Éjjeli bagoly

Éjjel 2 óra lesz, 4 perc múlva. A nevem sast jelent, de én inkább hasonlítok egy bagolyra, mert állandóan virrasztok. Annyira nem élvezem, mint ahogy látszik, mert elég megterhelő a szervezetemnek, meg az agyamnak is. Bár, ha épp' jó passzban vagyok, akkor úgy érzem, hogy kifogyhatatlan az energiám. Most viszont fáradt vagyok, csak mégsem tudok aludni.

Ma hullámvasutaztam. Reggeltől délutánig teljesen lent voltam, aztán délután hirtelen rám jött a röhögőgörcs, persze ok nélkül, hogy méghülyébbnek hassak, aztán mintha elvágták volna, abbamaradt és megint letargikus hangulatom volt. Most pedig csak vagyok, fásultan. Elvagyok egyhelyben, de van hogy az éjjel kellős közepén kezdek rendet rakni, vagy ilyesmi. Csaponganak a gondolataim is. Általában ilyenkor ide kapok-oda kapok, aztán semminek sem lesz vége, de ha valami leköti a figyelmemet, akkor nem látok, nem hallok, ilyenkor nagyon jól bírom a monoton dolgokat. Sokszor nem értem saját magamat, hogy 5 perccel azelőtt miért úgy álltam bizonyos dolgokhoz. Gondolatrohanásom van és nem tudok lépést tartani vele. Amikor lent vagyok, akkor semmihez sincs kedvem, aztán mikor fent, akkor annyi dolgom lenne, hogy mire nekilátnék rendezni őket, már el is múlik az a fene nagy életerőm és megint lent találom magam. Utálom, hogy ha pörgök azért nem alszom, ha mélyponton vagyok, akkor azért. Aztán jön a másik véglet, amikor majd egyhuzamban fogok 16 órát aludni, mert olyan is van. Össze-vissza dumálok, hogy' a francba tudnak engem elviselni?! Az előbb nézegettem repülőket, az mindig leköt. Megnéztem, hogy a Repülő Skanzen hol van és mikor lehet oda elmenni, de buktam, mert idén nem nyitott meg és egyelőre nem is lehet tudni, hogy mikor fog. Ilyen az én szerencsém, pedig jó lett volna elmenni oda, megnézni egy madarat közelről. Voltam már gépben, de régebben volt és már homályosodnak az emlékeim.

Apuval dumáltam az előbb. Nincs most bennem gyógyszer, mégis olyan hülyeségeket mondtam, hogy már röhögött rajtam. Holnap íratunk fel bogyót, mert elfogyott nemrég és azóta nem bírom magam elviselni, gondolom apu is nehezen teszi. 😁 Ma nagyon csaponganak a gondolataim, még engem is elfáraszt és összezavar. Már negyed 3 van, meg kéne próbálni aludni.

