haláli figura. :-D Amilyen eleven, olyan aranyos. Csípjük egymás búráját, folyton nyalogat (ő is egy nyaligátor), reggel is az az első, hogy amint észreveszi, hogy ébredezem iderohan és a bumszli orrát a képembe tolva megmosdatja az arcomat 20 L nyállal + a 10 méteres nyelvével. :-D Ha kimegyek a szobából, akkor nyüszít utánam, a múltkor úgy megörült amikor visszajöttem, hogy dobott egy sárgát és olyan üdvözlést kaptam, mintha 10 éve nem látott volna. Lökött. :-)) A lábamnál alszik - amit előszeretettel nyalogat és rágcsál, rosszabb esetben egyszerűen jól beleharap a nagylábujjamba, én meg számolom a csillagokat, mert a protkója már ott van a szeren, lazán kicsipkézné egy betörő ülőgarnitúráját. Jönnek még a fogai és mindent rág, amit ér. Eddigi áldozatai; az Ildi hajgumija, fél pár zoknim, a párnát kibelezte, mire hazaértünk és a bélés konfetti módjára hevert a földön, egy lepedőt is szellőssé tett, lyukakat rágott bele és az egyik sarkát cafrangosra szaggatta, meg már a fene emlékszik a többi prédájára, elvitte volna a tv-távirányítót is, de pechére pont odanéztem és elvettem tőle. Résen kell lenni, mert mindent ellop.
Az étel változatlanul is az élete. :-D Meg is látszik rajta, van vagy ~10 kg, de csak saccolom. Képes lenne megharapni érte, meg kikapni a kezemből, de még a számból is, nem játék ez a téma nála. Morog evés közben fenyegetően, tilos olyankor közelíteni hozzá. Megtanítottam, hogy ne pofátlankodjon a képembe, meg ne kapja ki a kezemből az ételt (de ezt gyakran elfelejti és résen kell lennem), viszont okos nagyon, mert már tudja, hogy ha kér, akkor le kell ülnie. Eleinte még elfelejtette, de kapcsolt és gyorsan leült, mostanra már amint látja az ételt leül várakozón és bűvöli a kezemben a falatot. :-D Már nem mindig kap oda és ez tőle nagy dolog. Nagyon okos egyébként, pillanatok alatt tanul és magától is, megfigyeléses alapon. Felmosáskor felugrik az ágyra, pedig nem lett tanítva, csak megfigyelte, hogy olyankor odébb van küldve és még pár dolgot megtanult így.
Nagyon szeret játszani, főleg 'apám' kutyájával, de kb. 2 hete vettem neki labdát, mert a macskalabdát, amivel kicsiként játszott már simán lenyelné, meg összeroppantaná, szóval kapott egy nagyobb kutyalabdát és nagyon bírja. Időnként belerúg és fut utána, mondtam is neki, hogy 'apja' fia, mert én is csípem a focit. :-D
Velem is szeret játszani, csak vigyázni kell, mert hirtelen ugrik, meg odakap, párszor már 'kinyomta a szememet' a nagy orrával, ahogy beleugrott a képembe. :-D
Bírom, ahogy lefekszik. Nem leengedi magát, hanem nemes egyszerűséggel összeesik, jó nagyokat koppannak a csontjai a parkettán, de tojik rá. :-D
Az alvása olyan, hogy a horkolását megirigyelné a medve a rezervátumban.
Féltékeny nagyon, nem csípi, ha simogatom a többieket. Nem bántja őket, csak nyomul félrelökve, meg ledöngölve őket. Van benne erő, pedig még kis szaros. Valamelyik nap is megkíséreltem 'apám' kutyáját simogatni, de ez a kis pöcsös ott termett, rámvetette magát és mivel guggoltam, meg van is súlya (és az egyensúlyom is lassan a 0-hoz közelít) szépen feldöntött, a medvékhez illő karmaival kitetoválva a fülemet, meg a nyakamat, ahogy landoltunk a földön. :-D Jót röhögtem. Mindig van min nevetni, mert tesz róla.
Apropó, nevetés: már régen nevettem egy igazit, de tegnap sikerült. Az a leizzasztós, abbamaradni nem akarós, könnycsorgatós dolog jött rám. Az öregem is így volt, pedig ő is régen nevetett ennyire. Be akartam venni az esti gyógyszert és az öregem pont beszólt valami baromságot, mikor a számban volt a bogyó meg a korty víz és elkapott a röhögés, mire majdnem letüdőztem a vizet. Ott bénáztam, mert nyelni nem bírtam a röhögéstől, de köpni sem volt hová és a fater azon szakadt, ahogy köpni-nyelni nem tudok, meg amit mondott, szóval aztán már egymást gerjesztettük a röhögőgörcsbe. :-D Jó volt már egy igazit röhögni.
2018. május 29., kedd
2018. május 21., hétfő
A blogot elsősorban...
magamnak vezetem terápiás és egyéb célokkal, de mivel tudom, hogy sok ismerősöm, néhány barátom és ki tudja mennyi idegen követi a hülye életemet, ezért kötelességemnek érzem, hogy felhívjam a figyelmet a következő poszt talán sokak számára felkavaró mivoltára.
Mostanában jobbnak láttam a hallgatást és talán még most is bölcsebb döntés lenne, de kikívánkoznak dolgok. Nem is nagyon tudtam volna/tudom kifejezni, amik a fejemben és a lelkivilágomban keringenek mostanság. Ezekkel a dolgokkal magamban kell megküzdenem, senki és semmi nem tudja megkönnyíteni, vagy átvenni a csomagjaimat, még az optimizmus sem mindig elég. Nem segít az 'apám' sem azzal, hogy végrendeletet akar velem íratni, mert ez felerősít bizonyos gondolatokat, amiket igyekszem eltemetni és nem menekülésből, hiszen nem futok sehová (nem is volna értelme és nem is szokásom), csak vannak dolgok, amikkel még nem volna szabad foglalkozni, de így beférkőznek a gondolataimba. Ígyis maguk alá temetnek bizonyos dolgok az utóbbi időben, szóval nem jött jókor, hogy 'apám' végrendeletet akar íratni, amiben a házat a volt barátnőjére hagyom (egyrészt mert ő előlegezte meg az árát, másrészt mert 'apámra' nem hagyhatom, mivel fél, hogy az állam ráteszi a kezét, ha megint végrehajtanak - emiatt is lett az én nevemre megvéve), a másik rendelkezésem pedig azt mondja legyen az, hogy ha olyan súlyos állapotba kerülök esetleg, amiből nem tudnak helyrehozni és csak vegetálok, akkor ne tartsanak bent a kórházban, bár nem tudom mit akar majd kezdeni velem, ha agyilag egy zöldség szintjén fogok állni. Remélem persze, hogy ilyen nem következik be, de erős hajlamom van a strokera és ha valami nagyon beb@$zik, akkor megszívom, abba meg jobb nem belegondolni, hogy ép elmével váljak magatehetetlenné. Ami végrendeletíratásra sarkallta most, az a folyamatosan fennálló, gyógyszerre nem reagáló ingadozó/magas vérnyomás + fejfájás + erős szédülés trióm, amire jönnek a napi szinten megjelenő véraláfutások az extraszar erek, meg vasculitis 'barátom' szorgalmas munkája miatt + véralvadásgátló szedése + erős hajlam a strokera, meg szívinfarktusra. Mindezt összevetette és attól fél, hogy az amúgy is szétdurranásra hajlamos ereimnek be fog tenni a magas vérnyomás - amivel nincs mit tenni, mert a spontán érgörcsök tartják fenn, arra meg ugye nincs gyógyszer - és attól fél, hogy kapok egy agyvérzést, amin a véralvadásgátló csak ront, vagy lesz egy agyi aneurizmám, mert itt-ott van már kitágult erem és attól tart, hogy az agyamban is lesz, aztán a fenti okok miatt megreped és kampó. Attól tart, hogy ha nem is patkolok el a strokeban, akkor is olyan mértékben károsodik az agyam, hogy nem leszek már értelmileg a régi és nem tudok végrendelkezni. Az infarktus meg ugye olyan, hogy ha megúszom oké, ha nem, akkor végrendelet nélkül megint csak ottmarad a fekáliában. Tudom én, hogy mennyi szemével les rám a baj, mindent értek, de nem szabad ezekre gondolni és nem gyávaságból, hanem mert még az életnek van itt az ideje, nem szabad hagyni, hogy az előbbiek beárnyékolják a mindennapokat, félelemben várjon az ember minden napot, folyton azt suttogják a gondolatai, hogy gyorsabban ketyeg az órája, mint az egészségeseknek, szóval mindezeket el kell zárni a tudat egy olyan szegletébe, ahonnan nem tudnak ártani a mindennapokban. Csak így lehet kezelni és nem belekattanni, meg élvezni, ami jut az élettől. Megtanultam a mostban élni és minden napért hálás lenni, persze utóbbit mindig, mindenkinek meg kéne tenni. Nagy megnyugvást ad az Istenhitem és a gondoskodásának folyamatos tapasztalása, az egyedüli amitől félek, az a váratlan, lezárásokat és búcsúkat megejteni nem hagyó indulás, valamint a Tesómat (a 'fogadottat') különösen féltem, mert érzem mennyire kötődik hozzám és a Jani-barátommal is nagyon jóban vagyunk. Nem készülök sehová, csak kiírom magamból, amik megfogalmazódnak bennem és amiket senkinek a vállára nem akarok, meg nem is illő rakni, de ki kell mondanom, ha csak írásban is és ha csak magamnak. Az öregemben nem csalódtam, nem lep meg, hogy csak a hasznot lesi és sietteti a papírt, mert "időzített bombán ülünk". Ezt mondta, de semmi egyéb dologért nem hajt, a kapcsolatunkért nem tesz semmit és már én sem, mivel az évek alatt is mindig csak egyoldalú volt a szándék. Ha szemét lennék nem írnék végrendeletet és meg is érdemelné, de 'asszem' mégsem sikerült maradéktalanul kikapcsolnom mindent vele szemben. Az eszemre szoktam hallgatni és most is arra kellene, de a lelkiismeretem folyton a szavába vág és hajtja, hogy ne legyek gonosz, úgysem az én dolgom büntetni, hanem Istené, ő majd tudja a módját és az idejét, én nem leszek gonosz csak azért, mert azt kapom az 'apámtól', amit. Az ő, ez meg én vagyok, neki nincs lelkiismerete, nekem van - elég hangos is, szóval ennyi. Nem tudom megtenni vele - mert a Gabival megbeszélték, hogy lakhatna ott tovább - hogy az utcára kerüljön, hiába a maga hibája, hogy nincs semmije. A józan ész azt mondja, hogy "te barom, rám figyelj, mert itt a lehetőség visszaadni a törődését és a szeretetét, amit egész életedben kaptál tőle, te is legyél végre ge#i vele, hogy érezze a törődést!" Istenre bízom a 'jutalmazást', majd ő jókor, megfelelő módon fog neki megfizetni. Legyen boldog a házzal, más úgysem marad majd neki. Nem vagyok normális, hogy még mindig érzek iránta valami kötődésfélét.
Fel kell jutnom kontrollokra, megpróbáljuk berakatni a kerekesszéket a busz csomagtartójába, máshogy nem tudjuk megoldani. Kellene már teljes labor, az immunológiának is meg kéne csapolnia, hogy mi újság a genyákkal a véremben, kellene érsebészetre menni, kardiológiára, stb. Egy nap alatt úgysem megy ennyi, az időpontok miatt sem, úgyhogy pár kanyart buszozhatunk majd.
2 napja megint erősen remeg a jobb kezem (hónapok óta nem jött elő), amikor célzott mozdulatokat akarok tenni (evőeszközt az ételbe, majd onnan a számba tenni - levest enni külön élvezet, mert a felét kilötyögtetem a kanálból, mire a számba jut, írni, nyúlni valamiért, stb.), de gyakran ezek nélkül is remeg a kezem. Ha széttárom az ujjaimat, azok is, mindkét kezemen. Az orrom hegye és a bal arcfelem is napok óta bizsereg, nem folyamatosan, hanem időnként.
A szédülés + fejfájás + ingadozó/magas vérnyomás továbbra is végigkíséri a napokat, néha (egy-egy nap fél/egy órájában) van egy kis enyhülés.
A szívem mostanában ott van a szeren, pacsi neki! Alig jelzi, hogy van.
A kajálás is pipa, nagy adagokat burkolok be és jó étvággyal.
Mostanában jobbnak láttam a hallgatást és talán még most is bölcsebb döntés lenne, de kikívánkoznak dolgok. Nem is nagyon tudtam volna/tudom kifejezni, amik a fejemben és a lelkivilágomban keringenek mostanság. Ezekkel a dolgokkal magamban kell megküzdenem, senki és semmi nem tudja megkönnyíteni, vagy átvenni a csomagjaimat, még az optimizmus sem mindig elég. Nem segít az 'apám' sem azzal, hogy végrendeletet akar velem íratni, mert ez felerősít bizonyos gondolatokat, amiket igyekszem eltemetni és nem menekülésből, hiszen nem futok sehová (nem is volna értelme és nem is szokásom), csak vannak dolgok, amikkel még nem volna szabad foglalkozni, de így beférkőznek a gondolataimba. Ígyis maguk alá temetnek bizonyos dolgok az utóbbi időben, szóval nem jött jókor, hogy 'apám' végrendeletet akar íratni, amiben a házat a volt barátnőjére hagyom (egyrészt mert ő előlegezte meg az árát, másrészt mert 'apámra' nem hagyhatom, mivel fél, hogy az állam ráteszi a kezét, ha megint végrehajtanak - emiatt is lett az én nevemre megvéve), a másik rendelkezésem pedig azt mondja legyen az, hogy ha olyan súlyos állapotba kerülök esetleg, amiből nem tudnak helyrehozni és csak vegetálok, akkor ne tartsanak bent a kórházban, bár nem tudom mit akar majd kezdeni velem, ha agyilag egy zöldség szintjén fogok állni. Remélem persze, hogy ilyen nem következik be, de erős hajlamom van a strokera és ha valami nagyon beb@$zik, akkor megszívom, abba meg jobb nem belegondolni, hogy ép elmével váljak magatehetetlenné. Ami végrendeletíratásra sarkallta most, az a folyamatosan fennálló, gyógyszerre nem reagáló ingadozó/magas vérnyomás + fejfájás + erős szédülés trióm, amire jönnek a napi szinten megjelenő véraláfutások az extraszar erek, meg vasculitis 'barátom' szorgalmas munkája miatt + véralvadásgátló szedése + erős hajlam a strokera, meg szívinfarktusra. Mindezt összevetette és attól fél, hogy az amúgy is szétdurranásra hajlamos ereimnek be fog tenni a magas vérnyomás - amivel nincs mit tenni, mert a spontán érgörcsök tartják fenn, arra meg ugye nincs gyógyszer - és attól fél, hogy kapok egy agyvérzést, amin a véralvadásgátló csak ront, vagy lesz egy agyi aneurizmám, mert itt-ott van már kitágult erem és attól tart, hogy az agyamban is lesz, aztán a fenti okok miatt megreped és kampó. Attól tart, hogy ha nem is patkolok el a strokeban, akkor is olyan mértékben károsodik az agyam, hogy nem leszek már értelmileg a régi és nem tudok végrendelkezni. Az infarktus meg ugye olyan, hogy ha megúszom oké, ha nem, akkor végrendelet nélkül megint csak ottmarad a fekáliában. Tudom én, hogy mennyi szemével les rám a baj, mindent értek, de nem szabad ezekre gondolni és nem gyávaságból, hanem mert még az életnek van itt az ideje, nem szabad hagyni, hogy az előbbiek beárnyékolják a mindennapokat, félelemben várjon az ember minden napot, folyton azt suttogják a gondolatai, hogy gyorsabban ketyeg az órája, mint az egészségeseknek, szóval mindezeket el kell zárni a tudat egy olyan szegletébe, ahonnan nem tudnak ártani a mindennapokban. Csak így lehet kezelni és nem belekattanni, meg élvezni, ami jut az élettől. Megtanultam a mostban élni és minden napért hálás lenni, persze utóbbit mindig, mindenkinek meg kéne tenni. Nagy megnyugvást ad az Istenhitem és a gondoskodásának folyamatos tapasztalása, az egyedüli amitől félek, az a váratlan, lezárásokat és búcsúkat megejteni nem hagyó indulás, valamint a Tesómat (a 'fogadottat') különösen féltem, mert érzem mennyire kötődik hozzám és a Jani-barátommal is nagyon jóban vagyunk. Nem készülök sehová, csak kiírom magamból, amik megfogalmazódnak bennem és amiket senkinek a vállára nem akarok, meg nem is illő rakni, de ki kell mondanom, ha csak írásban is és ha csak magamnak. Az öregemben nem csalódtam, nem lep meg, hogy csak a hasznot lesi és sietteti a papírt, mert "időzített bombán ülünk". Ezt mondta, de semmi egyéb dologért nem hajt, a kapcsolatunkért nem tesz semmit és már én sem, mivel az évek alatt is mindig csak egyoldalú volt a szándék. Ha szemét lennék nem írnék végrendeletet és meg is érdemelné, de 'asszem' mégsem sikerült maradéktalanul kikapcsolnom mindent vele szemben. Az eszemre szoktam hallgatni és most is arra kellene, de a lelkiismeretem folyton a szavába vág és hajtja, hogy ne legyek gonosz, úgysem az én dolgom büntetni, hanem Istené, ő majd tudja a módját és az idejét, én nem leszek gonosz csak azért, mert azt kapom az 'apámtól', amit. Az ő, ez meg én vagyok, neki nincs lelkiismerete, nekem van - elég hangos is, szóval ennyi. Nem tudom megtenni vele - mert a Gabival megbeszélték, hogy lakhatna ott tovább - hogy az utcára kerüljön, hiába a maga hibája, hogy nincs semmije. A józan ész azt mondja, hogy "te barom, rám figyelj, mert itt a lehetőség visszaadni a törődését és a szeretetét, amit egész életedben kaptál tőle, te is legyél végre ge#i vele, hogy érezze a törődést!" Istenre bízom a 'jutalmazást', majd ő jókor, megfelelő módon fog neki megfizetni. Legyen boldog a házzal, más úgysem marad majd neki. Nem vagyok normális, hogy még mindig érzek iránta valami kötődésfélét.
Fel kell jutnom kontrollokra, megpróbáljuk berakatni a kerekesszéket a busz csomagtartójába, máshogy nem tudjuk megoldani. Kellene már teljes labor, az immunológiának is meg kéne csapolnia, hogy mi újság a genyákkal a véremben, kellene érsebészetre menni, kardiológiára, stb. Egy nap alatt úgysem megy ennyi, az időpontok miatt sem, úgyhogy pár kanyart buszozhatunk majd.
2 napja megint erősen remeg a jobb kezem (hónapok óta nem jött elő), amikor célzott mozdulatokat akarok tenni (evőeszközt az ételbe, majd onnan a számba tenni - levest enni külön élvezet, mert a felét kilötyögtetem a kanálból, mire a számba jut, írni, nyúlni valamiért, stb.), de gyakran ezek nélkül is remeg a kezem. Ha széttárom az ujjaimat, azok is, mindkét kezemen. Az orrom hegye és a bal arcfelem is napok óta bizsereg, nem folyamatosan, hanem időnként.
A szédülés + fejfájás + ingadozó/magas vérnyomás továbbra is végigkíséri a napokat, néha (egy-egy nap fél/egy órájában) van egy kis enyhülés.
A szívem mostanában ott van a szeren, pacsi neki! Alig jelzi, hogy van.
A kajálás is pipa, nagy adagokat burkolok be és jó étvággyal.
2018. május 12., szombat
Mindenféle katyvasz
Elegem van az 'apám' igénytelenségéből. Olyan büdös a lába, hogy fáj tőle a fejem és ha szólok, megsértődik. Talán nem kéne 3 napig viselni egy zoknit, meg mosni is kéne a lábát, főleg 30 fokban... Azt sem értem minek a zokni ilyen melegben? Én sem viselek, neki meg jó a keringése, szóval azt ne mondja, hogy fázik. Tiszta ciki az Ildiék előtt is, meg mások előtt is, hogy igénytelen, pedig az ő szégyene.
Egy ideje nem jött a roham. A szédülés azóta is mindennapos és majdnem folyamatos, ami lehet a melegtől is, meg lehet hogy megint vérszegény vagyok, nem ártana egy labor (sem). Kb. 3 napja eléggé fáj a jobb lábamban az ér, combtól megy vádliig a feszülés és nem sokat tudok állni/járni, mert akkor fokozódik.
Tart a pech-szériám, tegnap ráléptem 'mesztéláb' egy darázsra, meg majdnem lezúgtam a fotel karfájáról (persze, végülis oda kell ülni :-D), ma meg elvágtam a kezemet, mert belenyúltam a törött üvegbe, ahogy kotorásztam a cuccok közt, nem látszott a nyavalyás. Azt már említenem sem kell, hogy gyártom az aranyköpéseket is. :-D Nem tudom mi van velem mostanság, hogy ilyen béna vagyok, de vicces.
Most a héten elvileg megyünk átiratni a közműveket a nevemre.
Még nem ment fel a tetőre az 'apám' a cserepeket megigazítani, én meg szédelegve nem vállalom, mert ennyire azért nem vágyom repülni. :-D Annyival orvosoltam az ázás miatti problémát, hogy tegnap leszedtem az előszobalámpát - a képembe hullott egy csomó vakolat, ami már amúgy is leesni készült, ahogy megpiszkáltam ott a mennyezetet, de legalább azt már nem kell majd leverni :-D - és kiiktattam a dolgokat, a vezetéket leszig'szalagoztam, azt' visszatettem a csőbe, úgyhogy ha esik is az eső és ázik megint ott a mennyezet, meg a vezeték, akkor nem csinál majd zárlatot. Tűzoltásnak jó, aztán ha a cserepek rendesen illeszkednek majd, akkor nem lesz ázás sem. Mostanság ígérnek heves esőzéseket, szóval fontos volt.
