Tuti, hogy csomó minden kimarad, de megpróbálom összegezni a 2016-os évemet legalább pár eseménnyel.
Nem volt jó év. Voltak benne pozitív események, de nem szerettem, mert történt egy-két olyan dolog, aminek nagy súlya van és rányomta a bélyegét az évre.
Pár negatív és pozitív esemény az évből - előbb a rosszak, jobb aztán a jóval foglalkozni:
- Elköltöztünk, de nem jók a körülmények, a hely is sivár
- Megvilágosodtam pár dologgal kapcsolatban, amik nem érintenek jól
- Elég beteg volt a Margit (de szerencsére meggyógyult)
- Beteg volt a Szutyok is, nyáron a méhcsípés volt a baj, azután a rákja hatalmasodott el
- Elvesztettük december 2.-án
- Elment a kiskutya is, 4 nappal előtte
- Apám mégtávolabb van + sok kárt okozott, de ezzel egyenes arányban vastagszik vele szemben a páncélom
- Romlott az állapotom
- Ránk járt a rúd sok téren
- Kb. fél éve tart a depresszió (bár befigyelnek jobb napok, de a mélyrepülés vezet)
- Még nem találtam meg a kiutat
- Hízókúrára lettem ítélve (szeretek enni, de akkor is kell, amikor forog a gyomrom mindentől)
Stb.
+ Nem jó, hogy elköltöztünk, de az igen, hogy kevesebb pénz megy ki, mert nem kér az Éva bérleti díjat
+ Láttam pár olyan filmet, amit már nagyon meg akartam nézni
+ Tesóval ma is együtt lépünk át az Újévbe, még ha csak virtuálisan is tudunk koccintani
+ Fejlődtem pár dologban
+ Leküzdöttem magam egy-két nehéz helyzetben
+ Lett kerekesszékem, tehát a korlátok lazultak
+ Meghalt ugyan a Szutyok cimborám, de szinte az egész évet együtt tölthettük még, ami nagyon jó
+ Az állapotromláshoz képest is még jól vagyok
+ Szembejött a lehetőség a munkához (remélem felvesznek most januárban)
+ Híztam kicsit párszor (igaz, lemegy mindig, de legalább még működöm ilyen téren is)
+ Ha jól rémlik, idén egyszer sem fordultam magam ellen, tehát az önkontrollom erősödött (igaz, ígéretet is tettem a Tesómnak)
+ Egy-két sikerélményben is volt részem
+ Volt pár olyan napom, mikor lazulni tudtam
+ Ha jól rémlik, idén volt egyben 7 hónapig inaktív a SLE és jelenleg is az kb. 1 hónapja. Csak folytassa ezt a szokását! Egyszer 10 évig nem lángolt fel. Az esély ott van minden holnapban! Mi van, ha most megint hosszú időre leállt? Előre kell nézni és ezen a téren nem is esik nehezemre.
+ Tanultam pár új dolgot
Remélem a 2017-es év jobb lesz!
2016. december 31., szombat
2016. december 27., kedd
Karácsony
Szar volt a Karácsony és minden az. Itt nem érzem otthon magam. Fél éve jöttünk ide, de nem hogy nem kezdtem el megszokni, egyre jobban költöznék vissza Pestre. Utálom a vidéket, meg a körülmények is rosszak. Összeszedtem a gyerekkori játékaimat, ott voltak a szekrényben már mióta egy zsákban, minden költözéskor hurcoltam. Egy részét már szétosztottam tavaly, ez a kanyar is egy rászoruló gyerekhez került. 3-an is jelezték, hogy jönnek hozzánk, végül senki nem jött, ráadásul szenteste áramszünet lett, így lőttek a Karácsonyi filmnézésnek is. Tesómmal beszélgettem előtte egy darabig, de ekkorra ő már pihent. Apám meg az áramszünet miatt lefeküdt, így beszélgetni sem tudtam senkivel. Net, meg tévé nélkül ő már unatkozik, eszébe sem jutott, hogy beszélgethetnénk is helyette. Ismerem, nem lep meg, hiszen máskor sem szokott velem beszélgetni. Lefeküdtem én is, amiatt is, mert nagyon nem voltam jól. Másnapra kialudtam mindent. 25.-én megint áramszünet volt, aztán már csak a net állt le, szóval a Tesómmal sem tudtam beszélgetni. Este apámnak lett migrénje, akkor ezért feküdt le. Tegnap volt az utolsó Karácsonyi nap, de pont olyan volt az is, mint bármelyik nap az évben. Ennyit az idei ünnepünkről is.
2016. december 17., szombat
Omega koncert - kicsit másképp'
Ennyi füstben azt hihetné az ember, hogy a banda fellépésén van. Majdnem megfulladtunk. Pár hete takarította az egyik szomszédunk a kéményt, meg a kályhacsöveket. Nem figyeltük, hogy mit csinál, mert maguknak is ő csinálja mindig és még élnek, szóval azt gondoltukbiztos ért hozzá. Erről meggyőzött minket az is, hogy minden jól ment azóta. Mostanáig. Hajnalban begyújtott apám, mert fázott, meg azt mondta nálam is hideg volt, aztán állítólag elkezdett ömleni a füst a sparhelt orrán-száján és hiába szellőztetett, megtelt minden a fojtó füsttel. Én nem keltem fel, mert szokásom teljesen begubózni a takaró alá és így nem éreztem a füstöt. Felkeltett, hogy öltözzek fel azonnal vastagon és menjek ki az udvarra. Vittem az állatokat, igaz, a Margitot a hátizsákomba raktam, mert ő szökik. :-D Kicsit kiszellőztetett apám és visszahívott. Kb. hajnali 6-tól délelőtt 10-ig dőlt a füst, pedig tárva-nyitva volt minden, legyeztük is, de jött egyfolytában. Hívta a Lalit fél 10 körül, ő kályhás. Kitisztította a kéményt, de nem ott volt a baj, tiszta volt. Megnézte a csöveket és 3-ból az egyik úgy el volt tömődve, hogy csak egy ujjnyi vastag átjárható rész volt, persze, hogy elakadt a füst és visszafelé tódult. Mint kiderült, azt nem tisztította ki a Józsi a múltkor, mi meg nem bámultuk, hogy mit csinál/mit nem csinál és fűtöttünk azóta, a csőben meg az előző tisztításnál otthagyott dzsuvára felhalmozódott mégtöbb, elzárva a füst útját.
2016. december 16., péntek
Mindenféle
Nem jönnek az Ildiék, mert az unokaöcsém kórházban van. Lehet, hogy a Gabinál Karácsonyozunk, bár az esélye igen csekély, ugyanis csak egy szabadnapja lesz a 3 karácsonyi napból és nem biztos, hogy szenteste lesz otthon.
Apám megint alakított: elfelejtette a szívgyógyszert időben kiváltani és hétfőn nem tudtam bevenni, nélküle viszont egyből rosszalkodik a ketyegőm. Hajmeresztően viselkedett. Kedden volt Pesten apám, hozott Nebivololt. Nagy szerencsém van, hogy elfogadták a receptet, mert állítólag szeptember 1.-it vitt el... Megszívtam volna, ha nem kap gyógyszert, mert kedd délután megint össze-vissza ütögetett a szívem. A Jóisten megóvott 2 napig! Kiváltotta a Pantoprazolt is, a Cordaflexet is. Ezt kiváltotta, mert csak 130 forint... A Pentoxifillint azóta sem! Spórolni kell, tény, de nem gyógyszeren, főleg amik ennyire fontosak. Esténként fújom be, ha nagyon gáz van, hátha tudok aludni, mert egy ideje nem tudok aludni hajnalig, gyakran a lábam miatt. Nem tudom, hogy érgörcs-e, vagy az izmaim fájnak úgy, mert az érgörcs is erős, meg az izomsorvadás is olyan, mintha elevenen tépnék az izmot a lábaimban. Csak időszakosan fáj így, de akkor egy hétig is játssza.
Lett biztonságiövem a székbe. Apám nagyon felhúzott. 2× is megígérte, hogy levisz a községbe és persze ma sem tette meg. Egy megbízhatatlan, szavahihetetlen alak. Olyan átlátszóan mondta, hogy "ó, b@$zd meg...", hogy mondtam neki ne tegyen úgy, mint aki elfelejtette. Akkor kinyögte ingerülten, mivel rátapintottam az igazságra, hogy "nem akart lecibálni, mert fárasztó". Honnan tudja, mikor még sosem próbálta?! Undorító, hogy ismét próbált hülyének nézni. Ismerem már, hogy sunyi, kamus és a hangsúlyokat is. Szégyen ez az ember, nagyon igyekszem semmiben sem hasonlítani rá. Letettem a kimozdulásról januárig, akkor lesz kontroll. Jó volna máshová is menni, ne csak mindig a háziorvos/kórház legyen az úticél. Annyira mondta, hogy ha már megvan a szék, használni kell. Ahhoz képest megint mindjárt 2 hete a házban rohadok. Hideg van, de volt 2 enyhébb nap, jól felöltözve + takaróval lemehettem volna a boltba. Már kezdek meggárgyulni hónapok óta a házba zárva. Várom, hogy kitavaszodjon és mehessek ide-oda. Tervem, hogy amint jobb idő lesz minden nap megyek sétálni, amennyi megy, hogy edzzem a lábizmaimat, mert igencsak piszkafa már a lábszáram, minél tovább meg akarom tartani a maradék izmot. A karom dettó, súlyzózni fogok újra. Tegnap leborultam az ágyról, ahogy megszédültem és hiába tettem le a kezemet, landoláskor a karom összecsuklott és megcsókoltam a parkettát. :-D A jobb lábam az ágyon maradt groteszk pózban, a bal lábam meg a földön magam alá került és nem tudtam kihúzni, mivel ahhoz gyenge is, meg fáj is, maradtak a karjaim, de nem tudtam karból felnyomni magam. Amíg vártam, hogy apám segít, konstatáltam - jó nagy röhögés közepette -, hogy sürgősen folytatni kell az izmok karbantartását, hisz' ez már gáz, hogy nem bírom magam megtartani. Ha elesem fel tudok kelni, de így, hogy fejjel és törzzsel lógtam le az ágyról, nehéz voltam a karjaimnak, pedig ennek sem volna szabad gondot okozni. Apám bejött és elkezdett röhögni. Kérdezi: mit találtál? Kétoldalról a hónom alá nyúlva felemelt az ágyra és közölte, hogy egyek sok spenótot. :-D Vicces volt, könnyezésig bírom magam nevetni a bakikon, de kell erősíteni magam.
A lábfejem sokkal jobb. Már van rajta var és már nem fáj, ha hozzáér valami, szóval van még ahhoz elég keringés, hogy tudjon gyógyulni. Ha jól számolom kb. 3 hét alatt jutott el ide, ami sok, de ahhoz képest jó, hogy vannak, akiknek be sem gyógyul és annak tudvalevő, hogy mi a vége. Hála Istennek én még remélhetőleg sokáig vehetek cipőt magamnak.
A Gabi vett nekem valami ezüstszálas zoknit. Azt mondta, hogy Karácsonyra szánta, de mivel ennyire szar a lábam odaadja most. Azt mondja, hogy ez a zokni sokmindenre jó, elvileg a lábszagot és izzadást hivatott csökkenteni/megszüntetni (apámnak nem ártana :-D), de jobban melegít is, ami a keringést is fokozza, ez jót tesz a nehezen gyógyuló sebeknek is, meg a szar keringésből adódó lábizzadást is csökkenti, illetve felszívja a nedvességet, meg tudom is én miket sorolt még fel. Utánanéztem, tényleg van ilyen és csupa jót írkálnak róla, de én nem dőlök be mindennek. Adok esélyt a zokninak, ha jó akkor örülni fogok, ha nem akkor nem csalódom, mert nyitva hagyom ezt a kimenetelt is.
Majd valamelyik nap lemegyünk apámmal a községbe a műhelybe, hogy megbeszéljük a januári melót. Tekintve, hogy másodszor csapott be a lemenetellel, nem hiszek neki. Majd akkor hiszem el, mikor elindulunk.
Apám megint alakított: elfelejtette a szívgyógyszert időben kiváltani és hétfőn nem tudtam bevenni, nélküle viszont egyből rosszalkodik a ketyegőm. Hajmeresztően viselkedett. Kedden volt Pesten apám, hozott Nebivololt. Nagy szerencsém van, hogy elfogadták a receptet, mert állítólag szeptember 1.-it vitt el... Megszívtam volna, ha nem kap gyógyszert, mert kedd délután megint össze-vissza ütögetett a szívem. A Jóisten megóvott 2 napig! Kiváltotta a Pantoprazolt is, a Cordaflexet is. Ezt kiváltotta, mert csak 130 forint... A Pentoxifillint azóta sem! Spórolni kell, tény, de nem gyógyszeren, főleg amik ennyire fontosak. Esténként fújom be, ha nagyon gáz van, hátha tudok aludni, mert egy ideje nem tudok aludni hajnalig, gyakran a lábam miatt. Nem tudom, hogy érgörcs-e, vagy az izmaim fájnak úgy, mert az érgörcs is erős, meg az izomsorvadás is olyan, mintha elevenen tépnék az izmot a lábaimban. Csak időszakosan fáj így, de akkor egy hétig is játssza.
