Legkirályabb álmom

Fogalmam sincs, volt-e előző életünk. Nem tudom, hogy az jön-e vissza az álmokban, vagy csak a vágyaink, félelmeink, esetleg a fantáziánk tárgyai öltenek formát, mindenesetre már megint repültem. Volt benne pár abszurd dolog, de a nagyrésze annyira igazi volt, hogy ébredéskor is borzongtam az élménytől. Azzal kezdődött, hogy ültünk az ülésünkben (szárny mögött voltunk egy sorral), Anyu az ablaknál, én a középső ülésen, mellettem senki sem ült. Álltunk, aztán felpörögtek a hajtóművek, sivítottak, éreztem, ahogy rezonál a géptest. Borzongató olyasmiket átélni álmomban, amiket valójában sosem éltem át. A hajtóműteszt után kilőttünk. Olyan gyorsan megindultunk, hogy az ülésbe szorultam, de nagyon élveztem a tehetetlenségi erőt. Olyan volt, mint egy sportkocsival fullgázon elindulni. (Állítólag tényleg ilyen a repülő startolása.) Itt jön a csavar a dolgokban. Újra a kifutópályán voltunk - kicsit Végső állomás-szerű a dolog, ott is előre látta a srác a dolgokat, aztán újraélte - éppen taxiztunk az állóhelyünkre, aztán lassan elkezdtünk fordulni, hogy a célegyenesbe álljunk. Mondtam az Anyunak, hogy had üljek az ablak mellé, amíg felveszem a felszállást. Anyu lassan állt fel, én meg mondtam, hogy siessen már, mert mindjárt indulunk. Ahogy kimondtam, a gép irtózatos sebességgel megindult, megint éreztem az ülésbe tapadást és az Anyu esett egy nagyot. 😁 A mobilommal vettem, ahogy pillanatról-pillanatra jobban rohanunk, majd a legérdekesebb érzés az volt, ahogy elhagytuk a talajt. Éreztem, ahogy a gép ráfekszik a levegőre és láttam, ahogy ferde vonalban emelkedünk, minden kisebb lett alattunk. Láttam a kocsikat, az úthálózatokat, a fákat, majd mentünk egyre feljebb. Addigra az Anyu már mellettem ült és valamit mondott. Egyszercsak elkapott minket a turbulencia, láttam, ahogy a szárny integet. Sosem tapasztaltam, mégis szinte éreztem, ahogy a levegő dobálja a gépet és hogy alattunk mélység tátong, lifteztünk pár métert, majd újra felemelkedtünk, aztán újra pár méter szabadesés. A gyomrom ugrált. Annyi jött ki a számon a gyönyörűségtől, hogy hú, bakker! Utána kanapék voltak a gépben, ez a zagyvaság bezavar az élménybe, ám ha csak álmomban is, de repülhettem. Ha valóban ilyen a repülés, nagyon fogom szeretni, amikor lesz rá alkalmam.