Elvileg

jövőhét pénteken jön egy fószer lecsekkolni a kéményrendszert, de hogy lesz-e a munkából valami, az jó kérdés. Tragikomikus már ez az egész. Az eddigi tapasztalatok nem segítettek a bizalmam kiépülésében. 😆 Érdekes egy munkamorál folyik errefelé. A másikfele a dolgoknak, hogy ~ 300 rongyba fáj az egész móka, annyit meg nem tud a fater egyben kicsengetni, alkudni akar (pfejj, már megint 😬) a palival, hogy a lehető legolcsóbban dolgozzon. Nem megy ezzel sokra, mert akkor is közelíti majd a háromszázat az összeg, mivel csak a munkadíjból tudna engedni, de mégha engedne is, annyit úgysem, amennyit az öreg akar. Azt találta ki, hogy ha mégsem halad megint a dolog, akkor újratervezteti a gázcsőrendszert, vesz konvektort és úgy fűtünk. Ez is szép összegbe kerül, miből akarja megvalósítani? Azt mondta, hogy ha ez sem sikerül, vesz valami elektromos fűtőtestet. Ezzel a fasza villannyal, ami nálunk van, nem is lehetne zseniálisabb ötlete, meg lezabálja a gatyánkat is a villanyfűtés, erre elkezdi csak este fűtünk. Jobbnál jobb ötletei vannak. Meglátjuk megmozdul-e végre valami a kémény terén?

Mivel jobb passzban voltam, kimozdultam tegnap. Vicces, mert mehetnékem az elég gyakran van, viszont szinte rosszul vagyok emberek közt, márpedig ha kóvályogni akarok, akkor elkerülhetetlen a társaságuk. Bementünk a boltba is, de nem volt szinte senki rajtunk kívül, szóval ott nem feszengtem. Aztán a fater leparkolt a dohánybolt előtt, a két ott beszélgető pali meg úgy skubizott, mintha E.T. jelent volna meg előttük. 👽 Ez sem használt a szoc. fóbiámnak. Odébbgurultam, de még ígyis levert a víz és amikor elkezdtek duruzsolni, biztosra vettem, hogy rólam van szó. Valamit kezdenem kell ezzel is, mert nem állapot, hogy ilyen mértékben szorongok, pláne egy, meg két ember társaságában is, szóval mégcsak nem is tömegben (abban aztán pláne). Jó volt némi ingert befogadni, mert oké, hogy kimegyek az udvarra, de azt is meg lehet unni. Van igényem a külvilág történéseire, de leginkább csak 'tisztes távolból' - leginkább, mert néha, amikor fel vagyok pörögve, akkor megesik, hogy nem (annyira) feszengek, mert az van bennem, hogy jóban vagyunk egymással a külvilággal. Zömmel nem ezt érzem, de ilyen is van.

Dokumentációjellegű, részletes rizsa következik:
Megint rohamoztam tegnap egy durva adagot és mértékűt, val'sz'eg a mai szar időt jelezte be a szervezetem, mert hajnalban vihar érkezett. Kicsit fájt a fejem indulás előtt, de csak akkor kapcsolt rá, amikor hazaértünk. Belassultam, szédültem, mint állat, meg persze majd' szétrobbant a fejem és kezdtem az ásítozást. Fater elment bringázni, én meg adtam enni az állatoknak, aztán éreztem, hogy jönni fog a buli. Ez volt 5 körül, ami abból a szempontból lényeges, hogy csak éjjelre jöttem helyre. Megkíséreltem egy kis csevejt a Tesómmal, de addigra annyira fájt a fejem, meg bekómáztam a szarulléttől, hogy bealudtam pár pillanatra, szóval elköszöntem. Próbáltam tovább aludni, de akkor jött a java.
Jött a szokásos rongybaba-effektus, majd a görcsroham a gyors pulzussal-szabálytalan beütésekkel és adrenalinfröccsökkel, kiszáradt szájjal, pokoli fejfájással, beszéd- és a szokásos funkciók sztrájkolásával, erős hányingerrel, egész testem lángolásával. Nem tudom mi a búbánat zajlik ilyenkor bennem, de irtó szarul vagyok és olyat érzek, mintha bármelyik pillanatban le akarna állni a szervezetem, persze ez egy nagy löketet is ad arra, hogy apait-anyait beleadjak, meg legalább berezelni sincs időm, mert leköt a koncentráció. A külvilág nagyrésze kiesik és nem tudom irányítani magamat sem, az viszont valahogy működik, hogy kapaszkodjak a hozzám eljutó ingerekbe, meg tudok arra koncentrálni, hogy ne veszítsem el az eszméletemet, persze nem tudom, hogy tényleg azért maradok-e magamnál, de mindig erősen összpontosítok. Szokott módon kidőltem aztán, mint akit kiütöttek, de amikor felébredtem még mindig ki akart szakadni az agyam és le voltam lassulva, meg rohadtul fosul voltam. Hallottam, hogy a fater már itthon van, de nem hallott meg, aztán csukódott a bejárati ajtó, mondom fasza, ki kéne nyitni az ablakot, de hogyan? A muszáj az nagy úr, szóval felszívtam magam és ugyan az ablakhoz vezető 1 méter 5-nek hatott, de legalább fel tudtam kelni kinyitni, hátha az oxigén segít - bár nem sok volt kint sem. Visszafeküdtem, de oxigén hiányában nem lett jobb az ablaknál sem, közben majdnem befigyelt a vuk is, persze alkalmatosság nem volt a közelemben, felkelni meg nem bírtam már, mert minden erőm kiment újra és jött a következő adag finomság, ami szintén boldogított egy darabig, majd belealudtam.
Abból felkelve sem voltam jobban, sőt, addigra már a hallásom is nagyon lecsökkent, hallottam a fatert telefonálni, meg a tv is szólt, de kb. mintha víz alatt lettem volna, minden tompán jutott el hozzám és nem is tudtam kivenni a szavakat. A lángolás is elviselhetetlen lett, meg a pokoli közérzet és fejfájás. Fater már itthon volt, mert már beesteledett időközben és a maradék szuflámat összeszedve kilöktem az ajtót, szóltam hogy segítsen. Kértem vizes rongyot, mert úgy éreztem, hogy felgyullad mindenem, főleg a fejem és reméltem, hogy az majd segít, meg kértem vödröt, mert a vuk megint környékezett. Amint magamra raktam a vizes rongyot, jobban lettem annyival, hogy a lángolást nem éreztem annyira, de minden más újra jött és még itt állt a fater, amikor megint elkapott a görcs is. Nem tudom hány óra volt már ekkor, aztán szokott módon kidőltem.
Mikor ebből a körből is észhez tértem, akkor éreztem végre, hogy túl vagyok az ostromon, egy viselhető mértékű fejfájás maradt csak és a lassultság, de mindig kell egy kis idő, mire képbe kerülök. Megnéztem az időt, éjjel fél 1 körül volt addigra, igaz aludtam is az 5 óta eltelt 8 óra alatt, de ha azt nem számítom, akkor is sokáig tartott a szarullét. Remélem egy ideig nyugtom lesz tőle.

Negyedik

Tegnapelőtt voltam a 4. terápiás beszélgetésen. Legutóbb is a család volt a téma, de leginkább egészében, most viszont többek közt a fater hozzá(m)állása és a viszonyunk. Ez az egyik kínzó pont, szóval kemény volt. Nyilván eddig is tudtam, hogy nincs jó kapcsolatunk, nincs apa-fia kötelék, de nem gondoltam, hogy hangosan kimondva lesznek csak igazán érezhetőek a dolgok, kb. mintha 'életre kelt' volna mindaz, ami eddig csak némán volt belül, ez pedig viselhetőbbé tette. Ahogy lefuttattam a tapasztalataimat, a viselkedését, megerősödött bennem, hogy valóban nincs és nem is volt apám. Anyám már nincs, de apám sincs, miközben van és amikor az ember úgy veszít el valakit, hogy az illető él, ráadásul vele egyfedél alatt, az kemény. Más tészta, hogy ami sosem volt az enyém, azt el sem veszíthetem, de ambivalens dolgok kavarognak bennem; felfogom, hogy sosem volt igazi apám, mégis veszteségként érzékelem a helyzetet, valamint rengeteg sérelem van bennem vele kapcsolatosan, ebből kifolyólag rengeteg düh, neheztelés és hiányérzet, nem is szeretem, mert kiölte, de valahol mégis kötődöm hozzá, szóval katyvasz az egész. Valószínűleg nem ő hiányzik, hanem hogy legyen egy apám. Rohadtul felzaklat mindez, most is tiszta víz a pólóm a stressztől. Eddig ezek a dolgok is el voltak fojtva, a doki szerint ösztönös védekezés volt; a tudatalattimba raktam mindazt, ami túl sok lett volna. A felszínre hozva mardosnak csak igazán, a dokinál is tiszta víz lett kezem-lábam, meg az egész pólóm és hiába küzdöttem ellene a végsőkig, párszor meggyengített egy s más, pedig megfogadtam, hogy odáig nem engedem fajulni a dolgokat, csak van az a pont, ahol cseszheti az ember, mert a kín erősebb. Nyilván nem egy brazil szappanopera zajlott, de akármilyen észrevétlenül igyekeztem némi sós víz önkényes távozását engedni, ha már szégyenszemre elfojtani nem tudtam, baromira égőnek éreztem a helyzetet. Nagyon felkutyul belül ez a téma és a dolgokra való ráébredés. Nagyjából van már a dokinak egy képe a fateromról és azt mondta, hogy az ilyen típusú emberek nem változnak, a környezetüknek kell jól kezelni a viselkedésüket. Nagyjából tudom is, hogy mikor-hogyan kell kezelni, alkalmazom amire az évek alatt rájöttem, meg ami logikus, de még sok dolgom van - először magammal, mivel nekem is változni és tanulni kell, hogy aztán helyesen reagáljak. A doki is mondta, hogy lazuljak be, nem kell felhúzni magam mindenen. Ezt én is tudom, csak már annyi minden van a fater számláján, plusz napi szinten akadályozva vagyok a magánéletben is, ami szintén rettentően feszültté tesz, hogy banális dolgokon is 200-ig ugrik a vérnyomásom. Alkalmanként gyorsabb a józan eszem és megelőzi az indulataimat, így olyankor el tudom engedni a dolgokat, de zömmel még utóbbiak irányítanak. Ezen is dolgoznom kell.
Baromira kínoz, hogy van apám, de mégsincs és akármilyen is, meg akármennyire az van bennem sokszor, hogy megvetem és utálom, egy kis részem mintha kötődne hozzá és keresi. Szar az egész, úgy ahogy van, háborgok most is és folyik a könnyem folyamatosan, jó móka így írni, alig látom ezeket a hangyaf@$znyi betűket. Míg nem piszkált bele a doki, elvoltam. Szerinte ez is egyfajta gyászmunka, mert veszteség ért, legalábbis a pszichém így érzékeli. Gyászolja azt is, amit meg kellett volna kapnom a fateromtól, de sosem kaptam. Ő is sérült, mert szar gyerekkora volt alkoholista szülőkkel, szadista "apával", mindennapos (akár szíjjal) veréssel, stb.-vel, nyilván nem kapta meg ő sem a szeretetet és a helyes mintát, így valamilyen szinten érthető, hogy egyszer megpróbált végezni magával, meg mély depresszióval küzdött egy ideig, érthető hogy olyan, amilyen és hogy nem tudja hogyan kell szülőként helytállni, de ez rajtam és a testvéreimen érdemben nem segít. Kinevelődött a következő adag roncs a családban, ennek mi értelme volt? Az oké, hogy ő nem vert minket (megesett, de nem naponta és szíj nem került elő, a f@$z Laci gyepált helyette, holott neki mégúgysem volt joga), meg ugyan ivott a fater is egy ideig, de aztán lerakta és azóta sem nyúlt hozzá. Valahol sajnálom, mivel nyilván azért olyan, amilyen, mert azok a hatások érték, amik és a kemény páncél egy megtört embert takar, de közben keserűséggel vegyült düh és értetlenség is van bennem, hogy miért kaptuk/kapom ezt? Nyilván a hatalmaskodása is arra vezethető vissza, hogy elnyomták, verték és gondolom így kompenzál ("engem többet senki nem bánthat és tiporhat el!" elven), csak az a gáz, hogy ő ugyanazt teszi velem (most a testvéreket kihagyom, mivel csak a magam nevében és szemszögéből tudok nyilatkozni). Mondhatnánk, hogy tudat alatt csinálja, de már többször figyelmeztettem sokmindenre és nem változtatott. Nem mentem fel, csupán próbálom megérteni a viselkedésének az okait, persze mindig van választás, főleg amikor az ember már komolyodik, tapasztal és van viszonyítási alapja, mert lát maga körül ezt is, azt is, olyankor a józan észnek rá kell(ene) vezetni a helyes útra és ez sikerülhet is, magam is tapasztalom, mert látom mi a rossz példa és mit nem akarok követni. Ő is mellőzte pl. a fent említett rendszeres gyepálást, mert tudta, hogy az milyen szar, meg értelmetlen, szóval nála is működött valamelyest, bár a lelki terror az ment és megy a mai napig. Van persze olyan terület is, aminél kevés a józan ész, példák nélkül egyszerűen képtelen az ember elsajátítani a megfelelő viselkedést, szóval ez is nyilván egy másik ok. A hidegsége is nyilván attól van, hogy ő sem kapott mást. Anyu gyerekkora is hasonló volt, de Ő azért másképp' bánt velünk. Sosem volt nálunk szokás kimondani és kimutatni dolgokat, így belém az ivódott, hogy szényenletes a külvilág elé tárni a mélyebb dolgokat. Amúgy sem vagyok egy 'lelkizős' alkat (a blog más, kell egy hely, ahol fesztelenül beszélhetek - a Tesómon kívül -, de még ide sem írok le mindent), a nemi szerep és a férfiként működés is hozzáad ahhoz, hogy nincs igényem a kibeszélésre, de azért nyilván én sem vagyok egy érzéketlen gép és ilyen-olyan formában, meg mértékben nekem is szükségem lett volna/van arra, hogy megosszak dolgokat, de mint mondtam, nem volt és máig sem helyes. Nem lett kimondva, de a szülők viselkedése ezt üzente. Ők sem mutattak ki sokmindent, a szeretetet is módjával, de legalább adott annyit az Anyu, amennyivel azért elvoltam (faterhez képest pláne), a problémákat, gyengeséget viszont ők is rejtegették és nekem is azt kellett tenni. Ez egy fokig oké is, kell a tartás, de annyira belém ivódott, hogy a mai napig szégyennek és kudarcnak érzem, ha valami gond van, vagy valamivel nem bírok el, én magam sem merem/akarom megengedni magamnak azt a luxust. Fater a mai napig kb. lecsesz (ami nem érdekel), pedig csak a felszínt látja, mert azt engedem. Amikor lenyomnak a dolgok, egyből belémvág, hogy nem viselkedhetek így, mindig bírni kell mindent, pláne hogy az erősebbik nemhez tartozom. Eszerint élem a hétköznapokat, de van egy pont, ahol kudarcot vallok és ezt nehezen fogadom el. A mókus azt mondta, hogy akiket gyerekként érzelmileg és/vagy fizikailag bántalmaztak, rendkívül érzékenyek a személyes kontrollra. A bántalmazott személy a bántalmazást követően is a tanult tehetetlenség állapotában marad: visszahúzódó, hiszékeny és túlkompenzáló - egyszerre függ túlságosan a környezete visszajelzéseitől és utasítja el annak minden beavatkozását az életére nézve és ez a kettősség egy tanult viselkedés, amely a belsőt védi, nálam meg ugye alapból is befigyelnek a kettős dolgok. Szerinte mivel gyerekkoromban kicsi mozgásterem volt, amiből képtelen voltam kitörni (nem volt eszközöm hozzá), nagyon érzékeny és visszautasító vagyok a kontroll személyekkel/helyzetekkel kapcsolatban, miközben úgy védekezem, hogy a saját életem felett is folyamatosan elvesztem a kontrollt, vagy éppen túltolom. Azt mondta, hogy az ő feladata nem az, hogy bántalmazzon és újra beszorítson a sarokba, ő csak egy eszköz a gyógyulásban és addig nyújt külső kontrollt, amíg nem stabilizálódik a téves védekező viselkedésem, de a hangsúly leginkább az én erőfeszítéseimen van. Ez tiszta sor. Lényeges a probléma megfogalmazása, betegségfelismerés, motiváció a változtatásra, környezeti támogatás, terápiára és vezetett együttműködésre alkalmas személy. Szerinte ha ezek hiányoznak, akkor még nincs meg a bátorság és elhatározás a változásra, ergo, semmilyen szakemberrel nem lesz sikeres a terápia. Elmagyarázta, hogy a viselkedésterápia lényege, hogy az agyat kvázi újrahuzalozzák, ami nagy meló, mert a borderline-os (meg a bipoláris) emberek agyában a fokozott stressz miatt felborul a neurokémiai egyensúly, amit gyógyszerekkel ki lehet ugyan egyensúlyozni, de ez csak tüneti kezelés, nem hoz gyógyulást. Rengeteg melót, kontrollt és mértéktartást kíván, de jó pszichológus mellett szerinte gyógyszermentesen is lehetőség van optimálisan együtt élni a betegséggel. Ezt meg is tudom erősíteni, mert sok éve nem szedek gyógyszert, sőt, dokihoz sem jártam, mégis elvagyok, jóval rosszabb is lehetne a helyzet.

Alex és más dolgok

Amikor hozzámkerült kölyökként, már akkor is bőrproblémái voltak, amik lassan gyógyultak csak meg. Az állatorvos, aki akkor látta nem tudta megmondani, hogy mi a baja, utána magától rendbejött - legalábbis úgy tűnt. Hónapokig nem volt problémája, aztán újra felütötte a fejét és ez így ment egy ideig, persze a doki hümmögött, aztán javasolt ezt, azt, majd amazt, minden ki is lett próbálva, de nem hatott semmi. Kb. 2 évig megint semmi baj nem volt, erre most megint kiújult a probléma, ráadásul erősebben, mint eddig bármikor. Eddig csak a feje búbján és a hónaljában jött ki valami nagy, kemény plakkos cucc és ott a szőre is kihullott, de aztán rendbejött, meg nem vakaródzott ennyit és így, ám most rövid idő alatt tele lett olyan dudorokkal és szó szerint a fél kutya kezd megkopaszodni, napok óta csomókban kihullott szőrkupacokat szedegetek össze. Hátközéptől a feneke felé olyan lett, mint akinek nekiestek hajvágógéppel és pármillisre lenyírták a bundáját, de hullik már az orra mellett, a lábain és a szemei körül is a szőr. Vakaródzik is, meg rágja magát, amitől itt-ott már vérzik is a bőre és gyakran nyüszít is szerencsétlen kínjában, így nem maradhat. Nem bolhás, a bőre plakkos és mondom, újra kinövései vannak ~ 2 év tünetmentesség után és pikk-pakk elvesztette a bundája egy részét. Beszéltem a dokival, hátha ez az orvos rájön mi a gond, mert valami nagyon nem kóser szegény cimbivel, meg gallér kell rá, hogy ne tudja rágni és vakarni a bőrét. Mivel lehetetlen elvinni az orvoshoz, mert nagyon erős és nagyon húz, elránt mindenkit, így a doki fog kijönni és itt vizsgálja meg, csak kell egy szájkosarat venni, mert különben megkajálja az orvost. Nyilván látatlanban nem tud diagnosztizálni, de azt mondta, hogy az elmondottak alapján immunbetegségre gyanakszik. Az rohadt jó lesz! 😠 Majd vesz vért is arra irányulóan, aztán kiderül, hogy tényleg az van-e? A bőrtünetek természete és a remisszió-kiújulás váltakozása a gyanús azt mondta, meg azt is, hogy kutyáknál ritkábbak az immunbetegségek, inkább macskáknál jellemző, de ő is benne lehet a ritka kivételben. Fater már kb. temeti, de mondtam neki, hogy várja már meg az eredményt! Én szokás szerint még bízom, amíg be nem bizonyosodik, hogy tényleg az a probléma. Ha más, akkor annál jobb, csak kezelhető legyen, egyrészt a kutya érdekében, másrészt szar, hogy mindig elveszítünk egy kedvencet ilyen-olyan betegségek miatt. Csak az idén elment már 3 kölyökkutya és a Frici, tavalyelőtt a Margit, azelőtt 2 évvel a Szutyok és a kölyke, szóval szar a statisztika, de én akkor is bízom abban, hogy ezúttal menthető és kezelhető lesz a kutyám!
Mivel épp' aludt, csak ilyet tudtam lőni, de azért látszik, mennyi szőrt vesztett:

Kaptam egy fasza franciaágyat, van hozzá két puff is. A szomszéd srác ideadta, gondolom újat vett helyette, de ez is újszerű állapotban van. Fekete, azt a színt meg csípem és ha a balf@$z Péter miatt nem marad ott a fekete szekrénysorom az előző lakhelyünkön, most egész' pofás lehetne a bútorzatom. Ez van.

Fater meg kapott egy bringát, amiért segített valamelyik nap a szomszédnak. Nem egy mai darab, de a célnak megfelel. Ki kellett pofozni, meg majd fékbovdent és gumit is kell cserélni, plusz működő csengőt venni rá, mert a jelenlegi be van krepálva, aztán had szóljon. Egész' jól ment vele ahhoz képest, hogy 30 éve nem tekert. Én is kipróbáltam, kíváncsi voltam hogyan megyek, pedig én csak kb. 10 éve nem bringáztam, de nagyon béna voltam. 😃 Az egyensúlyérzékemnek évek óta annyi, ez pedig vicces pillanatokat szült. Asszem' mégsem veszek cangát, mert dőlök el, meg húz el a fejem is és nem sikerül belőni, merre van az előre 😂, pedig eljátszottam a gondolattal, hogy veszek, mert anno kb. szimbiózisban voltam a járgányommal. Annyit tekertem, hogy nem egyszer feltört a nyereg, imádtam bringázni. Úgy vagyok ezzel is, hogy nem az a lényeg, hogy már nem megy, hanem az, hogy rengetegszer megtehettem, ebből pedig tudok töltekezni.

Itthon vagyok

Tegnap hazaengedtek, mert jól vagyok, a vas & vér, meg az értágító hatása itthon is teszi már a dolgát.
Holnap jön pénz elvileg, persze 19 ronggyal rövidebbek leszünk, mert az öregnek vissza kell adnia a kölcsönöket - ismét...
A kórház miatt le kellett mondanom a múltheti és az eheti terápiát, de jövő hétfőn már ottleszek. Remélem addigra stabilabb leszek, mert jelenleg nem tudom hogyan hatna rám a problémák feszegetése, de az ziher, hogy nem jól. Sikerült ma kiakadni, de ahhoz képest jól bírta a strapát az idegrendszerem, hogy jóideje nyeltem vissza a kitörni készülő vulkánt. Nem is szólt akkorát, mint szokott - ennek mondjuk örülök - pedig tele vagyok tehetetlen dühvel és egyebekkel.
Az étvágyam nagyon jó, talán fogok tudni hízni is, rámférne. Kéne az edzést is folytatni, mert már látszott némi eredmény karon és lábon, de ugye ehhez is az kell, hogy tudjak és legyen is mit enni, különben nincs ami izommá alakuljon.
Remélem egy darabig ilyen jól leszek! (A front hatásait nem veszem figyelembe.)
Szarul aludtam, már ha lehet alvásnak nevezni a huszonötször ébredést. Akkora vihar volt, hogy sorra csapkodott be a villám a ház mellé, meg a környéken, emellett olyanokat dörgött, hogy lehetetlen volt megszakítások nélkül aludni. Erre az Alex is tett, mert zajongott, szóval nem voltam kipihent, amikor hajnali 5-kor kelt a fater, mert ment segíteni a szomszédnak, persze puffogott, amiért kelnie kellett (ő vállalta, mit pattog?), meg kapkodott és ilyenkor (is) idegbajos, adjak pólót, zoknit (már a fél cuccom nála van, mert lusta volt mosni magára, most megmondtam neki, hogy nem adok több göncöt, nem csípem, mikor valaki már ennyire lusta és kényelmes, ha én mosok magamra, ő is mosson már magára, de legalább most kért, nem önkiszolgált).
Ez az egyedüllét úgy kellett már, mint egy falat kenyér, mert kezdtem bekattanni. A kórház előtt is nagyon labilis voltam, de sikerült felszívni magam annyira, hogy legyen tartásom odabent, csak ugye ott sem hagyott nyugton az öreg (bár szelektáltam a dolgait, amennyire tudtam), meg fárasztó fenntartani az álarcot, kezdtem megint fáradni, főleg mert itthon töményen kapom a fost és hiába engedek el sokmindent, mindent azért képtelenség. Megint nagyon labilis vagyok, ezért is jött jól ez a pár óra nyugalom, meg legalább nem feszélyezett az, hogy a fater esetleg észreveszi a széthullásomat. Persze a felpörgések befigyelnek (ma nem, de általában), ami végülis segít, mert amíg 'jajdefaszaazélet!', addig jobb, meg addig nem kell erőlködnöm, hogy fenntartsam az 'egyben vagyok' figurát. Ígyis időnként félrecsúszik az álarc és a fater le is csesz, amiért rossz kedvem mer lenni (pedig az a 'rossz kedv' csak a felszín) és az nem érdekel, hogy magyaráz, csak semmi kedvem vele is küzdeni, mivel fel sem fogja, hogy mi van és azt meg pláne nem látja be, hogy bőven tehet ő is róla. Nem testálom rá a felelősséget, nem kizárólag ő az ok, csak van benne része. Ha észreveszi, hogy szótlan vagyok, meg merengek, akkor jön a flegma "mi a szar bajod van?", aztán persze mondom, hogy semmi (úgysem érdekli, csak jólesik beszólni és nem is értene meg, feleslegesen meg nem adok a kezébe fegyvert, amivel visszaélhet), akkor még ő van megsértődve és jön a magyarázás, alázás, amikre baromira nincs szükségem, főleg ilyenkor, szóval inkább bele sem megyek soha a dolgokba. A lényeg, hogy a felpörgések kicsit kirántanak a mélyből és ez jól jön, meg a Tesóm is segít, röhögünk sokat, szeret is, ami szintén erőt ad. Én is teszek magamért, mert minden módon igyekszem lekötni a figyelmemet, vagy elterelni, értékelem a jó dolgokat és minden erőmmel azon vagyok, hogy ne rántson le a sok fos (ma sikerült neki 😠, de általában véve mondom), szóval amit tudok, azt megteszem, a Tesómnak is szüksége van arra, hogy minél stabilabb legyek és tudjam segíteni őt.

Trafó és egyebek

Tegnap kaptam 2 zacsi vért és vasat is. Egy darabig elleszek megint. Szokott módon leadtam a művelet utáni első vizeletet, meg figyelnem kell még egy ideig, hogy minden oké-e, de eddig semmi gáz. 2 órás kötelező pihenés volt utána, de probléma nem merült fel azalatt sem.
Az értágító kúra is végetért, tegnap kaptam az utolsó infúziót.
Ma bejött a fater. Mondta, hogy elvitte szerdán este a kiskutyákat orvoshoz, kaptak antibiotikumot, meg valami injekciókat, a doki azt mondta, hogy kiszáradtak és valószínűleg tényleg éhenhalt az a kiskölyök. Fater szerint jobban is lettek kicsit akkor este, de másnap délelőtt egy második kölyök is elment. Eteti őket, állítólag jobban vannak, híztak és nem halt meg azóta egy sem. Remélem nem is fog és összeszedik magukat!
Jól vagyok!👍 Remélem nemsokára hazaengednek.