Sejtettem

hogy nem fog összejönni a pesti út és hogy a terápiára sem jutok fel. 😠 A Gabi nem jelzett vissza a Népliget környékének a járhatóságáról, de én közben próbáltam a netről informálódni és egy kedves netes ismerős is segített, mondta, hogy nemrég járt arra és simán lehet ott közlekedni. Küldött ezzel kapcsolatos térképeket, meg cikket is, de magam is láttam a keresgélés során, hogy semmiféle lezárás nincs azon a részen, ahol mi közlekedni szoktunk. Amikor elkezdte apám ezt a teóriáját, már akkor mondtam neki, hogy valószínűleg csak a hídnál van terelés, mi meg úgysem ott megyünk és pár napja az ismerős is megerősítette, hogy a villamoshoz simán át tudunk menni (mert nekünk az a lényeg, hogy arra fel tudjunk szállni). Nem tudom milyen óriási kerülőket vizionált a fater a múltkor, de valószínűleg ismét csak az van, hogy a fejébe vette, hogy TUTI szét van minden bombázva és akkor kerülni kell, holott az égvilágon senki sem mondta, hogy fel van minden túrva. Az a gond vele, hogy ha valamiről meg van győződve/van egy tévképzete, akkor aszerint ítél/cselekszik/reagál, stb. és lehetetlen meggyőzni a valós helyzetről. Ezesetben is ez történt. Mondom neki a napokban, hogy biztos forrásból tudom, hogy járható a megszokott útvonalunk, mivel járt arra egy ismerősöm, de mutattam is neki az élő térképen is, mert gondoltam úgy már elhiszi, ha a saját szemével látja (mivel mindig csak azt hiszi el, amiről ő maga győződhet meg, mert ő a Valaki), mégsem hitte el! Azt mondta, hogy ő szeretne biztosat tudni. Itt már lezsibbadt az agyam. Mondom az nem elég biztos, hogy egy hús-vér ember arra járt és visszajelzett nekem? Az agyamra megy ezzel a "csak az a tuti, amit én tudok/látok, mert én vagyok az ász" mentalitásával. 🙄 Közölte, hogy nem indulunk el Pestre azért, hogy aztán ott derüljön ki, hogy kerülni kell. Éreztem, ahogy kezd nőni a fejem a gőztől. A Gabinak bezzeg elhinné, ha elmenne és azt mondaná, hogy járható az utunk, csak épp' ő nem megy el megnézni, mert "nincs kedve". Persze apámat tudja ugráltatni, hogy segítsen ebben-abban, de mindegy, ez az ő dolguk. Mondtam fateromnak, hogy így most beletenyerelt a terápiámba is (bár mehetek júniusban is, de ezek után ki tudja, hogy feljutok-e, mivel az építkezés állítólag júliusig is eltarthat és gondolom addig nem mer majd elindulni, "nehogy nagyot kelljen kerülni" 🙄), de azt mondta, hogy amúgy sem tudnánk felmenni, mert a Gabi dolgozni fog (ugye nála szoktunk "megszállni"). Nem kell a süket duma, mert van kulcsunk a lakáshoz pont ilyen esetekre és volt is már nemegyszer olyan, hogy ő dolgozott, de mi attól még mehettünk hozzá. Amikor ezt felhoztam, azzal jött apám, hogy "de szeretne találkozni velünk a Gabi". (12/24 órában melózik és mivel mi csak egy éjszakát töltenénk ott, nem találkoznánk, bár máskor is volt már ilyen is és nem volt belőle gond.) Baromira unom, hogy mindent másokhoz igazít, leszarva a mi dolgainkat, csak mert máskülönben nem tud máskor kuncsorogni az adott személyektől. 🤮 Mindegy, megyek júniusban, legalábbis remélem, hogy addigra bele lehet majd sulykolni abba a végtelenül csökönyös fejébe, hogy lehet közlekedni ott, ahol szoktunk. A szokásos gázlángolás (elültetné az emberben, hogy a másik hülye, meg a hibás) is megy. Valamelyik este én voltam a szar a saját igénytelensége és trehánysága miatt. A földönhagyott az ágy végénél ruhákat, én meg azt hittem, hogy csak leestek, mert szokása otthagyni az ágyán dolgokat, aztán álmában lerúgni, szóval felraktam az ágyra őket. Amikor hazaért és meglátta, elkezdett b@szdmegekkel teletűzdelve, megvetően ordítani (de ő közben elvárja a tiszteletet...), hogy beraktam a szennyest az ágyába. Egyrészt azok a ruhák nem látszottak koszosnak, a szagukat meg nem éreztem, miután az egész szobájában (főleg az ágyában) csövesszag van és eltelt vele az orrom (közelről meg szagolgassa a hóhér a gönceit), másrészt amíg befekszik az ágyába fürdés nélkül és abban a ruhában, amiben egész nap izzad, stb., addig nekem ne dumáljon! Ő befeküdhet úgy az ágyába, de az, hogy én véletlenül tettem oda a szennyest, az főben járó bűn. 👏 Mondom te okos, szerinted ha tudom, hogy szennyes, akkor az ágyra teszem a szennyestartó helyett? Persze csak ordított, hogy "mi a p!csáért kellett leb@szni az ágyra?!" Mondom te meg a földre b@sztad le... Erre jött a szokásos figura, próbált elnyomni és megfélemlíteni a szokásos "mindjárt szájbabaszlak ezért a dumáért" szöveggel. Elfelejti, hogy nem 2, hanem 32 éves vagyok lassan, meg elég vicces, hogy ő káromkodhat nekem állandóan, de ha én tükröt tartok elé, az már nem tetszik. Nem is érdemel több szót, mert egy szánalmas alak. Tiszta szégyen ez az ember. Éreztem megint, ahogy a fortyogó fos kúszik fel az agyamba és a határán voltam a dühkitörésnek, de valami csoda folytán sikerült elfojtani. Teljesen nem, mert magamon vezettem le, de ő azt már nem látta és ezzel már nyertem, mert nem adtam meg neki az az örömöt, hogy lássa, milyen mértékben cseszett fel. 10-ből 8-9 esetben azonnal robbanok, szóval még sokat kell ezen (is) dolgoznom. Nemcsak miatta vagyok képes egyből dühöngeni, úgyhogy bőven rámfér az önkontroll gyakorlása. A gáz az, hogy egy pillanat alatt tud ezer lenni a vérnyomásom, viszont lehiggadni lassan és nehezen tudok, de hiszem, hogy ezen is lehet javítani. Számomra sem kényelmes egy tornádóként létezni. Ma is volt már egy dührohamom (nem apám miatt) és egy ponton annyira elviselhetetlen volt a gyilkos düh keltette feszültség, az öngyűlölet, meg a bűntudat, hogy legszívesebben ártottam volna magamnak, de ezt is sikerült valahogy megállni. Azt kell elérnem, hogy ez ne csak egy-egy alkalom legyen, mert egyelőre zömmel nincs önkontrollom. Annyit javult a helyzet, hogy a fogadott Tesómnak tett ígéret miatt jóideje nem használok semmilyen szúró, vágó eszközt, de nyilván más módokon sem kellene magamat bántani. Próbálok változni, javulni.

Hiányzik a fogadott Tesóm. Valamelyik nap keresett, de nem vettem észre, mert főztem a vacsorámat, azóta viszont még nem reagált. Ma van a születésnapja, úgyhogy köszöntöttem és remélem lesz még arra alkalom, hogy beszéljünk.

Jó sok a munka a kertben, de legalább lesz mit csinálni. Az unalom és az ingerszegénység a halálom. Nagyon jó lenne már valami program, sőt, ha csak tőlem függene, állandóan lenne valami, ami kitölti a napjaimat, ahogy régen. Nem hagytam magamnak üresjáratokat, mert az rosszul hat rám. Most is folyton csinálok valamit, fater sokszor rám is szól, hogy ne nyüzsögjek annyit, de már nincs annyi lehetőségem, mint régebben. A vetemény már le van rendezve és lett néhány gyümölcsfánk is, mert egyetlen fa sem volt az udvarban (a ház előtt van) és így árnyék sem volt. Rengeteg gyümölcsünk lesz, mert a fákon kívül vannak bokrosak is. A terasszal is lesz munka, a kutya- és macskakennelekkel is, a terményekkel is, stb. Azért remélem, hogy a fater szakít időt arra, hogy elmenjünk valamerre, mert évek óta itthon rohadunk még nyáron is.

Nem tudom mi van mostanság, de esténként csatakosra izzad a fejem, a nyakam, a tarkóm, van hogy máshol is. Most a kezeim úsznak a verejtékben. Rosszul nem vagyok szerencsére, úgyhogy csak ennyi a tünet. Melegem tuti nincs, mert hűvös van a házban.