2019

Ez egy jó év volt. Mozgalmas és végre sok pozitív dolog történt a szokásos szívások mellett. Nem tudom és nincs is kedvem pontosan felidézni az idei év összes történését, mert annyira mozgalmas volt, hogy a sokmindent meg sem bírtam jegyezni, de azért néhány említésre méltó jó/rossz dolog, ami beugrik:
- Az öcsém a 'képbe került' ismét, aminek örülök
- Egy-két régi ismerős/barát is felbukkant idén
- Fater vagyonőr lett (más kérdés, hogy nem is használja a képesítését 😃)
- Végre eljutottam a pszichodokihoz és tervem szerint járni fogok rendszeresen most már
- Elvették a fogyatékosságit (de nagyon úgy néz ki, hogy valakinek így év végére végre leesett a tantusz és visszaadták, mert az a múltkor érkező 110 rongy pont annyi, amennyire az elvételtől a folyósításig számított, el nem küldött összeg kijön + a MÁK-tól nekünk csak az jár, mást nem küldhettek.) Azóta már mégegy havi, fogyinak megfelelő összeg jött, szóval sanszos, hogy visszakaptuk. Határozat ugyan nem érkezett még.
- Idén már látványosabban haladtam az "azt adom, amit kapok" elv gyakorlatba ültetésével és tartom magam hozzá
- Elkezdtem edzeni a nyáron, bár le is álltam vele egy beforduláskor, viszont most újrakezdem és nem lesz lazsálás, meg kifogás, különben nem jutok el a célomig
- A Gina megellette az első és egyben utolsó (mert ivartalanítva lesz) almot 2 hete
- Ha már állatok: idén lett két 'új' macskám
- Keveset, de haladt a ház is. Annál több dolog krepált be. 👌 Most minden bizonytalan körülöttünk, lehet, hogy végleg költözünk, lehet, hogy nem, majd kiderül
- Idén egészségileg is jobb formában voltam, a nyarat is meglepően jól viseltem, pedig az sok rosszullétet szokott kiváltani. Idén is voltam párszor kórházban és ismét rámkacsintott a kaszás is, de megmondtam neki, hogy már megint eltévesztette a házszámot. Van némi romlás, de stagnálás is, ám a legfőbb, hogy idén is éltem és jövőre is tervezek. 😆 Volt most is kb. 2-2,5 hónap remisszió, aztán elkezdtem hó elején visszaesni és Karácsony másnapjára megérkezett az első roham is, ami tegnapelőttig szorgalmasan látogatott. Tegnap volt az első rohammentes nap, a mai még kiderül estig, de értékelném, ha ma is megkímélne. Rosszullét az van majdnem folyamatosan és a ketyegőm sem oké néhány napja. Előbbiekből kifolyólag megint volt mostanság pár sötét gondolatom, meg úgy feküdtem le pár napja az akkor már napok óta visszalátogató görcsroham előszelének érzésekor, hogy vajon felkelek-e reggel, tegnapelőtt szintén ez vágott belém, miközben a szívem vészjósló dolgokat produkált (felkarban szorongatás-nyilallás, hányinger, mellkasi diszkomfort érzet, rossz közérzet, adrenalinfröccsök), hogy vajon felkelek-e reggel. Nem minden rosszullétkor vág belém, csak az erősebbeknél, de akkor sem mindig. Most így alakult, talán mert lassan egy hete rohamozok, meg gyakran jelez a ketyegőm is. Aztán azt mondtam, hogy állj! Nem szabad ilyesmiktől tartani, arra kell koncentrálni, hogy kitartsak és Istenben kell bízni. Régen nem féltem és valójában most sem, nem ez a jó szó, inkább csak vannak már pillanataim, amikor megijedek és a markába fog az a gondolat, hogy talán most robban fel valamelyik időzített bomba a bennem ketyegők közül. Hajmeresztő pillanatok, az ziher.
- Mentálisan talán labilisabb voltam, mint az elmúlt években, hamarabb durran el az agyam és ki is tör belőlem az indulat, de már évek óta nem török-zúzok közben, csak mondom a magamét, aztán lehiggadok. Ami a depressziót illeti, abban viszont jobb volt a helyzet idén. Igaz, szép számmal vannak/voltak szar napjaim, de hamar sikerült elterelnem a figyelmemet, céljaim is majdnem mindig maradtak, elfojtani is jól tudtam a bennem zajló vihart. Nyáron mondjuk kétszer is sikerült összezuhanni úgy rendesen, meg ha jól rémlik kb. 2 hónapja is, viszont azóta nyugi van.
- Lett pár új ismeretségem és vesztettem is a régiekből, amit sajnálok, de gondolom az én saram, mivel enyhén szólva nem az erősségem a hosszútávú kapcsolatápolás, szóval megérdemlem
- Tanultam egy-két új kaját kotyvasztani. Szükséges rossz.
- Nem jutottam el repülni idén sem. A kisgépről le is tiltott a doki, szóval buktam, hogy valaha is kipróbáljam, de a poharam fele tele van, úgyhogy örülök annak, hogy legalább nagygépre felenged, persze szigorú szabályok betartásával.

Akárhogy agyalok, nem ugrik be több történés, pedig volt bőven. A lényeg, hogy jó év volt 2019, különösen a vége hozott sok pozitív történést anyagiakban is és más dolgokban is, rám/ránkfért már egy kis jó. Van persze most is gond, stressz, nem is kicsi, de nem érdekel most, ki akarom használni, hogy sok jó is ért, mert ebből is töltekezhetek majd a jövőben.
Remélem 2020 legalább ilyen mozgalmas és szerencsés év lesz!

A Szilveszter is olyan lapos lesz, mint a Karácsony volt, de legalább béke van most is. Fater biztos megint nézi majd a retrozenés Szilveszteri műsort. 😆 Én majd addig YouTubeon nézek valamit. Alexet már beengedtük a folyosóra, mert a sok okostojás ezerrel petárdázik, meg tűzijátékozik. Mennyi állat fog most is szó szerint halálra rémülni, meg elszökni. 😠

A szenteste

békében telt, szóval nincs okom panaszra. A Tesómmal is jót beszélgettem. Az öcsém nem jön, állítólag beteg lett.
Most az öregemmel nem marjuk egymást, mert tud normálisan viselkedni és beszélni velem. Nem csak Karácsonykor kellene, de mindegy, most az a lényeg, hogy jó a légkör. 👍
Örült a termosznak. Arra vágyott és úgy húztam ki belőle, hogy észre sem vette. 😆
Én kaptam egy bögrét, amin repülő van, meg kaptam egy Boeing 747-es repülőgépmodellt és ma egy görcsrohamot. 😂😉 Előbbi kettőnek örültem, utóbbit remélem valami újabb front hozta ki és egy időre békén hagy.

A fater vett egy jó nagy pontyot a halászléhez, meg hogy rántson is halat. Itthon elkezdte volna feldolgozni, erre egyszercsak elkezdett ficánkolni az asztalon, levert pár dolgot, meg majdnem maga is leesett. Fater majdnem elejtette a kést, úgy megijedt hirtelen. 😃 Lefogtuk és a fater kínzásmentesen, egy mozdulattal átsegítette a másvilágra. Még jó, hogy nem vágott bele élve, de hajszál híja volt.
Alexszel is volt egy kis gebasz. A tegnapelőtti szélvihar gallyra tette az amúgy is szar nagykaput, úgy kivágta a szél, hogy elgörbült a zárnál és mivel erősen rozsdás is volt, letört belőle, szóval nem lehet becsukni. Tegnapelőtt éjjel arra keltem, hogy döngeti a szél és kimentem, hogy becsukjam, meg egyből bevillant, hogy a kutya tuti kiszökött. Valóban nem volt az udvaron, szóval éjjel 3-kor cserkészhettem be valahogy az utcán boldogan nyargaló kis szarzsákot. Jó, hogy ez nem nappal történt, mert megevett volna minden járókelőt, meg itt a forgalom is elég nagy. Némi hús ellenében hajlandó volt hazajönni. A kapunak annyi, úgyhogy most a kerítéssel zárt teraszon héderel a pajtás, hogy ne tudjon kiszökni, aztán majd valamit kezdünk a kapuval.
Most béke van itthon és ez a fő. 👍
Holnap utazik Pestre az öreg, de elleszek, mert mindig teszek-veszek, nem fogok unatkozni. Apropó, ügyködés; barkácsoltam magamnak egy asztalt. 😆 Semmi extra, de hasznos is, meg szeretek 'felnőtt Legozni', vagyis barkácsolni, szerelni. 😃

Tákolmányom 😃

Tegnapelőtt

ugyan stresszesen, kapkodósan indult a nap, de aztán fasza lett, megint történtek jó dolgok is. Voltunk a Szolgálattal egy előadáson, elég érdekes volt, aztán itthon voltunk, amikor valaki hozott nekünk ajándékot, azt mondta hallott a nehéz körülményeinkről, meg hogy hol lakunk és meg akart lepni bennünket. Elég kínos volt, de értékelendő a jószándéka és jócselekedete! Kellemes ünnepeket kívánt és átadott egy szatyor élelmet, pedig van most elég pénzünk is, ételünk is, mégis ragaszkodott ahhoz, hogy odaadja. Idegen ember! Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy van még emberség a Földön. Aztán az egyik ismerősünk is betoppant két szatyor mindenfélével, olyan ételekkel, meg nassolnivalókkal, amikre nekünk nem telne, ami duplán zavarbaejtővé tette a dolgot, de azt mondta hallgassunk, ez az ő Karácsonyi ajándéka. Kapkodom a fejemet a sok áldás tapasztalásakor. Mostanság csak úgy zúdulnak ránk a jó dolgok. 😯
Hajlandó volt az öregem tegnap megnézni a házat, szóval hatott a tegnapelőtti fejmosásom. El is fogadta, de csak kényszerből. Ha minden igaz januárban költözünk át.
Fáradtak vagyunk, hajtós időszak van mögöttünk, meg annyi inger ért/ér bennünket, hogy kapkodtuk/kapkodjuk a fejünket, de nem bánom, kell már élni is, nem csak létezni.
Tegnap az egyik Szolgálati taggal beszélgettünk mélyebben az életünkről (ő kérdezgetett minket), aztán mikor megkérdezte a fatert, hogy szerinte milyen volna az életünk, ha az Anyu élne, a fater kicsit sírvafakadt. Ez engem amellett, hogy nagyon meglepett, meg is rázott, akármilyen is velem. Szar volt úgy látni, meg hogy neki is fáj, hiába nem beszél róla, szóval ütött és emellett az én Anyuval kapcsolatos eldugott gondolataimat, érzelmeimet is felszínre hozta, úgyhogy kicsit én is bekönnyeztem, persze minél észrevétlenebbül igyekeztem kezelni és villámgyorsan legyűrni magamba azt a vihart, ami zajlott bennem.
Utána eltereltük a figyelmünket, lekötöttek a feladatok is, úgyhogy hamar helyrebillentek a dolgok.
Majdnem biztos, hogy jön az öcsém Karácsonyra. Jó volna, ha le tudná zsírozni.

Végül ma is

és tegnap is végig maradtam kint a Szolgálattal. Megérte, jól kerestünk megint. Ma ugyan elég fosul voltam és úgy volt, hogy nem jutok ki, de mire indulnom kellett, addigra viselhető szintre szelídült a rosszullét. Mikor odaértem megint elkapott, de nem foglalkoztam vele. Aztán a fater úgy felcseszett, hogy akkor meg majdnem attól lettem rosszul. Jött az egyik tagunk, hogy szereztek nekünk olyan albérletet, ami minden szempontból megfelel és el kéne menni megnézni, aztán költözni. Az öregem egyből elkezdett aggályoskodni, hogy mindjárt Karácsony, meg mi lesz, ha az állatok bepiszkítanak, meg nem akar más házában lakni, stb.-stb.-stb. Láttam, hogy nem csak az én agyam forr, hanem a Tibié is, mondta is az öregemnek, hogy ne idegesítse fel, de ő lökte tovább a kifogásokat, aztán a Tibi agya egyszercsak eldurrant és elsietett. Kitálaltam, mert az én agyvizem is forráspontra hevült. Mondom gratulálok! Segíteni akarnak, de te megint nem hagyod! Hebegett-hápogott, nekem is mondta volna a sületlenségeket, de megmondtam neki, hogy megérdemelné, hogy senki ne segítsen, mert nem hagyja és meg sem becsüli. Egyből elhallgatott. Kérdeztem tőle, hogy mit gondol, meddig lehet elviselni, hogy rángat bele minden szarba, meg a szar életkörülményeket és hogy mindent egyedül dönt el, én meg viseljem ami jutott?! Elkezdi ha tudok jobbat, hallgatja. Mondom tudok, elmegyek egy otthonba, te meg dagonyázz tovább a szartengerben nélkülem, ha ennyire ragaszkodsz a vergődéshez, vagy pedig használd végre az eszedet és fogadd el a segítséget, mellesleg nem azért intézkedtek az érdekünkben, hogy te telibeszard! Megmondtam neki nyíltan azt is, hogy nem normális. Az egyik tag is mondta neki, hogy ilyen lehetőség nem lesz mégegyszer és szerencsések vagyunk, de neki is csak a baromságokat hajtotta. Félrehívtam és bekeményítve megmondtam neki a magamét, láttam hogy szarul esett neki ez-az, de nem izgat, ideje végre felébredni! Nekem is szarul esik, hogy ezredjére rángatna bele a fosba és amikor végre lenne esély kicsit kimászni belőle, ő akkor is a szarhoz ragaszkodik és ellöki a segítséget. Annyiszor elpofáztam neki, hogy csak a maga nevében beszéljen, nincs "mi nem akarunk/mi akarunk", meg ilyenek és ne csak egyedül döntsön, de a falnak dumálok mindig. Üvölteni tudnék ilyenkor, hogy rá vagyok utalva. A kemény szavakkal annyit legalább sikerült elérnem, hogy visszavett magából, hajlandó megnézni a házat és ha megfelelőnek találja (röhej, nemhogy örülne, hogy bármilyet is intéztek, ami legalább komfortos és száraz), beköltözünk arra a beláthatatlan időre, amíg a miénket lakhatóra renoválják. Ma élből elutasította a lehetőséget (a kirohanásom előtt), ami furcsa, mert eddig nem ágált ellene. Én már elvesztettem a fonalat, hülye egy logikája van. Hisztériázott nekem, hogy más házában ő feszeng, meg stb., mondom neki akkor maradj otthon a hideg, komfort nélküli, nyirkos szarban, ott majd biztos jó lesz a közérzeted! Fú, de fel tudja nyomni a pumpámat! Azon is hisztizett, hogy miért ünnepek előtt kell menni? Mondta neki a Tibi, hogy azért, hogy a Karácsonyt már melegben és normális körülmények között tölthessük. Komolyan mondom olyan, mint aki nem tud gondolkodni. 😠 Amúgy sem tudok kiigazodni rajta, mert folyton panaszkodik, hogy milyen szar nekünk, erre amikor Isten rengeteg segítséggel áld meg bennünket, ő fogja és mindet kiselejtezi. Akkor mit akar?! Tényleg megérdemelné, hogy ne segítsenek. Aki nem hagyja, az megérdemli a sorsát, de akkor ne nyekeregjen fűnek-fának! Azt mondja ma neki a Tibi, hogy nem az ő két szép szeméért segítenek, szóval gondolom már nem is törnék magukat, ha csak ő volna. Az a baj, hogy hiába akarnak nekem segíteni, ha ő mindenbe beletenyerel. 😠
Ma tehát jól felcseszett többünket is, persze meg volt győződve az igazáról.
Bennem tombolt a tehetetlen düh is, meg a keserűség is és rohadt nehéz volt visszanyelni, de ott az emberek közt muszáj volt. Aztán megmakacsoltam magam, mondván nem leszek miatta rosszul, meg nem hagyom, hogy a depresszió megint a mélybe húzzon, szóval legyűrtem magamba mindent és igyekeztem jókedvű lenni. Nem fogja tőlem ezt is elvenni.
Pénteken nézhetjük meg a házat. Kíváncsi vagyok hogyan dönt...
Hulla vagyok. Tegnap is úgy kidőltem, hogy ugyanabban a pózban ébredtem, amilyenben lefeküdtem, pedig híres vagyok az éjszakai fészkelődésről, meg az ötvenszer felébredésről. Holnap is sűrű nap lesz, szóval mára kivonom magam a forgalomból.

Újra felfelé ívelnek a dolgok

Ma a MÁK küldött nekünk 110 ezer forintot. Gőzünk sincs milyen juttatás, de jól jött az ziher, főleg így egyhéttel Karácsony előtt. Ma én is kerestem 15 rongyot, mert a Szolgálathoz nem csak besegíteni mentem, hanem vittem pár rajzot és kerámiát (támogatandó a srácot, akiért folyik a gyűjtés) és az értük befolyt összeget beraktam a gyűjtődobozba. Van azért egy kis lóvém így is, mert a fater adott. Pont jól jön, mert kéne neki ajándék (úgy kell azt, az utolsó pillanatban 👏😃😉), meg magamnak is kéne dezodor, mert fogyóban van, meg alsógatya, zokni.
Jól eldumáltunk a standoknál a többiekkel, csak szarrá fagyott a lábam, pedig a székben ültem, szóval nem is érte a talajt a talpam, meg vastag zokni & bélelt bakancs volt rajtam, de a két nagylábujjam érzéketlenre fagyott. Még mindig zsibbadnak, pedig már 3,5 órája itthon vagyok. Fater szerint lilult a szám is. Holnap megint megyünk, de előbbiek miatt csak 1-2 órát maradok. Szedem pedig a keringésjavítót.
Apropó, jól vagyok mégis, vaklárma volt múltkor. A front kavarhatott be, ami jó hír, mert a remisszió így kitart még mindig. Híztam is egy kg-t, ami furcsa, mert a csontok fájnak ott, ahol fekvéskor/üléskor érintkeznek a fekvő/ülőhely felületével. Mindegy, a lényeg, hogy nem a mérleg rossz, mert az öregem is letesztelte és stimmelt a súlya, tehát az enyém is 62 kell, hogy legyen.
Annyi a panaszom csak, hogy dagad, vizesedik és fáj mindkét térdem és könyököm, de ezeken kívül minden oké. 👌 Ez kell is, mert pörgős időszakban voltam és vagyok mostanság, kell a szufla. Végre érnek ingerek és feladataim is vannak. 👍Alig vártam, hogy aktív részese legyek az életnek, bármilyen csekély módon is.
Egyelőre a költözködés áll, a fater nem akart már az ünnepek előtt belevágni, fuvar sem volna, mivel a fuvarozóknak is nyilván ünnep lesz és nem fog senki hurcolászni bennünket, meg a motyónkat. Majd az újévben neki lehet fogni a dolgoknak.
Holnap jótékonysági süteményvásár is lesz, fogok venni a jóságokból. 👍

Minden csoda 3 napig tart

Tartja a mondás. Igaz, más értelemben, de a miénk kemény 1 napig tartott. Az Ildi ma visszalépett, mert a férje állítólag húzta a száját a részletfizetés miatt (mintha bármi köze volna ahhoz a házhoz, meg az Ildi döntéseihez 😠) és mivel mindig behódol neki, most is úgy tett. 👏
Isten azonban kisegített minket, nyújtott egy másik mentőövet. Persze rettentően kellemetlen, hogy megint a Gabi segít nekünk. Azt mondta, hogy állja a házfelújítást! 😯 Mondta neki az öreg, hogy milliók kellenek ahhoz, hogy ezt ki lehessen pofozni, pont ezért kellett volna költözni, de ő azt mondta akkor is segít. 😯 Ég a képemről a bőr, mert nem azért melózik és gyűjtött össze x összegű lóvét, hogy ránk költsön belőle. Elfogadta a fater az ajánlatát. 😩 Eddig sem és most sem az ő feladata lett volna kihúzgálni bennünket a szarból!
Átköltözünk albérletbe arra a pár hónapra, amíg a házat újítják, meg hogy a télen ne fagyjunk be ide. A Szeretetszolgálat abban segít, hogy olyanba tudjunk menni, ahová az állatokat is vihetjük és lezsírozzák, hogy a bérleti díjból engedjen egy kicsit a tulaj.
Remélem most már semmi nem jön közbe, mert idegtépő ez a csikicsukizás, meg bizonytalanság.
A Karácsonyt elvileg már az albérletben fogjuk tölteni.

2 hónap remisszió után megint nem vagyok rendben, visszatért a fáradékonyság, fogytam, pedig akkor még jól ettem, de 3-4 napja szinte teljesen elment az étvágyam, itt vannak a délutáni rosszullétek, szédelgés, stb. Holnap ha tudok elmegyek segíteni azért. Kaptam Mikulásra édességet, de még semmit nem ettem meg közülük, ami függő lévén nem megszokott. Ma az össz' kajám egyetlen pohár joghurt volt, mert mást nem fogad el a bélésem, meg az erős hányinger sem könnyíti meg a dolgomat.

Mit hoz a jó öreg Miki? 🎅

Egy jobb életet - mármint az életem marad olyan, amilyen, viszont a körülmények jó irányba fognak változni - ugyanis költözünk! Remélem utoljára, mert már herótom van tőle, mivel óvodás korom óta megy a vándorcirkusz feeling. A fater nem fogadta el a Szeretetszolgálat által ajánlott lakást, mert neki kert kell, meg spórolni akar a rezsivel (ami mondjuk érthető), viszont voltak itt szakik, akik azt mondták, hogy milliókba kerülne a felújítás, mivel kb. minden szar, tehát képtelenek lennénk finanszírozni. Jött az agyalás, hogy mit csináljunk? Az Ildinek is panaszolta a fater, hogy mi derült ki, mire ő felajánlotta az eladó házát, hogy vegyük meg mi, részletre. Bérleti díjat kell fizetni, ami egyben a vételár lesz. Elfogadta az öreg az ajánlatot, szóval megyünk át abba a házba. Az nem vizes, fűthető, van kert is, szóval a fater örülhet neki. Az Ildi szerint csak kisebb javítanivalók vannak rajta, de az nem számít, a lényeg, hogy az alap dolgok és funkciók, amik az élhető hétköznapokhoz kellenek, meglegyenek benne, a többivel ráérünk foglalkozni. Elkezdődik majd a papírmunka, fuvarozót is kell keresni, meg a pakolást is el kell majd kezdeni. Most fog kiderülni mennyi cuccunk rohadt be a nyirkos szobákba. 😉 Szerintem a fele ingóságunk megy a kukába. 👌👏
A Szeretetszolgálatról is lejött egy kis teher, mert értem legalább mégsem kell gyűjtést szervezniük, hiszen ehhez a házhoz már nem nyúlnak hozzá, az Ildién meg nem kell annyit dolgozni, hogy ne tudjuk önerőből javítani a dolgokat. Pont ma hoztak nekünk ruhákat, mert csomót ki kellett dobni a penész miatt, viszont ezek már csak kibírják, amíg átmegyünk majd a másik házba. Nem tudom mikor fogunk, de minél hamarabb akarja a fater lebonyolítani a procedúrát, csak ugye az ünnepek is közelednek és az megakasztja az ügyintézést.
Majd átmegyünk valamikor megnézni a házat, hogy milyen, mert ott még nem jártunk, mivel az Ildiék már a jelenlegiben laktak, mikor mi ideköltöztünk.
Mázsás súly gördült le a vállamról! Persze a fater megint mögöttem szervezkedett, de most legalább nem hülyeségbe rángat, hanem végre jobb minőségű lesz az életünk! Rengeteget számít, hogy megjavulnak a hétköznapjaink!
Ez a kedélyállapotomnak is kedvezni fog. Megint elég labilis vagyok pár napja, amit a terápia csak fokozott, mivel belementünk a problémás területekbe, viszont legalább már az nem húzza a vállamat, hogy méltatlan körülmények között telnek a napjaim. Nagyon kellett már a megkönnyebbülés!
Most arra koncentrálhatok, hogy összerakjam a darabjaimat legalább részben. A pszichodoki rávilágított pár dologra és már látom, hogy hol gyökereznek a problémák. Eddig is kapisgáltam, de ő jobban rávezetett. A károk visszafordíthatatlanok, viszont szerinte lehetnek jobb időszakaim és lehetek megint stabilabb, ha folytatom a pozitív gondolkodást és ha kitartó maradok.
Holnapután megyek a Szolgálathoz, mert dolgunk lesz, a Mikulásbulit kell lebonyolítani és besegítek a kajakészítésben. Egy kicsit legalább az is leköti a figyelmemet.

Megjártam Pestet

A szokásos balhé megvolt a fater és a Gabi között, naponta többször. Szólóban folytatta tegnap az öregem a hazafelé úton, de rászóltam, hogy fejezze már be az örökös puffogást, meg elégedetlenkedést. Nyugágy kéne hozzá...
Aztán egy csecsemő üvöltött a buszon, ahogy a csövön kifért, én meg kb. allergiás vagyok a gyereksírásra, főleg a hevesre, szóval az sem simitotta ki az idegeimet.
Ezt leszámítva jó volt Pesten lenni, mert én ott érzem otthon magam.
Voltam a házidokinál tegnap, mondtam neki a remissziót, aminek örült. Megejtette a szokásos ellenőrzéseket is és most minden oké volt. 👍
Szóltam neki arról, ami bekrepált és azt mondta, hogy az izmokkal van ott probléma.
Felírattam a gyógyszereket is.
Megjártam a pszichodokit is hétfőn. Nem gondoltam, hogy egy s más úgy fog érinteni, ahogy érintett. A doki pont belenyúlt egy-két gyenge pontomba és mivel látta, hogy nem érint jól, kicsit megfeszegette a dolgokat. Az sem használt a kedélyállapotomnak. A nap további részében rajtam volt valami nyomottság. Tegnap már jobb volt, de várom, hogy leülepedjen a felkutyult szutyok és tisztábban lássak, meg el tudjam kezdeni a dolgok helyrerakását.