Hétfőn ismét zötyöghet Pestre az öregem, most a Posta volt értetlen. Jön is vissza a délutáni busszal, ez megnyugtat, mert ha rosszul leszek, nem leszek egyedül olyan sokat.
Egy ideje nem jött a roham. A szédülés azóta is mindennapos és majdnem folyamatos, ami lehet a melegtől is, meg lehet hogy megint vérszegény vagyok, nem ártana egy labor (sem). Kb. 3 napja eléggé fáj a jobb lábamban az ér, combtól megy vádliig a feszülés és nem sokat tudok állni/járni, mert akkor fokozódik.
Tart a pech-szériám, tegnap ráléptem 'mesztéláb' egy darázsra, meg majdnem lezúgtam a fotel karfájáról (persze, végülis oda kell ülni :-D), ma meg elvágtam a kezemet, mert belenyúltam a törött üvegbe, ahogy kotorásztam a cuccok közt, nem látszott a nyavalyás. Azt már említenem sem kell, hogy gyártom az aranyköpéseket is. :-D Nem tudom mi van velem mostanság, hogy ilyen béna vagyok, de vicces.
Most a héten elvileg megyünk átiratni a közműveket a nevemre.
Még nem ment fel a tetőre az 'apám' a cserepeket megigazítani, én meg szédelegve nem vállalom, mert ennyire azért nem vágyom repülni. :-D Annyival orvosoltam az ázás miatti problémát, hogy tegnap leszedtem az előszobalámpát - a képembe hullott egy csomó vakolat, ami már amúgy is leesni készült, ahogy megpiszkáltam ott a mennyezetet, de legalább azt már nem kell majd leverni :-D - és kiiktattam a dolgokat, a vezetéket leszig'szalagoztam, azt' visszatettem a csőbe, úgyhogy ha esik is az eső és ázik megint ott a mennyezet, meg a vezeték, akkor nem csinál majd zárlatot. Tűzoltásnak jó, aztán ha a cserepek rendesen illeszkednek majd, akkor nem lesz ázás sem. Mostanság ígérnek heves esőzéseket, szóval fontos volt.
Hétfőn ismét zötyöghet Pestre az öregem, most a Posta volt értetlen. Jön is vissza a délutáni busszal, ez megnyugtat, mert ha rosszul leszek, nem leszek egyedül olyan sokat.
2018. május 10., csütörtök
Voltunk tegnap
a házunknál, hogy majd kihordjuk a fürdőből a sittet, meg a levágott füvet összehúzzuk és eltakarítjuk, de az öregem azt mondta még várjak, mert elszív előtte egy cigit. Elment vele az idő, úgyhogy alig kezdtük el a tennivalókat és leszakadt az ég, szóval mehettünk be a házba. A Jóisten akarta, hogy ott legyünk a nagy zuhé idején, ugyanis eddig sosem voltunk ott esőben, főleg ilyen zuhatagnál, így nem tudhattuk, hogy ázik a ház és nem gyengén. Láttuk a vétel előtti megtekintéskor a több helyiség mennyezetén is lévő 'hasat', meg repedést, de azt hittük csak régi a vakolat és azért mállik. Tegnap jött a felhőszakadás - de olyan, hogy hömpölygött az úttesten is több centi víz - és bevonultunk a házba. Pár lépést tettem a folyosón, mire éreztem, hogy csöpög a fejemre a víz, felnéztem és a lámpából jött. Anyád... Lenyomtam a villanyórát, közben az öregem is beért, mert még kint csinált valamit, mondom neki ázik a folyosó a lámpánál. Boldog volt ő is. Alátett egy vödröt, addig én körbejártam a kecót, hogy ázik-e még valahol. A nagyszoba is ázott és már évek óta ázhat, mert meg vannak hajolva a középső gerendák (azokat is lehet majd cserélni), meg a vakolat ott is sok helyen lejött. Közben a folyosó mennyezete már szarrá ázott, mégegy helyen jött be a víz és jó nagy folt volt fent, meg akkor már a konyhában is csöpögött be. A fürdőnek is van 'hasa', gondolom az is ázott valamikor, de most nem, legalábbis mikor füleltem, meg lestem, hogy csöpög-e. Igaz, akkor még a konyhában sem volt semmi, csak mikor már zuhogott egy ideje. Ma megint megy át 'apám' és felmegy megnézni, hogy hol vannak elmozdulva a cserepek. Elég csálén vannak felrakva, biztos részeg volt, aki feltette, azt' nem látott rendesen. :-D
Tegnap sorra bakiztam. Dörgött még az ég, de már odébb, erre elkezdtem, hogy "már távolabb van, szóval biztos elment". :-D Nyilván... okoska.
Másik: "lejön az alsó felső is". :-D Anyu beszélt mindig kifordítva, meg hülyeségeket, szóval 'apám' mondta "jól van, Zsuzsi..." :-D
Volt ott egy régi szék, amire ráültem már párszor, de ezúttal megadta magát alattam és a kövön landoltam. :-D Röhögtem nagyon.
Itt, a Janinál meg lekokiztam a konyhaszekrényt, mondjuk abba az öregem is rendszeresen beleveri a fejét.
Elvonult a zivatar, aztán jönni készültünk vissza, amikor jött az egyik szomszéd, akivel 'apám' már jóban van, hogy talált vízvezetékszerelőt (mert az öregem kérte, hogy ha tud, szóljon) és nemsokára jön hozzánk. Jött is kb. negyedóra múlva, felmérte a terepet, megmondta hogy mi kell, mi nem jó (a Jani nem jó csöveket vett) és ha minden igaz a jövő héten jön és csinálja. Olcsóbban, mint a Jani, pedig ő szaki, a Jani nem. Ezek szerint mégis lesz valami a fürdőszobából. :-D Jövő hónapban elvileg a villanyt tetetjük rendbe, de én már nem hiszek el semmit, mert mindig minden ezer év múlva lesz meg. Ez a vízvezetékszerelés most csodaszámba megy, hogy nemsoká' meglesz. Egyelőre meg lesznek nézve a cserepek és meg lesz igazítva, ahol bejön a víz, aztán majd valamikor a mennyezetek is ki lesznek javítva, a folyosón a leggázabb, ott már majdnem leesik több helyen jókora darabon a vakolat, ki tudja hány éve hagyták ázni. A pince is megint úszik, most megint nyitva hagytuk, hogy kiszellőzzön-kiszáradjon.
Tegnap sorra bakiztam. Dörgött még az ég, de már odébb, erre elkezdtem, hogy "már távolabb van, szóval biztos elment". :-D Nyilván... okoska.
Másik: "lejön az alsó felső is". :-D Anyu beszélt mindig kifordítva, meg hülyeségeket, szóval 'apám' mondta "jól van, Zsuzsi..." :-D
Volt ott egy régi szék, amire ráültem már párszor, de ezúttal megadta magát alattam és a kövön landoltam. :-D Röhögtem nagyon.
Itt, a Janinál meg lekokiztam a konyhaszekrényt, mondjuk abba az öregem is rendszeresen beleveri a fejét.
Elvonult a zivatar, aztán jönni készültünk vissza, amikor jött az egyik szomszéd, akivel 'apám' már jóban van, hogy talált vízvezetékszerelőt (mert az öregem kérte, hogy ha tud, szóljon) és nemsokára jön hozzánk. Jött is kb. negyedóra múlva, felmérte a terepet, megmondta hogy mi kell, mi nem jó (a Jani nem jó csöveket vett) és ha minden igaz a jövő héten jön és csinálja. Olcsóbban, mint a Jani, pedig ő szaki, a Jani nem. Ezek szerint mégis lesz valami a fürdőszobából. :-D Jövő hónapban elvileg a villanyt tetetjük rendbe, de én már nem hiszek el semmit, mert mindig minden ezer év múlva lesz meg. Ez a vízvezetékszerelés most csodaszámba megy, hogy nemsoká' meglesz. Egyelőre meg lesznek nézve a cserepek és meg lesz igazítva, ahol bejön a víz, aztán majd valamikor a mennyezetek is ki lesznek javítva, a folyosón a leggázabb, ott már majdnem leesik több helyen jókora darabon a vakolat, ki tudja hány éve hagyták ázni. A pince is megint úszik, most megint nyitva hagytuk, hogy kiszellőzzön-kiszáradjon.
2018. május 8., kedd
Ugyanaz
kezd kibontakozni, ami 2012-ben történt. Most sem látom a kiutat, pedig pont most nagyon kellene tudnom gondolkodni és nagyon erősnek kellene lennem. Ki kell törnöm, mert bajom fog esni, de hogyan tegyem? Nem tudok dolgozni, viszont így nincs elég pénzem (ha 'apám' nem belőlem élne talán már tudtam volna gyűjtögetni), pénz nélkül pedig nem tudok elindulni, meg segítségem sincs. Itt állok a semmi közepén és csak folyik el az életem. Mást sem csinálok, mint nyelem a sok szart, mióta az eszemet tudom, meg amiben 'apám' mellett részem van, közben küzdök az életemért minden értelemben - egy olyan életért, aminek nincs értelme, mert semmire sem vittem és mert itt fuldoklom egy csapdában -, elfáradtam. Mostanra mindent tisztán látok és ez elvette a reményt, pedig optimista vagyok, mindig hiszem a dolgok jó végét, keresem/meglátom a jó oldalukat, de most csak a mélység tátong előttem, nem találok kerülőutat. Felemésztenek az egyforma, kiszolgáltatott, szerepjátékkal (amit játszanom kell, meg amit a 'család' is játszik, csak ők másfélét) átitatott mindennapok, a sehová sem tartozás érzése. Összeraktam a morzsákból az egészet, a végeredmény pedig elkeserítő, jobb volt amíg nem kirakóztam. Ez nem család és ez nem élet. Ilyen fosul már régen éreztem magamat. Kifelé nem mutatok semmit, de lassan nyilvánvaló lesz, mert fáradok és megint le fog szakadni az álarcom. Zsong a fejem, csomó mindent tudnék mondani, mégsem megy, mert izzik az agyam a sokmindentől.
Ami bekattintott:
'Apám' megint belenyomott minket nyakig a szarba és elegem lett, hogy ebből áll az én életem is, holott itt vagyok fiatalon és élnem kellene, ehelyett rá vagyok utalva egy olyan emberre, aki apa létére leszar
aki rángat bele a fosba, amit azzal ért el, hogy nem ért el semmit, mert lusta dolgozni, pedig szakács lévén jól kereshetne és inkább évek óta vergődik
aki elnyom
aki kihasznál
és még sorolhatnám. Itt vegetálok mellette, meg nyelem a hülyeségeit, úgy élek kényszerből, ahogy ő él és már nem bírom. Évek óta keresem a kiutat, de nincs, pénz és segítség nélkül nincs! Ezekre ráébredni kemény volt, bár a remény mindig itt van bennem, mert nem tudom és nem akarom feladni, hiszem, hogy mégis van kijárata ennek a szűk csapdának, csak bátorság és mégtöbb agyalás kell ahhoz, hogy lépni tudjak. Nem ehetem forrón a kását, mert ha ész nélkül menekülni kezdek, abból jó nem sülhet ki, csak nem marad józan eszem lassan. Nagyon meg kell gondolni és tervezni mindent, mert a semmibe nem léphetek ki. Nem véletlenül viselem el évek óta ezt a poklot inkább, a hajléktalanságnál és a halálnál ez is jobb egy fél fokkal, viszont hosszútávon ez is kinyír és már közeledem a táv végéhez.
Na, most már rátérek a ronyó okára: 'apám' mindenkivel összeveszik, neki semmi nem jó, mindenen szőrözik, stb. 2,5 hónapja költözünk... Költözhettünk volna kb. 2 hete is, az Ildi intézte, de az öregemnek nem felelt meg, mert "ő nem cigánykodik át a fél városon utánfutóval". Kb. 500 méterre van a házunk, nem kellett volna a "fél várost" átszelni. Ma vagyunk itt 3 hónapja, mert még mindig nem felelt meg neki senki, de pattog, hogy még mindig itt vagyunk. Hú, de fárasztó! Először azt a palit akarták az Ildiék, akivel költöztünk, de mivel károkat okozott, nem akarta, hogy vele kelljen menni. Keresgélt fuvarost, de nem talált senkit, már egy újabb hónap eltelt, végül ráfanyalodtunk arra a pasasra, beszélt vele és úgy volt, hogy pár nap múlva felpakolunk. Buktuk, mert nem volt pakolója. Az öregem megint panaszkodott egy sort az Ildiéknek, majd kb. egy héttel később szólt az Ildi, hogy van, aki elfuvaroz bennünket. Hú, de jó! Azt mondja személyautó+utánfutó. Na, 'apám' tajtékzott, hogy ő úgy nem, meg ha esik az eső megáznak a cuccok, stb. Az Ildi berágott (joggal, mert a férje házában vagyunk, akivel nagyon szarul állnak, nyilván nem akart miattunk is veszekedni vele, meg 'apám' folyton sipákol, erre szerez neki kocsit és nem kell) és azt mondta, hogy akkor oldja meg ahogy akarja, vigyük a hátunkon a holmikat. A legjobb, hogy mindezt úgy utasította vissza, hogy tudja: ha a Jani berág, vagy kidobja az Ildi, akkor kivág minket innen. Itt nyikorog nekem, hogy igyekezni kéne átköltözni, nehogy a Janiék összevesszenek megint és kivágjon minket (mivel akkor hazaköltözik), de közben válogat a fuvarozási módszerek között. Nyugágy kell hozzá! Visszautasította tehát az Ildi által szerzett fuvart és megint azzal a Péterrel szervezkedik, de pakolók még mindig nincsenek. Ezen múlik, az idő meg megy. Megmondtam neki, hogy ne panaszkodjon, mert ott volt a lehetőség, csak neki nem felelt meg, akkor egye a főztjét. Persze oltva lettem egyből, az igazság mindig nagyon kényelmetlen a számára. Nem ezen akadtam ki, csak ez is lényeges abból a szempontból, hogy tényleg egy káosz az életünk, meg hogy mindenkivel összeveszik és mindenen szőrözik, bonyolít mindent. Amin a lavina indult, az a házfelújítás. Kiment egy csomó pénz a házra+ügyvédre+ideköltözésre, de ő fogta és szétgányoltatta a fürdőszobát, mert "ő nem ül bele más kádjába, meg tusolót akar". Jó vicc. Egyrészt ő semmilyen kádba nem ül túl sűrűn... nincs jóban a tisztálkodás semmilyen formájával, másrészt ki kell sósavazni és steril lesz, ennyi, harmadrészt nem vagyunk abban a helyzetben, hogy válogassunk, meg plusz kiadásokba verjük magunkat. Lehet új fürdőt csinálni, meg variálgatni a helyiségek funkcióját, de nem akkor, amikor örülünk, hogy lyuk van a fenekünkön. Másnak fürdőszobája sincs (itt a Janinál sincs, lavórból fürdök itt is (ő elvétve)), szóval örülnie kellett volna annak, ami volt a házban. 2 éve lavórban fürdök, mert ugye már az előző házban sem lehetett fürdeni, mert a bojler rossz volt, szóval örültem, hogy végre nem lesz olyan macerás, mert nálunk lesz kád, meg minden, de megint csak álmodtam a normális körülményekről. Én legalább tisztálkodom így is. Most se' kád, se mosdó, se wc nincs bent, a talaj is fel van törve, mert a csöveket elkezdte lerakni a Jani. Nincs most fürdőszoba és ismerem a formánkat, hogy nálunk mindig valami beüt, meg lassan halad és nem akarok még 2 évet lavórozni, meg a rakományt is hová tesszük? Még kerti pottyantós sincs, hogy jobb híján oda. Elmebeteg ötlet volt ebbe pont most belevágni! A francért nem tudott várni, amíg átköltözünk, anyagilag is visszaállunk?! Víz sincs bent most, bár van kút, majd abból fürdök, stb., inni és főzni meg veszünk palackos vizet, azt mondja. Mosni sem tudunk majd megint, csak kézzel, az meg semmi. Ezek már eleve feszültté tesznek, mert megint ki tudja meddig csövezünk kb., meg kínlódunk és nem élünk végre normálisan, de tegnap összeveszett a Janival. Mondtam neki, hogy fasza lesz, ha berág végleg, meg az Ildivel is szétmennek és itthagy minket fürdőszoba és ivóvíz nélkül. Azt mondja az öregem, hogy leszarja, hív mást. Mondom persze, mikor nincs pénz most sem a szükséges cuccokra + a Jani munkadíjára, pedig olcsóbban csinálja, mint másoknak, akkor szerinted egy idegen szakit hogyan fogsz kifizetni?! Meggondolatlanul belekezd dolgokba és halmozza a fost. Nekem ez nem kell, belehülyülök ebbe a rendezetlen, kiszámíthatatlan, bizonytalan, megalázóan igénytelen ("nekünk minden mindegy és minden megfelel") életformába. Eddig bírtam elviselni, ebben benne volt egy bizonyos mértékű "boldog tudatlanság" is, de most már tiszta minden és így nem megy tovább. Már teljesen tiszta, hogy a semmibe születtem és a semmibe is halok bele, ha nem tiplizek le, de mindig itt akadok el, hiszen miből és hová? Örököltem a 'nagyanyám' házából részt, amit kifizettek nekem, mert el lett adva a ház és ~220.000 forint ütötte a markomat, ami 6 éve még valamivel jobb pénz volt, arra mindenképp' jó lett volna, hogy félretéve gyűljön nekem és valamivel el tudjak indulni a szaros életemben valamerre, de 'természetesen' fel kellett élni - úgy, hogy alig láttam belőle valamit, kaptam egy mobiltelefont és csókolom, a többi nem tudom hol landolt - mert dolgozni akkor sem akart. Belefáradtam, hogy sehová nem haladok, mert a pénzem és az életem is az ő kezében van. Ezek az enyémek! Szeretnék én gazdálkodni velük! Szóval veszekedtek tegnap a Janival, mi meg az Ildivel kint álltunk a teraszon és elkezdett velem beszélgetni. Csoda. Igaz, hogy szarról, de legalább hozzámszólt végre és mondott olyanokat is, amiktől majdnem elbőgtem magam, mert ezek szerint látja, hogy milyen az 'apám' és még ha nem is tud, meg akar segíteni, akkor is legalább valaki látja rajtam kívül. Ő is mondta, hogy csak visz bele mindenbe, nincs semmink, meg hogy cigi + kávé az legyen, kaja nem fontos, stb. és sajnál, hogy évek óta ki vagyok téve ennek a tömény szarnak. Itt volt az, hogy kicsit odébb mentem, mert már bekönnyeztem azon, hogy látja a valóságot, mivel szerintem senki nem látja a máztól, amit az 'apám' ráfest mindenre. Mikor sikerült letuszkolni a gombócot, visszamentem beszélgetni. Mondta az Ildi, hogy nagyon sokmindent meg tudna mondani az 'apámnak'. Mondom én is, meg lelécelnék már innen, de nem tudok, főleg most, hogy már felügyelet nélkül nem is élhetek. Azon is kiakadt, hogy 3 napja nem ettünk volna, ha nem tudunk hamis kajákat összeütni. (Tegnap délután végre jött pénz.) Azt is mondta, hogy hogy' lehet az, hogy sosincs pénzünk, főleg hogy a Gabi a pénzeszsák? Mondom ez az, meg én is az vagyok, bár nekem annyi nincs. Mondta azt is, hogy 'apám' mindig okos, mindent tud, mondom ja, azt is, hogy mit érez a másik, aztán mondta az Ildi, hogy igen. Kérdezte, hogy miért az én nevemre kellett a házat megvenni? Nem mondhattam, hogy azért, mert 'apám' nem akarja, hogy rátegyék a kezüket, ha meghal, szóval mondtam, hogy azért, mert azt akarja, hogy biztos helyem legyen, ha meghal (nem hazudtam végülis, mert ezt is mondta okként). Azt mondja az Ildi, hogy hiába lesz házam, ha nem élhetek egyedül. Mi lesz? Mondom azt mondta 'apám', hogy a Gabi biztos segít. Azt mondja az Ildi persze, biztos... Na ja, én is ezt mondtam. Nem fog senki a nyakába venni. Megvan a véleménye 'apámról'. Ezalatt ők a Janival összeugrottak szóban elég jól és mondta a Jani az Ildinek, hogy menjenek, úgyhogy elmentek. Az öregemnek is volt igaza a vitában, ugyanis a Jani úgy vásárolt cuccokat a fürdőhöz saját pénzén, hogy nem szólt, viszont benyújtotta a számlát és mondta 'apám', hogy ilyet ne csináljon, mert nem tudja követni a kiadásokat, meg nem tud annyit kifizetni. A 3 havi vízdíjat is egyszerre kérte el, pedig havonta könnyebb lett volna adni. Tegnap odaadta az öregem, de így rosszabb, mert ~20 rongy kiment, pedig havonta 6 ezret könnyebb lett volna elvenni. Abban a Janinak van igaza, hogy alig halad a munka, mert hiányoznak anyagok, mivel nincs pénz. Elmentek, aztán az öregem nekem szapulta a Janit, én meg azon agyaltam, hogy ezt megint magának köszönheti, mivel ha nem vág bele a fürdőbe pénz nélkül, akkor nincs ez. Nem szóltam már semmit, csak hagytam, hogy mondja, éppen próbáltam megemészteni, hogy az Ildi belém mászott (nem akart és nem haragszom, nem tudhatta, hogy gyenge pontom az 'apám', meg az életem), meg azt, hogy ott pattogott az öregem azon, amit ő csinált a meggondolatlan döntésével. Egész visszafelé úton (mert ez a házunknál zajlott) kattogtam, hogy tényleg milyen elcseszett az életem és merre törjek ki, hogy korrigálhassam legalább egy kicsit, vagy legalább ne menjek rá, meg nyeltem vissza a gombócot, mert megfogadtam magamnak, hogy újra olyan leszek, mint régen. Megérkeztünk, próbáltam terelni a figyelmemet, meg pihenni, mert az erőlködéstől már fájt a fejem, aztán az öregem kb. egy óra múlva visszament a házhoz locsolni. Egyre csak ment fel a vérnyomásom az erőlködéstől, na mondom leszarom a fogadalmamat, nem ér annyit, hogy agyvérzést kapjak, szóval elengedtem, ami egész idő alatt fojtogatott. Mindjárt nem akart szétrepedni a fejem, meg kicsit lejjebb is nyugodtam, szóval jobban megérte 2 perc gyengeség, mint tovább erőlködni és magamat mérgezni. Nem akarom azt, ami 2012-ben volt. Pszichiátria lett a vége a sorozatos éjszakai virrasztásnak (ha aludtam végre, akkor meg rémálmok boldogítottak), nem evésnek/vagy ettem, de gyakran visszaköszönt, dührohamoknak, önbántalmazásnak, bármikor jövő és intenzív sírásnak, szuicid gondolatoknak, kilátástalan jövőképnek, önkontroll hiányának. Egyelőre van önkontrollom, nincs önkárosítás (késztetés van, de a megvalósítást ~2 éve sikerül leküzdeni, el ne kiabáljam), nincsenek kiakadások, nincs róka koma, de megint alig alszom (ha igen, akkor megint rémálmokkal), nincs étvágyam, nagyon rossz gondolatok keringenek az agyamban és nem látom a kiutat. Nem jó arány.
Ez mind nem panasz, csak kiírtam magamból.
Ami bekattintott:
'Apám' megint belenyomott minket nyakig a szarba és elegem lett, hogy ebből áll az én életem is, holott itt vagyok fiatalon és élnem kellene, ehelyett rá vagyok utalva egy olyan emberre, aki apa létére leszar
aki rángat bele a fosba, amit azzal ért el, hogy nem ért el semmit, mert lusta dolgozni, pedig szakács lévén jól kereshetne és inkább évek óta vergődik
aki elnyom
aki kihasznál
és még sorolhatnám. Itt vegetálok mellette, meg nyelem a hülyeségeit, úgy élek kényszerből, ahogy ő él és már nem bírom. Évek óta keresem a kiutat, de nincs, pénz és segítség nélkül nincs! Ezekre ráébredni kemény volt, bár a remény mindig itt van bennem, mert nem tudom és nem akarom feladni, hiszem, hogy mégis van kijárata ennek a szűk csapdának, csak bátorság és mégtöbb agyalás kell ahhoz, hogy lépni tudjak. Nem ehetem forrón a kását, mert ha ész nélkül menekülni kezdek, abból jó nem sülhet ki, csak nem marad józan eszem lassan. Nagyon meg kell gondolni és tervezni mindent, mert a semmibe nem léphetek ki. Nem véletlenül viselem el évek óta ezt a poklot inkább, a hajléktalanságnál és a halálnál ez is jobb egy fél fokkal, viszont hosszútávon ez is kinyír és már közeledem a táv végéhez.
Na, most már rátérek a ronyó okára: 'apám' mindenkivel összeveszik, neki semmi nem jó, mindenen szőrözik, stb. 2,5 hónapja költözünk... Költözhettünk volna kb. 2 hete is, az Ildi intézte, de az öregemnek nem felelt meg, mert "ő nem cigánykodik át a fél városon utánfutóval". Kb. 500 méterre van a házunk, nem kellett volna a "fél várost" átszelni. Ma vagyunk itt 3 hónapja, mert még mindig nem felelt meg neki senki, de pattog, hogy még mindig itt vagyunk. Hú, de fárasztó! Először azt a palit akarták az Ildiék, akivel költöztünk, de mivel károkat okozott, nem akarta, hogy vele kelljen menni. Keresgélt fuvarost, de nem talált senkit, már egy újabb hónap eltelt, végül ráfanyalodtunk arra a pasasra, beszélt vele és úgy volt, hogy pár nap múlva felpakolunk. Buktuk, mert nem volt pakolója. Az öregem megint panaszkodott egy sort az Ildiéknek, majd kb. egy héttel később szólt az Ildi, hogy van, aki elfuvaroz bennünket. Hú, de jó! Azt mondja személyautó+utánfutó. Na, 'apám' tajtékzott, hogy ő úgy nem, meg ha esik az eső megáznak a cuccok, stb. Az Ildi berágott (joggal, mert a férje házában vagyunk, akivel nagyon szarul állnak, nyilván nem akart miattunk is veszekedni vele, meg 'apám' folyton sipákol, erre szerez neki kocsit és nem kell) és azt mondta, hogy akkor oldja meg ahogy akarja, vigyük a hátunkon a holmikat. A legjobb, hogy mindezt úgy utasította vissza, hogy tudja: ha a Jani berág, vagy kidobja az Ildi, akkor kivág minket innen. Itt nyikorog nekem, hogy igyekezni kéne átköltözni, nehogy a Janiék összevesszenek megint és kivágjon minket (mivel akkor hazaköltözik), de közben válogat a fuvarozási módszerek között. Nyugágy kell hozzá! Visszautasította tehát az Ildi által szerzett fuvart és megint azzal a Péterrel szervezkedik, de pakolók még mindig nincsenek. Ezen múlik, az idő meg megy. Megmondtam neki, hogy ne panaszkodjon, mert ott volt a lehetőség, csak neki nem felelt meg, akkor egye a főztjét. Persze oltva lettem egyből, az igazság mindig nagyon kényelmetlen a számára. Nem ezen akadtam ki, csak ez is lényeges abból a szempontból, hogy tényleg egy káosz az életünk, meg hogy mindenkivel összeveszik és mindenen szőrözik, bonyolít mindent. Amin a lavina indult, az a házfelújítás. Kiment egy csomó pénz a házra+ügyvédre+ideköltözésre, de ő fogta és szétgányoltatta a fürdőszobát, mert "ő nem ül bele más kádjába, meg tusolót akar". Jó vicc. Egyrészt ő semmilyen kádba nem ül túl sűrűn... nincs jóban a tisztálkodás semmilyen formájával, másrészt ki kell sósavazni és steril lesz, ennyi, harmadrészt nem vagyunk abban a helyzetben, hogy válogassunk, meg plusz kiadásokba verjük magunkat. Lehet új fürdőt csinálni, meg variálgatni a helyiségek funkcióját, de nem akkor, amikor örülünk, hogy lyuk van a fenekünkön. Másnak fürdőszobája sincs (itt a Janinál sincs, lavórból fürdök itt is (ő elvétve)), szóval örülnie kellett volna annak, ami volt a házban. 2 éve lavórban fürdök, mert ugye már az előző házban sem lehetett fürdeni, mert a bojler rossz volt, szóval örültem, hogy végre nem lesz olyan macerás, mert nálunk lesz kád, meg minden, de megint csak álmodtam a normális körülményekről. Én legalább tisztálkodom így is. Most se' kád, se mosdó, se wc nincs bent, a talaj is fel van törve, mert a csöveket elkezdte lerakni a Jani. Nincs most fürdőszoba és ismerem a formánkat, hogy nálunk mindig valami beüt, meg lassan halad és nem akarok még 2 évet lavórozni, meg a rakományt is hová tesszük? Még kerti pottyantós sincs, hogy jobb híján oda. Elmebeteg ötlet volt ebbe pont most belevágni! A francért nem tudott várni, amíg átköltözünk, anyagilag is visszaállunk?! Víz sincs bent most, bár van kút, majd abból fürdök, stb., inni és főzni meg veszünk palackos vizet, azt mondja. Mosni sem tudunk majd megint, csak kézzel, az meg semmi. Ezek már eleve feszültté tesznek, mert megint ki tudja meddig csövezünk kb., meg kínlódunk és nem élünk végre normálisan, de tegnap összeveszett a Janival. Mondtam neki, hogy fasza lesz, ha berág végleg, meg az Ildivel is szétmennek és itthagy minket fürdőszoba és ivóvíz nélkül. Azt mondja az öregem, hogy leszarja, hív mást. Mondom persze, mikor nincs pénz most sem a szükséges cuccokra + a Jani munkadíjára, pedig olcsóbban csinálja, mint másoknak, akkor szerinted egy idegen szakit hogyan fogsz kifizetni?! Meggondolatlanul belekezd dolgokba és halmozza a fost. Nekem ez nem kell, belehülyülök ebbe a rendezetlen, kiszámíthatatlan, bizonytalan, megalázóan igénytelen ("nekünk minden mindegy és minden megfelel") életformába. Eddig bírtam elviselni, ebben benne volt egy bizonyos mértékű "boldog tudatlanság" is, de most már tiszta minden és így nem megy tovább. Már teljesen tiszta, hogy a semmibe születtem és a semmibe is halok bele, ha nem tiplizek le, de mindig itt akadok el, hiszen miből és hová? Örököltem a 'nagyanyám' házából részt, amit kifizettek nekem, mert el lett adva a ház és ~220.000 forint ütötte a markomat, ami 6 éve még valamivel jobb pénz volt, arra mindenképp' jó lett volna, hogy félretéve gyűljön nekem és valamivel el tudjak indulni a szaros életemben valamerre, de 'természetesen' fel kellett élni - úgy, hogy alig láttam belőle valamit, kaptam egy mobiltelefont és csókolom, a többi nem tudom hol landolt - mert dolgozni akkor sem akart. Belefáradtam, hogy sehová nem haladok, mert a pénzem és az életem is az ő kezében van. Ezek az enyémek! Szeretnék én gazdálkodni velük! Szóval veszekedtek tegnap a Janival, mi meg az Ildivel kint álltunk a teraszon és elkezdett velem beszélgetni. Csoda. Igaz, hogy szarról, de legalább hozzámszólt végre és mondott olyanokat is, amiktől majdnem elbőgtem magam, mert ezek szerint látja, hogy milyen az 'apám' és még ha nem is tud, meg akar segíteni, akkor is legalább valaki látja rajtam kívül. Ő is mondta, hogy csak visz bele mindenbe, nincs semmink, meg hogy cigi + kávé az legyen, kaja nem fontos, stb. és sajnál, hogy évek óta ki vagyok téve ennek a tömény szarnak. Itt volt az, hogy kicsit odébb mentem, mert már bekönnyeztem azon, hogy látja a valóságot, mivel szerintem senki nem látja a máztól, amit az 'apám' ráfest mindenre. Mikor sikerült letuszkolni a gombócot, visszamentem beszélgetni. Mondta az Ildi, hogy nagyon sokmindent meg tudna mondani az 'apámnak'. Mondom én is, meg lelécelnék már innen, de nem tudok, főleg most, hogy már felügyelet nélkül nem is élhetek. Azon is kiakadt, hogy 3 napja nem ettünk volna, ha nem tudunk hamis kajákat összeütni. (Tegnap délután végre jött pénz.) Azt is mondta, hogy hogy' lehet az, hogy sosincs pénzünk, főleg hogy a Gabi a pénzeszsák? Mondom ez az, meg én is az vagyok, bár nekem annyi nincs. Mondta azt is, hogy 'apám' mindig okos, mindent tud, mondom ja, azt is, hogy mit érez a másik, aztán mondta az Ildi, hogy igen. Kérdezte, hogy miért az én nevemre kellett a házat megvenni? Nem mondhattam, hogy azért, mert 'apám' nem akarja, hogy rátegyék a kezüket, ha meghal, szóval mondtam, hogy azért, mert azt akarja, hogy biztos helyem legyen, ha meghal (nem hazudtam végülis, mert ezt is mondta okként). Azt mondja az Ildi, hogy hiába lesz házam, ha nem élhetek egyedül. Mi lesz? Mondom azt mondta 'apám', hogy a Gabi biztos segít. Azt mondja az Ildi persze, biztos... Na ja, én is ezt mondtam. Nem fog senki a nyakába venni. Megvan a véleménye 'apámról'. Ezalatt ők a Janival összeugrottak szóban elég jól és mondta a Jani az Ildinek, hogy menjenek, úgyhogy elmentek. Az öregemnek is volt igaza a vitában, ugyanis a Jani úgy vásárolt cuccokat a fürdőhöz saját pénzén, hogy nem szólt, viszont benyújtotta a számlát és mondta 'apám', hogy ilyet ne csináljon, mert nem tudja követni a kiadásokat, meg nem tud annyit kifizetni. A 3 havi vízdíjat is egyszerre kérte el, pedig havonta könnyebb lett volna adni. Tegnap odaadta az öregem, de így rosszabb, mert ~20 rongy kiment, pedig havonta 6 ezret könnyebb lett volna elvenni. Abban a Janinak van igaza, hogy alig halad a munka, mert hiányoznak anyagok, mivel nincs pénz. Elmentek, aztán az öregem nekem szapulta a Janit, én meg azon agyaltam, hogy ezt megint magának köszönheti, mivel ha nem vág bele a fürdőbe pénz nélkül, akkor nincs ez. Nem szóltam már semmit, csak hagytam, hogy mondja, éppen próbáltam megemészteni, hogy az Ildi belém mászott (nem akart és nem haragszom, nem tudhatta, hogy gyenge pontom az 'apám', meg az életem), meg azt, hogy ott pattogott az öregem azon, amit ő csinált a meggondolatlan döntésével. Egész visszafelé úton (mert ez a házunknál zajlott) kattogtam, hogy tényleg milyen elcseszett az életem és merre törjek ki, hogy korrigálhassam legalább egy kicsit, vagy legalább ne menjek rá, meg nyeltem vissza a gombócot, mert megfogadtam magamnak, hogy újra olyan leszek, mint régen. Megérkeztünk, próbáltam terelni a figyelmemet, meg pihenni, mert az erőlködéstől már fájt a fejem, aztán az öregem kb. egy óra múlva visszament a házhoz locsolni. Egyre csak ment fel a vérnyomásom az erőlködéstől, na mondom leszarom a fogadalmamat, nem ér annyit, hogy agyvérzést kapjak, szóval elengedtem, ami egész idő alatt fojtogatott. Mindjárt nem akart szétrepedni a fejem, meg kicsit lejjebb is nyugodtam, szóval jobban megérte 2 perc gyengeség, mint tovább erőlködni és magamat mérgezni. Nem akarom azt, ami 2012-ben volt. Pszichiátria lett a vége a sorozatos éjszakai virrasztásnak (ha aludtam végre, akkor meg rémálmok boldogítottak), nem evésnek/vagy ettem, de gyakran visszaköszönt, dührohamoknak, önbántalmazásnak, bármikor jövő és intenzív sírásnak, szuicid gondolatoknak, kilátástalan jövőképnek, önkontroll hiányának. Egyelőre van önkontrollom, nincs önkárosítás (késztetés van, de a megvalósítást ~2 éve sikerül leküzdeni, el ne kiabáljam), nincsenek kiakadások, nincs róka koma, de megint alig alszom (ha igen, akkor megint rémálmokkal), nincs étvágyam, nagyon rossz gondolatok keringenek az agyamban és nem látom a kiutat. Nem jó arány.
Ez mind nem panasz, csak kiírtam magamból.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)