmi köze a balhéhoz, nem ők akartak háborúzni. Arról nem a lakosság tehet, hogy az államfők közt konfliktus volt hosszú ideje. Az oroszok sem akartak balhét, tiltakoztak/tiltakoznak ellene (amiért börtönbe zárták/zárják őket 👏), a katonák is szabotálják állítólag a járműveiket, megadták magukat csomóan. Senki nem akart és akar háborút, csakis Putyin! Egyesek csak azt hajtják, hogy "mer' az ukránok 8 évig buzerálták az oroszokat, szóval megérdemlik, amit kapnak". Próbált beoltani egy ilyen hozzáállású figura, szerinte "egysíkú a gondolkodásom, mert az ukránokat védem, miközben azt elfelejtem, hogy tettek mindezért". Hülye... Attól, hogy az államfő hülyeségeket csinál, nem kéne a népét is támadni, ezt kéne végre megérteni, a baj ezzel van! Lehet, hogy Zelenszkij provokált, de a háborút az a farok Putyin robbantotta ki, ő ment neki egy teljes országnak, egy független országnak! Nem megoldás, hogy letarolja az ellenfél országát, ártatlan embereket megölve, vagy épp' földönfutóvá téve! Az államfők balféksége miatt a civileket nem kéne szívatni és egyeseknek nem kéne egykalap alá venni a vezetéssel a népet, aztán kárörvendeni a helyzetükön.
Sok ország egyetért azzal, hogy Putyin a hunyó ebben. Erre is jött a szokásos lemez, hogy "de igaza van, mert Zelenszkij 8 éve provokálta, meg ő csak védte az országát!" Mindegy mi az ok abból a szempontból, hogy normális ember nem indít háborút! Ilyenkor miért nem maguk az ellenfelek mennek ki a hóra?! Egyszerűbb mások bőrét a vásárra vinni, a katonák és civilek számukra ilyenkor csupán járulékos veszteségek. Miért mások vívják meg és szenvedik el helyettük a harcot, ami alatt ők gyáva mód' elbújnak titkos helyekre?! 🤬🤮 Mi a szájbatekert lófalloszért kell ezekbe a háborúkba belevonni másokat? Egyáltalán miért kell háborúzni? Nagyon primitív 'megoldás'! Nem is egymással csesznek ki igazán ilyenkor, hanem azokkal, akiknek semmi köze a balhéhoz. Mások halnak meg miattuk, mások menekülnek el otthonról, másoknak borul fel az addigi élete, mások vergődnek a háború összes hatása miatt. Ez az egész háborúsdi egy óvoda. Miért nem lehet nyugodtan létezni és intelligens módon intézni a konfliktusokat?! Nem tudom felfogni. Nincs mégegy olyan faj, amelyik ilyen gonosz, törtető, telhetetlen és amelyik ennyire el van szállva magától. Lenne mit tanulnunk az állatoktól, akiket szégyenszemre lenézünk (tisztelet a kivételeknek itt is). Náluk nincs szükségtelen és mértéktelen pusztítás, gyilkolás, nincs kapzsiság, gonoszság, hatalomvágy, törtetés. Ők csak azt veszik el, amire valóban szükségük van és ölni is kizárólag élelemért, vagy a területük/kölykeik védelmében szoktak. Ha az ember intelligensebb az állatnál, akkor miért tartunk most itt?! Még 2022-ben is erőszakkal próbálnak egyesek célt érni és közben nem ismernek se Istent, se embert, semmit! Tényleg fejlődik az emberiség, csak kár, hogy visszafelé, mert ezzel visszamentünk vagy 100 évet.
Arra is rájöhetett volna már a fajunk az idők során (ha már a józan ész nem volt elég), hogy a háború sosem volt megoldás semmire és ezután sem lesz.
Az ember hiába dühöng, mert nem tud mit tenni - és pont ez az aggasztó, bár egy nagy összefogással szerintem fel lehetne lépni a pali ellen -, de ettől még vérlázító, ami folyik. Felfoghatatlan, hogy vannak, akiknek a békénél és az életeknél is fontosabb, hogy birtokoljanak, hatalomra tegyenek szert. Minek?! Ahogy üres kézzel jött mindenki, ugyanúgy fog távozni, nem viszik az összeharácsolt vagyont, a földterületet, meg semmit, amit megszereztek! Más módon kéne meggazdagodniuk, de olyan téren az ilyenek szegények maradnak, mint a templom egere, mert erkölcsileg és lélekben semmijük sincs.
Ha béke is köttetik, akkor sem lesz már ugyanolyan semmi, mert ez a háború is sok területre hat majd ki. Már most érezni a hatásait. Nemcsak a gazdaságra, hanem az emberekre is romboló hatása lesz/van, mert ez nem egy elfelejthető dolog, különösen azok számára, akik elvesztettek mindent és/vagy valaki(ke)t. Remélem Putyin megfizet mindezért, bár az már nem segít.
Szétbombázták az oroszok az Antonov 225-ös óriásgépet is - nyilván nem véletlenül, mivel az ukránok azzal szállítottak sokmindent, bár a 'kistesót', a 124-es Antonovot átmenekítették biztonságos helyre. 👍 Sok repülőgéprajongó hüledezik, amiért a kedvencünk megsemmisült. Különleges volt és csak egyetlen darab volt belőle a világon. Akárcsak azokból az életekből, amiket a háború kirobbantásával kioltott és amiket még ki fog az az elmeháborodott, ha nem állítják meg végre! Hány életnek kell még elveszni? Pótolhatatlan veszteségeket okozott! Ukrajnában kigyulladt Európa legnagyobb atomerőműve. Ha fel is robban, akkor game over! Meddig hagyják még elmenni a fószert?! Neki senki és semmi nem drága, csak maga, azért bújkál. Gyáva szar! Mit akar már 70 évesen birtokolni, meg irányítani? A saját népével is kicseszik, mert a szankciók sem neki fájnak leginkább, hanem nekik! Nyugodt lelkiismerettel (bár kizárt, hogy rendelkezik olyannal) fekszik le aludni minden este úgy, hogy milliók szenvednek miatta, úgy, hogy úszik az ártatlanok vérében, másnap mégis folytatja a gyilkolást, rombolást. Pszichopatának kell lenni, hogy valaki ezt pszichésen elbírja, meg egyáltalán ilyesmire vetemedjen. Az átlagember már rég' összeomlott volna attól, amit ő képes lelkiismeretfurdalás nélkül művelni. Félelmetes, hogy egy beteg elme kezében hatalom és különféle fegyverek vannak, értem ezalatt az erőműveket is, mert bármi fegyverré válhat a megfelelő kézben, ha az alkalmas a pusztításra, ennél talán csak az félelmetesebb, hogy ez így lehet, nem húzzák be neki a féket. Remélem Isten valami módon beavatkozik, akár úgy, hogy lekapcsolják az arcot, mielőtt tesz valami végzeteset! Nagyon szar ez a bizonytalanság és kiszolgáltatottság, olyan, mint az orosz rulett; az ember nem tudja mikor sül el a fegyver, a tár minden kattanására (újabb fenyegetés/újabb veszély híre, gépek hangja, stb.) összerezzen. Eddig sem volt kiszámítható a holnap, de ennyire azért nem volt beláthatatlan és ezt most nemcsak a minket is fenyegető háborúra, meg nukleáris fenyegetésre értem, hiszen ha mégsem váltja be ezeket, mert sikerül békét kötni, vagy mert felébrednek végre és megfékezik, a háború hatásai akkor is kemények lesznek.

Szar kedvem van és nem csak a fentiek miatt. Az Öcsém 3 hónapja ment el, de csak 3 napja oldott ki a tagadás 'funkció'. Lehet, hogy baromság és csak véletlen egybeesés, de talán a macskám távozása oldotta fel a blokkot, mert aznap, hogy ő elment és hiányérzetet hagyott, este ugyanazt elkezdtem érezni az Öcsémmel kapcsolatban is, 'rájöttem', hogy ő is elment és hogy miért. Eddig ezeket kizárta az agyam.
Igyekszem előretekinteni, de egyelőre még random kap el a sírás, ami gáz, de amikor bevillan, hogy mi van és marni kezd a hiányérzet, az még olyan mértékű, hogy egyelőre nem tudok felülkerekedni rajta. Mivel nem volt alkalmunk szoros köteléket kialakítani, így a gyász sem intenzív, de nyilván elkeserít a dolog, mert amennyire részei lehettünk egymás életének, az jó volt, érezhető volt a kölcsönös szeretet, meg tudom miért halt meg és az is elkeserítő. Gyakorlatilag öngyilkos lett, mert nem kezeltette magát, megmondta, hogy depressziós és meg akar halni. Ez számomra is egy kemény, kijózanító üzenet, ugyanis ugyanezt csináltam, mikor a fogadott Tesóm kilépett az életemből, viszont észbekaptam, hogy nem kezdhetek passzív eutanáziába, mivel vannak, akiknek számítok, meg ha visszatérne a Tesóm, akkor nem fog megtalálni és most, hogy érzem milyen szar, amikor valaki, akit szeret az ember (és aki még fiatal, ezért előtte volt az élet) eldobja az életét, nem teszek többet ilyet! Már csak azért sem, mert újra megéri küzdeni, de ennek az okáról nem írhatok. Hogy haragszom-e a Gáborra ezért? Nem haragnak mondanám, inkább neheztelésnek, bár nem fair, mert mint mondtam, majdnem erre a sorsra jutottam és akkor most ő érezné szarul magát, szóval semmivel sem vagyok különb, így nem is kritizálhatom. Inkább hiány van bennem, meg keserűség, hogy egy olyan jó ember, mint ő ilyen sorsra jutott, meg tudom milyen cefet szarul kell ahhoz lenni, hogy valaki ezt - a rossz utat - válassza és egyedül vergődött. Szerencsére inkább este/éjjel borul ki.a bili, mert nappal lekötik a figyelmemet dolgok, meg apám miatt is egyben kell maradnom. Van, hogy nappal sem bírom fogni a gyeplőt, de akkor félrevonulok.
Igyekszem magam tartani azért, de az egyik veszteség friss (nem érdekel, hogy 'csak' egy macska volt, nálam/nálunk családtagok, meg bűntudatom is van, amiért nem ébredtem fel hamarabb, talán menthető lett volna, ha azonnal orvoshoz jut), a másik ugyan nem olyan friss, de mivel most zuhant rám, az is annak hat, meg a Gáborral kapcsolatban is rág a lelkiismeretem, mert ha jobban fellépek azért, hogy maradhasson, talán ez nem történik meg. Igaz, fater olyan, hogy leszarja más véleményét és a papolást is, de akkor is itt van, hogy talán egy huszonötödik papolás fogott volna rajta. Nem vagyok a "mi lett volna, ha...?" híve, mert felesleges azon agyalni, hiszen az van, ami van, de ebben a két esetben azért piszkál. Tudom, hogy menni kell tovább, meg tapasztaltam, hogy az idő majd enyhíti a keserűséget, szóval várom, addig meg amennyire tudom terelem a figyelmemet és próbálok a lelkiismeretemmel elszámolni, mert amíg az is háborog, addig nem kezdhetek megnyugodni és lezárni.
Igyekszem arra fókuszálni, amit 2 hete részben visszakaptam, mert az erőt ad és örömet. Kell valami, ami fenntart a felszínen és ez képes rá.

Fizikailag egész' jól vagyok, ha a frontokat nem veszem figyelembe.
