Csak a szokásos állapotkövető dokumentációs rizsa

Mostanság nem igazán volt okom panaszra, persze volt/van némi ezmegaz', de kicsire nem adok, azonban most este meglátogatott az a merevgörcsös roham és mindjárt 2 kanyart is lenyomott. Mivel aludtam miattuk, így most nem tudok, hiába lesz lassan éjjel 1 óra, szóval firkálok. Általában megérzem, ha jön, de most nem voltak meg azok a jellegzetességek, csak nagyon elálmosodtam (az is mindig megvan előtte, de most csakis az volt, ezért nem vágtam le, hogy mi készülődik) és le kellett feküdnöm, mert kb. ájulás szintjén lettem hirtelen álmos. El is aludtam másodpercek alatt, aztán valami robajra ébredtem másfél óra múlva, de akkor már éreztem azt a jellegzetes ízt a számban, ami roham előtt van, meg továbbra is kómás voltam. Nagyon nyugtalan, izgatott is lettem (ez is mindig társul a roham kezdetéhez) és akaratlanul izegtem-mozogtam akkor már félig bambán, aztán forróság öntötte el a szívtájékomat, meg a gyomrom környékét és ki kellett takaróznom, de akkor meg fáztam, szóval takaró vissza. Egyszercsak megérkezett a roham, a szokásos finomságokkal. Éreztem, ahogy a keringésem nem tudja mit akar, meg a szívem is pörgött, félreütögetett, a bal karom is szorított és jöttek az adrenalinfröccsök is a szívtájékomba. Külvilág nagyjából nuku, csak az a furcsa kábulat volt, meg az irtó szar közérzet a pörgő és szabálytalanul kalimpáló szívvel és persze a kontrollálhatatlan rázkódás, aztán egyszercsak se kép, se hang. Nem tudom mennyit aludtam, de felébredve még mindig nem voltam jól és a fejem sem tudott kitisztulni, eléggé bamba voltam és gyenge, jött is hamar a második kör. Azután is aludtam valamennyit és abból ébredve sem voltam jól, de a fejem legalább ki tudott tisztulni. Amint működtek a kezeim, meg újra teljesen észnél voltam, elkezdtem netezni, meg tenni-venni, ezzel is arra sarkallva a szervezetemet, hogy szedje össze magát. Hiszem, hogy a gondolatok sokat számítanak és amíg fejben nem adom fel, meg fejben küzdök, addig a szervezetem is küzdeni fog és ez szó szerint életbevágó, mert ha egy pillanatra is elhagyom magam, meglehet, hogy cseszhetem, mert a szervezetem sem fog küzdeni. Nehéz felülírni a rosszullét érzését, meg esetenként az ijedségét (sőt, néha a halálfélelemét is), de muszáj! Ha ezeknek is teret engednék, akkor szintén feladhatná a szervezetem, azt pedig nem engedhetem meg! Eddig még mindig segített ez az erős akarás, meg a hit és Isten adja, hogy ezután is így legyen! Lassacskán jobban lettem, mostanra már csak enyhén kellemetlen a közérzetem. Megint változik az idő holnap, vagyis már ma, valószínűleg az tett be a szervezetemnek.

Ez, meg az

Valamelyest többet tudok aludni kb. 2 hete, így már nem vagyok idegbeteg. Továbbra sem vagyok kipihent, de annyi minimum alvásmennyiség (kb. 4-5 óra) összejön, hogy tudjam azonosítani melyik bolygón vagyok és hogy ne a fertőtlenítős flakonból akarjak az üdítős helyett inni, meg ne úgy kezdjek öltözni reggel, hogy le sem vettem az alvós szerkót, stb.-stb. és ne akarjam a feszültségtől az egész világot megkajálni reggelire. 

Ha már az alvásnál tartok; írnom kell az álmaimat és megpróbálni elemezni, ezt a házit kaptam ma a dokitól. Mondanám, hogy jobban örültem volna egy 50 fokos házinak, de utálom a páleszt. Szó volt a múltkori dilihoppról is, nem lettem megdicsérve a falba és ágytámlába öklözés miatt, viszont azt értékelte, hogy előtte próbáltam visszafogni a robbanást, meg hogy amikor a fater ordítozott, nem ordítottam vissza és megerősítette, hogy fejlődésről árulkodik az is, hogy sikerült elejét venni a BPD-s 'roham' eldurvulásának. Mivel az írás bevált, mint terápia, javasolta azt is, hogy írjak a fateromhoz is egy naplót. Ugye nem lehet vele beszélni, mert üvöltve támad, hárít, meg sem hallgat, stb., viszont a doki szerint segíthet, ha legalább leírom, amiket épp' mondanék neki, vagy amiket előbbiek miatt már rég' magamban kell tartanom vele kapcsolatban. Nem lesz könnyű és nem is most fogok nekiállni, de ha ez kell ahhoz, hogy jobban legyek, állok elébe.

Tegnap volt apám megvenni az ablakokat - többek közt -, szóval azok is megvannak már. Elvileg 100%, hogy a nyáron visszaköltözhetek a rezidenciámba, de csak akkor fogom elhinni, amikor megvalósul. Ideje lesz, mert unom, hogy szinte nincs magánszférám, meg a fater igénytelenségét is baromira unom. Olyan büdös a lába, hogy cipőn keresztül is érezni, meg nála is rohadt büdös van és nem lehet megmaradni. Jó lenne dumálni is, bár sosincs rám ideje. Nincs ideje ilyen dolgokra, mert leköti a tévézés, meg a szomszédolás és a telefonon játszás. Persze nemcsak ezek, de dühítő, hogy amikor nincs elintéznivaló dolga, olyankor sem töltünk közös időt soha, mert mindennel és mindenkivel szívesebben foglalkozik, mint a fiával.

Múltkor megint elkapott az írhatnék. Kb. 17-18 éves lehettem, amikor 3 könyvet is írtam párhuzamosan, aztán jött egy kattanás, hogy mind szar és töröltem őket, pedig az egyik már meghaladta a 200 oldalt is. 😁 Azóta nem kezdtem könyvbe, de mostanság vissza-visszatér a gondolat a fejembe. Most épp' nem izgat, mert napok óta zsong a fejem és úgysem tudnék összehozni 2 értelmes mondatot sem, meg most kb. élni sincs kedvem a terápiás ülés után (ott egyben voltam és el is távolítottam magamtól az elhangzottakat, de kezd ez a védekezőmechanizmus kikapcsolni), de ha valamikor neki is állok esetleg az irománynak, kiadatni akkor sem fogom, mert nem ütöm meg azt a szintet, ami ahhoz kell, de arra jó, hogy lekössön, meg segítsen jobban látni dolgokat.

Továbbra sem tudok a Tesómról. Nyilván jó oka van a csendnek, de ettől csak méginkább aggaszt a dolog. Baromira hiányzik és idegesít, hogy nem tudom, mi lehet Vele. Ha tudna, biztos, hogy jelentkezne. A lehetséges okokról nem írok, mert nincs jogom hozzá. Egyelőre egyben tart az a remény, hogy jelentkezni fog, ha tud és hogy nem esett baja, hanem más okból nem tud jelentkezni, de egyáltalán nem vagyok nyugodt.

Újra nekiálltam verset írni. A rajzolás most nem megy, megint remeg a jobb kezem mostanság, de ha abbahagyja a szarakodást, akkor majd rajzolok is. A remisszió még mindig tart. 👍 Az ízületi gyuszi lángolt csak fel, egy ideje már boldogít, de majd elmúlik.