Ugyanaz

kezd kibontakozni, ami 2012-ben történt. Most sem látom a kiutat, pedig pont most nagyon kellene tudnom gondolkodni és nagyon erősnek kellene lennem. Ki kell törnöm, mert bajom fog esni, de hogyan tegyem? Nem tudok dolgozni, viszont így nincs elég pénzem (ha 'apám' nem belőlem élne talán már tudtam volna gyűjtögetni), pénz nélkül pedig nem tudok elindulni, meg segítségem sincs. Itt állok a semmi közepén és csak folyik el az életem. Mást sem csinálok, mint nyelem a sok szart, mióta az eszemet tudom, meg amiben 'apám' mellett részem van, közben küzdök az életemért minden értelemben - egy olyan életért, aminek nincs értelme, mert semmire sem vittem és mert itt fuldoklom egy csapdában -, elfáradtam. Mostanra mindent tisztán látok és ez elvette a reményt, pedig optimista vagyok, mindig hiszem a dolgok jó végét, keresem/meglátom a jó oldalukat, de most csak a mélység tátong előttem, nem találok kerülőutat. Felemésztenek az egyforma, kiszolgáltatott, szerepjátékkal (amit játszanom kell, meg amit a 'család' is játszik, csak ők másfélét) átitatott mindennapok, a sehová sem tartozás érzése. Összeraktam a morzsákból az egészet, a végeredmény pedig elkeserítő, jobb volt amíg nem kirakóztam. Ez nem család és ez nem élet. Ilyen fosul már régen éreztem magamat. Kifelé nem mutatok semmit, de lassan nyilvánvaló lesz, mert fáradok és megint le fog szakadni az álarcom. Zsong a fejem, csomó mindent tudnék mondani, mégsem megy, mert izzik az agyam a sokmindentől.

Ami bekattintott:
'Apám' megint belenyomott minket nyakig a szarba és elegem lett, hogy ebből áll az én életem is, holott itt vagyok fiatalon és élnem kellene, ehelyett rá vagyok utalva egy olyan emberre, aki apa létére leszar

aki rángat bele a fosba, amit azzal ért el, hogy nem ért el semmit, mert lusta dolgozni, pedig szakács lévén jól kereshetne és inkább évek óta vergődik

aki elnyom

aki kihasznál

és még sorolhatnám. Itt vegetálok mellette, meg nyelem a hülyeségeit, úgy élek kényszerből, ahogy ő él és már nem bírom. Évek óta keresem a kiutat, de nincs, pénz és segítség nélkül nincs! Ezekre ráébredni kemény volt, bár a remény mindig itt van bennem, mert nem tudom és nem akarom feladni, hiszem, hogy mégis van kijárata ennek a szűk csapdának, csak bátorság és mégtöbb agyalás kell ahhoz, hogy lépni tudjak. Nem ehetem forrón a kását, mert ha ész nélkül menekülni kezdek, abból jó nem sülhet ki, csak nem marad józan eszem lassan. Nagyon meg kell gondolni és tervezni mindent, mert a semmibe nem léphetek ki. Nem véletlenül viselem el évek óta ezt a poklot inkább, a hajléktalanságnál és a halálnál ez is jobb egy fél fokkal, viszont hosszútávon ez is kinyír és már közeledem a táv végéhez.

Na, most már rátérek a ronyó okára: 'apám' mindenkivel összeveszik, neki semmi nem jó, mindenen szőrözik, stb. 2,5 hónapja költözünk... Költözhettünk volna kb. 2 hete is, az Ildi intézte, de az öregemnek nem felelt meg, mert "ő nem cigánykodik át a fél városon utánfutóval". Kb. 500 méterre van a házunk, nem kellett volna a "fél várost" átszelni. Ma vagyunk itt 3 hónapja, mert még mindig nem felelt meg neki senki, de pattog, hogy még mindig itt vagyunk. Hú, de fárasztó! Először azt a palit akarták az Ildiék, akivel költöztünk, de mivel károkat okozott, nem akarta, hogy vele kelljen menni. Keresgélt fuvarost, de nem talált senkit, már egy újabb hónap eltelt, végül ráfanyalodtunk arra a pasasra, beszélt vele és úgy volt, hogy pár nap múlva felpakolunk. Buktuk, mert nem volt pakolója. Az öregem megint panaszkodott egy sort az Ildiéknek, majd kb. egy héttel később szólt az Ildi, hogy van, aki elfuvaroz bennünket. Hú, de jó! Azt mondja személyautó+utánfutó. Na, 'apám' tajtékzott, hogy ő úgy nem, meg ha esik az eső megáznak a cuccok, stb. Az Ildi berágott (joggal, mert a férje házában vagyunk, akivel nagyon szarul állnak, nyilván nem akart miattunk is veszekedni vele, meg 'apám' folyton sipákol, erre szerez neki kocsit és nem kell) és azt mondta, hogy akkor oldja meg ahogy akarja, vigyük a hátunkon a holmikat. A legjobb, hogy mindezt úgy utasította vissza, hogy tudja: ha a Jani berág, vagy kidobja az Ildi, akkor kivág minket innen. Itt nyikorog nekem, hogy igyekezni kéne átköltözni, nehogy a Janiék összevesszenek megint és kivágjon minket (mivel akkor hazaköltözik), de közben válogat a fuvarozási módszerek között. Nyugágy kell hozzá! Visszautasította tehát az Ildi által szerzett fuvart és megint azzal a Péterrel szervezkedik, de pakolók még mindig nincsenek. Ezen múlik, az idő meg megy. Megmondtam neki, hogy ne panaszkodjon, mert ott volt a lehetőség, csak neki nem felelt meg, akkor egye a főztjét. Persze oltva lettem egyből, az igazság mindig nagyon kényelmetlen a számára. Nem ezen akadtam ki, csak ez is lényeges abból a szempontból, hogy tényleg egy káosz az életünk, meg hogy mindenkivel összeveszik és mindenen szőrözik, bonyolít mindent. Amin a lavina indult, az a házfelújítás. Kiment egy csomó pénz a házra+ügyvédre+ideköltözésre, de ő fogta és szétgányoltatta a fürdőszobát, mert "ő nem ül bele más kádjába, meg tusolót akar". Jó vicc. Egyrészt ő semmilyen kádba nem ül túl sűrűn... nincs jóban a tisztálkodás semmilyen formájával, másrészt ki kell sósavazni és steril lesz, ennyi, harmadrészt nem vagyunk abban a helyzetben, hogy válogassunk, meg plusz kiadásokba verjük magunkat. Lehet új fürdőt csinálni, meg variálgatni a helyiségek funkcióját, de nem akkor, amikor örülünk, hogy lyuk van a fenekünkön. Másnak fürdőszobája sincs (itt a Janinál sincs, lavórból fürdök itt is (ő elvétve)), szóval örülnie kellett volna annak, ami volt a házban. 2 éve lavórban fürdök, mert ugye már az előző házban sem lehetett fürdeni, mert a bojler rossz volt, szóval örültem, hogy végre nem lesz olyan macerás, mert nálunk lesz kád, meg minden, de megint csak álmodtam a normális körülményekről. Én legalább tisztálkodom így is. Most se' kád, se mosdó, se wc nincs bent, a talaj is fel van törve, mert a csöveket elkezdte lerakni a Jani. Nincs most fürdőszoba és ismerem a formánkat, hogy nálunk mindig valami beüt, meg lassan halad és nem akarok még 2 évet lavórozni, meg a rakományt is hová tesszük? Még kerti pottyantós sincs, hogy jobb híján oda. Elmebeteg ötlet volt ebbe pont most belevágni! A francért nem tudott várni, amíg átköltözünk, anyagilag is visszaállunk?! Víz sincs bent most, bár van kút, majd abból fürdök, stb., inni és főzni meg veszünk palackos vizet, azt mondja. Mosni sem tudunk majd megint, csak kézzel, az meg semmi. Ezek már eleve feszültté tesznek, mert megint ki tudja meddig csövezünk kb., meg kínlódunk és nem élünk végre normálisan, de tegnap összeveszett a Janival. Mondtam neki, hogy fasza lesz, ha berág végleg, meg az Ildivel is szétmennek és itthagy minket fürdőszoba és ivóvíz nélkül. Azt mondja az öregem, hogy leszarja, hív mást. Mondom persze, mikor nincs pénz most sem a szükséges cuccokra + a Jani munkadíjára, pedig olcsóbban csinálja, mint másoknak, akkor szerinted egy idegen szakit hogyan fogsz kifizetni?! Meggondolatlanul belekezd dolgokba és halmozza a fost. Nekem ez nem kell, belehülyülök ebbe a rendezetlen, kiszámíthatatlan, bizonytalan, megalázóan igénytelen ("nekünk minden mindegy és minden megfelel") életformába. Eddig bírtam elviselni, ebben benne volt egy bizonyos mértékű "boldog tudatlanság" is, de most már tiszta minden és így nem megy tovább. Már teljesen tiszta, hogy a semmibe születtem és a semmibe is halok bele, ha nem tiplizek le, de mindig itt akadok el, hiszen miből és hová? Örököltem a 'nagyanyám' házából részt, amit kifizettek nekem, mert el lett adva a ház és ~220.000 forint ütötte a markomat, ami 6 éve még valamivel jobb pénz volt, arra mindenképp' jó lett volna, hogy félretéve gyűljön nekem és valamivel el tudjak indulni a szaros életemben valamerre, de 'természetesen' fel kellett élni - úgy, hogy alig láttam belőle valamit, kaptam egy mobiltelefont és csókolom, a többi nem tudom hol landolt - mert dolgozni akkor sem akart. Belefáradtam, hogy sehová nem haladok, mert a pénzem és az életem is az ő kezében van. Ezek az enyémek! Szeretnék én gazdálkodni velük! Szóval veszekedtek tegnap a Janival, mi meg az Ildivel kint álltunk a teraszon és elkezdett velem beszélgetni. Csoda. Igaz, hogy szarról, de legalább hozzámszólt végre és mondott olyanokat is, amiktől majdnem elbőgtem magam, mert ezek szerint látja, hogy milyen az 'apám' és még ha nem is tud, meg akar segíteni, akkor is legalább valaki látja rajtam kívül. Ő is mondta, hogy csak visz bele mindenbe, nincs semmink, meg hogy cigi + kávé az legyen, kaja nem fontos, stb. és sajnál, hogy évek óta ki vagyok téve ennek a tömény szarnak. Itt volt az, hogy kicsit odébb mentem, mert már bekönnyeztem azon, hogy látja a valóságot, mivel szerintem senki nem látja a máztól, amit az 'apám' ráfest mindenre. Mikor sikerült letuszkolni a gombócot, visszamentem beszélgetni. Mondta az Ildi, hogy nagyon sokmindent meg tudna mondani az 'apámnak'. Mondom én is, meg lelécelnék már innen, de nem tudok, főleg most, hogy már felügyelet nélkül nem is élhetek. Azon is kiakadt, hogy 3 napja nem ettünk volna, ha nem tudunk hamis kajákat összeütni. (Tegnap délután végre jött pénz.) Azt is mondta, hogy hogy' lehet az, hogy sosincs pénzünk, főleg hogy a Gabi a pénzeszsák? Mondom ez az, meg én is az vagyok, bár nekem annyi nincs. Mondta azt is, hogy 'apám' mindig okos, mindent tud, mondom ja, azt is, hogy mit érez a másik, aztán mondta az Ildi, hogy igen. Kérdezte, hogy miért az én nevemre kellett a házat megvenni? Nem mondhattam, hogy azért, mert 'apám' nem akarja, hogy rátegyék a kezüket, ha meghal, szóval mondtam, hogy azért, mert azt akarja, hogy biztos helyem legyen, ha meghal (nem hazudtam végülis, mert ezt is mondta okként). Azt mondja az Ildi, hogy hiába lesz házam, ha nem élhetek egyedül. Mi lesz? Mondom azt mondta 'apám', hogy a Gabi biztos segít. Azt mondja az Ildi persze, biztos... Na ja, én is ezt mondtam. Nem fog senki a nyakába venni. Megvan a véleménye 'apámról'. Ezalatt ők a Janival összeugrottak szóban elég jól és mondta a Jani az Ildinek, hogy menjenek, úgyhogy elmentek. Az öregemnek is volt igaza a vitában, ugyanis a Jani úgy vásárolt cuccokat a fürdőhöz saját pénzén, hogy nem szólt, viszont benyújtotta a számlát és mondta 'apám', hogy ilyet ne csináljon, mert nem tudja követni a kiadásokat, meg nem tud annyit kifizetni. A 3 havi vízdíjat is egyszerre kérte el, pedig havonta könnyebb lett volna adni. Tegnap odaadta az öregem, de így rosszabb, mert ~20 rongy kiment, pedig havonta 6 ezret könnyebb lett volna elvenni. Abban a Janinak van igaza, hogy alig halad a munka, mert hiányoznak anyagok, mivel nincs pénz. Elmentek, aztán az öregem nekem szapulta a Janit, én meg azon agyaltam, hogy ezt megint magának köszönheti, mivel ha nem vág bele a fürdőbe pénz nélkül, akkor nincs ez. Nem szóltam már semmit, csak hagytam, hogy mondja, éppen próbáltam megemészteni, hogy az Ildi belém mászott (nem akart és nem haragszom, nem tudhatta, hogy gyenge pontom az 'apám', meg az életem), meg azt, hogy ott pattogott az öregem azon, amit ő csinált a meggondolatlan döntésével. Egész visszafelé úton (mert ez a házunknál zajlott) kattogtam, hogy tényleg milyen elcseszett az életem és merre törjek ki, hogy korrigálhassam legalább egy kicsit, vagy legalább ne menjek rá, meg nyeltem vissza a gombócot, mert megfogadtam magamnak, hogy újra olyan leszek, mint régen. Megérkeztünk, próbáltam terelni a figyelmemet, meg pihenni, mert az erőlködéstől már fájt a fejem, aztán az öregem kb. egy óra múlva visszament a házhoz locsolni. Egyre csak ment fel a vérnyomásom az erőlködéstől, na mondom leszarom a fogadalmamat, nem ér annyit, hogy agyvérzést kapjak, szóval elengedtem, ami egész idő alatt fojtogatott. Mindjárt nem akart szétrepedni a fejem, meg kicsit lejjebb is nyugodtam, szóval jobban megérte 2 perc gyengeség, mint tovább erőlködni és magamat mérgezni. Nem akarom azt, ami 2012-ben volt. Pszichiátria lett a vége a sorozatos éjszakai virrasztásnak (ha aludtam végre, akkor meg rémálmok boldogítottak), nem evésnek/vagy ettem, de gyakran visszaköszönt, dührohamoknak, önbántalmazásnak, bármikor jövő és intenzív sírásnak, szuicid gondolatoknak, kilátástalan jövőképnek, önkontroll hiányának. Egyelőre van önkontrollom, nincs önkárosítás (késztetés van, de a megvalósítást ~2 éve sikerül leküzdeni, el ne kiabáljam), nincsenek kiakadások, nincs róka koma, de megint alig alszom (ha igen, akkor megint rémálmokkal), nincs étvágyam, nagyon rossz gondolatok keringenek az agyamban és nem látom a kiutat. Nem jó arány.
Ez mind nem panasz, csak kiírtam magamból.