Tudtam, hogy fog valamikor, ezért naponta többször ránéztem az alkalmazásra, amin keresztül beszélünk. Nagyon dühös vagyok, mert egy rohadt görcsroham miatt használhatatlan voltam és Ő pont abban az időpontban írt, szóval elkerültük egymást, pedig búcsúzni jött. Szó sincs arról, hogy nem akart (ezt mondjuk nem is feltételeztem, csak nem tudtam mi az ok), csupán Neki is qrvára nehéz (sejtettem aztán, hogy ez lehet az) és ez teljesen érthető. A magánügyeit nyilván nem írom ki, de ezúttal is megvan a jó oka, hogy miért kell mennie és ezért harag egyáltalán nincs bennem. Aggodalom és elviselhetetlen keserűség annál inkább. Az egyedüli megnyugtató dolog ebben az enyhén szólva is nyugtalanító helyzetben, hogy ha csak üzenetben is, de legalább békésen sikerült lezárni a köteléket, ami amúgy sosem lesz lezárva, mert ő is mondta és én is, hogy nem fogjuk egymást elfelejteni soha és szeretni fogjuk a másikat a távolból is. Talán egy nap még újra összehoz minket a sors, én is hiszem, ugyanúgy, ahogy '21-ben tettem, aztán a hit elhozta a vágyott viszontlátást! Adja a Jóisten, hogy egy nap újra így legyen! Pontosan ezért ezután sem adhatom fel és ha a kórság fog tombolni, akkor is küzdenem kell majd, hogy ha egy nap keres, megtaláljon! Csakis ez hajt tovább. Ő ebben a lassan 10 évben milliószor többet adott és fogadott el, mint amennyit a család, vagy bárki más. Nem lehet, de nem is akarnám mindezt eldobni! Többször bebizonyosodott ebben a majd' 10 évben, hogy sem a távolság, sem a nemi, sem a korkülönbség nem számít, ha a kötelék valódi! Ilyen nem mindennap adatik meg az embernek, szóval ezen a téren nagyon szerencsések vagyunk! Ő egy nagyon jó ember, nemhiába ilyen fontos a számomra. Nem tehet a körülményeiről, sem arról, hogy a nehéznél is nehezebb időszakot él meg ismét és ezért nincs most ereje jönni. Egyéb akadályok is vannak, amikről szintén nem tehet. Neki is ugyanolyan pokoli, hogy meg kell szakítania a kommunikációt, szóval nem érdemel ítéletet! Megint BPD "roham" kapott el, amint elolvastam a levelét és nyilván ő is padlón van. Mondta, hogy talán még fel tud majd nézni 1-2×, de nem ígéri. Nekem már ez a remény is nagy öröm és remélem nem fogjuk megint elkerülni egymást. Eddig is figyeltem a chatet, mert tudtam, hogy fog még jelentkezni, csak a rohadt front bekavart és mikor hozzon rám görcsöt, ha nem akkor, amikor lehetőségünk lett volna elköszönni. 😡 Próbálom lekötni a figyelmemet mindennel és bármivel, úgy, mint 2 éve és úgy, ahogyan anno a gyászok idején. Most is az van, hogy vagy le van fagyva az agyam kb. és ki van ürülve, ahogy én magam is, vagy nem is tudok arra figyelni, amit csinálok/olvasok/hallgatok, mert a figyelmemet teljesen elvonja a pokol. Nyilván Neki is ilyen nehéz és Isten adjon erőt neki is! Nappal is nehezen kötöm le magamat, de este mégkönnyebben rámzuhan a valóság, mert olyankor már nincsenek feladatok. Váltakozik a bénultság és az őrület. Váratlanul tud a fásultságomba bevillanni, hogy mi újság és olyankor kiborít a valóság. "Kicsit" már ismer, írta, hogy ne ártsak magamnak. 😁 Nem fogok, ha Ő kéri. Csak Ő tud visszafogni ebben is. Teljes a káosz bennem. Olyan, mintha az a figura, akit Ő kiváltott belőlem, megszűnt volna létezni. Ugyanez volt akkor is, amikor meghalt a Szabina, meg az anyu, stb. Bárki olyat veszítek el bármilyen módon, aki fontos volt, vele veszik oda az a "karakter", akit az adott személy "hozott létre". Ezt még sosem mondtam a dokinak, de a következő ülésen felhozom, kíváncsi vagyok, hogy mivel magyarázza majd. A holnapi ugye elmarad, de majd a jövő péntekin megdumáljuk. Amikor tavalyelőtt ment el a fogadott Tesóm, akkor is megszűnt az a részem, amit ő vált ki, de amikor tavaly visszatért, "feléledt" vele az a karakter is, viszont most megint megszűnt, mármint amíg még néha tudunk esetleg beszélni, addig még "él". Elég bonyolult, de a doki biztos tudni fogja mi ez. Nem találom a helyemet. Máskor sem, de most még annyira sem. Borzasztóan hiányzik!
Tesóm, gondolom olvasod ezt a posztot is, szóval Neked szól ez a pár sor (bár amennyi mondandóm volna, az messze kimerítené a karakterlimitet 😁).Mindent köszönök! Ez a lassan 10 év nagyon értékes volt, ezért lehetetlen volna kitörölni, de nem is akarom! Remélem Neked is sok jót adott és kívánom, hogy te is tudjál majd belőle erőt meríteni! Nyilván nem most, mert most még a jó is fáj mind a kettőnknek. Nem tudhatjuk mit hoz a jövő, talán egy nap tényleg újra kapcsolatba kerülhetünk majd, szóval tudd, hogy ha csak rajtam múlik, meg fogsz találni, nem foglak elzavarni, ahogy tavaly sem tettem, sőt! Nagyon boldoggá tettél! Halál komolyan megmentett a visszatérésed és ezért sem lehetek elég hálás! Próbálj Te is kitartani, én is igyekszem. Muszáj lesz, különben ha nem vigyázunk magunkra, nem tudunk majd újra beszélni, ha esetleg a sors újra kegyes lesz hozzánk! Nagyon szeretlek és ez sosem fog változni! Köszönöm, hogy erről Te is biztosítottál! Nem akartalak megbántani a búcsúzásról szóló sorral, azt nem vádnak szántam, csak idiótán tudom kifejezni magamat és állandóan félreérthető vagyok. Köszönöm, hogy megadtad a lehetőséget és megértem, hogy qrva nehéz Neked is befogadni a valóságot, ezért azt is megértem, hogy nem akartad érzékelni! Köszönöm, hogy tegnap olyan sokáig vártál és sajnálom, hogy hiába! Remélem tényleg lesz még lehetőségünk beszélni és akadályozó tényező sem lesz, mint pl. a tegnapi roham és el tudunk búcsúzni normálisan, nemcsak üzenetekben.
Leginkább azt remélem, hogy ez a búcsú sem lesz végleges! (Ámen! 🙏)
Sokmindent tudnék még mondani. Majd mondom, ha esetleg tudunk beszélni, ide nem írom ki, mert csak Rád tartozik. Ide csak azért írtam, mert nem tudom, hogy fogod-e látni az üzenetet, amit írtam válaszként és tudatni akartam pár lényegesebb dolgot. Nagyon sok erőt kívánok Neked és jobbulást, meg jobb sorsot! 🙏 Gondolni fogok rád, ahogy eddig is tettem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése