Holnap kapom az utolsó infúziót.
A szobatársam mondta, hogy neki egyik napról a másikra béna lett a bal karja, fizioterápiával úgy-ahogy rendbeszedték már, de még nem a régi. Senki sem mondta, hogy a Raynaud ilyet is tud. A SLE-t tudom. Ez megint nem leránt, hanem ösztönöz, hogy vértezzem fel magam jobban. A szar engem makaccsá tesz, ilyenkor kell legjobban odatenni magamat, ha át akarom lépni, ami elémkerült.
Fokozatosan teljesen elszigetelődtem mindentől, mindenkitől (fél éve senkivel nem beszélgettem, mert nem megy). Az egyik felem stabil (ami kezeli a fizikai korlátokat), de a másikban káosz van.
Apám mondta, hogy hívta az Éva (a nővér ismerős, akinek a házában lakunk), hogy talált olcsó repülőjegyeket, most lenne érdemes nyárra megvenni. Na igen, csak én ugyanolyan szar kondiban vagyok és nem úgy tűnik, mintha addigra fel lehetne erősíteni. A házidokim egy hónapja mondta, hogy van a Nutridrinknek egy ütős változata, azt kellene megpróbálni, de apám még a simát sem váltja ki több, mint egy éve. Majd fog megint lecseszést kapni, hogy ezt sem váltja ki. Mostanság mondjuk jobban eszem, de ez még mindig kevés adag ahhoz képest, amennyi a normális + belekalkulálva, hogy alig szívódnak fel a tápanyagok. Kaja mellett kellene innom Nutridrinket is. Nyárig ugyan még van kicsit több, mint fél év, de az olyan gyorsan elrohan, én meg lassan szoktam javulni. Ki kell jutnom Kanadába a dokikhoz, de így aligha fog menni. A doki azt mondta még 1 repülőútra sem engedne, nemhogy 2-re, amiből az egyik hosszú + ugye hazafelé is meg kell tenni. Bízom benne, hogy sikerül. Majd motivál a cél, meg a repülés (ami mindjárt 2 járat egyből :-P) lehetősége, ezek elég húzóerők, hogy a kaját toljam, ahogy tudom, meg tartsam ezt a szintet. Van, amibe nincs befolyásom, de amibe van, azon dolgoznom kell. Ha ebben a fél évben odateszem magam, mindent betartok (hízókúra, mozgás), talán rábólintanak a dokik, hogy mehessek. Az esély miatt is, hogy odakint tudnak javasolni valamit, amit idehaza nem hallottam még, meg nagy álmom válna valóra a repüléssel. Legalább beletemetkezem abba, hogy szállítható állapotba hozzam magam, addig sem húz mélyebbre a depresszió.
Na, de amitől forr az agyvizem:
Szeptemberben tüzelt a kutyám és apámé is fel volt spannolva. Mindig különcsukom őket, amire apám azt mondja, hogy "á, nem kell, fel sem éri az övé az enyémet, nem lesz párzás." Mondom nem tudhatod, hogy egyszer sikerül-e neki célbatalálni, inkább becsukom mindig magamhoz a kutyámat. Apám morgott, hogy nyüszögnek egymásért, de inkább, mint 13 évesen még ellenie kelljen (akkor még nem vettem észre az új daganatokat). Aztán bekerültem a kórházba, mondom a két szemed rajtuk legyen! "Oké." Lement róluk a nyavalya aztán, meg akkor már otthon voltam, minden a megszokott volt. Közben észrevettem a daganatot a mellében, meg feltűnt, hogy nagyobb a korábbi daganata is. Amint lehetett, mentünk a dokihoz, kiderült hogy rákos, meg mondta a doki, hogy puffadhat a hasa, meg a tüdején lévő áttéttől fullad. A kutyának mostanra már nagyobb a hasa, eszik-iszik mint a gép és jobban fullad. Mondtam apámnak, hogy furcsa, hogy betegen szinte zabál, de örültem is, hogy addig jó. Ő egy mukkot nem szólt. Máig. Ma mikor bejött, szóbahoztam megint a kutyát, hogy jól van-e ma, stb. Akkor ismerte be, hogy mikor én kórházban voltam legutóbb, nem figyelt oda és megtörtént a légyott, érzi mozogni a kölyköket. Ettől nőtt a hasa (mondjuk nem feltűnően), meg ettől eszik annyit, ő meg elhallgatta előlem. Rohadt mérges vagyok! Ugye-ugye, okoska, "úgysem éri fel". Tessék, feléri. Nem hiányzik neki 13 évesen és rákosan még egy ellés is. Remélem csak 1-2 kiskutya van odabent és a faterom kutyájának a fajtája miatt kicsik lesznek, de egy öreg és beteg kutya szervezetének egyáltalán nem hiányzik egy ilyen megterhelés! Persze apám - szokásához híven - le akarta pattintani magáról a felelősséget, mert hogy "akkor még nem tudtuk, hogy beteg, meg nem tehetek az ösztöneikről". Ó, Istenem, de fárasztó!
1. Tudtuk, hogy van daganata, csak azt nem, hogy az rákos.
2. Arról nem tehet, de nekünk kell felelősen gondolkodni, nem egy állatnak, ők csak ösztönösen cselekednek, de ha hátránya van a párzásnak, akkor a gazdának kell megelőzni. Rojtosra téptem a számat, hogy csukja külön őket, ha nem tud odafigyelni éppen. Hihetetlen! Mondjuk nem csoda, hogy leszarta mi lesz, mikor ő maga sem tudott felelősen viselkedni a hasonló helyzetben, annak az "eredménye" vagyok én és meg is mondta, hogy nem akart. Érzem is a bánásmódján. Telibetojta, hogy párosodnak-e a kutyák, pedig beszéltük, hogy nem lenne jó. Tessék, most lehet izgulni. A kiskutyáknak lesz helye, egy ismerőssel beszélt állítólag, de egyet meg akar tartani, mert ugye beteg a kutyám és akar belőle "örökséget", szóval kölyökkérdés letudva, de még mindig aggódhatunk amiatt, hogy mi lesz a kutyámmal? Bírja-e majd az ellést? Egyáltalán addig bírja-e, mert fullad, magas a vérnyomása, stb. Asszem kb. 2 hónap a vemhesség ideje, az most fog letelni, ha szeptemberben párosodtak, szóval résen kell lenni. Örülök, hogy holnap megyek haza, mert nem tudni mikor kezd elleni, szeretnék ott lenni. Dühös vagyok! A hülye felelőtlensége miatt most nagyobb veszélyben van a kutya, mint csak a rákkal, a kicsik is így, meg ugye így sem tudjuk mennyi ideje van és ez a teher a szervezetének, meg majd az ellés és a kicsik etetése is plusz teher lesz, lehet, hogy lerövidül az ideje emiatt. A jó büdös francba! Nem igaz, hogy nem tudott figyelni. Azt mondja jól van a kutya. Ajánlom! Ha baja lesz ellés közben, vagy után, nagyon fogok veszekedni. Idős kutyáknak már eleve nem "való" vemhesség, azt olvastam, de ő beteg is. Nem igaz, hogy ennyire nem tud apám semmire figyelni, meg vállalni, ha hibázott. Ő azon akadt fenn, hogy nem ő mondta nekik, hogy párosodjanak. Csak ezt hajtotta. Ennyire nem lehet fárasztó. Mondom nem ez a lényeg, bakker! Az, hogy nem csuktad külön őket! Tudtad, mi lehet belőle és letojtad. Ez a baj! Ő hárít. Javíthatatlan.
Jaj, de felhúzott. Negyed ötre ért ide, de félkor elment, mert mondtam, hogy lepihenek. Szemét vagyok, de legalább idebent hagyjon nyugton. Mindig hoz valami hírt, amitől agybajt kapok.
Hozott inni, meg kis édességet és holnapra göncöt, amiben hazamegyek.
Üzent tegnap az Attilának (aki talán elfuvarozza a kerekesszékemet), de azt mondja még nem válaszolt. Kértem, hogy hívja fel a nőt, aki adja a széket, hiszen 3 napja váratta apám. Mindig én szégyellem magam helyette. Mondom te nem érzed, hogy bunkóság váratni valakit? Most, mikor itt volt, felhívattam vele a nőt, mert várta a hívását. Így én is nyugodtabb vagyok, hogy hallottam, ahogy beszéltek, mert nem tud kamuzni, meg a nő sincs bizonytalanságban. Többször volt, hogy kiderült: apám csak becsapott. Persze bocsánatot nem ismer. Mivel kamugép (másoknak is kamuzik), nem bízom meg benne. Sem a tetteiben, sem a szavaiban. Nekem alap dolog, hogy ha valamire megkérnek, vagy számítanak rám valamiben, akkor amint módom van rá, teljesítem. Általában azonnal, ha lehet. Neki úgy kell könyörögni, nyaggatni és ő sértődik meg.
Na, mindegy. Lényeg, hogy várjuk az Attila válaszát, meg a széket eladó nő is vár.
A kutyám pedig remélem nem lesz apám nemtörődömségének az áldozata. Az én kutyám, az én felelősségem. El is választom mindig őket, mikor akció készül, de most kórházban voltam.
Imádkozom majd!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése