Ez is-az is

Ismét bővül a család... Most a vírussal takarózik a fater, de az tavaly még nem volt sehol, mégsem vitte el ivartalaníttatni az állatokat. Ilyenkor is dühítenek a korlátok, már rég' elvittem volna a bandát a beavatkozásra és nem tartanánk itt. Szeretjük az állatokat, de véges a kapacitás. A Gina decemberben ellett, de kb. 2 hónap múlva újra fog, mert a fater kutyája gondoskodott róla. A macskák szintén túl vannak a családalapításon és mivel ők már korábban megejtették, napok kérdése és meglesznek a kismacskák, legalábbis nagyon úgy néz ki és úgy viselkedik az Eszti, meg időben is úgy áll már.

Mostanra már eléggé mehetnékem van, de felfogom, hogy itthon kell maradni úgyhogy elfoglalom magam házon belül/kívül, mert itt amúgy is mindig akad tennivaló. Tegnap fűkaszával lecsapattam a kert egy részét, ma befejeztem a maradékot. A medence alapját is folytatjuk, mert idén nyárra már meg akarja venni a fater a medencét. A kacsaól is készen van már egy ideje.

A frontok bezavarnak, mostanság az idegrendszeremmel játszanak. Két napja gyenge a két bal lábam közül a hivatalos bal, ma mind a kettő szarakodik, napok óta bizsergések vannak több helyen, kar-fejrángások is befigyelnek, meg a fejem sem oké, baromira szédelgek, csak az intenzitása változik. Időnként olvasni is alig bírok, mert beleszédülök a szemgolyóm mozgatásába is, meg elhomályosul a kép, de bárminek a látványába beleszédülök, ami mozog.
Megint előjött az éjszakai izzadás is, arra keltem múlt éjjel, hogy csatakos a ruhám, levettem a pólót, meg a nadrágot, hogy megszáradjak, el is aludtam egyből. Reggel még mindig nyirkosak voltak a kiterített göncök, meg a lepedő. Nem volt pedig melegem, meg télen is előjött ez időnként. Főleg a tarkóm és a mellkasom úszik ilyenkor, de mindenütt vizes leszek. Gőzöm sincs mitől van ez.

15.-re virradóan

begyulladt az ínyem, mert rámászott a gyulladás, ami addig az állkapocsízületemet és pár másik részemet boldogította egy ideje. Fájt, megdagadt (reggelre az érintett arcfelem is) és a kajálás sem ment, legalábbis semmi olyan, amit rágni kellett. Szóltam a dokimnak, írt fel még Cataflamot, meg gyulladáscsökkentőt E-receptre, úgyhogy a fater meg is hozta még akkor a fájdalomcsillapítót. A gyulladáscsökkentőt csak másnap hozta, mert "úgyis megyek a Nutridrinkért". Érdekes egy logikája van, az biztos. 16.-án jobb volt a helyzet, nem kellett bogyó, cserébe a melegfront úgy nyomta a fejemet, hogy faltól-falig mentem, migrén is befigyelt, szóval visszafeküdtem és délutánig aludtam, mint akit leütöttek. Felkelve sem volt jobb, viszont addigra a fater meghozta a gyulladáscsökkentőt, meg a tápszert. Az pont jól jött, mivel nem nagyon bírtam enni. Joghurtot, tejbegrízt, meg zabkását kajáltam, mert azokat nem kell rágni, persze így nem voltam jóllakva. A tápszer végülis folyékony kaja és tényleg nem igazán voltam éhes egy darabig, pedig több napig azon éltem. A napokban megpróbálkoztam már levessel is, mivel a benne lévő tésztát nem nehéz rágni. Jó volt már enni valami rendesebb kaját, de még mindig nem voltam jóllakva. Néhány napja lejjebb ment a puffadás a képemről, kb. 3 nappal ezelőttre pedig teljesen lelohadt, de az ínyem azóta is hol jobb, hol rosszabb. Fáj az állkapcsom is, meg az ínyem is, de a gyulladáscsökkentő segít, érezhető a javulás és nem kell fájdalomcsillapító sem. Azt amúgy is csak akkor szedek, ha anélkül már nem bírok valamivel, mivel magas a fájdalomküszöböm. Ma már megpróbálkoztam székelykáposztával és simán tudtam végre kajálni. Már ki voltam éhezve a rendes kajára. 😆
Az utolsó bölcsességfogam is elkezdett kinőni, de az legalább még nem fáj. A másik 3 kijött úgy, hogy észre sem vettem, szóval ha mákom van, ez is ki tud jönni gond nélkül.

😢😢😢

Az állattartás remek dolog, viszont amikor az elengedésükre kerül sor, az nagyon kemény. Nem lehet megszokni, a huszonötödik szőrös családtag is éppolyan fájó űrt hagy, mint a legelső és tökmindegy, hogy 5 éves az ember, vagy 55, ugyanolyan megrázó mindig, hiszen hozzánőnek az emberhez. Tiszta sor, hogy aki állatot vesz magához, az számol a majdani (jó esetben tizenpár év múlva bekövetkező) elválással, ezt bekalkulálva dönt úgy, hogy gondoskodni fog egy érző lényről, de a száraz tények sem könnyítik meg azt, amit nem lehet.
A 8 éves Fricit el kellett tegnap este engednem. Hiába készültem fel rá és voltam végig higgadt, akkor is hatalmas űrt hagyott. Már nagyon szenvedett látszólag is és a doki szerint is, szóval Neki így a jobb és egyedül ez számít.
Hívtam tegnap reggel a mélykúti dokit, hogy lát-e esélyt javulásra (akkor még nem tudtam, hogy mi a valós helyzet, készültem megműttetni). Az előzményeket ismerve azt mondta nem lát sok esélyt, de vigyük be. Kérdeztem, mennyi pénzzel készüljön a fater? Válasz: 10 ezer forint! Na ne! Az összes pénzemet ráköltöttem volna, ha azon múlik, de pofátlanság csak azért elkérni 10 rongyot, hogy ránézzen, aztán végül személyesen is megerősítse, hogy nincs mit tenni, ergo a macskán nem segített volna. 10 rugó kiment volna az ablakon, arról nem beszélve, hogy stressznek lett volna kitéve a macska az utaztatással, meg az újabb fájdalmas vizsgálattal, gyakorlatilag feleslegesen, mert menthetetlen volt. Kénytelen voltam az itteni dokival beszélni és az altatást is ő intézte, de most nem volt panasz a hozzáállására, sőt. Őszinte volt és ami meglepett, nem fogadott el pénzt sem! 😯 Kérdeztem mit gondol, szerinte sincs esélye a macskának? Kikérdezett, hogy 5.-e óta mit tapasztalok és azok alapján, meg az 5.-én saját maga is tapasztaltak alapján azt mondta, hogy nem érdemes szenvedtetni, mert csak rosszabb lesz. Mondta azt is (miután mondtam, hogy azóta is vérzik, egyre rosszabbul van, stb.), hogy talán nem is húgyköve van, hanem daganata, mert előbbi nem okoz hosszantartó, meg tömény vérzést és hirtelen fogyást, utóbbi viszont igen és az is elzárja a vizelet útját. Azt mondta lehetne műtögetni, de akkor ki kellene pakolni szerencsétlent, átvariálni ezt-azt a hasában és még úgy sem biztos, hogy javulás lenne és ha daganata van, szóródna a bolygatástól. Szerinte a vérzést az okozta, hogy a daganatot megsérthette a katéter, amivel 5.-én levezette a vizeletet, de a sérülés szintén szóródással jár, úgyhogy akkor is meg van pecsételve a sorsa. Feleslegesen nem akartam kitenni veszélyes műtétnek, keserves lábadozásnak, aztán meg ha tényleg daganat, akkor az esetleges áttétek hatásainak, úgyhogy azt mondtam altassa el, ha nincs remény, mert ígyis szenved már. Azt mondta este 3/4 8-ra viheti a fater. Rohadt nehéz volt ezt kérni, de a kínjait mégnehezebb volt látni és elképzelni. Nem érdemelt szenvedést, pláne ekkorát. Szokás szerint felvettem az "egyben vagyok" figurát és ami időt lehetett, azt Vele töltöttem. Megint a délelőtt folyamán volt kicsit jobban, aztán rosszul lett, nagy fájdalmai voltak (amiket hősiesen, némán tűrt, de reszketett, katatón volt), úgyhogy adtam fájdalomcsillapítót. Attól szokott módon aludt kicsit, aztán kis időre élénkebb lett és olyankor vettem karba, amit nagyon élvezett. Mindig kéretzkedett fel a karomba a két hátsó lábára állva, a két mellsővel nyújtózkodott fel és ha a hóna alá nyúltam, már szökkent is fel a karomba, dorombolva. Ha az ágyon volt, onnan mászott fel rám, nem volt apelláta. 😆 Mióta beteg volt, nem vettem fel, mert fájt neki, persze Ő csimpaszkodott és szerencsétlen olyan csalódottnak tűnt mindig, visszaereszkedett négylábra és utána újra és újra kéretzkedett. Úgy voltam vele tegnap, hogy mivel több alkalom nem lesz rá, óvatosan felvettem többször is. Nagyon örült neki, ezerrel dorombolt és ugyan máskor is belémbújt kb., most mégjobban, mint aki tudja, hogy az utolsó alkalmak. Nagyon kemény volt, alig bírtam higgadt maradni. Végig higgadt voltam, mióta beteg volt, de tegnapra már nagyon elfáradtam mentálisan, főleg mert 5.-e óta már majdnem biztos volt, hogy nincs mit tenni, de egy halvány remény még volt. Sikerült magam összetartani az utolsó pillanatig, de rohadt nehéz volt, főleg tegnap reggeltől, mikor kiderült, hogy tényleg nincs tovább. Mikor este be kellett rakni a hordozóba, már bekönnyeztem a napok óta tartó nyomástól is, meg a tudattól, hogy mindjárt végleg elviszi a fater, de visszanyeltem a többit. Jobb lett volna, ha itthon történik az Ő altatása is a megszokott környezetében, de senkit nem enged be a fater, a dokit sem (fater vett fel maszkot, gumikesztyűt, de ezt megtehette volna 5.-én is, mikor az Ildivel vitette dokihoz), szóval bevitte a rendelőbe az altatásra. Higgadtan búcsúztam el, hogy ne érezze a kínomat (de valószínűleg érezte Ő ígyis, jók a radarjaik az állatoknak), aztán elvitte az öreg. Szar, hogy pont én nem lehettem vele az utolsó perceiben, mivel én voltam a gazdája és kb. össze voltunk nőve. Mikor elvitte és egyedül maradtam, akkor borult ki belőlem az elmúlt időszak aggodalma, tehetetlensége, feszültsége, sajnáltam is a szerencsétlent, ahogy szenvedett, meg persze a tudat is elkeserített, hogy többet nem lehetünk együtt. Az vigasztal, hogy nem szenved tovább, mert borzasztó volt. A fater mondta, hogy mikor az altatás előtt megvizsgálta a doki, mondta, hogy újra tele van a hólyagja. Érezni is lehetett, mikor felvettem (ezért nem emelgettem, hiába akarta, csak az utolsó napon és óvatosan), meg nem tudott üríteni az 5.-i katéterezés óta sem, inni viszont adni kellett neki, mert akkor még kőre gyanakodott a doki és azt mondta meg kell próbálni kihajtani folyadékkal, meg ha nem iszik és bekoncentrálódik a vizelete, akkor a veséi mennek tönkre. Utolsó nap már nem is evett, lassult volt, a tekintete is furcsa volt és látszott, hogy pokolian szenved, úgyhogy muszáj volt elaltatni. Ha 5.-én tudom, hogy nincs remény, már kértem volna az altatást, akkor nem szenvedett volna mégtovább, de akkor még nem tudtam, így viszont tegnapig még vergődött szerencsétlen. 5.-én még azt mondta a doki, hogy műteni kell (akkor még húgykőre tippelt), de tegnap már daganatra gyanakodott és ugye estére mégrosszabbul lett, bekerült altatásra és mondta a fater, hogy mikor meglátta és megvizsgálta a doki, azt mondta hogy ki sem bírná a műtétet, annyira rossz az állapota és szerinte is az altatás a leghumánusabb döntés, mert már nagyon szenved és nem lehetne műteni már a húgykő miatt a leromlott fizikuma miatt, ha pedig valóban rák, az mégkomolyabb beavatkozással járna, amit szintén nem bírna ki, plusz szóródna is a rohadék, ami szintén csúnya véget okozna. Mindenképp' meg kellett tehát tenni, hogy megóvjuk a további pokoltól.
Kell pár nap az Ő esetében is, hogy felocsúdjak, meg vissza tudjam fogni a kínt. Nappal teszek-veszek, tartom magam, de estére elfárad az önkontrollom. Napközben is volt pár necces pillanat, mikor pl. el kellett pakolnom az evő-ivó tálakat, ki kellett dobnom az almot a tálcájából, lesikálni a vért a cuccairól és ma temettük el, szóval az is erőt kívánt. Elárvult a kennelje is, ami szar látvány, úgyhogy holnap beköltöztetem a két haramiát abba. Nem mintha az bármin változtatna, de talán annyit segít, hogy nem csap arcon az üres rezidencia, meg Nekik is jobb lesz, mert az kicsit nagyobb. Űrt hagyott, csend is van, mert Ő magyarázott a legtöbbet és különlegesen is, mert gurgulázott, meg 'tájszólással' nyávogott (furcsán 'ejtette' a macskahangokat). 😂
Sok szempontból különleges macska volt, nagyon szerettem és Ő is engem. Már nem szenved és ez a fontos!

❤

A fateromnak

nagynehezen sikerült ma elintézni, hogy kiadják a pénzeket, viszont aki el tudja fuvarozni őt a macskával a dokihoz, csak csütörtökön, vagy pénteken ér rá. A macska viszont nem erősen, de cseppekben folyamatosan vérzik továbbra is és nincs jól, szóval idegtépő a várakozás. Ma is sokat evett-ivott, dumálgatott is, de nincs jó bőrben és továbbra is alig van produktum az alomban. A nap első felében még jobban volt, aztán délután már panaszkodott és nagyon izgága volt, meg nagyon nyalogatta az alvázát, úgyhogy adtam Neki fájdalomcsillapítót. Nem volt könnyű belediktálni, mert észrevette a párizsiban és kiköpte. Jutalomfalatba rejtve is kiszúrta. Porrázúztam és rákentem a párizsira. Az a fej mindent elárult... 😆 Ahogy mohón bekapta, majd megérezte a gyógyszert, undorral nyújtogatta ki a nyelvét és "na menj a pokolba, hogy ilyen förtelemmel tömsz!" fejjel nézett rám. Raktam még a táljába párizsit, hogy a nagy falásban megegye a gyógyszereset is, ez a trükk végre bejött. Nemsokkal később elaludt, gondolom a gyógyszertől és mikor felébredt, nyugisabb volt, úgy tűnt már nem fáj Neki annyira. Egy idő után azonban közönyössé és aluszékonnyá vált, amire nyilván a vérezgetés is rátesz. Abban bízunk, hogy kitart még egy-két napig, míg dokihoz kerül! Vettünk steril tápot és a többiek is azt esznek már.
Idegesítő a tehetetlenség, meg a bizonytalanság, de higgadt vagyok, mert a macskának is arra van szüksége. Mégtöbb törődést kap, remélem az is küzdésre sarkallja. Egyelőre még bízom abban, hogy van esélye, bár a mélykúti doki elég szar prognózist festett le tegnapelőtt. Azt mondta, hogy ez a betegség kiújul időről-időre és végleges gyógyulást a műtét sem hoz, csupán hosszabb-rövidebb időre megszünteti a panaszokat, ergo a macska egy idő után újra és újra kínlódna, amint kiújulna ismét ilyen durván a dolog. Holnap újra beszélünk vele arról, hogy mik a tapasztalatai, szerinte nagyjából mennyi tünetmentes időt nyerne a macska a műtéttel? Ha azt mondja, hogy akár években számolható tünetmentesség is fennállhat, akkor megadjuk Neki az esélyt és csak akkor engedjük el, ha újra megbetegszik, mert mégegyszer nem szenvedheti ezt el. Ha azt mondja a doki, hogy csak rövid ideig lesz jobban, akkor nem tesszük ki felesleges dolgoknak, pláne hogy ezzel a legyengült fizikummal veszélyesebb műteni. Akkor el kell engednünk, altatással. A racionális oldalam belátja a tényeket és képes a macska számára jó döntést meghozni. A 'nemracionális' meg csendben vergődik belül, de inkább én vergődjek, mint a macska újra és újra fizikailag. A jelenlegi állapotokat nem szabad hagyni folytatódni, főleg periodikusan. Az Ő érdeke az első. Most várunk, míg a fuvar megoldható lesz, addig meg imádkozunk és gyógyszert kap a fájdalmakra.

Ma szólt az ismerősünk, aki az itteni pszichodokinak az asszisztense, hogy beszélt a dokival az érdekemben és állítólag vállal. Értelemszerűen csak a járvány lecsengését követően, de nem baj. Csak jobb lesz helyben terápiára járkálni, mint 5 órát utazgatva.

Ma kellett volna

a macskát műtétre vinni, de valami okostojás elírta a fater nevét és így nem adták ki a postán a pénzt. Nem baj, hogy a többi adat egyezett... Holnap telefonál egyet és megpróbálja a szájukba rágni, hogy tévedés történt és adják ki a pénzt. Amíg nincs a kezünkben, a macska nem jut dokihoz, az óra meg ketyeg. Ma mondjuk jobb napunk volt. Neki fizikailag, nekem meg ezáltal pszichésen. Tegnap tudott vacsorázni, ma úgyszintén, sőt ma már vacsoraidőben reklamált Ő is, amit az utóbbi 1-2 napban nem tett. Rábukott a tele táljára, mint kígyó a zsákmányára és rá-rájár, iszik is sokat, nem hány ki semmit. Nyilván az erős fájdalmak okozták, mert amint enyhültek tegnap a kínjai, abbamaradt az öklendezés-hányás is. Már ígyis nagyon lefogyott, kell hogy bennemaradjon a táplálék. Élénkebb is volt ma, nem feküdt/aludt olyan sokat és már magyarázott, meg kéretzkedett karba. Az orra is nedves, viszont sápadt szerencsétlen. A fülei-orra-szája-talpa nem a megszokott rózsaszínek, hanem szinte fehérek, időnként lilásak és jéghidegek. Nyilván a vérezgetés miatt. Ma jobban megnézve láttam meg, hogy felsértette a doki a szerszámát szerencsétlen pajtásnak, abból csepeg/csordogál a vér. 😠 Ő meg azt mondta normális a véres vizelet... Ja. Csak épp' nem kizárólag a húgycsövéből vérezget a kövek miatt, hanem a megsérült falloszából - amit úgyhagyott 😠 - konkrétan csepereg a tömény vér, nem véres vizelet. Szadista egy pasas, kb. 3 hónapja a fater kutyájának a gyulladt fogát érzéstelenítés nélkül húzta ki. Alig tartotta az íny, de attól még barbár módszer volt. A kutya visított is persze. Most meg bódítás nélkül vezette fel a katétert a macskának, holott úgy szokás, nem véletlenül és még a falloszát is szétbarmolta. 😠 Ezek után nem lep meg, hogy ordítva karmolta az Ildit és birkózni kellett vele. Lenne a dokihoz egy-két szavam és kérdésem, pl. hogy kipróbálná-e ő is a katétert éberen, pláne gyulladt húgycsővel, de mivel itt nincs másik állatdoki, nem küldhetem el kapálni. Mondjuk nem is szívesen hívjuk ki a fenti tapasztalatok miatt, de mint most is, adódhat súlyos probléma, amihez muszáj. Csoda, hogy nem nyávog a macska folyamatosan, akkor meg főleg szar lehet neki, mikor slagolni próbál. Az almon továbbra sem igazán tud remekelni, de valószínűleg erre a sérült slagja is rátesz, viszont csekély eredmények vannak azért, ami jó, addig tuti nem reped meg a hólyagja és talán kő is távozik majd. Bízunk benne.
Ma tehát jobb a helyzet és remélem kitart, míg hozzájutunk a pénzhez és eljut dokihoz. A fuvar megoldódott, kocsival elviszi a szomszéd a fatert a macskával. Én nem mehetek és a fater sem szívesen megy, de ő is nagyon szereti, nem hagyja meghalni. Egyelőre most elvan, de van hogy nyávog panaszosan és a szemén-pofázmányán is látszott tegnap este, hogy rosszul van, meg nem magyarázott. Ma jobb az ábrázata is és a tegnapi erős reszketés is sokat enyhült. A másik doki biztos kezd valamit a szerszámával is, így nem maradhat. Az Ildi mondta, hogy ez a doki le sem kezelte, a vérzés ellen sem tett semmit. Úgy küldte haza a macskát, hogy akkor még erősen vérzett neki és reszketve nyalogatta szerencsétlen.
Remélem holnap is olyan napja lesz, mint ma volt.

'Idegállapotban'

Ez a poszt azért is íródik, hogy kiengedjem a gőzt és azért is, hogy ha az erretévedők közül bárki hasonló helyzetbe kerül, felismerje a bajt és tudjon azonnal segítséget kérni a kedvence számára.
A 8 éves kandúrom már kéthéttel ezelőtt sem volt rendben, bár a mostani állapotához képest még jól volt. Evett-ivott, érdeklődése felkelthető volt, dumált ezerrel, orra is nedves volt, csak annyi volt szokatlan, hogy nem bírt kábelt fektetni. Gondoltam szorulása van, szóval kapott konzervkaját, mert az mindig hajtotta, pont amiatt is lett leváltva. Hozott némi eredményt, bár alig, de mégis javulni látszott a helyzet. Abbahagyta a gyakori, de az erőlködés ellenére eredménytelen alomra járkálást, már volt egy igen csekély holmi. Asszem' sosem örültem még ennyire macskaszarnak. 😂 A biztonság kedvéért azért egyeztettem a dokival, aki helyeselte a macska meghajtását, szerinte is lehetett szorulása, akár a tisztálkodás során lenyelt és a gyomrából a beleibe jutó szőrlabdá(k)tól is. Mondtam, hogy néha hánynak tőlük, szóval szokott lenni ilyen gondjuk. Szőroldó pasztát javasolt venni, úgyhogy fognak kapni mind a hárman. Gondoltam rejtély megfejtve, a doki szerint várjak és figyeljem a macskát. Pár napig tehát nem volt gond azt leszámítva, hogy továbbra sem volt sok eredménye az alomhasználatnak. Belement, de legtöbb esetben csak ült és látszott, hogy próbálkozik. Gondoltam kell idő, hogy beinduljanak a dolgok, meg a doki is várakozást javasolt. Tegnap azonban visszaesett a macska, de nagyon durván. 😯 Ismét sűrűn ment a dolgára, de akkor már alig sikerült alkotnia és már vizeletet sem láttam az alomban. (Ez majd lényeges lesz.) Emellett hirtelen fogyott pár nap alatt (furcsa is volt, hogy nem üríti ki a tálját egy ideje), meg nem igazán magyarázott már tegnap, pedig folyton nyomja a sódert, főleg amikor beszélünk hozzá és tegnap már többször hányt is, meg nem tudott leülni, az orra is szárazzá vált. Nem tetszett, hogy napok alatt sem használtak a praktikák és nemhogy jobban lenne, rosszabbul kezd lenni. Gondoltam tegnap este, hogy ma újra kell beszélni a dokival, kellett is, ugyanis mára az életét kellett megmenteni és még nincs túl a nehezén. Az történt, hogy éjjelre mégrosszabbul lett, menetrendszerűen hányta ki a vizet, amit legalább iszogatott, ha már kaját nem kívánt szerencsétlen és furcsa hangokat adott ki. Az egyikre keltem fel. Jobban megfigyelve ismertem fel, hogy azok fájdalmas, hangos nyögések. Hűha mondom... bélcsavarodásod van, haver? Azt hittem. Felénk nincs éjjeli ügyelet, szóval csak várhattam a reggelt, miután gyógyszert sem találtam, hogy legalább az enyhítsen a kínjain, fater sem tudta hová keverte el. 😠 Nem aludtam, figyeltem szerencsétlent, hogy legalább a rókákból kitakarítsam, meg hogy tudjam kicsit nyugtatni és olyan szarul volt, hogy felkészültem a legrosszabbra is, úgyhogy vele maradtam azért is, hogy ha elmegy, ne magányosan tegye. Olyan 3-4 körül lemerült az akkum és 3/4 6-kor ijedtem fel az egyik hangos nyögésére. Felforgattam a házat, mire lett egy szem Algopyrin. Közben a macska folyamatosan reszketett és már ordított, mikor jött a fájdalom, meg ha mozgott. Nem tudok más jelzőt, mert az nem nyávogás volt, hanem ordítás. Borzalmas volt hallgatni. Nagyrészt katatón állapotban meredt maga elé. Összetörtem egy kisdarab gyógyszert, beleraktam párizsiba, csak elfordította a fejét egyből. Akkor már nem is ivott, pedig folyadékban is próbáltam beadni. Fatert felkeltettem, ő meg elintézte egy "nem tudunk mit tenni, nincs orvos ilyenkor"-ral a dolgot. 😠 Mondom azért csak próbáljuk meg! Rohadtul felment a fos az agyamba. Mondtam neki, hogy legalább támpontot kérjünk a dokitól, hogy mit tehetünk, mert így nem agonizálhat tovább. Aztán meghallotta a macska ordítozását, na egyből hívta a dokit, amint lehetett. Milyen érdekes...
Nem vette fel még, pedig akkor már 8 óra körül volt. Hívta az Ildit, hogy tud-e másik orvost, aki elérhető ilyenkor? Mákunk volt, tudott, odaadta a számát. Hívta a fater, vázolta a tüneteket, meg a macska viselkedését és kiderült, hogy valószínűleg nem szorulásos, hanem a vizeletet nem tudja üríteni és a kábel is azért sikerül alig, mert nem mer erőlködni a hólyagfájdalma miatt, ugyanis valószínűleg köves a húgycsöve és mihamarabb meg kell műteni, mert szétreped a hólyagja és az elviszi. A doki állítólag kerek-perec megmondta, hogy ha nem kap ellátást, esélyes hogy nem éri meg az estét sem, viszont fogadni csak holnap tudja a macskát és nem itt, hanem Mélykúton. Nagyszerű hírek voltak, a pulzusom és vérnyomásom is a plafonon volt keresendő addigra, a stressz-szintem úgyszintén, ezek az új infók meg tetézték. Fater is be volt szarva, de azért lerázott volna, hogy nincs mit tenni. 😡 Vasárnap van, mellesleg világjárvány, pénz még pár napig nincs a beavatkozásra, szóval mi lesz a macskával? Ez volt a sokadik olyan pillanat, mikor azt hittem, hogy el fog menni, de pont ez adta a löketet is, hogy tenni kell valamit. Fater újrahívta az itteni dokit, aki addigra már felvette a telefont. Neki is felvázolt mindent és kérdezte mit tudunk tenni, lehet-e egyáltalán valamit? Rájött, hogy nem szorulás és ő is voksot tett a másik doki iránydiagnózisára (és megerősítette, hogy haldoklik, amit remek volt már a második dokitól hallani), de pontosat nyilván csak a macska vizsgálata után tud mondani, szóval vigyük be a rendelőbe, megnézi. (Vasárnap?! 😯 Rendes volt!) Azt mondta annyit tud tenni, hogy kinyomkodja a macska hólyagjából a vizeletet, meg ad gyógyszereket, de ez csak a közvetlen életveszélyt hárítja el egy ideig, a műtét kelleni fog, mert ha újra feltelik a hólyagja, szétreped és meghal a cimbi. Fater mondta, hogy nem tudja bevinni, mert nem megy emberek közé miattam, nem akarja hazahozni a vírust, de beküldi mással. Az Ildit kérte meg. Míg ideért, lefeküdtem pihenni a macskával, mert azt szereti is, meg úgy voltam vele, hogy minél többet legyünk még együtt. Úgy láttam kicsit megnyugtatta a közelségem, mert szorosan mellémfeküdt, próbált pihenni. A fájdalom miatt azonban pár percenként jött egy merevgörcs a hátsó lábaiba, utána a lábujjai 'ökölbe' szorultak és közben ordított. Igyekeztem higgadt maradni még mindig, de a könnyem kifolyt egy pillanatra akkor már, amiért ott agonizált szerencsétlen. Mikor be akartam rakni a hordozóba, két ordítás között csimpaszkodott rám, mint aki elköszön. A torkomban már egy szikla volt kb. és igyekeztem letuszkolni. Elköszöntem arra az esetre, ha nem kerül haza. Az Ildi elvitte, én meg kiültem az udvarra kiszellőztetni a fejemet. A fojtogató bőghetnék is elmúlt (nyilván jóadag önkontrollal), talán mert már nem láttam-hallottam, ahogy szenved (nyilván attól még tudtam, de nehezebb volt hallani-látni), meg úgy voltam vele, hogy most a hitnek van itt az ideje. Hinnem kell Istenben, hogy megsegíti. Ez erőt adott. Már kajálni is tudtam, mert 3/4 6-tól 3/4 9-ig öklömnyi volt kb. a bélésem az idegtől, pedig éhes voltam. Nagyon hamar visszahozta az Ildi, a kis szarosnak meg felragyogtak a szemei, mikor meglátott. 😆 Az enyémek is, mivel nem tudtam hazakerül-e még? A doki állítólag megkatéterezte és elakadt a húgycsövében (ordított szerencsétlen, meg az Ildit szétkarmolta kínjában, mert el sem bódította a doki 😠), szóval helyes volt mindkét doki feltételezése a köveket illetően. Kinyomkodta a vizeletet, adott neki injekciót, meg holnap kell kiváltani gyógyszereket. Állítólag így most kis ideig ellesz, fog tudni vizelni és itatni kell bőven, hátha kisebb kövek kijönnek, de napokon belül műteni kell a doki szerint, ha életben akarjuk tartani. A mostani száraztáp felejtős, állítólag az csinálta a köveket, szóval a másik két haramiát megvédendő a hasonló kínoktól, tápváltás lesz.
Most fognak jönni a pénzeink, azokból mindjárt elmegy egy szép összeg a műtétre. Remélem kihúzza addig a macska! Jobban van tényleg, mert mióta kiürítette a doki a hólyagját, nem ordít, de még csak nem is nyávog már, jobban mozog, újra iszik, a kaját még nem tudom, most fogják kapni a vacsorájukat és kiderül, van-e már étvágya? Már újra magyarázott is nekem és már a szemei sem üvegesek, az orra sem csontszáraz most, viszont véres a vizelete, de a doki szerint az jó jel, mert addig is ürül, meg eléggé gyenge és vélhetően fájdalma is van, de viselhetőbb lehet. Órák óta nyugodt a gyógyszerektől, meg attól, hogy a doki megkönnyebbítette. Még nem volt almon, szóval fene tudja, hogy tényleg fog-e sikerülni Neki egyedül is?
Az estére is kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogja érezni magát addigra.
Nyugodtabb vagyok, de nyugodt csak akkor leszek, ha nem esik vissza, kihúzza a műtétig is és azt követően rendbejön. Még a jövő zenéje hogyan jut át Mélykútra, de megoldjuk.
Ma itt cirkált egy kisgép, azok meg mindig felvillanyoznak, szóval egy kis öröm is jutott a napba.

