2022. március 2., szerda

Oszkár

Ebéd után lefeküdtem aludni és arra keltem, hogy furcsán nyávog, erőtlenül. Az alomtálcában feküdt mozdulatlanul és panaszkodott. Odapattantam, de nem reagált rám, csak agonizált. Óvatosan kivettem, akkor nyávogott párat hangosan, panaszosan, utána már ismét csak nyekergett és látszott, hogy haláltusát vív, mert a nyálkahártyái már fehéredtek, hűlt a teste, a légzése is akadozott, amik láttán apám is azt mondta, hogy valószínűleg perceken belül halott lesz. Ettől függetlenül esélyt akartam neki adni, de arra sem volt idő, hogy az orvoshoz elinduljon vele apám, bár elnézve szerencsétlent lehet, hogy a doki sem tudott volna segíteni. Nem tudni mi történt, még 2 éves sem volt! Mielőtt lefeküdtem még nem volt baja, vagy legalábbis nem látszott. Idegrendszeri károsodás jeleit mutatta (a pupillái tágak voltak, az izmai merevek, megbénultak a hátsó lábai, hányt, zavart volt) és gyorsan meghalt. Míg apám öltözött, hogy viszi a dokihoz, lefektettem az ágyra - nem akartam mozgatni, mert nem tudtam fáj-e valamije - és ahogy az ágy mellé guggoltam, hogy oda tudjak hajolni hozzá, Ő nyúlkált az arcom felé, meg az utolsó erejével, a bénult hátsórésze ellenére is odamászott hozzám és szorosan odabújt a mellkasomhoz. Azt már nem bírtam ki sírás nélkül (az addigiakat is nehezen), már csak azért is, mert a Mogyi (Oszkár faterja, aki jóban volt vele, mindig együtt sziesztáztak) nézte őt és keservesen nyávogott. Igyekeztem uralkodni magamon, de biztos érezte a keserűségemet. Megöleltem, akkor már csak feküdt, majd ahogy simogattam és beszéltem hozzá, felemelte a fejét és nézett rám mereven, de nem tudott követni a szemével, fixáltak a szemgolyói, meg mint mondtam, a pupillái ki voltak tágulva. Utána visszaesett a feje, vett még pár gyenge lélegzetet és elment. El sem tudott indulni vele apám. 😞 A többiek keresik, csendesek azóta. Mogyin látszik a legjobban, hogy bánatos, de szerencsére eszik azért. Arra gondoltunk, hogy mérgezett egeret evett, mert a szomszéd (és nyilván mások is) mérgezi őket, a házba meg bejönnek az egerek/patkányok és bár vannak csapdák (mi nem használunk mérget egyrészt mert nem vagyunk barbárok, másrészt az állataink miatt sem), amelyik elkerüli a csapdákat, azt elkapják a macskák-kutyák. Nem tudni mi történt, mert utánanéztem a mérgezés tüneteinek, ami alapján lehetne az is, de nem egészen stimmel, mert nem vérzett sehol a macska. Függetlenül attól, hogy méreg okozta-e a cimbi halálát, betiltanám, mert kínhalált okoz akár a rágcsálóknak, akár azoknak az állatoknak, akik elfogyasztják a mérgezett rágcsálót. Nem tudom mi történt vele, meg az a haláltusa is megviselt, bár szerencsétlennek volt a legrosszabb. Keserű a hangulatom.

Oszika ❤




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése