2019. július 10., szerda

Válaszok

Nem tudok aludni és ahelyett, hogy tétlenül agonizálok az ágyban, inkább kiírom magamból egy részét annak, ami nyomaszt, hátha kicsit csökken a nyomás.

Még volt bennem egy kis remény, így teljesen fel sem fogtam, hogy ennek az álmomnak befellegzett, de most már értek mindent és letaglóz, hogy sosem tapasztalhatom meg, amire óvodás korom óta vágyom. Hülyeségnek tűnhet az ezen való vergődésem, de ha van valakinek egy nagy vágya és nem érheti el, az pofonként tud csattanni.

Ezt a jegyzetet magamnak írom, másrészt úgy gondolom hasznosak lehetnek az idetévedők számára is a repülési tilalommal kapcsolatos infók. Hátha segíthetek abban, hogy más betegek, vagy a hozzátartozóik felkészültek lehessenek és ezáltal ne kerüljenek veszélybe.

Az öregem beszélt a dokimmal és a kérésemre rákérdezett a dolgok pontos miértjére, meg hogy mi történhet. Állítólag tilos annak repülni, akinek súlyos szív- és érrendszeri problémája van, mert odafent oxigénhiányos állapot léphet fel, ami egy szív-, vagy keringési elégtelenségben (netán mindkettő fennáltakor) szenvedő beteget, akinek alapból is rossz az oxigénfelvétele, meg is ölhet ennek a fokozódása. A ritmuszavar szintén halálos lehet, csakúgy mint a keringés összeomlása (mivel nekem már volt egy, a doki szerint könnyen kiváltódna odafent újra és szinte biztosan nem élném túl). A fater mondta neki, hogy megint itt vannak a görcsrohamok is, meg aközben az 'adrenalinfröccs' érzések és állítólag mondta, hogy azért van, mert instabil a keringésem, s csak a szerencsén múlik, hogy még nem krepált be ismét. Ennek fényében pláne nem engedne, azt mondta. A vér rögösödését is megemlítette és mondta, hogy az alvadásgátló nem véd 100%-ig, inkább csak csökkenti a rizikót, viszont odafent ez a rizikó fokozódik.

Akinek tehát ilyen problémái vannak, annak tilos repülőre ülni!

Itt jött a nagy bumm, izomból pofánvágott a lengőajtó; felfogtam, hogy mivel nem megszüntethetőek a problémáim, így örökre le kell mondanom az álmomról és igazság szerint nem csak ez nyomaszt. Leginkább ez, de sunyiban ott mocorog mélyen beljebb az is, hogy ismét szembesítve lettem azzal, milyen vékony szálon függök. Most kell nagyon erősnek lennem és azonnal lapozni, mielőtt beleragadok ebbe a mocsárba. A tudatalattinak hihetetlen ereje van, szóval azt kell éreznem és gondolnom, hogy jobban leszek, vagy legalább stagnálok, nincs más opció! Csak erre szabad fókuszálni, mert a szervezet egyből veszi a lapot, ha megzuhan az ember és elkezdi takarékra tenni magát, ezt pedig nem szabad megvárni! Na, fasza, egyik bekezdésben letörök, következőben már igyekszem talpra ugrani, de kb. ugyanez a libikóka játszódik le bennem is. Valahogy szintbe kell hozni a dolgokat. Zsong a fejem a sok gondolattól, meg az agyalástól, hogy hogyan tartsam össze a szétesni készülő bensőmet. Kapaszkodom az eddigiekbe, hiszen már annyiszor kellett erősnek maradnom, meg annyiszor kellett felállnom, ha épp' mégsem tartott meg a lábam és több-kevesebb idő alatt sikerült is, mert nem volt és nincs más út, szóval most is csak ezt tehetem. Az, hogy már sokszor sikerült, erőt ad. Most is megvizsgálom kicsit a padlót, aztán leporolom a térdemet és megyek tovább. Isten erőt fog adni és egy erősebb vállat, hogy elbírjam ezt is. Talán már meg is kaptam, mert csak magamban estem szét, kívül még van erőm tartani magam és ez Neki köszönhető, mert nem hiszem, hogy önmagamtól ez menne a jelenlegi pofonok után.
Abban a reményben kezdtem írni, hogy megkönnyebbít, hát... semmivel sem lettem jobban. Mindegy, ha annyi haszna lesz a jegyzetnek, hogy segítettem minimum egy idetévedőnek a repülést illető tiltólistával, már megérte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése