Végre teljes a család

Itthon van a kutyám. :-)) Diétáztatni kell és gyógyszerezni, de fokozatokkal jobban van, már a szeme körül sem karikás. Apám ment el érte és mondta, hogy nagyon örült mikor meglátta, csóválta a farkát. Még folyt neki az infúzió. Nagyon örült, mikor itthon meglátott, ugrált rám ezerrel, a farkát csóválta nagyon, meg nyüszített örömében. Fel kellett vennem, de majd' kiugrott a karomból és össze-vissza nyalta a fejemet, nyüszítve. :-D Nagyon örülök, hogy vigyázott rá a Jóisten, remélem, hogy kapunk még pár közös évet! Mondta apám, hogy azt mondták a kórházban, hogy kár, hogy hazahozza, mert megszerették, meg hogy nem akar enni és mondta nekik, hogy biztosan csak azért, mert engem hiányol és itthon fog enni. Tényleg így volt, igaz nem evett még sokat, néhány falatot és ivott is. Levittem sétálni is, futott mint a nyúl. Mikor hazaértek az apámmal, örültek egymásnak a Fügével és még a macskát is orron nyalta, ő meg csak bambán lesett, hogy mi van. :-D Reményeim szerint itthon gyógyulni fog tovább! Most nem enged sehová, jön utánam mindenhová. Nem volt még ilyen hűséges és ragaszkodó kutyám.

Sikerült

a találkozót lebonyolítani.
Előtte még délre odamentünk a kutyával a kórházba és onnan mentünk Kelenföldre. Megint hoztam a formámat. Beültünk a kocsiba, elindultunk az állatkórházba és kb. 1 perc múlva a gondolataimba jött, hogy otthonhagytam a diktafont, amit megígértem egy látássérült hölgynek (vele kellett volna találkoznunk 4.-én). Apám morgott, de mondtam, hogy inkább vezessen, ne most veszekedjünk már. Mire odaértünk a kórházhoz, már nyugi volt és mondta, hogy hazaugrunk érte, aztán megyünk tovább. Szegény kutya nem volt jól megint - reggelre mindig nyúzott, ekkor meg már dél volt -, sokat fészkelődött, nem találta a helyét, alig tudtam fogni, meg nagyon lihegett. Fájdalmai voltak. Nagyon jó a dokija, látszik rajta, hogy tényleg szereti is az állatokat, nem csak ellátja őket. Beirkálta a számítógépbe a dolgokat, addig én letettem a vizsgálóasztalra, de csimpaszkodott belém, nem akarta, hogy letegyem. Kétlábra állt és mászott volna vissza a karomba. Mondta az orvos, hogy lehet látogatni, de mondtam, hogy nem lenne jó ötlet, mert a kutyának rossz lesz, ha odamegyünk, ő megörül, hogy hazahozzuk, aztán nélküle jövünk el. Nem akarom megingatni a bizalmát, szóval inkább nem zavarok be neki, majd szombaton megyünk érte úgyis, mert akkor jár le az infúziós kezelés és hazajöhet, onnantól kezdve itthon kapja majd a gyógyszereket. Megjegyezte a doki, hogy javult, meg én is mondtam, hogy evett-ivott. Levittem még délelőtt sétálni, hogy végezze el a dolgait és örültem annak, amit láttam, mert a gyógyulás jele az is. Elköszöntünk tőle, utána hazaugrottunk a diktafonért és mentünk tovább. Úgy találtam rá a hölgyre, hogy nézelődtem a neten és véletlenül belebotlottam a segítségkérésébe. Már majdnem vak, ezért szüksége volt egy diktafonra, hogy felmondjanak neki dolgokat, vagy ő saját magának. Beugrott, hogy nekem van egy és alig használtam, szóval gyakorlatilag új. Felvettem vele a kapcsolatot és mondtam, hogy tudok segíteni. 4.-re volt megbeszélve az időpont, de mivel a kutyával közben bajok lettek és járkáltunk vele az orvoshoz, így csúszott az egész és mára lett áttéve a találkozó. Mivel mozgássérült is, ezért mi mentünk el Kelenföldre hozzá. Elmagyaráztam hogyan működik, kipróbálta, aztán megkért minket, hogy mondjuk már rá a telefonjából a neveket és telefonszámokat, mert ugye nem látja. Apám felolvasta neki a diktafonra, azután még beszélgetett velünk. Kb. másfél órát voltunk nála, aztán hazaindultunk.

Este

elég jól volt a kutyám, amikor apám hazahozta. Játszott a Fügével, meg kicsit élénkebb volt. Éjjel sem volt gond, végig figyeltem. Reggel már nem volt jól, máskor azonnal felugrik, ha megyek ki a szobából, de most feküdt tovább és amikor jöttem vissza, akkor sem csóválta a farkát, pedig szokta, meg siet elém. Délre kellett visszavinni az ellenőrzésre és itt jönnek a rossz hírek. Nemhogy nem vették ki a lábából a tűt, de kap tovább infúziót, egész héten. Délre kell járni vele és este 7-ig kapja majd. Tegnap is így volt és sokat javított az állapotán. Nagyon bízom benne, hogy ha egész héten így kapja, meg majd a gyógyszereket is itthon tovább, akkor rendbejön! Mikor mentünk, 6 injekciót kapott,.de ügyes volt, nyekkenés nélkül tűrte. Stramm eb, 10 éves, de nem látszik rajta azon kívül, hogy a fekete bundája őszül sok helyen, főleg a feje tetején. Megjött a laboreredménye, ami szerint hasnyálmirigy-gyulladása is van. Kapott fájdalomcsillapítót, tegnap is kapott és nem nyüszögött itthon. Mielőtt bekerült már nyögött, meg néha nyüszögött, de még így is hőseiesen tűrt mindent. Mikor hazajött, akkor jobban volt és csak ma reggel láttam, hogy kezd megint rosszul lenni. Kap egy vagon gyógyszert infúzióban, láttam a papírt, hogy mi mindent nyomnak bele vénásan, meg itthon is kell majd kapnia. Az is egy rakás lóvé lesz, már most 30 ezer forint volt tegnap óta az egész és még a héten kell minden nap vinni, 5.000 naponta és még hol vannak a gyógyszerek? Már van belőlük megvéve. Nem ehet hagyományos eledelt, speciális kell neki a diéta miatt, így viszont amit máskor 160 forintért veszünk a Lidl-ben, ahelyett 1.000 lesz egy konzerv. Valami pasztát is kell fecskendezni a szájába majd és kell adni a Fügének, meg a Margitnak is, mert ők is elkaphatják állítólag a bélfertőzést, mert az is van neki. Összesen lesz vagy 60 rugó az egész és kb. annyi a pénzünk egy hónapban. Szívás. Nem örülök, de fontos, hogy a kutya meggyógyuljon!

Update:

Kezdem a rossz hírrel.
Holnap is kell még vinni kezelésre és nem is hozhatjuk haza, majd csak szombaton. Nincs jól, amikor hazahozta apám nagyon energikus volt, de már megint csak fekszik. Biztos megy ki a gyógyszer hatása és fájdalmai vannak, meg kellemetlen is lehet a közérzete. Eléggé nyalogatja a fenekét, meg kicsit nyögdécselt, bambul is megint, úgyhogy fáj neki valami. Van amikor felélénkül, olyankor ugrál rám, nyalogat és evett-ivott is. Már a véleményét is közölte, ami jó jel, mert tegnap semmi zajra nem ugatott, pedig híres a nagy szájáról, ma viszont már ezerrel nyomta.

A jó hír, hogy már csak szombatig lesz kórházban, utána itthon fog kezelést kapni gyógyszerekkel, meg speciális eledellel. Az is jó, hogy mikor beléptek apámmal az ajtón és meglátott, rohant hozzám farkat csóválva, ragyogtak a szemei, nem úgy mint tegnap, amikor üveges tekintettel nézett. Ugrált rám és ha hívtam, azonnal igyekezett hozzám. A másik jó hír, hogy apám valamit nagyon félreértett, nem fog 60 ezer körüli összegre rúgni a kiadás, 'csak' kb. 45 ezer lesz, mert 'már csak' 5.000-ket kell fizetni a fennmaradt 3 napra. 30 ezer volt ez a 2 nap, meg jön még 3 napi 5 rugó és így jön ki a 45. Ez is húzós összeg, de nem mindegy, hogy 60, vagy 45 ezer, így jobban kijövünk majd kajával a következő pénzig és talán a tv/net is fedezve lesz, de még nem biztos, hogy jut ezekre. A dokiknak is a szívébe lopta magát, megdicsérték, hogy milyen okos, nyugodt, meg aranyos. A kedvem is jobb lett, amikor láttam, hogy jobban volt. Most hozzászóltam, de nem jön ide, viszont csóválja a farkát és minden lendítésnél az ajtónak koppan. Ez már jó jel, mert reggel, meg tegnap délelőtt egyáltalán nem volt még ennyi reakció sem Tőle.

