Esküvőre vagyunk hivatalosak

mégpedig az egyik unokaöcsémére. A gond az, hogy hétfőn lesz, de nekünk csak tegnap koraeste szólt a Zoli és ebben a hétvége előtt fennmaradó 3 napban lehet rohangálni valami göncért, ami arra az alkalomra megfelel. Hihetetlen, hogy nálunk soha, semmi nem megy egyszerűen. 😁 Az Ildi szerint "nem lesz nagyszabású, nem kell kiöltözni", de a következő mondatával már azt mondta, hogy "a Niki családját tuti ki fogja nézni a társaság, mert csövesek". Telefonon beszélt apámmal, de kihallatszott, amiket mond. Egyrészt mi a tökömért kell klikkesedni (még családon belül is) és kinézni bárkit, bármi miatt (pláne annak a rokonait, akinek az esküvőjén egyáltalán részt vehetnek ezek a jóindulatú egyedek), másrészt nem fogunk alapot szolgáltatni arra, hogy az öltözékünk legyen a téma, így is ki vagyunk nézve a család részéről más dolgok miatt, harmadrészt nyilván nem fogjuk túlöltözni a vőlegényt, de azért egy egyszínű ing + elegáns nadrág + alkalmi csuka akkor is illő, viszont ezeket be kell szereznünk. Nekem van alkalmi nadrágom, de fateromnak nincs. Ingek mindkettőnknek vannak, de egyikünknek sincs egyszínű. Nekem nincs alkalmi cipőm, fateromnak van, de elhordta (igen, a melegítőnadrágjaival 😂), így annak nem vállalható már a külseje, szóval kell neki új. Ami még gond, hogy itt alig lehet kapni valamit és át kell menni Bajára, amit az Ildivel fog apám lezavarni pénteken, mert a Zolinak is kell ing. Jól lecseszte az Ildit, hogy miért az utolsó pillanatban szóltak? Mondtam neki aztán, hogy valószínűleg azért, mert minket nem is terveztek meghívni (az Ildiékére sem hívtak, jól meg is sértődött apám, bár nem tudom miért), csak gondolom tudják, hogy ő vérig sértődne most is és (mivel oda-vissza megy a kihasználás), nem akarták megharagítani. Kérdeztem tőle, hogy miért akar annyira elmenni, hiszen le sem szarnak minket, erre elkezdi, hogy "ha már így van, akkor legalább had bulizzak már egy jót!" Mondom az igen, ezek szerint csak magad miatt akarsz menni egy esküvőre, ami nyilván nem is rólad, a te bulizásodról szól, hanem a párról. 👏 Erre csak annyit mondott, hogy mi sem érdekeljük őket. Pfejj. 🤮 Anno az a gólya nagyon benézte a célt, ahová pottyantania kellett. Mit keresek egy ilyen undorító közegben? Hallottam, ahogy az Ildi mondta apámnak (mert apám mondta neki, hogy nekem is kell ruha), hogy "vegyem fel, amim van, elég valami nadrág, meg egy pulóver". Egyrészt valószínűleg meleg lesz, mert június 5.-e lesz már, szóval pulóvert tuti nem veszek fel, másrészt ki megy pulóverben esküvőre? Ennyire nem kéne suttyónak néznie. Mondta neki a fater is, hogy nem fogok odamenni mondjuk kockás ingben (mert az van) és Adidas cipőben, mert nem illik és mert ígyis kinéz a család (a borderline miatt), ezért nem érezném jól magam, ha az öltözékem miatt is kinéznének. Jólesett, mert irtó ritkán fogja a pártomat, vagy ért meg. Mondjuk ezt a pozitív megnyilvánulását hamar tönkrecseszte azzal, hogy nem volt már itthon kaja és amikor mondtam, hogy éhes vagyok, közölte, hogy "ki fogod bírni, amíg visszajövök az Ilditől és elmegyek a boltba!" Egyrészt cirka 2,5 órát volt oda, másrészt a fontossági sorrendet megint benézte... Mindegy, találtam zabkását, jobb híján ettem azt, aztán kajával jött haza, amit az Ilditől kért, mert nem ért volna oda a boltba a zárás előtt. Még a sérómat kell majd rendberakni, mert már amúgy is esedékessé vált ezt a dzsungelt eltüntetni a búrámról, de az esküvő egyel több ok a vállalható ábrázatra. A székem állítólag nem fér be a csomagtartóba, de állítólag le fogok tudni ülni mindenhol. Remélhetőleg a közérzetem is partner lesz. Mondta a fater, hogy átmentek az Ildivel a Zoliékhoz és ott is dumáltak. Állítólag a Zoli azt mondta, hogy aki bepiál és balhézik, azt kivágja, mert az ő esküvőjét nem fogja senki elcseszni! Jogos. Természetesen jön az unokahúgom is (ő a Zoli nővére) a palijával, aki a tavalyelőtti Szilvesztert elcseszte a balhéjával, mert bepiált és idióta volt, de most nem fogja szétbarmolni a légkört, mert a Zoli elküldi, ha nem tud viselkedni. A Janival (Ildi férje, de piás ő is) ugyanígy tesz, ha kötözködik. Állítólag nagy a szervezetlenség még, szóval kíváncsi vagyok, hogy hétfőre mit sikerül összehozniuk. Fater mondta, hogy tisztázódott, hogy milyen öltözék kell és baromira nem egy "pulóver, meg valamilyen nadrág", mint ahogy az Ildi mondta. Fateromnak egy komplett szerelés kell, nekem 'csak' ing és cipő. Kiderült, hogy kifogytam a nadrágból, de az egyik szomszéd felesége szokott varrni, szóval őt fogjuk megkérni, hogy vegyen be a nadrág derekából. Van övem, de összegyűrődik és kitüremkedik a nadrág dereka, amikor becsatolom az övet, így ez a megoldás felejtős. Nem fogunk nadrágot is venni, ha megoldható a rámigazítás, mert egyrészt akkor minek, másrészt így sem kevésbe fog fájni a ruházkodás, meg az ajándék. Majd jön értünk az Ildi autóval és ő is hoz haza, mivel a szék itthonmarad. Nagyjából 50 métert elsétálgatok, de az esküvő helyszíne is, meg az étterem is bőven meghaladja ezt a távot. Egy keveset még táncolni is tudnék, de nem fogok, mert nem tudok. Igen egyedi koreográfiát nyomnék le, az ziher. 😄

Élek még

csak nem nagyon történt mostanság olyasmi, amiről érdemes lett volna firkálni. Ha minden igaz, jövőhéten megyünk a Szegedi Vadasparkba. Ideje már kimozdulni. Hiába mondtam jóideje, hogy menjünk már valahová, mert becsavarodunk a sok fal között, nem kaptam érdemi reakciót, vagy azzal jött apám, hogy sok a dolga. Most is valószínűleg csak azért szánta rá magát a programra, mert neki is mehetnéke támadt. Csak akkor mozdul meg, ha ő maga akar valamit, a környezete igényei nem izgatják. Mindegy, már ez is csoda, hogy most elhúzzuk a csíkot itthonról, legalábbis remélem, hogy semmi nem jön közbe - szokás szerint. Kérdeztem, hogy a születésnapomra felmegyünk-e majd az Aeroparkba, de persze jött a szokásos "fogalmam sincs", meg a "ne adj feladatokat, mert ígyis zizeg az agyam a sok munkától", stb. Oké, valóban sok a teendő, de nem lehet úgy élni, hogy nem élünk! Ilyenkor rohadtul dühítenek a korlátok! Kell időt és energiát fordítani a kimozdulásra is, ráadásul úgy a feladatokat is könnyebb végezni, ha vannak időnként lazulós napok. Ha elfogadta volna a felajánlott segítségeket, akkor nem is itt tartanánk, úgyhogy nem fogom sajnálni, amiért eszi a főztjét. Nem haladunk semerre a házzal, ennyi erővel magunkra is lehetne fordítani a félrerakott pénzt és az energiát, meg az értékes időt ehelyett a szélmalomharc helyett. Mindegy, nem megyek bele, mert kezd felmenni a pumpám. Próbálok optimistán hozzáállni a jövőheti tervhez, hogy semmi nem fogja megakadályozni a kivitelezését, meg hogy a szervezetem sem fog kicseszni velünk és bírni fogom, mert fél 9-kor indulunk a busszal és majd csak az este 6-ossal akar apám hazajönni. Persze ha szarul leszek, hamarabb elindulunk, de remélhetőleg nem lesz erre szükség. Abban is bízom, hogy neki is jót fog tenni a lazulás, mert mostanság a szokásosnál is többet zsörtölődik mindenen és megint nem tud normálisan beszélni és viselkedni velem, de még az állatokkal sem. Nem bántja őket, csak idegesítik. Gondolom tiszta ideg a felhalmozódott feladatoktól (amiket tudunk, csinálunk, de ha 1-et elvégzünk, adódik másik 3). Persze ha én a viselkedésének csak egy töredékét megeresztem felé, hogy érezze a törődést, felháborodik, hogy mit képzelek? A család többi tagjával bájolog, holott nemrég még fel volt háborodva az Ildi újabb húzásán. Én meg, aki nem genyózik vele, kapom a parasztságot. 👏 Na, csak sikerült megint elkezdeni bepörögni, úgyhogy nem írom tovább ezt a témát. Nem szoktam magam dicsérni, de most pacsi nekem, mivel meglepően higgadtan sikerült mostanság kezelnem a viselkedését, nem volt dühkitörés, sem ordibálás és nem is zuhantam meg nagyon. Persze minden alkalommal dühös vagyok és feszült, de valami miatt nem hatalmasodott el rajtam és nem kezdtem el tombolni. 12.-én indul a terápia, kíváncsi vagyok, hogy ezúttal feljutok-e rá?

Marhára fáj a jobb vállam. Nem történt vele semmi, szóval az ízületi gyulladásra fogom. A vesém is jelzi, hogy létezik. Tegnap rohamoztam is, de csak egyet és nem volt annyira durva. Aludtam utána 2 órát. Ma sem volt minden kerek, de nem lettem rosszul. Az étvágyam sem jó, de még van.

Hiányzik a fogadott Tesóm.

Ma fater volt vásárolni és mondta, hogy meg vannak őrülve az emberek, mert kifosztották a Pennyt és kilóméteres sort állt végig. Mindezt azért, mert egy nappal hosszabb lesz a hétvége. 😄🙄

Nemrég megint betörtek valakihez itt a közelben. Éjjel felfeszítette az ablakot a csóka és bemászott, csak pechére felébredt a házban lakó nő. Szerencsére gyáva volt a muki és elmenekült, nem bántotta a nőt, meg nem lopott el semmit. Undorító világ van. 🤮 Ha ide bejön, nem fog jól járni.

3 éves lett a bundás csapat 4 tagja

5 lenne, de ugye szegény Oszkár már nem él. Ettől függetlenül ő is a fotóra került, nyilván. Remélem ez a 4 miniterrorista (amúgy nem, zömmel jól viselkednek) hosszú életet fog élni, a szüleikkel együtt.

Lina - Kezdetben úgy tűnt, hogy nem fog életbenmaradni, de sikerült némi cumisüveges, tápszeres rásegítéssel kikupálni. Neki volt a legélesebb, legerősebb a hangja és ez azóta is így van. Ő az egyetlen, aki nyugton képes aludni mellettem (vagy épp' rajtam). 😁 Már ha jut nekem is hely, mert természetesen a matrac közepére fekszik és nem is hajlandó odébbmenni, nekem kell odébbpakolni. Követeli, hogy felvegyem és ha valami miatt nem alkalmas, rámugrik és lóg a ruhámon. 😄 Ha nagyon élvezi a simogatást, ciripelő hangot ad dorombolás közben. Keservesen nyávog, ha épp' nem tudok vele foglalkozni, amikor szeretné. Viccesen iszik.

Lulu - Ő a legkisebb. A Lina volt az, de már túlnőtt rajta ő is. Állandóan dorombol, meg hízeleg és szintén zokon veszi, ha épp' nincs időm vele foglalkozni. Szeret legyekre vadászni, magyaráz nekik. Szokása az alomtálca szélén egyensúlyozás, majd onnan lezúgás. 😁 A hajnali zajongás egyik forrása ő szokott lenni. Szeret a frissen cserélt alomba belevetődni és hemperegni benne, teljesen bepörög, ezerfelé repítve az alomszemcséket.

Hamu - Olyan, mintha lenyelt volna egy hangtompítót, vagy mint akit bezártak volna a szekrénybe és onnan nyávogna, gyenge hangja van. Ő a másik vekker, aki akár hajnali fél 4-kor képes ébresztőt csinálni, mert akkor jut eszébe zörögni, vagy ugrálni, netán bunyózni. Ő az egyetlen, aki nyalogat a szeretete jeléül. Frizuraigazítást is vállal, csatakosra nyalogatással belövi a sérót, de ez ritka, általában a vágást, vagyis inkább rágást és a ritkítást végzi szívesen, mert nem gyengén megtépi az embert, ha nem vigyáz. Fater mentesül ezalól, mert kopaszodik, de az én sűrű séróm mindig csábító a számára. Ha legyet lát, "mekeg". Ő is szeret bunyózni a többiekkel. Ő is hízelgős, dorombolós.

Dani - Nagy forma a fickó. Szeret a függönyre mászni, egyet le is tépett, de mivel amúgy is mosni kellett már, megköszöntem, hogy nem kellett felmásznom a karnishoz. 😉 Nagyon szeret mászni, bárhová. Nem mindenki hallgat a nevére, ő az egyik, aki igen. Vicces stílusban nyávog. Mániája, hogy ha lehajolok, vagy guggolok, a hátamra ugrik, hegtetkót készítve a karmaival. Ez nyáron a legjobb, amikor csak póló van rajtam, vagy az sem. 😉 Ha néha nem veszem észre, hogy megitta a vizét, tologatja a tálat (ezt a Lulu is csinálja). Ő is hízelgős, dorombolós.

Oszkár - Nagyon nyugodt macska volt és ő is szerette a simogatást, ő is dorombolós, bújós volt. Szeretett az alomba belefeküdni. 😁 Mindig együtt pihent a Mogyival.

Hogy a szülők se maradjanak ki, ha már jellemzést írok:

Eszti - Szökős, ezért vigyázni kell vele. Valamelyik nap azt hittem kiszaladt, mert nem találtam és leizzadtam egy pillanatra, mert forgalmas út fut előttünk. Alkalmanként viccesen nyávog ő is. Válogatós. Az is szokása, hogy ha mögöttem van, akkor fogdos, hogy nézzek hátra, figyeljek rá. 😁 Ha idegen jön az ablakhoz (mert nem találják a jól látható, piros csengőt...), akkor morog, mint egy kutya. Ha produkált az alomba, az alomtálca oldalát kaparja. 😁 A mozdulatsort vágja, csak azt nem, hogy hol kell kaparni. Állandóan bemászik az ágy alá és pókhálós fejjel jön ki. 😁

Mogyi - Ő a legnyugodtabb és legszófogadóbb, sőt, csak ő fogad szót. Órákig hever békésen és csak skubizza az eseményeket. Ha mégis járkál, akkor viszont tuti, hogy pont ott van, ahol nem kéne, pont abba mászik bele, amibe nem kéne és párszor már mi is majdnem átestünk rajta, meg tuti, hogy oda ugrik fel, ami instabil és ezért borul ő is, meg az is, amit magával ránt, vagy olyan helyre ugrik, ahol alig fér el. 😁

Kapásból ezek ugrottak be róluk.

Ami mindenkire jellemző, az az egerészés szeretete, az állandó magyarázás, a hozzám való ragaszkodás, a kajalopás, ha nem figyelek, meg persze még jópár dolog.
Kedves, vicces banda.

Nem volt gáz ma a terápiás beszélgetés, mert nem mentem bele a kényes dolgokba, önvédelemből. A jó dolgokról beszéltem és ez hasznos is volt, mert erősítette a tegnap kiváltódott jó érzéseket és éppen erre van szükségem. Írt a Tesóm is tegnap megint. Megint elkerültem sajnos, pedig szüksége lett volna Neki is segítségre, de remélem összefutunk és tudok segíteni neki. Megint nagyon kedves üzenetet írt, ami csak fokozta azt a felpörgött állapotot, amit a repülős holmikkal kiváltott a kedves ismerős. Még tart az e két dolog miatti boldogság és ez segít, mert a poklot a háttérben tartja. Érzem, de nem tud lerántani és azon vagyok, hogy minél tovább késleltessem.

Csak azért sem!

Nem fogom hagyni, hogy felemésszenek a dolgok! Menni kell tovább, csak ez az egy út van, legalábbis ez az, ami helyes. Tegnap félig (inkább háromnegyedig) el volt borulva az agyam, de mára lement róla a lila köd. Az a durva, hogy valószínűleg ezzel így lenne az életösztön miatt az is, aki kiszáll, csak a beszűkült tudatállapotukban impulzívan cselekszenek ilyenkor, holott lehet, hogy másnap, vagy nemsokára már bánnák a visszafordíthatatlan lépésüket. Szomorú! Ez is visszatartott eddig (kivéve 1 alkalmat 13 évvel ezelőtt, de azóta nem cselekedtem), de legfőképpen a fogadott Tesóm a fék és az Isten-hitem. Eléggé ellentmondásosnak hangozhat (és az is), hogy hívő lévén akár csak gondoljak a kiszállásra, de olyankor nem látok ki a fostengerből, olyankor nincsenek észérvek sem. Nem mondom, hogy mára elszállt minden gondom, mert nyilván nem, csupán próbálok a helyes úton maradni, mégha ez hosszúnak és keservesnek is tűnik. Hitem szerint ennél a földi pokolnál is rosszabb várna, ha elkövetném az egyik főbűnt, persze amikor bekattanok, olyankor ez sincs az eszemben. Nem lehetek mégegyszer önző sem! Nem okozhatok csalódást és bánatot a fogadott Tesómnak (meg azoknak, akik kedvelnek, mégha csak netes ismeretségek is). Isten adja, hogy mindig kitisztuljon az agyam még időben és legyen erőm továbbmenni. Nem fogok meghátrálni! Nem tudhatom azt sem, mit hoz a sors. Lehet, hogy megoldódnak azok a dolgok, amik jelenleg lehetetlennek tűnnek. Tegnap csakis a pokol vett körül és bennem is az volt, meg mindig csak az "itt és most" játszik nálam, így most sem látok előre, de muszáj ebbe a hitbe kapaszkodnom, mert csak így tudok továbbmenni. Jó példa erre, amikor gyerekként mondtam, hogy szeretnék egy schnauzert. Igaz, hogy felnőtt koromban teljesült csak, de teljesült és akkor, amikor nem is számítottam rá. Ugyanígy megeshet, hogy évek múlva fognak csak pozitív irányba változni, amiknek kell, de ha kiszállok, egyrészt nem fogom megtudni, másrészt feleslegesen dobtam el mindent és okoztam bánatot legfőképp' a fogadott Tesómnak. Mindennek rendelt ideje van, ezt kéne nekem is észben tartani. Isten sosem késlekedik! Az egyik felemben teljes a reménytelenség, a másikban itt ez a kiirthatatlan hit és talán ez a szerencse. Igyekszem nem gondolkodni és ha be is indulnak a fogaskerekek, egyből lapozni, mert abból baj van, ha nem sikerül elterelni a figyelmemet. Erre (is) használom a rajzolást. Nyilván nem garantált, hogy tartós lesz ez a józanabb állapot, de most itt van és igyekszem fenntartani, ameddig csak lehet! Sokszor megkaptam már és elismerem én is, hogy rohadtul makacs vagyok, viszont ez most kapóra jön, mert tartom magam ahhoz, hogy mennem kell tovább. Persze most csak az tartja a fejemet a hullámzó fostenger felszíne felett, hogy nem engedek semmilyen "triggerelő" gondolatnak, de mindegy is mi a trükk, vagy a mankó, mert csak az számít, hogy sikerült felállni. Hogy mikor esem pofára és nyalom végig a padlót megint, az jó kérdés, de most ez sem érdekel, mert a fő, hogy addig is haladok tovább. Kivédhetetlen, mert a border ilyen, de nem adom át magam neki (sem). A Tesóm üzenetét is újra és újra elolvasom, az a fő kerozinom, ami tovább hajt. Ma ért mégvalami, ami örömet szerzett, nem is kicsit. Egy kedves ismerős küldött nekem repülős fotókat és videókat, amint felszáll velük a gép. Másoknak ez semmit nem jelent, de bennem valami kifejezhetetlen érzést vált ki. Talán az eufória a jó szó rá, vagy nem tudom. Nyilván mert az volt az álmom, hogy pilóta legyek és szinte szerelmes vagyok a repülés világába, meg a vasmadarakba. Azt írta az illető, hogy olvasta, hogy az ilyen fotók mekkora örömet okoznak nekem és jobb kedvre akart deríteni. Sikerült! Ha nem lennének füleim, a vigyor körbeszaladt volna a fejemen. 😁 Főleg a videóktól. Nagy szívfájdalmam, hogy nem repülhetek, ezért is volt jó a felvételt látni-hallani, mivel olyan volt, mintha a gépen ülnék. A hajtómű zene volt a füleimnek, a nekifutást szinte éreztem (szeretem is a sebességet), az elrugaszkodás meg a hab volt a tortán, ahogy a naplemente is, ami az ablak túloldalán elémtáruló madártávlatot csak mégszebbé tette! Vigyorogtam a gyönyörűségtől. 🙂 Azóta is az élményben fürdök. 😄 Kerozinként hajt tovább a Tesóm és Isten szeretete, meg azok jósága, akik szoktak kommentelni/máshol is írni, továbbá az ilyen örömök és a felelősség is, mert itt a bundás bagázs is, akik számítanak rám, meg a fogadott Tesóm is. A lényeg, hogy amíg van ki/mi hajtson, addig tovább tudok menni. Holnap mennem kell a dokihoz, remélem nem fog lerántani a beszélgetés, de legfeljebb nem megyek bele a poklomba, hanem a csupa jóról mesélek, amiket fentebb írtam. Nyilván azért járok, hogy segítsen, de most rosszabbat tenne, ha belemennék mindabba, ami tegnap kiakasztott. Úgyis lesz még ilyen, majd akkor boncolgatjuk, de nem akarom a jelenlegi pengeélen táncoló higgadtságomat és boldogságomat elcseszni, mert egyrészt rámférnek, másrészt így tudok csak egybenmaradni.

