Tegnap eseménydús napunk volt...

Voltunk fent Pesten. Mikor jöttünk már haza a távolsági busszal, a zsámbéki pihenő alatt elvitt a mentő, pedig már csak egy megálló választott el, hogy hazaérjünk. Na, de erről később.

Voltunk a Gabinál, aztán elmentünk vásárolni - amit utálok, de szükséges rossz - mert kellett volna már pár gönc. Végül csak papucsom lett (apámnak meg szandál), ezer fokban már a vászoncipő is meleg, még nekem is.

Voltunk a temetőben is, mert holnap lesz az Anyu halálának a 6. évfordulója és ha már Pesten voltunk, kimentünk.

3/4 6 körül hazaindultunk. Én már nagyon fosul voltam, a fejem szét akart robbanni és ülni is alig tudtam, valami erős gyengeség jött rám, a fejfájástól is. A palotai buszon még elvoltam, de csak mert a légkondi pont rám fújt, viszont a villamoson már éreztem azt a "mindjárt lekapcsol a szervezetem" érzést. Igyekeztem koncentrálni, hogy jobban legyek. A távolsági buszon próbáltam aludni egy kicsit, de nem jött össze. Zsámbékon jártunk már, amikor éreztem, hogy itt valami tényleg nagyon nem oké. Próbáltam mély levegőket venni, meg a basketball-sapkámmal legyeztem az arcomat, pedig fújt a légkondi, de csak egyre szarabbul voltam úgy is és mintha lángolt volna az arcom időnként. Megálltunk Zsámbékon és leállította a sofőr a buszt. Mondom apámnak nagyon szarul vagyok, haza kell érni lefeküdni, remélem nem sokat fogunk állni. Apám megkérdezte, 10 perc - jött a válasz. Éreztem, hogy történni fog valami. Leszálltak páran, apám is leszállt cigizni. Pár perc telt csak el, mikor elkezdett mindkét karom erősen bizseregni, lezsibbadni és kapkodtam a levegőt. Próbáltam előkotorni a pipát, mert azt hittem egy erős asztmás rohamban van részem. Az a rohadt zsibbadás olyan gyorsan terjedt, hogy mire meglett a pipa, alig tudtam megnyomni, a 2. fújás már nem is sikerült, mert addigra nem működött a kezem. Közben ott termett az apám. Később mesélte, hogy pont benézett a buszba, mikor látta, hogy félre vagyok dőlve a tolószékben és azt hitte elaludtam, úgyhogy azért szállt fel, hogy felkeltsen, nehogy kiessek. Senki nem szólt le neki, pedig látták, hogy baj van, én meg nem tudtam semmit csinálni, szóval ja, közönyből jeles némelyik ember. Mikor odajött látta, hogy rosszul vagyok és kérdezte, hogy mi a baj? Csak suttogni tudtam addigra, hogy nincs levegőm. Ekkorra bemerevedtek a kezeim, az ujjaim kifeszültek és groteszk pózba kényszerítette őket a görcs, míg mindkét csuklóm, meg könyököm beállt feszes görcsbe. Apám szólongatott, de csak erősen zihálni tudtam, majd itt jött a tetőpont, mikor elzsibbadt a szám is és a lábaim/lábujjaim is görcsbe rándultak, majd elkezdtem rángatózni egész testben. Agyilag ott voltam, de kicsit ködösen, viszont semmi felett nem volt kontrollom.
Nem pánikoltam be, inkább csak meglepődtem. Apám megijedt. Ekkor odapattant egy nő, mondta, hogy ápoló. Megfogta a csuklómat és mondta apámnak, hogy nagyon gyors a pulzusom. Kérdezett, én válaszolni akartam, de csak hümmögni sikerült, ugyanis a szám nem mozdult, nem is éreztem, totál zsibbadt volt. Azt hitték bestrokeoltam, én is azt hittem, már csak a görcsöt megelőző bikaerős fejfájás miatt is, bár most volt időérzékem és a mini-szarságoknál nem szokott lenni. Közben hallottam, hogy a sofőr mentőt hív, meg hogy mondja, hogy nem reagálok, csak bambulok, pedig reagálni akartam, de nem tudtam szinte semmit irányítani. Próbálta apám meg a nő finoman kihúzni a kezeimet, de totál merevek és görcsösek voltak. Apám mondta nekem, hogy le kell szállni, de én nem voltam egészen képben és ellenkeztem volna, hogy ne szedjen ki a székből, mivel fel sem tudok kelni. Persze megszólalni nem tudtam, csak hümmögtem, meg nyúltam volna az öv felé, hogy nehogy kicsatolja, de a kezeim sem engedelmeskedtek. Aztán leesett, hogy székestől akar levinni és megnyugodtam. Nem tudom honnan gondoltam, hogy lábra akar állítani. Meg voltam zavarodva. Kb. negyedórát rohamoztam, mire legurítottak a buszról (addig faszán moziztak rajtam az utasok), mondták, hogy jön már a mentő. Ekkor már tudtam beszélni és a zavartság is enyhült, de még a karjaim/kezeim erősen zsibogtak, viszont legalább erővel már be tudtam csukni a markomat és a csuklóm/könyököm nem volt görcsös. Hajtogattam, hogy már jól vagyok. Mondták, hogy nem igazán, nézzem csak meg, hogy a törzsem és lábaim még mindig visszatérően rángatóznak. Tudtam én, de nem akartam kórházba kerülni. Pillanatok alatt ott volt a rohamkocsi. Besegítettek a kocsiba és lefektettek, de ekkorra már csak egy-egy rándulás volt, viszont mondta az ápoló, hogy be kell vigyenek. Rögzített a hordágyra és elindultunk, útközben mért vérnyomást/pulzust (mindkettő magas volt), ujjamra tett oxigénszint mérő csipeszt (erről először 80%-ot mondott, később már 90 valamennyit, szóval tényleg kezdtem javulni). Apám kérdezgette, én meg pihenni próbáltam. Rohantunk az autópályán és szirénát hallottam, mire megszólaltam, hogy "na, egy másik mentő", erre vigyorgott az ápoló, hogy "ezek mi vagyunk". :-D Kicsit nem voltam képben. :-D Azért próbáltam humorizálni, ahol adta a helyzet, meg amikor tisztult a fejem. Nagyon gyorsan Pestre értünk. Nem tudták mi a bajom és le is tojtak, az alapbetegséget is figyelmen kívül hagyták + az epilepsziát akarták rámhúzni, pedig mondtuk, hogy nem olyan roham volt, nem volt hab a számban, eszméletemnél voltam, stb. A mini stroke-ot elvetették és epilepsziára akartak kezelni. Vettek vért. Láttam egy nőt, hordágyon feküdt egy szál pelenkában, semmi takaró, vagy valami, a bejárattal szemben hagyták. Hányingerem volt, apám kért hánytálat, de "hányjon zacskóba". Mondtuk, hogy nincs zacskónk, akkor elküldtek a mosdóba, ami zárva volt. :-D Csomó ideig vártunk a sürgősségin és nem foglalkoztak velünk, szóval mondtam, hogy nem maradok, mert csak totóznak + már jól vagyok. Mi legyen, mert már nincs távolsági busz. Elmentünk a Gabihoz, hogy majd reggel az Orvosommal beszélünk. Így is lett. Ő is megvizsgált, akkor alacsony volt a vérnyomásom, de más baj nem volt. A roham után a fejfájásom is elmúlt. :-O Mondta, hogy a keringési zavar és az ezzel járó oxigénhiány (amire az ezer fok is tesz) okozhatta azt az erős fejfájást, meg a zavartságot és a többit, szóval az agyamban nem volt minden oké.
A fő, hogy jól vagyok már.
Nem így terveztük a tegnapi napot. :-D
Holnap meg mehetünk az érsebészetre.

Rendes volt a Krisz, kidobott minket kocsival a buszpályaudvarra, így nem kellett végigzötyögni a fél várost.

Voltam a Dokinál

Eljuttatott végre az apám a Dokihoz viták, meg "könyörgések" után. Szerda helyett ma, de már ez is csoda. Voltunk előtte a Gabinál, ott kivártuk a rendelés kezdetét. Dögönyöztem a macskáját, a galád meg ellopta a csokimat. :-D Papírostól és csak játszott vele. Nemsokára hozzánk kerül.

Elmentünk a Dokihoz, megyünk a lifthez, "Nem üzemel!" felirat fogadott. Na, fasza. Mondom az öregemnek nyugi, hagyjuk a portán a székemet, majd felmászom a lépcsőrengetegen. Meglátott a Doki, azt mondja lassan elfogyok, pedig csak 1 kg ment le. Igaz, így most csak 59,5 vagyok. Látom én is, hogy sovány vagyok, de megint tudatosult, mikor a Doki is döbbenten nézett rám, meg vérnyomásméréskor is Istenemezett, hogy vékony a karom. Nyomatni kell a tápszert, meg a kaját. Mostanság szarul ment a sorunk ugye, de most már lesz talán pénz, meg tápszer. Kaptam valami gyógynövényeket, "vagy használ, vagy nem, de legalább nem valami ezredik gyógyszer" alapon, remélem segít. 6.000-ért. 40 lenne, de ismerősünk a Doki. Engedte a Pentoxyfillint, de csak felet. A szemem már csak fáj, de nem akar kiugrani, viszont inkább megemlítettem. Az egyéb általam elmondott körülmény, meg a mérés alapján szerinte a vérnyomásom lehet a baj. Legalább nem a SLE. Az extra szenilitásra és dekoncentráltságra azt mondta, hogy az akadozó vérellátás miatt oxigénhiány alakulhatott ki, amitől romlottak ezek a funkciók. Említettem a talp- és tenyérizzadást is. (Ezért szar, hogy kb. szökőévente visz fel apám, mert ilyenkor egyszerre kell több dolgot kérdezni, mesélni, Neki is sokmindenre kell figyelni.) A talp- és tenyérizzadásra azt mondta, hogy a szimpatikus idegrendszerem túlműködik, érösszehúzódásokat okozva (a szindróma is ide vezethető vissza, meg a koraszülött mivoltomra, ami miatt sok a fejletlen erem), ettől ugye a keringésem rossz, amitől izzadni kezd a végtag (lehetséges, mert mikor meleg a kezem/lábam, akkor szárazak), de a stressztől is lehet. Az egyetlen tartós megoldás szerinte a tenyér verejtékmirigyeinek, ereinek beidegzését adó mellkasi idegek eltávolítása, vagy roncsolása. Az érsebész is ugyanezt mondta (csak ő a szindróma miatt, mert azt is így csillapítják végső esetben), hogy régebben mellkasi feltárást igényelt, de manapság laparoszkóppal végzik. Az operálandó oldalon a hónaljban vezetik be a mellkasba és úgy végzik el a műtétet. Sikeres esetben a műtét után azonnal szárazzá válik a tenyér és javul a láb izzadása is. Rajtam nem végeznék el ugyanazért, amiért a szindróma miatti beavatkozást sem ajánlja az érsebész. Más módszer után kell néznem, ami ha meg nem is szünteti, mérsékeli a problémát. Nyilván a stresszt kellene csökkentenem (mindig próbálom, de nehéz kizárni ebben a környezetben), a keringésem meg olyan amilyen, de azért a nyár valamelyest segít, meg majd a Pentoxyfillin. Időnként 1-2 órára meleg lesz a lábam, a kezem valamivel jobb. Levágattam a hajamat, már ideje volt, meg a meleg beköszöntével izzadt a fejem a madárfészeknek beillő dzsungel alatt. Azóta nem izzad és még vállalható is lett a fejem. :-D Mindig kifáraszt az utazgatás, ma meg ezer fok volt, fokozva az élvezeteket, de az ellen fagyival védekeztünk. Az utazás már nem volt tele bakikkal, nem volt semmi különös.

14.-én érsebészet. Addig nincs dolgom dokikkal.