'Asszem' most már veszek Lottót

Isten nagyon vigyáz rám! Mindig úgy alakul/t, hogy kaptam/kapok Tőle új lehetőséget.

Kórházban vagyok 8 napja. 4 napja már csak a Kardiológián, de az előtte való napokban az Intenzíven rontottam a levegőt, mert 17.-én rosszul lettem. Mint kiderült sokkot kapott a szervezetem, kishíján teljesen össze is omlott a keringésem. Mindezt a cirkuszt a fos érrendszerből adódó szar keringés és szívelégtelenség okozta. Ezek után immunis leszek a szar hírre az új immunológiai szerzemény természetének a kiderülésekor. Most már bármikor érkezhet az eredmény, ha jól számolom ez a 6. hét. Lehet, hogy pont az újonnan felfedezett barátom köpött a levesembe, mivel állítólag érrendszerre szakosodott a kis genya. (Örülhetek, hogy ennyi éven át egész' jól voltam és megúsztam ilyen bulik nélkül.) Az volt a mákom, hogy ilyenkor van a szervezetnek valami reflexe, vagy mi a csudát magyaráztak a dokik, ami beindult, fenntartva a keringést az agyamban és szívemben, de szerintük ha később érnek ki a mentők, teljesen összeomlott volna a keringésem és akkor véglegesen károsodtak volna a szerveim, aztán kampó. A baj az, hogy mivel a keringésem nagyon fos lett az utóbbi években és tartós megoldás nincs rá, mivel gyári hibás vagyok (sok erem fejletlen, meg kicsi), meg ugye a kórságok is ártanak nekik, ez bármikor újra megtörténhet és nem biztos, hogy akkor is ilyen mákom lesz. Emiatt volt pár nap letargiám, jobb is volt, hogy sokat aludtam, olyankor legalább nem tudtam semmiről. Nem szabad félelemben élni, meg attól semmi nem javul meg, szóval értelme sincs. El kell fogadni, ami van és úgy élni, hogy számításba veszem mi történhet, de lehetőleg nem pörögve a témán. Még mindig be-beindulnak a fogaskerekek és váltakozik az optimizmus, meg a rémület, belémfurakszik a félsz, de próbálkozom ezt leküzdeni és nem hagyni, hogy átitassa a napjaimat az aggodalom, mert csak belekattanok, meg vannak dolgok, amiken nincs értelme darálni. Ehhez képest ma "megőrültem", de erről majd lejjebb írok. Az viszont tuti, hogy megint átértékeltem pár dolgot.

Most rizsázni fogok részletesen, mert ugyan a blogot elsősorban magamnak vezetem a mentális és fizikai állapotom követésére, de úgy érzem ezzel most segíthetek másnak is. Nem csak magamnak jegyzem most le a dolgokat, hanem mindenkinek, aki követi a firkálmányaimat, vagy idetéved és elolvassa ezt a posztot, hogy ha valaki felismeri magán, vagy máson a sokkot, tudjon gyorsan segítséget kérni, mert az időn múlik minden, azt mondták a dokik.

Már nem voltam jól egy ideje a kórság miatt, így nem gondoltam, hogy sokkal nagyobb baj van kibontakozóban. Azt hittem csak a szokásos elesettséget érzem, majd jönnek a jobb napok is később, nem foglalkoztam vele. Aznap is feküdni esett jól, de időszakosan jobban voltam és akkor tettem-vettem, csak éreztem, hogy megint piszok gyengék a lábaim és a szívem is be-bejelezte, hogy létezik. (Ezek már előjelek lehettek, így visszatekintve.) Furcsán fájt a fejem akkor már a 3. napja, így amiatt is jobb volt visszafeküdni. El-elaludtam aznap is napközben és késő délután már nem tudtam felkelni, mert legyengültem, a közérzetem sem volt az igazi. Este már kifejezetten rosszul voltam. Lázasnak éreztem magam, mert égett az arcom, erősen izzadtam, forróságot éreztem, majd pedig a hideg rázott, ez ment felváltva, de a mérő nem jelzett lázat. Addigra gyengébb voltam, mint délután, erősen szédelegtem, vert a víz és hányingerem volt, a fejem is majd' felrobbant. A gyomortájékomból indult ki valami forróság, ami a szívemhez ment és adrenalinhoz hasonló izgalomban csúcsosodott ki, mellkasi nyomással megspékelve. Ez ismétlődött rendszertelenül. Itt futott át először az agyamon, hogy ez talán nem a szokásos rosszullét és lehet, hogy doki kellene. Kitámolyogtam a budira - útközben majdnem elesve, mert olyan izzadság csapott ki rajtam testszerte, hogy a lábam is simán kicsúszott tőle a papucsból. Alig tudtam slagolni, meg a lábaim sem tartottak meg, eldőltem - a falat megfejelve, mint vakond a rotációs kapát. Közben öklendeztem, úgyhogy leültem a budi elé, hogy helyben legyek, de nem jött a Vuk, csak az erős inger maradt és alig tudtam utána felállni. Bementem a szobámba lefeküdni és pillanatok múlva éreztem, hogy mindjárt elájulok és hogy nagyon szarul vagyok. Úgy éreztem levegő kell, összeszedtem minden erőmet és kimentem az ajtóhoz. Apám kérdezte, hogy mi a baj, de nem tudtam beszélni, csak ziháltam, pörgő szívvel, még mindig csurom izzadtan és szívtam be a levegőt, ahogy csak tudtam, de nem sokat segített. Aztán mondtam neki, hogy valami nagyon-nagyon nem oké, ilyen szarul még nem voltam, valami nagy gebasz van, hívja a mentőket. (Később ez életmentő döntésnek bizonyult, meg az is, hogy még a rosszullét elején hívattam ki őket, pedig nem is tudtam milyen fontos tényező az idő abban a helyzetben.) Neki eszébe sem jutott telefonálni, pedig látta, hogy nagy gáz van, csak lesett, hogy mi lesz, de mit várok, mikor a rosszullét közepette elkezdett csesztetni, hogy az ágyon vannak a ruháim, meg macskaszőrös minden és mit szólnak a mentők? Mondom ne most beszéljük már meg és nem háznézőbe jönnek... Ezek után Isten mentsen attól, hogy egyszer teljesen rá legyek utalva, mert ha rajta múlt volna, most nem írkálnék ide. Ha ismerne tudná, hogy ha már azt mondom baj van, akkor tényleg baj van, mert kis dolgokért sosem panaszkodom. Mindegy, végül kihívta a mentőket. Vártunk. Mondta, hogy falfehér vagyok és lila a szám. A közérzetem ugyanolyan volt, az erős hányinger is kitartott, meg a légszomj. Az érdekes volt, hogy ugye hányingerkor az embernek felszaporodik a nyála, de nekem teljesen kiszáradt az ajkam is, meg a szájüregem. Bementem vissza az ágyamra, hátha fekve jobb lesz. A vicc, hogy még volt erőm jelezni a Tesómnak, meg egy-két embernek, hogy szarul vagyok, bemegyek a kórházba, majd jelentkezem. :-D Így visszaemlékezve csak gépiesen, rutinból csináltam, mert halvány az emlék. Feküdtem és próbáltam jobban lenni, de egyre csak szarabb volt. El-elbóbiskoltam. A szám olyan száraz volt, hogy letapadt a nyelvem, de nem mertem inni, nehogy csandrázzak, legyengítve vele magam mégjobban. Egy-egy kortyokat nyeltem időnként, mikor már nagyon zavart a szárazság. Érdekes volt, hogy a kéz-lábfejemben olyat éreztem, mintha hideg, meg meleg víz cirkulált volna rendszertelenül. Ezzel egyidőben szarabbul lettem, már csak azt éreztem, hogy hűl ki mindenem, de közben kezem-lábam, meg mindenem erősen izzad és megy ki az erőm mindenhonnan, a szívem meg kalapál. Kértem vizes rongyot, mert az jó szokott lenni a fejfájásomra, de ezúttal semmit nem hatott, csak egyre szűkült be a világ. Innentől már minden halvány, beborított a pokoli rosszullét és csak arra emlékszem, hogy koncentrálok, hogy ne veszítsem el az eszméletemet. Kapaszkodtam a hangokba, a fényekbe, bármibe, ami a külvilágból még eljutott hozzám, a Tesómra gondoltam, hogy jobban kell lennem, mert visszavár, ismerősökre is, hogy várnak, beszélni is próbáltam apámnak, de csak halkan ment, meg azt mondta félrebeszéltem (nem tűnt fel, az rémlik, hogy valamit motyogok), aztán innen csak foszlányok vannak meg. Mire kiértek a mentők, állítólag már csak 80-as vérnyomást mértek egy jóval 100 feletti, szabálytalan pulzussal, én meg addigra már alig voltam magamnál. Nem rémlik, hogy infúziót tettek be, pedig állítólag 3×-ra sikerült csak, meg kaptam oxigént. Ki-kiestek dolgok. El nem ájultam, de fel sem fogtam egészen, ami van, szóval valami köztes állapotban lehettem. Az rémlik, hogy a mentőben átfutott a maradék agyamon, hogy vajon élve szednek-e majd ki onnan, de a többi emlék megint inkább foszlány.
Az első éles emlék az Intenzívről van másnap reggel, vagyis hajnalban, amikor felébresztett a nővér, hogy kicserélje a kifogyott infúziós tasakot és lázat mérjen. Fel voltam díszítve, mint egy karácsonyfa, oxigén, infúziók, EKG és vérnyomásmérő volt rámrakva. A közérzetem fos volt, sokat aludtam aznap is, mindig visszatért a hányinger is, de mégis jobban voltam, mint előző este. Másnap este megint mellkasi nyomás és ritmuszavar boldogított. Éjjel slagolnom kellett, de nem kaptam alkalmatosságot, amibe végezhettem volna a dolgomat! Hiába csengettem, senki nem jött. Gondoltam kimegyek négykézláb, vagy akárhogy', leszedtem magamról a tappancsokat, az EKG-t és nem is jelzett a gép. Nem tudtam kimenni, mert ahogy felálltam, jött a rosszullét, így visszafeküdtem és vártam. Kiabálni nem volt erőm, meg nem is akartam, ne zavarjam a többi beteget. Mikor már igencsak kellett slagolnom és beletörődtem, hogy meg fog indulni a Niagara az ágyba, végre arra jött egy doki. Mérgesen kérdezte miért van minden leszedve rólam? Mondom már majd' bevizelek és nincs ágytálam, a csengetésre sem jött senki, jobb híján megpróbáltam kimenni. Szólt a nővérnek, aki behozta az ágytálat, alám rakta, majd ismét kiment és a tál ki tudja meddig ott volt, míg végül megint fel kellett kelnem, hogy letegyem a földre és végre aludni tudjak.
Az étvágyam teljesen megszünt csütörtökre. Azóta sincs, csak elvétve.
Aztán eljött a nap, mikor áthoztak a sima kórterembe. Felüdülés volt a rámrakott szerkentyűk és a folyamatos csipogások nélkül pihenni, meg ott kb. félóránként történt valami; EKG, vérnyomásmérés, lázmérés, anyámkínja, nem nagyon lehetett huzamosabb ideig pihenni, de az érdekemben maceráltak annyit. Az osztály nyugisabb, de pont ezért lassabbnak is hat az idő haladása. A szita agyam miatt lejegyzeteltem a mobilom jegyzettömbjébe a napi közérzetemet, hogy be tudjam ide tenni magamnak későbbre, visszatekintőnek.

Szombat: már felkeltem sétálni egy kicsit, amiatt is, mert napok óta feküdtem és égett a hátsófelem, meg a lapockám, ez pedig a felfekvés előszobája. Aznap jobban voltam, tudtam egy kicsit enni. Estére kezdtem megint gyengülni, meg a szívem vacakolt miután tüsszentettem párszor, mert azt nem szereti. Kaptam egy új szívgyógyszert is, Digoxin a neve.

Vasárnap: megint gyenge voltam, de igyekeztem enni, meg felkelni és járni egyet-egyet. Estére lett megint rosszabb. Megint izzadtam, mint egy versenyló. Az ízérzékelésem megváltozott megint, azóta sem nagyon ízlenek az ételek-italok.

Hétfő: az első olyan nap, amikor egész' jól voltam, tudtam enni is, többször sétálgattam a folyosón.

Tegnap ismét szarul voltam, a víz vert, szédelegtem, fájt a fejem. Megint feküdtem egész nap. Gondolom az sem segített, hogy alig aludtam, állandóan felkeltem félálomig, hajnali 5 körül pedig teljesen felébredtem arra, hogy a bal combom feszít. Egy órát biztos lestem ki a fejemből, meg masszíroztam a combomat, aztán egyszercsak visszaaludtam, de nem sok időre, mert felkeltettek az infúzió miatt.

Ma egész' jól vagyok fizikailag, viszont átéltem ma az életem első (és remélem utolsó) pánikrohamát - legalábbis azt mondták, hogy az volt. Nem vagyok pánikbeteg, ennek megvolt oka. Belémvágott a jeges rémület a kiszámíthatatlanság és az esetleges befejezetlen dolgok miatt, meg az aggodalom a Tesómért és azokért, akiknek számítok. Nem szoktam izgulni a jövőn, most mégis itt volt a "Jézusom, mi lesz?!" 10 évet öregedtem rövid idő alatt. Leizzadva és zokogva mondogattam, hogy nem akarok meghalni és Istenhez fohászkodtam. Eltartott vagy 20 percig, mire lehiggadtam, pedig kaptam nyugigyógyszert. Ez nem én vagyok! Szégyellem magam rohadtul! Felesleges olyanért rettegni, amit nem befolyásolhatok úgysem. Nem akartam és nem akarok puding lenni! Nem tudom mi a rongybatekert lópöcs ütött belém, eddig soha nem történt ilyen velem, pedig már voltam rossz helyzetben. Optimista vagyok, mindig bízom, nem szoktam félni, úgyhogy nem tudom mi volt ez, főleg, hogy nem ma történt a baj, meg az árnyas jövő sem ma lett először elémtárva. Tiszta hülye vagyok. Nem fogok félni! Nincs értelme, káros is és elvon a jó dolgoktól. Szégyellem magam nagyon, de ez a botlás arra jó lesz, hogy ösztönözzön, hogy a jóra figyeljek, meg hogy milyen ne legyek.

Ami még a szar kilátások mellett letört: megkérdeztem és nem repülhetek. Ez nagy pofon nekem. Egyszer már volt erről szó, de aztán úgy tűnt mégis, ha fel tudnak erősíteni. Most viszont itt van ez a szar keringés, ami mint látszik gondol egyet és összeomlik, így pedig nem engednek repülni. Lőttek az álmomnak, meg a kanadai útnak is. Valahogy ezt sem tudom feladni. Én továbbra is bízom abban, hogy Isten segít ebben is!

Van mit helyretenni magamban. Istenben bízom, majd segít, ad egy erősebb vállat és a hitem is itt van, meg talán segít valamit a realista gondolkodásom és az is, hogy a Tesómnak szüksége van rám és arra is, hogy nyugodt legyek, meg vannak, akiknek számítok és jól kell lennem. Sokszor morgok, hogy férfiként ocsmányul nézek ki ezzel a csontkollekcióval, de ha jól belegondolok, kit érdekel? Inkább hálás lehetek ennek a testnek, hogy bírja a sok éve tartó ostromát az immunrendszeremnek. Elgondolkodtatott a napokból egy párbeszéd. Mikor vitt mellkasröntgenre a beteghordó, leparkolt a vizsgáló előtt, ahol már várakoztak járóbetegek is, meg bentfekvők. Mellettem parkolt egy idősebb hölgy tolószékben, mondta, hogy a Kardiológián fekszik és kérdezte, hogy én hol? Mondom én is ott. Kérdezte mi a baj, amire nagyvonalakban felvázoltam a bentlétem okát.
Ami elgondolkodtatott az az volt, amikor azt mondta, hogy ő ilyen fiatalon nem tudna beletörődni mindebbe, amikor még ott van az élet az ember előtt. Nem azért viselem el a dolgokat ennyi ideje, hogy utána egyszercsak fogjam és feladjam. Isten lehetőséget adott élni, azóta is újra és újra megkapom, akkor a minimum, hogy hálás vagyok, meg mindent beleadok. Mindennek oka van, nyilván ennek is, nekem ez az utam, másnak más. Itt jött a következő gondolat, hogy sokan rosszabb dolgokat kell, hogy elviseljenek, szóval tegyem össze a kezeimet, hogy nekem csak ennyit.

Gyógyul a kezem, már nem fekélyes, a sebek meg majd begyógyulnak, nem izgat.

Hozta az öregem a jó hírt, hogy beázott a szobám a kéménynél, viszont vitte az ismerősét (aki tetőfedő) és tákolt rajta valamennyit, hogy ne ázzon be. Azon imádkozunk, hogy tavasszal jöjjön össze a költözés és hogy addig tartson ki a ház.

Befejezem, mert lerohad a kezem - pedig pihenőkkel, több részletben írtam.

Csak lejegyzem

miket tapasztalok mostanság, hogy később ha kell, vissza tudjam követni, meg mire dokihoz jutok minden kimegy a szita agyamból, itt viszont meg tudom majd nézni, mi is volt pontosan a kínom mostanság.

Kb. 2 hete influenzaszerű tüneteket érzek, de mégsem egészen olyan, meg nem is folyamatos, hanem pár napig fennállnak, aztán mintha elvágnák, vagy pedig egy-két tünet marad csak meg, míg pár nap múlva megint érzem a többit is. A hőemelkedés is ugyanígy felbukkan-elmúlik és baromi fáradt vagyok, ólmosan, függetlenül attól, hogy nappal is el-elalszom órákra. A jobb óráimban segítek itthon, hozok be fát, stb.
Gyakori a szarullét mostanában, az a gyengülős-fosközérzetes-csak fekve jó-s. Tegnapelőtt este is ez volt, aztán jött valami hülye érzés a fejembe és homályosan láttam a jobb szememmel. Az oldalamra fordultam és akkor jobb lett, de csak néhány másodpercre. A két kézfejem elkezdett bizseregni és mintha valami hidegség áradt volna beléjük, meg idegen érzés lett bennük, közben furcsán fos volt a közérzetem, meg gyenge voltam és agyilag lassult. Eltartott kb. 8-10 percig ez a bizonytalan közérzet, aztán jobban lettem, de még párszor megismétlődött, úgyhogy próbáltam inkább elaludni.
Az idegeim is játszanak, főleg a nagylábujjaim zsibbadnak, meg mostanság megint mintha jeges víz csorogna végig a lábszáramon. A kezem is csinál olyat, hogy megérintek valamit és furcsán túlérzékel, meg mintha túlzottan jeges lenne az, amihez hozzáértem (az is, ami nem is hideg) és tök idegen az egész kézfejem. Itt vannak az égő, bizsergő érzések, amik általában mindig ugyanott jelentkeznek.
Ezek a dolgok nem újak, viszont vannak szokatlan dolgok is, pl. az az erős szédülés, ami közben azt érzem, hogy az agyamat nyomkodják-csavargatják, meg a szemeim mintha fennakadnának és behúzná valami őket az agyamba. Ilyenkor bamba, lassult vagyok.
Itt van az is, hogy az izmaim nagyon hamar fáradnak. Nem viccelek, de elkezdek enni és kb. fél tányérnyi elfogyasztott étel után, vagy olyasmi után, amit nehezebb megrágni (főleg mikor az embernek alig van nyála), érzem, hogy elfáradt az állkapcsom, a nyelvem, a nyakamban az izmok. A félrenyelés is gyakoribb lett. Ha fáradt vagyok, garantáltan jön az izomgyengeség, a végtagjaimban is. Néha izomlázam van a semmitől és ahogy jött, úgy megy rövid idő után.
Valamelyik nap éppen az öregemnek segítettem, mikor égő, szúró érzés jött a szívtájékomba. Jól van, majd elmúlik, gondoltam. Szarabb lett, leültem. Nem dobogott félre a szívem, de mintha lángolt volna ott valami és a nyomás a mellkasomból "szivárgott" sunyin a vállamba. Néhány perc ülés után elmúlt. Folytattam a dolgomat és pár perc múlva megint ugyanez, mondom jól van, csak a front lehet, de nem hagyta abba, mindig visszatért. Megint leültem és megint jobb lett, aztán jobbnak láttam nem tevékenykedni, lepihentem. Megint jött, erősebben. Mondom ilyen nincs... egy idő múlva megszűnt és nem jött vissza. Nem szokatlan ez, de az az égő érzés eddig sosem jött mellé, most meg többször, nem tudom mi volt az oka.
Az étvágyam néhány napja nagyon jó, tegnap is nagy adagot ettem pirított krumpliból + roston sült csirkemellből, meg lement még egy szelet torta is. Remélem az étvágyam kitart, ha nem is leszek jól hosszabb ideig.
A kezem ocsmány, nehezen gyógyul, nyertem egy enyhe fekélyesedést, de legalább gyógyul, mert néha viszket, mint a nyavalya, meg látni is, hogy lassan kezd összeforrni, meg lement a duzzanat, már csak a sebek - kicsik és 2 már majdnem beforrt, egy van csak, ami szarabb - körül duzzadt, de ez még mindig gáz. Be van kötve és kezelve van, meg igyekszem melegen tartani, hogy a keringés jó legyen és beforrjanak a sérülések. Már nem fáj mozgatásra sem, csak ha ráfekszem.

