Itthon

Tegnap engedtek haza a kórházból. 3 nap híján egy hónapig hédereltem ott, szóval ideje volt már, hogy kitegyék a szűrömet. El ne kiabáljam, de jól vagyok!
Itthon nem jó a légkör. Nem jó... mondjuk ki: szar! Folyton feszültség van, meg balhé. Bővebben sem agyam, sem erőm nincs most írni a részletekről, de majd ha egyszer menni fog, leírom őket. Mostanság amúgy is megint kezdek süllyedni pszichésen, amire az itthoni légkör, meg a Gabival kapcsolatos dolgok csak dobnak egy lapáttal. Jelen pillanatban élni is nehezemre esik, meg a gyomrom görcsben van, fáj a mellkasom a kíntól, stb. Mindegy, elkezdek edzeni - nyilván ésszel, de mozogni és a maradék izmokat karbantartani muszáj - aztán majd abba fektetem a keserűségemet. Legszívesebben csak feküdnék és aludnék, de nem hagyhatom el magam, szóval majd igyekszem valahogy kirángatni magamat ebből a letargiából. Bár, ahogy a dolgok állnak és ahogy még fognak, leszek én még szarabbul is, de addig is próbálok jobban lenni. Téma lezárva egyelőre.
Örültek nekem itthon a kis szarzsákok, persze kölcsönös volt a viszontlátás nagy öröme. Az összes kutyát-macskát meg kellett dögönyöznöm, a ruhámat tépve követelték, persze szíves örömest tettem eleget a követelésüknek. A Frici-cicám annyira örült nekem, hogy a karomban fekve szarrá nyálazta a karomat, ahogy fúrta bele a pofázmányát. :-D Amikor elégedett/boldog, annyira ellazul, hogy folyik a nyála.
Egész idő alatt, amíg a kórházban voltam, erre vártam. Csak miattuk jó itthon lenni.
Az Alexnek vettem ma egy játékot, ami nagytestű kutyáknak volt való. Nem viccelek, kb. 3-4 perccel azután, hogy odaadtam neki, cafatokra tépte a labdát és a valaha belefűzött vaskos kötelet is kirojtozta itt-ott. Na, mondom ezért érdemes neked játékot venni...
Voltunk tegnap fagyizni is a kórházból hazafelé jövet, jó volt. Már arra is ki voltam éhezve, meg olyan meleg volt, hogy szó szerint beleizzadtam a tolószékbe. :-D
A farmer is meleg volt, meg nem nyári cipőt hozott be a fater, szóval rohadt melege volt a lábamnak is, mondtam neki, hogy okosabb lett volna rövidgatyát hoznia, meg a szellős csukámat. Előszedtem a rövidgatyákat, már abban tolom és nem fázik a lábam, pacsi a dokiknak, meg az értágítónak.
Kattog az agyam egyfolytában és szinte érzem azt is, ahogy lassan pattannak el a szálai annak a kötélnek, ami a padlóra zuhanást akadályozza meg egyelőre. Nem jó ez így.

Mégegy pofon a nemlétező önbecsülésemnek

2 évvel ezelőtt történt meg először, hogy pánikroham jött rám. Ez azért is paradox helyzet, mert én higgadt szoktam lenni, ha valami gáz van, erre azóta random rámjön a dili és ráadásul akkor, ha épp' nincs is olyan helyzet, ami "harcolj, vagy menekülj!" üzemmódba kapcsol engem.
Tényleg fordítva vagyok összerakva.
Utólag szokott lecsapódni nálam a dolog és mindig csak az állapotommal kapcsolatosan tör rám, szóval más szorult, vagy veszélyes helyzetekben továbbra is higgadt vagyok, de úgy tűnik mostanra gyenge pontommá vált az életemért folytatott küzdelem. Szorongok ugyan emberek közt is, de ott nem kap el a dili, maximum csak leizzadok, légszomjam van és feszült vagyok, meg el akarok tűnni onnan.
2 éve, amikor összeomlott a keringésem ugyan nem tudtam mi történik, de amíg magamnál voltam, addig éreztem, hogy valami nagy baj van és ha nem segítenek, nekem annyi. Nem tudom honnan éreztem meg, de mint kiderült valóban közel voltam a game overhez és a dokik szerint ez az összeomlás bármikor újra megtörténhet, s akkor már nem lesz ilyen szerencsém, meg ugye itt a többi rizikófaktor. Akkor ugyan higgadtan tudomásul vettem ezt is, de hamar kiderült, hogy a tudatalattimban bizony ott motoszkálnak a dolgok. Történt ugyanis, hogy az eset után pár nappal tök higgadt voltam, majd egyszercsak a semmiből izgatottság, idegesség lett rajtam úrrá, amiről nem értettem, hogy miért érzem és egyre csak fokozódott. Aztán ez átcsapott jeges rémületbe, halálfélelembe a kiszámíthatatlanság, meg az esetleges befejezetlen dolgok miatt, az aggodalom is belémvágott a Tesómért és azokért, akiknek számítok. Nem szoktam izgulni a jövőn, de akkor valamiért mégis a gondolataimba férkőzött a "Jézusom, mi lesz, ha váratlanul beb@$zik valami?!" Vagy 10 évet öregedtem pár perc alatt és akkor kapott el a pánikroham, amiről korábban gőzöm sem volt, hogy mit takar, sőt, még akkor sem tudtam, hogy amit átélek, az az, csak felvilágosítottak. Akaratomon kívül amolyan védekező és túlélő módba kapcsolva (mert külvilágot kizárva, kalapáló szívvel, leizzadva, összekuporodva, de közben erős vággyal a menekülésre, zsibbadó végtagokkal és kontrollvesztett, levegőt nem kapós zokogás közepette) mondogattam magamban, hogy nem akarok még meghalni, Istenhez fohászkodtam, hogy sokáig hagyjon élni. A történtek után elbeszélgettem egy pszichológussal. Szerinte a tudatalattimban nagyon is ott van az a tudat, hogy mivel jár a kórságom, meg minden, amit elfojtok és amikor megint veszélybe kerülök, vagy valami előhozza a tudatot, akkor az ezekkel járó elfojtott szorongás - amire rátesz szerinte a generalizált szorongásom is, meg a poszttraumás stressz szindróma - ilyen "roham" formájában tör fel időnként. Azelőtt soha nem történt ilyen velem, pedig már máskor is voltam veszélyes állapotban, az árnyas jövő sem először lett elémtárva, optimista ember is vagyok, nem szoktam félni sem (ezek szerint tudat alatt mégis). Erre a pszichodokinak az volt a magyarázata, hogy mivel azóta többször ért ugyanaz a trauma (és ezek miatt a meleg helyzetek miatt egyreinkább érzem azt is, hogy vékony szálon függök), a pszichémet mostanra már mindez megterheli, a tudatalattim dolgozik. Ő értelmesebben magyarázta mindezt, de a lényeg ez volt. Szégyellem magam rohadtul, mert ez a viselkedés nem vall rám és nem is férfias. Felesleges olyanért rettegni, amit nem befolyásolhatok úgysem, nem is szoktam kattogni, mégis megtörtént azóta ugyanaz a dili már 2× és ma volt a 3. Megint úgy, hogy már nem vagyok közvetlen életveszélyben, szóval ismét utólag, váratlanul csapódott le, de volt már olyan is, hogy a semmiből jött, meg olyan is, hogy napokig erősen szorongtam és a halálfélelem is visszatérően a nyakamba lihegett.
Nagyon örülök neki, hogy ilyen lekvárrá váltam. Megmondtam pedig az elején, hogy mindig higgadtan fogok mindent kezelni, mert egyrészt olyan típus vagyok, másrészt a rinya nem vezet sehová, meg erős a hitem is, de úgy tűnik ez nem így működik. Az a baj, hogy nem is én irányítom ezeket a bekattanásokat, egyszercsak levernek a lábamról. Jön, tombol, elmegy, aztán én meg romeltakarításba kezdek (ima, Tesómmal beszélgetés, pozitív gondolkodás, figyelemelterelés, lelkiállapot helyrebillentése, stb.) és egy ideig elvagyok, amíg megint meg nem lep a dili.
Kicsit utánanéztem, hogy mások hogyan élik meg az ilyen kitöréseket, mert kíváncsi voltam és rátaláltam egy videóra, amin egy sorstárs rohama volt felvéve. Akár rólam is készülhetett volna, ettől pedig szégyent éreztem a felvétel nézése közben, mégis megnyugtat, hogy nem egyedül vagyok ezzel. Hogy abban a pasasban mi zajlik pontosan és nála mi a kiváltó ok, azt ugye nem lehet tudni, mindenesetre ahogy néztem, égett a képemről a bőr, mert amíg benne vagyok abban a tébolyban, addig nem azon jár az eszem, hogy milyen látvány lehetek, de így kívülről és tiszta fejjel nézve szégyellem magam. Annál is inkább, mert amúgy nem vagyok egy gyenge, meg beszarós típus, mégis úgy tűnhetek ilyenkor, pedig "csak" az életemet féltem tudat alatt, ami asszem' normális.

Talán javulok

Pár eredményem és a közérzetem is azt mutatja, hogy javult a helyzet.
A folyadék csökkent a mellkasomban, tehát úgy tűnik megúsztam a csapolást, remélhetőleg nem is tér már vissza és a kevés maradék is eltűnik. Ezzel együtt a fájdalom, fulladás és köhögés is enyhült, majd ezek is megszűnnek egyszer.
A hőemelkedés még makacsul kitart, de legalább lázba nem fordul pár napja.
Mint fentebb írtam, a közérzetem is viselhetőbb, bár az egymást érő frontok azért odatesznek neki. A tegnapi nap emiatt visszaeséssel járt fulladás és köhögés szempontjából és a szívritmusom is megint érdekes volt. Az egésznapos migrén koronázta az egészet, ami mint kiderült a felugró (160-as) és lejjebb menni nem akaró vérnyomásomnak volt az eredménye. Egész nap tartott, néha ugyan lejjebb ment az érték, de a kontroll mérések mindig azt mutatták, hogy újra felmászott. A fejem majd' széthasadt, a szemeim is ki akartak ugrani, befigyelt a fülcsengés, tarkótáji és az orrnyergemben állandósuló nyomás is, szóval volt egy adag para a dokik és a magam részéről is, hogy nehogy a szar ereim megadják magukat és valahol elinduljon a Niagara. Bár már rutinos vagyok a teendőkben és tudom mikor-mit szabad/nem szabad, mégis rámparancsoltak a gyógyszerbeadás után, hogy meg ne mozduljak és egy mukkot se szóljak, mivel a beszéd és a mozgás is emeli a vérnyomást. Eszem ágában sem volt ilyesmikre vetemedni, tudom, hogy mi az ábra ilyenkor. Gyakran hallottam és éreztem pattogást hol a fejemben, hol az orrnyergemben, s mindegyiknél arra gondoltam: "csak ne okozzon bajt!" Persze ilyenkor stresszelni is tilos, úgyhogy igyekeztem nem fosni és elkalandozni csupa jó gondolat felé, ami nem volt egyszerű olyan fejfájás közben. Miután az egyik újabb pattogó hang és érzet után, ami az orromból jött, folyadékot éreztem benne, meg a garatomnál, kivert a víz. Nem az orrvérzéstől, hanem attól, hogy mi van ha a következő ér az agyamban adja meg magát? (A Jóisten azonban velem volt, mert a koponyámban nem történt most semmi és az orromban is csak enyhe volt a vérzés.) Akkor még nem tudtam mi lesz, de próbáltam nyugodt lenni, meg persze aludni, azzal is segítve a vérnyomáscsökkenést. Valahogy aztán nagy' nehezen elaludtam és ugyan párszor felkeltem a szobatársak és/vagy ápolók éjszakai neszezésére, meg engem is ellenőriztek, de ájultam is vissza.
Mára jobb lett a helyzet, mert lényegesen enyhébb eddig a fejfájás, a szemem sem akar annyira kiesni és a vérnyomásértékem is barátibb, de még nem oké, az orromban továbbra is fennálló nyomás is mutatja. Remélem később sem durvul be, mivel tegnap is estére kapcsolt rá.
Ezt leszámítva tényleg jobban vagyok. Az első néhány mondatban foglaltak mellett még az erőnlétemet is meg kell említenem, hiszen az is javult.
Hétfőn mérték a súlyomat is és fogalmam sincs hogy' a viharba' csináltam, de tartom a 62 kg-t, pedig jó ideje alig tudok enni. Majd' elfelejtettem a bélésemet is megemlíteni, ugyanis az is mutat némi javulást.
Összességében tehát lépegetek előre, ami jó!
A keringésem is oké, rosszullét miatta azóta sem volt és a Raynaud sem aktív, mert nem fázik-színeződik semmim (de kezem-lábam változatlanul szinte nonstop izzad és nem gyengén, szóval a dokik szerint nem a rossz keringés most az oka, hanem a pajzsmirigyem), pedig gyakran szándékosan, vagy éppen alvás közbeni takaró lerugdosásnál, de kikerül a lábam a takaró alól és nem fázik, pedig nincsen rajta zokni. Mióta itt vagyok (nemsokára 3 hete), talán ha 2× kellett felvennem kis időre, amikor takaró alatt is fázott a csülköm, szóval most jobb a keringés benne, csakúgy mint a kezemben. Sokszor nemhogy nem fáznak, de melegek, ami ritka, úgyhogy talán most hatott az értágító infúzió, meg már egész' kellemes a hőmérséklet is időnként.
Mint megtudtam, otthon rendeződtek valamelyest a viszonyok, legalábbis most nincs "öri-hari" a Gabi és a fater között, valamint a bekrepált vízcsapba is leheltek még némi életet (folyton beint nekünk, mert őskövület, viszont cserélni nem akarja az öreg, mert "úgyis meg lesz szüntetve"), csak addig kb. hetente lehet vizet elzárogatni és szerelgetni. Ez tehát most rendezve lett (kíváncsi vagyok, meddig bírja megint), ám állítólag beázott a konyha felett a tető és egy jó darabon leesett a vakolat, rá a sparheltre. Fasza, még jó, hogy egyiküket sem csapta fejbe, igaz, azt mondták éjszaka történt, a puffanásra ébredtek. Isten akarta, hogy ne napközben történjen, amikor a fater ott főz, meg az öcsém ott melegszik. Az öregem mondta, hogy az unokaöcsém felment pár napja a tetőre a kéményt megnézni és ő mozdíthatta el véletlenül a cserepeket, mivel eddig nem ázott a konyha felett. Majd felmegy valamelyikük és megnézi.

Nevetni kell!

