Csak hogy ne unatkozzak

Nem aludtam megint. Hajnali 4-ig lestem ki a fejemből, aztán elaludtam, de vagy 20× felriadtam, már megőrültem a fáradtságtól. Arra ébredtem 9 körül, hogy apám dörömböl a szobám ajtaján, hogy rosszul van. Dühös vagyok, mert nem hagyja, hogy kivizsgálják. Hívtam a mentőket, meg szóltam a Krisztiánnak. Megjöttek a mentők is, aztán a vizsgálat után mondták, hogy menjen be a kórházba. Ő nem megy. Az agyam elszállt. Ő nem akar, mert akkor rám ki figyel? (A fizikai, meg a mentális rosszullétek miatt kell a felügyelet.) A Krisz mondta, hogy majd rámnéznek, nehogy ezen múljon, hogy bemegy-e. Ő nem megy. Rászóltam, hogy menjen, ne játsszon ezzel az egésszel, erre azzal jött, hogy ne idegesítsem. A tököm kivan már, hogy állandóan makacskodik. Miért nem érti meg, hogy nem játék?! Bemehetne a kórházba, de mártírkodik. Biztosította a Krisztián, hogy rámnéznek, de csak mondogatta, hogy nem megy be. Mondták a dokik is, hogy be kellene menni. Visszaél a helyzetével, hogy "őt most nem szabad idegesíteni." Nem ő idegesít engem?! Rám pakolja ezt a terhet is, holott nem lenne muszáj, mert bemehetne. Mondta a doki, hogy ha nem megy be a kórházba, akkor legalább pihenjen, feküdjön. Elmentek az orvosok, erre felkelt. Erélyesen rászóltam, hogy feküdjön le, mert azt mondta az orvos, hogy pihennie kell, de megint jött a "ne idegesítsem most" szöveg. Ilyenkor olyan beteg tud lenni, de ha kórházba kell menni, akkor nem. Olyan beteg, hogy nem "idegesíthetem", de amint elmentek a dokik, ment fel a Krisztiánékhoz kávézni, mert szerinte attól jobban lesz. Most figyelhetem, hogy mikor lesz baj. Nyugodtabb lehetnék, ha kórházban volna, orvosok között. Itthon mi a farkamat csinálok vele, ha infarktust kap? Lehet, hogy mire kiérnek, már késő lesz. Nem igaz, hogy ennyire nincs esze! Ha annyira felelősségteljesnek érzi magát, hogy rám hivatkozva nem megy be, mert "mi lesz velem?", akkor arra nem gondol, hogy ha meghal a gondatlansága miatt, akkor mi lesz velem?! Pihent, aztán benéztem hozzá, hogy hogy' van, de mondta, hogy rosszul. Mondtam, hogy hívom a mentőt és bemegy, nincs apelláta, erre mondta, hogy ne hívjam, vár még. MIRE?! Közölte, hogy ne idegesítsem, mert attól lesz rosszul. Bezsongtam, odaadtam neki a telefont, hogy hívja most azonnal a mentőket! Ő nem. Én meg nem könyöröghetek, nem is kényszeríthetem. A mentőknek mondtam, hogy ne hallgassanak rá, vigyék be, de mondták, hogy nem lehet, ha ő nem akarja. Most egész nap őrizhetem, hogy nem lesz-e rosszul. Tudja, hogy lassan egyhete alig alszom valamit, most éjjel sem aludtam, csak nagyon rosszul, erre nappal sem tudok pihenni, mert őrizgethetem. Már egyszer elaludtam ülve, aztán felriadtam, hogy nem aludhatok. Álmos vagyok rohadtul. Egyszer már felkelt és evett egy mandarint, de nincs jól, vissza is feküdt és alszik. Azt mondta 6-ra lemegy a dokihoz, de cseszett menni. Mérges vagyok, hogy ilyen felelőtlen a saját életére nézve is, meg az enyémre is. Megmondtam neki, hogy nagyon felelőtlen, hogy a kórházba sem ment be és a háziorvoshoz sem. Azt mondja nem felelőtlen, mert nem lett baja. Bakker, nagyon okos, ez nem tőle függött! Gondolom depressziós, de akkor kérjen segítséget! Én sem akarok élni, mégsem szarok bele az egészségembe, mert vannak, akikkel még számítunk egymásnak. Neki nem számítanak a gyerekei? Mondtam neki, hogy lehet nagy baj is, erre azt mondta, hogy ha baj lesz, akkor majd én elmegyek az orvosért. Igen, kimegyek a mínuszokba, mikor a 26 fokos szobában is színesre vagyok fagyva, csak mert neki nem volt kedve orvoshoz menni, aztán megvárta a bajt. A hajamat ki tudnám tépni ilyenkor! Én már nem erőlködöm, felnőtt ember, csak nem fér a fejembe a felelőtlensége. Magával szemben is az, meg a gyerekeivel szemben is.