Lett biztonságiövem a székbe. Apám nagyon felhúzott. 2× is megígérte, hogy levisz a községbe és persze ma sem tette meg. Egy megbízhatatlan, szavahihetetlen alak. Olyan átlátszóan mondta, hogy "ó, b@$zd meg...", hogy mondtam neki ne tegyen úgy, mint aki elfelejtette. Akkor kinyögte ingerülten, mivel rátapintottam az igazságra, hogy "nem akart lecibálni, mert fárasztó". Honnan tudja, mikor még sosem próbálta?! Undorító, hogy ismét próbált hülyének nézni. Ismerem már, hogy sunyi, kamus és a hangsúlyokat is. Szégyen ez az ember, nagyon igyekszem semmiben sem hasonlítani rá. Letettem a kimozdulásról januárig, akkor lesz kontroll. Jó volna máshová is menni, ne csak mindig a háziorvos/kórház legyen az úticél. Annyira mondta, hogy ha már megvan a szék, használni kell. Ahhoz képest megint mindjárt 2 hete a házban rohadok. Hideg van, de volt 2 enyhébb nap, jól felöltözve + takaróval lemehettem volna a boltba. Már kezdek meggárgyulni hónapok óta a házba zárva. Várom, hogy kitavaszodjon és mehessek ide-oda. Tervem, hogy amint jobb idő lesz minden nap megyek sétálni, amennyi megy, hogy edzzem a lábizmaimat, mert igencsak piszkafa már a lábszáram, minél tovább meg akarom tartani a maradék izmot. A karom dettó, súlyzózni fogok újra. Tegnap leborultam az ágyról, ahogy megszédültem és hiába tettem le a kezemet, landoláskor a karom összecsuklott és megcsókoltam a parkettát. :-D A jobb lábam az ágyon maradt groteszk pózban, a bal lábam meg a földön magam alá került és nem tudtam kihúzni, mivel ahhoz gyenge is, meg fáj is, maradtak a karjaim, de nem tudtam karból felnyomni magam. Amíg vártam, hogy apám segít, konstatáltam - jó nagy röhögés közepette -, hogy sürgősen folytatni kell az izmok karbantartását, hisz' ez már gáz, hogy nem bírom magam megtartani. Ha elesem fel tudok kelni, de így, hogy fejjel és törzzsel lógtam le az ágyról, nehéz voltam a karjaimnak, pedig ennek sem volna szabad gondot okozni. Apám bejött és elkezdett röhögni. Kérdezi: mit találtál? Kétoldalról a hónom alá nyúlva felemelt az ágyra és közölte, hogy egyek sok spenótot. :-D Vicces volt, könnyezésig bírom magam nevetni a bakikon, de kell erősíteni magam.
A lábfejem sokkal jobb. Már van rajta var és már nem fáj, ha hozzáér valami, szóval van még ahhoz elég keringés, hogy tudjon gyógyulni. Ha jól számolom kb. 3 hét alatt jutott el ide, ami sok, de ahhoz képest jó, hogy vannak, akiknek be sem gyógyul és annak tudvalevő, hogy mi a vége. Hála Istennek én még remélhetőleg sokáig vehetek cipőt magamnak.
A Gabi vett nekem valami ezüstszálas zoknit. Azt mondta, hogy Karácsonyra szánta, de mivel ennyire szar a lábam odaadja most. Azt mondja, hogy ez a zokni sokmindenre jó, elvileg a lábszagot és izzadást hivatott csökkenteni/megszüntetni (apámnak nem ártana :-D), de jobban melegít is, ami a keringést is fokozza, ez jót tesz a nehezen gyógyuló sebeknek is, meg a szar keringésből adódó lábizzadást is csökkenti, illetve felszívja a nedvességet, meg tudom is én miket sorolt még fel. Utánanéztem, tényleg van ilyen és csupa jót írkálnak róla, de én nem dőlök be mindennek. Adok esélyt a zokninak, ha jó akkor örülni fogok, ha nem akkor nem csalódom, mert nyitva hagyom ezt a kimenetelt is.
Majd valamelyik nap lemegyünk apámmal a községbe a műhelybe, hogy megbeszéljük a januári melót. Tekintve, hogy másodszor csapott be a lemenetellel, nem hiszek neki. Majd akkor hiszem el, mikor elindulunk.
2016. december 10., szombat
Közgyógy
A közgyóggyal kavarnak. Valami új nyomtatvány van, szóval hiába töltötte ki kb. 2 hónapja a dokim és vitte apám beadni az előzőt, most leállt az ügy és újra ki kell töltenie ezt az újat, apám adhatja be megint és várhatunk újabb 2-3, vagy ki tudja hány hónapot. Állítólag eleve el sem vehették volna tőlem. Emiatt jó ideje nem tudunk kiváltani fontos gyógyszereket. A kerekesszéket is ezért kellett megvennünk, de jobban is jártam, mert közgyóggyal is 50-60.000-be fájt volna, így meg 17 volt, hála a jóindulatnak, ami még itt-ott feltűnik az emberekben.
Tegnap kaptam nagyon vastag, téli zoknit. Irha van benne asszem. A lábam abban is jeges, de egyszer-egyszer hátha melegíti majd. Lassan, de gyógyul már a lábfejemen lévő fekély.
Tegnap kaptam nagyon vastag, téli zoknit. Irha van benne asszem. A lábam abban is jeges, de egyszer-egyszer hátha melegíti majd. Lassan, de gyógyul már a lábfejemen lévő fekély.
2016. december 8., csütörtök
Mégis megvan mind a négy kerekem :-P
A toronyban mondjuk továbbra is hiány lesz belőlük. :-D
A Jóisten megsegített! Lett tegnap tolószék, este érkezett meg. Hosszú idő után elmehetek sétálni, meg Pestig sem rohad le a lábam. 1 hónapot használták lakásban, szóval gyakorlatilag zsír új. 2017. augusztusáig garancia is van rajta. Tegnap tette fel a nő, én meg lecsaptam rá. Nagyon drágák, támogatással is 60 körül van, amúgy 100 ezer felett. Én ezt a széket megkaptam 17.000-ért, pedig új. Mondta a nő, hogy azért ennyi, mert olyannak akarta eladni, aki rászorul és kevés pénze van. Vannak még emberséges emberek.
Szar a fény, mert este, lámpánál csináltam a fotót, de látni a gumin is, hogy új a cucc - ez a kis kosz akkor került rá, mikor apám betolta a házba:
A Jóisten megsegített! Lett tegnap tolószék, este érkezett meg. Hosszú idő után elmehetek sétálni, meg Pestig sem rohad le a lábam. 1 hónapot használták lakásban, szóval gyakorlatilag zsír új. 2017. augusztusáig garancia is van rajta. Tegnap tette fel a nő, én meg lecsaptam rá. Nagyon drágák, támogatással is 60 körül van, amúgy 100 ezer felett. Én ezt a széket megkaptam 17.000-ért, pedig új. Mondta a nő, hogy azért ennyi, mert olyannak akarta eladni, aki rászorul és kevés pénze van. Vannak még emberséges emberek.
Szar a fény, mert este, lámpánál csináltam a fotót, de látni a gumin is, hogy új a cucc - ez a kis kosz akkor került rá, mikor apám betolta a házba:
Jó a minősége, masszív, letisztítható az ülés anyaga, a gumik tömörek, szóval sem defektet nem kapok, sem pumpálgatni nem kell, meg nem hagyom el a szelepsapkát. Anyu járt úgy. Állítható a lábtartó, meg van rajta rögzítőheveder, majd biztonsági övet is rendelünk hozzá. A kerekeit ki lehet pattintani, ha szállítani kell. A fékek nagyon jók! Nem fogok elgurulni a buszon, meg a lejtőn, az ziher. Ami a kerékhez ér, fémből van és recés, nem az a gumi, szóval elkopni tuti nem fog.
Nagyon meg vagyok vele elégedve, bőven megérte a 17.000-et!
Jó, hogy végre nem ragadok be a házba.
Örülök, hogy eljött a szabadabb mozgás lehetősége, nem csupán 50-100, jó napokon 150 méterig terjed a világ. Én a széket nem rossznak, hanem jónak látom, hiszen visszaadja azt, amit a lábam teljesítőképességének a csökkenése elvett.
Nagyon meg vagyok vele elégedve, bőven megérte a 17.000-et!
Jó, hogy végre nem ragadok be a házba.
Örülök, hogy eljött a szabadabb mozgás lehetősége, nem csupán 50-100, jó napokon 150 méterig terjed a világ. Én a széket nem rossznak, hanem jónak látom, hiszen visszaadja azt, amit a lábam teljesítőképességének a csökkenése elvett.
2016. december 6., kedd
Mikulás + jó dolgok
Mondtam, hogy jönnie kell a jónak, mert már sok volt a fos. A jó öreg Miki meghozta a jó dolgokat. :-D Ideje volt a változásoknak, mert idegtépő volt, hogy csak a mocsok zúdult ránk.
+ Lett reflektor az udvarban, a Krisz megcsinálta. Így már nincs vaksötét kint este (télen már 5-kor). Jobb így, mint elemlámpázni, mert jól be lehet látni az udvart nagy területen, senki nem sunnyoghat este/éjjel. Vannak errefelé enyves kezű emberek, meg egy stikkes fazon, aki távcsővel, meg éjjellátóval flangál.
+ Jó a bojler. Nem kell mindig melegíteni a vizet sparhelten és várni. Tudunk majd zuhanyozni is, végre. Lavórból nehezen megy a mosdás több ok miatt, meg így, hogy jó a bojler, be lett kötve a mosógép is, végre mosni is rendesen lehet majd.
+ Van tv-adás. Igaz, gagyi a csatornák zöme, valami ingyenes holmi, asszem "mindig tv", vagy mi a fene, de a semminél jobb, mégis valami karattyol és leköt. Van azért közte jó, pl. RTL, TV2, Sport tv, stb.
+ Megcsinálták a kályhacsövet. Omega koncerten éreztük magunkat, olyan füst volt minden fűtéskor, de már jó.
+ A Zsuzsa küldött nekem ruhákat, amiket a fia nem használt/kinőtt. Egy farmer, egy rövidgatya, 4 póló, 5 új zokni. Csomagot is kaptam. :-D
+ El ne kiabáljam, a kórság inaktív, úgy érzem. Ami zavar, az nem a SLE számlájára írható. Jéghidegek a végtagjaim, de nyirkosak, sőt van, hogy rendesen vizesek. Nem folyamatosan és az intenzitás is változó, van olyan is, hogy semmi nincs, olyannyira, hogy kiszárad a bőr. Hol a tenyerem, hol a talpam, hol mindkettö csinálja, attól függ, melyik van lefagyva. Nem izzadós sem a kezem, sem a lábam, nyáron a melegben sincs gondom, erre télen meg ez van. Tényleg fordítva vagyok összerakva. :-D Majd megkérdezem a dokit, hogy mitől lehet. Csak hidegben jön elő a gond és minél jobban fagyok, annál inkább fokozódik. Jobban is fázik a kezem/lábam, mikor nedves. Próbáltam, hogy levettem a kesztyűt/zoknit (de a kesztyű nincs is rajtam sűrűn, meg anélkül is izzad időnként a kezem, ha rájön a dili), hogy hátha akkor a nedvesség legalább elpárolog, de nem mindig válik be ez. Várom a nyarat, hogy jobb legyen a keringésem, olyankor nincs ilyen gond, de addig jó volna ezt megszüntetni, vagy mérsékelni, mert mostanában megint durvul. Lábra ott a hintőpor, de a kezemre nem tehetek, azt törölgetem.
+ Apám beszerel egy klímát hozzám, hogy tudjak fűteni.
+ A Füge mintha kicsit nyugodtabb lenne. Apám tegnap felvitte magával Pestre, hogy ne nyüszítsen utána, meg hogy kirángassa a letargiából és úgy tűnik jó ötlet volt. Még bánatos, de már járkál, tegnap már játszott is. Azt mondta az apám, hogy nagyon jól viselte az utazást, még nézett is ki a busz ablakán.
+ Lett reflektor az udvarban, a Krisz megcsinálta. Így már nincs vaksötét kint este (télen már 5-kor). Jobb így, mint elemlámpázni, mert jól be lehet látni az udvart nagy területen, senki nem sunnyoghat este/éjjel. Vannak errefelé enyves kezű emberek, meg egy stikkes fazon, aki távcsővel, meg éjjellátóval flangál.
+ Jó a bojler. Nem kell mindig melegíteni a vizet sparhelten és várni. Tudunk majd zuhanyozni is, végre. Lavórból nehezen megy a mosdás több ok miatt, meg így, hogy jó a bojler, be lett kötve a mosógép is, végre mosni is rendesen lehet majd.
+ Van tv-adás. Igaz, gagyi a csatornák zöme, valami ingyenes holmi, asszem "mindig tv", vagy mi a fene, de a semminél jobb, mégis valami karattyol és leköt. Van azért közte jó, pl. RTL, TV2, Sport tv, stb.
+ Megcsinálták a kályhacsövet. Omega koncerten éreztük magunkat, olyan füst volt minden fűtéskor, de már jó.
+ A Zsuzsa küldött nekem ruhákat, amiket a fia nem használt/kinőtt. Egy farmer, egy rövidgatya, 4 póló, 5 új zokni. Csomagot is kaptam. :-D
+ El ne kiabáljam, a kórság inaktív, úgy érzem. Ami zavar, az nem a SLE számlájára írható. Jéghidegek a végtagjaim, de nyirkosak, sőt van, hogy rendesen vizesek. Nem folyamatosan és az intenzitás is változó, van olyan is, hogy semmi nincs, olyannyira, hogy kiszárad a bőr. Hol a tenyerem, hol a talpam, hol mindkettö csinálja, attól függ, melyik van lefagyva. Nem izzadós sem a kezem, sem a lábam, nyáron a melegben sincs gondom, erre télen meg ez van. Tényleg fordítva vagyok összerakva. :-D Majd megkérdezem a dokit, hogy mitől lehet. Csak hidegben jön elő a gond és minél jobban fagyok, annál inkább fokozódik. Jobban is fázik a kezem/lábam, mikor nedves. Próbáltam, hogy levettem a kesztyűt/zoknit (de a kesztyű nincs is rajtam sűrűn, meg anélkül is izzad időnként a kezem, ha rájön a dili), hogy hátha akkor a nedvesség legalább elpárolog, de nem mindig válik be ez. Várom a nyarat, hogy jobb legyen a keringésem, olyankor nincs ilyen gond, de addig jó volna ezt megszüntetni, vagy mérsékelni, mert mostanában megint durvul. Lábra ott a hintőpor, de a kezemre nem tehetek, azt törölgetem.
+ Apám beszerel egy klímát hozzám, hogy tudjak fűteni.
+ A Füge mintha kicsit nyugodtabb lenne. Apám tegnap felvitte magával Pestre, hogy ne nyüszítsen utána, meg hogy kirángassa a letargiából és úgy tűnik jó ötlet volt. Még bánatos, de már járkál, tegnap már játszott is. Azt mondta az apám, hogy nagyon jól viselte az utazást, még nézett is ki a busz ablakán.
2016. december 5., hétfő
A tegnapi nap
Tegnap hívta apámat az Éva, hogy nyáron tudunk-e repülni? Gőzünk sincs, mert fene tudja milyen lesz az állapotom, meg az erősítést sem kezdtük el, mert azóta sem intézte el a tápszert. Mostanában kellene a repülőjegyet megvenni, mert olcsóbb, de ahhoz tudnia kell, hogy tudunk-e menni. Apám össze-vissza zagyvál mindig. Az egyik géppel 2,5 órát repülünk Londonig, ott átszállunk és a másikkal 9-et, Calgary-ba. Akkor lesz időm élvezni. Apám be van tojva a repüléstől. Remélem, kijutunk. Kíváncsi vagyok Calgary-ra, meg hogy mit mondanak a dokik.
Az Ildiék jönnek 16.-án, maradnak 18.-ig. Érdekes ez a nagy közeledés. Persze kiderült, hogy nem puszta szeretet a vezére, hanem megint érdekből keresett fel minket. Apám persze engedi, hogy ezredszer is palira vegyék, én meg már nem szólok, ha neki ez jó, tegye.
Felhúzott. Mikor a kutyámat elaltatták megbeszéltük, hogy nem lesz több állat amiatt sem, mert ha vele valami történik, én otthonba kerülök és oda nem vihetem őket. Erre tegnap beszélgetett az Ildivel és mivel ő Maine Coon-t tenyészt, apámat megkérdezte, hogy kell-e, ő meg kért. Mondom tegnap előtt beszéltük meg a kizáró okokat, erre most agyoncsapod az egészet? Mikor beteg volt a Szutyok és a Margit, mindig hajtotta, hogy nincs miből kezeltetni. Mondom aki nem tud finanszírozni az állatnak egy esetleges kezelést, az ne vállaljon állatot! Most is mondtam neki, hogy fasza lesz ennyi állat (Füge, Margit, tavasszal befogadjuk a Gabi macskáját - mert megunta... az ilyen embernek sem való állat! - meg akkor még akar egy maine coon párt, hogy legyenek kölykök és őket eladva pénzt keressen.) 4 macskát, 1 kutyát + ki tudja hány létszámos almot akar eltartani, mikor még a 3 állatunkra sem futotta, a dokira is mennyit várt szerencsétlen kutyám. Mindezek után tenyészteni akar. Normális?! Mondom neki gondolkodj' már, a tenyésztés nagyon nem játék, érteni kell hozzá + szigorú szabályok vannak és sok pénz is kell hozzá, az állatoknak étel kell, rendszeres oltások, stb., de pénz nélkül hogyan? Ráadásul ha vele valami történik és engem otthonba tesz a Gyámügy, akkor ennyi állatnak hogyan lesz gazdája? Felelőtlen!
Aggódunk a Fügéért, mert borzasztóan bánatos. Alig eszik, egész nap fekszik és alszik, vagy csendben, máskor vonyítva sír a Szutyok után. Teljesen be van fordulva. Simogatjuk, ölbe vesszük, de semmi sem érdekli, csak bambul. Néha futkosik, szimatol, keresi a Szutykot, aztán szomorúan lefekszik aludni. Tegnap bármit csináltunk, 2 órán keresztül vonyított, égnek emelt orral. Talán 3× hagyta abba kb. 5 percre. Addig vonyított a karomban is, míg elhányta magát.
Tegnap beszélt apám a Krisszel, elhozza a tolószékemet! Juhé, mobilis leszek végre! Már csak össze kell egyeztetni vele, meg a nővel, aki eladja, hogy mikor lehet érte menni. Ma ment külföldre, ezért a mai nap kilőve, holnap Mikulás és mondtam tegnap apámnak, hogy hagyjuk azt a napot, ott a kislány a Krisznek, had Mikulásozzon a Hannával. Ha eddig várnom kellett, már kibírok pár napot, meg ebben a csípős hidegben szigorúan megtiltotta a doki a kint tartózkodást, szóval úgysem megyek sehová.
Hiányzik a kutyám, de tegnap - és eddig ma is - vissza tudtam fogni a sírást. Ő sem akarná. Még csak 3 napja ment el, elvileg még "jogom van" hozzá, de muszáj erősnek lenni, mert minél tovább gubózik be és rágódik az ember, annál nehezebb és hosszabb időtartamú a javulás. Néha az embernek erőt kell venni magán, különben az életben nem tápászkodik fel. Nem szabad és nem is vagyok hajlandó nonstop bőgni és kattogni. Nem szabad. Ő már jó helyen van. Rohadtul fáj a hiánya és még mindig sokkolok, de nekünk menni kell tovább. Nem kell Őt elfelejteni, lehetetlen is volna, de nem szabad a padlón fetrengeni.
Remélem, most már jobb időszak fog jönni!
Az Ildiék jönnek 16.-án, maradnak 18.-ig. Érdekes ez a nagy közeledés. Persze kiderült, hogy nem puszta szeretet a vezére, hanem megint érdekből keresett fel minket. Apám persze engedi, hogy ezredszer is palira vegyék, én meg már nem szólok, ha neki ez jó, tegye.
Felhúzott. Mikor a kutyámat elaltatták megbeszéltük, hogy nem lesz több állat amiatt sem, mert ha vele valami történik, én otthonba kerülök és oda nem vihetem őket. Erre tegnap beszélgetett az Ildivel és mivel ő Maine Coon-t tenyészt, apámat megkérdezte, hogy kell-e, ő meg kért. Mondom tegnap előtt beszéltük meg a kizáró okokat, erre most agyoncsapod az egészet? Mikor beteg volt a Szutyok és a Margit, mindig hajtotta, hogy nincs miből kezeltetni. Mondom aki nem tud finanszírozni az állatnak egy esetleges kezelést, az ne vállaljon állatot! Most is mondtam neki, hogy fasza lesz ennyi állat (Füge, Margit, tavasszal befogadjuk a Gabi macskáját - mert megunta... az ilyen embernek sem való állat! - meg akkor még akar egy maine coon párt, hogy legyenek kölykök és őket eladva pénzt keressen.) 4 macskát, 1 kutyát + ki tudja hány létszámos almot akar eltartani, mikor még a 3 állatunkra sem futotta, a dokira is mennyit várt szerencsétlen kutyám. Mindezek után tenyészteni akar. Normális?! Mondom neki gondolkodj' már, a tenyésztés nagyon nem játék, érteni kell hozzá + szigorú szabályok vannak és sok pénz is kell hozzá, az állatoknak étel kell, rendszeres oltások, stb., de pénz nélkül hogyan? Ráadásul ha vele valami történik és engem otthonba tesz a Gyámügy, akkor ennyi állatnak hogyan lesz gazdája? Felelőtlen!
Aggódunk a Fügéért, mert borzasztóan bánatos. Alig eszik, egész nap fekszik és alszik, vagy csendben, máskor vonyítva sír a Szutyok után. Teljesen be van fordulva. Simogatjuk, ölbe vesszük, de semmi sem érdekli, csak bambul. Néha futkosik, szimatol, keresi a Szutykot, aztán szomorúan lefekszik aludni. Tegnap bármit csináltunk, 2 órán keresztül vonyított, égnek emelt orral. Talán 3× hagyta abba kb. 5 percre. Addig vonyított a karomban is, míg elhányta magát.
Tegnap beszélt apám a Krisszel, elhozza a tolószékemet! Juhé, mobilis leszek végre! Már csak össze kell egyeztetni vele, meg a nővel, aki eladja, hogy mikor lehet érte menni. Ma ment külföldre, ezért a mai nap kilőve, holnap Mikulás és mondtam tegnap apámnak, hogy hagyjuk azt a napot, ott a kislány a Krisznek, had Mikulásozzon a Hannával. Ha eddig várnom kellett, már kibírok pár napot, meg ebben a csípős hidegben szigorúan megtiltotta a doki a kint tartózkodást, szóval úgysem megyek sehová.
Hiányzik a kutyám, de tegnap - és eddig ma is - vissza tudtam fogni a sírást. Ő sem akarná. Még csak 3 napja ment el, elvileg még "jogom van" hozzá, de muszáj erősnek lenni, mert minél tovább gubózik be és rágódik az ember, annál nehezebb és hosszabb időtartamú a javulás. Néha az embernek erőt kell venni magán, különben az életben nem tápászkodik fel. Nem szabad és nem is vagyok hajlandó nonstop bőgni és kattogni. Nem szabad. Ő már jó helyen van. Rohadtul fáj a hiánya és még mindig sokkolok, de nekünk menni kell tovább. Nem kell Őt elfelejteni, lehetetlen is volna, de nem szabad a padlón fetrengeni.
Remélem, most már jobb időszak fog jönni!
2016. december 3., szombat
Ha szar van
akkor csőstől jön. Azt hittem a kutya halála az utolsó a balszerencsés időszakban és végre jön valami jó. Apám akkora hülye, hogy elmondani nem lehet! Elhagyott ma 5.000 forintot. Mikor mondtam neki, hogy menjen vissza az útvonalon, amin járt, azt mondta nincs értelme, mert felvették. Mondom nem tudhatod! Errefelé nem sokan járnak, lehet, hogy meg sem találták. Azt a figyelmetlen, nemtörődöm fajtáját, a fene vinné el! Azt mondja biztos kirántotta a mobillal. Talán pénztárcában kéne a pénzt tartani.
Ha tudom, hogy pénz van nálam, figyelem a telefon elővételekor, hogy nem esett-e ki.
Ki kell írnom magamból részletesen a dolgokat, mert emészt a sokminden. Eddig nem volt erőm semmihez, nemhogy végiggondolni mindent és leírni.
A kutyám közösen leélt 13 év után (a fél életemet Vele töltöttem), tegnap elköltözött Isten országába. Tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap, de erre nem lehet rendesen felkészülni. Elhatalmasodott az a rohadék rák és állatorvost kellett hívnunk, hogy átsegítse. Az egyik felem megkönnyebbült, mert egyreinkább szenvedett, a másik felemet bűntudat mardossa és leírhatatlan szomorúság gyötri. Nehéz elengedni, családtag volt, szerves része minden napunknak. Egyedül az tud némi vigaszt adni (de valójában semmi nem vigasztal jelenleg), hogy Neki megszűnt a testi-lelki fájdalom. Nagyon kereste a kölykét is. A doki szerint a rák agresszív mivolta, a vemhesség és az ellés, a kora, valamint a kölyke miatti hiányérzet együttesen gyengítette le ennyire, a rák ezért terjedt tovább olyan gyorsan. Mikor jobban volt (általában reggel és délelőtt), akkor járkált, éber volt, a szemében is ott volt a nagy értelem, hogy majd' megszólalt, csóválta a farkát, de délutánra mindig legyengült, aludt és esténként nagyon rosszul volt. Zihált a tüdejét is megtámadó daganat miatt, gyakran leállt a légzése fél percen belül többször (ezért már éjjelenként is virrasztottam mellette, hogy élesztgessem), apámra nagyon pipa voltam, hogy még mindig halasztja a megváltást a kutyának, de mondtam, hogy tegyen félre pénzt és hívjuk már az orvost! Hallucinálta, hogy víz van előtte és lefetyelte a semmit, meg ugatott, holott csend volt, forogtak a szemei is, eltűnt belőlük minden értelem, nem volt ereje odamenni a tálhoz inni sem, sűrűn kínálgattam, de a végén lefetyelni is nehezére esett. Elkezdett agresszív lenni a másik kutyával, meg a macskával. Az utolsó napokon már a vizelete is lecsökkent és a széklete is száraz volt, kezdett leállni a szervezete. Ez Neki már nem volt élet. Okostojás apám végre azt mondta, engedjük el. Jó, hogy felfogta már, miután cafrangosra dumáltam a számat. A doki szerint az agyában is áttét lehetett már, attól hallucinált, meg attól lett agresszív és az okozhatta a hányást is. Elengedtük tegnap. Már csütörtökön is tiszta ideg voltam, tudtam, hogy az utolsó éjszakánk lesz, utoljára vacsorázik, stb. (kapott is minden finomat, akkor evett is jól) és másnap visszavonhatatlanul mindennek vége lesz. A Margit ott cirkált körülötte csütörtök este és hangosan nyávogott. A kutya haldoklott, ő meg őrizte! Teljesértékű családtag volt, hatalmas űrt hagyott! Nem térek magamhoz. Várom, hogy vége legyen, aztán leesik, hogy nem lesz. Egész éjjel virrasztottam, ha ébren volt simogattam, megöleltem. Volt ebben valami hátborzongató, hiszen a legutolsó alkalom volt és Ő is érezhette, mert szorosan hozzámbújt, meg akármilyen gyenge volt, nyalta a kézfejemet sokáig. Nem akartam aludni, mert kárba mentek volna az értékes közös órák. Hajnali 5-6 körülre kimerültem és fél 9-kor ijedtem fel, azt hittem már nem él. Mint mondtam, reggelente mindig jobban volt, aznap reggel is amint meghallotta, hogy mocorgok, szaladt be hozzám, járt a farka és nyalta az arcomat. Minden reggel úgy köszöntöttem mióta beteg volt, hogy jó, hogy aznap is felkelhetett, de aznap reggel az öröm mellett mély szomorúságot is éreztem, mert dél és 2 óra között volt várható a doki. Egyfolytában vele foglalkoztam. Imádkoztam egyet és Neki is megköszöntem, hogy széppé tett 13 évemet és elmondtam neki, hogy csodás kutya. Mikor apám kiment a dokit beengedni, a kutya úgy nézett rám, hogy majdnem elbőgtem magam. A karomba vettem, de reszketett, a mindig csóválódó farka csak lógott szomorúan, talán érzett valamit, olyan bánat ült a szemeibe, hogy most is látom magam előtt. Mintha azt üzente volna a szeme: "Ne már! Most komolyan ezt teszitek velem?! Csalódtam!" A karomban aludt el, hogy nyugodt maradjon, de amikor mondta a doki, hogy a szívébe adja az injekciót, bejöttem a szobámba, azt már nem bírtam volna. Tartottam magam már sok napja a kutya miatt is, hogy nyugit érezzen rólam, meg a doki és az apám előtt is egyben akartam maradni, de rohadt nehéz volt. A Szutyok már nem szenved és csakis ez számít! Üres a ház nélküle. Amint elaludt, fájóan néma csend lett és azóta is fáj. Már nagyon csúnyán lélegzett és hirtelen a zihálás örökre elnémult. Ez egyszerre könnyített és ütött egy hatalmasat rajtam. Nem kopognak a körmei a parkettán, nem ugat, nem tologatja a kajás tálat, nem horkol, nem nyalja szét a fejemet/karomat/talpamat/bármimet, nem kunyerál, nem kerget egeret, nem lopkod krumplit/hagymát és egyebeket a zöldségesrekeszből, nem ugrik rám reggel ébreszteni, stb. 13 éve mellettem volt, most meg kb. 3 perc alatt elszakítottak minket egymástól, de még mindig jobb, hogy nekem kell gyászolni, mintha neki kéne engem, mert nem értené hová tűntem és kétségbeesne. Energiabomba volt, megtöltötte a házat még öregen, betegen is, nyüzsgött amíg tudott. 13 éve együtt voltunk, most meg hirtelen nincs itt. Hiába készülhettem fel, nem segít. Pokolian hiányzik! Azt mondtam erős leszek, mert ki kell bírni, meg neki már jó, mégsem bírom, ezt nem lehet elviselni! Olyan sírógörcsök törnek rám, mikor egyedül vagyok, hogy nem bírok higgadni, csak a kimerülés parancsol neki megálljt. Elalszom, aztán felébredve elvagyok valameddig, majd megint kiborulok. Aztán megint belealszom. Ennyit a nagy erőmről. Pénteken, mikor elaltatták, érdekes dolgok történtek. Őt délután altatták, de én estefelé törtem csak össze. Már az őrület szélén álltam, mikor oldalt fekve olyat éreztem a térdemnél, mintha ott besüppedt volna a matrac, ugyanúgy, mint amikor a Szutyok járkált az ágyon. Ez úgy megdöbbentett, hogy bőgni is "elfelejtettem" hirtelen és kattogtam, hogy mi a fene? Aztán nemsokkal később meg a takaró feszült rá a lábszáramra, mint amikor Ő ráfeküdt a takaróra és a súlyától a lábamra simult. Kicsit megnyugtatott. Nehéz, de tovább kell élni. A játékait és tálját eltettem, meg a fekhelyét, mert nem tudtam rájuk nézni. Nem szokásom összezuhanni, ennyire főleg nem, majd nem is hagyom ezt, de most még nem tudom kezelni a kínt. Annyi élményem van Vele, de képtelen vagyok akár egyet is leírni.
A kezelés még nem hat, mondjuk ez a baromi hideg sem használ. A lábujjaim végét mintha csipesz szorítaná, az egyik zsibbadt is. A fekély sem akar javulni a lábfejemen.
Apám nem ment Pestre kedden, ma ír a Krisznek, hogy el tudja-e hozni a széket. Ha igen, akkor már csak attól függ a megléte, hogy mikor lehet érte menni.
Mostanában majdnem teljesen jól vagyok! Az étvágyam is még mindig tart. Igaz, tegnap óta csak pár falat ment le, görcsben van a gyomrom a kutyám miatt. Majd most bekajálok sok pörköltet.
Ha tudom, hogy pénz van nálam, figyelem a telefon elővételekor, hogy nem esett-e ki.
Ki kell írnom magamból részletesen a dolgokat, mert emészt a sokminden. Eddig nem volt erőm semmihez, nemhogy végiggondolni mindent és leírni.
A kutyám közösen leélt 13 év után (a fél életemet Vele töltöttem), tegnap elköltözött Isten országába. Tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap, de erre nem lehet rendesen felkészülni. Elhatalmasodott az a rohadék rák és állatorvost kellett hívnunk, hogy átsegítse. Az egyik felem megkönnyebbült, mert egyreinkább szenvedett, a másik felemet bűntudat mardossa és leírhatatlan szomorúság gyötri. Nehéz elengedni, családtag volt, szerves része minden napunknak. Egyedül az tud némi vigaszt adni (de valójában semmi nem vigasztal jelenleg), hogy Neki megszűnt a testi-lelki fájdalom. Nagyon kereste a kölykét is. A doki szerint a rák agresszív mivolta, a vemhesség és az ellés, a kora, valamint a kölyke miatti hiányérzet együttesen gyengítette le ennyire, a rák ezért terjedt tovább olyan gyorsan. Mikor jobban volt (általában reggel és délelőtt), akkor járkált, éber volt, a szemében is ott volt a nagy értelem, hogy majd' megszólalt, csóválta a farkát, de délutánra mindig legyengült, aludt és esténként nagyon rosszul volt. Zihált a tüdejét is megtámadó daganat miatt, gyakran leállt a légzése fél percen belül többször (ezért már éjjelenként is virrasztottam mellette, hogy élesztgessem), apámra nagyon pipa voltam, hogy még mindig halasztja a megváltást a kutyának, de mondtam, hogy tegyen félre pénzt és hívjuk már az orvost! Hallucinálta, hogy víz van előtte és lefetyelte a semmit, meg ugatott, holott csend volt, forogtak a szemei is, eltűnt belőlük minden értelem, nem volt ereje odamenni a tálhoz inni sem, sűrűn kínálgattam, de a végén lefetyelni is nehezére esett. Elkezdett agresszív lenni a másik kutyával, meg a macskával. Az utolsó napokon már a vizelete is lecsökkent és a széklete is száraz volt, kezdett leállni a szervezete. Ez Neki már nem volt élet. Okostojás apám végre azt mondta, engedjük el. Jó, hogy felfogta már, miután cafrangosra dumáltam a számat. A doki szerint az agyában is áttét lehetett már, attól hallucinált, meg attól lett agresszív és az okozhatta a hányást is. Elengedtük tegnap. Már csütörtökön is tiszta ideg voltam, tudtam, hogy az utolsó éjszakánk lesz, utoljára vacsorázik, stb. (kapott is minden finomat, akkor evett is jól) és másnap visszavonhatatlanul mindennek vége lesz. A Margit ott cirkált körülötte csütörtök este és hangosan nyávogott. A kutya haldoklott, ő meg őrizte! Teljesértékű családtag volt, hatalmas űrt hagyott! Nem térek magamhoz. Várom, hogy vége legyen, aztán leesik, hogy nem lesz. Egész éjjel virrasztottam, ha ébren volt simogattam, megöleltem. Volt ebben valami hátborzongató, hiszen a legutolsó alkalom volt és Ő is érezhette, mert szorosan hozzámbújt, meg akármilyen gyenge volt, nyalta a kézfejemet sokáig. Nem akartam aludni, mert kárba mentek volna az értékes közös órák. Hajnali 5-6 körülre kimerültem és fél 9-kor ijedtem fel, azt hittem már nem él. Mint mondtam, reggelente mindig jobban volt, aznap reggel is amint meghallotta, hogy mocorgok, szaladt be hozzám, járt a farka és nyalta az arcomat. Minden reggel úgy köszöntöttem mióta beteg volt, hogy jó, hogy aznap is felkelhetett, de aznap reggel az öröm mellett mély szomorúságot is éreztem, mert dél és 2 óra között volt várható a doki. Egyfolytában vele foglalkoztam. Imádkoztam egyet és Neki is megköszöntem, hogy széppé tett 13 évemet és elmondtam neki, hogy csodás kutya. Mikor apám kiment a dokit beengedni, a kutya úgy nézett rám, hogy majdnem elbőgtem magam. A karomba vettem, de reszketett, a mindig csóválódó farka csak lógott szomorúan, talán érzett valamit, olyan bánat ült a szemeibe, hogy most is látom magam előtt. Mintha azt üzente volna a szeme: "Ne már! Most komolyan ezt teszitek velem?! Csalódtam!" A karomban aludt el, hogy nyugodt maradjon, de amikor mondta a doki, hogy a szívébe adja az injekciót, bejöttem a szobámba, azt már nem bírtam volna. Tartottam magam már sok napja a kutya miatt is, hogy nyugit érezzen rólam, meg a doki és az apám előtt is egyben akartam maradni, de rohadt nehéz volt. A Szutyok már nem szenved és csakis ez számít! Üres a ház nélküle. Amint elaludt, fájóan néma csend lett és azóta is fáj. Már nagyon csúnyán lélegzett és hirtelen a zihálás örökre elnémult. Ez egyszerre könnyített és ütött egy hatalmasat rajtam. Nem kopognak a körmei a parkettán, nem ugat, nem tologatja a kajás tálat, nem horkol, nem nyalja szét a fejemet/karomat/talpamat/bármimet, nem kunyerál, nem kerget egeret, nem lopkod krumplit/hagymát és egyebeket a zöldségesrekeszből, nem ugrik rám reggel ébreszteni, stb. 13 éve mellettem volt, most meg kb. 3 perc alatt elszakítottak minket egymástól, de még mindig jobb, hogy nekem kell gyászolni, mintha neki kéne engem, mert nem értené hová tűntem és kétségbeesne. Energiabomba volt, megtöltötte a házat még öregen, betegen is, nyüzsgött amíg tudott. 13 éve együtt voltunk, most meg hirtelen nincs itt. Hiába készülhettem fel, nem segít. Pokolian hiányzik! Azt mondtam erős leszek, mert ki kell bírni, meg neki már jó, mégsem bírom, ezt nem lehet elviselni! Olyan sírógörcsök törnek rám, mikor egyedül vagyok, hogy nem bírok higgadni, csak a kimerülés parancsol neki megálljt. Elalszom, aztán felébredve elvagyok valameddig, majd megint kiborulok. Aztán megint belealszom. Ennyit a nagy erőmről. Pénteken, mikor elaltatták, érdekes dolgok történtek. Őt délután altatták, de én estefelé törtem csak össze. Már az őrület szélén álltam, mikor oldalt fekve olyat éreztem a térdemnél, mintha ott besüppedt volna a matrac, ugyanúgy, mint amikor a Szutyok járkált az ágyon. Ez úgy megdöbbentett, hogy bőgni is "elfelejtettem" hirtelen és kattogtam, hogy mi a fene? Aztán nemsokkal később meg a takaró feszült rá a lábszáramra, mint amikor Ő ráfeküdt a takaróra és a súlyától a lábamra simult. Kicsit megnyugtatott. Nehéz, de tovább kell élni. A játékait és tálját eltettem, meg a fekhelyét, mert nem tudtam rájuk nézni. Nem szokásom összezuhanni, ennyire főleg nem, majd nem is hagyom ezt, de most még nem tudom kezelni a kínt. Annyi élményem van Vele, de képtelen vagyok akár egyet is leírni.
Rettentően hiányzik ez a pofázmány, meg a kutya összes része:
A kezelés még nem hat, mondjuk ez a baromi hideg sem használ. A lábujjaim végét mintha csipesz szorítaná, az egyik zsibbadt is. A fekély sem akar javulni a lábfejemen.
Apám nem ment Pestre kedden, ma ír a Krisznek, hogy el tudja-e hozni a széket. Ha igen, akkor már csak attól függ a megléte, hogy mikor lehet érte menni.
Mostanában majdnem teljesen jól vagyok! Az étvágyam is még mindig tart. Igaz, tegnap óta csak pár falat ment le, görcsben van a gyomrom a kutyám miatt. Majd most bekajálok sok pörköltet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)