Végre

felkerült az a nyüves cucc az ablakhoz, az is azért, mert eldurrant az agyam és felmásztam én. Olyan szarok a függönycsipeszek, hogy a pokrócot nem bírták el, ezért egy vastagabb ágyneműhuzatot kellett feltennem, amíg apám hoz erős csipeszeket (gondolom majd 2040-ben), amik bírják a nehezebb pokrócot. Visszakaptuk a létrát, de fater megint nem rakta fel a cuccot, hiába szóltam, hogy befagy már a pitot csövem 😁, megint elment itthonról, én meg dührohamot kaptam és felmásztam a létrára, hogy feltegyem a holmit. Legalább le lett szedve a függönyöm, amire igencsak ráfér a mosás, csak ugye arra sem volt ideje, hogy amiatt felmásszon és lecserélje. Én eddig nem mertem felmászni, mert még a talajon is sokszor szédelgek és képes vagyok elesni úgy, hogy elvileg stabilan állok. 😁 Bebizonyosodott, hogy valóban nem nekem találták ki a létrára mászást, mert állandóan megszédültem, meg billegtem és hol a létrát, hol a karnist kaptam el, mielőtt hamar leérek a talajra. 😁 Az adott némi biztonságérzetet, hogy pont mögöttem volt a bazi nagy franciaágy, így ha le is estem volna, azon landolok jó esetben (rosszban meg a betonon), de mint mondtam, megúsztam. Szeretek amúgy kockáztatni, de ebbe most nem a vakmerőségem hajtott bele, hanem a szükség. Dühítő, hogy feleslegesen cumiztam a csipeszekkel, meg azzal, hogy nem vagyok polip, a két karom meg kevésnek bizonyult az ágynemű tartásához, a csipeszeléshez, meg a kapaszkodáshoz (bár megoldottam, mert sikerült úgy megtámasztani az egyik lábamat, hogy nem kellett kapaszkodnom, de necces volt), mert továbbra is jön be a huzat, maximum egy fél fokkal kevésbé, szóval érdemben nem javult a helyzet. Remélhetőleg a pokróc elég vastag lesz ahhoz, hogy gátolja, csak ugye ahhoz kellenek az erős csipeszek. Ilyenkor is marhára dühít, hogy nem vagyok teljesen mobilis és nem jutok el csipeszekért. 😠 Mindegy, remélem még ebben az évtizedben meghozza apám, mert rohadtul unom már, hogy mindig, mindent halogat, meg mindig, mindennel kapcsolatban hiteget. 🤬 Még nem ért haza, gondolom majd kapom a leb@szást, hogy nem vagyok normális, amiért felmásztam, főleg úgy, hogy itthon sem volt és ha lezuhanok és úgy esem, hogy esetleg kinyiffanok, akkor ő mehet a börtönbe, blablabla, a szokásos... Mindig ezt hallgatom, ha valami rizikós dolgot csinálok. Nem arra fog gondolni, hogy már rég fel kellett volna tennie és akkor nem mászok fel. Majd jön a duma, hogy "nem bírtad megvárni, amíg hazaérek?!" Nem bírtam bakker, ugyanis már vagy 2 hete vártam és megmondtam napokkal ezelőtt, tegnap este is, hogy most már befagy a tököm, szóval tegye fel. Elszakadt a cérna, hogy a fél nap eltelt megint és nem történt semmi. Ha nem tetszik, hogy veszélyes dolgokat csinálok, akkor ne kényszerítsen rá, egyszerű a képlet. Igazi nárci' gondolkodás, hogy azért ne csináljak ilyeneket, mert ha baleset ér, akkor mit gondolnak RÓLA, meg Ő megy a börtönbe. Nem is érdemel több szót.

Legóztam egyet a hősugárzóval és jól sejtettem, hogy lötyögött a ventillátor, ráhúztam a csavart, aztán majd kiderül, hogy ez volt-e a zajongás oka. Nem mindig csinálja, szóval az, hogy most csendben volt, még nem jelent semmit, majd ha tartósan nem zörög, az fogja megmutatni, hogy sikerült elhárítani a problémát.

A hajnali sötétségben mentem ki a budira és nem láttam - amire a félálom is rásegített -, hogy van valami az útban. Rágcsálócsapda volt. Az út közepén. 👏 Persze jó nagyot csattant, ahogy belerúgtam. Azt hittem morogni fog az öreg (mert az ő szobájában van és ott kell keresztülmennem, hogy kijussak a konyhába, onnan meg a budira), de nem morgott, hogy felébresztettem. Mondom neki fogtál egy jó nagy patkányt. 😁 Oké, annyira genya azért nem szoktam lenni, hogy méltó legyek erre a 'címre', de nem hagyhattam ki a poént. Rohadtul idegesítőek, mindent szétrágnak. 😠 Nemcsak nálunk, mások is panaszkodnak, hogy invázió van náluk is és nem győzik irtani őket. Egy-egy delikvenst elmartak már a macskák, meg a kutyák, de nem igazán örülünk ennek, mert sokan méreggel irtanak és nem volna jó, ha mérgezett példányt enne valamelyik állat.

Szar a kedvem és nagyon ingerlékeny vagyok. Mint mondtam, elkapott a dilihopp, megint a kezem bánta, de ez a kisebbik gond, mert nemrég megtalált megint a BPD-s őrület is. 2 hete volt legutóbb ilyen pokoljárás, amiről írtam, hogy valószínűleg a terápiás beszélgetés is rátett. Nem valami jó statisztika, hogy most is volt egy, ha azt nézem, hogy általában eltelik pár hónap két téboly között. Most le vagyok blokkolva érzelmileg, de ez a védekezőmechanizmus egyben is tart legalább. Nagyon nem oké, amilyen vagyok az utóbbi időben és amilyen gondolataim vannak. A Tesómnak tett ígéret és az iránta érzett szeretet tart vissza. Isten adja, hogy ez továbbra is így legyen!

Vegyes

Szigetelés továbbra sem került az ablakomra, de holnap visszaadja a szomszéd a létrát és megoldom másképp' a huzat kivédését, mert most már nem kicsit fázom. Remélhetőleg nem zúgok le a létráról, mert elég szar volna törött kézzel törölgetni a vérző akármimet. 😆 Majd meglátom mennyire fogok szédelegni (mostanság játszik a Chemotox-os légy feeling, amire tenni fog a tériszony is), de ha necces lesz a dolog, akkor inkább fatert kérem meg, hogy másszon fel, mert az oké, hogy repülni vágyom, de ha lehet, maradok a repülőgépes változatnál. 😁 Kénytelen vagyok egy pokrócot felfogatni a karnisra, aztán majd kiderül, mennyit segít a helyzeten. Immár talán hatékony lesz a hősugárzóm, már ha használható lesz, mert az meg épp' a legjobbkor kezdett furcsán viselkedni. 👏 Csupán egyhónapos és nem is lett agyonhajtva, mert az enyhe idő miatt sem kellett sokat használni, meg drága mulatság is lett volna, szóval nemsokat használtam, de úgy tűnik, valami nem kóser a ventillátorával. Ha szerencsém van, akkor csak lötyög és pár csavarhúzómozdulat megoldja a problémát, de ha nincs szerencsém, akkor viszont valószínűleg csapágyas lett. Hiába új a masina, ha szarul szerelték össze. Holnap szétkapom a cuccot (ma nem partner a kezem, de holnap hátha) és meglesem, hogy mi az ábra, de remélhetőleg elég lesz a ventilátor csavarjának meghúzása és nem kell cserélni a szerkentyűt.

Tegnap fájdalomig, aztán már zsibbadásig fagyott a lábam, meg kezdek már színes egyéniséggé válni, szóval el kell kezdenem az értágítót szedni. A neuropátia is rákapcsolt, valamelyik este olyan idegfájdalom talált meg, hogy csillagászati távcső sem kellett a csillagok megszámolásához. 😁 Higgadtan szoktam tűrni az erős fájdalmat is, de ezúttal egy ponton már magzatpózban anyáztam magamban, aztán egyszercsak arra eszméltem, hogy apám felébreszt, szóval észrevétlenül belealudtam abba az élvezetbe. Tegnap éjjel máshol kezdték az idegeim a bulit, a jobb lábam nagyujjába mintha egy nagy, izzó tűt döfködtek volna azonos időközönként, ennek megfelelően az egész lábszáram rándult is egy jókorát minden alkalommal, mintha valóban belevágták volna a tűt az ujjamba és reflexből elrántottam volna a lábamat. Próbáltam kizökkenteni az ideget a téves jelzésből az ujjam adott területének erős nyomásával, hátha sikerül blokkolni a fájdalmat, de semmit sem használt, úgyhogy hasra feküdtem, hogy legalább rángani ne tudjon az egész lábszáram, így végül valahogy belealudtam abba a döfködős élvezetbe. Ami még nem kóser mostanság, az a bal fülemben gyakran előjövő surrogás, ami leköveti a szívdobbanásaimat. Hogy valami pozitívat is mondjak, ha már a szívnél tartok; enyhültek a bulik a mellkasomban. 👍 Most megint úgy lélegzem, mint egy ember, nem pedig úgy, mint Darth Vader és a többi finomság is enyhült, bár a 'megcsavarodó agy' és ájulásérzet befigyel továbbra is. Kíméletes tevékenységeket simán el tudok végezni, ami fasza, ha azt nézem, hogy vannak időszakok, amikor az ágyban felülés is felér egy kardio edzéssel. Ma nem az igazi a közérzetem, aluszékony is vagyok, magas a vérnyomásom, stb., de front van, gondolom csak az az ok.

Kéne haladni a macskakennellel, csak tegnap az időjárás köpött bele a levesbe, olyan sár lett a kertben, hogy igencsak földhöz ragadt személyekké válnánk, ma meg a faterom nem ért rá már megint, pedig annyit már javult a talaj, hogy nem ragadtunk volna bele a sárba. Mivel most már nem igazán lehet majd haladni vele az esős idők miatt, vagy legalábbis jóval lassabban lehet (nem mintha eddig gyorsan haladt volna...), meg nem is a tél küszöbén kéne kiköltöztetni a bandát, ezért ez most el lett engedve, majd tavasszal lesz folytatva. Esetleg egy-egy kedvezőbb napon lehet rajta dolgozni, de a banda majd csak tavasszal költözik ki. Mertem volna fogadni egy nagy összegben arra, hogy ez lesz a vége. Hiába magyaráztam az öregnek nyár elején, hogy akkor kell elkezdeni, mert bőven lesz idő is befejezni, meg a macskák is akklimatizálódni tudnak majd, mindig fontosabb volt valami más, szokás szerint. Fel nem foghatom, miért jó úgy élni, hogy mindent az utolsó pillanatra hagy és akkor kapkod. 🤔

 
Levágtam a búrámon képződött bozótot, vagyis az már inkább dzsungelre HAJazott és kivételesen nem csesztem el olyan durván, mintha foltos hajhullásban szenvednék, vagy mint akin bekötött szemmel dolgozott a fodrász. Nem mondom, hogy jól sikerült az eredmény, de szódával elmegy. Fatert hiába kérem, hogy olyanra vágja, amilyenre mondom, csakazértis' gyp-s frizurát vág, meg fenthagy egy csomó hajat, de ha én esem neki a sérómnak, amikor már nagyon zavar a hossz és a semmilyen fazon, akkor jön a duma, hogy "megint jól elb@sztad!", "úgy nézel ki, mint egy hülyegyerek", stb. Megmondtam neki, hogy ha nem segít, akkor mit tudjak csinálni? Persze erre nem mond semmit. Nem igazán érdekelnek a megjegyzései.

Mr. Lúzer (mármint én) gyártja tovább a baromságokat, de legalább van min röhögni ezekben az ősz miatt már szó szerint is szürke hétköznapokban. Ma ahogy etetni akartam a bandát, a macskakajás vödör helyett az almosba merítettem az adagolóedényt, meg lábat akartam mosni és arra eszméltem, hogy zoknistól kerültek a vízbe a futóműveim (kellemest a hasznossal, legalább egyből ki lettek mosva a zoknik is 😁), aztán megégettem magam, meg ilyenek. Sosem voltam a koncentráció mintaképe, de amit az utóbbi időben alkotok, az tragikomikus. 😆

Már nem tart az a felfokozott kedélyállapot (mégha a poszt laza hangvétele ezt is sugallja), meg az alkotásvágy és az (utólag már felismert) irreálisan pozitív és idealizált jövőkép megélése, de igyekszem talpon maradni.