Aranyköpések

Anyu irkálta az aranyköpéseinket, aztán én is írtam hozzá később.

Én: „Annyira fázom, hogy izzadok.„

Én: „A kedvenc együttesem a Csanktapda!”

Anyu: „Vettem kakaós dobozt!” (Dobozos kakaót)

Húgom: „Most már fejezd abba!”

Én: ”Hol macskog a nyáva?” (Hol nyávog a macska?)

Én: „Én hülye vagyok, de hogy okos nem, az is biztos!”

Én: „Rengeteg hátránya mellett, van még sok rossz tulajdonsága is!„

Húgom: „Hülye vagy?! Nem 15:30, hanem fél négy!”

Húgom: „A bátyám, aki fiú...”

Tanár mondta nekem: „Németh Arnold, mondd a neved!”

Ugyanez a tanár: „Nyissatok oxigént, mert kevés az ablak!„

Én: „Kedd milyen napra esik?” (Kedd hányadikára esik?)

Én: „Kitalálod, hogy mire gondolsz?” (Kitalálod, hogy mire gondolok?)

Húgom: „Kisütött a Napnál a pad!”

Húgom: „Az egyik kormánnyal fogja a kezét.”

Húgom: „Most már beszélj meg tanulni!”

Én: „Ezt nem is lehetett volna jobban kifogalmazni.”

Húgom: „Az összes létező busz jött, ami létezett!”

Húgom: „Leugrott egy háztető a pasiról!”

Én: „Beleraktam a cd-be a táskát.”

Anyu: „Berakom a gépet a ruhába.”

Én: „Leesett rólam az ágy."

Én: „Fog lenni.” (Mai napig gyakran mondom így véletlenül a lesz-t.)

Húgom: „Benne van a bögre a kanálban.”

Én, természetismeret órán: „Én a következőket tenném a környezetszennyezés érdekében.” (A környezetszennyezés ELLEN.)

Én, úszásedzésen: „Már fárad az izomlázam!” (Már fáradok és izomlázam van)

Én: „Nem tudom kinyitni a kilincset!” (Nem tudom kinyitni az ajtót!)

Apu: „Begombolom az ujjam!” (Begombolom az ingem!)

Húgom: „Amikor bekanyarodik a lift...” (Amikor bekanyarodik a busz! Honnan jött neki a lift? :-D)

Én: „Mekkorát fékezett a cukor!” (Busz helyett mondtam, mert cukorról beszéltem és még ott jártam gondolatban.)

Húgom: „Tudni segítek!” (Segíteni tudok!)

Anyu: „Nem jön még a megálló?” (Nem jön még a villamos? :-D)

Én: Már ellőtték az összes fegyvert!” (Már ellőtték az összes lőszert!)

Húgom: „Nem van.” (Nincs)

Én: „Én a hűtőlefagyasztást utálom!” (HűtőleOLVASZTÁST.)

Húgom: „A kutya farkonvágott a szemével!”

Húgom : „Anyu, ebben a rágóban van nyalóka!”

Anyu: „Vidd már az orrodat a lábam alól!”

Húgom: „A hajamba lóg a szemem!”

Én: „Kocsifüst” (Kipufogógáz)

Húgom: „Nekem van egy érzésem! A Teca vagy megnyeri a versenyt, vagy nem!”

Húgom: „Milyen szőrös a fénye a kutyának!”

Anyu: „Láng, fánkos.” (Fánk, lángos. :-D)

Húgom: „Már vetkőzöm fel!”

Apu: „Hát ja, maga alatt vágja a fejszét!” (Maga alatt vágja a fát! :-D)

Én: „23 fokban milyen időt kell felvenni?” (Milyen ruhát kell felvenni?)

Húgom: ”Nyakas a csokid!” (Csokis a nyakad! :-D)

Én: „Nyeld már le, azt’ köpd ki!” (Nyeld már le, VAGY köpd ki!)

Húgom, a kutyájának: „A szádba lóg a farkam!” (A számba lóg a farkad!)

Apu, mikor szurkolt valakinek egy filmben: „Nyakard ki a tekét!” (Tekerd ki a nyakát! :-D)

Én: „A koszos részeket is letakarítod?” (Miért, a tiszta részeket takarítják?!)

Én: „Nekem is kérek!”

Apu: „Ha együtt dolgozunk, együtt is melózunk!”

Én: "Már távolabb van, szóval biztos elment."

Bakiparádé

Nem nagyon nevetgélek mostanában, meg semmit sem csinálok, de ma megint bizonyítottam, hogy a bakizás mestere vagyok. Annyira béna voltam, hogy az már fáj. :-D Ezen már nem tudtam nem röhögni és leírom, hogy legalább legyen min nevetnem, ha olvasgatom a jegyzeteimet.

Ültem a gépnél és szokásomhoz híven nassolnivalóért nyúltam. Kihúztam az íróasztal fiókját, hogy vegyek ki csokit, de közben chateltem, ami elvonta a figyelmemet és elfelejtettem visszacsukni a fiókot. Utána elindultam innivalóért és mivel tök sötét volt a szobában, csak a monitor fénye adott némi világítást, nem láttam a kihúzott fiókot (mert fekete az íróasztalom) és szépen nekigyalogoltam, majdnem átesve rajta. :-D

Délután a kutyának adtam enni. Leguggoltam, hogy tegyek a táljába, aztán elfelejtettem, hogy ott az asztal - ez aztán a rövidtávú memória - és jó lendülettel felálltam, beverve a fejemet. :-D

Az előbb meg levertem a fémdobozt, amiben a csokik voltak, biztos örült az alattam lakó így este 3/4 12-kor a fémes csattanásnak, de nem tudom sajnálni, miután ő tegnapelőtt hajnalban nekiállt kalapálni valamit.

A fürdőkádban majdnem elcsúsztam, aztán mikor jöttem volna kifelé a fürdőszobából, a törölközőtartó szemmagasságban van, de 'ágai' vannak és az egyik pont úgy állt, hogy ahogy léptem, majdnem kinyomta a szememet. :-D

Ez mind mai termés.
Nem vagyok mostanában vicces kedvemben, de ma már nevettem, hogy hogy' lehet valaki ilyen béna? Beugrott még pár emlék, leírom, addig is terelődik a figyelmem.

Egyszer hoztam be a forró bablevest, hogy majd itt megeszem és beraktam az íróasztalnak a billentyűzettartójához, amit előtte kihúztam és rátettem a tányért. Az a szarság felmondta a szolgálatot és kibillent, a levesestányér meg elkezdett leszánkázni rajta, mert az a tartó rámpát alkotva állt meg. Egy pillanatom volt, hogy felugorjak a székről, nehogy megfőljenek a tojások (...) :-D Kimentem, hogy hozzak felmosót, de addigra a kutya felnyalta a leves nagyrészét. :-D

Van, hogy kiszedik az üveget a buszmegállókból. Egyszer azt hittem az egyikre, hogy ott is ki van szedve és gondoltam nem kerülöm meg, bemegyek ott az üveg helyén. Felkenődtem. :-D Olyan tiszta volt kivételesen az üveg, hogy nem is látszott.

Pár éve mentem az utcán és ráléptem egy aknafedélre, ami beszakadt. Hónaljig csúsztam a lyukba, az volt a mákom, hogy a pólóm beakadt és nem estem lejjebb. Odajött két fickó és segítettek kikecmeregni, leporoltam magam és továbbálltam. Azóta fenntartással lépek ezekre a fedelekre.

Ez nem velem történt, de vicces. Ültünk a Gergővel, meg pár haverral a lépcsőház korlátján és dumáltunk, aztán arra jött egy másik haver, bekötözött fejjel. Odaért az Alex és kérdeztük, hogy mi történt vele? (Azt tudni kell, hogy lomtalanítás volt azon a héten.) Mesélte, hogy ugyanúgy felült a korlátra ő is 2 nappal azelőtt, aztán elvesztette az egyensúlyát, lezúgott hanyatt és beleesett a lépcső melletti szemétkupacba, a fejét beleverve egy kidobott wc-csészébe. Vizuális típus vagyok és hirtelen lepergett előttem minden. Fulladoztam a visszafojtott röhögéstől, aztán elszállt az önkontroll és kirobbant belőlem, de nem csak belőlem. Az Alex is nevetett velünk.

Egyszer a Gergővel mentünk valahová és éppen a Negróról beszéltünk, mert azt szopogattam. Annyira a cukron járt az eszem, hogy amikor egy hatalmasat fékezett egy busz előttünk, megszólaltam: Anyád, mekkorát fékezett a cukor! :-DDD

Gergő

Óvoda óta barátkoztunk, a sok költözésünk ellenére is tartottuk a kapcsolatot és voltak ugyan kis balhéink, de mindig békülés lett belőle. Annyit röhögtünk, hogy az eszméletlen! Sok hülyeséget csináltunk gyerekként, meg kamaszként, nyaranta minden nap reggeltől-estig az utcán lófráltunk és bringáztunk, fociztunk, gördeszkáztunk, görkoriztunk, fára másztunk, meg tekeregtünk mindenfelé, nagyon királyak voltak azok az idők. Sokszor olyan helyre is mentünk, ahová nem engedtek minket és ha lebuktunk, akkor Anyám megbüntetett, meg bevamzerolta a Gergőt is a mamájának és ő is büntetést kapott. Arra is emlékszem, mikor elmentünk hamburgerezni és végigröhögtük az utat. Kaja közben is mondott valamit, amitől kirobbant belőlem a röhögés, miközben ittam a colát, szóval az az orromon folyt ki, a Gergő meg majd' belefulladt a hamburgerbe a röhögéstől. Az is jó volt, mikor a Balatonon voltunk, a Szabina, a Niki (Gergő akkori barátnője), a Gergő, meg én. Jókat nevettünk, főleg amikor igyekeztem ki a vízből és a nagy slung miatt a fürdőgatyám zsinórja beakadt a lépcső korlátjába, félig lerántva rólam a gatyát. Azonnal visszarántottam magamra, de az a három jómadár sírt a röhögéstől. Az nagyon jó nyaralás volt! Emlékszem arra is, mikor mindig felrúgta a focilabdámat a fára és röhögve mondta, hogy mehetek érte. Vicces volt az is, amikor tanítottam gördeszkázni. Akkora zakózásokat... :-D Találtunk egyszer bevásárlókocsit és azzal rodeóztunk. Beleültem, ő meg nekivitt egy villanyoszlopnak és lecsesztem, hogy nem normális, mert ráharaptam a nyelvemre. :-D Egyszer hintázott, én meg át akartam futni előtte, de nem jól időzítettem és mikor elé értem, addigra lendült előre ő is és jól fejberúgott. A szemüvegem szára elhajlott és ferdén állt a fejemen a szemüveg. :-D Bűvészkedtünk, hogy visszahajlítsuk a szárát, mielőtt Anyám észreveszi és lenyakaz. Sokat