Tervek és egyebek

Az egyik tervem az edzés újrakezdése. Mindig látom magamat, de ahogy bejött a jó idő és vele a póló+rövidgatya, megint konstatáltam, hogy milyen ocsmány fazonom lett az évek alatt. Sose' voltam Arnold Schwarzenegger - nem is az a cél -, de zavar a pálcikaember kinézet 26 évesen, meg nem árt azért némi hús és izom az emberre. Régebben volt rajtam annyi, amennyi kellett egy átlagos külsőhöz és azt karban is tartottam. Most is ezt szeretném elérni, mert nézzek már ki úgy, mint egy ember, ne pedig egy régészeti lelet, meg sokszor érzem az izomvesztés hátrányait. Van valamennyi, de azzal kb. semmire nem megyek már, pl. a kerekesszéket sem tudom pár percnél tovább hajtani. Benne van a szar szívem is, de inkább az, hogy alig maradt karizmom (is). Nem csak a kór a hibás, hanem a lustaságom is, mert ha nem hanyagolom el az edzést, akkor talán nem zabált volna le annyit, mivel folyamatosan építettem volna vissza, amit elsorvasztott. Most ehetem, amit főztem, mert sokkal nehezebb lesz visszaépíteni, de nem tántorít el. Fokozatosan fogok edzeni, mellette a fehérjebevitelre is odafigyelek, aztán majd meglátom mi lesz. Jövőre már csak látszik majd valami, ha kicsi is, de a mostaninál csak jobb lehet a helyzet. Amúgy is muszáj valami kondimnak lenni, mert nem hagyhatom teljesen leépülni az izmaimat, meg nem lehetek eltunyulva sem.

Tervben van a pszichodokilátogatás is már mióta. (Gyűlölöm, hogy nem tudom kitenni a lábamat oda/akkor, ahová/amikor szeretném! Sokszor a 'segítségem' se' segít.) Nagyon rámférne pár elbeszélgetés egy 'szakival', mert az utóbbi időben gyakran megfordulnak a fejemben olyan gondolatok, amiknek nem kellene és azok is, amik minden 'bekattanás' előtt megjelentek, nem szeretnék visszaesni. Egyreinkább lefelé húznak dolgok, ahogy fokozatosan eszmélek rájuk. Tervezgetek, miközben úgy érzem, hogy értelmetlen minden. Kezdem érteni mire mondta anno a pszicodoki, hogy ambivalens vagyok, 'asszem' az ilyen ellentétes dolgaimra. Tényleg hülyén vagyok összerakva.

Fel kell jutnom a kontrollokra is. Az öregem már kitalálta, hogy mivel mozgáskorlátozottak kedvezményesen vehetnek autót, vegyünk egyet a nevemre, hogy a Dokihoz is feljussak. (Szeretem, hogy mindent az én kontómra csinálna.) Mondtam, hogy nem. Egyrészt nem kell, hogy bármi van én szívjak miatta, mert a nevemen van az autó, másrészt nem bízom benne már a vezetés kapcsán sem, mert nagyon szétszórt, nem szeretném autóbalesetben végezni.

Jó volna idén is eljutni az Aeroparkba, meg sétarepülni is tervezek ezer éve, de ehhez előbb a Dokihoz kell eljutni, hogy egyáltalán enged-e? Azt mondta, hogy mielőtt mennék kell egy ellenőrzés, hogy elég erős-e a szervezetem hozzá. Csak ~300 méterre megy fel a kisgép, de fene tudja, hogy hogy' reagál a szervezetem. Jó volna még egy-két program a nyárra, mert a szerszámom tele van az unalmas nyarakkal.

A házfelújításban is aktívan - de ésszel - szeretném kivenni a részemet, a szobámat pedig szeretném magam csinálni. Nem tervezek ottmaradni, akkor nem mindegy, hogy tetszik-e? Semmit sem értek, jó nagy káosz van bennem... Hiányzik egy jóbarátom, akit Frontinnak hívtak. :-D Nem old meg semmit a szedálás, ahogy a rinyálás sem, éppen ezért egy ideje mindent lefojtok, mint régen. Jobban járok, ha 'visszaszokom' az elfojtásra, mert csak így tud tartása maradni az embernek, meg egy felnőtt tudjon uralkodni magán - főleg egy férfi -, ha nehéz is az élet. Pár éve kicsit elengedtem magam, mert azt mondta a pszichodoki, hogy jót tenne, ha nem halmoznám tovább a fost, úgyhogy amikor jönni akar, ne gátoljam meg (akkor már kb. ~17 éve nyomtam le mindent valahová). Az lett a vége, hogy a következő 1-2 évben sok évnyi kín került felszínre, ami idebent szunnyadt addig és 'kicsit' sok volt, az már nem én voltam. Addig legalább volt tartásom, de onnantól csökkent és azóta próbálom visszaszerezni. Sokat javult a helyzet, de azt szeretném elérni, amilyen régen voltam. Azóta rengeteg fos szakadt a nyakamba, de pont ezért is kell tudnom talpon maradni és nem gyógyszerrel, hanem önerőből. Azért tényleg segített sokszor a bogyó; leállította a fogaskerekeimet, ha nekem nem ment, kikapcsolt mindent, így kín sem volt, meg ezzel együtt elmulasztotta a késztetést az önmagamban teendő kárra, mivel amíg hatott, addig nem éreztem semmit. Újra kezdek odajutni, ahol pár éve voltam és már nincs itt Frontin-barátom, hogy megálljt parancsoljon dolgoknak, de majd megkérdezem a Dokit, hogy van-e valami hasonló cucc, amit szedhetek a többi bogyó mellett. Na, tessék... megint az ellentmondás: nem akarok gyógyszert, de mégis szükségét érzem. Szánalmas, hogy nélküle nem megy megint. 'Asszem' a páncélom viszont erősödik, egy ideje le tudom pergetni az öregem dolgait. Igaza volt a Tesómnak, hogy idővel menni fog. Van, amikor még jól odacsesz egy s más, de egy ideje már nem akadok ki semmi nagy ütésén - és itt nyilván nem kis dolgokra gondolok -, figyelmen kívül kell hagyni, mert nincs más út. Gáz, hogy 26 évesen jutottam csak el addig, hogy sikerüljön, de eljutottam és örülök. Bízom benne, hogy innentől kezdve fokozatosan kikapcsolódik majd mindenfajta reakcióm vele szemben és végre elérem a teljes közönyt. Még vannak rögzült dolgaim, de amikor eszembe jut, hogy ne reagáljak, vagy ne úgy, meg csak annyit adjak én is neki, amennyit kapok, olyankor ezek szerint cselekszem, aztán majd ezek rögzülnek be. Jól elkanyarodtam a tervektől, de mindegy. Az egyik felem kezd megint mélyre süllyedni, a másik viszont küzd és keresi a kiutat, meg bízik a jobb jövőben. Mintha két ember élne bennem; egy pesszimista és egy optimista. Szerencsére az utóbbi típusba tartozom, de akkor is bezavar ez a nyakig érő fos, amiben fuldoklom. Remélem nemsoká' megint ki tudok mászni, mert számítanak rám, nem hagyhatom el magamat és nem is akarom.

'Természetesen' nem költöztünk át, nevetséges már. Voltunk tegnap az öregemmel a háznál, kihordtuk a rossz/régi bútorokat, lomokat, meg takarítottunk-szellőztettünk, mert vastagon állt a por, meg a sitt.

Az Alex meg lett nyírva, jópofa lett és nem sül meg annyira. Óriás snauzer lesz, már látszik. Fotót most nem rakok fel, mert a mobilnetből sokat lekajál és ígyis vészesen fogy, de majd ha lesz netünk, hozok. (Az is mikor lesz vajon?)

'Apám' megint kezdi a vihar miatti dilit. Tegnap dörgött-villámlott kb. 2× és ő már lenyomta a villanyórát, meg nem mert kilépni a házból. Persze én voltam a hülye, amiért fogtam a fejemet rajta.

Tegnap megint rohamoztam egyet, de viszonylag lightos volt, mert nem tartott sokáig. Tuti a front hozta ki, mert a vihar közben jött. Ma szintén jött, 2× egymás után és erősen, kicsit be is tojtam, mert a keringésem megint szórakozott közben, éreztem a végtagjaimban a hideg-meleg áramlását és ezerrel pörgette a szívemet is, meg leizzadtam, úgyhogy azt hittem megint betojik a keringésem. Jó sokára jöttem ki belőle.

Megvolt mára az aranyköpésem is: az Alex belecsapta a farkamba a szemét. :-D
(a szemembe a farkát)