Végül ma is

és tegnap is végig maradtam kint a Szolgálattal. Megérte, jól kerestünk megint. Ma ugyan elég fosul voltam és úgy volt, hogy nem jutok ki, de mire indulnom kellett, addigra viselhető szintre szelídült a rosszullét. Mikor odaértem megint elkapott, de nem foglalkoztam vele. Aztán a fater úgy felcseszett, hogy akkor meg majdnem attól lettem rosszul. Jött az egyik tagunk, hogy szereztek nekünk olyan albérletet, ami minden szempontból megfelel és el kéne menni megnézni, aztán költözni. Az öregem egyből elkezdett aggályoskodni, hogy mindjárt Karácsony, meg mi lesz, ha az állatok bepiszkítanak, meg nem akar más házában lakni, stb.-stb.-stb. Láttam, hogy nem csak az én agyam forr, hanem a Tibié is, mondta is az öregemnek, hogy ne idegesítse fel, de ő lökte tovább a kifogásokat, aztán a Tibi agya egyszercsak eldurrant és elsietett. Kitálaltam, mert az én agyvizem is forráspontra hevült. Mondom gratulálok! Segíteni akarnak, de te megint nem hagyod! Hebegett-hápogott, nekem is mondta volna a sületlenségeket, de megmondtam neki, hogy megérdemelné, hogy senki ne segítsen, mert nem hagyja és meg sem becsüli. Egyből elhallgatott. Kérdeztem tőle, hogy mit gondol, meddig lehet elviselni, hogy rángat bele minden szarba, meg a szar életkörülményeket és hogy mindent egyedül dönt el, én meg viseljem ami jutott?! Elkezdi ha tudok jobbat, hallgatja. Mondom tudok, elmegyek egy otthonba, te meg dagonyázz tovább a szartengerben nélkülem, ha ennyire ragaszkodsz a vergődéshez, vagy pedig használd végre az eszedet és fogadd el a segítséget, mellesleg nem azért intézkedtek az érdekünkben, hogy te telibeszard! Megmondtam neki nyíltan azt is, hogy nem normális. Az egyik tag is mondta neki, hogy ilyen lehetőség nem lesz mégegyszer és szerencsések vagyunk, de neki is csak a baromságokat hajtotta. Félrehívtam és bekeményítve megmondtam neki a magamét, láttam hogy szarul esett neki ez-az, de nem izgat, ideje végre felébredni! Nekem is szarul esik, hogy ezredjére rángatna bele a fosba és amikor végre lenne esély kicsit kimászni belőle, ő akkor is a szarhoz ragaszkodik és ellöki a segítséget. Annyiszor elpofáztam neki, hogy csak a maga nevében beszéljen, nincs "mi nem akarunk/mi akarunk", meg ilyenek és ne csak egyedül döntsön, de a falnak dumálok mindig. Üvölteni tudnék ilyenkor, hogy rá vagyok utalva. A kemény szavakkal annyit legalább sikerült elérnem, hogy visszavett magából, hajlandó megnézni a házat és ha megfelelőnek találja (röhej, nemhogy örülne, hogy bármilyet is intéztek, ami legalább komfortos és száraz), beköltözünk arra a beláthatatlan időre, amíg a miénket lakhatóra renoválják. Ma élből elutasította a lehetőséget (a kirohanásom előtt), ami furcsa, mert eddig nem ágált ellene. Én már elvesztettem a fonalat, hülye egy logikája van. Hisztériázott nekem, hogy más házában ő feszeng, meg stb., mondom neki akkor maradj otthon a hideg, komfort nélküli, nyirkos szarban, ott majd biztos jó lesz a közérzeted! Fú, de fel tudja nyomni a pumpámat! Azon is hisztizett, hogy miért ünnepek előtt kell menni? Mondta neki a Tibi, hogy azért, hogy a Karácsonyt már melegben és normális körülmények között tölthessük. Komolyan mondom olyan, mint aki nem tud gondolkodni. 😠 Amúgy sem tudok kiigazodni rajta, mert folyton panaszkodik, hogy milyen szar nekünk, erre amikor Isten rengeteg segítséggel áld meg bennünket, ő fogja és mindet kiselejtezi. Akkor mit akar?! Tényleg megérdemelné, hogy ne segítsenek. Aki nem hagyja, az megérdemli a sorsát, de akkor ne nyekeregjen fűnek-fának! Azt mondja ma neki a Tibi, hogy nem az ő két szép szeméért segítenek, szóval gondolom már nem is törnék magukat, ha csak ő volna. Az a baj, hogy hiába akarnak nekem segíteni, ha ő mindenbe beletenyerel. 😠
Ma tehát jól felcseszett többünket is, persze meg volt győződve az igazáról.
Bennem tombolt a tehetetlen düh is, meg a keserűség is és rohadt nehéz volt visszanyelni, de ott az emberek közt muszáj volt. Aztán megmakacsoltam magam, mondván nem leszek miatta rosszul, meg nem hagyom, hogy a depresszió megint a mélybe húzzon, szóval legyűrtem magamba mindent és igyekeztem jókedvű lenni. Nem fogja tőlem ezt is elvenni.
Pénteken nézhetjük meg a házat. Kíváncsi vagyok hogyan dönt...
Hulla vagyok. Tegnap is úgy kidőltem, hogy ugyanabban a pózban ébredtem, amilyenben lefeküdtem, pedig híres vagyok az éjszakai fészkelődésről, meg az ötvenszer felébredésről. Holnap is sűrű nap lesz, szóval mára kivonom magam a forgalomból.