2014. február 2., vasárnap

Fater

Bemehetett volna szerdán a kórházba, csak játssza a keménylegényt, szerinte ő mindent bír. Hülyeség! Lehet, hogy valakinek erős a szervezete, de mindent akkor sem tud elviselni, főleg a végtelenségig. Anyunak is erős szervezete volt, a 3. szívrohamot nyilván mégsem élte túl. Mit vár apám, a '3. szívrohamot'?! A tökömért kell orosz rulettezni! Úgy érzem tényleg nem számít neki semmi és senki. Szerda óta strázsálok, hogy mikor lesz baja, nem merek nappal lepihenni, nem merek fülhallgatóval zenét hallgatni, nehogy ne halljam meg, ha szól, hogy rosszul van. Panaszkodik, hogy nincs jól, de azért járkál! Mindig játssza a mártírt, qrvára unom! Állandóan ez fáj-az fáj, de nem megy orvoshoz. Azt bírom a legjobban, amikor közli, hogy fáj a feje és elkezd sántikálni. 😆 Betojok rajta. Egyszer szóvátettem, hogy ha a feje fáj miért csoszog, erre fellázadt, hogy ne b@szogassam. Már nem tudom mikor hihetem el, hogy fáj valamije. Most elhiszem, mivel szerdán a dokik is megerősítették, hogy valami van. Ha ma lesz valami baj, akkor mit csinálok vele? Erre megint terelte a szót. Nem hajlandó belátni, hogy veszélyes, amit csinál! Mondtam neki, hogy idegesít ezzel, mert azt kell lesnem egész nap, hogy mikor lesz rosszul, ne csinálja feleslegesen a feszültséget azzal, hogy nem megy orvoshoz. Megint az volt a reakció, hogy ne idegesítsem fel. Ááááá!!! 🙄
Mondta az orvos, hogy kerüljem a stresszt, meg a cigifüstöt is. Apám tesz róla, hogy mindkettőből bőven jusson és természetesen én vagyok a hibás, ha szólok. Nála van csak tv, szóval ha nézni szeretném, akkor vagy szívom a tömény füstöt, vagy szólok, de akkor jön a "menjél át a szobádba, ott nincs füst!" Ja és akkor ne nézzek tv-t. Nem ám kimegy az ablakba - ahogy mondta is anno, mert annyira tudta mondani, hogy mostantól ott fog cigizni. Egy hantamester, mindig is az volt. Megbízhatatlan, minden téren. Mond valamit és 5 perc múlva már agyonüti egy másik gondolattal, vagy ígér valamit és még jövőre is várhatja az ember. Megint kölcsönadta a porszívómat - szó nélkül. Mondtam neki 2 napja, hogy visszakérem, elkezdi hagyjam, ő úgyis megy fel a Kriszékhez és visszakéri. Minden nap ott lóg náluk, de a porszívóm még mindig nincs itthon, ma én fogom visszakérni. Utálom, hogy mindenkinek azonnal pattan, egy szavukba kerül és robotol, kihasználtatja magát - amiről aztán nekem panaszkodik -, szomszédol a fene nagy fejfájásával, meg a szívfájdalmával, de ha én kérek valamit, az mindig ráér. Olyankor nagyon fáj a feje, meg minden baja van, meg "majd később", "majd holnap", "jövő héten". Ha másoknak egy szavukba kerül minden, akkor én se várjak már mindenre több napig. Már 2× mondtam, hogy lekoccolok, össze is pakoltam mindent, de erőszakkal visszatartott. Elkezdte, hogy kib@szom vele, mert hogyan fogja fizetni egyedül a lakást, mindennek a felét én fizetem és ne csesszek ki vele, hogy a szarban hagyom. Ja, hogy innen fúj a szél.
Pár sort akartam írni, de megint regény lett, mert ilyenkor mindig felcsesződik az agyam és minden szutyok jön elő.

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Jaaaj, remélem nem lesz semmi gond! A fenébe, hogy mindig idegeskedned kell...
    Azért nevettem is közben ... Fáj a feje, és elkezd sántikálni .... Ez sántít így egy kicsit :D
    Kérdezném, hogy nézted e a filmet, de gondolom akkor így nem, meg elég korán is volt reggel.
    Hát nem irigyellek... Küldöm megint a csít. :DD (Honnan vettem ezt a csí dolgot? ... :DD)
    Remélem azért jól alakul minden és tényleg nem lesz semmi baj.

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Kösz! Egyelőre most megint nem panaszkodik. De holnap úgyis megy már végre az orvoshoz.
    Ja, én is röhögve írtam le, hogy fáj a feje és sántít... :DDDDD
    Nem néztem, ébren voltam, de apám aludt és mivel csak az ő szobájában van tv, így bebuktam. -.-
    Én is küldöm Neked a csít :D Láttam, hogy gondok vannak, el is kezdtem írni, erre apám ugrasztott, szóval végül nem ment el a hsz.-om. Kitartást kívánok! Sajnálom, hogy gondok vannak megint! Tarts ki!

    VálaszTörlés