Mára is jutott röhögnivaló a Mogyi jóvoltából. Ezúttal a felvágottat tette magáévá, kirágva a szatyrot és a vákuumcsomagolást, szóval az a kaláccsal ellentétben nem úszta meg sértetlenül. 😁 Még viszonylag időben észrevettem, de azért kajált belőle.

Negatív és pozitív

Kezdem a negatívval, mert jobb a pozitívval zárni.

Már korán reggel dühöngtem, de az okok egy részét nem írhatom le. Hogy miért korán reggel? Mert már korán reggel szembesülnöm kellett valamivel, amivel ugyan minden nap kell, de már nagyon unom, meg nagyon méltatlan. Hiába pofázok a fateromnak, hogy nagyon gáz és senki nem él így, úgyhogy kezdjen valamit a helyzettel, jönnek a kifogások. Egy csöves szintjén van és ezt a környezetünkre is kiterjeszti! 😡 Mint már írtam korábban, nem mozdulhatok több okból kifolyólag sem, de ezekről sem írhatok, viszont kezdek végleg besokallni és el fog durranni az agyam, aztán megyek a híd, vagy a vonat alá és az sem érdekel, ha minden összeomlik, mert ugye jelenleg az tart fent mindent, hogy én maradásra kényszerülök. Minden összeomlana nélkülem, de én is össze fogok már. Nem, nem mehetek el és lehetőségem sincs az anyagiak miatt sem, de ezekről nem írhatok, csupán azért tisztázom, mert párszor már megkaptam, hogy húzzak el. Ennyi eszem nekem is van és nyilván réges rég' lekoccoltam volna, ha tehetném. Egy csapdában vagyok és a falai egyre szűkülnek össze. Amennyire tudtam összehúztam magam, próbáltam alkalmazkodni, de ennél jobban nem megy, mostmár össze fognak nyomni a falak, amikből mintha kihegyezett nyílvesszők állnának ki, amik sósavba vannak mártva. Kb. így érzem magam. A testi fájdalomra ott a morfium. Jó volna a lelkire is alkalmazni. Olyan feszültséget kelt a bennem hömpölygő fos, hogy tombolni tudnék. Szerencsére annyi önkontrollom még maradt, hogy ne tegyem, de ha fater nem lenne itthon, meg nem tartanám magam a Tesómnak tett ígérethez, miszerint nem használok semmi sérülést okozó tárgyat, elszabadulna a pokol. Qrva nehéz visszafogni magam. Erőm sincs leírni még azokat a dolgokat sem, amik publikusak. Jönni fog a "roham". Ez nem a görcsroham, hanem a téboly, ami időnként megtalál bizonyos "triggerekre". 2 napja a terápián lennék, ha feljutottam volna rá és pont jól jönne, bár meglehet, hogy nem így állna a helyzet, mert nem kattintottak volna be a dolgok, mivel nem itthon lennék. Mondjuk akkor megtörténne máskor, szóval oly' mindegy. Tegnap még tele voltam erővel, ma elillant mind, vagyis majdnem mind, mert annyi még van, hogy próbáljak kitartani, de nem tudom meddig fog sikerülni. Az őrület szélén állok. Túl sok és nagy a súly. Nemcsak a fater, a körülmények, meg a maradás kényszere a gond. Vannak más terhek is, de erőm sincs leírni és nem is próbálkozom vele, mert akkor tényleg "rohamba" fordul a kiakadás mértéke. Így sem kizárt. Kezd megbénítani a kín, ilyenkor mindig ez van, úgyhogy próbálok a jóra figyelni, mert az is ért ma már, nem is akármilyen. Hátha kihoz ebből a kezdődő őrületből. Remélem, hogy ez a legjobbkor küldött erő segíteni fog! Írt a fogadott Tesóm megint, de olyan kedves üzenetet és olyan jókor, hogy akkor meg azért bőgtem. Ezt máskor nem írnám le, de már nem érdekel az sem, milyen gáz. Nem tudhatta, milyen állapotban leszek, amikor olvasom, mégis jókor küldte, mert jelenleg a soraiba kapaszkodom. Még a tegnapi posztomra reagált, mert olvasta és biztat, meg szerinte nagyon erős vagyok. Hajjaj, főleg most... Na mindegy, nagyon kedves tőle ez, meg a többi gondolat! Sajnos megint elkerültük egymást, mert 2 órával azelőtt üzent, mielőtt felébredtem. 5-kor keltett a siserehad. Nem írom ki ide a levél tartalmát, mert ugyan államtitkot nem tartalmaz, de személyes holmi, szóval nagyvonalakban annyit róla, hogy továbbra is imádkozik, biztat, erőt kíván benne a Tesóm és szeret (nyilván barátként, de ezt mindig hozzáteszem, mert jópárszor már kombináltak az emberek), valamint rólam is mondott pozitív dolgokat (amiket nem érdemlek meg). A lényeg, hogy olyasmit kaptam és olyasvalakitől, meg pont akkor, amire és akitől, meg amikor nagy szükségem volt! Ha annyira hisz bennem, meg olyannak lát, amilyennek és annyira szeret, akkor nem okozhatok csalódást Neki! Meg is lettem "fenyegetve", hogy megjárom, ha nem vigyázok magamra, (pedig mint mondtam, nem tudhatta, hogy zuhanni fogok). Ő mindig vissza tudott fogni és Isten adja, hogy most is így legyen! Nagyon igyekszem felállni és továbbmenni. Az egyik felem nem lát mást, csak a poklot és egyetlen utat, de azt nem szabad választani és ezt a még józan felem mondja. Isten adja, hogy ez a felem sose hagyjon cserben. Nagyon durva ez a kettősség. Amíg a Tesómról szóló részt megírtam, engedett a bénultság, ami kezdett rámtelepedni (mindig jön, amikor túl nagy a stressz), meg nemhogy nem fordult "rohamba" a kiborulás, de már abba is maradt teljesen. Nyilván nem lettem jól egy varázsütésre, csupán Ő olyan jól hat rám mindig, hogy meg tud nyugtatni. Most nem gondolkodom, mert pengeélen táncol ez a nyugalom. Egyszerre zsong és üres az agyam, meg mindenem. Nagyon könnyen át tudok billenni, de próbálok ezen a térfélen maradni, mert csak akkor tudok észnél is maradni. Pénteken majd kezdünk velem valamit a dokival is. Ott sem egyszerű a helyzet, mivel elkezdtem kötődni hozzá (nem úgy, mint a Tesómhoz) és ezért - ambivalens módon - koccolnék is le. Azért van ez, mert a magamfajta könnyen kötődni kezd, viszont mivel fél a csalódástól, meg az elhagyatástól, inkább megelőzi azzal, hogy hamarabb lép le, minthogy ezeket megtapasztalhatná. Állítólag sokunk kötődik a dokijához és lehet ebben valami, mert a terápián is láttam. Volt ott egy srác, aki mesélte az egyik csoportos ülésen, hogy a dokija szabadságra ment és ezt ő elhagyatásnak élte meg, ezért totál megzuhant és felhívta a dokiját, hozzávágva, hogy ő is cserbenhagyta. Én ilyet nem csináltam sosem, de kicsiben befigyelnek az ilyen érzetek. A lényeg, hogy bezavar a kötődés, mert egyből arra késztet, hogy szálljak ki a helyzetből, mielőtt csalódnék. Mint mondtam, ez közel sem olyan kötődés, mint amit a fogadott Tesóm vált ki, csupán ad egy biztonságot, hogy minden pénteken dumálunk, meg hogy ért (majdnem) mindent és tud is módszereket helyzetekre. Próbálok a terápiában maradni.
Talpon is próbálok maradni. A poszt eleje még baromira sötét képet fest és érvényes is minden, de tisztult annyit a fejem, hogy perpillanat nem akarok a vonat alá feküdni. Hála a Tesómnak!
Akkor most pár sor Neked, Ecsém, mert itt látod csak:
A Jóisten áldjon meg! Nagyon szeretnék méltón reagálni a soraidra, de azt itt nem lehet, mert egyrészt félreértenék, másrészt nem is tartoznak másra pl. a magánügyeid, de nagyon szeretlek én is és tarts ki! Sajnálom, amit meséltél, de kívánom, hogy mielőbb legyél jobban! 🙏 Köszönöm azt az idézetet és minden sorodat! Én is erőt kívánok Neked és mindazt, amit te is kívántál! Te is erős vagy, hidd el! Sőt, te vagy az, én nem. Örülök, hogy tetszett a Mogyi akciója. 😁
Köszönöm, amiket mondtál rólam, de azok rád igazak! Szeretnék konkrétabban reagálni, meg kifejtősebben, mélyebben is, de nem akarok mindent ide kiírni, mivel Neked szánnám csak. Köszönök mindent és próbálj te is kitartani! 💪😗

Valamelyik éjjel egy kedves ismerősöm küldött két fotót, két repülőről. Mondta, hogy a gyereke akkor indul Milánóba és megkérte, hogy fotózzon nekem gépeket. 2-3 hónapja egy másik ismerős maga utazott és mondta, hogy beszállás előtt eszébejutottam, így ő is lőtt egy fotót nekem a nagy madárról. Nemrég egy harmadik ismerős küldött fotókat a Szolnoki Repülőmúzeumban álló gépekről. Vicces (és egyben megtisztelő), hogy egyből rám gondolnak páran, ha repülnek/gépet látnak. 😁 Mindig úgy örülök a fotóknak, hogy teljesen felfokozódik a hangulatom.

Vegyes poszt

Az imák, a gondolatok és az akarat ereje megint megmutatkozik. Köszönöm az imákat, a pozitív gondolatokat, az ösztönzést Tesóm neked is, mert jobban vagyok! Nem az számít, hogy ez meddig fog tartani, hanem hogy így lehet és ez a fő! Minden olyan nap, amikor működőképes, vagy netán kifejezetten jól vagyok sokat számít, mert egyrészt addig nincs nagy gond, másrészt erőt ad és nyugalmat is persze. Egy ilyen örökmozgó figurának büntetés is az ágyban tobzódás, szóval már csak azért is örülök a jobb erőnlétnek, mert tudok tenni-venni. Ma pl. semmi bajom nem volt, leszámítva a fájdalmakat, de azok annyira nem izgatnak, a lényeg, hogy nagyon rosszul ne legyek és az teljesült. A fájdalmak sem vészesek, a ~ 3 hónapja gázos bal bokám is lappadt kicsit. 👍 Ma le tudtam vágni a füvet, igaz pihenőkkel, de legalább meglett. Nem vagyok gyenge, nem kerülget ájulás sem, elmúlt a hányinger, nincsenek rohamok azóta sem, nemsokat, de tudok enni is, nem remeg a kezem, szóval folytathatom a rajzolást is. A kórság nem húzódott ugyan vissza, mert minden gond nem szűnt meg, de visszavett a lendületből és továbbra is azon vagyok, hogy ne fektessen ki, ami nyilván nem ilyen egyszerű, de azzal, hogy aktív maradok, meg fejben nem vagyok beteg tehetek valamennyit, plusz az imák és a jókívánságok is sokat számítanak, szóval nem az én érdemem ez a szint, ezért is köszöntem meg a hátszelet. A Tesóm múltkori üzenete is nagy löketett adott! Mikor úgy tűnt, hogy lerobbanok, határozottan éreztem, hogy tele vagyok fizikai és mentális erővel ahhoz, hogy kijöjjek a rossz szériából, bár azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar jobban leszek, szóval örülök, mint majom a farkának! Ez a kirobbanó (ok nélküli) testi-lelki energia jellemez mostanság, de azért befigyelnek kattanások, amikor bedühödöm (akár ok nélkül, vagy utólag látva jelentéktelen dolgokon), vagy pl. ma fent voltam az űrben kb., majd egy pillanat alatt olyan gyászos hangulatom lett (ok nélkül), hogy majdnem szétestem. Nyilván kellene a hangulatstabilizáló, meg a többi, de nem merek visszatérni a bogyókhoz, mert nem akarok megint függő lenni. Önerőből kell tudnom kezelni az életet, meg azt, ami bennem zajlik. Na, de visszatérve a fentiekre; jól vagyok és ez a fő! Nem tökéletesen, de kicsire nem adok. Máshogy értékelek már, mint korábban és ha nem vergődöm nagyon, azt már jóllétként értékelem. Remélhetőleg a szervezetem vette az adást és továbbra is együtt fog működni!

Mint mondtam, ma levágtam a füvet, meg kitakarítottam a szobát és kéne csinálni a kennelt, de még mindig nincs meg hozzá a faanyag, mert a Tüzép kifogyott belőle és várni kell, amíg kapnak.

A bundás csapatból 4-en (a "kölykök") holnapután 3 évesek lesznek. Mostanság hagytak pihenni, de kb. 2-3 napja újra elkezdték a hajnali bulit. Mogyi jófej volt ma. 😁 Ő a legnyugodtabb és legszófogadóbb (ő volt az Öcsémé), de azért a kaja nyilván izgatja őt is. Én voltam a marha, mert elölfelejtettem a kalácsot, amit apám hozott és már csak azt hallottam a szobában állva, hogy zörgés van. Kapcsoltam és sprinteltem vissza, de vicces látványt nyújtott a kb. 3 kg-s macska egy nagy szatyrot cibálva a földön. 😄 A kalácsnak semmi baja nem lett, mert csomagban volt, meg a szatyor is megóvta. Nem csesztem le, mert én voltam a farok, de azért egy "mit csinálsz?!"-t mondtam neki, mert érti ám, szóval hogy tudja; nem nyerő a kleptománia. 😁 Okos volt és elengedte.

Mogyi 🙂

Ma jobban voltam

Erőre kaptam annyira és a közérzetem is viselhető volt annyira, hogy el tudtam menni a szokásos pénteki terápiás beszélgetésre is. Jól is jött, mert írt a fogadott Tesóm és padlót fogtam. Olvasás közben az egyik szemem sírt, a másik nevetett, mert nagyon kedves üzenetet hagyott és biztatott a kórsággal kapcsolatban is, viszont úgy tűnik, hogy nem fogunk tudni beszélni sokáig, sőt, meglehet, hogy már sosem. Az egyik felem kiakadt, a másik azonban megy tovább, Miatta. Azt mondta ha bajom esik, megemlegetem. 😁 Vettem az adást Ecsém, de te is vigyázz magadra nagyon! Sajnos csak itt tudok reagálni, mert ott nem látod a választ, úgyhogy akkor pár publikus sor Neked: Köszönöm az üzenetedet! Sajnálom, hogy elkerültük egymást ismét! 😡😞 Nagyon köszönöm a soraidat, sok erőt adtál és szeretném viszonozni, csak ide nem tudok úgy írni, ahogy akarok, mert lennének benne olyasmik is, amik nem tartoznak másokra, szóval sajnos csak annyit mondhatok, hogy tarts ki Te is és hogy nagyon szeretlek én is, mint egy már-már testvért ugyebár! Köszönöm az imát is és hogy ösztönzöl! Ahogy mondani szoktuk; odab@szok a kórságnak! Írtad, hogy talán gonosznak tartalak. Nem tartalak annak, mert tudom, hogy miért nem megoldható a kommunikációnk, úgyhogy nincs harag semmiért, sőt, köszönettel tartozom! Én is gondolok Rád a távolból, ez adjon erőt neked is! Remélem, hogy valamikor mégis összefutunk, mert minden nap figyelem a chatet későig, éjjelig, kivéve, amikor valami miatt kidőlök (ahogy tegnap 😡). Sokmindent tudnék még mondani és érzékeltetni, de csak ennyi az, ami ide a nyilvánosba kitehető, ezért tűnhet vérszegénynek a reakcióm. Bízzunk abban, hogy lesz még módunk beszélni (és odaadhatom azt is, amit a születésnapodra készítettem)! Vigyázz Magadra nagyon, én is azt teszem! 🙏😘

Visszatérve a közérzetemre; mint fentebb írtam, ma volt erőm és egész' elfogadhatóan éreztem magam, sikerült enni is valamennyit, nem erőltetve. Most kezd csak elromlani a közérzetem, de ha mákom van, ma sem lesz nagyon gázos. Megkíséreltem lekaszálni az udvarban a füvet, de nemsokáig bírta a ketyegőm. Ilyenkor rohadtul dühös vagyok, mert haszontalannak érzem magam. Kellene pedig a szufla, mert majdnem minden megérkezett a kutyakennelhez, lassan el lehet kezdeni megépíteni. Nagyon fasza idő van ma errefelé, a pszichológustól hazafelé jövet be is nyomtunk egy-egy fagyit és maradtam levegőzni a teraszon, amíg ágyba nem parancsolt a közérzetem. Jót röhögtem a kacsákon, mert az egyik talált egy csigát és elindult vele, mire a többiek hangosan hápogva követték és el akarták venni tőle, ő pedig próbálta gyorsan megenni. A terasz tetejét is rendbe kell tenni. Rengeteg a tennivaló és ugye minden drága, e két dolog viszont nem szerencsés kombináció.

Mára

lejjebb gyengültem, így nagy a gravitációs ereje az ágyamnak, de még fel tudok kelni és meg is teszem, már csak azért is, mert a macskákat is el kell látnom. Jó, hogy vannak, egyrészt nagyon szeretetreméltóak (és viszonozzák is a nagy szeretetet), másrészt az, hogy rám vannak utalva, szintén egy hajtóerő, mert ha akarnám sem hagyhatnám el magamat és ez valószínűleg meg is ment. Jól éreztem tegnap a roham közeledtét. 5 óra volt, amikor rámjött és csak 7-kor tudtam felkelni, persze ebben benne voltak a szokásos buli utáni alvások is. Elég erősek voltak (bár szerencsére csak 2 jött és nem felejtettek el abbamaradni, mégha nehezen is akartak leszállni rólam) és egyszer már felébredtem az első után, de egyből jött mégegy és amikor abból ébredtem, akkor volt 7 óra. Szarul voltam utána is, csak éjfél körülre lett normális a közérzetem. Megérkezett az ocsmány szájíz is még rögtön a rohamok után. Előttük is van egy jellegzetes, de az fémes és nem marad meg. Ez a "betegség íz" folyamatos, keserű. Nem nagyon mertem inni a hányinger miatt, de egy kortyot megkíséreltem, hogy a szájszárazságot, meg a keserű ízt felülírja, de tartósan nem tűnik el. Addig érzem, amíg tombol a kórság, az pedig sokszor eltart akár 2-3 hónapig is. A roham egy pontján majdnem pánikba estem, de küzdöttem ellene, mert egyrészt az tovább gyorsítja a roham miatt amúgy is gyors pulzust, másrészt a szervezet okos és ha azt üzenem neki, hogy elengedtem a gyeplőt, ki tudja hová fejlődnek a dolgok? Rohadt nehéz olyankor koncentrálni és nyugtatni magam, egyrészt mert félig vagyok csak észnél és csak tisztább pillanatokban tudom előbbieket csinálni, másrészt pokolian szar a közérzetem, de az ösztön segít. Már ébredeztem, de még nem tudtam mozogni, beszélni, meg nagyon szarul voltam, amikor apám átkiabált, hogy zavar-e a tv (azért tud normális is lenni), de nem tudtam kiszólni. Benyitott és újra megkérdezte, de csak hümmögni tudtam, szóval levágta, hogy nagyon fosul vagyok és kicsit lejjebb vette a hangerőt. Fél 8 körül már fel tudtam kelni az ágyból, de elég necces volt, viszont a macskákat rendezni kellett, meg slagolni is ki kellett mennem. Nyitva volt a felső ablak a szobámban, de azt a faterommal csukattam be, mivel ahhoz fel kell állni a párkányra, hogy elérje az ember és szar lett volna törött kézzel törölgetni a vérző akármimet, ha lezúgok és összetöröm magam. 😁 Na, de viccet félretéve; tegnapelőtt majdnem lezuhantam, mert megszédültem, tegnap meg erőm sem volt felmászni a szarullét miatt és nem kockáztattam. Igaz, a doki azt mondta anno, hogy csak rövid távra enged repülni, ami így stimmelt volna. 😉 Már el is felejtettem a nagy jóllét közepette, hogy milyen durva tud lenni a rosszullét, szóval kissé levont a nagy arcomból, amivel könnyedén magyaráztam, hogy bírni fogom. Nyilván úgy lesz, mert muszáj, csak rávágtam, mintha olyan egyszerű lenne. Remélem Isten átsegít ezen az időszakon is! Az is motivál, hogy megígértem a fogadott Tesómnak, hogy továbbra is mindent beleadok majd ilyenkor. Nem írt azóta, amióta keresett és elkerültük egymást (válaszoltam, de nem látta még) de gondolom nem tud, viszont tudom, hogy szurkolna Ő is, ha tudná, hogy beindult a buli, meg hogy szeret, szóval ezek is erőt adnak. Most megint nem keserűség van bennem, hanem elszántság és akarat. Ilyenkor dacossá válok, de talán ez jól is jön. Azt nem mondom, hogy nem aggódom (sőt, félek erős roham alatt), de próbálok nem nagyon belepörögni dolgokba, már csak azért sem, mert hiszem (mivel tapasztaltam), hogy a gondolatoknak tényleg teremtő erejük van. Persze most megint azért van ekkora képem, mert perpillanat elfogadható a közérzetem és "jó borderline" módjára az örökérvényűnek ható valóságom mindig az, ami épp' van, viszont ennek az a jó oldala, hogy ilyenkor totál elhiszem, hogy nem lesz olyan nehéz kibírni a rosszulléteket. Ma nem jött görcsroham és értékelném, ha később sem boldogítana, de egyelőre nem érzem a jeleit. A kajálást erőltetni kellett, de legalább van valami a bélésemben. Elég beszédes, hogy itt volt mellettem 3 tortaszelet és nem izgatták a fantáziámat. Már betermeltem őket nemrég, de csak hogy ne romoljanak meg, mert faterom nem szereti azokat, amiket én. A lényeg, hogy ma egy fokkal jobb napom volt és bízom abban, hogy több lesz az ilyen nap!

Holnap megint lépünk előre kutyakennel ügyben, mert érkezik néhány cucc hozzá. Elég drága buli lesz a ~ 150.000-es végösszegével, viszont egyrészt muszáj, hogy meglegyen, másrészt ~ 300.000 körül mozognak az előregyártottak, ráadásul azok kisebbek is, mint amekkora az általunk épített lesz, szóval mindenképp' jobban járunk így. Remélem, hogy jobban leszek és fogok tudni segíteni az építésében.

Visszaestem

Gyanús volt, de optimista lévén a frontokra fogtam. Mostanra kiderült, hogy a kórság ügyködött, mert mindennapossá váltak a jellegzetes tünetek. Nincs okom panaszra, mert hosszú hónapokig, talán egy évig is remisszióban volt a mocsok és ez ajándék volt, mivel 2-3 hónapnál tovább nem nagyon szokott békénhagyni. Mondjuk megérdemeltem a kegyelmét, miután előtte kishíján kinyírt. Nem tudom, hogy ebből a körből mikor mászom ki, de ha nem fog nagyon megkínozni, hogy durvábbakat ne is említsek, akkor már boldog leszek.

Dokumentációs rizsa az állapotkövetéshez:
- Kb. 2-3 hónapja tart az ízületi gyulladás, ehhez mérten reggelente be kell mozgatni a rosszalkodó részeket, hogy egyáltalán az ágyból ki tudjak mászni.
- Egyelőre még tudok enni, de kb. 1-1,5 hete már visszaesett az étvágyam és a hányinger, meg a hasfájás sem könnyíti meg a dolgomat kajálás terén. Ilyenkor nem megy az evés, de amikor elmúlnak, még tudok enni. Az íz- és szagérzékelésem még normális. Megint itt van az is, hogy kajálás után esetenként egyből mennem kell a porcelánra.
- Néhány napja erős verejtékezés talál meg zömmel este, de random is lever a víz időnként és nagyon melegem is van közben (a szobámban 15 °C van, szóval nem a hőmérséklet okozza).
- Kb. egy hete szédelgek és néha ájulás kerülget.
- Egy ideje befigyel a szívtájéki diszkomfortérzet, esetenként karszorongatással és jönnek időnként az adrenalinfröccsök is, de nem vészes a helyzet. Egyelőre nincsenek hajmeresztő ritmuszavarok és ugyan a pulzusom egyből elszalad a legkisebb terhelésre is, de egyelőre vissza tud lassulni magától.
- Még nem váltottam mormota üzemmódba, de már el-elkap az ólmos fáradtság nappal is.
- Délutánonként jön a rosszullét és le kell feküdnöm, bár még nem vészes a mértéke.
- Megint itt van időnként az az érzet, mintha megcsavarnák az agyamat és mintha a szemeimet valami húzná be az agyamba.
- Jönnek a görcsrohamok is, bár még azok sem durvák.
- Még nem vagyok teljesen legyengülve, de már el-elkap a gyengeség. Reggelente még nem esik nehezemre kiszállni az ágyból (mármint erő terén) és nappal sem fekszem egyfolytában, de már le kell pihennem időnként, délután mindig, mert jön a rossz közérzet.
- Még nem vagyok Darth Vader, de néha már fújtatok egy kicsit
- A keringésem is játszadozik; egyszer forró lesz a kezem, aztán jéghidegre hűl és ezzel arányosan én magam is hol megsülök, hol megfagyok a takaró alatt is.
- Megint remeg a kezem, úgyhogy a rajzolást egy időre újra félre kell tennem. Nemcsak ezért, hanem mert beleszédülök, ahogy néznem kell (de ez kb. mindenre igaz mostanság).
- A vérnyomásom gyakrabban felmászik mostanság.

Ennyit sikerült kapásból összeszedni. Most is az ágyban fekszem egy rosszullét alatt, várom, hogy elmúljon. Bár, meglehet, hogy roham készülődik, mert kezdem érezni a jeleit. Az imént ettem egy kevés zöldborsólevest, majd eszem még, ha jobban leszek. Nagy kedvencem. 😋
A sors akarta, hogy le kelljen mondanom a terápiát, bár szeptemberben is úgy voltam ott, hogy voltak rosszullétek, de sikerült végigvinni, mert pont úgy jött ki mindig a lépés, hogy a durvábbak már a foglalkozások után, vagy hétvégén jöttek rám. Ha foglalkozás közben jött, azokat valahogy át tudtam vészelni lefekvés nélkül. Mindegy, majd megyek, amikor újra jól leszek és addigra talán apám is lekattan a forgalomeltereléses elméletéről, aztán felvisz. Most az a dolgom, hogy kitartsak és ne csak azt tegyem, hanem a javulásra is koncentráljak. Nem mondom, hogy nem aggódom, tekintve a legutóbbi ostromot, de szokott módon optimista vagyok és hiszem, hogy nem lesz túl durva ez a kör.

Sejtettem

hogy nem fog összejönni a pesti út és hogy a terápiára sem jutok fel. 😠 A Gabi nem jelzett vissza a Népliget környékének a járhatóságáról, de én közben próbáltam a netről informálódni és egy kedves netes ismerős is segített, mondta, hogy nemrég járt arra és simán lehet ott közlekedni. Küldött ezzel kapcsolatos térképeket, meg cikket is, de magam is láttam a keresgélés során, hogy semmiféle lezárás nincs azon a részen, ahol mi közlekedni szoktunk. Amikor elkezdte apám ezt a teóriáját, már akkor mondtam neki, hogy valószínűleg csak a hídnál van terelés, mi meg úgysem ott megyünk és pár napja az ismerős is megerősítette, hogy a villamoshoz simán át tudunk menni (mert nekünk az a lényeg, hogy arra fel tudjunk szállni). Nem tudom milyen óriási kerülőket vizionált a fater a múltkor, de valószínűleg ismét csak az van, hogy a fejébe vette, hogy TUTI szét van minden bombázva és akkor kerülni kell, holott az égvilágon senki sem mondta, hogy fel van minden túrva. Az a gond vele, hogy ha valamiről meg van győződve/van egy tévképzete, akkor aszerint ítél/cselekszik/reagál, stb. és lehetetlen meggyőzni a valós helyzetről. Ezesetben is ez történt. Mondom neki a napokban, hogy biztos forrásból tudom, hogy járható a megszokott útvonalunk, mivel járt arra egy ismerősöm, de mutattam is neki az élő térképen is, mert gondoltam úgy már elhiszi, ha a saját szemével látja (mivel mindig csak azt hiszi el, amiről ő maga győződhet meg, mert ő a Valaki), mégsem hitte el! Azt mondta, hogy ő szeretne biztosat tudni. Itt már lezsibbadt az agyam. Mondom az nem elég biztos, hogy egy hús-vér ember arra járt és visszajelzett nekem? Az agyamra megy ezzel a "csak az a tuti, amit én tudok/látok, mert én vagyok az ász" mentalitásával. 🙄 Közölte, hogy nem indulunk el Pestre azért, hogy aztán ott derüljön ki, hogy kerülni kell. Éreztem, ahogy kezd nőni a fejem a gőztől. A Gabinak bezzeg elhinné, ha elmenne és azt mondaná, hogy járható az utunk, csak épp' ő nem megy el megnézni, mert "nincs kedve". Persze apámat tudja ugráltatni, hogy segítsen ebben-abban, de mindegy, ez az ő dolguk. Mondtam fateromnak, hogy így most beletenyerelt a terápiámba is (bár mehetek júniusban is, de ezek után ki tudja, hogy feljutok-e, mivel az építkezés állítólag júliusig is eltarthat és gondolom addig nem mer majd elindulni, "nehogy nagyot kelljen kerülni" 🙄), de azt mondta, hogy amúgy sem tudnánk felmenni, mert a Gabi dolgozni fog (ugye nála szoktunk "megszállni"). Nem kell a süket duma, mert van kulcsunk a lakáshoz pont ilyen esetekre és volt is már nemegyszer olyan, hogy ő dolgozott, de mi attól még mehettünk hozzá. Amikor ezt felhoztam, azzal jött apám, hogy "de szeretne találkozni velünk a Gabi". (12/24 órában melózik és mivel mi csak egy éjszakát töltenénk ott, nem találkoznánk, bár máskor is volt már ilyen is és nem volt belőle gond.) Baromira unom, hogy mindent másokhoz igazít, leszarva a mi dolgainkat, csak mert máskülönben nem tud máskor kuncsorogni az adott személyektől. 🤮 Mindegy, megyek júniusban, legalábbis remélem, hogy addigra bele lehet majd sulykolni abba a végtelenül csökönyös fejébe, hogy lehet közlekedni ott, ahol szoktunk. A szokásos gázlángolás (elültetné az emberben, hogy a másik hülye, meg a hibás) is megy. Valamelyik este én voltam a szar a saját igénytelensége és trehánysága miatt. A földönhagyott az ágy végénél ruhákat, én meg azt hittem, hogy csak leestek, mert szokása otthagyni az ágyán dolgokat, aztán álmában lerúgni, szóval felraktam az ágyra őket. Amikor hazaért és meglátta, elkezdett b@szdmegekkel teletűzdelve, megvetően ordítani (de ő közben elvárja a tiszteletet...), hogy beraktam a szennyest az ágyába. Egyrészt azok a ruhák nem látszottak koszosnak, a szagukat meg nem éreztem, miután az egész szobájában (főleg az ágyában) csövesszag van és eltelt vele az orrom (közelről meg szagolgassa a hóhér a gönceit), másrészt amíg befekszik az ágyába fürdés nélkül és abban a ruhában, amiben egész nap izzad, stb., addig nekem ne dumáljon! Ő befeküdhet úgy az ágyába, de az, hogy én véletlenül tettem oda a szennyest, az főben járó bűn. 👏 Mondom te okos, szerinted ha tudom, hogy szennyes, akkor az ágyra teszem a szennyestartó helyett? Persze csak ordított, hogy "mi a p!csáért kellett leb@szni az ágyra?!" Mondom te meg a földre b@sztad le... Erre jött a szokásos figura, próbált elnyomni és megfélemlíteni a szokásos "mindjárt szájbabaszlak ezért a dumáért" szöveggel. Elfelejti, hogy nem 2, hanem 32 éves vagyok lassan, meg elég vicces, hogy ő káromkodhat nekem állandóan, de ha én tükröt tartok elé, az már nem tetszik. Nem is érdemel több szót, mert egy szánalmas alak. Tiszta szégyen ez az ember. Éreztem megint, ahogy a fortyogó fos kúszik fel az agyamba és a határán voltam a dühkitörésnek, de valami csoda folytán sikerült elfojtani. Teljesen nem, mert magamon vezettem le, de ő azt már nem látta és ezzel már nyertem, mert nem adtam meg neki az az örömöt, hogy lássa, milyen mértékben cseszett fel. 10-ből 8-9 esetben azonnal robbanok, szóval még sokat kell ezen (is) dolgoznom. Nemcsak miatta vagyok képes egyből dühöngeni, úgyhogy bőven rámfér az önkontroll gyakorlása. A gáz az, hogy egy pillanat alatt tud ezer lenni a vérnyomásom, viszont lehiggadni lassan és nehezen tudok, de hiszem, hogy ezen is lehet javítani. Számomra sem kényelmes egy tornádóként létezni. Ma is volt már egy dührohamom (nem apám miatt) és egy ponton annyira elviselhetetlen volt a gyilkos düh keltette feszültség, az öngyűlölet, meg a bűntudat, hogy legszívesebben ártottam volna magamnak, de ezt is sikerült valahogy megállni. Azt kell elérnem, hogy ez ne csak egy-egy alkalom legyen, mert egyelőre zömmel nincs önkontrollom. Annyit javult a helyzet, hogy a fogadott Tesómnak tett ígéret miatt jóideje nem használok semmilyen szúró, vágó eszközt, de nyilván más módokon sem kellene magamat bántani. Próbálok változni, javulni.

Hiányzik a fogadott Tesóm. Valamelyik nap keresett, de nem vettem észre, mert főztem a vacsorámat, azóta viszont még nem reagált. Ma van a születésnapja, úgyhogy köszöntöttem és remélem lesz még arra alkalom, hogy beszéljünk.

Jó sok a munka a kertben, de legalább lesz mit csinálni. Az unalom és az ingerszegénység a halálom. Nagyon jó lenne már valami program, sőt, ha csak tőlem függene, állandóan lenne valami, ami kitölti a napjaimat, ahogy régen. Nem hagytam magamnak üresjáratokat, mert az rosszul hat rám. Most is folyton csinálok valamit, fater sokszor rám is szól, hogy ne nyüzsögjek annyit, de már nincs annyi lehetőségem, mint régebben. A vetemény már le van rendezve és lett néhány gyümölcsfánk is, mert egyetlen fa sem volt az udvarban (a ház előtt van) és így árnyék sem volt. Rengeteg gyümölcsünk lesz, mert a fákon kívül vannak bokrosak is. A terasszal is lesz munka, a kutya- és macskakennelekkel is, a terményekkel is, stb. Azért remélem, hogy a fater szakít időt arra, hogy elmenjünk valamerre, mert évek óta itthon rohadunk még nyáron is.

Nem tudom mi van mostanság, de esténként csatakosra izzad a fejem, a nyakam, a tarkóm, van hogy máshol is. Most a kezeim úsznak a verejtékben. Rosszul nem vagyok szerencsére, úgyhogy csak ennyi a tünet. Melegem tuti nincs, mert hűvös van a házban.