Kórház

Kabaré, ami megy nálunk állandóan. Mint kiderült, nem jó telefonszám van az öregnél, így nem érte el a Palit. Fateromnak nincs Facebookja, nekem viszont van, úgyhogy rákerestem a Doki nevére és 5 találatot adott ki, abból 1-nek van profilképe, ami alapján apám kizárta az illetőt, így a maradék 4 db profilkép nélkülinek írtam az öreg nevében (odaírtam azt is, honnan az ismeretség, hogy ha valamelyikük tényleg a Doki, akkor tudja ki keresi). Ketten reagáltak, hogy nem ők azok, a másik két profiltól egyelőre nincs reakció, de közben más úton is próbálkoztam. Már rég' megtehettem volna ezeket, ha nem tart abban a hitben az öreg, hogy fel tudja venni azzal az adott dokival a kapcsolatot. Egy kedves Ismerős ajánlott magándokikat, de fater azt az utat is kizárta, úgyhogy kutakodtam az emlékezetemben, hogy kiket ismerünk, akik közül valaki tudhat jó dokit ajánlani és eszembejutott egy régi ismerős. Felkerestem és azt mondta tud segíteni. Fater várt volna tovább, hogy nemsokára úgyis megyünk a Dokimhoz kontrollra és majd vele beszélünk, de mondtam neki, hogy egyrészt ő nem tudott egy konkrét kardiológust ajánlani, másrészt NINCS IDŐ mégtovább várni. Előadta a nagynénémnek, hogy gáz van és NEKI más sem hiányzik, mint hogy valami történjen, de közben meg fel sem fogja a helyzetet, vagy nem tudom mit gondoljak, mert ez a Pató Pál mentalitás, meg az órákig felügyelet nélkül hagyás ellentmond annak az aggodalomnak, amiről beszél. Ha valóban aggasztaná a helyzet, nem így viselkedne, vagy tényleg fél, de akkor meg talán annyira, hogy inkább tagad. Na, a lényeg, hogy az ismerős azt mondta tud valakit, beszél vele. Egyrészt örültem, másrészt dühös voltam, amiért ezt már rég' meg lehetett volna tenni, ha fater nem ágál minden orvos ellen, mert "csak a Palihoz, mert ő tuti érti a dolgát!" András kérte a tüneteimet, meg fotót az EKG leletekről, hogy a Dokinak tudja mondani/mutatni mi a dörgés, úgyhogy leírtam/befotóztam mindent és vártunk. Amikor visszajelzett, azt mondta, hogy a Doki megnézte és állítólag megrémült. Nem fogok hazudni: ettől meg nálam került be a zabszem a helyére. Nem mintha nem fogtam volna fel a Dokim által felvázolt dolgokat, de ugye ő nem kardiológus (bár faszán érti az EKG-t is), ezért amikor konkrétan egy kardiológus mondja azt, hogy rémisztőek az eredmények és sürgősen toljam be a képemet a kórházba minél hamarabb, az nem túl megnyugtató. Ha ennyire sürgető a helyzet, akkor mégmeredekebb lett volna arra várni, hogy "1-2 hét múlva úgyis megyünk a h.o.-hoz kontrollra", meg hogy "bírd ki, amíg használható lesz az egészségügy". Paradox helyzet alakult ki, mert a ketyegőmre vigyázni kéne, ám a Doki rémülete, meg a teljes bizonytalanság olyan stresszt váltott ki, hogy akkor meg attól lettem szarul. 😁 Azé' igyekeztem gyorsan lehűteni a fejemet, mert egyrészt az nem segít, ha az ember berezel, másrészt a ketyegőm jelezte, hogy nagyon nem tetszik neki az izgalom. Egyelőre semmit nem tudunk; hol leszek (elvileg tudjuk, de volt már, hogy átvittek máshová, bár remélem most nem fognak), meddig leszek bent és hogy mire jutott a Doki az EKG-k láttán (csak annyit tudtunk meg, hogy "megrémült"), nem tudni mit csinálnak majd velem; tényleg Terminátort faragnak belőlem (élő szövet leszek a fémen), vagy esetleg mással próbálkoznak, ne adj' Isten hozzám sem nyúlnak, mert az ereim annyira gázosak. Ne kapjunk nagyon rossz hírt, de mondtam az öregnek, hogy ha mégis, akkor nem akarom kórházban tölteni az időt és azt mondta, hogy tudja, ő sem akarja azt, szóval azért valami csak van benne irántam, meg legalább azt felfogja, hogy azt az időt már tényleg nem veheti el tőlem sem ő, sem más, mert jogom van itthon tölteni a megszokott és ettől biztonságos közegben, a szeretett állataim társaságában. Ez nem pesszimizmus, hanem a tények és természetesen a legjobb kimenetelben bízom, de mindent számításba kell venni. Egyszer megnyugszom és a szokásos optimista fazon vagyok, aztán beindulnak a fogaskerekek, de olyankor igyekszem lehűteni a fejemet azzal, hogy ott biztonságban leszek, mert bármi van, (jó esetben) tudják korrigálni, meg ennél a jelenlegi állapotnál csak jobb lehet, valamint hogy ha tényleg be kell és be is lehet tenni a pacemakert, akkor is ébren leszek, ergo talán túlélem, mert nem nagyműtét. Szokatlan tőlem ez a váltakozó hozzáállás, mert mindig pozitív vagyok és nem szoktam félni, de most először arconcsapott a dolgok súlya. Ettől függetlenül most sem pánikolok és nem adtam fel, nem is fogom, igyekszem a szokásos önmagamat megtalálni. Azért a poénkodás, röhögés, feketehumor nem hagyott cserben, szóval tartom magam továbbra is. Kavarognak bennem dolgok, de igyekszem egyeseket elhallgattatni, másokat megerősíteni és azokra koncentrálni. Valószínűleg azért is reagálom le ilyen szokatlanul a helyzetet, mert teljesen vakon vagyunk egészen addig, míg be nem kerülök és el nem mondják mit gondolnak, mik a lehetőségek és a kezelési terv, a bizonytalanság pedig senkinek sem használ, de a magamfajta BPD-s számára gyilkos. A másik stresszforrás, hogy 1 hete is jött 2 görcsroham, meg tegnap is 3 és alig tudott a szervezetem stabilizálódni (pont ezért sem tudtunk mostanában Bajára sem átmenni, előtte meg fater húzta az időt mindig), most viszont nem is 2× 50 perces utat kell megtenni + a hivatalban időzni, hanem 4 órát kell Pestig utazni és ott is 1-et, hogy helyben legyünk, szóval kemény menet lesz ilyen instabil állapotban, de most is előveszem a pozitív figurát és Isten is velem lesz, mint mindig! Hiszem, hogy bírni fogom, meg hétfőig jobban is lehetek annyira, hogy ne legyen gond, mivel 'csak' a frontok raktak mostanság a szokásosnál is jobban takarékra, szóval ha a légköri viszonyok javulnának, megint jobban lennék. Holnap szigorú fekvés lesz, hogy minél több energiám maradjon az utazáshoz. Ugyan még nem tudta megmondani az András, hogy hétfőn, vagy kedden kell a kórházba bemenni, de még beszél a Dokival és visszaszól, viszont nekünk mindenképp' fel kell menni Pestre már hétfőn, mert ha aznap kell befeküdnöm, akkor legyünk helyben. Ha csak kedden kell menni, akkor meg hétfőn a Gabinál alszunk és onnan megyünk kedden a kórházba. Hogy meddig kell bent lennem, az majd attól függ, hogy mit mutatnak a friss EKG-k (amiket a Doki látott, azok közül a legfrissebb is 2 éves), meg hogy a többi vizsgálat milyen eredményt mutat és hogyan tudnak stabilizálni. Próbálok abba a reménybe is kapaszkodni, hogy ha tényleg szükséges a "segédhajtómű" és "be is szerelhetik", akkor valószínűleg repülni is mehetek majd! 😉✈️ Épp' ma volt repülőnap a kadarkúti reptéren és nagyon vágytam oda. Remélem összejön az is egyszer és hogy akkor már nem csupán a földről merülhetek bele az álmomba, hanem fel is mehetek egy géppel. 🙏 Itt kell lennem emiatt is, a fogadott Tesóm miatt is (és mindazok miatt, akik kicsit is kedvelnek), az állataim miatt, meg akármilyen fos is az életem és akármennyire az van bennem néha, hogy kell a rossebnek, egy részem még reméli a jobb holnapokat és annak a részemnek vannak még tervei, céljai, vágyai, amiket el szeretnék érni. Amíg az elme, a psziché nem adja fel, addig a test sem! Vágom, hogy az sem bírja a végtelenségig, de sokat számít az akarat és a gondolatok! Rajtam sosem fognak múlni a dolgok, ezután is beleadok anyait-apait. Nem fogok hazudni most sem, férfiasan bevallom, hogy kicsit megijedtem és már-már félni kezdtem, de talán így a poszt végére sikerült felülkerekednem rajta. Muszáj! Luxus ilyenkor minden negatív gondolat és érzelem, mert a szervezet veszi az adást, ezért csakis azt tanácsos gondolni és próbálni kell azt is érezni, el kell hinni, hogy minden rendben lesz! Ha tudok, írok majd ide, ha nem (nem lesz wifi, vagy valamiért nem leszek képes jegyzetelni), akkor pedig majd ha hazatértem, akkor firkálom le a dolgokat. Most viszont az Antonov a hangárba vonul, mer' kezd fájni a búrám is és a neuropátia is durvul, talán kialszom mindkettőt.