Abszurdum

Megint nem tudnak simán menni a dolgok. 👏

Nem tudtunk elindulni Pestre, mert mindennap rosszul vagyok szívügyileg is, meg görcsrohamok is jönnek (tegnap is jött 2) és alig tud a szervezetem stabilizálódni ilyenkor. Amíg ez megy, addig nem tudok utazni, bár most kiderült, hogy nem is kell ész nélkül kórházba rohanni, de erről majd később.

Beszéltem tegnap az Andrással, hogy ma nem fogunk tudni utazni (bár már elmondtam neki többször, hogy a szervezetemtől függ minden, ő mégis erőltette, hogy márpedig hétfőn, vagy kedden fel KELL utaznunk, nincs apelláta). Mondtam neki tegnap este, hogy ahogy előre jeleztem a bizonytalanságot, be is igazolódott, hogy beláthatatlan ideig nem tudunk elindulni, ezért kérem, hogy mondja le az időpontot (már az is nonszensz, hogy kizárólag ő beszélt a dokival, lebeszélte a hétfői, vagy keddi időpontot a tudtunk nélkül, meg neki kellett az adatokat megadnunk, amiket továbbított, stb. ahelyett, hogy kapásból megadta volna a doki nevét és telefonszámát, hogy mi intézhessük a dolgokat). Felkapta a vizet, hogy ne szórakozzunk vele, nem ezért intézkedett és most beég miattunk, mert mondhatja le az időpontot. Egyrészt nem szórakoztunk vele, mivel már az elején azzal kezdtem, hogy csupán egy elérhetőséget kérünk, nem konkrét időpontot, másrészt azt is megmondtam, hogy bizonytalan ideig nem is tudok utazni, ezért sem lehetne még időpontot kijelölni. Mindent figyelmen kívül hagyott és intézkedett, minket kész tények elé állítva, hogy hétfőn, vagy kedden mindenképpen utazzunk! Hiába mondtam, hogy ha tudunk, megyünk, de csakis akkor lehet, ha stabilizálódik annyira a szervezetem, hogy kibírja a hosszú utat. Ezt valahogy egyik alkalommal sem akarta meghallani, amitől fater is bepipult tegnap este és azt mondta hagyjuk az egészet, majd ma felhív egy magánorvost és inkább oda fog elvinni. Érdekes, most megfelelt volna a Palin kívül más is, még a drága magánellátás is? Eddig mi a tökömre várt?! Ennyi erővel már 2 éve is mehettünk volna, amikor kiderült, hogy gáz van, meg akkor az Andrást sem kellett volna ezzel az üggyel terhelnem, bár tényleg nem azt kértem, hogy intézzen mindent helyettünk, csupán egy elérhetőséget kértem, de nem adott, hanem ő kezdett mindent leszervezni, kiszelektálva azt a tényt, hogy jelenleg NEM vagyok szállítható állapotban, legalábbis nagyon rizikós lenne. Azt sem értette meg, hogy a betegszállító egyrészt nem visz fel Pestig, másrészt az nem is mentőautó, amiben van mindenféle eszköz és gyógyszer, ha netán baj van. Csak azt hajtogatta, hogy márpedig mennünk kell.

Most végre kész' volt a faterom is aktivizálni magát, de közben én ma reakciót kaptam fb.-n, jelentkezett a Pali, akit kerestünk, szóval megvan a Doki! 👍 Kérte, hogy adjam meg apám számát, megadtam és fel is hívta fatert. A viszontlátás... akarom mondani a viszonthallás öröme után rámtértek és ugyan a Pali már nem belgyógyászként, hanem háziorvosként praktizál, de megpróbál segíteni, hogy jó kezekbe kerüljek. Egyből felfogta Ő is, hogy nem tudunk órákig utazni, amíg instabil a szervezetem. Meglepő mód' emlékezett rám, pedig óvodáskoromban látott utoljára. Állítólag nehéz terep vagyok a kórságaim természete miatt, de próbál segíteni, ma beszélt egy kardiológussal Ő is (elkérte ő is a leleteimről a fotókat) és visszahívta fatert. Állítólag azok az eredmények tényleg "csúnyák", de ugye a 2 évvel ezelőtti, aktuális állapotot tükrözik (bár van, ami állandó, pl. a szárblokk), viszont nem ég a ház, nem kell azonnal rohanni. Nem azt mondom, hogy nem komoly a helyzet, mert az, hanem azt, hogy nem annyira égető, hogy 5 órás útnak tegyünk ki egy jelenleg instabil szervezetet. Beszéltem tegnap a Dokimmal is és ő is azt mondta, hogy eszünkbe se jusson bárhová is elindulni, amíg instabil vagyok. Nyilván látnia kell kardiológusnak a jelenlegi állapotot is, de a Dokik szerint nem kell csapot-papot eldobva rohanni Pestre a kórházba és nem is szabad addig utaznom, amíg a szervezetem ilyen instabil, viszont a helyzet komoly és minél előbb kell friss EKG, ultrahang, stb. A nagy lényeg tehát az, hogy jól tettük, hogy nem kockáztattunk és indultunk el erős görcskészség, meg a szívtájéki bulik ellenére, mert nem vagyok közvetlen életveszélyben (de amíg 2 napig ebben a hitben voltunk, megettünk egy jóadag 'ideget' 👏). Tökölni sem szabad persze, de amint tudunk, megyünk. Nem is értem miért nem adta meg nekünk a doki elérhetőségét az András? Sok félreértést és hajszálat spóroltunk volna meg, illetve utóbbit csak én, mer' fater kopasz. Nyilván semmi sincs rendben továbbra sem, de nem mindegy, hogy kb. azt hallja az ember, hogy "hétfőn rohanjatok a kórházba, mert a doki frászt kapott a leletek láttán", vagy pedig azt, hogy "valóban csúnyák az eredmények, de azért rohanni nem kell". Ahogy mondtam, ezek már 2 éves leletek és ha a keletkezésükkor akut életveszély állt volna fenn, már nem firkálnék itt, de ebbe mi nem gondoltunk bele, mert annyira felspannolt minket az András, hogy csak az volt bennünk, hogy sietni kell. Csak lehiggadva jöttünk rá (meg a Dokik véleménye is megerősítette), hogy ha akkora lenne a baj, akkor egyrészt már a lelet elkészülésekor bezavartak volna kórházba, másrészt nem is éltem volna meg az elmúlt 2 évet sem. Valamelyest megnyugtató, hogy megéri még tartós tejet vennem, meg a Pali már intézkedik - de ő legalább úgy, hogy figyelembe veszi, hogy nem tudunk még elindulni. Most az van, hogy várunk és addig is talán degenerál... vagyis regenerálódom. 😁 Ez a tömény stressz is sokat rontott a helyzeten, de amióta lejött a vállunkról az a nyomás, hogy sürgetve vagyunk és tökön-rozson át is utazzunk fel Pestre, nem baj ha útközben rohamot kapok, vagy a szervezetem összeomlik, valamint a "nagyon vészes" helyzet képét felváltotta a "vészes, de nincs akut életveszély" képe, azóta egy kicsit jobban vagyok. Abban maradtak fateromék, hogy holnap, vagy holnapután visszaszól a Pali, hogy mire jutott és várunk, amíg a szervezetem elbírja az utazást.

Ez a rohadt frontsorozat tesz oda, mert mielőtt beindult, szinten voltam. Azóta vagyok használhatatlan, meg enni sem bírok, csak könnyű dolgokat, mint szalvéta, vatta... na, de viccen kívül csak levest, joghurtot, kekszet, ilyesmiket fogad el a szervezetem. A kaja gondolatától is kb. okádnom kell. Megpróbáltam tegnapelőtt egy szendvicset beburkolni, de pár falat után rosszul lettem, meg tegnap egy kispoharas joghurtot 3 részletben tudtam csak megenni, nem bírja el a keringésem a kajálást sem. Ez sem új, szokott ilyen lenni, úgyhogy ilyenkor semmit nem erőltetek, nem is szabad, viszont amikor csak tudok, eszem akármit és akármennyit, a Doki is azt mondta, hogy ha csak pár falatok mennek, akkor annyit egyek, de egyek. Innom kell tápszert is. Szigorú kíméletre is vagyok ítélve, amit próbálok betartani, bár most nem nehéz, nem esik jól nyüzsögni.

Természetesen és szokás szerint a pozitív gondolatokkal és hozzáállással is azon vagyok, hogy kijöjjek ebből az újabb hullámvölgyből, de ha a légköri viszonyok stabilizálódnak valamelyest, nagy valószínűséggel én is újra erőre fogok kapni, mert tényleg csak azóta vagyok rottyon, amióta ilyen szeszélyes az időjárás. Nem tudom mikor leszek jobban és a kórházi 'buli' is meddig tart majd, de jó volna május közepe felé már szabadlábon védekezni és legfőképpen használható állapotban lenni, mert megint lesz repülőnap. Tegnap-tegnapelőtt is volt, májusban meg Kalocsa-Foktő lesz a helyszín és ott lesz Besenyei Péter is, jó volna, ha eljutnék! 👍 Ugyan legalább 2,5 óra innen Kalocsa, de amikor stabil vagyok, bírom a Pestre vezető 4-et is, szóval ha addigra szintbe kerülnék, eljuthatnék a repülőnapra. Már ha elvinne fater, mert eddig alig vitt el bárhová, de most olyan, mintha ráébredt volna, hogy nincs vesztegetnivaló idő. (Persze senkinek sincs.) Az eddigi tapasztalataim alapján nem számítok arra, hogy elvisz, de azért reménykedem benne, hogy ezúttal mégis. Röhögött tegnap, azt mondja "te tényleg nagyon rapszodikus vagy; most tértél magadhoz a rohamokból, de már azon agyalsz, hogy repülőnapra mész..." Mondom neki jó reggelt, Magyarország, mindig is ilyen voltam. 😁 Elég furcsán viselkedik. Eddig a cseh 2-t nézte, vagy nem tudom, de mindig Pató Pált játszik, meg leszarja a fejemet, de most, hogy bekerült nála a zabszem, már kész magánellátásra is áldozni, meg ma kicsit bőgött. Nem igazán értem, hogy miért csak akkor kap észbe és akkor kezd el odafigyelni, amikor forró a talaj. Én nem aggódom, pláne nem kesergek, nem érdekelnek a jóslatok, az érdekel, ami MOST van! A mentális erőm stabil, egyelőre a fizikumom is kitart és azon vagyok, hogy ez ígymaradjon! A mának, az életnek van itt az ideje, neki is mondtam. A Dokim most is mondta, hogy az akaratom tart fenn, hát akkor ezen nem fog múlni a dolog, mert ugyanúgy megyek tovább, ahogy eddig. Ami ellen tehetünk, azon kár agyalni, meg keseregni, amire viszont nincs befolyása az embernek, azon meg nem érdemes darálni. Egyelőre most jussak el a vizsgálatokig, aztán majd kiderül merre tovább. A fejletlen erek + erős Raynaud + neuropátia a Pali szerint feladja a leckét a pacemakert illetően, de amíg nem csekkoltak le alaposan, addig semmit nem lehet kijelenteni; azt sem, hogy be lehet-e ültetni és azt sem, hogy nem és pontosan emiatt pozitív vagyok, hiszem, hogy sikerülni fog!

Kórház

Kabaré, ami megy nálunk állandóan. Mint kiderült, nem jó telefonszám van az öregnél, így nem érte el a Palit. Fateromnak nincs Facebookja, nekem viszont van, úgyhogy rákerestem a Doki nevére és 5 találatot adott ki, abból 1-nek van profilképe, ami alapján apám kizárta az illetőt, így a maradék 4 db profilkép nélkülinek írtam az öreg nevében (odaírtam azt is, honnan az ismeretség, hogy ha valamelyikük tényleg a Doki, akkor tudja ki keresi). Ketten reagáltak, hogy nem ők azok, a másik két profiltól egyelőre nincs reakció, de közben más úton is próbálkoztam. Már rég' megtehettem volna ezeket, ha nem tart abban a hitben az öreg, hogy fel tudja venni azzal az adott dokival a kapcsolatot. Egy kedves Ismerős ajánlott magándokikat, de fater azt az utat is kizárta, úgyhogy kutakodtam az emlékezetemben, hogy kiket ismerünk, akik közül valaki tudhat jó dokit ajánlani és eszembejutott egy régi ismerős. Felkerestem és azt mondta tud segíteni. Fater várt volna tovább, hogy nemsokára úgyis megyünk a Dokimhoz kontrollra és majd vele beszélünk, de mondtam neki, hogy egyrészt ő nem tudott egy konkrét kardiológust ajánlani, másrészt NINCS IDŐ mégtovább várni. Előadta a nagynénémnek, hogy gáz van és NEKI más sem hiányzik, mint hogy valami történjen, de közben meg fel sem fogja a helyzetet, vagy nem tudom mit gondoljak, mert ez a Pató Pál mentalitás, meg az órákig felügyelet nélkül hagyás ellentmond annak az aggodalomnak, amiről beszél. Ha valóban aggasztaná a helyzet, nem így viselkedne, vagy tényleg fél, de akkor meg talán annyira, hogy inkább tagad. Na, a lényeg, hogy az ismerős azt mondta tud valakit, beszél vele. Egyrészt örültem, másrészt dühös voltam, amiért ezt már rég' meg lehetett volna tenni, ha fater nem ágál minden orvos ellen, mert "csak a Palihoz, mert ő tuti érti a dolgát!" András kérte a tüneteimet, meg fotót az EKG leletekről, hogy a Dokinak tudja mondani/mutatni mi a dörgés, úgyhogy leírtam/befotóztam mindent és vártunk. Amikor visszajelzett, azt mondta, hogy a Doki megnézte és állítólag megrémült. Nem fogok hazudni: ettől meg nálam került be a zabszem a helyére. Nem mintha nem fogtam volna fel a Dokim által felvázolt dolgokat, de ugye ő nem kardiológus (bár faszán érti az EKG-t is), ezért amikor konkrétan egy kardiológus mondja azt, hogy rémisztőek az eredmények és sürgősen toljam be a képemet a kórházba minél hamarabb, az nem túl megnyugtató. Ha ennyire sürgető a helyzet, akkor mégmeredekebb lett volna arra várni, hogy "1-2 hét múlva úgyis megyünk a h.o.-hoz kontrollra", meg hogy "bírd ki, amíg használható lesz az egészségügy". Paradox helyzet alakult ki, mert a ketyegőmre vigyázni kéne, ám a Doki rémülete, meg a teljes bizonytalanság olyan stresszt váltott ki, hogy akkor meg attól lettem szarul. 😁 Azé' igyekeztem gyorsan lehűteni a fejemet, mert egyrészt az nem segít, ha az ember berezel, másrészt a ketyegőm jelezte, hogy nagyon nem tetszik neki az izgalom. Egyelőre semmit nem tudunk; hol leszek (elvileg tudjuk, de volt már, hogy átvittek máshová, bár remélem most nem fognak), meddig leszek bent és hogy mire jutott a Doki az EKG-k láttán (csak annyit tudtunk meg, hogy "megrémült"), nem tudni mit csinálnak majd velem; tényleg Terminátort faragnak belőlem (élő szövet leszek a fémen), vagy esetleg mással próbálkoznak, ne adj' Isten hozzám sem nyúlnak, mert az ereim annyira gázosak. Ne kapjunk nagyon rossz hírt, de mondtam az öregnek, hogy ha mégis, akkor nem akarom kórházban tölteni az időt és azt mondta, hogy tudja, ő sem akarja azt, szóval azért valami csak van benne irántam, meg legalább azt felfogja, hogy azt az időt már tényleg nem veheti el tőlem sem ő, sem más, mert jogom van itthon tölteni a megszokott és ettől biztonságos közegben, a szeretett állataim társaságában. Ez nem pesszimizmus, hanem a tények és természetesen a legjobb kimenetelben bízom, de mindent számításba kell venni. Egyszer megnyugszom és a szokásos optimista fazon vagyok, aztán beindulnak a fogaskerekek, de olyankor igyekszem lehűteni a fejemet azzal, hogy ott biztonságban leszek, mert bármi van, (jó esetben) tudják korrigálni, meg ennél a jelenlegi állapotnál csak jobb lehet, valamint hogy ha tényleg be kell és be is lehet tenni a pacemakert, akkor is ébren leszek, ergo talán túlélem, mert nem nagyműtét. Szokatlan tőlem ez a váltakozó hozzáállás, mert mindig pozitív vagyok és nem szoktam félni, de most először arconcsapott a dolgok súlya. Ettől függetlenül most sem pánikolok és nem adtam fel, nem is fogom, igyekszem a szokásos önmagamat megtalálni. Azért a poénkodás, röhögés, feketehumor nem hagyott cserben, szóval tartom magam továbbra is. Kavarognak bennem dolgok, de igyekszem egyeseket elhallgattatni, másokat megerősíteni és azokra koncentrálni. Valószínűleg azért is reagálom le ilyen szokatlanul a helyzetet, mert teljesen vakon vagyunk egészen addig, míg be nem kerülök és el nem mondják mit gondolnak, mik a lehetőségek és a kezelési terv, a bizonytalanság pedig senkinek sem használ, de a magamfajta BPD-s számára gyilkos. A másik stresszforrás, hogy 1 hete is jött 2 görcsroham, meg tegnap is 3 és alig tudott a szervezetem stabilizálódni (pont ezért sem tudtunk mostanában Bajára sem átmenni, előtte meg fater húzta az időt mindig), most viszont nem is 2× 50 perces utat kell megtenni + a hivatalban időzni, hanem 4 órát kell Pestig utazni és ott is 1-et, hogy helyben legyünk, szóval kemény menet lesz ilyen instabil állapotban, de most is előveszem a pozitív figurát és Isten is velem lesz, mint mindig! Hiszem, hogy bírni fogom, meg hétfőig jobban is lehetek annyira, hogy ne legyen gond, mivel 'csak' a frontok raktak mostanság a szokásosnál is jobban takarékra, szóval ha a légköri viszonyok javulnának, megint jobban lennék. Holnap szigorú fekvés lesz, hogy minél több energiám maradjon az utazáshoz. Ugyan még nem tudta megmondani az András, hogy hétfőn, vagy kedden kell a kórházba bemenni, de még beszél a Dokival és visszaszól, viszont nekünk mindenképp' fel kell menni Pestre már hétfőn, mert ha aznap kell befeküdnöm, akkor legyünk helyben. Ha csak kedden kell menni, akkor meg hétfőn a Gabinál alszunk és onnan megyünk kedden a kórházba. Hogy meddig kell bent lennem, az majd attól függ, hogy mit mutatnak a friss EKG-k (amiket a Doki látott, azok közül a legfrissebb is 2 éves), meg hogy a többi vizsgálat milyen eredményt mutat és hogyan tudnak stabilizálni. Próbálok abba a reménybe is kapaszkodni, hogy ha tényleg szükséges a "segédhajtómű" és "be is szerelhetik", akkor valószínűleg repülni is mehetek majd! 😉✈️ Épp' ma volt repülőnap a kadarkúti reptéren és nagyon vágytam oda. Remélem összejön az is egyszer és hogy akkor már nem csupán a földről merülhetek bele az álmomba, hanem fel is mehetek egy géppel. 🙏 Itt kell lennem emiatt is, a fogadott Tesóm miatt is (és mindazok miatt, akik kicsit is kedvelnek), az állataim miatt, meg akármilyen fos is az életem és akármennyire az van bennem néha, hogy kell a rossebnek, egy részem még reméli a jobb holnapokat és annak a részemnek vannak még tervei, céljai, vágyai, amiket el szeretnék érni. Amíg az elme, a psziché nem adja fel, addig a test sem! Vágom, hogy az sem bírja a végtelenségig, de sokat számít az akarat és a gondolatok! Rajtam sosem fognak múlni a dolgok, ezután is beleadok anyait-apait. Nem fogok hazudni most sem, férfiasan bevallom, hogy kicsit megijedtem és már-már félni kezdtem, de talán így a poszt végére sikerült felülkerekednem rajta. Muszáj! Luxus ilyenkor minden negatív gondolat és érzelem, mert a szervezet veszi az adást, ezért csakis azt tanácsos gondolni és próbálni kell azt is érezni, el kell hinni, hogy minden rendben lesz! Ha tudok, írok majd ide, ha nem (nem lesz wifi, vagy valamiért nem leszek képes jegyzetelni), akkor pedig majd ha hazatértem, akkor firkálom le a dolgokat. Most viszont az Antonov a hangárba vonul, mer' kezd fájni a búrám is és a neuropátia is durvul, talán kialszom mindkettőt.

Szívügyek

Hihetetlen, hogy fateromnak mindent 999× kell elmondani és 1000×-re fogja csak az adást. Már rég' el kellett volna jutnom kardiológiára, de számára ráért az is, mint minden, pedig nem hagytam békén, csak szokása szerint mindannyiszor lepergette magáról, amiket mondtam. Mostanság megint buli van a mellkasomban nyugalomban is, többször is majdnem lekapcsolják a villanyt, ha állok, vagy felemelek 2-3 kg-t, meg Darth Vader módra fújtatok két szó közt is, párna kell, hogy ne fulladjak fekve és az öreg megvilágosodott, hogy gáz van... Jobb későn, mint soha. Azt mondja "tiszta szerencse, hogy amíg Pesten voltam, nem ájultál el". Mondom az hagyján, a legnagyobb mák, hogy még kitart a ketyegőm, ezért sem jó játék felügyelet nélkül hagynod, mert én nem fogok tudni mentőt hívni, ha beint, de leginkább nem kéne megvárni, amíg beüt a krach! Ezer éve ígéred, hogy beszélsz a Palival (doki, aki az ő volt osztálytársa), beszélj vele végre! (Én nem tudok, mivel a számát nem adja meg, mondván "majd ő intézkedik".) Emellett felfrissítettem az emlékezetét az EKG-k eredményeit illetően is, hogy marhára nincs idő "majd valamikor eljutni" kardiológiára. Azzal jött, hogy "bírd ki, amíg használható lesz az egészségügy!" (Maaargit, nooormális?? 🤬) Egyrészt nekem hiába mondja, hogy bírjam ki, mert ugyan szívós vagyok fizikailag, meg mentálisan is pozitív hozzáállású, de egy ponton kevés az akarat és a fizikai tartalékok, másrészt az oké, hogy az egészségügy (is) romokban van, de nem 5 perc lesz talpraállítani, meddig akar vár(at)ni? Vágom, hogy a háta közepére sem kívánja a procedúrát, de muszáj lezongorázni. Az eredményekkel való (újbóli) szembesülés és az ájulásközeli állapotok megijesztették és felfogta végre, hogy már tavaly is késő lett volna dokihoz jutni, mivel már vagy 2 (?) éve, azonnal kellett volna, amint kiderült, hogy versenyt futunk az idővel. Lehet, hogy az is a 'baj', hogy nem panaszkodom, fizikailag sem hagyom el magam, meg nem pánikolok és ezekkel talán azt a hamis biztonságérzetet erősítettem benne, hogy nincs nagy gáz és van idő malmozni, bár azzal naponta szembesül, hogy a teherbírásom a 0-hoz konvergál, de úgy tűnik, neki ez sem elég, hogy felébredjen. Az ő ingerküszöbét mindig csak valami krízis üti meg, de azt ezesetben nem (sem) kéne megvárni. Továbbra sem vagyok képes panaszkodni, meg félni, viszont ezredszer is megkíséreltem elmagyarázni, mi a helyzet (ha odafigyelne, tudná magától is, de ugye őt csak saját maga érdekli) és talán végre megvilágosodott. Nem hagytam békén, mondtam neki, hogy hívja a Palit. Felcseszett, mert megint a Gabi ügyeivel foglalkozott és amikor a Palival kapcsolatban akartam valamit kérdezni, csendre intett, hogy ne zavarjam, mert "a Gabiét most azonnal kell intézni". Mondom neki, hogy az enyémet meg már vagy 2 éve kellett volna! 🤬 Persze jött a szokásos ordítozás, de nem érdekelt, nem is figyeltem oda. Végül aztán hajlandó volt időt szánni az én ügyemre is és hívta a Palit. Nem vette fel többszöri próbálkozásra sem a telefont, úgyhogy az öreg írt neki, kérte, hogy amint alkalmas lesz, hívja vissza. Nem értem ezt eddig miért nem volt képes megtenni, de a fő, hogy végre elindul valami. Várunk a hívására, bár lehet, hogy azt se' tudja ki kereste, mondtam az öregnek, hogy nem ártott volna odaírni, de ugye jó nárci' módjára azt gondolja, hogy különb másoknál és azzal jött, hogy "őrá hogyne emlékezne!" Egyszer találkoztam Vele, de akkor még óvodás voltam, szóval csak villanásnyi emlékem van róla. Ugyan nem gyerekorvos volt, de nem tudták anyámék, hogy hová vigyenek, mit csináljanak és állítólag fater megkérdezte megnézne-e, ő pedig rendes volt, mert megvizsgált. Én csak arra emlékszem, hogy az ízületeimet nézegeti, meg hogy nála is elkezdett ömleni a vér az orromból, de azt már csak elmesélésből tudom, hogy azt mondta, hogy az elmondottak és látottak nem normális dolgok egy óvodásnál, ki kell vizsgálni. Na, most majd látja, hogy igaza volt. Ő belgyógyász, szóval érti a szívügyeket is, de nyilván egy kardiológusnak a kompetenciája az alaposabb vizsgálat, beavatkozások, stb., úgyhogy Nála nem állhatunk majd meg, viszont valamelyest ő is felmérheti a terepet és javaslatot kérhetünk tőle, hogy kihez forduljunk, aki lelkiismeretes, alapos kardiológus. Ugye a Dokim azt mondta, hogy fárad el a ketyegőm, úgyhogy nincs idő, nem tudom az öreg melyik adást nézte eddig.

Beszéltem a Dokimmal, hogy a Palinak pontosan tudjuk elmondani, mi a dörgés és a következőket dokumentációs céllal jegyzem le magamnak a jelen állásról, meg hátha valamelyik idetévedő/rendszeres olvasónak is segíthet, ha érintett, de valamivel esetleg nincs tisztában, mert a dokik nem mindig magyaráznak. Én is csomó mindent nem értettem korábban, meg volt, amit most sem, de a Dokit megkérdeztem és mostanra képben vagyok, hogy mi mit jelent, mi miért van.

Az EKG-im olyanok - megin' a repülős formám jött elő 😁 -, mint amikor a műszerfalon több hibaüzenet is megjelenik, egyszóval mutatják, hogy ezzel is-azzal is gond van. Az EKG ugye nem egy "statikus fénykép", hanem egy pillanatfelvétel egy folyamatosan változó elektromos állapotról, tehát az, hogy az EKG-görbék és a hozzájuk tartozó leírások változnak, nem azt jelenti, hogy az előző leletek tévedtek, hanem azt, hogy a szív egy dinamikus állapotban van és az enyém jelenleg instabil is. Pl. a pitvarfibrilláció olyan, hogy vagy elkapja a gép, vagy nem (kivéve ha valakinél szinte folyamatos, de szerencsére én azt nem nyertem meg), nálam eddig még nem kapta el, de tudjuk, hogy van, mert az érezhető beremegések a Doki szerint egyértelműen azok. Ugyanez igaz az ST és a T hullám rendellenességeire is, hogy egyszer látszik, máskor nem, állítólag akkor látványos, amikor a tachycardia fennáll. Azt nem értettem, hogy ugye az esetemben fennálló LPFB (blokk az egyik hátsó ágon) egy struktúrális hiba, akkor hogy-hogy' nem látszik az összes EKG leleten? A Doki azt mondta, hogy az ingerületvezetés néha "szakaszos" lehet, magyarul bizonyos pulzusszám felett a blokk látszik, alatta viszont az ingerület még át tud csúszni. Emiatt látszik nálam az EKG-n a "jobbra deviáló QRS" is (a szív elektromos tengelye eltolódott), a másikon pedig kevésbé kifejezett. Mivel nálam az elektromos tengely el van tolódva, meg extradobbanások és vezetési zavarok vannak, egy kismértékű elektródaelmozdulás is látványosan más görbéket eredményezhet, szóval a lényeg, hogy az EKG-elektródák felhelyezése állítólag milliméteres pontosságot igényelne a teljes azonossághoz, ami ugye lehetetlen, magyarul az elektródák helyzetétől is függ, mit lát az EKG gép. Ezt szintén azért írom le, hogy segítsek megérteni, miért kaphat az ember egyszer ilyen, egyszer olyan leletet. A szívem elektromos hálózata hibádzik, ami miatt többek közt pitvarfibrilláció jelentkezik, ami azt jelenti, hogy olyankor a pitvarok nem összehúzódnak, hanem csak remegnek (érezni is lehet, ahogy vibrál a szív), ez pedig rontja a teljesítményt és növeli a vérrögképződés (ezzel a stroke/infarktus) kockázatát, többek közt ezért is kapom a véralvadásgátlót, bár ennek ellenére is volt már rögöm, szóval ez sem 100% védelem, de mégis ad némi biztonságot. A pitvarfibrilláció azért is gáz, mert amikor "remeg" a szív, akkor egyrészt nem keringet rendesen vért és amellett, hogy szarullétet okoz és az előbb említett rögképződés esélye is megnő, mivel pang a vér benne, másrészt amíg 'csak' a pitvar fibrillál, addig él az ember, de ha valamikor beköszön egy kamrafibrilláció, akkor nagy eséllyel game over. Az elektromos zavarból kifolyólag jelentkezik a tachycardia is (a szív túl gyorsan ver), ami azért gond, mert kimeríti a szívet a folytonos rohanás és itt is érvényes, hogy megintcsak nem tud hatékonyan vért keringetni, ha túl gyorsan ver, mivel nincs ideje a kamráknak megtelni vérrel és elegendő vérmennyiségnek kilökődni az érrendszerbe. Az extrasystolék is (pluszütések, nagyobb bedobbanások), megzavarják a ritmust, ami tovább fárasztja a szívizmot, de pont a fáradás is közrejátszik a kaotikus ritmusban, szóval ördögi kör. Az ST és T hullám rendellenesség azt jelzi, hogy a szívizmom nem kap elég oxigént, ami ugyancsak nem használ neki és a Doki szerint valószínűleg már a kamrák fala is rugalmatlanabb. Annyi pozitívumot kiemelt, hogy mivel a vérnyomásom nem magas (mármint állandóan), így nem terheli még az is a ketyegőmet, hogy nonstop nagy ellenállással szemben kelljen pumpálnia. Mindezt megfejeli a fentebb már említett (állítólag ritkább) ingerületvezetési hiba (LPFB), ami miatt a bal kamra hátsó részén az ingerület lassabban, vagy épp' egyáltalan nem halad át a normál úton (olyan, mintha a házban a vezetékek megöregedtek volna és lassabban érne el az áram a lámpához), emiatt kerülnie kell az ingerületnek, viszont a kerülő miatt értelemszerűen késve érkezik és emiatt a késés miatt is felborul a szívritmusom, mert a kamráim nem szinkronban húzódnak össze. Magyarul 'sántít' a szívem. 😁 Ettől érzem állítólag időnként azt, hogy össze-vissza ütöget. Mivel a kerülőút miatt a szívem összehúzódása nem összehangolt és hatékony, ez hosszú távon megintcsak megterheli a szívizmot. 😬 Itt megintcsak befigyel a "jobbra deviáló QRS", ugyanis állítólag kéz a kézben jár az LPFB-vel; a szív elektromos tengelye jobbra tolódik, ami a bal kamra specifikus ingerületvezetési zavarára utal. Ő azt mondta képzeljem el úgy a szív elektromos rendszerét, hogy van egy főút (valamilyen köteg, nem ugrik be mit mondott), ami kettéágazik két szárra és a bal oldali elágazás is tovább ágazik két kisebb 'utcára' (első és hátsó kötegre). Nálam a hátsó van megsérülve (ami a bal kamra alsó és hátsó részét látja el), ami szerinte ritka, mert vastag és kettős vérellátása van, így ritkábban blokkolódik, mint az első, ám ha mégis blokk alá kerül, az általában azt jelzi, hogy a szívizom azon a területen jelentősebb terhelésnek, vagy károsodásnak van kitéve. Az LPFB állítólag önmagában ritka és állítólag általában valamilyen alapbetegség áll mögötte. Nálam a Doki szerint a gyárihibás + Raynaud által megfejelt érrendszer az ok, mert a szív hátsó ága állítólag nagyon strapabíró az előbb említett vastagság és jó vérellátás miatt, szóval ha ez az ág „megadja magát” (blokkolódik, ugye az LPFB lényege pont ez a blokk), az azt jelzi, hogy a szív hátsó fala, vagy a jobb kamra tartós terhelés alatt van, meg ugye nálam a fejletlen/Raynaud által gyilkolt erek miatt az az amúgy "jó vérellátású" ág esélyesen szintén nem kapott rendesen vért és ez nyírta ki. A Doki szerint az érproblémák mellett egy régebbi, lábon kihordott gyuszi is okozhatta a szárblokkot. Mivel hibádzik az ingerületvezetés, a pitvarok nem jól segítenek 'beletölteni' a vért a kamrákba, amiknek így nincs idejük rendesen megtelni, így a vér visszatorlódik a tüdő ereibe és ez okozza a Darth Vadert megszégyenítő fújtatásomat a legkisebb fizikai aktivitásra is, fekve meg főleg, de van, hogy beszéd közben is szavanként kell új slukk. Olyan is van, hogy semmit sem csinálok, mégis légszomjam van. A fekve jelentkező fulladás a Doki szerint azt erősíti meg, hogy a szív bal fele nem tudja elég gyorsan továbbítani a vért, ami így a tüdőben torlódik fel és mivel a bal kamra nem bírja ezt az extra terhelést, a nyomás megnő a tüdő ereiben, ami nehezíti a légzést. Mivel a ketyegőm nem pumpál egyenletesen, az agyam időnként kevesebb vért kap (amit megfejelnek a Raynaud-s keringési zavarok is), így ez okozza a szédelgéseket, bizonytalanságérzeteket, meg az ájulásközeli állapotokat. Hiába 'túlórázik' a szívem a tachycardia miatt, mégis kevés vért juttat a szervezetembe, emiatt az izmaim is el-elgyengülnek és állandóan fáradt vagyok, de hiába alszom el akár nappal is többször, ugyanolyan mosott fosként ébredek.

A nagy lényege az egésznek, hogy a szívemnek extra erőfeszítésbe kerül minden egyes ütés, ettől fárad, mivel a 'vezetékrendszer' egy része nem működik és a ketyegőm próbálja ezt kompenzálni (többek között a szapora pulzussal). A Doki szerint külön-külön az LPFB, vagy a szapora pulzus néha ártatlan is lehet, de nálam több eltérés van egyszerre, amik a NYHA III.-IV. stádiummal együtt azt mutatják, hogy a szív ingerületvezető rendszere több ponton is sérült, vagy túlterhelt, emiatt a szívem tényleg küzd és mivel az elektromos rendszer egy része hibás, igazán nagy gebasz akkor lesz, ha a többi ág is elfárad a tachycardia miatt, mert akkor állítólag olyan ritmuszavar alakulhat ki, ami a ketyegőm leállásához vezethet. (Ezé' kellene a pacemaker.) A Doki szerint ez egy komplex kardiológiai kép, aminél az egyes diagnózisok egymást erősítő (meg egymásból fakadó) problémákat jeleznek és ez a kombináció egy előrehaladott állapotot tükröz, ahol a szív elektromos és mechanikai funkciója is jelentősen korlátozott. (Észrevettem. 😁) Megint azt mondta, hogy a pacemaker indokolt volna az ingerületvezetési zavarok és a szívleállás veszélye miatt, bár még kérdéses, hogy mit mond majd a kardiológus és hogy a szívizmomnak van-e olyan területe, ahová érdemes elektródát tenni. Kérdeztem, hogy mennyire rizikós ilyen tropa erekkel és keringéssel a beavatkozás és azt mondta a Doki, hogy paradox a helyzet, mert egy súlyosan beteg szervezet nehezebben viseli a műtéti stresszt és a sebgyógyulás is lassabb lehet a rossz keringés miatt, ám pont azért van rá szükség, mert a pacemaker az egyetlen esély arra, hogy a keringésem javuljon valamelyest (a Raynaud miatt sosem lesz tökéletes, de a hibás 'hajtóművem" is sokat ront rajta) és kikerüljek ebből a súlyos stádiumból. Kérdeztem, hogy mi van akkor, ha a hagyományos, vénás út nem járható, mert mondjuk a vénám is gyenge és ezért nem lehet azon keresztül bejuttatni a szívbe a kütyü elektródáit? Azt mondta a Doki, hogy vénás ultrahanggal megnézik a nagy erek átjárhatóságát és ha nem opció ott felvezetni, akkor a szívsebész közvetlenül a szív külső falára is rögzítheti az elektródákat egy kisebb mellkasi bemetszésen keresztül. Kérdeztem, hogy az állapoton kívül mi dönti el, hogy beültetik-e? A Doki szerint ilyenkor azt is mérlegeli az orvosi konzílium, hogy túléli-e a beteg a beültetést és ha igen, javul-e annyit az életminősége, hogy megérje a kockázat. Kérdezte, hogy továbbra sem vizesednek a végtagjaim? Mondtam, hogy nem. Ez azért jó hír, mert azt jelenti, hogy a jobb szívfél egyelőre még képes kezelni a folyadékot. Nálam egyelőre 'csak' a bal szívfél elégtelensége dominál; a bal kamra nem tudja rendesen kipumpálni a vért a testbe, így az visszafelé torlódik a tüdő ereibe, ez okozza a légszomjat, az esetenkénti nyugalmi fulladást és a fekve fulladást, a köhécselést, de a jobb szívfelem még elég erős ahhoz, hogy a testem felől érkező vért továbbítsa, így a víz nem reked meg a tagjaimban és a májamban. Azt mondta a Doki, hogy ha eljutok a beültetésig, akkor ez az állapot (hogy nem vizesedem) még előnyös is lesz, mert egyrészt nem feszíti a szöveteimet a folyadék, ergo a sebgyógyulást sem hátráltatná (a szar keringés úgyis lassítja valamelyest) és ezzel együtt a fertőzésveszély is kisebb a műtéti területen, a másik pozitívum pedig az előbb említett dolog: a jobb szívfelem még bírja a terhelést, tehát a ketyegőm 'motorjának' fele még viszonylag stabil. A vizesedés hiánya magyarul nem jelenti azt, hogy a szívem jól van, csupán azt, hogy nálam a probléma a tüdőt érinti, nem a nagyvénás rendszert. A másik ok az, hogy eléggé sószegényen kajálok, ami állítólag itt pont jól jön, ugyanis a só megköti a vizet, de mivel én keveset viszek be, nincs mit megkössön. Mérni viszont kell magam, mert ha 2-3 nap alatt 1,5-2 kg-ot 'hízom', az „rejtett vizesedést" (belső szervek, tüdő) jelez. Ugye van olyan EKG leletem is, amin ott figyel, hogy "low voltage a mellkasi elvezetéseken", ami a Doki szerint azt jelenti, hogy vagy megnyúlt és elvékonyodott a szívizom (ezt majd ultrahangon látják), vagy pedig a tüdőben folyadék van és az 'szigeteli' az elektromos jeleket, így a mellkasfalra már csak gyengébb jel jut ki, ergo vizesedhetek belül és volt is olyan, hogy már ülve is fulladtam és a kórházban látták a vizet, kihajtották gyógyszerrel.

Ez a sokminden együtt indokolja azt, hogy miért érzem magam rosszul nyugalomban is és miért merült fel a pacemaker lehetősége. A cucc célja pont az lenne, hogy ebből az elektromos káoszból egy rendezettebb, hatékonyabb szívverést csináljon. Hülye humora van a sorsnak; keringési zavar tönkrevágja a ketyegőt, de egy károsodott szív sem tud rendesen vért keringetni. 👏 Elvileg nemsokára megyünk a Dokimhoz, majd ő is rámnéz az EKG-val és akkor lesz egy aktuális képünk a helyzetről. Talán a Pali is tud segíteni, majd kiderül.

Azt mesélte fater, hogy jól megvoltak a Gabival, most nem volt vita, amikor nála volt és nem volna rossz (csak túl szép lenne), ha akkor sem ölnék egymást, amikor legközelebb együtt megyünk.

Fater

megjárta Pestet. Tegnap reggel ment fel és ma már itthon volt hamar, mert hazahozták kocsival, amúgy csak este jött volna haza, ha buszozik. Kíváncsi vagyok, hogy engem mikor visz fel kontrollra. Ugyan nem lehetnék felügyelet nélkül, de ha ezt félreteszem és most csak azt nézem, hogy kicsit nyugtunk volt egymástól, az jól jött. Nagyon kellett a béke, meg hogy tudtam nyugodtan aludni tegnap délután. Mindezt megfejeltem zenehallgatással, az (szinte) mindig felpörget és muszáj kicsit lazulni. Ha itthon van, nem lehet kihasználni a hangfal teljesítményét (pedig nem nagy ricsajláda, kis JBL, de jól szól), most viszont lehetett. 👍

Bajára még mindig nem mentünk, szóval még az is hátravan, remélem jól leszek, hogy gond nélkül megjárjuk az utat. Mostanság megint egész' jól vagyok, legalábbis nincsenek görcsrohamok és rosszullétek. Csak a ketyegőm jelzi, hogy létezik, meg a neuropátia.

Megint egy kétballábas szerencsecsomag voltam ma, ami nem nagy dolog, csak azé' írom le, hogy legyen min röhögni. 😁 3× is szétrúgtam az ujjaimat, mert papucsban nem volt ami védje őket, meg el is hagytam a teraszon a félpár papucsomat, mert beakadtam valami lefektetett vasba és vitt tovább a lendület, a pacsker meg maradt, aztán később ugyanabban a vasban elbotlottam (nesze neked, vashiány...) és megöleltem a farakást. Ezt mind ma sikerült alkotni. 👏🤣

Egyelőre az öreg is normális, nálam is kitart még a 'chill', szóval most csak örülök, hogy nyugodtabb vagyok. Igyekszem ezt az állapotot minél tovább fenntartani.

Erre vagyok most rákattanva, behozom ide is, hogy emlékeztessen a pörgésre. 😁

Nem tudok aludni, úgyhogy firkálok

(Áldott, békés Húsvétot kívánok minden kedves rendszeres, illetve idetévedő Olvasómnak!)
Mostanság mesébe illő az alvásom; "hol van, hol nincs". Tegnap reggel óta még egy percet sem aludtam.

​A most következő héten mennünk kell Bajára, ügyeket intézni. Remélem a szervezetem partner lesz és nem fog megtalálni sem a buszon, sem ügyintézés közben egy izmos görcsroham, ami megrángat, mint 747-est a turbulencia, hogy stílszerű legyek. 😁 Nem pesszimista vagyok, csak ez a változékony időjárás eléggé instabillá teszi a közérzetemet és egyik nap semmi bajom, vagy csak enyhe panasz van, míg máskor kifejezetten rosszul vagyok, esetenként roham is megtalál. Remélhetőleg aznap elkerül majd.

​Hiába mondtam az öregnek, hogy úgy kéne Pestre mennünk, hogy a dokihoz is bejussunk (hogy megint stílszerű legyek; csak a kötelező szervíz ideje jött el 😁), közölte, hogy csak adott napon lehet menni, mert a Gabi már kivette a szabadnapot. Hiába mondtam, hogy nem ehhez kéne igazítani a menetelt. 🙄 A választás miatt mindenképp fent akar lenni 12.-én, hogy szavazzon, de az vasárnap lesz. Mondtam, hogy akkor maradjunk hétfőig, hogy be tudjunk menni a Dokihoz, de azzal jött, hogy hétfőn már nincs otthon a Gabi. Volt már máskor is, hogy ő elment dolgozni, de attól még mi ott lehettünk, mert van kulcsunk, be tudjuk zárni a lakást, amikor eljövünk. Összeugrottunk, amiért megmondtam, hogy megint leszarja az én ügyemet, de legalább annyit elértem, hogy állítólag "engem is felvisz nemsokkal később". Kíváncsi vagyok mennyi lesz az a "nemsokkal később"... Oké, hogy most nem égető a helyzet, de volt már olyan is és akkor is váratni akart 1 hónapot (!), mert akkor is azzal jött, hogy a Gabi így, meg úgy, csak aztán sikerült a fejébe vernem, hogy ha komoly a gond (szokatlan szívproblémák voltak), akkor cseszhetjük, végül így vitt fel és ugye ki is derült akkor, hogy tényleg gáz van. Most csak kontroll kéne ugyan, de ugye hétvége lesz pont, szóval nem lesz doki. Ha felvinne, akkor csak egynappal kéne továbbmaradni, így meg dupla utat csinál magának, mert felmegy szavazni, aztán hazajön és majd megint utazhat, ezúttal velem. Mindegy, ő dolga, ha megszívatja magát, de mindenképp' fel kell vinnie!

​Jóideje nem jártam pszichomókushoz sem, mert - hogy ismét repülős hasonlattal éljek - a "robotpilóta" megoldotta a dolgokat. Még mindig arra vagyok kapcsolva, de mostanság párszor majdnem lerántottak dolgok, amiket helyre kell tenni. Múltkor kértem időpontot, júniusra kaptam csak, de legalább van, viszont már nem az eddigi doki fogad, úgyhogy újra el kell mondanom ezt-azt, hogy képbe kerüljön az új. A blokkok mindig védenek, de hátha most enged valamelyik és ezúttal ez a doki tud velem kezdeni valamit. Eddig az arcommal már egybeforrt álarcot sem voltam képes levenni még ott sem, ahogyan a négyhetes terápiákon sem, de mostanság kattant valami a toronyban és kész' vagyok félrehúzni, mégha kényelmetlen is lesz, meg kemény lesz szembenézni dolgokkal. Az oké, hogy csomó tudatalatti védekezőmechanizmus is aktív, viszont eddig vasszigorral tartottam magam tudatosan is, de mostmár be kell látnom, hogy addig nem leszek jobban, míg nem engedem felszínre, ami oda kívánkozik. Eljutottam egy olyan pontra, ahol már nem az érdekel, hogy még a terápián is olyan kemény legyek, mint a Teszkós' kifli, hanem a maradék józan eszemet szeretném megőrizni és ehhez ugyan először meg kell majd őrülni, de utána jobb lesz, legalábbis remélem! Eddig menekültem dolgok elől, nem fogom letagadni, de már vágom, hogy ha így folytatom, annak rosszabb vége lesz, mintha szembenézek mindennel. Kemény lesz? Igen, rohadtul, de ha minden ígymarad, az mégrosszabb, mert akkor garantáltan nem javul semmi, sőt..., így viszont a kezdeti rosszat felváltja az enyhülés. Legalábbis remélem! Hosszú és nehéz menet lesz, de állok elébe a cél érdekében. Nem mintha eddig nem ugyanaz lett volna a cél, de ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem álltam készen, vagy még nem voltam kellően szarul. Látszólag most sem vagyok, de csalóka a külső higgadtságom, belül megy a vívódás, egyreinkább. A tartásomat ezután is meg fogom őrizni a hétköznapokban, de legalább a terápián nem fogok már álarcot viselni és nem fogok tovább futni bizonyos dolgok elől. Azért tettem, hogy elviselhető legyen a lét, de kezd ez visszaütni, szóval jöjjön, aminek jönnie kell, rendbe kell tenni jópár dolgot. Vannak, amiket még sosem fedtem fel a mókusok előtt, meg amiket idáig fel sem ismertem, de mostanra világosan megmutatkozik, hogy foglalkozni kell velük ahhoz, hogy legalább részben tehermentesüljek és ezáltal jobban legyek.

Megint fogok rajzolni, illetve írni is. Kb. 2-3 hete írtam új novellát, tegnap az egyik zenémet módosítottam, viszont rajzot már rég' készítettem. Hol kedv nincs ezekhez, hol az ihlet hiányzik, hol pedig a nyugalom, meg olyan közérzet, ami hagy koncentrálni, de mostanság talán menni fog. Nézem Polesz Ábel utazós vlogjait is, azáltal is lazulok és még a repülést is élvezhetem, mégha csak virtuálisan is. Kellenek ezek a "kikapcsok".

Hiányzol, Tesóm! Tarts ki! 🙏

Elkiabáltam

Írtam tegnap reggel, hogy nincsenek görcsrohamok. Délután meglátogatott, mindjárt több körben és elég erősen, szóval későbbi visszatekintőnek és viszonyítási alapnak lejegyzem részletesen a dolgokat. A szívem napok óta bulizik, de rosszul nem voltam, csak gőzmozdony módjára fújtatok, ha járkálok, vagy bármit csinálok és max. fél percig tudok állni. Tegnap is csak ennyi volt a bajom, szóval rosszul nem voltam, csak fáradt és ezért lefeküdtem aludni koradélután. Egész' jól aludtam, aztán arra ébredtem, hogy az öreg bekiabál hozzám a folyosóról, hogy menjek kajálni. Félkómásan kiszóltam, hogy aludtam, megyek mindjárt és abban a pillanatban, ahogy felültem, megéreztem, hogy nincs erőm, nem tudtam ülvemaradni, meg nyomott a mellkasom és légszomjam volt. Ekkor még azt hittem, hogy csak a szívügyek boldogítanak, de a következő pillanatban jöttek a görcsroham jelei is, úgyhogy megnéztem az időt, hogy majd tudjam, meddig tartott az egész buli. 4 óra körül járt az idő. Nagyon gyorsan rám is tört a roham, olyankor meg ugye nem tudok beszélni sem, meg semmit, csak a tudatom marad félig tiszta egy darabig, úgyhogy amikor fater újra bekiabált, hogy menjek, mert kihűl a kajám, már nem tudtam neki válaszolni, hogy nem tudok menni, mer' buli van. Cefet szarul voltam és a maradék tudatommal ilyenkor azt mantrázom magamban a szervezetemnek, hogy tartson ki. Jöttek az adrenalinfröccsök, mert a szívem vadul kalapál rohamok alatt is és mint megtudtam a Dokitól, ezekkel az adrenalinlöketekkel próbálja a szívverésemet/keringésemet stabilizálni a szervezetem. Közben hallottam, hogy fater ki-be mászkál a ház és az udvar között, reméltem, hogy szokott mód' bejön, hogy "mé' nem megyek má' enni", mert ugye szólni nem tudtam, hogy 'eksön' van, de ha bejött volna, akkor látja és tud figyelni, aztán szükség esetén mentőt hívni. Nem jött be, mert mint utólag kiderült, azt hitte visszaaludtam és nem akart megint felkelteni. Ismétlődtek az élvezetek és ez most az erősebb, egész testet rángató változat volt, erős szarulléttel párosulva, mert ugye a pörgő szív meg a keringésnek nem jó. Megijedni ilyenkor luxus, szóval most is igyekeztem a kitartásra koncentrálni, mert hiszem és tapasztaltam, hogy a gondolatoknak ereje van és nagyon fontos, hogy a szervezetem kitartson. A roham egy pontján már a maradék tudatom és érzékelésem is beint, úgyhogy onnantól K.O., aztán egyszercsak felébredek. Így volt most is, de ahogyan fater ébresztője után egyből jött a roham, ezúttal is ahogy észheztértem, jött a következő. Azután megint. Végül aztán a következő "magamhoz térést" nem követte több, de a szívem nem bírt fékezni. Újra és újra elaludtam, de minden ébredéskor éreztem, hogy még mindig pörög és a mellkasom feszül, szar a közérzetem. Már nem rohamoztam, tiszta volt a fejem is és átfutott az agyamon, hogy mentő fog kelleni, ha nem lassul vissza a tempó. Visszaaltatott a szarullét és felébredve még mindig nem csitult a tachycard roham, úgyhogy kivakartam magam az ágyból, hogy szólok az öregnek, hogy gebasz van. Ahogy felálltam, persze mégjobban felpörgött a ritmus, már a kezeim is megint elzsibbadtak és foltokat láttam, mivel amikor túlpörög a szív, nem tud rendesen pumpálni és az agy nem kap elég vért. Visszafeküdtem, mielőtt leoltják a villanyt és elvágódom, ráesve valamire, vagy ne adj' Isten valamelyik macskára. Mivel még mindig foltokat láttam, feltámasztottam a lábaimat a falhoz, hogy ne ájuljak el. Egyszercsak jött egy köhögőroham és végül az rakta helyre a szívritmusomat. 😁 A Doki mondta anno, hogy köhögjek, ha nem akar szűnni a ritmuszavar, mert az is vissza tudja állítani a ritmust és szoktam is alkalmazni, de tegnap nem hatott (a gyógyszer már rég' nem hat), aztán jött délután az a köhögőroham és az elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy 'visszaüsse' a ritmust, úgyhogy az ájulásközeli állapot is megszűnt, mert már normálisabban vert a szívem. Figyeltem, hogy úgymarad-e és igen, utána már nem kezdett rohanásba, úgyhogy nem kellett a mentő, hogy visszalassítsák. Már jócskán este volt, 10 óra elmúlt, mire a szarullét és roham minden maradványtünete megszűnt. Mindegy, megint túl vagyok rajta, dicsőség a Jóistennek. 🙏 Átmentem az öreghez szólni, hogy mé' nem mentem kajálni, meg hogy buli volt. Akkor mondta, hogy azt hitte csak visszaaludtam. Mondtam neki, hogy máskor nézzen be akkor is, ha azt hiszi, mert ha nagyobb baj van és nem tudok szólni, akkor cseszhetjük, ha későn talál rám. Mondtam, hogy remélem az áprilisi, pesti utazásba nem csesznek bele ilyen kalandok, mert menni kell a Dokihoz (is). Azt mondja megnézte és hétvégére esik a dátum, amikor mennénk. Fasza, mert olyankor nincs az Orvosom. Ugye a szavazás miatt adott napon akar Pesten lenni, meg mint kiderült, a Gabi kivett már szabadnapot és szerinte emiatt is csak akkor mehetünk. Mondtam neki, hogy a Dokihoz mindenképp' el kell jutni, Gabi és szavazás ide, vagy oda, mivel megint nem látott jóideje és nagyon kéne egy friss EKG is. Mondtam neki, hogy ha szombaton utaznánk, akkor pénteken kell menni, hogy bejussak az orvoshoz, ha pedig vasárnap utaznánk, akkor maradni kell hétfőig, szintén azért, hogy bejussak. Nem múlhat azon a kontrollvizsgálat, hogy hétvége van, meg hogy a Gabi mikorra vett ki szabadnapot. Remélem felfogta, mert ugyan egyelőre úgy tűnik (bár nem tudom miért kell ezt mindig elmagyarázni neki), de nála ez sem szokott sokáig tartani. Ma is pihenő lesz egész nap, érzem, hogy csak fekve jó és nem a legjobb a közérzetem sem, rohangál a ketyegőm is megint. Gondolom megint valami markánsabb időjárásváltozás van, mert azok mindig odavernek a szervezetemnek. A február eleji roham is egy 10 °C-nyi hőingás miatt volt. Mindegy, pihenek, aztán gondolom 1-2 nap és megint helyreállok. A jó hír, hogy a futóművek viszont javultak, már nem akarnak letörni a lábujjaim terheléskor és a lábfejem, bokám is kevésbé fáj, könnyebb a járás.

Vegyes

(13.-a van, csak a blog még 12.-ét ír.)

Most, hogy itt a tavasz, kijutottam végre a ház + kert "fogságából" kb. egy hete. Persze most sem vitte túlzásba az öregem a sétát, de már annyira mehetnékem volt, hogy örültem annak a kis időnek is, amíg kint voltunk. A szociális fóbiám durva, szóval amíg nem igazán vannak körülöttünk emberek, addig jó, de amint "tömegbe" (nekem már 3 ember is az 😁) érünk, befeszülök, mint az állat és menekülnék el a helyszínről. A séta alkalmával találkoztam az Attiláékkal is (akiknek fater kiadta a pesti kérót, hogy ott lakhasson a lányuk). Eddig még sosem találkoztunk, szóval olyan lehettem számukra, mint Columbo felesége; tudták, hogy létezem, de sosem láttak. Az Attila el volt havazva, úgyhogy gyors bemutatkozás és kézfogás után ment vissza a boltba, de az Éva, a felesége kintmaradt beszélgetni. Persze jött a szokásos befeszülés. Fater még aznap visszament hozzájuk valamiért és mondta, hogy az Éva azt mondta neki, hogy "nagyon tetszettem, mert milyen szerény, kedves srác vagyok". Hajjaj, inkább szociális analfabéta. 😄 Voltunk a nagynénéméknél is aznap és mivel csak Ő, meg az unokahúgom voltak otthon, kevésbé feszengtem. Pláne miután a Klau macskája az ölembe telepedett és ezerrel dorombolt. Álomba simogattam és legalább 3× a szemem is könnybelábadt a gyönyörtől. 🥺 A fenéket vagyok ennyire szentimentális, valójában az történt, hogy a galád az orrom alá durrantgatott "szemet csípőseket" a nagy lazulásban. 😆 Azt mondták küldjem le, de eszemben sem volt emiatt elzavarni, csak röhögtem. 7.-én bográcsozásra jött össze a família a másnap esedékes Zoltán névnap alkalmából, meg az Ildié is össze lett vele vonva, mert pont a névnapján kellett visszarepülnie Németországba. Meglepő mód' meghívott engem is, fater is mondta, hogy legalább kimozdulok, szóval gondoltam oké. 11-en voltunk és hiába a próbálkozás, most is képtelen voltam kapcsolódni. Igaz, hogy a hibádzó szociális készségeimen felül vannak rossz tapasztalataim is a rokonokkal, de most tényleg nem volt velem elutasító, vagy bunkó egyikük sem, sőt, meglepő mód' akarták, hogy ott legyek, mégis ezerrel szorongtam és nem voltam képes beülni a csapatba. Fater odajött és elkezdett magyarázni, hogy hogy' viselkedem, de emlékeztettem, hogy már az óvodában is mindig félrevonultam, úgyhogy nem arról van szó, hogy bunkó vagyok szándékosan, próbálkozom, hiszen átmentem. Talán felfogta, mert aztán nem csesztetett. Szégyelli nemcsak idegenek, hanem a család előtt is, hogy bizonyos dolgokkal kapcsolatban nem úgy működöm, ahogyan elvileg kéne. Amikor ment ki a teraszról a kertbe, egyik alkalommal a nagy hévben elbotlott valamiben és kishíján kizúgott, vitte magával a szigetelőponyvát is. 😄 Ezen mindenki röhögött, én is, így egy pillanatra engedett az a feszült állapot. Ott volt ugye a 3 gyerek is, közülük a Zolié hiperaktív, szóval ezerrel pörgött, aztán a fűben lenyomott egy Bomfunk Mc - Freestyler féle breaket 😁, mert nem kapott csokit kaja előtt. Fater egy idő után azt mondta a famíliának, hogy elfáradtam, úgyhogy hazahoz. El is indultunk. Mondtam neki, hogy nem kéne mindig kamuzni, mert egyrészt gáz, másrészt sosem fognak megérteni, ha nem tudják miért viselkedem "furcsán" (ezt mondogatja óvodáskorom óta mindenhol, mindenki, beleértve a családot is). Megint megpróbáltam leküzdeni magam és most a család is normális volt, mert nem volt az eddigi levegőnek nézés, vagy kiröhögés, hanem próbáltak bevonni, de továbbra sem ment. Elég hamar menekülhetnékem lett a nyüzsgés miatt is, meg sokan voltunk. Az öreg visszament, én itthon befűtöttem, kajáltam, aztán csak próbáltam ellazulni az immár "biztonságos" (mert ismerős) közegben. Ő fél 9 körül ért haza és mondta, hogy baromira hideg volt, úgyhogy az Ildi elhozta kocsival, szóval jobb, hogy én már nem voltam kint a Raynaud miatt. Na, de a lényeg, hogy végre kiszabadultam a sok fal közül, csak ez a "szociális defekt" ne lenne.

Végre lett hűtőnk is, nem tudom hány év után. 🙄 Az Ilditől lett elhozva, csak az a baj, hogy ahogy használaton kívül állt, csukva tartották az ajtaját és penészes lett belül egy része. Olyan a kialakítása a belsejének, hogy nem lehet kivenni belőle alulról a rácsot és az alatt telepedett meg a penész, szóval hiába került ide, használni még nem lehet, amíg ki nincs irtva belőle a szutyok. Persze fater nem volt ott, amikor fel lett rakva a kocsira, mert annyi esze nem volt, hogy megnézze mit hozat el, ezért csak itthon derült ki számunkra, hogy dzsuvás belül. Muszáj mostmár, hogy legyen hűtő, mert egyrészt alap dolog jobb helyeken, másrészt a folyosón sem lehet tárolni a hűtendő cuccokat, mert nincs már annyira hideg ott sem.

Történt tegnapelőtt este egy vicces dolog is, egy játékkutya ölt meg kishíján. 🤣
Mivel az Ildi ugye nincs már itt, de az unokahúgomnak be kellett mennie a kórházba a Rékával és egy éjszakát ott tölteni, valakinek vigyázni kellett a Kittire. Mivel a Zoliéknál állítólag beteg lett a gyerek, oda nem akarta vinni, így maradtunk mi, de ugye itt nem lehet senkit elszállásolni a körülmények miatt, úgyhogy mi mentünk hozzájuk. Éjszaka szokás szerint ébresztett a szükség, úgyhogy félkómásan elindultam meglátogatni a porcelánt. Gyanútlanul, meg a félig alvó állapotomban botorkálok a budi felé, amikor egyszercsak megszólal egy hang a sötétben: "KUKUCS, LÁTLAK!" Hirtelen má' nemcsak sárgáznom kellett. 😜 Persze kapcsoltam, hogy valami játék dumált (mindig szét vannak dobálva a házban), de abban a másodpercben csak a 💩 fagyott belém a hirtelen, váratlan hangtól, meg hogy a sötétben ilyet szól: "látlak". Anyád! 😄 Reggel a Kitti mondta, hogy egy játékkutya volt az és azért szólalt meg, mert érzékeli a mozgást. Jót röhögött az öreg is. Erről eszembejutott, amikor saját magammal csesztem ki, gyerekként. Állandó vita tárgya volt nálunk is a nem pakolás és még a "jön a zsákos ember és elviszi a játékaitokat más gyerekeknek!" szöveg sem mindig hatott. A Lego-kockás, csupasz talpas akupunktúrás kezelés is megvolt párszor az egész családnak hol a húgom jóvoltából, hol az enyémből, aztán egyszer éjszaka, vagy hajnalban korcsolyáztam egyet. 😄 Szintén slagolni indultam, amikor is valahol az egyik autómra léptem, ami megindult a talpam alatt. Nemsok híja volt, hogy hanyattvágjam magam, de ez a jobbik eset volt, mert ha anyám lép rá és netán zakózik is egyet, a kisautókkal vert volna agyon. 😄

Szokásos állapotkövető rizsa, mert van egy kis változás itt-ott:
El ne kiabáljam, azóta sincsenek görcsrohamok. A neuropátia pár napig durvult, főleg éjszakánként, úgyhogy gyógyszer nélkül a tapétát kapartam volna, ha lenne tapétánk, de annak hiányában maradt a fal, viszont a bogyóval vissza tudtam aludni. Kivéve, amikor nem, de szerencsére csak 1× nem hatott. Azóta is vissza-visszatér a fájdalom hol enyhén, hol erősebben, hol pedig olyan szinten, hogy bogyó nélkül nem lehet elviselni. A ketyegőm mostanság megint jobban produkálja magát, valamelyik éjjel 140-es tempót nyomatott (lemértem), arra ébredtem, hogy izzadok, mint egy ló, légszomjam van és hallottam a fejemben is a dübörgést. Az hagyján, hogy a legkisebb terhelést sem bírja, de hogy fektemben, alvás alatt így bepörögjön, az komoly. Tegnap is egész nap rohangált, pedig leginkább feküdtem, meg volt pár fibrilláció és erős bedobbanások is. Itt van megint az izomgyengeség is a tagjaimban, nem erősen, de észrevehető időnként. A lábaim fájnak egy ideje, érzetre olyan, mintha megsérültek volna, de nem történt velük semmi. Leszámítva a sípcsontomat, amivel tegnap levettem az ágy sarkát, mert hamarabb fordultam be, mint kellett volna. 😄 Na, de a lábujjak-lábfej-boka trió nem kapott ütést, mégis fájnak, kezdve az egyik, aztán mostmár mindkét lábon. Terhelésre nyilván fokozódik a fájdalom, bár pár napja javult és a bal lábfejemről eltűnt az indokolatlan véraláfutás. Történt egy kicsi romlás is, de annak mibenlétét nem részletezem itt. 😁 Valószínűleg csak a tavaszodással járó markánsabb változások okozzák ezeket a dolgokat (leszámítva azt a romlást), de feljegyeztem, hogy legyen viszonyítási alapom, ha kell később. Áprilisban amúgy is megyek kontrollra, szóval kiderül, hogy mi újság.