Mióta kihajtották a vizet a mellkasomból, nem fulladok és így tudok ezt-azt csinálni, persze nemsok dolgot, mert a pörgő szív akkor is lekorlátoz, de mégsem az van, hogy semmit nem bírok. Olyankor mozdulnom sem kell, fulladok-köhécselek nyugalomban is, a beszédtől is. Most ez nincs, nem veszek szavanként nagy levegőt és ki tudok menni a konyhába kifőzni egy adag tésztát, vagy ki tudom takarítani a macskaalmokat anélkül, hogy ájulás kerülgetne (max. a bukétól 😁), de amihez többet kell mozogni, vagy erőt kell kifejteni, az már más tészta. Nem izgat, örülök, hogy van ez a kis javulás.
A Raynaud megint színt hoz a szürke hétköznapjaimba, de lassan jön az enyhülés, szóval nem gáz.
Az étvágyam már egész' jó.

Oszkár

Ebéd után lefeküdtem aludni és arra keltem, hogy furcsán nyávog, erőtlenül. Az alomtálcában feküdt mozdulatlanul és panaszkodott. Odapattantam, de nem reagált rám, csak agonizált. Óvatosan kivettem, akkor nyávogott párat hangosan, panaszosan, utána már ismét csak nyekergett és látszott, hogy haláltusát vív, mert a nyálkahártyái már fehéredtek, hűlt a teste, a légzése is akadozott, amik láttán apám is azt mondta, hogy valószínűleg perceken belül halott lesz. Ettől függetlenül esélyt akartam neki adni, de arra sem volt idő, hogy az orvoshoz elinduljon vele apám, bár elnézve szerencsétlent lehet, hogy a doki sem tudott volna segíteni. Nem tudni mi történt, még 2 éves sem volt! Mielőtt lefeküdtem még nem volt baja, vagy legalábbis nem látszott. Idegrendszeri károsodás jeleit mutatta (a pupillái tágak voltak, az izmai merevek, megbénultak a hátsó lábai, hányt, zavart volt) és gyorsan meghalt. Míg apám öltözött, hogy viszi a dokihoz, lefektettem az ágyra - nem akartam mozgatni, mert nem tudtam fáj-e valamije - és ahogy az ágy mellé guggoltam, hogy oda tudjak hajolni hozzá, Ő nyúlkált az arcom felé, meg az utolsó erejével, a bénult hátsórésze ellenére is odamászott hozzám és szorosan odabújt a mellkasomhoz. Azt már nem bírtam ki sírás nélkül (az addigiakat is nehezen), már csak azért is, mert a Mogyi (Oszkár faterja, aki jóban volt vele, mindig együtt sziesztáztak) nézte őt és keservesen nyávogott. Igyekeztem uralkodni magamon, de biztos érezte a keserűségemet. Megöleltem, akkor már csak feküdt, majd ahogy simogattam és beszéltem hozzá, felemelte a fejét és nézett rám mereven, de nem tudott követni a szemével, fixáltak a szemgolyói, meg mint mondtam, a pupillái ki voltak tágulva. Utána visszaesett a feje, vett még pár gyenge lélegzetet és elment. El sem tudott indulni vele apám. 😞 A többiek keresik, csendesek azóta. Mogyin látszik a legjobban, hogy bánatos, de szerencsére eszik azért. Arra gondoltunk, hogy mérgezett egeret evett, mert a szomszéd (és nyilván mások is) mérgezi őket, a házba meg bejönnek az egerek/patkányok és bár vannak csapdák (mi nem használunk mérget egyrészt mert nem vagyunk barbárok, másrészt az állataink miatt sem), amelyik elkerüli a csapdákat, azt elkapják a macskák-kutyák. Nem tudni mi történt, mert utánanéztem a mérgezés tüneteinek, ami alapján lehetne az is, de nem egészen stimmel, mert nem vérzett sehol a macska. Függetlenül attól, hogy méreg okozta-e a cimbi halálát, betiltanám, mert kínhalált okoz akár a rágcsálóknak, akár azoknak az állatoknak, akik elfogyasztják a mérgezett rágcsálót. Nem tudom mi történt vele, meg az a haláltusa is megviselt, bár szerencsétlennek volt a legrosszabb. Keserű a hangulatom.

Oszika ❤