videojátékoztunk is. Mikor nekem épp' nem volt bringám, akkor a Gergő hozta az övét és felváltva mentünk vele, máskor meg az enyémen mentünk. Egyszer ő gyalog volt, én görkorcsolyával és poénból lökött rajtam egy nagyot, mire jókorát zakóztam és nagyon megütöttem a térdemet, alig tudtam felállni. Dühös voltam, de röhögtünk. :-D Az is fasza volt, mikor kicsesztünk két utálatos szomszéddal. Egymással szemben volt az ajtajuk és kitaláltam, hogy szívassuk meg őket. Összekötöttük az ajtajukat és mindkét helyre becsengettünk, majd elbújtunk a lépcsőhöz. Mi odaláttunk, de ők nem láttak minket. Nyílt a Kerekes bá' ajtaja és kinézett a résen, majd kiért a másik szomszéd is és nyitotta ő is az ajtót, csak ugye a kötél húzta a Kerekes bá' ajtaját, de ott volt a feje és attól nem tudott becsukódni. :-D Az egyikük kinyúlt egy ollóval és elvágta a kötelet, szóval kiszabadultak, mi meg bejöttünk hozzánk és röhögtünk, mint az állat. Vicces volt az is, mikor jött hozzánk és az Anyu kérte, hogy vegye le a cipőt, aztán mindig bejelentette 'fenyegető' hangon, hogy "büdös a lábam!". :-D Mondtam mindig, hogy ne izgassa már, velem is megesik. Emlékszem mikor bringáztunk, azt' nekem elszállt a fékem a kanyarban (hol máshol?) és jó nagyot tanyáltam. :-D Rengeteg jó élményem van még, de most ennyire futotta. Jólesett, mikor tavaly előtt bent voltam a kórházban és bejött hozzám néhányszor. A mamája nevelte, mert az anyja lepasszolta, az apja meg már akkor lelécelt, mikor még meg sem született. Teltek az évek, közben elköltöztek, aztán egyre kevesebbszer találkoztunk. Ekkor már a Gabival volt együtt. Mindig csak azért jött, hogy had aludjon itt, mert közelebb volt a suli, meg adjak ezt-azt, itt aludt pár napot, aztán megint hónapokig nem láttam és ha kerestem is, lepattintott. A Szabina, meg az Anyám halálakor is átjött, eljött a temetéseikre is, én is segítettem neki mindig, meg kiálltam érte, amikor csinált valamit, szóval a fosban is ott voltunk egymásnak, de aztán éreztem, hogy valami kezd megváltozni és hanyagol. Mikor a mamája kórházban volt, akkor megint feljárt hozzám, mert érthető módon ideges volt, meg innen közelebb volt a kórház. Látogattuk együtt is, aztán elment és ez lehetett a legutolsó csepp a Gergő poharában, mert totál egyedül maradt, meg bizonytalanná vált a lakhatása. Mondtam neki, hogy ha minden kötél szakad mi szívesen látjuk, apám is mondta, hogy ideköltözhet. Zokogott, mint egy kiskölyök, még sosem láttam olyannak, szar érzés volt. Mondtam neki, hogy így nem engedem haza, mert még csinál valamit, amit nem kéne. Apámnak is szóltam és itt volt nálunk, aztán egyik nap kifakadt, hogy világgá megy, megöli magát és senki nem fogja tudni. Próbáltam lebeszélni, de elment, én meg ideges voltam, hogy kinyírja magát. Beugrottam a kocsimba és kerestem a környéken, meg hívtam volna, csak nem volt bekapcsolva a mobilja. Apám mondta, hogy biztos elment kiszellőztetni a fejét és majd visszajön, de azon kattogtam, hogy mi van, ha nem? Apámnak lett igaza, de testvérként szerettük egymást, szóval marhára nem volt mindegy, hogy mi lesz a vége. Eltelt 2 év úgy, hogy nem tudtam róla semmit, aztán felbukkant és megígérte, hogy majd összehozunk egy napot, de végül sosem ért rá. Néha találkoztam vele futólag és eléggé le volt amortizálódva, meg olyan alakok vették körül, hogy Isten mentse az embert olyanoktól. Rájöttem, hogy már más körökben forog, már nem vagyunk testvéries viszonyban, sőt, már a baráti viszony is kérdéses volt. Más társaság számított ekkor már és szerintem ez okozta a bajt is. Lassan lekoptatott, én meg nem azt gondoltam ha Neki ennyi volt, akkor így jártam, most meg a bűntudat eszi a gyomromat, hogy nem rángattam ki onnan. Minden kavarog bennem. Néhány hónapja megint felbukkant, mondta hogy majd találkozunk és dumálunk már egyet. Örültem, de felkészültem, hogy majd biztos megint lepattint. Tényleg semmi nem lett belőle és össze is vesztünk, legközelebb pedig már azt hallottam, hogy túllőtte az anyagot és belehalt. 20 évesen, a qrva életbe!!! Nagyon bánt, hogy volt az a 2 év, amikor nem beszéltünk, jobban kellett volna igyekeznem. Szerintem az tette be nála a kaput, hogy meghalt a mamája, onnantól kezdett tőlem is eltávolodni, aztán jöttek a furcsa alakok is. Beszélgettem a Gabival, de sosem mondta, hogy drogozik a Gergő - mint kiderült a Gergő kérte meg, hogy ne szóljon, én pedig nem vettem észre, mivel alig találkoztunk. Azt láttam, hogy le van amortizálódva, de azt hittem, hogy a gyásztól. Fosul érzem magam és a legutóbbi beszélgetéskor összevesztünk, így ment el. Még mindig hihetetlen! Október 12.-én jött a Gabi szólni. Mint megtudtam 9.-én történt, csak mondta a Gabi, hogy nem volt ereje átjönni akkor még. Nem tudom mit gondoljak-érezzek; haragszom, hogy lepattintgatott, miközben jó voltam ha kellett valami, meg hogy elhallgatta a drogot, de közben qrvára hiányzik, 16 év az 16 év, meg a sok baromkodás. Nem tudok haragudni igazán, csak még nem tudok mit kezdeni azzal, ami bennem van. 16.-án volt a temetés (volt 4 napom felkészülni), de le voltam érzelmileg és agyilag blokkolva. Próbálom felfogni, hogy örökérvényű a jelenlegi helyzet, még mindig úgy kell erőltetnem az agyamat, hogy elhiggyem, hogy AZ a Gergő, aki a legjobb barátom volt, akivel annyi kaland kötött össze, PONT Ő ment előre. Szándékosan így mondom, mert hiszem, hogy van folytatás! Valami nehéz van rajtam és minél tovább töltődik a tartály, annál nagyobbat szól. Kérdezgetnek a barátok, hogy hogy' vagyok, meg szívesen meghallgatnak, de leblokkol az agyam, nem tudok belekezdeni, minden bentmarad.

Kell egyet

írásban tombolnom, különben felrobbanok. Apám a saját gyerekein is képes átgázolni annak az érdekében, hogy ne essen csorba a büszkeségén. Tudnám, hogy mire fel van a nagy büszkesége?
Arra, hogy másokból él?
Arra, hogy felveszi az ápolási díjat, de sokszor cseszik segíteni?
Arra, hogy lusta, mint a föld?
Arra, hogy évekig nem volt mellettünk és vertek minket?
Arra, hogy délig alszik, mert ő ráér és kísérnie kellett volna az orvoshoz?
Arra is büszke, hogy nem ismeri a saját fiát, akivel egyháztartásban él, a lánya már ~másfél-2 éve nem ad jelet magáról, nem jár haza miatta, meg a másik fiát is leszarja?
Arra is büszke, hogy a gyerekei nem bíznak benne egy kicsit sem?
Vagy büszke arra, hogy kihasznál másokat?
Vagy arra, hogy igénytelen?
Vagy arra, hogy soha, semmiben nem áll mellém, nem számíthatok rá?
Sokmindent tudnék sorolni. Igazán büszke lehet. Azon rágtam be, hogy számítottam volna rá - de éreztem, hogy megint elcseszi az egészet - és kitolt velem. Egy megbízhatatlan alak. Azért kapja - elvileg - az ápolási díjat, hogy segítsen dolgokban.
Ma mennem kellett volna orvoshoz és kísérnie kell egyrészt a kikapcsolások miatt, másrészt mert rosszullétig szorongok az emberek között, de ha van velem valaki, akkor jobb valamelyest. Megbeszéltük este, hogy lekísér (6.-án is jönnie kellene velem, de erről majd később). Kérdeztem tőle, hogy biztos felkel időben? Azt mondja igen. Mondom jó. (Naiv fa$z, elhittem.) Reggel megyek be hozzá, alszik... (Mindig ez van, szóval mérges lettem.) Szóltam neki, hogy indulni kéne, ő meg kómásan kérdezte, hogy hány óra van? Mondom fél 11! (11-re kellett volna odaérni.) Elkezdte, hogy ő még álmos és nehezen kel fel. Mondom én is álmos voltam, mégis felkeltem, mert vannak kötelességek. Kérdeztem tőle, hogy mit tenne, ha dolgozni kéne menni, akkor sem lehet azt mondani, hogy inkább alszom! Felcsattant, hogy nem kell mennie, minek keljen fel?! Eldurrant az agyam, megmondtam neki, hogy csak azért nem kell mennie, mert lusta melót keresni. Mások betegen is dolgoznak, ő meg egyszerűen lusta, ráfogja inkább, hogy nincs munkalehetőség. Aki nagyon akar talál valamit, de aki felkelni is lusta, attól hogyan várja el az ember, hogy dolgozni menjen nap, mint nap? Arra is lusta, hogy néha felkeljen és elkísérjen. Nem akart felkelni és mondtam neki, hogy kösz' a segítséget. Elkezdte, hogy mit pattogok, van lábam, meg szám, le tudok menni és el tudom mondani, amit kell. Tényleg ennyire hülye?! Nem véletlenül kell kísérnie, volt hogy majdnem elütött a kocsi, mert ott kapcsoltam ki az úttesten, de ha neki mindegy, akkor nekem is. Tudnám miben fárad el így, mikor semmit sem csinál egész nap, csak kávézgat a szomszédnál, meg max. megfőz, de azt sem mindennap. Mondtam, hogy akkor ne kísérjen le, leszarom az egészet, aztán azzal jött, hogy 6.-án is minek kísérjen, meg mit mondjon az orvosnál, hiszen nem tud semmit. Erre is igazán büszke lehet, hogy együtt él a fiával, aztán semmit sem tud róla, de még azt sem veszi észre, hogy nem vagyok magamnál, mikor ott ülök nála a szobában. Volt olyan nem egyszer, hogy kikapcsoltam, aztán mire visszatértem benne volt valami témában, azt sem tudtam miről beszél, de mondhatta már egy ideje, mert nem tudtam felvenni a fonalat és észre sem vette, hogy nem reagálok, vagy csak leszarta. Mennem kell 6.-án és el kéne kísérnie, meg gondolom őt is megkérdeznék, hogy mit tapasztal, de majd biztos közli, hogy nem tud semmit. Az orvosnak meg furcsa lesz, hogy hogy' a viharba nem veszi észre az apám, aki velem él, hogy kikapcsolok? Elkezdte, hogy ne is számítsak rá. Eddig sem számíthattam... Az én hibám az is, hogy eljátszotta a bizalmamat (sokadszorra)? A nagy lóf@szt! Hülyeségnek tűnik, hogy ezen akadtam ki, de már sokévnyi sérelem gyűlik bennem a számlájára. Megbukott, már régen. Próbáltam esélyeket adni és őszintén szólva magamat is nyugtatni próbáltam, hogy talán csak toleranciára és időre van szüksége, akkor majd megváltozik. Most az lesz a fontos, hogy innen kitörjek, csak még nem tudom hogyan, de valamilyen módon ki fogok és ahogy ő mindig leszart, most én fogom. Valószínűleg nem fog megsiratni, max. azért, hogy milyen szemét vagyok, mert amikor összepakoltam megmondta, hogy ne merjek elmenni és szarban hagyni, hogyan fog így albérletet, meg kaját fizetni, előkerít és a fa$zomnál fogva hoz haza. Mit képzel?! Elérte, hogy megutáljam, de így legalább könnyű lesz elhúzni innen, bárhová is. Nem azon van a hangsúly, ami ma délelőtt történt, ez csak az utolsó csepp volt. Örülök, hogy nem rá ütöttem, ígyis van, amit tőle hoztam, de próbálom legyőzni, mert nem akarok semmiben sem hasonlítani rá.