A Margó nyugodt, vigyázunk, hogy ne találkozzon a Fricivel. Ma kint voltam levegőzni, ő pedig szépen elvolt magának, vagy utánfutóként követett. :-D

Eredményt még mindig nem tudok. Ez a 4. hét, de Facebookon bent vagyok egy "Autoimmun betegséggel élők" nevű csoportban és asszem' pont a múltkor olvastam egy csoporttárs bejegyzését, hogy a 7. hét végefelé jött neki az eredmény, szóval még én is várhatok. Nem mindegy mire nézik a vérmintát, van amihez több idő kell, meg függ a labor terheltségétől is, hogy mennyi idő alatt készülnek el az eredmények.

Az öregem

tegnap volt Pesten, elment a körzetihez, mert a karja-kézfeje egyre szarabb, fel is van dagadva. Mondta, hogy azonnal a sebészetre küldte. Azt mondja mondta a dokinak, hogy nem mehet, mert én már reggel óta felügyelet nélkül vagyok és mi van, ha baj lesz. (Hagyjuk ezt, mert szomszédolni is tud reggeltől estig, olyankor nem izgatja, hogy baj lehet velem.) Én már mondtam neki tegnapelőtt is, hogy menjen vele dokihoz, mert baj lehet, de legyintett, pedig már akkor sem tudta használni a karját-kezét, az egész kézfeje tiszta ödéma. Lényeg, hogy nem akart menni, aztán megijedt, hogy mégszarabb lett és elment, de előadta a dokinak, hogy miattam nem időzhet, nem mehet el a sebészetre. Mondta, hogy ráparancsolt a Dokink, hogy nincs apelláta, irány a sebészet, inkább töltsek egy egész napot egyedül, mint belehaljon a fertőzésbe és akkor mi lesz velem? Én pontosan ugyanezt mondtam neki itthon. Így végül elment a sebészetre. Kitisztították, bekötözték, meg kapott tetanuszt. Jövő héten kell visszamennie, addig szed antibiotikumot, meg felköti a karját. Az én kezem semmi az övéhez képest, de azt mondja lehet, hogy nekem is kellene tetanusz, mert picit begyulladt a kézfejem, ahol 3 harapás mélyre sikerült és ott nekem is dagadt. Én tudom használni a kezemet. Nem tudjuk hogyan fogunk feljutni Pestre velem, mert még mozgatni se' tudja a kezét, szóval esélytelen vele tolószéket tolni, meg fel-le emelgetni a padkáknál, járművekre. Gondolom majd megkéri a Kriszt, hogy vigyen fel, meg hozzon minket vissza. Szerintem már mindegy, mert a Doki azt mondta neki tegnap, hogy muszáj mennie, mert hétfőig baj lehet, szóval velem is lehetne addig, akkor meg már hiába is kapnék oltást, de egyelőre semmi jele a bajnak, nincs lázam, nem érzem magam furcsán, görcsroham sem jelentkezett. Azonnal lemostuk, lefertőtlenítettük a sebeket, mondjuk neki így is durván begyulladt, de ő durvábban kapott a macskától. Nem is tudom, hogy én kaphatnék-e oltást immunbetegségek mellett? Azt mondta majd ma felhívja a Dokit és megkérdezi, de ma szombat van. Szerintem ha kellene, vagy lehetne, akkor mondta volna a Doki, hogy nekem is adassunk, mivel mondta neki az öregem, hogy engem is kiosztott a macska, csak lightosabban.

Tegnap éjjel jól összebalhéztunk. Egy rohadt szál cigin. Hihetetlen. Nem ezen van a hangsúly, hanem amit feltételezett rólam, meg ahogy viselkedett. Magának csinált tojásrántottát és kérdezte, hogy kérek-e? Megkívántam, kértem. Nem tudtam megenni mindet, így elkérte és a kenyérszeletemet is odaadtam. Elvette, de a franc figyeli, hogy hová teszi le, aztán kereste a cigijét. Kérdezi, hová dugtam? Mondom sehová. Azt mondja ott volt az asztalon, nem tűnik el csak úgy. Mondom nem tettem el onnan. Elment wc-re, jött vissza és számonkérően kérdezte, hogy na, hol van az a cigi? Mondom mit tudom én, ahová elkeverte. Elkezdett gyanúsítgatni, hogy eldugtam a cigijét. Nem hitte el, hogy nem, én meg begőzöltem a gyanúsítgatástól, meg attól, hogy készpénznek vette, amit a fejébe vett, meggyőzhetetlen olyankor, szóval teljesen beronyózott, ordított, hogy direkt eldugtam, csak én lehettem, mert "mindig pofázom a cigiért, biztos nem akarom, hogy rágyújtson". Mondom Atyaúristen, szerinted akkor eddig hogy-hogy nem "dugtam el" egyszer sem? Elkezdi mert biztos mostanra untam meg, hogy befüstöl. Az agyam forrt, hogy nem tudom tisztázni magam és amúgy is allergiás vagyok arra, ha meghazudtolnak, meg elnyomnak, főleg ő, mivel mindig is ezt kaptam tőle. Nyomta a hülye elméletét és hogy szedjem elő, mert akkor mindent felforgat (már a konyhában elkezdte), nálam is feltúr mindent és ha nem lesz meg, én fogok mindent átnézni centiről-centire, meg hogy elengedi a macskámat, szóval jobban járok, ha befejezem a sumákolást. Nem normális! Már üvöltöttem, hogy ha nálam volna, akkor már rég' visszaadtam volna, szerinted hagynám, hogy cirkuszolj feleslegesen?! Azt mondja a cél érdekében ki tudja? Szerinte színészkedem és roppant meggyőző az alakítás, hogy még tombolok is. Leordítottam, hogy utálom és kezeltesse magát. Mindent üvöltve mondtam el, kijött minden eddigi dühöm, még én is meglepődtem, hogy mit hozott ki belőlem. Jött, hogy ne ordítsak, mit képzelek, higgadjak már le és nekem kell kezelés. Az igazságtalanságot, alázást, elnyomást, meghazudtolást amúgy is rühellem! Főleg tőle. Mondom fogd már fel, hogy nem tudom hol van a nyüves szál cigid, szerinted ki cirkuszolna potyára?! Nyomta tovább, hogy nálam van, én meg kérdeztem, hogy látod nálam valahol a rohadt cigidet?! Azt mondja sehol nincs. Mondom igen, biztos lenyeltem... Csak nyomta a hülye tévképzetét. Gyűlölöm, mikor csak a maga elmélete lehet a tuti és mindenkit elnyom, aki mást mond. Aztán talált dohányt, elkezdi "nem b@sztál ki velem, rágyújtok". Mondom leszarom, egészségedre. Már semmit sem szóltam, ő időnként hozzámszólt, mintha mi sem történt volna, aztán egyszercsak benyit és röhögve mondja, hogy "megvan a cigi, rátette a szelet kenyeret". Mondtam neki, hogy látszik, hogy nem ismersz, mert az őszinte reakcióimat, testbeszédemet sem ismered fel, ha így volna rájöhettél volna, hogy igazat mondok. Mondta meglepődve, hogy milyen szenilis. Bocsánatot kért amolyan "csináljunk úgy, mintha komolyan gondolnánk" stílusban, meg is mondtam neki, hogy hamisan nem ér semmit, mondani mindent lehet, a tettek mutatják meg az igazságot. Egyből visszavett. Amikor belátta, hogy tényleg nem én voltam, azt mondja hamis bűnbánattal, hogy "akkor kell hoznom édességet" (mert este, amikor hazajött hozott 3 tábla csokit, meg egy csomag zselés cukrot.) Mondom neki nem kell, nem vagyok óvodás, ennyivel nem tudsz lekenyerezni. Egyszer már ezt eljátszotta a pénzével is, az szarabbul esett, mert tolvajnak nézett. Mikor előkerült, bocsánatot sem kért. Most ha hamisan is, de kimondta, ami egy egoista, nárcisztikus embernek nagy érvágás lehet. Nem fűlött a foga ahhoz, hogy erre a szintre ereszkedjen. Máskor is keresett már rajtam valamit, az is meglett, de hiába mondtam ezt is tegnap. Ebből is látszik, hogy nem ismer. Minek néz engem?! Ne magából induljon ki, én nem vagyok hazug, sunyi, haszonleső. Tudhatná, hogy adok, nem pedig elveszek. Különben is ő az, aki folyton turkál a holmijaim között. Előbb a saját portáján kellene körülnézni.

Kaotikus napom volt

Felvette a nyúlcipőt az idő. Itthon mindig "elfelejtődik" a születésnapom (is), mióta az Anyu nem él, mert az öregem nagy ívben tesz rá (nem bánt ez), szóval nem szokott izgatni engem sem, nem szoktam megtartani, de a barátok, ismerősök nagyrésze mindig felköszönt, ezt azért megköszönöm és értékelem.
Mikor megláttam a kollázsokat, amikbe a Tesóm beszerkesztette a Gergő képét, az Anyuét, a Szabinát & engem ábrázolót, a kutyámról készülteket, jó érzés fogott el! Aztán jött a következő meglepetés, egy videóüzenet, amiben szintén köszöntött, majd ráirányította a kamerát egy általa készített tortára, amin és ami körül gyertyák égtek, meg papíron üzenet szólt nekem, közben énekelte a Happy Birthday-t. Ezek után méginkább letojom, hogy az "apám" leszarja ezt a napot is, az számít, aki tényleg szeret.

Fasza nap volt, apám a földig alázott megint, mert nem tetszik neki, hogy el akarok költözni. Elkezdte, hogy 2 év múlva oda megyek ahová akarok, de amíg fizetjük majd a ház törlesztőjét, maradjak, mert csak úgy lesz elég a pénz. Vastag bőr van a képén.

A nap következő jó dolga, hogy ránktámadt a Margó, de nem úgy, mint máskor. Giga tombolást vágott le. Teljesen elborult az agya. Mindig voltak ilyen kitörései, de ez a mai elképesztő volt. Apám a Fricinél cserélt almot, aztán ment hozzá is cserélni. Egyszer hallom, hogy ezerrel fúj, nyávog, vagyis inkább visít dühösen és nagy robaj van, ahogy apámra támadt és küzdenek, meg apám a nevét kiabálja. Felpattantam, ki akartam menni, hogy segítsek, de mire felültem az ágyban, a macska berohant felborzolt farok- és hátszőrrel, aztán rákapott a karomra. Belevájta a karmait-fogait, rákiáltottam, meg le akartam rázni, de erre csak erősebben mart, közben apám berohant és próbálta leszedni, de semmi nem hatott. 4-5× is rámart a karomra, de úgy, hogy rongyosra szaggatta a felsőm ujját. Apám szarabbul járt, szarrá marta a karját, ömlött belőle a vér, most úgy néz ki, mint aki valami balesetet szenvedett. Nekem csak pár mély árkot vájt az alkaromba, meg a kézfejembe mélyen beleharapott párat. Becsuktuk a dühöngő macskát, lekezeltük magunkat Betadinnal, aztán kinyitottuk a bejárati ajtót, hogy kimenjen, gondoltuk kinti macska lesz belőle inkább, de még mindig ránk vadászott. Nem tudom mi lelte. Apám szerint a Frici szagára gerjedt be. Őt már bántotta 1-2 hónapja, a szeme sarkába mart, meg kitépett egy adag szőrt a nyakáról. Azóta lettek különcsukva. Mondtam én, hogy baj lesz, mert a Margó féltékeny lesz, mivel 7 éve itt van. Őt is a Gabi adta ide, mert "hülye macska." Nem volt hülye, ő tette vaddá, mivel nem jól bánt vele sem. Mikor mondtuk neki még korábban, hogy nem jönnek ki, az volt a reakciója, hogy "a Margitot b@sszátok ki a p!csába, az úgyis hülye!" Gratulálok! Megmondtam, hogy nem (főleg hogy már az én macskám) és apám sem volt hajlandó.

Más témák:

Malacunk van. Tényleg ehetne már szerencsénk. Komolyra fordítva a szót, tényleg van egy malacunk. Már jópár hónapos, csak mindig elfelejtettem említeni. A Pistiéknél van, tőlük vette meg az "apám", de mivel nekünk nincs ól, ott lakik. Fizetjük neki a kaját, meg a tartással járó dolgokat. A Pisti hogy tudja melyik a miénk, elnevezte apámról. :-D Alig röhögtem, mikor meghallottam. Milyen már egy Gyuszi nevű malac? :-D Szerencsétlen nemsoká' levágásra kerül, pár hónap kb.

A ház egyre szarabb, a talaj mozog alatta a sok esőtől, mert okosan alap nélkül építették egy olyan területre, ahová sok eső jön le a magasabb területekről. Faházat ilyen helyre, alap nélkül? Jár a keksz! (Mondjuk villámhárító sincs.) Alá van mosódva. Van, hogy - nem túlzok - ~10 cm esőben áll a ház. El is van rohadva alul, vajon miért? A kisszoba padlója megsüllyedt, onnan az ablakon kinézve meg pont látni a melléképületet - amivel az volt a terv, hogy az én rezidenciámmá lesz alakítva - és a falán vízszintesen végighúzódik egy kb. fél cm vastag repedés, ami a múltkor még nem volt ott. A falak folyton mocorognak, pl. a múltkor alig lehetett csukni a fürdőszobaajtót, mert nem illeszkedett a keretbe az elcsúszott falak miatt, majd pár napja megint simán csukódik. Volt jó nagy szélvihar tegnapelőtt, gondolom megint megmozgatta a házat és visszaállt, de ez így nagyon nem oké. Kb. 2 napja meg éreztünk-hallottunk egy nagy döngést, behatárolni nem tudtuk, de mintha a tetőről jött volna. Öregem kirohant szétnézni, azt hitte a kémény nyeklett el, de az áll. Nincs padlásfeljáró, be sem lehet nézni a tető alá, csak ha megbontjuk a homlokzaton a deszkákat. Reped, recseg minden, minden neszre feszülten figyelünk, idegőrlő. Minden nap ajándék, amit ez a ház állva tölt. Végre az öregem is nekilátott keresgélni (jó reggelt), de miért? A Gabi miatt. Történt ugyanis, hogy kieszelte a Gabi, hogy mivel eladja a lakását (van most egy potenciális vevő), olyan házat vesz, ahol elférünk mi is. Apám persze rábukott az ajánlatra, mint kígyó a zsákmányára. Forog a gyomrom. Mondtam is neki, hogy nem a Gabi feladata volna megoldani az életünket. Annyira gáz, hogy mindig Ő húz ki minket a fosból és az tetézi a szégyent, hogy az "apám" már természetesnek veszi. Bármi van, "majd a Gabi ad", "a Gabi segít", "a Gabi megveszi", "kérek a Gabitól", stb. szóval most házat keresgélnek, mert februárra talán már lezajlik a lakáseladás és lehetne költözni, csak addig tartson ki ez a szerencsétlen a fejünk felett! Én nem akarok velük költözni, addig találnom kéne megoldást. Éltünk együtt 3 évig, de érzésre 30 volt az összeférhetetlenségük miatt. Nem kell megint a napiszintű veszekedés, apám papucsoskodása, csak hogy jó legyen a Gabinál, az sem kell, hogy továbbra is megtűrt személy legyek, csak mert a pénzem azért kell. A Gabira is ezért tapad csak. Inkább eltűr mindent, meg puncsol, engem is lealáz, hogy a Gabinál jól álljon. Kérdeztem tőle a múltkor, hogy ha a Gabi a kútba parancsolna, oda is gondolkodás nélkül ugranál? Azt mondja nem, de mivel ő segít nekünk, így a kedvében kell járni. Mondom ez a ciki, hogy Ő mos ki minket a szarokból! Rám ordított, hogy nélküle már rég' megdöglöttünk volna! Mondom neki, hogy pont ez az, nem gondolja, hogy ez gáz? Meg hogy így sosem lesz életünk? Választ persze már nem kaptam. Cigizett megint a házban (jó, hogy a panelban fogadkozott, hogy itt majd kimegy). Szóltam érte, meg kérdeztem, hogy amikor a Gabi szól a cigiért, arra hogy-hogy odafigyel és tiszteletben tartja? Azt mondja "mert ő visszatartó erő". Mondom kösz' szépen, én nem vagyok? Az érsebész megtiltotta a passzív dohányzást is, asztmám is van, tudja ezeket, de neki csak a Gabi a visszatartó erő. Mondtam, hogy menjen a pokolba. Na, mindegy, tehát nem költözhetek velük, mert szarabb sorom lesz, mint most. Biztonságos házban lennék, meg rendes körülmények közt, mert legalább a Gabi miatt nem mocskolna, meg a mindennapi alapszükségletekhez meglennének a dolgok, de sokra megyek ezekkel, ha a stressz végül kinyír. A Gabi irányítani akarja az életünket mindig, azt is megmondja mit szeressünk, az "apám" meg marionett báb módjára hajbókol is neki. Elég volt az a 3 év, amíg együtt éltünk és az a +3 év, amióta ugyan külön vannak, de mégsincs saját életünk, mert nincsenek saját döntései az öregemnek, úgy ugrál, ahogy a Gabi fütyül. Nem fogok így élni tovább, márpedig ha összeköltözünk, teljes lesz köztük a szimbiózis és szarabb lesz a légkör, meg minden. Bőven elég a stresszből, elnyomásból, pont ezt akarom magam mögött hagyni, akkor nem fogok ugyanabba belemenni. Most már nem foghatja majd az egyedüllétre, hogy szemét vagyok és magára hagyom (ő már régen magamra hagyott, pedig itt van, meg nem gondolhatja komolyan, hogy egész életemben vele maradok, az élet rendje a leválás, különösen ha szar otthon), ott lesz a Gabi. Úgyis Ő a minden neki, hát most ott lesz. Eddig magamra hagyott mindig, ha róla volt szó, akkor most nem kell megjátszani a mártírt, ahogy eddig nem hiányoztam, most sem fogok. Neki csak a pénzem hiányozna, meg hogy valaki legyen vele. A nagy lóf@$zt fog tovább kihasználni!

Nem hagytam magam a földön heverni, mert ugyan nehéz volt erőt venni magamon, de megérte, stabil vagyok abból a szempontból, hogy a szuicid gondolatok, a random kiakadás, meg az étvágytalanság elmúlt.

Fizikailag érdekesen vagyok.
Lehet, hogy mászkál bennem valami, mert a nyaki, hónalji nyirokcsomóim fájnak, meg be-befigyel egy kis hőemelkedés és időnként olyan erősen szédülök, hogy olyat érzek a fejemben, mintha megcsavargatnák, összenyomnák az agyamat, meg mintha a szemeim felakadnának és mágnes húzná be őket az agyamba. A gondolataim, tudatom is lelassul olyankor.
Amit nem tudok hová tenni, az a testem különböző részeiben (törzs, karok, lábak) lévő izomláz. Még ha csináltam volna bármit, akkor érteném.
A másik, hogy megint itt van az az ólmos fáradtság. Folyamatos, hiába alszom, meg pihenek. Tegnap agyilag is 0 voltam, mint akit leszedáltak. Úgy tudom tipikus az immunbetegségek nagyrészében az állandó fáradtság, de fene tudja mitől van most. Próbálok pihenni, már amennyit lehet "apámtól", meg az állatoktól.
Az étvágyam kicsit jobb és a lábujjam is majdnem rendbejött, aminek lefagyott egy része. Azt mondta a múltkor a Dokim, hogy nyugodtan kezdjem el a Pentoxyfillint, nem olyan veszélyes, mint ahogy le van írva.