Ébresztő!

Van az úgy, hogy csak egy kemény visszajelzés rántja helyre az ember fejét. Pontosan azért is születik ez a poszt, hogy még véletlenül se felejtsem el hol rontottam el és mit nem követhetek el többet. Nem egyszerű hatni rám, de van egy terület és egy személy az életemben, amikre úgy vigyázok, mint az életemre és amik mindig tudnak rám hatni. Most is ez történt.

A helyzet eleve elég szar volt körülöttem-bennem is, de szokásos módon mindent elkövettem, hogy ne a szar győzzön és egész' jól is haladtam, nevetni is tudtam (hajjaj, rázkódásig-bekönnyezésig, persze ezt is a hozzám legközelebb álló személy tudja csak elérni), aztán tegnap kaptam egy rossz hírt, amin végülis nem pörögtem sokat, mert úgysem tehetek semmit a dolgok ellen, de az a feszültség, amit eleinte okozott, meg az idegesség, hogy a Tesóm vajon hogyan fogja kezelni (jól kezelte amúgy, büszke is vagyok rá!) elég volt ahhoz, hogy a már eleve túlterhelt pszichés kapacitásom felmutassa a középső ujját és azt mondja, hogy most lett elege. Persze nyilván csak belül hullottam szét, de akkor is érezhető volt a Tesóm számára, mivel megváltozott a viselkedésem, nem tudtam tovább folytatni a baromkodást. Az Ő magánügyeit nyilván nem fogom ide kiírni, legyen elég annyi, hogy erején felül teljesít már hosszú ideje úgy, hogy Neki is igen jól jönne a nevetés, meg a támasz, de szegénynek csak én jutottam, nem egy olyan ember, akire mindig támaszkodhat. Nyilván támaszkodhat rám akkor is, ha szarul vagyok, de amikor extraszarul vagyok, olyankor csődöt mondok. 👏😠 Most is ez történt és itt indult el a lavina.
Nem éppen jó arány, amikor két emberből mindkettő a depressziója aktívabb szakaszát éli (bár Előtte le a kalappal, mert bizony erősebb nálam!) és ez problémákat szül. Ő mindent megtett/tesz, de van amin nem tud segíteni, ami persze bántja. (Kölcsönös ez is.) Én is mindent megteszek, hogy ne legyen rosszabb, de időnként nem én győzök, mint ahogy a fentiekben írtam. Mikor színig van a pohár elég egyetlen csepp, ami megbolygatja az egész tartalmát és onnantól borul minden. Kifordultam magamból, legalábbis a visszajelzések azt közvetítették, de én is éreztem, hogy nem a megszokott vagyok, magamba záródtam. A poharat nem a hír borította, hanem a Tesóm kijózanító reakciói, amikből az jött le, hogy tehetetlen és nagyon bántja a helyzet, meg olyat mondtam, ami szíven ütötte (nem durva dolgot, csak valamit, amit tőlem még sosem hallott és szomorú lett tőle) és csalódottnak tűnt, szóval lelkiismeretfurdalásom lett, amiért a jelenlegi helyzet állt elő miattam, főleg akkor, amikor rohadtul nem feszültségre volt szüksége. Nem történhet meg soha többet, hogy az én poklom Őt is érintse! Különösen amikor neki is nehéz. Nem először éreztem tegnap, hogy megbuktam, bár Ő mindig azt mondja, hogy ez nem igaz, de egy igaz barát, már testvér mellett nem érez valaki olyanokat, amiket tegnap hallottam, meg egy valamirevaló testvér kihúz a pokolból, nem rárak mégegy lapáttal. Szemen tudnám magam köpni.
A kialakult helyzet, a Tesóm reakciói, meg a lelkiismeretem felért egy vödör jeges vízzel, ami ráébresztett, hogy így tönkrevágom, amink van és a vergődésemmel, meg egy mondatommal (amivel csak segíteni akartam, de nem úgy sült el) fokozom annak a személynek a letargiáját, akit a legjobban szeretek és akinek a segítségemre van szüksége, nem egy használhatatlan alakra, aki ahelyett, hogy erőt adna, magával rántja.
A kialakult légkör ráébresztett, hogy mit okoz az állapotom és ez így nem maradhat, nem hathat ki ránk. Úgy kell magamban folytatni a vergődést, hogy az ne okozzon feszültséget, rossz érzést a Tesómnak. Barátként, testvérként, meg az erősebbik nem tagjaként (de Ő erősebb) az a dolgom, hogy Neki csakis jót adjak, támaszt nyújtsak és most bizonyítsak. Ezt várom el magamtól, mert ez a helyes. Eddig ezeket meg is adtam, de most elkúrtam és nem fogom hagyni, hogy ennél is nagyobb legyen a baj. Ő nem haragszik, de én magamra igen.
Mégegy ilyen helyzet nem fordulhat elő! Nem engedhetem meg magamnak, hogy annyira maguk alá temessenek a magánéleti problémák, hogy használhatatlan legyek és képtelen legyek támogatni Őt.
Nyugodtak vagyunk már, de visszaolvasva ez a poszt majd ébren tartja bennem, mi a dolgom. Nem mintha enélkül nem tudnám, de így megerősít majd mindig.