A kutyám

haláli figura. :-D Amilyen eleven, olyan aranyos. Csípjük egymás búráját, folyton nyalogat (ő is egy nyaligátor), reggel is az az első, hogy amint észreveszi, hogy ébredezem iderohan és a bumszli orrát a képembe tolva megmosdatja az arcomat 20 L nyállal + a 10 méteres nyelvével. :-D Ha kimegyek a szobából, akkor nyüszít utánam, a múltkor úgy megörült amikor visszajöttem, hogy dobott egy sárgát és olyan üdvözlést kaptam, mintha 10 éve nem látott volna. Lökött. :-)) A lábamnál alszik - amit előszeretettel nyalogat és rágcsál, rosszabb esetben egyszerűen jól beleharap a nagylábujjamba, én meg számolom a csillagokat, mert a protkója már ott van a szeren, lazán kicsipkézné egy betörő ülőgarnitúráját. Jönnek még a fogai és mindent rág, amit ér. Eddigi áldozatai; az Ildi hajgumija, fél pár zoknim, a párnát kibelezte, mire hazaértünk és a bélés konfetti módjára hevert a földön, egy lepedőt is szellőssé tett, lyukakat rágott bele és az egyik sarkát cafrangosra szaggatta, meg már a fene emlékszik a többi prédájára, elvitte volna a tv-távirányítót is, de pechére pont odanéztem és elvettem tőle. Résen kell lenni, mert mindent ellop.
Az étel változatlanul is az élete. :-D Meg is látszik rajta, van vagy ~10 kg, de csak saccolom. Képes lenne megharapni érte, meg kikapni a kezemből, de még a számból is, nem játék ez a téma nála. Morog evés közben fenyegetően, tilos olyankor közelíteni hozzá. Megtanítottam, hogy ne pofátlankodjon a képembe, meg ne kapja ki a kezemből az ételt (de ezt gyakran elfelejti és résen kell lennem), viszont okos nagyon, mert már tudja, hogy ha kér, akkor le kell ülnie. Eleinte még elfelejtette, de kapcsolt és gyorsan leült, mostanra már amint látja az ételt leül várakozón és bűvöli a kezemben a falatot. :-D Már nem mindig kap oda és ez tőle nagy dolog. Nagyon okos egyébként, pillanatok alatt tanul és magától is, megfigyeléses alapon. Felmosáskor felugrik az ágyra, pedig nem lett tanítva, csak megfigyelte, hogy olyankor odébb van küldve és még pár dolgot megtanult így.
Nagyon szeret játszani, főleg 'apám' kutyájával, de kb. 2 hete vettem neki labdát, mert a macskalabdát, amivel kicsiként játszott már simán lenyelné, meg összeroppantaná, szóval kapott egy nagyobb kutyalabdát és nagyon bírja. Időnként belerúg és fut utána, mondtam is neki, hogy 'apja' fia, mert én is csípem a focit. :-D
Velem is szeret játszani, csak vigyázni kell, mert hirtelen ugrik, meg odakap, párszor már 'kinyomta a szememet' a nagy orrával, ahogy beleugrott a képembe. :-D
Bírom, ahogy lefekszik. Nem leengedi magát, hanem nemes egyszerűséggel összeesik, jó nagyokat koppannak a csontjai a parkettán, de tojik rá. :-D
Az alvása olyan, hogy a horkolását megirigyelné a medve a rezervátumban.
Féltékeny nagyon, nem csípi, ha simogatom a többieket. Nem bántja őket, csak nyomul félrelökve, meg ledöngölve őket. Van benne erő, pedig még kis szaros. Valamelyik nap is megkíséreltem 'apám' kutyáját simogatni, de ez a kis pöcsös ott termett, rámvetette magát és mivel guggoltam, meg van is súlya (és az egyensúlyom is lassan a 0-hoz közelít) szépen feldöntött, a medvékhez illő karmaival kitetoválva a fülemet, meg a nyakamat, ahogy landoltunk a földön. :-D Jót röhögtem. Mindig van min nevetni, mert tesz róla.

Apropó, nevetés: már régen nevettem egy igazit, de tegnap sikerült. Az a leizzasztós, abbamaradni nem akarós, könnycsorgatós dolog jött rám. Az öregem is így volt, pedig ő is régen nevetett ennyire. Be akartam venni az esti gyógyszert és az öregem pont beszólt valami baromságot, mikor a számban volt a bogyó meg a korty víz és elkapott a röhögés, mire majdnem letüdőztem a vizet. Ott bénáztam, mert nyelni nem bírtam a röhögéstől, de köpni sem volt hová és a fater azon szakadt, ahogy köpni-nyelni nem tudok, meg amit mondott, szóval aztán már egymást gerjesztettük a röhögőgörcsbe. :-D Jó volt már egy igazit röhögni.