Végre

felkerült az a nyüves cucc az ablakhoz, az is azért, mert eldurrant az agyam és felmásztam én. Olyan szarok a függönycsipeszek, hogy a pokrócot nem bírták el, ezért egy vastagabb ágyneműhuzatot kellett feltennem, amíg apám hoz erős csipeszeket (gondolom majd 2040-ben), amik bírják a nehezebb pokrócot. Visszakaptuk a létrát, de fater megint nem rakta fel a cuccot, hiába szóltam, hogy befagy már a pitot csövem 😁, megint elment itthonról, én meg dührohamot kaptam és felmásztam a létrára, hogy feltegyem a holmit. Legalább le lett szedve a függönyöm, amire igencsak ráfér a mosás, csak ugye arra sem volt ideje, hogy amiatt felmásszon és lecserélje. Én eddig nem mertem felmászni, mert még a talajon is sokszor szédelgek és képes vagyok elesni úgy, hogy elvileg stabilan állok. 😁 Bebizonyosodott, hogy valóban nem nekem találták ki a létrára mászást, mert állandóan megszédültem, meg billegtem és hol a létrát, hol a karnist kaptam el, mielőtt hamar leérek a talajra. 😁 Az adott némi biztonságérzetet, hogy pont mögöttem volt a bazi nagy franciaágy, így ha le is estem volna, azon landolok jó esetben (rosszban meg a betonon), de mint mondtam, megúsztam. Szeretek amúgy kockáztatni, de ebbe most nem a vakmerőségem hajtott bele, hanem a szükség. Dühítő, hogy feleslegesen cumiztam a csipeszekkel, meg azzal, hogy nem vagyok polip, a két karom meg kevésnek bizonyult az ágynemű tartásához, a csipeszeléshez, meg a kapaszkodáshoz (bár megoldottam, mert sikerült úgy megtámasztani az egyik lábamat, hogy nem kellett kapaszkodnom, de necces volt), mert továbbra is jön be a huzat, maximum egy fél fokkal kevésbé, szóval érdemben nem javult a helyzet. Remélhetőleg a pokróc elég vastag lesz ahhoz, hogy gátolja, csak ugye ahhoz kellenek az erős csipeszek. Ilyenkor is marhára dühít, hogy nem vagyok teljesen mobilis és nem jutok el csipeszekért. 😠 Mindegy, remélem még ebben az évtizedben meghozza apám, mert rohadtul unom már, hogy mindig, mindent halogat, meg mindig, mindennel kapcsolatban hiteget. 🤬 Még nem ért haza, gondolom majd kapom a leb@szást, hogy nem vagyok normális, amiért felmásztam, főleg úgy, hogy itthon sem volt és ha lezuhanok és úgy esem, hogy esetleg kinyiffanok, akkor ő mehet a börtönbe, blablabla, a szokásos... Mindig ezt hallgatom, ha valami rizikós dolgot csinálok. Nem arra fog gondolni, hogy már rég fel kellett volna tennie és akkor nem mászok fel. Majd jön a duma, hogy "nem bírtad megvárni, amíg hazaérek?!" Nem bírtam bakker, ugyanis már vagy 2 hete vártam és megmondtam napokkal ezelőtt, tegnap este is, hogy most már befagy a tököm, szóval tegye fel. Elszakadt a cérna, hogy a fél nap eltelt megint és nem történt semmi. Ha nem tetszik, hogy veszélyes dolgokat csinálok, akkor ne kényszerítsen rá, egyszerű a képlet. Igazi nárci' gondolkodás, hogy azért ne csináljak ilyeneket, mert ha baleset ér, akkor mit gondolnak RÓLA, meg Ő megy a börtönbe. Nem is érdemel több szót.

Legóztam egyet a hősugárzóval és jól sejtettem, hogy lötyögött a ventillátor, ráhúztam a csavart, aztán majd kiderül, hogy ez volt-e a zajongás oka. Nem mindig csinálja, szóval az, hogy most csendben volt, még nem jelent semmit, majd ha tartósan nem zörög, az fogja megmutatni, hogy sikerült elhárítani a problémát.

A hajnali sötétségben mentem ki a budira és nem láttam - amire a félálom is rásegített -, hogy van valami az útban. Rágcsálócsapda volt. Az út közepén. 👏 Persze jó nagyot csattant, ahogy belerúgtam. Azt hittem morogni fog az öreg (mert az ő szobájában van és ott kell keresztülmennem, hogy kijussak a konyhába, onnan meg a budira), de nem morgott, hogy felébresztettem. Mondom neki fogtál egy jó nagy patkányt. 😁 Oké, annyira genya azért nem szoktam lenni, hogy méltó legyek erre a 'címre', de nem hagyhattam ki a poént. Rohadtul idegesítőek, mindent szétrágnak. 😠 Nemcsak nálunk, mások is panaszkodnak, hogy invázió van náluk is és nem győzik irtani őket. Egy-egy delikvenst elmartak már a macskák, meg a kutyák, de nem igazán örülünk ennek, mert sokan méreggel irtanak és nem volna jó, ha mérgezett példányt enne valamelyik állat.

Szar a kedvem és nagyon ingerlékeny vagyok. Mint mondtam, elkapott a dilihopp, megint a kezem bánta, de ez a kisebbik gond, mert nemrég megtalált megint a BPD-s őrület is. 2 hete volt legutóbb ilyen pokoljárás, amiről írtam, hogy valószínűleg a terápiás beszélgetés is rátett. Nem valami jó statisztika, hogy most is volt egy, ha azt nézem, hogy általában eltelik pár hónap két téboly között. Most le vagyok blokkolva érzelmileg, de ez a védekezőmechanizmus egyben is tart legalább. Nagyon nem oké, amilyen vagyok az utóbbi időben és amilyen gondolataim vannak. A Tesómnak tett ígéret és az iránta érzett szeretet tart vissza. Isten adja, hogy ez továbbra is így legyen!