Dili

Volt pár jobb napom, pörögtem, már szinte kimerültem tőle, de nem tudtam leállni. Megint úgy éreztem, hogy minden jó és bárkit, bármit le tudok győzni, aztán ez átcsapott minden átmenet nélkül letargiába. Megint jöttek a szuicid gondolatok, a kilátástalan jövőkép és egyebek. Tegnap robbantam. Éreztem, hogy feszülnek az idegeim, de tegnap egész nap idegesítettek a fölöttünk lakók, hogy nem lehet tőlük pihenni, mert ugrál a kölyök, veszekszik a család, egyebek. Aztán apu is beszólt - ilyenkor mindegy, hogy ki és mit szól be, lehet ártatlan dolog is - és itt robbant a bomba. Mint egy dühös bika... Annyira bepörögtem, hogy képes lettem volna leugrani a hatodikról. Állandóan változik a hangulatom, nem áll be egy állandó állapotba. Még a jobb órák/napok alatt is időnként érzek valamit, de olyankor inkább a 'pörgés' a jellemző, mert olyan erős, hogy elnyomja a negatív gondolatokat/ hangulatot. Hajlamos vagyok átlépni a realitás határait - amit akkor nem veszek észre, csak utólag. Bármelyik pillanatban képes vagyok elveszteni az önkontrollomat, ilyenkor magamban teszek kárt valamilyen módon, máskor meg csaponganak a gondolataim, a tetteim. Sok mindenbe belekezdek, aztán a végén egyik dolognak sem érek a végére, mindenből egy 'se füle, se farka' lesz, ez pedig azt hozza magával, hogy nyugtalan leszek, amiért nincsenek lezárva a dolgaim, mert nagyon zavar, ha lezáratlan valami és ez megint csak nyugtalanságot eredményez. Ördögi kör. Persze amikor meg akar fékezni apu, arra is robbanok, mivel tőle nem sok jót kaptam/kapok és már mindenre ugrom, amit támadásnak érzek tőle. Nehéz ezzel együttélni, mert jó időszakban a végletekig hajszolod magad, mindenről elhiszed, hogy menni fog, röhögőgörcsöt kapsz egy kis dolgon is, vagy akár ok nélkül, megállás nélkül beszélsz és nem veszed észre magad, stb. Rossz időszakban utálsz élni, minden pillanatod a halál körül forog és hogy hogyan tudnál magadban kárt tenni, akár meg is próbálod. Fizikailag bántod magad, mert úgy gondolod megérdemled, meg hogy addig nem fáj ott belül. Nincs célod, nem örülsz semminek, hülyeségek miatt, vagy akár minden ok nélkül fog el a sírás, netán a szar dolgok miatt, stb.

Most megint nem vagyok jó passzban. Nem mondta még apu, hogy elviselhetetlen vagyok - már volt rá példa, csak mostanában nem - de gyanítom, hogy hamarosan besokall. Sokan azt hiszik, hogy csak a környezet szenvedi meg a borderline-os embert. Mi ugyanúgy szenvedünk saját magunktól. Beszélgettem hasonló emberekkel és ugyanazt mondták, hogy saját magukat is megőrítik a 'kilengéseikkel'. Rossz ez mindenkinek.

Újra itt van

Borderline szindrómám van (ez az a személyiségzavar, amit elmondtam a tesómnak) és megint kezdődik a buli. Ilyenkor az ember kb. más világba kerül, máshogy érzékel, nincs önkontrollja, nem tudja felmérni helyzetek lehetséges következményeit és bajba sodorhatja magát, a hangulata instabil, stb-stb. Olyan hangokat hallok és szagokat-illatokat érzek, amik a környezetem szerint nincsenek jelen. Néha szavakat hallok, máskor zörejeket, de van, hogy nem létező, értelmetlen szavakat és azok nagyon zavarnak. Nem tudok szabadulni tőlük. Van egy enyhe OCD-m is. Élek egy világban, ami számomra idegen, zavaró, kényelmetlen. A saját világomban vagyok jól, majdnem teljesen kizárva a külvilágot, illetve csak egy-két személyt és kevés ingert engedek közel magamhoz. A környezetem nem tud rólam szinte semmit, nem nyílok meg senkinek, Sokszor ki sem jövök a szobámból, ha valaki jön, mert idegennek érzek mindenkit. Durvább esetekben, időszakokban úgy érzem, hogy meg akarnak ölni. Jobb időszakokban barátkozom, még a közeledést is elfogadom, próbálok beilleszkedni. Segíteni is szeretek és vannak akik nem is tudják rólam, hogy mi a helyzet, csak annyit látnak, hogy magamnakvaló vagyok. Időnként úgy érzem, mintha egy hógömb lennék, amit felráznak és összevisszaság keletkezik benne, majd lassan lecsitul. A világot egy káosznak élem meg. Mostanában megint felborult a rend körülöttem is és bennem is.

Dühöngő

A pokolba kívánom a fölöttünk lakó vadbarmokat, akik az idegeimen táncolnak. 6 éve lakunk itt (legalábbis ebben a lakásban, mert ebben a tömbben már laktunk párszor más lakásokban), azóta kell elviselnünk ezeket a parasztokat. Le sem szarják, hogy éjfél van, vagy hogy nem vagyok jól és pihennem kéne (tudják, mert kértük, hogy halkabban legyenek), a csaj fapapucsban grasszál fel-alá, éjfélkor is. A kölyke is ugrál, mint egy 5 éves, pedig már 4. osztályos. Ugrál, gumilabdázik, vinnyog, stb. Itt a nyár, de véletlenül sem menne le a játszótérre, hogy ott zajongjon, a fejem fölött kell. Az agyamra mennek! Egykezemen meg tudnám számolni, hogy ezalatt a 6 év alatt hányszor pihentem ki magam rendesen. A csaj gyógyszerezik, piál, szóval beáll rendesen mindig és azt sem tudja, hogy hol él, döngeti azt a qrva erősítőt még éjjel is. Eleinte normálisan kértük őket, hogy éjjel már ne dübörögjenek, vagy hogy vegye lejjebb a zenét, szóljon rá a gyerekre, hogy ne ugráljon egész nap a fejünk fölött, stb. Le sem szarják! Nem egyszer szóltunk, normálisan. Míg az Anyu élt, akkor is kértük, hogy halkabban, mert rosszul van, szeretne pihenni. Foglalkoztak vele? A nagy szart! A kiscsaj 10 éves, apu nemegyszer szólt neki normálisan, hogy ne ugráljon és mi volt a reakció? Elkezdett bőgni, az anyja meg adta alá a lovat, hogy ő ilyen, aztán mikor felértek az emeletre, hallottuk, hogy röhög a kis mocsok. Beszólogat nekem messziről röhögve, hogy "Hé, Arnold!" - a mesével akar kifigurázni, csak a kis hülye elfelejti, hogy nem az ő szintjén vagyok és nem ugrom az ilyesmire. Máskor motyog az orra alatt, mondtam már neki, hogy gyere közelebb, itt magyarázz! Sem nappal, sem éjjel nem lehet ezektől pihenni. A múltkor előadta az öreglány apunak, mikor találkoztak, hogy mennyire sajnál engem és hogy jobbulást kíván. Kösz, b+! Nekem ne játssza meg magát, mikor le sem szarják, hogy tudok-e pihenni! Úgy élnek itt, mint valami pusztában, mintha csak ők laknának az egész háztömbben. Az ilyeneket kihajigálnám a panelből és kiköltöztetném tanyára, ahol nem mennek mások agyára. A rendőröket is kihívtuk nemegyszer, de a csaj kidobta a szilikoncsöcseit és a rendőr ezzel le is volt fizetve. Máskor beadta másik 2 rendőrnek, hogy apám meg én dilisek vagyunk és nem kell foglalkozni azzal, hogy mit mondunk, azok meg bevették. Mikor a hangos zenéért hívtunk rendőrt, levette a hangerőt, aztán ahogy elmentek a rendőrök, megint feltekerte. Az egész ház utálja őket. Egyszer mikor mondta neki apu, hogy jó lenne, ha nem zajonganának este, elkezdte, hogy azt csinál, amit akar. Ja, amíg nem zavar másokat! Mi tisztességesen fizetünk azért, hogy itt lakhassunk - nyugodtan. Tele vannak adóssággal - a hülyéje be is vallja apunak 👏 - és ő pampog. 😆🙄 A helyében meghúznám magam, nemhogy még pofázzak. Nem fizet és azokat zavarja, akik fizetnek rendesen. Az idősek is panaszkodnak rájuk, hogy hangosak, egyik öregember szólt a csaj palijának, erre az életveszélyesen megfenyegette. Az ideg szétvág az ilyen gyökerektől! Múltkor is felszólok a kiscsajnak, hogy ne dübörögjön, erre még 3× jó erősen odaverte a lábát és röhögött. Erre van esze, de amikor szembetalálkozik velem beszarik, hogy előveszem a viselkedéséért. Alig várom, hogy találjunk egy házat és elhúzzunk innen. Ezekkel vallatni lehetne!