Sokszor úgy néznek rám, mint egy űrlényre, amikor a bajban is mosolygok/nevetek, pedig ez fontos, mert oldja a feszültséget. Oké, nyilván én sem tudok minden helyzetben jókedélyű lenni, de amikor csak lehet, teret engedek neki. Egyszerűen jön. Magam is meg szoktam lepődni, hogy egy-egy krízis után pozitívabbá válok, vagy rossz helyzetben mosolygok/nevetek, de belegondoltam 1-2×, hogy ennek az oka vajon mi lehet és arra jutottam, hogy talán kompenzáció. A mai, meg az utóbbi idő eseményei és a mai hangulatom kapcsán írom ezt a posztot. Mostanság nem mosolyrafakasztó sem az állapotom, sem az amiket a doki mondott, sem pedig az otthoni dolgok (mert amikor bejönnek hozzám, elmondják mi a 'stájsz'), ma mégis totál fel vagyok pörögve. Sírásig röhögtem a Tesómmal, meg úgy voltam a rossz hírekkel, hogy úgyis jobbra fordulnak majd a dolgok, egy imát el is mondtam. Ami pedig nem fordul jobbra, azon meg nem fogok keseregni és agyalni, mert csak magammal csesznék ki, ráadásul totál értelmetlen is volna. Csakis rajtam áll, hogy hogyan tekintek a dolgokra és én azt választottam már rég', hogy nem engedem magam megkeseredni, befordulni. Ma, amikor bejött a faterom és a Gabi, megtudtam, hogy otthon gáz van. Bővebben nem akarok kitérni rá, a lényeg hogy családi zűr, anyagi gond, a házban is megint bekrepált valami, szóval van minden, mint a búcsúban és először befeszültem, de aztán azt mondtam, hogy a rosseb idegesítse magát, így nem bírok a gyógyulásra fókuszálni. Itt kezdett a hangulatom rohamosan felfelé ívelni. Az oké, hogy tudatosan nem bánkódtam, de a felfokozott kedélyállapotot nem tudtam mire vélni. Néztek rám nagy szemekkel, hogy mi a franc ütött belém? :-D Én sem tudom, de nagyon jól jött a nevetés és jókedv, mert az jót tesz. Szükségem van nagyon a javulásra, főleg mert mára kiújult a gyomorproblémám is, csak hogy mégkellemesebbé tegye a közérzetemet. Kapok most gyomorvédőt is, meg diéta van - a szokásos kör. Fekve csak egy éhséghez hasonló folyamatos fájdalom van, szóval inkább kellemetlen, mintsem kínzó, de amint felülök, vagy felállok, élesen hasogat a gyomrom és számolom a csillagokat. Utóbbi esetben, meg köhögéskor főleg. Így most már duplán ágyba vagyok kényszerülve, amit nehezen, de betartok, mivel felfogom, hogy ha mihamarabb el akarom hagyni az ágyat (és a kórházat is), akkor nyugton kell maradnom és pihenni. Azt mondták, hogy rossz beteg vagyok. :-D Amint kicsit jobban érzem magam, már kelnék fel, járkálnék. Ez igaz, de most pihenek a saját érdekemben.
Van megnevezhető oka is a jókedvemnek; a névnapom környékére megszervezett számomra a szomszéd egy kis kamionozást. Megtudta az öregemtől, hogy az álmaim közt szerepel a kipróbálása és intézkedett. Rendes! Az is, aki vállalja a furikázásomat. Legalább annyira felspannol a dolog, mintha repülni vinnének. Nagyon várom, tetszenek azok a bazinagy és erős monstrumok, szóval ez is egy motiváció és egy pozitív löket a javuláshoz. Beleadok apait-anyait! A szervezetem egyelőre nem tud lépést tartani a lelkesedésemmel, de remélem nemsokára felzárkózik hozzá és újra élhetem a jobb minőségű napjaimat. Megint hallottam pár aggasztó mondatot a dokitól (amik igazából már nem ismeretlenek, mert tudok mindent, csak megerősítette azt, amit már hallottam 1-2×), de nem fogok begubózni és rettegni, meg figyelni az órám ketyegését. Akkor hol marad az ÉLET? Elmegy mellettem, miközben még élvezhetném. Hülye lennék elpazarolni, meg magamnak és azoknak is letargiát okozni, akik szeretnek, vagy akiknek számítok.
A jókedvem és hitem tehát töretlen, mert én így akarok hozzáállni mindenhez, amihez csak lehet. Ha UFO vagyok, ha nem. :-D

Ennyit arról

hogy jobb perceimben sétálgatok. Rámparancsoltak tegnap, hogy nem kelhetek fel, szigorú fekvés van. Nem mintha gyakran és sokáig flangáltam volna, mivel nem is esik jól, meg fokozódik olyankor a fulladás is (a rtg, meg az ultrahang állítólag látott egy kevés folyadékot odabent, arra fogják a fulladást is), csak felfekvést sem akarok kapni (mivel már befigyel időnként az égő fájdalom farkcsont, lapocka, meg saroktájékon) és gondoltam az sem jó, ha folyton csak fekszem. Pedig most muszáj. Kapok antibiotikumot, meg #tudomisénmit, hogy a gyuszi és ezáltal a folyadék elhúzza a csíkot. Azt mondták, hogy ha jobban felszaporodik, akkor le kell szívniuk. Kösz, azt kihagynám, szóval remélem elég lesz az antibiotikum. Abban is bízni kell, hogy nem terjed rá a szívburokra a gyulladás, ugyanis ezzel az eshetőséggel is megnyugtattak. :-D
NEM FOG!
Holnap lejár az értágító kúra.

Költözés és helyzetjelentés

Nem nekünk kell otthonról, csak én költöztem el a Kardiológiáról.
Ennek a jó oldala értelemszerűen az, hogy ez azt mutatja: a szívem a múltkori eset óta viselkedik és egyelőre azt nem kell górcső alatt tartaniuk.
A rossz oldala az, hogy nem hazakerültem, hanem a Belgyógyászatra, mert más fronton még vannak problémák. Nevezetesen és többek között az, hogy begyulladt a mellhártyám, ebből kifolyólag hol hőemelkedés, hol láz boldogít, köhögök, fulladok, stb.
A keringésem se' oké; tegnapelőtt este az éjszakás nővér elmondása szerint megint hullafehér voltam, kékes szájjal és körmökkel (utóbbit én is láttam), megint nehezen kaptam levegőt is. Kaptam oxigént és az helyrerakta a színemet, meg a fulladást és a szédelgésem is enyhült.
Kapok értágítót is, többek közt.
Mikor-hogy' vagyok, a #középszar és az #igencsakszar közérzet váltja egymást. Nem baj, én ebből azt vonom le, hogy amíg fáj valami, amíg kellemetlen valami, addig érzek, tehát élek és más nem is számít!
Éjjel ismét fulladásra és csatakosra izzadt ágyra ébredtem, ez reggelre megszűnt, de voltak helyette fasza kék lábkörmök. :-D Nézzük a jó oldalát, a kék a kedvenc színem. Ha már a színeknél tartunk; megint vannak foltjaim is.
Az étvágyam tegnap behúzta a féket, ennyit arról, hogy kitartóan jó.
Vannak azért jó dolgok is, pl. a hangulatomra nem hatnak ki ezek a dolgok, jókat nevetek. Időnként erőm is van kiülni az ágy szélére, sőt, pár métert menni is és ezt kihasználom olyankor, mert nem tesz jót a folyamatos fekvés sem. Ma is sétáltam már egy keveset, de zömmel feküdni/aludni esik jól.

Egyenlőre még

nem beszélnek hazamenetelről, viszont nem voltam olyan rosszul azóta - maradjon is így! Gyengeség, szédelgés, fejfájás/zúgás, rossz közérzet, időszakos fulladás és időnkénti ritmuszavar még boldogít, de lehet, hogy csak a front tesz oda. Most állítólag erős. Ma a lábam is meg van hülyülve; fel akar gyulladni és ég a lábfejem, közben elvörösödik az ujjaimmal együtt, azok fel is puffadnak. Ahogy előbbi lecsitul, lemegy a puffadás is. Mondom miaf@$z? :-D Azt mondták a keringés játszik.
Ma valamitől hőemelkedésem is volt, de a délutáni méréskor már nem jelezte a mérő.
Az étvágyam jó, eszem a kórházi kosztot is, meg azt is, amit otthonról kapok és még nassolni is marad kapacitás. Ma hoztak az 'apámék' milánóit, madártejet, csokit és üdítőt. Ja, meg almát és narancsot. Pont aludtam, mikor jöttek és az öcsém szokás szerint szívatni akart. :-D Mindig húzzuk egymást valamivel. Arra keltem fel, illetve riadtam, hogy a talpamat csikizi. Azt mondja "tudtam, hogy erre felébredsz". :-D Tudniillik az olyan rohadt mód' csikis (főleg így 'mesztéláb'), hogy az embertelen. Majdnem szájbarúgtam, mert okos módon elég közel is hajolt hozzá és a reflex az reflex. :-D Ezen is röhögtünk egy sort, meg beszélgetés közben is. Most az öreg is normális, sőt, kifejezetten rendes volt.
Mondták, hogy tegnap be lett szántva a kert. Király, megint egy lépést haladtunk.
Ja, lett tegnapelőtt új akkum! Be is hozták és zsírul működik vele a mobilom, furcsa is volt először, hogy nem merül le pikk-pakk.
Ja és a Gabi újságolta, hogy vett gitárt. Őőő...... Jó. Mondtam neki, hogy néha azért legyen majd csend is. :-D

Sokminden történt mostanság

Kórházban vagyok, többek közt emiatt is hallgattam.
3 napig megfigyeltek az intenzíven, de azóta már sima kórterembe kerültem.
[Kicsit rizsázni fogok, hogy a későbbiekben ha kell, vissza tudjam követni a mostani állapotomat. Ez fontos lehet egy következő rosszullét esetén.]
A rosszullétet megelőzően már pár napja rosszalkodott a ketyegőm, köhécseltem, furcsa közérzetem volt, a lábam enyhén dagadt, stb., de azt hittem csak a front okozza ezeket. A fater megjegyezte a rosszullét előtt nemsokkal, hogy jó szarul nézek ki, falfehér vagyok. Mondtam neki, hogy jól vagyok. (Tényleg jól voltam.) Aztán éreztem, hogy a szívtájékom nehéz, szédelgek és nyomás van a fejemben. Lefeküdtem, hátha jobban leszek és jobban is lettem, mert a fejemből a nyomás elmúlt, viszont a szívtájéki diszkomfortérzet maradt. Nem mozogtam, hátha az is elmúlik, de nemhogy javult volna a helyzet, inkább rosszabb kezdett lenni. Elkezdett a szívem össze-vissza ütögetni és nyomás-szúrás volt a mellkasomban, miközben a jobb karomon párszor átszáguldott valami forró-szorongató érzés, majd kiment a vállamba, aztán abbamaradt és ugyanezt elkezdte a bal karom-vállam is, bár ott csak 1-2× szorított, eközben rámjött az a jellegzetes nagyon fos közérzet, amit már ismerek. Nagyon rosszul lettem pillanatok alatt. Jött a fentiek mellett a fulladás, az erős hányinger, gyengeség, a szám kiszáradt, meg valami forróság áradt szét a gyomrom tájékáról, adrenalinnal megspékelve. Ezt az adrenalinlöketet vagy 3-4× éreztem. Nem szoktam tőle megijedni, de mióta mondta a dokim, hogy ez egy vészreakciója a szervezetnek arra, hogy ne krepáljon be a keringés - ezekkel az "adrenalinfröccsökkel" próbálja állítólag fenntartani - ennek a tudatában átfutott az agyamon, hogy mi van, ha megint megtörténik. Imádkoztam az Úrhoz és bíztam, meg persze mentőt hívattam.
Behoztak és az intenzívre vittek monitorra kötni, ami állítólag azért kellett, hogy alaposan megfigyeljenek, meg ha megint gebasz lenne, akkor helyben legyek. Végül nem ismétlődött meg az az erős rosszullét. A szívelégtelenségemmel magyarázták amúgy.

Sokszor eszembejut egy Jóbarátom, a Jani. Aggaszt, hogy nagyon csendben van egy ideje. Hiányoznak az eszmecserék is. A blogján sem látok aktivitást, ami anno megnyugtatott. Remélem nem történt baja és hallok még Felőle!

A másik, ami nyomaszt, azok az öcsém körüli dolgok. Ő is komoly beteg, mint megtudtam és hiába a ~ 10 év távolság, meg hogy "csak" féltesóm, valamint annak dacára, hogy nem együtt nevelkedtünk és időszakosan találkoztunk csak, jobban viselkedik velem, mint a "család" más tagjai és ez kölcsönös. Vannak neki is hibái nyilván, meg tud az agyamra is menni, ugyanakkor csípjük egymást, szóval nem hagy hidegen a sorsa. Az egyik felem haragszik rá bizonyos dolgok miatt, de a másik kedveli és félti, mert mégiscsak az öcsém, meg rendes, jószívű. Hiába 22 éves, ösztönösen kiállok mellette a faterral szemben, ha épp' igazságtalanul cseszi le, vagy bunkózik vele - ami majdnem napi szintű. Már megjegyezte a Gabi ezt is, meg hogy velem is durvul a fater (amiatt is, mert védeni merem vele szemben a Gabit), valamint hogy pillanatok alatt elkölt minden pénzt, nem mosdik, stb., szóval neki is feltűntek már azok a dolgok, amiktől eddig csak én kaptam agyvérzést, mivel én éltem csak vele.
Komoly betegséggel él a tesóm is és gyógyszereket kell(ene) szednie. DE! Az okos önkényesen abbahagyta őket (már az is felelőtlenség volt, mivel gyógyszereket - főleg szteroidot - nem hagy abba az ember egyik napról a másikra), amit azzal magyarázott, hogy depressziós is és egy időben meg akart halni. Már régen dokihoz kellett volna mennie állapotfelmérésre, meg hogy újra beállítsák a gyógyszereit. Ígyis csoda, hogy még él, de talán végre felfogta a dolog súlyát, mert a múltkor kért időpontot a dokijához. Folyton alszik, fogyott egy csomót, stb., szóval sürgősen kezelni kell.
Sok téren felelőtlen, önfejű és tájékozatlan. Sok a feszültség otthon miatta is, mégis sajnálom, mert neki is jól kijutott a szarból és ugyan nálunk sem rózsás a helyzet, de legalább az az életforma és egyebek a múlté, amikben eddig része volt.
Remélem felveszik a kórházba hamarosan és hogy nem okozott maradandó károkat a gyógyszer hanyagolása.
Sokat cseszegeti őt is az öreg, ami nagyon nem oké, főleg azok után, hogy anno mellőle is lekoccolt, szóval nem ezt kéne kapnia tőle. Azt már úgysem pótolhatja, amit kihagyott, de most itt lenne a lehetőség, hogy adjon valamit. Legalább próbálja azért terelgetni is. Én is, amennyire tudom. Majd meglátjuk, hogy mi forrja ki magát ebből az egészből.

Vannak jobb hírek is.
Az egyik, hogy lassan, de halad a ház és a házkörüli dolgok. Az elmúlt hetekben sokat tevékenykedtünk; leszedtük a terasz tetejéről a régi cserepeket, elbontottuk az egyik omladozó ólat, füvet nyírtunk az udvaron és a ház előtt, biztonságosabbá tettük a pincelejárót (nem volt tanácsos rálépni, de most már nem tud beszakadni az ajtaja), stb. Nemsokára beszántják a kertet is és lehet ültetni a zöldségeket, meg a medencének is kialakítjuk a placcot. A házon belül is elindult végre a renoválás, a konyha fala van épp' javítás alatt, aztán a zuhanyozó és mosóhelyiség is sorra kerül nemsokára, elvileg.

Lett egy új családtagunk is, egy 8 hónapos szuka csivava-mopsz keverék személyében. Mivel rám van tapadva, én lettem a gazdája Neki is. Égetnivaló, de nagyon aranyos. Immár 3 kutya, 2 macska és egy kacsa él velünk.

Nemrég megint inkasszóztak, a fater persze továbbra sem megy az oka után, de legalább végre megmozdult és az én pénzemet átirányíttatta, hogy többet ne tudják azt is lekapni. Jó reggelt...

Most a közgyógyomat is újra fogja igényelni.
Állítólag jogtalanul szüntették meg.

Talán új akku is kerül nemsokára a telefonomba.