Puff neki

Az öregem volt a dokimnál felíratni a bogyóimat és megkértem, hogy kérdezze már meg, engedi-e a kisrepülős mókát és állítólag azonnal rávágta, hogy kizárt dolog. Túl sokat nem tudtam meg az okokról, mert a faterom sosem kérdez utána semminek, de állítólag még megy be a dokihoz, szóval megkértem, hogy kérdezze meg pontosan mi az akadálya, mert szeretném érteni. Csak annyit tudtam meg, hogy nem engedi, mert a kisgép nagyon ráz, ha turbulencia van, meg rezeg a géptest, ahogy a motor dolgozik (nem tudom, hogy ezekkel miért van baj az állapotomra nézve, milyen bajom származhat ezekből a látszólag jelentéktelen hatásokból, szóval ennek utánakérdeztetek a faterral), meg a doki szerint ott nincs segítség, ha baj van, nincs defibrillátor, meg szakszerű segítség. Defi? Ez biztatóan hangzik.
Ami még növeli a komorságomat az az, hogy ugye az Andris barátom ígérte, hogy ha enged az orvos, akkor szóljak és beszél a pilóta ismerősével, meg vezethetem is a kisrepülőt (nyilván csak kormányozhattam volna, de akkor is), szóval bebuktam. Repülőgéprajongóként és mint egész életemben pilótának készülőként ez nagy pofon. Azt elfogadtam, hogy pilóta nem lehettem, de hogy utasként sem tapasztalhatom meg a repülés élményét, az szívás, mert ebben azért reménykedtem. Nagy álmom volt. Ez most odatett a hangulatomnak, de a hirtelen kikívánkozó dühömet és keserűségemet gyorsan házkörüli tevékenységekbe fojtottam, aztán majd idővel megbékélek ezzel a kudarccal is.

Beechcraft Baron (kedvenc kisgépem) pilótafülkéje ;-))

Más:

Jó ideje nem volt rohamom, talán hónapokban is számolhatok, erre ma bejelentkezett a nyavalyás, de mentségére szóljon, hogy elég enyhe volt a mértéke. Kíváncsi vagyok a holnapra, mert általában ha egyszer megtalál, akkor utána egy darabig napi szinten - van, hogy napi 2-3 is - jön.