Mára

lejjebb gyengültem, így nagy a gravitációs ereje az ágyamnak, de még fel tudok kelni és meg is teszem, már csak azért is, mert a macskákat is el kell látnom. Jó, hogy vannak, egyrészt nagyon szeretetreméltóak (és viszonozzák is a nagy szeretetet), másrészt az, hogy rám vannak utalva, szintén egy hajtóerő, mert ha akarnám sem hagyhatnám el magamat és ez valószínűleg meg is ment. Jól éreztem tegnap a roham közeledtét. 5 óra volt, amikor rámjött és csak 7-kor tudtam felkelni, persze ebben benne voltak a szokásos buli utáni alvások is. Elég erősek voltak (bár szerencsére csak 2 jött és nem felejtettek el abbamaradni, mégha nehezen is akartak leszállni rólam) és egyszer már felébredtem az első után, de egyből jött mégegy és amikor abból ébredtem, akkor volt 7 óra. Szarul voltam utána is, csak éjfél körülre lett normális a közérzetem. Megérkezett az ocsmány szájíz is még rögtön a rohamok után. Előttük is van egy jellegzetes, de az fémes és nem marad meg. Ez a "betegség íz" folyamatos, keserű. Nem nagyon mertem inni a hányinger miatt, de egy kortyot megkíséreltem, hogy a szájszárazságot, meg a keserű ízt felülírja, de tartósan nem tűnik el. Addig érzem, amíg tombol a kórság, az pedig sokszor eltart akár 2-3 hónapig is. A roham egy pontján majdnem pánikba estem, de küzdöttem ellene, mert egyrészt az tovább gyorsítja a roham miatt amúgy is gyors pulzust, másrészt a szervezet okos és ha azt üzenem neki, hogy elengedtem a gyeplőt, ki tudja hová fejlődnek a dolgok? Rohadt nehéz olyankor koncentrálni és nyugtatni magam, egyrészt mert félig vagyok csak észnél és csak tisztább pillanatokban tudom előbbieket csinálni, másrészt pokolian szar a közérzetem, de az ösztön segít. Már ébredeztem, de még nem tudtam mozogni, beszélni, meg nagyon szarul voltam, amikor apám átkiabált, hogy zavar-e a tv (azért tud normális is lenni), de nem tudtam kiszólni. Benyitott és újra megkérdezte, de csak hümmögni tudtam, szóval levágta, hogy nagyon fosul vagyok és kicsit lejjebb vette a hangerőt. Fél 8 körül már fel tudtam kelni az ágyból, de elég necces volt, viszont a macskákat rendezni kellett, meg slagolni is ki kellett mennem. Nyitva volt a felső ablak a szobámban, de azt a faterommal csukattam be, mivel ahhoz fel kell állni a párkányra, hogy elérje az ember és szar lett volna törött kézzel törölgetni a vérző akármimet, ha lezúgok és összetöröm magam. 😁 Na, de viccet félretéve; tegnapelőtt majdnem lezuhantam, mert megszédültem, tegnap meg erőm sem volt felmászni a szarullét miatt és nem kockáztattam. Igaz, a doki azt mondta anno, hogy csak rövid távra enged repülni, ami így stimmelt volna. 😉 Már el is felejtettem a nagy jóllét közepette, hogy milyen durva tud lenni a rosszullét, szóval kissé levont a nagy arcomból, amivel könnyedén magyaráztam, hogy bírni fogom. Nyilván úgy lesz, mert muszáj, csak rávágtam, mintha olyan egyszerű lenne. Remélem Isten átsegít ezen az időszakon is! Az is motivál, hogy megígértem a fogadott Tesómnak, hogy továbbra is mindent beleadok majd ilyenkor. Nem írt azóta, amióta keresett és elkerültük egymást (válaszoltam, de nem látta még) de gondolom nem tud, viszont tudom, hogy szurkolna Ő is, ha tudná, hogy beindult a buli, meg hogy szeret, szóval ezek is erőt adnak. Most megint nem keserűség van bennem, hanem elszántság és akarat. Ilyenkor dacossá válok, de talán ez jól is jön. Azt nem mondom, hogy nem aggódom (sőt, félek erős roham alatt), de próbálok nem nagyon belepörögni dolgokba, már csak azért sem, mert hiszem (mivel tapasztaltam), hogy a gondolatoknak tényleg teremtő erejük van. Persze most megint azért van ekkora képem, mert perpillanat elfogadható a közérzetem és "jó borderline" módjára az örökérvényűnek ható valóságom mindig az, ami épp' van, viszont ennek az a jó oldala, hogy ilyenkor totál elhiszem, hogy nem lesz olyan nehéz kibírni a rosszulléteket. Ma nem jött görcsroham és értékelném, ha később sem boldogítana, de egyelőre nem érzem a jeleit. A kajálást erőltetni kellett, de legalább van valami a bélésemben. Elég beszédes, hogy itt volt mellettem 3 tortaszelet és nem izgatták a fantáziámat. Már betermeltem őket nemrég, de csak hogy ne romoljanak meg, mert faterom nem szereti azokat, amiket én. A lényeg, hogy ma egy fokkal jobb napom volt és bízom abban, hogy több lesz az ilyen nap!

Holnap megint lépünk előre kutyakennel ügyben, mert érkezik néhány cucc hozzá. Elég drága buli lesz a ~ 150.000-es végösszegével, viszont egyrészt muszáj, hogy meglegyen, másrészt ~ 300.000 körül mozognak az előregyártottak, ráadásul azok kisebbek is, mint amekkora az általunk épített lesz, szóval mindenképp' jobban járunk így. Remélem, hogy jobban leszek és fogok tudni segíteni az építésében.