Ébresztő!

Van az úgy, hogy csak egy kemény visszajelzés rántja helyre az ember fejét. Pontosan azért is születik ez a poszt, hogy még véletlenül se felejtsem el hol rontottam el és mit nem követhetek el többet. Nem egyszerű hatni rám, de van egy terület és egy személy az életemben, amikre úgy vigyázok, mint az életemre és amik mindig tudnak rám hatni. Most is ez történt.

A helyzet eleve elég szar volt körülöttem-bennem is, de szokásos módon mindent elkövettem, hogy ne a szar győzzön és egész' jól is haladtam, nevetni is tudtam (hajjaj, rázkódásig-bekönnyezésig, persze ezt is a hozzám legközelebb álló személy tudja csak elérni), aztán tegnap kaptam egy rossz hírt, amin végülis nem pörögtem sokat, mert úgysem tehetek semmit a dolgok ellen, de az a feszültség, amit eleinte okozott, meg az idegesség, hogy a Tesóm vajon hogyan fogja kezelni (jól kezelte amúgy, büszke is vagyok rá!) elég volt ahhoz, hogy a már eleve túlterhelt pszichés kapacitásom felmutassa a középső ujját és azt mondja, hogy most lett elege. Persze nyilván csak belül hullottam szét, de akkor is érezhető volt a Tesóm számára, mivel megváltozott a viselkedésem, nem tudtam tovább folytatni a baromkodást. Az Ő magánügyeit nyilván nem fogom ide kiírni, legyen elég annyi, hogy erején felül teljesít már hosszú ideje úgy, hogy Neki is igen jól jönne a nevetés, meg a támasz, de szegénynek csak én jutottam, nem egy olyan ember, akire mindig támaszkodhat. Nyilván támaszkodhat rám akkor is, ha szarul vagyok, de amikor extraszarul vagyok, olyankor csődöt mondok. 👏😠 Most is ez történt és itt indult el a lavina.
Nem éppen jó arány, amikor két emberből mindkettő a depressziója aktívabb szakaszát éli (bár Előtte le a kalappal, mert bizony erősebb nálam!) és ez problémákat szül. Ő mindent megtett/tesz, de van amin nem tud segíteni, ami persze bántja. (Kölcsönös ez is.) Én is mindent megteszek, hogy ne legyen rosszabb, de időnként nem én győzök, mint ahogy a fentiekben írtam. Mikor színig van a pohár elég egyetlen csepp, ami megbolygatja az egész tartalmát és onnantól borul minden. Kifordultam magamból, legalábbis a visszajelzések azt közvetítették, de én is éreztem, hogy nem a megszokott vagyok, magamba záródtam. A poharat nem a hír borította, hanem a Tesóm kijózanító reakciói, amikből az jött le, hogy tehetetlen és nagyon bántja a helyzet, meg olyat mondtam, ami szíven ütötte (nem durva dolgot, csak valamit, amit tőlem még sosem hallott és szomorú lett tőle) és csalódottnak tűnt, szóval lelkiismeretfurdalásom lett, amiért a jelenlegi helyzet állt elő miattam, főleg akkor, amikor rohadtul nem feszültségre volt szüksége. Nem történhet meg soha többet, hogy az én poklom Őt is érintse! Különösen amikor neki is nehéz. Nem először éreztem tegnap, hogy megbuktam, bár Ő mindig azt mondja, hogy ez nem igaz, de egy igaz barát, már testvér mellett nem érez valaki olyanokat, amiket tegnap hallottam, meg egy valamirevaló testvér kihúz a pokolból, nem rárak mégegy lapáttal. Szemen tudnám magam köpni.
A kialakult helyzet, a Tesóm reakciói, meg a lelkiismeretem felért egy vödör jeges vízzel, ami ráébresztett, hogy így tönkrevágom, amink van és a vergődésemmel, meg egy mondatommal (amivel csak segíteni akartam, de nem úgy sült el) fokozom annak a személynek a letargiáját, akit a legjobban szeretek és akinek a segítségemre van szüksége, nem egy használhatatlan alakra, aki ahelyett, hogy erőt adna, magával rántja.
A kialakult légkör ráébresztett, hogy mit okoz az állapotom és ez így nem maradhat, nem hathat ki ránk. Úgy kell magamban folytatni a vergődést, hogy az ne okozzon feszültséget, rossz érzést a Tesómnak. Barátként, testvérként, meg az erősebbik nem tagjaként (de Ő erősebb) az a dolgom, hogy Neki csakis jót adjak, támaszt nyújtsak és most bizonyítsak. Ezt várom el magamtól, mert ez a helyes. Eddig ezeket meg is adtam, de most elkúrtam és nem fogom hagyni, hogy ennél is nagyobb legyen a baj. Ő nem haragszik, de én magamra igen.
Mégegy ilyen helyzet nem fordulhat elő! Nem engedhetem meg magamnak, hogy annyira maguk alá temessenek a magánéleti problémák, hogy használhatatlan legyek és képtelen legyek támogatni Őt.
Nyugodtak vagyunk már, de visszaolvasva ez a poszt majd ébren tartja bennem, mi a dolgom. Nem mintha enélkül nem tudnám, de így megerősít majd mindig.