Tényleg úgy van

hogy ember tervez, Isten végez. Úgy volt, hogy ma reggel lemegyek az orvoshoz, azután pedig találkozóm lett volna, csak beütött a baj. A kutyámon nem vettem észre semmi intő jelet, szokott hányni, mert folyton lenyel szőrpamacsokat és máskor is van olyan, hogy nem kíván enni, főleg amikor tüzel. Ma reggel hányt, gondoltam a szokásos pamacsoktól szabadul meg, csak aztán egyre sűrűbben tört rá, majd maga alá vizelt, pedig szobatiszta. Mondom irány az orvos, mert itt valami nem oké. Nem rendelt, 4-től van csak a rendelési idő, de a kutya addigra már a kínok kínját élte volna át - így is vergődött - és azt nem akartuk. Ekkor már véreset hányt, ment a hasa is (az is véres volt). 2 helyet felkerestünk, az egyiknél csak éjszakai sürgősségi ellátás volt, a másiknál meg már nem rendeltek, nem kicsit voltunk idegesek. Apám felment a Krisztiánékhoz, hogy tudnak-e állatorvost, aki rendel is, én addig itthon őrködtem. Szegény pajtás nagyon rossz bőrben volt/van. Már nem tudott ülni sem, csak úgy ha nekidőlt a falnak, vagy a lábamnak, ahogy guggoltam, meg a szemei váladékoztak. Simogattam és máskor ezerrel nyalja a kezemet, a farkát csóválja, néz rám. A tekintete ugyan a régi volt, de semmi farokcsóválás, meg nyalogatás. Hol rám nézett könyörgően, hol a földre és néha megpróbált lefeküdni, de olyankor mindig nyüszített, ebből sejtettem, hogy valami a gyomrával, vagy a beleivel lehet. Szinte 2 percenként ürített minden testnyílásából és a lábait is húzta. Jött az apám, hogy a Krisz elérte az állatorvosukat, mennek hozzá azonnal. Nekem maradnom kellett itthon, mert várjuk a főbérlőt. Arra számítottunk, hogy el fogják most altatni, szóval elköszöntem tőle. 13 éves korom óta velem van, igencsak szeretjük egymást. Megjött aztán apám kutya nélkül, amire a vér meghűlt bennem és már kérdezni akartam, hogy elaltatták, ugye? Mondta, hogy infúzióra tették, meg kap gyógyszert és este 7-kor lehet érte menni. Megörültem, hogy nem altatták el. Állítólag bélgyulladása van, valami fertőzést kaphatott el séta közben. Itthon is kell majd neki gyógyszert adni. A találkozót áttettük csütörtökre, a dokihoz meg holnap megyek, a legfontosabb most a kutya.

Update:
Este van, már itthon van a kutyám, de mondta apám, hogy holnap vissza kell vinni ellenőrzésre, meg kiveszik a lábából a tűt, hogyha úgy látják, hogy már nem kell infúzió. Mesélte, hogy mikor meglátta a kutya, majd' kiugrott az orvos kezéből, össze-vissza nyalta nyüszítve az arcát, meg csóválta a farkát ezerrel. Mikor hazaértek, nekem is nagyon megörült, a farkát csóválva odasietett hozzám - amit öröm volt nézni azok után, hogy délelőtt csak húzta a lábait. Állítólag mégsem vírusos gondja van, hanem valami fajtájára jellemző veszélyes betegsége. Imádkozom, hogy meggyógyuljon! Mondta apám, hogy azt mondta a doki, hogy még rosszul lehet, szóval ideges vagyok. Ehet egy keveset, de diétáztatni kell. Evett már pár falatot, ivott is, meg morgott és ugatott is, kezd a régi lenni. A Krisz vitte el apámat kocsival, hogy ne kelljen most vezetnie és mondta apám, hogy amikor már jöttek haza és beült a Krisz mellé a kutyával, akkor megnyalta a Krisztián kezét, mint aki tudta, hogy ő fuvarozta el őket a segítséget jelentő helyre. Okos és hálás! Már nem hány, nem nyöszörög, nem megy a hasa és más sem távozik, ez megnyugtató és az is, hogy jobb erőben van, evett-ivott. Apám levágatta a körmeit is. Nézett rám és el sem mozdult mellőlem, mióta hazakerült. Már alszik, remélem hogy éjjel sem lesz rosszul. Virrasztani fogok, hogy ha baj van, tudjak segítséget intézni Neki.