Történt tegnap este egy meglepő dolog is, aminek talán jelentősége van, csak még azt nem tudom, hogy visszafejlődést, vagy fejlődést jelent. Az Anyám közel 20 éves koromban halt meg, szóval idén lesz 15. éve, így azt gondolhatná az ember, hogy túl vagyok rajta. Én is azt hittem, mert egyrészt azóta nyugi volt, másrészt amikor elment, akkor sem gyászoltam "rendesen". Egyrészt valami le is bénított, másrészt előjött belőlem az ösztön, hogy a húgomnak támasz legyek. Az öregemnek látszólag nem kellett istápolás, de nyilván ő is úgy működött, hogy talpon kell maradnia maga miatt is, meg miattunk is, úgyhogy nem zuhant össze, legalábbis nem mutatta ki. Számomra ez is egy példa volt arra, hogy ki kell bírni, ki lehet bírni, csak nagyon össze kell szorítani a fogaimat. Azt akarom csak kihozni ebből, hogy valójában sosem tudtam beleengedni magam a veszteség és aztán az elengedés érzésébe, mert hol a pszichém, hol a szerepek akadályozták meg, így valószínűleg ez az egész "ügy" nyitva van máig és én nem is tudtam, mert nem érzékeltem. (Gondolom itt is valami védekezőmechanizmus dolgozik.) Pár nappal ezelőtt előkerült a szatyor, amiben a cuccai voltak, amiket a kórházban megkaptunk és azóta érintetlenül maradt. Az egyik szekrényben volt és nem tudtuk, hogy berágta magát a patkány, pár napja kerestem ott valamit és akkor vettem észre a károkat, beleértve azt a szatyrot is. Mivel összepiszkították és cafatokra rágták a tartalmát, ki kellett dobnom úgy, ahogy volt. Iszonyúan dühös lettem, káromkodtam és rossz érzés volt, de nem gondoltam, hogy mélyebbre ment a dolog, mint ahogy akkor kinézett. Napok óta visszatérő letargikus hangulat talált meg, de szokásom szerint tereltem a figyelmemet, meg fogalmam sem volt mi bajom van, csak éreztem, hogy valami nagyon nem jó, valami feszít. Tegnap ez felerősödött, persze még akkor sem tudtam mi a fene van, de szokásos módon nem foglalkoztam vele, elkezdtem másra figyelni. Erőszakosan próbált leuralni a (szó szerint) gyászos hangulat és ugyan egymás ellen csatáztunk, valahogy mindig visszatért, nem akart ereszteni. Ugye mindig vasszigorral tartom magam, most meg főleg az volt bennem, hogy ok nélkül (akkor még ugye nem tudtam mi van) szétesni még annál is gázabb volna, mint amennyire amúgy, szóval tovább próbálkoztam egybenmaradni, figyelmet terelni. Elkezdtem zenét hallgatni, de attól rosszabb lett, pedig nem szomorúakat hallgattam, hülyeség is lenne, hiszen a cél pont az, hogy az ember jobban legyen. Nem értettem mi a búbánat van velem, mi ez a mély szomorúság, mi ez a szó szerint gyászos hangulat, mintha meghalt volna valaki és mi ez a bűntudat, amikor semmit sem követtem el? Nem értettem és próbáltam továbbra is terelni a figyelmemet, persze ugyancsak nemsokáig hagyta az az erőszakosan tolakodó érzelemkavalkád. Gondoltam, na Arnold, most intesz búcsút a maradék 2 agysejtednek, meghülyültél teljesen. Aztán egy következő "hulláma" erősebb volt annak a valaminek, nagyon határozottan éreztem a veszteséget, a bűntudatot és önkéntelenül sírni kezdtem. Nem nagyon, de próbáltam abban a szolíd verzióban sem tenni, csakhogy a csúcsra járatott önkontrollon is áttörte magát az az erőszakosan felszínre igyekvő érzelemkeverék, vagy minek nevezzem és nem tudtam teljesen behúzni a féket. Akkor esett le: talán a másfél évtizede belémkonzerválódott fájdalom döntött úgy, hogy a felszínre küzdi magát, ehhez pedig az kellett neki, hogy lássam az Anyámból ittmaradt utolsó dolgokat tönkretéve és ki kelljen dobnom a fertőző patkányürülék miatt, ami fokozta a rossz érzést, mert olyan volt, mintha őt is eldobtam volna magamtól. 🙁 Mekkora emeletes baromság, hiszen ez nincs így, de ezt csak az eszem fogja fel, belül valamit felforgatott. Nyilván mindazt, ami eddig ott lapult mélyen eltemetve, bár még mindig ott lehet a blokk nagyrésze. Dühös is vagyok, mert nem voltam bent nála minden lehetséges alkalommal. Amikor megtudtuk mekkora a baj, akkor persze mentem minden lehetőségnél, de az összesnél kellett volna! Dühös vagyok, mert talán még élne, ha a szteroidról nem hirtelen állítják le és a másik kórházba átkerül. Oké, hogy a szíve vitte el, de biztosan nem használt neki az a sokk sem, amit az elvonási tünetek okoztak. Na, de hiába dühöngök már. Visszatérve a tönkretett és kényszerűen kidobott holmikra: talán nem az az igazi ok, az csak a kanóc volt a bombán (bár annak nem nevezhetem, mert nem robbantam). Nem tudom miért épp' ez volt az, meg miért így 15 év után és hogy normális-e, vagy tényleg érik a gumiszoba. Sokminden van bennem ugyanígy elraktározódva mélyre, de remélhetőleg azok maradnak is ott. Váltakozik a hiányérzet és a "semmit nem érzek". Őrület, hogy több, mint 10 évig nem éreztem semmit, most meg igen. Jogos kérdés, hogy eddig ez hogy' maradt rejtve a pszichodokik előtt? Úgy, hogy nem beszéltem róla, legalábbis nekik is azt mondtam, hogy már jól vagyok, mert én is azt hittem, mivel semmit nem éreztem. Amikor meghalt, akkor faterom és húgom összetörtek ott helyben a kórházban, én meg csak bénultan lézengtem. Nekem csak otthon esett le a tantusz és akkor engem is földhözcsapott, de aztán ki is üresedtem, meg ahogy már írtam, felelősséget éreztem a húgom iránt, meg azért az öreg miatt is egyben akartam lenni, úgyhogy ha épp' nem az üresség tartott egyben, akkor én nem engedtem magam szétesni. Persze van az a pont, ahol hiába a tudatosan alkalmazott önkontroll, de annyira üres lettem, hogy ha néha rezgett is a léc, tudtam magam tartani. Ekkor jött egy többhónapos bénultság, meg elszakadások a valóságtól és olyan őrjítő volt, hogy magam mentem dokihoz, hogy csináljon velem valamit, mert megtébolyodom. Csinált. Nem tudom mit és hogyan, de feloldott belül és akkor jött mégegy kör kiakadás, aztán azóta sem - ennek 15 éve. Pontosan ez és a semmit sem érzés hitette el velem, hogy rendben vagyok. Na, majd kiderül, hogy most zártam-e le, vagy a lezárást majd ezután kell elsajátítanom. Bár, nem elemi erővel tört rám a keserűség, úgyhogy valamilyen mértékű feldolgozás azért biztosan történt - vagy továbbra is le van kapcsolva bennem valami. Fene tudja, mi van most.

Füstjelek

Továbbra is létezem, csak nehezen veszem rá magam az írásra, bár nem is igazán történt olyasmi, amiről érdemes lett volna írni.
A szokásos állapotkövető dokumentáció kedvéért: kb. 3 hete egyik délután jött egy rosszullét, ami estig kitartott és akkor este egy görcsroham is megkoronázta az egészet. Négy nappal ezelőtt megint rohamoztam egy sort, de lightosabban. A közérzetem ugyan naponta hagy maga után kívánnivalót, de az utóbbi 2 napban már csak kellemetlen volt egy ideig, nem kifejezetten rossz és a szívpanaszok is enyhültek valamennyit. Mára virradóra elég fosul aludtam, többször is a saját nyögdécselésemre keltem, na meg a jó erős fájdalmakra, amikből fakadt. Reggelre sokkal jobb volt, de most megint kezd pl. az idegfájdalom erősödni. Majd kiderül, hagy-e aludni? A gyógyszert idekészítettem a kezem ügyébe, ha esetleg eldurvulna a helyzet. Front front hátán hetek-hónapok óta, szóval nincs min csodálkozni.

Április 12.-én utazunk Pestre, szavazni (csak fater fog, mert én nem szavazhatok), meg a Dokihoz is látogatást kell már tenni.

Mivel holnap-holnaputánra jó időt ígérnek, így elvileg holnapután elmegyünk sétálni. Ugyan én vetettem fel, de legalább belement az öregem. Bekettyózom már az állandó bezártságtól, szóval a régen oly' unalmasnak tartott sétát mostmár tudom értékelni.

Tesóm, tarts ki! Eszemben vagy gyakran. 🙏

A hónap első hetében

meg lett nézve a kémény, nem repedt meg benne a burkolat (gondoltam, hogy 1 alkalomtól nem lesz baja), úgyhogy 10.-én, amikor megérkezett az idom, be lett üzemelve a sparhelt és azóta újra lehet itthon főzni. Nagyon gáz, hogy eddig a szomszédhoz járt át az öreg. Nyáron nyilván nem lehet majd begyújtani a tűzhelyet, de fater kitalálta, hogy kiviszi és majd a szabadban főz, hogy ne fűtse a házat. Mondtam neki, hogy zseniális ötlet, 40+ °C-ban király lesz a forró tűzhelynél ácsorognia (nálam ez felejtős szar szívvel, ezért nem azt mondtam, hogy ácsorognunk, bár neki sem tanácsos 60+ évesen hőgutát kapni, mégha - el ne kiabáljam - egészséges is). Fennhangon magyarázott, hogy "Mé'?! Tudsz jobbat?!" Mondom igen, gáztűzhelynek hívják! Azt mondja "a f@szom költ még arra is!" Ja, oké... Engem már nem érdekel hogyan sanyargatja saját magát. Már csak az dühít, amikor engem is szívat valamivel. 10.-én jött az Attila, hozott egy állítólagos villanyszerelőt, hogy legyen a szobámban rendesen áram és átköltözhessek. Egyrészt azt mondta, hogy majd ha jobb idő lesz, akkor fog jönni dolgozni (wtf?? 😯 mi köze a kinti hidegnek a beltéri munkához?), másrészt amikor fater megkérdezte mennyiért fog dolgozni, ilyet szólt, hogy "majd ha készen leszek, megmondom". Mi van?! 😮 Zsákbamacskát nem játszunk. Fater köszönte szépen, nem kérte és ezzel kivételesen jó döntést hozott, már csak azért is, mert ezek után kétlem, hogy szakszerű munkát végzett volna, biztonságosan használható végeredménnyel. Tragikomédia, hogy állandóan kóklerekbe futunk (ami mondjuk nem véletlen, hiszen az öreg mindig, mindent ingyen, vagy a lehető legolcsóbban akar). Érthető, hogy spórolna, főleg manapság, de vannak dolgok, amikre muszáj többet áldozni, ha az ember normális eredményt akar. Mindegy, hiába beszélek neki erről is, úgyhogy már nem érdekel, csak ugye valahol mégis dühít, mert engem is szívat dolgokkal. Lényeg, hogy a szobámba még mindig nem tudtam beköltözni és nem is lenne értelme, mert a tavasz hamar itt lesz, folytatódik ott a renoválás és akkor úgyis vissza kéne ide költöznöm. Le lesz verve a mennyezet és álmennyezet kerül a helyére, a falakban vezetékeket kell cserélni, majd vakolni is kell a falakat, azután kifesteni, laminált padlót lerakni, ajtót berakni, úgyhogy amíg mindez hátravan, baromság volna beköltöznöm. A másik az, hogy egyelőre még fűteni sem lehet ott rendesen, mert nagyon át vannak hűlve a falak és a talaj, ezért egyből kiegyenlítődik a hőmérséklet, nem marad annyi többlet hő, ami nekem elég. Fater szerint nincs hideg, amikor megy a fűtés, de mondtam neki, hogy ne a saját, jól működő vérkeringésére alapozzon, én egyelőre nem kicsit fázom ott még fűtés közben is. Nála meg jégverem van, mert az ablakok is nagyon huzatosak (mer' még mindig nem volt annyi esze, hogy ha már a fűtését nem oldotta meg 7 év alatt, legalább szigetelje az ablakokat), ezért mondtam neki, hogy ha ő nem fázik a szobámban, akkor menjen át ő tavaszig. Ugyan áramot csak egyetlen konnektor ad, szóval max. mobilt tölteni tud, tévét-netet nincs még hová beüzemelni, viszont az új ablakok ugye szigetelnek, fűteni is lehet már legalább annyira, hogy ő nem fázik, szóval melegedni, meg éjszaka aludni legalább tud ott, sőt, még netezni is, mert az ő mobilja ott is fogja a wifit (az enyém már akkor sem, ha kimegyek innen). Azóta is a saját, 8 °C-os (megmértük) jégvermében tanyázott és mártírkodott, hogy megfagy, amin tegnap este besokalltam. Mondtam neki, hogy menjen már át abba a szobába, minek fagyoskodik a jégvermében?! Most este végre befűtött oda és átment, ott fog aludni. Egyebeket le sem írok, mert én magam is unom már a húzásait, sokszor sem kedvem, sem erőm leírni őket, de néha mégis ki kell engednem ide egy kis gőzt, mint pl. most.

Szokásos állapotkövető rész:

Istennek hála továbbra sincs gond a kórsággal és ez a hosszantartó, frontokban gazdag, változékony időjárás sem okoz komolynak mondható gondokat. Persze a ketyegőmet zavarja, meg egyéb kellemetlenségek vannak, de nincs nagy gond. Múltkor berezgett a léc, kishíján rosszul lettem, de lefeküdtem és bevetettem az agykontrollt, ami ugyan nem mindig működik, de most hatásos volt, mert végül lassan jobban lettem. Ezt leszámítva viszont tényleg nem panaszkodhatom. A Raynaud aktív, de tél lévén ez nem csoda, viszont arra igyekszem vigyázni, hogy legalább a szívemet ne csesztesse. Ha elkezdek nagyon fázni, akkor a végtagfagyás mellett a szívtájékomnál szorítást érzek és a bal kezem is bizsereg, ami nem játék, mert a Doki szerint a koszorúeremet piszkálja olyankor a szindróma. Pontosan ezért igyekszem kivédeni, hogy elkezdjek nagyon fázni, de a végtagfagyás előjön a legkisebb hőmérsékletcsökkenésre is. A napokban 2× is szinte bénulásig fagytak a kezeim, pedig nem voltam kint, csak még nem volt befűtve a szobában. A lábujjaim-talpaim is gyakran lefagynak, zsibbadnak, vagy épp' égnek, fájnak, akár úgy is, hogy az ágyon fekszem és jön rájuk a kályha melege. Na, de ennyit erről, csupán dokumentáltam magamnak a jelenlegi állapotokat. A fő, hogy továbbra sincsenek veszélyes rosszullétek és el ne kiabáljam, de az őrjítő idegfájdalom is megint elcsitult egy ideje. Ha elő is jön, nem durvul és hamar abba is marad. Az Úr tartson meg ebben az állapotban továbbra is! (Ámen! 🙏)

2025

Teljesen szét vagyok csúszva egy ideje agyilag és mindenhogy', úgyhogy a posztokból fogok puskázni, hogy mik történtek idén, mert fejből csak 1-2 dolog rémlik.

- Januárban kiadta a pesti kérót az öreg és eleinte úgy nézett ki, hogy abból nem fog pénz befolyni, mert szívességi lakáshasználat fog fennállni, de mégis kapunk érte havonta x összeget, mert az Attiláék segíteni akartak ezzel nekünk, szóval kicsit könnyebben kijövünk azóta és ez jól is jön, mert ugye a házfelújítás rengeteg zsozsót emészt fel.

- Áprilisban kiderült, hogy anyám ágáról örökösök vagyunk a húgommal, de nem lett belőle semmi, mert földekből voltak részek, azoknak az értéke sok emberre elosztva a nagy család miatt, szóval ahogy az öreg fogalmazott "gombokat kaptam volna", úgyhogy visszautasította (a hivatalos ügyeket ő intézheti).

- Májusban 5 éves lett a macskabanda 4 tagja. Remélem hosszú élete lesz mind a 6 haramiának.

- Júniusban a Mogyi dokihoz került, mert fájt a füle, de kiderült, hogy 2 foga volt a ludas, azoktól fájt a füle, meg persze ráfért azért a fültisztítás is. Emellett ki is ivartalanította a doki. Azóta jól van.

- A vízóra is cserélve lett.

- Júliusban kiköltözött a macskabanda a kennelbe.

- Szeptemberben le lett bontva a konyha feletti életveszélyes kémény, ami erős szelekben mozgott, szóval elhárult annak a veszélye, hogy beköszön a tetőn át a konyhába. 😜

- Rápörögtem a novellaírásra is, de a lelkesedés szele nagyobb volt, mint a megvalósításé, mert eddig kemény 2 darabot sikerült összehoznom. Hol erős fájdalmak nem hagytak/hagynak írni, hol nincs nyugi körülöttem/bennem, szóval parkolópályán van a dolog, mert nagyon nem vagyok elememben (vagy inkább bennem nincs egy ideje a szokásos Duracell). Erőltetni nem lehet az ilyesmit, szóval majd írok, amikor képes leszek rá.

- Behoztam a macskabandát a házba tavaszig, hogy ne fagyjanak meg kint a kennelben.

- Jött a Tomi, elkezdte a kérót gatyába rázni. Legelőször kicserélte a szobámon az ablakokat.

- Októberben 34 éves lettem.

- Jött megint a Tomi és az apósa, leverték az életveszélyes mennyezetrészt és a tetőgerendákat is cserélték a kritikus részeken, így megszűnt az omlásveszély is és a beázás is. Az a gond, hogy a mennyezeten azóta is ott tátong a hatalmas lyuk, pedig azt mondta a Tomi, hogy lezárja egy nagy OSB-vel.

- A szobámban felszedték a pozdorjalapokat és lebetonozták a talajt, valamint kibontották a falat a boltívnél, mert repedezett és a Tomi szerint újra repedezett volna, úgyhogy a boltív maradt. Eleinte zavart a változás, de azóta már hozzászoktam.

- A kéményt is felhúzták október végefelé.

- Novemberben megvett az öreg 2 ajtót és nekem egy emeletes ágyat.

- Megharapta egy patkány egyik hajnalban, de nagynehezen el tudta állítani a vérzést és kapott tetanuszt, meg veszettség elleni oltássorozatot, szóval megúszta ezt is.

- Ebben a hónapban is jöttek a Tomiék, kibontották a szobám és az előtte lévő kis helyiség ajtaját, meg a leendő étkezőét. Áthidalókat is rakott be mindegyik fölé, mert azok se' voltak, az ajtókra nehezedett a teher... 👏

- Megjött a másik emeletes ágy is, mert kettőt adtak el és az is kellett az öregnek, "hátha jön valaki és akkor legyen hol aludnia".

- Bekerült a 2 ajtó a helyére, a szobámon még nincs, szóval azt majd csöves mód' (má' megin'... 🙄) pokróc + hőtartó fólia fogja addig lezárni, míg tart a fűtési szezon és amíg nincs ajtó.

- Kellett egy kályha is oda, az is meglett ebben a hónapban, de még nem tudok fűteni, mert szokás szerint cumizunk, ugyanis kell egy idom a csőhöz, hogy a tágulása ne repessze meg a kémény kerámia bélését. Úgy volt, hogy tavaszig várni kell rá, mert Szerbiából kell azt is hozni, mivel Baján sincs, viszont csak tavasszal jutott volna ki az öreg, de rákerestem neten és lehetett rendelni, úgyhogy meg lett rendelve, várjuk, hogy megérkezzen. Nyilván csak ünnepek után fog, de legalább lesz. 👍

- Tüzelőt is rendelt az öreg (van ugyan egy rakás fa, de azt össze kéne vágni, a láncfűrész viszont tönkrement 👌), azonban csurom vizesen hozták a fát. 😠 Mindegy, kiszárítja a szél, meg valamelyest a napsütés is.

- Meghalt a szomszéd Géza. 🙁

- A Gabi küldött egy nagyobb összeget, hogy az ünnepekkor ne kelljen szűkölködnünk, mert sok zsozsót elvitt a felújítás, meg az ajándékok.

Ami a fizikai állapotomat illeti, pacsi a szervezetemnek, mert mondhatom, hogy idén egész' jól voltam. Nem voltak súlyos rosszullétek, az immun is remisszióban van még mindig, a ketyegőm is kitartott. Görcsroham is elvétve jött csak és azok is zömmel a lightos verzióban. Nyaranta "haldokolni" szoktam, de idén meglepően jól viselte a szervezetem a kánikulát, mert ugyan voltak rosszullétek, de nem voltak igazán komolyak. A Dokim sem értette, hogy hogy' bírom olyan jól a nyarat. Amivel gondom volt/van idén, az a neuropátiás fájdalom, makacsul vissza-visszatér és kitartóan boldogít napokig/hetekig, de ha választhatnék, inkább ez legyen, mint a durva rosszullétek/esetenként életveszély, mert ez "csak" fájdalom, nem veszélyeztet. Persze leginkább egyikből sem kérnék, de ugye nem kívánságműsor. 😁

A mentális állapotomban romlás és javulás is volt idén. Kezdem a romlással, hogy a pozitív dolgokkal zárjam majd. Egy ideje be vagyok fordulva és határozottan érzem, hogy eltört bennem valami (bizonyos dolgok hatására), vannak sötét gondolataim és a keserűség is olyan mértéket tud ölteni időnként, hogy alig tudom lenyelni a torkomban keletkező focilabdát. Belémszorul minden, már nem tudom kiírni sem magamból a dolgokat, max. egy kis morzsát a nagy egészből. Pontosan emiatt nem is tudom most sem kifejteni a dolgokat, de a lényeg, hogy nem vagyok jól egy ideje, ezért is posztolok ritkábban, viszont azért nyilván próbálok kitartani. Muszáj. Rátérek inkább a pozitív dolgokra. Az egyik, hogy kevesebb dühkitörés kapott el idén, ami nem azért van, mert nyugodtabb az életem (ugyanolyan stresszes minden napom), hanem már sikerül ezt-azt elengedni, vagy ha épp' nem is, de esetenként már vissza tudom fogni az indulataimat. Egyelőre ezt úgy tudnám arányaiban érzékeltetni, hogy 10 esetből kb. 3× sikerül, szóval még bőven van hová fejlődnöm, de eddig 10-ből 10× azonnal robbantam. A bizonyos traumákhoz kapcsolódó "flashelésekből" is hamarabb ki tudok már jönni, hamarabb vissza tudom magam hozni a jelenbe. Ha már traumák: rengeteget álmodom és 98%-ban rémálmok, az átélt dolgok, vagy a szorongásaim tárgyai köszönnek vissza bennük, szóval jó kis útmutató arról, hogy mi is zajlik bennem, azonban idén elmaradt 1-2 addig szokásos rémálom, az egyik konkrétan átíródott, legutóbb máshogy zajlott már, nem éreztem az addigi rettegést az adott helyzetben, ergo mostmár feldolgozottnak tekintek 1-2 történést. Fater változatlanul küldte be idén is a gyomrosokat, de már azok sem mindig vittek BPD-s "rohamba", sőt, idén szerintem abból talán ha 2-3 volt összesen, ami jó arány, ha hozzáveszem, hogy az öreg miket mond/művel.

Ennyit az év végi összegzésről.

Nem volt sem kifejezetten rossz, sem kifejezetten jó év, elviselhetőnek mondanám. Remélem 2026 legalább olyan lesz, mint amilyen 2025 volt, persze ha jobb volna, annak örülnék.

Vett az öreg egy kis sparheltet az Attiláéktól 29.-én, hogy legyen min főzni, mert ugye a Gézánál már nem tud majd (eddig sem ott kellett volna...) Az én szobámba vitték be, ott akar főzni (én is tudok, de csak gyorsan elkészülő ételeket, mert a ketyegőm nem bírja a meleget, meg amikor ágybanfekvős nap/időszak van, olyankor is neki kell főzni). Látta a fejemen, hogy nem tetszik, hogy ott akar főzni és még ő értetlenkedett, hogy mi bajom van. Nem válaszoltam, mert akkor úgy összeugrottunk volna verbálisan, hogy nem tudom mi lett volna belőle. Azé' csak tudta ő, hogy mi a dörgés, mert azt mondja "nem tudok varázsolni, hogy legyen olyan lehetőség, ami neked megfelel, hogy ne menjek be hozzád". Még mindig nem reagáltam, mert egyre jobban dagadt a fejem a dühtől és olyanokat mondtam volna, hogy talán még én is megbánom. Most sem akarok belemenni, mert iszonyúan feldühít, hogy folyton csak hárít, meg én vagyok a szar, amiért határokat húznék és amiért igényem volna a normális életkörülményekre is. Nyilván azért viselkedik így, mert cink belátnia, hogy kudarcot vallott és azt is tudom, hogy nem bennem van a hiba, amiért lázadok a körülmények ellen és pontosan ezért dühít, hogy azt próbálja sugallni, hogy velem van a baj. Ezt nem kajálom meg. Nem válaszoltam tehát semmire, mert egyrészt már reakcióra sem érdemes, másrészt abból nagy balhé lett volna és a rossebnek sincs szüksége mégtöbb feszültségre, én már csak nyugalmat szeretnék végre (fizikailag is, hogy tudjak nyugalomban pihenni). Mivel nem reagáltam, azt mondja "jó' van... akkor eszel hideget, leszarom". Erre sem mondtam semmit, mert szánalmas, pont nem neki kéne pattogni. Amúgy jól jártunk, mert ugye megvette 100 rongyért a kályhát a szobámba, viszont aztán pár nappal később meghalt a Géza, ergo megszűnik nála a főzési lehetőség (a Tomi engedi még, de már nemsokáig), szóval most vehetett s.o.s-ben egy sparheltet jó drágán, mert azon elférnek az edények. Lényeg, hogy nem is kellett volna kályhát venni hozzám, hanem mindjárt a sparheltet és akkor az a 100 rongy megmaradt volna.

Új sparhelt:

Minden kedves Olvasómnak sikeres, boldog Újévet kívánok! 🐖🍀 (Neked kitartást, Tesóm! 🙏)