Nekem, mint maximalistának és mint magammal szemben nagyon kritikusnak jót tesz, ha sikerélmény ér. Persze kinek nem tesz jót? Az örökös, teljesítményemmel és magammal szembeni elégedetlenség enyhül arra a kis időre, amíg átélem a kisebb, vagy nagyobb sikereket, mert olyankor érzem, hogy nekem is sikerülhetnek úgy a dolgok, ahogyan elvárom magamtól.
Írtam alább arról, hogy nem vonz a főzés és számomra elég gyenge a konyha körüli gravitációs erő, de a szükség nagy úr, muszáj tudnom legalább néhányféle receptet, ha nem akarok majd szendvicsen, meg zacskós levesen élni. :-D Az első próbálkozásaim kamaszként kezdődtek, persze nem önszántamból, hanem az Anyám nyüstölt, hogy legalább egy nyamvadt tésztát, meg egy tojásrántottát tudjak már megcsinálni magamnak, aztán később mást is tanuljak meg, mert nem fog rám örökké főzni valaki. Kénytelen-kelletlen megfigyeltem e két pofonegyszerű étel elkészítését és legközelebb már egyedül kellett csinálnom. Az önbizalmam valahol a pincében volt keresendő, így azt gondoltam, hogy a tészta ehetetlenül szétfő, a rántotta meg majd úgy odakozmál, hogy serpenyőstől mehet a kukába. Meglepetésemre azonban mindkettő jól sikerült, dacára az első próbálkozásnak. Ez adott némi önbizalmat és ugyan egy darabig csak ezekkel mertem próbálkozni, de legalább már biztos volt, hogy nem szendvicsen, meg gyorslevesen fogom leélni az életemet. Azóta már megtanultam pár receptet és néha rám jön, hogy próbáljak meg mást is, mert ugyan főzni még mindig nem szeretek, de enni annál inkább és ha utóbbit akarom, kell az előbbi is.
Nyilván nem vagyok egy Gordon Ramsey, nem is leszek, de nekem az bőven elég, hogy nem a kukában landolnak a kotyvalékaim és a szakács, tehát a főzéshez és ízekhez értő faterom szerint ahhoz képest jól megy a dolog, hogy kezdő vagyok. Ez duplán esik jól, egyrészt végre valamiben van sikerélményem, másrészt nagyon ritkán dicsér/dicsért meg az öregem.
Nyilván van olyan is, hogy nem úgy sikerül valami, ahogy kellene, de majd belejövök.
Sikerült a kísérletem, amiről alább írtam, hogy ki akarom próbálni. Nem nagy kunszt egy töltött tojás, főleg ha már ennél több hozzávalós étel is megy az embernek, de az első próbálkozás mindig hibalehetőségekkel van tele, szóval ilyenkor még el lehet cseszni a legegyszerűbb kaját is.
Nyilván nem a tojások megfőzése volt a rizikós, hanem a töltelék, de összehoztam. Nem olyan íze lett ugyan, amilyet a faterom szokott, de betudom az első próbálkozásnak, viszont nem a kuka lakott jól vele és a fater szerint finom lett (tényleg ehető), csak még az arányokat kell megtanulnom, de majdnem eltaláltam és nekem már ez is elég az elégedettséghez.
Más:
Úgy érzem magam, mint akit bungee jumping rángat. Itt is volt egy zuhanás a mélybe, majd elkezdtem onnan felfelé tartani (muszáj akarni a felszínre kerülni) és ez a felfelé ívelő szakasz felvitt elég magasra, ugyanis jó hírt kaptam. A legjobbat, amit mostanság kaphattam, mivel a letargiám fő oka az álmom befellegzése volt, de most úgy tűnik, csak részben fellegzett be és mivel nekem a pohár mindig félig tele van, ezért azt a részt tartom szem előtt, ami megmaradt és baromira boldoggá tesz, hogy így lehet, mert fontos nekem ez a dolog.
Mégis repülhetek! ;-)) (fater félreértette a dokit és ezzel engem is tévhitben tartott) DE! Szigorú szabályokat betartva és csakis nagy gépen, mert az a doki szerint stabilabb, meg ott a személyzet ki van képezve, ha orvosi segítségre szorul valaki és van oxigén, meg defibrillátor is (azt ne kelljen használni!) Mint kiderült, az öregem nem egészen úgy adta át az infókat, ahogy kellett volna, szóval emiatt jött le nekem az, hogy teljesen el vagyok tiltva a repüléstől - és ezért írtam én is azt a segédletet mások számára, hogy milyen bajokkal tilos repülni - de ezek szerint a tilalom csak a kisgépekre vonatkozik, mivel azokon erősebbek a behatások és sokkal instabilabbak is, mint a nagy utasszállítók, csak az öregem azt nem adta át, hogy a nagy gép nem felejtős. A doki szerint az azon való utazás is kockázatos, de nem annyira rizikós, mint a kisgép esetében, amin nincs ott az orvosilag kiképzett személyzet, sem oxigén, sem defi és a szervezetre is jóval nagyobb terhet ró a hánykolódása. Azt mondta, hogy nagy gépre is csak szigorú szabályok betartása mellett enged, ilyen pl. az, hogy csakis akkor mehetek, ha az állapotom egy ideje stabil, tehát erősebb vagyok, meg előtte Ő is alaposan meg akar majd vizsgálni. A következő szabály, hogy kipihenten indulhatok csak el és csakis fekve utazhatok, 1-2 óránál nem hosszabb ideig. Ez oké is, úgysem szeretek órákig utazni. A nagygépes utazástól sincs elragadtatva, de ezt legalább engedi a fentiek mellett.
Kár, hogy kisgépet sosem próbálhatok ki, de itt jön a félig teli pohár: a nagy gép legalább ki lesz pipálva. Ez nagyot lendített felfelé a kedélyállapotomon és így azokat a dolgokat is könnyebben viselem, amik szintén szerepet játszottak a pár nappal ezelőtti zuhanásban.
Más téma:
Több mint egy hétig alig fájt a fogam (ja, ezt is rendbe kell rakatni repülés előtt - meg amúgy is - mert a doki szerint nagyon megkínozhat ezen a téren is a fenti nyomáskülönbség), gyógyszer sem kellett, erre tegnap éjjel arra ébredtem, hogy megint baromira fáj. Küldtem le Cataflamot, de most először nem hatott valami miatt. Kiengedtem az Alexet (olyan kómás voltam, hogy majdnem szívbajt kaptam a szélben lengedező magas málnabokor sziluettjétől, ugyanis hirtelen nem fogta az agyam, hogy mit látok és lestem nagyot, hogy mi a szar az a furcsán mozgó lény a kertben :-D, de utána jobban megnézve leesett, hogy a bokrot fújkálja a szél). Nem vagyok majrézós típus, de kb. félig aludtam még. Visszajöttem a házba, lefeküdtem, aztán mikor végre elaludtam volna, a Gina kezdett nyüszíteni, mert be akart jönni a szobába, csak azt nem lehet, mert nem megbízható szobatisztaság terén. Reggelig műsorozott, elég szarul aludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése