Bolondokháza

Apám annál is jobban semmibe vesz, mint ahogy hittem. Egy ideje tűrtem, de mostanra olyan méreteket öltött a gond, hogy muszáj volt szólnom, persze támadott. Mondom ki kellene már cserélni a levegőt a szobában, erre az volt a reakciója, hogy "dehogy nyitom ki az ablakot, hideg van!" Az előszobában is érezni azt a szúrós, nehéz bűzt. Nem vagyok finnyás, de ennek neki lehet dőlni. Ma reggel megint pofáncsapott az ájer, mikor kiléptem a szobámból és gondoltam most már jó lesz világosan fogalmazni. Megint azzal jött, hogy nem nyit ablakot, mert hideg van (szép lenne, ha egész télen nem szellőztetne az ember). A képemről ég a bőr, amikor valaki feljön hozzánk. Szóltam, hogy nyisson ablakot, de nem nyitott, inkább elkezdett velem ordítozni reggel 8-kor, hogy mit képzelek, takarodjak a saját szobámba pofázni.
1. Nem vagyok óvodás, akit át kell zavarni a szobájába 'büntibe'.
2. Nem tudok megmaradni a lakásban miatta, had szólhassak már!
Közölte, hogy "gyújtsál füstölőt". Mondom nem füstölő kell, hanem tisztálkodjon! Komolyan jobb, ha egyszer odamegy valaki hozzá, hogy "moss fogat", vagy "fürgyé' le"? Megáll az eszem, hogy annyit sem érdemlek meg, hogy levegőt vehessek itthon. Mindig felhánytorgatja, hogy mit kapok, azt hiszi az a törődés, ha megveszi az ételt, meg a ruhát. Sokszor nem is köszön, volt hogy észre sem vette, hogy ott ülök a kanapén! Mikor megszólaltam, akkor ijedt meg, hogy "te itt vagy?" Mondom ja, itt... Volt, hogy szóbakerült a gyerekkor és megkérdezem mire emlékszik velem kapcsolatban. "Semmire." Kösz'. Bejárkál a szobámba, elveszi a cuccaimat. Adok, ha kell, viszont azt nem csípem, ha valaki kiszolgálja magát. Az igénytelensége az agyamra megy. Azért, mert neki mindegy, hogy koszban, vagy büdösben van, nekem nem az! Sokmindenbe belerángat, nem hagyom, hogy ebbe is belevigyen, valahová el kell mennem innen, mert így csak ledarál az egész. Hétfőn mennem kell kontrollra. Nem jutok el a pszichiáterhez, pedig nagyon rámférne a beszélgetés. Megvolt a véleménye a családterápián apámról, elmondta neki, hogy min kellene változtatnia, de nem hajlandó. Akkor miért tesz megjegyzéseket a viselkedésemre? Ki fogok szállni valamilyen módon. Eddig az otthonom volt a nyugodt és biztonságos hely, mára már csak egy kényelmetlen csapda az egész.

Gödörben

Hiába építget a pszichiáter, ha apám folyton visszavet a javulásban. Ma voltunk családterápián, a húgomnak is kellett volna jönni, de egyrészt iskolában volt, másrészt biztos nem jött volna el. Jobb is, mert elég volt az is, amit az apámtól kaptam. Mindig csak a rosszat látja meg bennem, csak a hibáimmal jön, a szakember előtt is simán lealázott, amiért rászólt a doki. Semmibe vesz mindent, ami velem kapcsolatos. Semmi rendszer nincs az életünkben, nyugalom sincs, pedig ezek kellenének a doki szerint is. Letolta néhány dologért, de neki állt feljebb, nem hajlandó beismerni, ha hibázik. Többször is szólt neki, hogy ne keltsen bennem bűntudatot, sem pedig olyan érzést, hogy rossz vagyok, de meg sem hallotta. Végig próbált lenyomni, de észrevette a szakember. Jólesett, hogy valaki látja milyen is valójában, mert mindenki előtt megjátssza magát. Úgy felhúzott és megalázott, hogy bekattantam és kirongyoltam a folyosóra. Semmi szeretetet nem kapok, de apám szerint "mi a f@$zt akarok, mikor van kaja, meg ruha." Szerinte ez elég. A szakember mondta neki, hogy legyen türelmes, megértő, próbálja elnyerni a bizalmamat, ehhez képest amint kiléptünk, emelt hangon magyarázni kezdte, hogy mekkora idióta vagyok, hogy belerángatom a baromságaimba. Baromság, hogy gondjaim vannak, értem. Különben sem én "rángatom bele", hanem a doki hívta be. Semmire sem mentünk ezzel a terápiával. Hiába próbálnak rajtam segíteni, ha ő keresztben-hosszában beleszarik az egészbe és tönkreteszi a munkát, amit a dokival közösen és nehezen csinálunk. Hazaérve bezsongtam és mindent lesöpörtem az asztalomról. Nem értem miért jó, hogy ezt kihozza belőlem és akkor ordít, hogy teljesen elmebeteg vagyok. Nehezemre esik kimondani, hogy "apu", mert nem érzem az apámnak. Hétfőn reggel mennem kell a kontrollra, szóval elmarad a terápia. Semmi sem izgat, csak az, hogy minden nap fel kell ébrednem, pedig nem akarok.

Megint jó a kedvem

Megindult az étvágyam is. Megint azt érzem, hogy nincs akadály, mindenre képes vagyok, minden jó, ok nélkül röhögök, stb. Pont jókor jött ez, mert holnap reggel utazunk le a nagynénémékhez és nem lenne jó búval ba*ott fejjel odamenni. Csak győzzék majd idegekkel a szófosásomat, meg a hirtelenségemet. Be vagyok már zsongva, hogy megyünk, mert szeretek velük lenni. Elég kocka vagyok, de most nem fog hiányozni a netezés, örülni fogok, hogy együtt vagyunk. Kaptam Frontint az egyik ismerősömtől, mert elfogyott az enyém, viszont muszáj, hogy legyen nálam. Odaadta az egész üveggel, mert Ő már nem szedi. Minden cikázik az agytekervényeimben, megint rohannak a gondolataim. Ma megint aludtam egy csomót. Délután néztem a tv-t, ment a Cobra 11. Fürdenem kell, aztán lefeküdni, mert korán kelünk, mondjuk gyanítom, hogy nem fogok aludni, mert aludtam délután pár órát, meg ezerrel pörgök. Apu már rámszólt az előbb, hogy sok vagyok.